Illúziók fűződtek a piac önszabályozásához

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 61. számában (2003. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
"Az első pénzkereső foglalkozásom, amit a munkakönyvembe is bejegyeztek, zenész volt. A második közgazdász, a harmadik miniszter, a negyedik pedig jegybankelnök. Ezután megszűnt a munkakönyv. Érdekes, viszonylag gyorsan emelkedő pálya. A rockzenészség egyébként csak egy nyárra szólt, negyedikes gimnazisták voltunk, amikor megalakult a zenekar. Miután a tehetségem mindössze közepes volt, azt gondoltam, jobb olyan pályát választani, ahol szorgos munkával, közepes tehetséggel is lehet valamire jutni. A közgazdászi pálya pedig ilyen."

Interjú Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanszékvezetővel

Az egykori rockzenészből hogyan lett az Antall-kormány jolly jokere? Egyáltalán, mi volt a választott hangszere?

• Basszusgitáron játszottam. Ennek hangjára lépkednek a párok. Nem szólóhangszer, de van jelentősége. A kormánytagságot is hasonlóan, egyfajta szolgálatként foghatjuk fel. Engem egyébként meglepetésként ért ez a pozíció. 1990 tavaszán lettem a gazdasági bizottság elnöke, és amikor elakadt valahol a kormányalakítás, akkor kerestek meg engem. A kabinet megalakulása előtt egy-két nappal kért fel a miniszterelnök úr, hogy vállaljam el az ipari és kereskedelmi tárcát. Utólag tudom, hogy az eredetileg kiszemelt ember nálam idősebb volt, aki alighanem visszahőkölt a feladat nehézségeitől. Ez nem volt normális időszak, abban a 18 hónapban, amíg ezt a minisztériumot vezettem, a magyar ipari output mintegy negyedével csökkent.

Nem lehetett volna valahogy fájdalommentesebbé tenni az átmenetet? Talán az sem volt szerencsés, hogy túl sok mindent zsúfoltak egyetlen tárcába...

• Viccelődtem is azon, hogy délelőtt ipari, délután kereskedelmi, este pedig turisztikai miniszter vagyok. Ez egyébként nem volt más, mint amit ma - helyesen - gazdasági miniszternek mondanánk. Nem hiszem, hogy ennek a visszaesésnek a zömét bármilyen gazdaságpolitikával el lehetett volna kerülni. Talán, ha csoda történik, több pénz van, vagy hamarabb nyílnak meg a nyugat-európai piacok... Tény, hogy ezen a sokkon átesett a régió szinte minden országa.

Nem akad semmi, amit utólag visszanézve másképp csinálna?

• Sok személyi döntésnél derült ki később, hogy nem a megfelelő embert sikerült kiválasztanom.

Inkább gazdaságpolitikai hibákra gondoltam.

• A legnagyobb hiba talán az általános naivitás volt, de senki sem ugorhatott át tíz évet. Erős illúziók fűződtek a piac önszabályozásához. Éppen ezért, hiába látszott például, hogy a kiutaztató turisztikai cégeknél kellene valamilyen garancia arra, hogy utasaikat vissza is hozzák, a szigorú kauciós rendszer bevezetése elképzelhetetlen volt. Rögtön rám sütötték volna a piacellenes jelzőt. Ma már tudjuk, hogy a piacgazdaság sokkal reguláltabb dolog. Igen fontos szerepet kell játszania benne az erős kontrollnak, amit például a felügyeletek, a fogyasztóvédelem gyakorol.

