CÉGVAGYON - MAGÁNHASZON

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 61. számában (2003. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A hitelezők legnagyobb bosszúságára, Magyarországon sok esetben nem lehet éles határvonalat húzni a cégvagyon, illetve a tulajdonosok magánvagyona között.

A vállalkozáshoz való jog és a gazdasági morál

Üzleti etika és piacgazdaság

A jogi normákban nem is mindig körülírható gazdasági morál hazai hiányából fakadó szapora jogalkotás - s ezen belül a büntetőjog térhódítása - a mai napig sem volt képes kitölteni tartalommal azokat az alapvető etikai elveket, amelyek az üzleti élet, a szerződéses szabadság kötelező velejárói a fejlett piacgazdaságban. Sajnálatos tény, hogy a gyakorló cégvezetőnek, ha meg akarja védeni magát és vállalkozását, még talán ma is abból kell kiindulnia: a gazdaság, a jog és az erkölcs egymástól függetlenül egzisztáló fogalmak, egymásra vonatkoztatásuk értelmetlen és fölösleges.

A piacgazdaságra való áttérést sokan úgy értelmezték és értelmezik, hogy a vállalkozás szabadsága - úgy általában véve - a jogi és morális kötöttségek feloldását és az önös érdekek korlátlan érvényesíthetőségét jelenti. E vélekedés kiterjed arra is, hogy a vállalkozáshoz való jog legalizálja a legésszerűtlenebb cselekedeteket is, mi több, az "én vállalkozásom, az én pénzem, az én váram" szlogen jegyében ki lehet bújni mindenféle - de kiváltképpen a büntetőjogi - felelősség alól.

A vállalkozás szabadsága

Az Alkotmánybíróság már az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában leszögezte, hogy: "A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. [...] A vállalkozás joga ugyanis a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent [...], hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." (ABH 1993, 340, 341, 342.)

Természetesen a vállalkozás szabadsága semmiképpen nem jelenti a közgazdasági feltételrendszer, a jogi környezet figyelmen kívül hagyását, a közterhek eliminálását, a vagyon szociális kötöttségeinek kijátszását, de annak tartalma nem egyeztethető össze az üzleti tisztesség, a szerződéses viszonyok tiszteletben tartásának mellőzésével sem. Az egyébként sok esetben joggal kárhoztatott szapora jogalkotásnak és ezen belül a büntetőjog "túltengésének" egyik oka éppen az, hogy még mindig megengedhetetlenül nagy azoknak a száma, akiknek a szemében a jogszabályok kijátszása, a joghézagok keresése számít érdemnek, és az üzleti szférában a morál minimumának megtartását is ostobaságnak tekintik.

Az egyes ügyekben újra és újra megerősítést nyer, hogy mindaddig, amíg ez a gondolkodás az irányadó, a büntetőjog nem vonul, nem vonulhat ki a gazdasági szférából. A maga represszív eszközeivel reagálnia kell mindazok cselekményére, akik az ésszerű kockázatvállalást összetévesztik a felelőtlen és alaptalan, indokolatlan reménykedéssel, vagy a piacgazdaságban csak a szabad rablás lehetőségét látják.

Uniós jogelvek

Ez az a terület, ahol a várható uniós csatlakozás sem hoz változást, sőt még némi szigorításra is sor kerülhet. A gazdasági bűnözéssel kapcsolatos Európa tanácsi irányelvek kifejezetten ösztönzik a részes államokat a "bűnözésre különösen érzékeny"-nek tekintett gazdasági szféra esetében a korrupciós cselekmények szankcionálásán túl, az úgynevezett hagyományos cselekmények büntetőjogi üldözésére. Mintegy megelőző csapásként szükségesnek tartják a bűnös összefonódást nem feltétlenül tartalmazó, de a gazdasági szféra morálját és a hitelezők védelmét erősíteni képes olyan tényállások meglétét a nemzeti jogokban, amelyek a gazdálkodással szoros összefüggésben elkövetett bűnös magatartásokat számon kérhetővé teszik.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Bizottságnak a gyakorlata már régen kidolgozta - tulajdonjogi szempontból - az úgynevezett közvetett sértett fogalmát és jogainak védelmére vonatkozó elveket is. Annak az alaptételnek a mentén, hogy a jogi személy vagyoni jogai nem tekinthetők sem a tulajdonosok, sem a tagok jogainak, a jogi személy vagyonának elvesztése közvetve áldozattá teheti a tagokat, a többségi részvényeseket is, függetlenül attól, hogy pl. a csődhelyzet valamely tag magatartása vagy döntően külső tényezők miatt következett-e be. Ennek folytán ebből a szempontból is elismeri a büntetőjogi beavatkozás lehetőségét és szükségességét a gazdasági viszonyokba.

Az elválasztás elve és annak következményei

A társasági jog alappillére az elválasztás elve - amely az alapítástól a megszűnésig a gazdasági társaság és a tagok vagyonának, kötelezettségeinek keveredését hivatott megakadályozni - a mai napig nem hatolt elég mélyen a vállalkozói köztudatba. A tulajdonosi kör tekintélyes része gondolatai mélyén a cégvagyont valamiképpen mindig gazdasági, társadalmi, szociális és kötöttségektől mentes személyes vagyonnak tekinti, minek folytán a hajlamos teljesen figyelmen kívül hagyni harmadik személyek érdekeit és jogait.

Az ésszerű kockázatvállalás számukra soha nem a cég nyereségessége szempontjából kerül mérlegre, a kérdést kizárólag a minél nagyobb magánhaszon oldaláról közelítik meg. (Másfelől persze ugyanezen személyek az elválasztás elvének nagyon is szofisztikált ismeretéről tesznek tanúbizonyságot abban a pillanatban, amikor a cég kasszája kiürül, és a hitelezők felé helyt kellene állni.)

Az igazán lesújtó tény azonban az, hogy a tulajdoni hányaddal nem rendelkező, alkalmazottként működő vagyonkezelők egy része is ugyanígy gondolkodik. Ebből fakadóan működésük folytán nemcsak a hitelezők, harmadik személyek és - a közterhek oldaláról szemlélve - az állam gazdasági érdekei sérülnek folyamatosan, de alig-alig vannak tekintettel még saját megbízóik érdekeire is.

Ugyanakkor azonban a jó gazda gondosságával eljárók körében is zavarok mutatkoznak abban, hogy mi tekinthető ésszerű óvatosságnak, a rendelkezésre álló, a kötelmeket biztosító, jogszerűen igénybe vehető biztosítékrendszer alkalmazásának mi a módja, rendeltetése, mikor és miként, milyen típusú biztosítékot érdemes alkalmazni, továbbá hogyan kell annak érvényt szerezni.

A jogi személyek büntetőjogi felelőssége

Meg kell jegyezni, hogy az a jogirodalmi, jogalkotói és jogalkalmazói vita, amely a jogi személyek jogalanyiságával, illetve polgári (kereskedelmi, társasági) és büntetőjogi felelősségével kapcsolatban - egész pontosan a felelősség kiterjeszthetőségével kapcsolatban - folyik, mindmáig nem tekinthető lezártnak. (Sőt a tendencia az uniós jogalkotásban is az, hogy keresik a felelősség kiterjeszthetőségének útját, amelynek egyik megjelenési formája a jogi személyek büntetőjogi felelőssége.) A többségi vélemény szerint a probléma gyökere abban áll, miszerint a természetes személy jogalanyiságát az általa létrehozott céggel gyakorlatilag meg lehet kettőzni. Elsősorban az rt. és a kft. esetén azonban a különböző jogi konstrukciók a jogi személy formájában történő megkettőzést olyan sikeressé tehetik, hogy az azt létrehozó természetes személynek már "felelősségidentitása sem marad," miközben a jogi személy felelőssége is sok esetben hárítható. Ez a helyzet pedig kifejezetten támogatja a joggal való visszaélés lehetőségét. A polémia egyrészt a körül van, hogy megengedheti-e a jog a társaság felelősségének kiterjesztését a tag magánvagyonára vagy sem, másfelől abban áll, hogy meghatározhatók-e az úgynevezett ésszerű kockázatvállalás paraméterei, s ezen keresztül miként válhat megfoghatóvá a jogi személy és az egyes tagok vagy alkalmazottak polgári és büntetőjogi felelőssége.

Az elválasztás elvéhez mereven ragaszkodók a legteljesebb mértékben ellenzik a felelősség kiterjeszthetőségét, mások azonban hitelezővédelmi szempontokból megengedhetetlennek tartják, hogy a "jogot a jog ellenében" engedjük használni. A jog kijátszására elsősorban akkor van mód, amikor pl. a korlátozott felelősséget csalárd módon használják fel, vagy amikor a jogi személy és a tagok között a különbség névleges. Ilyennek tekintik pl. az egyszemélyes társaságokat, ahol ugyan megvan a formális vagyoni elkülönültség, de hiányzik a jogi személyiség másik fő ismérve: az önálló akaratképzési mechanizmus. Olyan felvetés is van, hogy ezeket nem is volna szabad jogi személyként kezelni, mert ezzel a formális jogi személyiséggel kihúzzuk a talajt a jóhiszemű harmadik személyek követelései alól. A felelősségkiterjesztő elmélet támogatói között is legalább kétféle elmélet ismert:

- a felelősség bizonyos esetekben legyen kiterjeszthető a tag magánvagyonára,

- a felelősség legyen kiterjeszthető az előzőek szerint, de fordítva is: a társaság is feleljen a tag személyes tartozásaiért.

Bűncselekmények

A számvitel rendjének megsértése * A Büntető Törvénykönyv (Btk.) 289. §-ának (1) bekezdése szerint aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt * beszámolókészítési, könyvvezetési, könyvvizsgálati kötelezettségét megszegi, u bizonylati rendet megsérti, * és ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetőleg ellenőrzését megnehezíti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. * Ugyanígy büntetendő az egyéni vállalkozó is, aki jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettségét megszegi, és ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését megnehezíti. * Az alaptőke vagy a törzstőke csorbítása * A Btk. 298/B §-a szerint a részvénytársaság, illetőleg a korlátolt felelősségű társaság vezető tisztségviselője, aki az alaptőkét, illetve a törzstőkét részben vagy egészben jogtalanul elvonja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. * Hitelező jogtalan előnyben részesítése * A Btk. 291. §-ának (1) bekezdése szerint aki a fizetésképtelenségének tudatában valamely hitelezőjét a többi hitelező hátrányára jogtalan előnyben részesíti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. * Gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása * A Btk. 299. §-a szerint aki közhitelű nyilvántartásba bejegyzendő, gazdasági tevékenységhez kapcsolódó adat, jog vagy tény bejelentését, illetve ilyen adat, jog vagy tény változásának bejelentését elmulasztja, ha a bejelentési kötelezettségét jogszabály írja elő, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Hólabdatársaságok

Az üzleti siker sajátos értelmezésével találkozhatunk egyes esetekben már a társaság alapításának időszakában is. E szerint ugyanazon vagy azonos érdekkörbe tartozó magánszemélyek egyidejűleg, vagy röviddel egymást követően több - olykor hasonló nevű és tevékenységi körű - társaságot hoznak létre, gyakorlatilag ugyanazon tőke és apport felhasználásával. Az egyik módszer lényege, hogy a korábban alapított társaságok a későbbi társaságok létrehozásában alapítóként vesznek részt teljes vagyonukkal (amely az alapítás költségein kívül gyakorlatilag az alapító társaság teljes - papíron felhasználható - vagyonát jelenti). Ebben az esetben az első társaság(ok) tényleges tevékenysége jószerével csak hitelek felvételére, lízingelésre korlátozódik, némi látszattevékenység mellett, amely utóbbi rendszerint kétes üzletekben, több mint kockázatos célok követésében ölt testet. A hitelek, a lízingtárgyak, miként a vagyon is, eközben folyamatosan az utolsóként alapított társasághoz transzponálódnak, amely ekként egyébként ténylegesen tőkeerőssé válhat.

A probléma teljesen nyilvánvaló. Az alapító társaságok kasszája kiürül, rajtuk a követelések nem, vagy csak hosszas jogi procedúra után hajthatók be, rendszerint elenyésző mértékben. Ezen túlmenően nyereséget nyilvánvalóan nem termelnek, ennélfogva a közterhek (pl. adó, tb) viselésében is aligha vesznek részt, vagyis működésük árát társadalmi, nemzetgazdasági szinten is másokkal fizettetik meg. Abban a pillanatban viszont, hogy az elsőként alapított társaságo(ka)t valamilyen komolyabb fellépés fenyegeti a hitelezők részéről, megkezdődik az utolsó társaság vagyonának eltüntetése. Ennek is számos - olykor nagyon is kifinomult - módja ismert.

Egyfelől az alapítási lánc szinte végeláthatatlanul folytatható tovább, vagyis mindig újabb és újabb társaságokat kell(ene) utolérnie a hitelezőnek a jogi procedúra során, amely már önmagában is jogászt próbáló feladat. Másfelől ilyenkor korlátlan terepe nyílik a hamis tartalmú, színlelt és palástolt szerződéseknek, engedményezési kötelmeknek, nem létező követelések elismerésének, tagi kölcsönöknek, a törzstőke terhére kötött, biztosítékokkal még tévedésből sem ellátott kölcsönszerződéseknek, az apport nyomott áron történő eladásának, barterszerződések keretében történő kicserélésének a valódinál jelentősebb amortizációval számolva, vagy a részvények kivásárlásának, egyszóval minden olyan csalárd magatartásnak, amely a vagyon eltüntetését szolgálja.

Mindezzel a módszerrel évekig elhúzható a hitelezői igények kielégítése vagy a károk legalább töredékének kompenzálása. Következésképpen - már csak ebből az okból is - ezekben az ügyekben kellő fenntartással kezeli a jogalkalmazó azt a látszólag fennkölt "üzletileg ésszerű védekezést", amely szerint "a tőke megóvása céljából indokolt a többszörös piaci jelenlét, a több lábon állás". A mások kifosztására építő kockázat pusztán önös érdekből, de nem gazdaságilag és jogilag elfogadható ésszerű kockázat.

Mi a kockázata a "hólabda"- cégeknek?

Tulajdonosi oldalról kétségkívül van büntetőjogi kockázat a hólabdacégek működtetése esetén, bár ez a törvényhozó által kisebb súlyúnak ítélt cselekmények miatti lebukás körén csak ritkán megy túl. Amennyiben az eleve kiürítésre kárhoztatott társaságok idejében csődöt jelentenek, az alapítók gyakorlatilag büntetőjogilag is lefedezik magukat, mert a megindult büntetőeljárás legfeljebb a számviteli fegyelem, vagy a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásának, ritkábban hitelező jogtalan előnyben részesítésének, vagy vezető tisztségviselő visszaélésének vétségére deríthet fényt, vagy még arra sem.

Bizonyítási nehézségek

Annak bizonyítása ugyanis, hogy az egész folyamat már eleve csalárd szándékkal indult el, s ezt a célt szolgálta a társasági vagyonok keveredése - hihetetlenül nehéz. Az utolsó, kiürítendő cég esetében a szerződések színlelt voltának felderítése ugyancsak nem egyszerű feladat, s a haszon nagyságától függően a vagyon kimenekítésének érdekében a kisebb súlyú bűncselekmények "bevállalása" sem mindig túl nagy ár. Ezt az érintettek "normális üzleti kockázatnak tekintik", azzal együtt, hogy persze azért minden lehetséges módon megkísérlik hárítani a büntetőjogi következményeket is. A jóhiszemű harmadik személyekre ez a magatartás jelenti az igazi kockázatot, akik két-három hólabdacéggel kapcsolatba kerülve akár meg is bukhatnak.

Informálódás az üzleti partnerről

Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy akad cég, amelyik külön alkalmazottat foglalkoztat azzal, hogy a potenciális szerződéses partnerei üzleti múltját és aktuális kötődéseit, vagyonának eredetét legalább a hozzáférhető cégbírósági adatbázis és a szakmai sajtóadatbázisok adatainak összevetése alapján visszabontsa. A menedzsment eleve kockázatosnak ítéli az olyan partnerrel való kapcsolatba lépést, amelynek tulajdonosi körében gyakori a változás, vagy amelynek tulajdonosai túl sok áttételen keresztül, túlságosan is sok cégben érdekeltek. Nyilvánvaló, hogy teljes biztonságot ez sem nyújt, de esetenként azért érzékeny veszteségtől óvhatja meg a látszólag bizalmatlan, valójában ésszerűen óvatos vállalkozót.

Más kérdés, hogy persze az ezzel foglalatoskodó személyek alkalmazásának és az adatbeszerzésnek költségei vannak, s így az erre szakosodott munkaerő fenntartását nem minden cég engedheti meg magának. Kétségtelenül nem hagyható figyelmen kívül továbbá az sem, hogy a nem túl erős piacgazdaság velejárójaként - bizonyos területeken, meghatározott feladatok elvégzésére, olyan (kisebb) volumenben, amelyre a hazai vállalkozások jó részének szüksége van - nem túl nagy számban állnak rendelkezésre üzleti partnerek. Ez a kényszerpálya pedig megint csak a hólabda-vállalkozóknak kedvez.

Mindezekre tekintettel nem tűnik ésszerűtlennek annak szorgalmazása, hogy a cégalapítás körében törvényi szinten lenne szükséges beépíteni azokat a (további) fékeket, korlátozásokat, amelyek szűrőként működnek a hólabdacégek létrehozásával és működésével szemben.

Elhíresült esetek

A bankbotrányok és bankcsődök, a privatizációs visszaélések sajnos az utóbbi évtized magyar gazdaságának kísérőjelenségei voltak, amelynek nyilvánvalóan számos, elemzésre szoruló oka van. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a miénknél jóval fejlettebb piacgazdaságok sem igen úszták meg az utóbbi éveket botrányok nélkül. Úgy tűnik, éppen az üzleti világ hatalmasságai, meghatározó személyiségei kerültek összetűzésbe folyamatosan a törvényekkel. Csupán ízelítőül említhetjük a legnagyobb visszhangot kiváltó ügyeket: Franciaországban az állami bank vezérigazgatóját Jean Claude Trichet-t vonták felelősségre a Credit Lyonnais hitelintézet hamis számlái miatt; Németországban a kereskedelmi televíziózás cézárai, a Haffa fivérek a nyereség körül elkövetett manipulációk folytán kerültek bíróság elé; a tengeren-túlon Dennis Közlowski nézett szembe az esküdtekkel 600 millió dolláros sikkasztás miatt, miközben a ki tudja, hová fejlődő Enron-botrány kapcsán az elnök ellen pénzmosás, az igazságszolgáltatás akadályozása, csalás miatt jelenleg is folyik az eljárás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére