Beszédes számok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 63. számában (2003. július 1.)
Némi ingadozástól eltekintve a 2000. év végi csúcs óta lassan, de biztosan egyre kevesebb hazánkban a fővonal. A csökkenő végöszszegen belül azonban a vállalatok "fix" telefon iránti igénye továbbra is nő.

Február végén az öt egyetemes szolgáltató összesen 3 649 637 fővonalat tartott nyilván hazánkban – derül ki a Hírközlési Felügyelet (HÍF) havi gyorsjelentéséből. Ez száz lakosra vetítve 36 földi bekötést takar, a háztartások vonalellátottsága pedig 73 százalékos.

Egyetemes szolgáltatást a múlt év végén 3,2 millió fővonalon vettünk igénybe, s ezen belül 2002 folyamán 10 százalékkal nőtt a nem alapdíjszabással, hanem valamilyen kedvezményes csomaggal fenntartott előfizetések száma. Ezek tették ki a teljes állomány negyedét, s közel kétharmadukat a Matáv üzemeltette.

Átpártolás a mobilra

A rendszerváltást követő nagy telepítési hullám nyomán a bekapcsolt fővonalak száma 2000 utolsó negyedévében közel 3,8 millió darabnál tetőzött. Azóta azonban a grafikon – egy apróbb hullámtól eltekintve – lefelé ível. 2002 utolsó negyedévében 15 ezerrel esett vissza a fővonalszám. A magyarázat? A HÍF adatai szerint a háztartások 28 százaléka anyagi okokra hivatkozik, míg majdnem ötödük (18 százalékuk) mobiltelefonra hagyatkozik. Napjainkban a mobilra való átpártolás a jellemző. Míg – mint fentebb láttuk – a háztartások csaknem háromnegyedében van vezetékes telefon, ám ez a szám fogyatkozik, az otthonok egyre nagyobb részében – jelenleg közel kétharmadában – használnak legalább egy mobilkészüléket.

Ugyanakkor azonban figyelemre méltó, hogy a fővonalszám általános csökkenése két ellentétes tendenciát takar. Az egyéni előfizetők lemorzsolódását az üzleti célú fővonalak számának folyamatos gyarapodása kíséri. Noha a két folyamat csaknem kiegyenlíti egymást, az eredőben mégis a csekély mértékben erőteljesebb csökkenés dominál. Különösen az üzleti előfizetők körében népszerű az ISDN. Az elmúlt három esztendőben az ISDN-vonalak száma látványosan megugrott. Egyedül 2002 utolsó negyedében 22 ezer ilyen kapcsolatot telepítettek. Ezzel – 600 ezer felé közelítő bekötéssel – az összes fővonal csaknem 16 százalékát az ISDN-csatornák adják.

Végül lássuk, hogyan használjuk vezetékes telefonunkat! Nos, a HÍF februári gyorsjelentésében azt olvashatjuk, hogy egy átlagos hívásunk 3 percig tart. S hogy hová irányul? 2002. negyedik negyedévének adatai szerint a vonalakon az idő java részében a világháló áramlik be hozzánk: erre fordítjuk a telefonhasználati idő 35 százalékát. Második helyen a helyi beszélgetések állnak, 30 százalékos részesedéssel. A helyközi és belföldi hívások aránya összesen 27 százalék volt, míg a telefonálással töltött időnk 7 százalékában folytattunk nemzetközi beszélgetést.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 1.) vegye figyelembe!