Bod Péter Ákos

1951-ben született Szigetváron. Miskolcon érettségizett, egyetemi diplomát a Marx Károly (Budapesti) Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett, ahol doktorált is. 1975-től 1990-ig az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézet munkatársa, osztályvezetője. Ösztöndíjas volt Finnországban, a Szovjetunióban, Dániában, Hollandiában. Kutatóintézeti munkája mellett 1978-tól a Közgazdaság-tudományi Egyetem Ipari Üzemszervezési Tanszékén oktatott 1990-ig. Kandidátusi fokozatot 1986-ban szerzett. 1986 és 1987 során az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) szakértője Ghánában; 1987-1988 között egy-egy szemesztert a Portlandi Állami Egyetemen (Oregon, USA) tanított. Vendégelőadó volt a hollandiai RVB-nél, később a London School of Economicsnál és a London Business Schoolnál. * 1990 áprilisa és 1991 decembere között ipari és kereskedelmi miniszter, majd 1994 decemberéig a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 1995 januárjától 1997 végéig a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának tagja. 1997-ben a Miskolci Egyetemen habilitált. 1998 és 2000 között a Veszprémi Egyetemen oktatott közgazdaságtant és nemzetközi pénzügyeket. 1998 júniusában a köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki. 1998 februárjától a Károli Gáspár Református Egyetemen a közgazdaságtan tanára. 2000 júliusától a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdaságpolitikai Tanszékének vezetője. Az Európai Tükör, a Confessio, a Marketing és Menedzsment szerkesztőbizottságának, a Magyar Szemle Alapítvány igazgatótanácsának és több kulturális alapítvány kuratóriumának tagja. Nagyvállalatok igazgatótanácsában, felügyelőbizottságában vesz részt.

Ezeknek a szervezeteknek pedig függetlennek kell lenniük, csakúgy, mint a jegybanknak. Életének alighanem fontos állomása lehetett, amikor a Horn-kormány uralomra jutása után eltávolították a jegybank éléről, ahová, megjegyzem, némi meglepetést keltve nevezték ki. Ma talán már elmondhatja, miként is zajlottak az események.

• Nem volt sok lacafaca. Horn kijelölt miniszterelnök úr megjelent a televízióban, felsorolta leendő kormányának tagjait, és egyúttal megnevezte az utódomat is. Akkor én írtam neki egy levelet, mellékeltem a köztársasági miniszterelnök úr által aláírt, hat évre szóló kinevezésemet. Jeleztem tehát: még élek, elnök úr! A jogszabály pontosan meghatározza, hogy a jegybankelnöknek mikor kell mandátumának lejárta előtt távoznia. Ebben a felsorolásban pedig nincs olyan kitétel, miszerint akkor is, ha a kormányfő nem bízik a jegybank elnökében. Ma már látjuk, hogy az ilyen konfliktusok kihordhatók. Akkoriban ez nem így volt. Én egyébként nem szeleltem el - nem vagyok meghátráló fajta -, ezután még fél évig betöltöttem a pozíciót. Amikor azonban már egyértelmű volt, hogy az intézmény, sőt maga az ország is kárát láthatja annak, ha makacsul kitartok, úgy döntöttem: visszamegyek az egyetemre.

Végül mégis, valószínűleg mindenki számára kényelmes módon, inkább Angliában kötött ki.

• A dolgok valóban így alakultak a legjobban, de hangsúlyoznom kell, hogy állásom az EBRD-nél nem a kormánnyal kötött üzlet, hanem egy egészen váratlanul jött lehetőség volt. Matolcsy György éppen akkor jött haza, és így megnyílt előttem az út. Az egész hasonlított kissé a miniszteri kinevezésemhez. Hirtelen döntve, tíz nap múlva már Londonban voltam.

Nem érezte kicsit száműzetésben magát?

• A miniszteri vagy a kormányzatban bármilyen gazdaságpolitikai hivatalt betöltőknek mindig készen kell állniuk arra, hogy megbízatásuk szándékuktól függetlenül ér véget. Akit ez meglepetésként ér, az nem gondolta végig az élet sajátosságait. Futballedzőt is elzavarnak néha, függetlenül attól, hogy nem ő rúgja a labdát. A váltás engem mindenesetre nem viselt meg. Ráadásul igen érdekes közegbe kerültem. Sokat tanultam abból, hogy nemcsak egy, hanem négy nemzet érdekeit kellett képviselnem az igazgatótanácsban. Azóta jobban értem a régiót, de a magyar gazdaságot is. Tudatosult ugyanis bennem, hogy ami a mi vállunkat nyomja, az szinte soha nem egyedi, hanem általános probléma. Az a három év ráadásul elég pörgős időszak volt. Elfoglaltságom miatt a sebeimet tehát nem tudtam volna nyalogatni akkor sem, ha erre hajlamos volnék.

Egykori jegybankelnökként és bankárként hogyan ítéli meg a jelenlegi monetáris politikát?

• Én természetesen a jegybank pártján vagyok. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem tér már vissza az olcsó magyar valuta korszaka. Ha az exportőrök egy lépésben szenvedik el az átállást, akkor sokkot kell kiállniuk, de a fokozatosság sem fájdalommentes. Ez persze érthetően kínos és igen nehéz helyzet. A Herendi Manufaktúránál például, amelynek az elnöke vagyok, a profitot lényegében elvitte a felértékelődés. Persze az sem volt mellékes, hogy közben a piaci körülmények is nehezedtek. Szerencsésebb lett volna, ha a felértékelődés a világgazdaság felívelő szakaszában következik be, de sajnos többek között ez is olyan dolog, ami nem működik megrendelésre. Határozottan állíthatom viszont, hogy mindezen túljutottunk. A legtöbb cég jó úton halad, gépesít, visszafogja a bérnövekedést, vagy megpróbál más terméket találni. Javítják tehát a hatékonyságukat, ami amúgy is elkerülhetetlen volt.

Sokan azt vallják, hogy az uniós csatlakozás küszöbén állva mindez máris elkésett.

• Pofonokat kétségtelenül a csatlakozás után is ad majd az élet. A bérharmonizálás költségemelkedést jelent. Ezzel nincs mit csinálni, meg kell tanulni még jobban alkalmazkodni.

A gazdaság számára mi a kívánatosabb, a folyamatos változás vagy a sokkterápia? Utóbbinak alkalmazását egyébként az Antall- és a Horn-kabinet idején is megtapasztalhattuk.

• A gazdaságpolitikai logika egy dolog, de nem mellékes, hogy bírja-e követni a társadalom. Ha ugyanis nem, akkor az egész rendszer összeomlik. A közgazdászok rendre elkövetik azt a hibát, hogy csak az ésszerűséget nézik. Konkrét példán bemutatva: Ózdon novemberben egyértelművé vált, hogy le kell állítani a kohót. De kiderült: a kohó biztosítja a városban a távhőt is. Nem lehet tehát olyan helyen sokkterápiát alkalmazni, ahol a tét az, hogy megfagynak az emberek. Nagyon sokszor azonban nem lehet az ilyen következményeket előre látni. A legnagyobb hiba pedig éppen az, hogy ha a sokkterápiát elkezdik, azt rövidesen vissza is kell csinálni. Néhány ilyen bakit már elkövetett a magyar gazdaságpolitika. Véleményem szerint jobb inkább keveset ígérni, de azt betartani, minthogy hullámzás következzék be. Persze utólag mindig könnyebb okosnak lenni.

Életútjához visszakanyarodva: eleinte úgy nézett ki, hogy az Orbán-kabinet is igényt tart szakmai tapasztalataira. Ez a kapcsolat azonban hamar megromlani látszott. Öt hónap után ugyanis lemondott az MFB elnöki tisztéről...

• Jó tempóérzékkel mentem el. Ha az ember egy hónap után áll fel, akkor hebrencs benyomását keltheti, ha viszont egy évet végigcsinál, aláírja a könyveket, akkor felelősséggel tartozik, amit nem is tud igazán elhárítani. Nem volt olyan dolog, amit izgalmas sztoriként el tudnék mondani. Látszott, hogy nem vezetik jól a bankot. Elnökként formailag ott ültem egy szervezet élén, a döntések pedig vagy nem, vagy nélkülem születtek meg. Pedig úgy véltem, hogy az én ipari miniszteri múltam - azok a cégek kerültek az MFB portfóliójába, amelyek gondjait annak idején miniszterként nem tudtam megoldani - és banki gyakorlatom különösen alkalmassá tesz ennek a feladatnak az ellátására. Szép gondolat volt, nem vált be. Az intézmény körüli későbbi zaj engem megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor távoztam.

Idézetek korábbi írásaiból

"Sem a válság, sem az elhúzódó küszködés szcenárióját nem tartom életszerűnek. De nem valószínűsítem a „kis tigrisek" gyors növekedéséhez mérhető fejlődést sem... A működőtőke-beáramlás, a külpiacok megnyílásának és a belső modernizációs képességek viszonylag gyors társadalmi és területi diffúziójának feltételezésével és kivetítésével számolok. Így azt a szolid növekedést valószínűsítem 1993-tól, de főleg 1994-től, amelyet évi 4-5%-os GDP-emelkedéssel lehet jellemezni. Ez az évtized végére gazdasági oldalról olyan fejlettségi tartományba emeli Magyarországot, hogy akkortól már politikai kérdés az, hogy Nyugat-Európa befogadja-e tagjai közé." (Valóság, 1993. július, 7. szám.)

"1989 nem az az esztendő volt hazánkban, amikor „vért, verítéket és könnyeket" ígérve nyerni lehetett volna. Több mint illusztráció: 1989 legnagyobb tömegeket megmozgató társadalmi eseménye nem az Erdély melletti tüntetés, és nem Nagy Imre temetése volt, hanem - kimondani is nehéz - a két Gorenje-hétvége, amelyen csaknem félmillióan lépték át az osztrák határt, hogy a devizaellátmányt, melyet Németh Miklós kormányának „;hangulatjavító intézkedései"; keretében osztottak ki, fogyasztási cikkekre költsék... Bizony, be kell látnunk: a magyar szocializmus szétesésében igen nagy szerepet játszott a fogyasztó lázadása. Majd amikor a piacgazdaság tényleges kiépítése (újraalkotása) során munkavállalóként és adófizető minőségben is szembesült ugyanaz a lakos az új rend új normáival, akkor igen rövid idő alatt fellépett csalódottsága. Pedig a komolyabb pártprogramok szóltak a helyzet súlyosságáról, és nem hallgatták el az átalakulás várható nehézségeit." (Magyar Szemle, 1999. november-december, 11-12. szám.)

Ilyen szakítás több is akadt. Az MDF-ből kivált MDNP-be 1996-ban lépett be, itt 1998-ban alelnök lett. Azután először az elnökségből, majd magából a pártból is kilépett.

• A logikátlanság, ami ebből a történetből esetleg kitűnhet, az nem velem, hanem a magyar politikával történt meg. Az MDF-et 1996-ban az hasította meg, hogy a kisgazdapárttal és annak radikálisabb hangvételével azonosuljon-e. Én akkoriban Londonban éltem, és nem is politizálhattam. De épp itt jártam az országos gyűlés idején, és úgy gondoltam, hogy inkább a polgári irányt választom. Hazajövetelem után szerettem volna, ha ez a kis párt megtalálja önmagát, ami véleményem szerint a Fidesz oldalán vagy akár magában a Fideszben történhetett volna meg. A párt vezetősége másként döntött, így én lassan kikoptam. Amikor pedig a szervezet a Centrum része lett, egyértelművé vált, hogy ez nem az a párt, amibe én átléptem. Jelenleg tehát ismét a pártonkívüliség boldog állapotában vagyok, mint voltam 1990 előtt.

A polgári körök rendezvényein azonban sokszor találkozhatunk a nevével.

• Minden héten háromszor megyek előadást tartani. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek vagyok alelnöke. Ez - noha nem pártfunkció - természetesen jelzi politikai kötődésemet. Igazából én ezt tudományos és közéleti ismeretterjesztésnek fogom fel.

Benyomásom szerint ön a konzervativizmus klasszikus képviselőjének tekinthető. A baj csak az, hogy több elemzés is arra az eredményre jutott, hogy ennek az eszmének Magyarországon kicsi a társadalmi támogatottsága.

• Én is az európai értelemben vett konzervatív emberfajtához, típushoz sorolnám magam. Ez persze nem valamiféle szenteskedést jelent. Röviden talán úgy foglalhatnánk össze, hogy aki konzervatív, az fontosnak tartja a múltat, közösséget érez a nemzettel, és annak jövőjével is. Szemben a ma divatos, minden a jelen szemlélettel. Sajnálatos módon ennek ma valóban nincs igazán társadalmi alapja. A magyar parlamentben jelenleg nincs konzervatív párt, így politikai téren magányosnak is érzem magam. A helyzet azonban változik majd, ha a gazdaság és vele a középosztály megerősödik, és az izgalmak lecsendesednek. A nagy fordulatok ugyanis igazából mindig a radikális megszólalást indokolják. Jelenleg két populista nagy párt vetélkedésének lehetünk tanúi - mondom ezt akkor is, ha az egyikhez sokkal közelebb állok, mint a másikhoz. Ennek a jelenségnek a következményei egyébként igen kellemetlenek lehetnek, szinte elkerülhetetlennek látszik néhány komolyabb irányváltás. A dezinfláció megfordulhat, és elképzelhető az is, hogy a deficit megugrása miatt keményen rá kell lépni a fékre. Ez pedig nem jó vezetési stílus. Mondhatnák, hogy az Antall-kormány idején sem haladtunk zökkenőmentesen az úton. Akkoriban azonban a gazdaság rángatózott, most viszont a politika rángatja a gazdaságot.

Most gazdaságpolitikát tanít az egyetemen. Sikeresnek érzi magát?

• Amikor idejöttem, azzal szembesültem, hogy a legnagyobb terem 350 fős. Az évfolyam 800. Amikor megkérdeztem, hogy férnek majd be, csak mosolyogtak. Vállaltam, hogy inkább megtartom az előadásomat kétszer. Erre azt mondták, hogy teljesen felesleges, mindkétszer félház előtt fogsz beszélni. Ilyenre azonban csak májusban került sor, amikor pusztított a szerelemvírus. Februártól áprilisig mindkétszer tele volt az előadóterem hallgatókkal. A tárgyam él, egészségesen változik és népszerű.

Nemcsak a Közgazdaság-tudományi Egyetemhez, hanem hazánk legújabb felsősoktatási intézményéhez is kötődik.

• Az ember élete tele van véletlenekkel, ez is egy ilyen eset. Felkértek arra, hogy vegyek részt a német posztgraduális képzést nyújtó Andrássy Gyula Egyetem kuratóriumának munkájában. Azután kiderült, hogy a magyar közalapítványoknál erőteljes személyes részvétel és felelősség következik a törvényből, ezért praktikusan csak magyarokból állt fel a kuratórium, és végül én lettem az elnök. Azóta hősiesen végzem ezt a munkát. Életemnek körülbelül a harmadát kiteszi ez a feladat. Cseppet sem bánom, hogy így alakult, hiszen a német nyelvet és a német kultúra jelenlétét nagyon fontosnak tartom Magyarország, a térség és Európa szempontjából is.

Magánélet

Bod Péter Ákos nős, egy leánygyermek édesapja. Lánya külföldön tanul kultúraszervezést, de dolgozni már apja reményei szerint itthon fog. Felesége szintén közgazdász, de most hobbijának él, egy kis galériát - a St.ART-ot - működtet. Szerencsésnek vallja magát, mert az ő hobbija is egybeesik azzal, amit csinál. Irigyli is magát, hogy őt azért fizetik, aminek lehetőségéért (többek között könyvírás, tévészereplés) mások egy csomó pénzt fizetnének. Rendszeresen teniszezik, úszik, kirándul, nyáron evez. Szépirodalom olvasására azonban érdeklődése ellenére sincs ideje

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére