Új jégkorszak?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 60. számában (2003. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az angol elnevezésekből (Information, Communication, Entertainment) formált játékos betűszóval az ICE-age, egy új "jégkorszak" beköszöntének vagyunk tanúi, amelyben az intézmények információs tartalommal és eszközzel való telítődésének egyre gyorsuló folyamata eléri a gazdaságot, az állami intézményeket, az oktatási rendszert és a magánháztartásokat. Az információs kihívásnak azonban csak a felszínét képezi az információs és kommunikációs technológiák, eszközök és megoldások széles körű alkalmazása és általános (közműszerű) elterjedése, a munkavégzést, a tájékozódást, különböző kapcsolatok létesítését és fenntartását segítő mivolta. A lényeg a társadalom gyors ütemű alkalmazkodása és átalakulása, amelynek legfontosabb összetevői (a kihívást jelentő környezethez igazodva): a tudás, a képzettség, a rátermettség, a nyitottság, s az "új" minőségek és értékek létrehozására való képességek tömegesedése.

Információ, tudás, társadalom és gazdaság az ezredelőn

Abban a kérdésben, hogy miként is nevezzük ezt a korszakot, szinte senki sem ért egyet. Ma már azonban nemigen kérdőjelezik meg, hogy a világ, Európa és Magyarország következő évtizedeit elsősorban és leginkább az "információs társadalomnak" nevezett jelenségegyüttes fejleményei fogják meghatározni. A kihívás - jellegét tekintve - egyforma minden kulcsszakma (politikus, vállalatvezető, kutató, pedagógus és újságíró) számára: rohamosan változó környezetben, a megújulás állandó kényszerével együtt élve kell az új intézményi szerkezeteket és működésmódokat keresni, egyre élesedő nemzetközi versenyfutás résztvevőiként.

Az ember- és közösségkép

Az információs társadalomról való gondolkodás szerencsére már vagy fél évtizede túljutott az "Orwell vagy Athén" dilemma (minden eddiginél ellenőrzöttebb, anti-utópisztikus társadalom vagy digitális demokrácia) hamis kettősségén. Mindinkább elfogadottá válik az a felismerés, hogy az információs társadalom "motorja" a technológia, irányítója azonban az ember. Noha a digitális technológia lassanként átjárja az oktatást és az egészségügyet, nem kétséges, hogy az igazi előrelépés mégis a tanulást, a tudást, a közösségi és tárgyi környezetet érintő sokrétű szemléleti és kulturális változástól remélhető. Az állampolgárok tömegesen kezdenek el új cselekvési és viselkedési mintákat követni, az élethosszig tartó tanulás, az iskolázottság, a műveltség, a digitális írástudás iránt felébredt igénnyel.

Az információs korszak részben átalakítja a hagyományos gazdasági-termelési ágazatokat és folyamatokat (azzal, ahogy az információ- és tudástechnológia mind nagyobb részt foglal el egy vállalati értékláncban), részben pedig az információ- és tudástermékek köré épít egy új, mindinkább domináns iparágat. A hálózatban való összekapcsoltság azonban nem csak a gazdaságot jellemzi: ennek új, elsősorban az internet és a mobiltelefon révén elterjedő formái ön- és közösségerősítőek, esélyteremtőek, amelyek az információ- és tudásáramlás élénkítésével számos pozitív hatást eredményeznek. A hálózatosodás folyamatának a képzettség növelésével együtt járó gyorsítása az információs társadalom legfontosabb "nyersanyagának", a "humán tőkének" a felhalmozását jelenti.

A jól megszervezett hálózatokkal és adatbázisokkal új formákat ölt a természeti és lakókörnyezet folyamatos megfigyelése, az érintett közösségek ellenőrző szerepe is. Egyre többen érzékelik a távmunkával, az információval és az on-line tranzakció lehetőségével kiváltott forgalomenyhítő hatás kedvező környezeti következményeit.

A hálózati elv, az elérhetőség, a munkafolyamatok "kihelyezhetősége" erős decentralizációs tendenciákat indít el. A korábban gazdaságföldrajzi okok miatt hátrányos helyzetben lévő, a javak és az információk forgalmából "kimaradó" területek számára egyszerre nyílik meg két esély. A meghatározó gazdasági-társadalmi folyamatokba a külső információkhoz való hozzáférésen keresztül tudnak bekapcsolódni, miközben a régiók, a térségek, a települések iránt pedig az önmagukról szóló információk minden korábbinál hatékonyabb megosztásán, illetve megjeleníthetőségén keresztül kelthető fel az érdeklődés. S ahogy az egyes országok fő céljaként az információs társadalom jelölhető meg, úgy készítik el a maguk információs társadalom stratégiáját a régiók, a kistérségek, a nagyobb városok, községek és falvak ("intelligens település programok").

A fejlődés kulcsa a helyi közösségekben (elhatározásaikban, alkotóerejükben, tudásvagyonukban) rejlik. A technológia legfeljebb támogatja mindazt, amit körülményeik javítása érdekében elhatároznak, a kormányzat pedig segíthet abban, hogy élni tudjanak a forrásbevonási lehetőségekkel.

Fogalmak dzsungelében

Az információs társadalom (Information Society) kifejezés a társadalomtudományban 40, a politikai nyelvhasználatban kb. 25 éves történetre tekinthet vissza. Mostanra tág gyűjtőkategóriává vált, amely egyszerre jelenti az "ipari civilizációt felváltó korszakot", valamint a társadalom- és gazdaságpolitika átfogó jövőképét formáló közösségi minőséget. Mint ilyen, magában foglalja mindazokat az elterjedt kifejezéseket, amelyek - különböző értelmezésekkel és különböző célokra - az elmúlt évtizedben jelentek meg és váltak szűkebb körben népszerűvé. * Az azonnali látványos fejlesztést ígérő politikai programok, majd a változások horderejét érzékeltetendő a kilencvenes évek közepén negyedszázados szünet után a politikai nyilvánosságban meg-, ill. újraszülettek a "tudás(tengelyű)gazdaság" és a "tudás(bázisú)" vagy "tudásorientált", "szimbólumtermelő" társadalom kategóriái. A mindehhez szorosan kötődő "élethosszig tartó tanulás" (lifelong learning) esélye, lehetősége és követelménye a szóteremtő fantáziát meglódítva a "tanuló társadalom" (learning society) és az "edukatív társadalom" (educative society) gondolatáig vezetett, hogy aztán - egyelőre csak szakmai berkekben - egyszerre több helyen is megérkezzenek a logikusan következő lépcsőfok, a "kultúratársadalom" stratégiai tételezéséig. Ahogy azonban az információs szintről az abból származtatott bonyolultabb tudásalakzatokon át a mindent magában foglaló kultúráig természetes út vezet, akképpen lesz az információiparból is tudásipar és kultúraipar.

Gazdaságszemlélet

Közel negyven éve, a hatvanas évek második felében a Peter Drucker munkái nyomán elinduló vitákban született meg a tudásgazdaság (knowledge economy), a tudástársadalom (knowledge society) és a tudásmunkás (knowledge worker) fogalma. A "szóösszevonások" azt jelezték, hogy immár nem egyszerű "kapcsolatról" van szó tudás és gazdaság között, hanem egy annál alapvetőbb jellegzetességről: ti. hogy "a jövőben soha nem tapasztalt módon fogja a nemzetgazdaságok gazdasági erejét, és ezen keresztül társadalmaik jólétét meghatározni az a képességük, amellyel sikeresen tudják a globálisan elérhető tudást magukhoz vonni és termelékenyen felhasználni". Lester Thurow és szellemi elődei mindezt avval egészítették ki, hogy "a tudás vált a hosszú távú fenntartható versenyelőny egyetlen forrásává". Valamennyiük közül azonban a magyar Jánossy Ferenc adta a leginkább meggyőző leírást arról, hogy a gazdasági fejlődés ütemét hosszabb távon a társadalom tagjainak képzettsége, termelési és társadalmi kultúrája határozza meg, s ennek az "alapnak" a révén lehetséges megújítani a gazdaság szerkezetét, és fenntartani vagy javítani a versenypozícióját.

A mögött azonban, hogy a "tudásgazdaság" kategóriájának "bevetté" válásáig, a kilencvenes évek közepéig újabb 25 év telt el, azt kell látnunk, hogy hiába váltak szakadatlanul egyre tudásintenzívebbé a hagyományos ágazatok, ez a folyamat - a tudástermelés ciklusaihoz igazodva - bizony lassú. A legfontosabb mutatók néha stagnálnak, néha 5-6 év alatt emelkednek néhány százalékpontot. Hiába lehetett a tudásgazdaság szinte minden lényeges jellemzőjét már negyed századdal ezelőtt látni, ha a megjósolt folyamatok mögött álló felhajtóerők (driverek) csak mostanra vezettek a kiteljesedésükhöz. (A nagyobb OECD-gazdaságokban például a nemzeti össztermék tudásból származó része a kilencvenes évek végén került csak 50 százalék fölé.)

Arra a kérdésre, hogy végül is mely tényezők "billentek" mostanra át, jellemzően az alábbi válaszokat kapjuk:

- az információs és kommunikációs technikák (ICT) fejlődése, elterjedtsége;

- a globálissá nőtt kommunikáció és verseny (gyorsuló tudás- és tőkeáramlással, liberalizálódó piacokkal, csökkenő tranzakciós költségekkel);

- új igénykörnyezet (érett, tudatos és vásárlóképes fogyasztókkal illetve foglalkoztatottakkal);

- az oktatásipar húzóágazattá válása;

- a vállalatirányítás tudásalapú fejlődése

- a hálózatosodás jelenségcsaládja a gazdaságban (internet, intranetek, klaszterek).

Ha nem a gazdaságnak azt a részét keresve definiáljuk a tudásgazdaságot, amelyben a tudásfolyamatok meghatározó szerepet játszanak, hanem a társadalmat és annak különböző intézményeit átjáró teljes tudásáram (knowledge flow) gazdaságtanát írjuk le, érdektelenné válik, hogy például az oktatás (illetve a tudáselsajátítás) éppen melyik alrendszerét vizsgáljuk. A sokféleképpen finanszírozott közoktatást, a fokozatosan vagy teljes mértékben piacosított felsőoktatást, a közoktatáson túli szervezett felnőttoktatás rendszereit (tudományos ismeretterjesztés, tanfolyamipar, céges tréningek és kurzusok, cégegyetemek), a médián keresztül történő tudásátadást (oktatófilmek), az internet egyedi felhasználását tudásszerzésre vagy éppen egy kerekasztal-beszélgetést. Hasonlóképpen válik érdektelenné, hogy az új tudások, gondolatok, felismerések, ötletek, szabadalmak valamelyik közpénzen fenntartott akadémiai kutatóintézetben, vegyes finanszírozású egyetemi szakmai műhelyben, vagy a magánszektor által finanszírozott K+F tevékenység részeként, netán hobbifeltalálók révén jönnek létre. A tudásgazdaság ilyen felfogásában maguk a tudásműveletek, ill. folyamatok válnak meghatározóvá, nevezetesen

- az (új) tudás létrehozása, termelése (és tervezése, ill. kinyerése a tudásmérnökök által), amelynek technológiai vetülete az innováció;

- a tudás átadása (áramlása, szétterítése, közvetítése, diffúziója, sokszorosítása);

- a tudás és a tudástechnológia (a tudásra vonatkozó tudás) alkalmazása funkcionális rendszerekben.

A két megközelítési mód sajnos menthetetlenül összekeveredik a szakirodalomban. A továbbiakban az első értelmezésre a tudásalapú (tudástengelyű, tudásbázisú) gazdaság terminust, a második értelmezésre pedig a tudásgazdaság kifejezést tartjuk elfogadhatónak - vagyis ezek nem szinonimái egymásnak, hanem eltérő megközelítésmódokat takarnak!

12 alaptétel az információ gazdasági természetéről

Az információ ugyanolyan áru, mint a többi, de viselkedése számos ponton különbözik azokétól. * Sem az értéke, sem az ára nem határozható meg a szokványos áruk mintájára. * Az információs termékek árát nem az előállítás költsége, hanem a fogyasztók értékítélete alapján kell megállapítani. * Az információs termékek előállítása magas állandó költséggel, de alacsony határköltséggel jár. (Az első példány "sokba kerül", de az újabb példányok előállításának költsége már elhanyagolható. Mire azonban az első példány létrejön, a költségek nagy része már elvész.) * Az információ előállításának költsége érzéketlen a majdani felhasználás méretei iránt, de a pótlólagos sokszorosításnak nincsenek természetes kapacitáskorlátai. * Bár az információ használata során az értéke "kopik", mégsem alkalmasak rá az amortizáció eszközöknél használt kategóriái. * Az információ kisajátíthatatlan, mert az átadással nem veszik el az átadó számára sem. * Az információ ún. "tapasztalati termék" - csakis megvásárlása után derül ki az értéke (ebből fakad a márkanév különös fontossága és az információs termék ingyenes kipróbálásának terjedő marketingfogása). * Az információ előállítása sokkal gyorsabb folyamat, mint a fogyasztása. A fogyasztás korlátait az (információs) írástudás és az oktatási szint jelöli ki, mert ettől függ, hogy ugyanazt az információt ki milyen hatékonyan használja. * Az információ természetében vagy jelentőségében nem ment végbe jelentős változás, a döntő mozzanatokat az infrastruktúra és a technológia szintjén kell keresnünk. * Az információt a közgazdasági elemzésekben ki nem meríthető erőforrásként kell kezelni. * Az olcsó és nagy bőségben rendelkezése álló információ figyelemszegénységet szül (az információgazdaságot ezért néhányan "figyelemgazdaságnak" [attention economy] is nevezik).

Hol tart Magyarország?

Az információs társadalom mutatóiban minden mértékadó nemzetközi összehasonlítás szerint Magyarország évek óta, fokozatosan szakad le a fejlett országoktól. Az immár az Unió középmezőnyét is elérő (néhol túlszárnyaló) Szlovéniától és Észtországtól, régiónk infopionírjaitól azonban nemcsak ez az évről évre romló pozíció, hanem annak feldolgozása is megkülönböztet minket. Miközben ezek az országok (sok más társukkal egyetemben) szenvedélyesen és őszintén az információs kártyára teszik fel az utolérés, a modernizáció, a kitörés esélyét, és képesek ennek szinte mindent alárendelni, nálunk ez sokadlagos "ágazati" feladat.

Mindez a stratégia "nyelvére" lefordítva azt jelenti, hogy viszonylag kedvezőnek tekinthető kiinduló adottságaink (kis méret, magas társadalmi tőke) ellenére Magyarország ez idáig nem döntött a gyors ciklusú, akár erőltetett ütemű számítógép-, internet- és információszolgáltatás-fejlesztés, az információs írástudás és az új információs kultúra tömegesedésén alapuló felzárkózás programja mellett.

Ezen a ponton szükségtelennek tartjuk sorra számba venni az egyes mutatókat. Az extrém adatok (pl. az egy percre jutó internetezés költségeinél elért "világbajnoki" címünk) jól ismertek, és a sok "töredékadat" helyett az azokat összegző integrált versenyképességi rangsorokat érdemes szemügyre venni.

Az IDC Információs Társadalom Indexe látványosan tükrözi a magyar "mozdulatlanságot". A szerény magyar gyarapodás az országriválisok gőzerővel folyó fejlesztési programjai mellett stagnálásnak tűnik, és nem vigasztaló, hogy a mögöttünk állók (az előzni készülő Malajzia és Törökország kivételével) még lassabban növekednek. A részadatok elemzése alapján kiderült, hogy mostani helyezésünkben elsősorban a nagy újratermelési ciklusú társadalmi komponens játszik közre, miközben a néhány évvel ezelőtti, viszonylag kedvezőnek mondható helyzetünk az információs komponens esetén romlott. Mindez arra mutat, hogy a jó helyezést eredményező jellegzetességek függetlenek a rendszerváltást követő kormányok teljesítményétől, ám az érzékelhető lemaradás mögött jól felismerhető a stratégiai deficit. Ennek megfelelően értékelődik fel az információs politika (és annak művelőinek) színvonala.

Tudás és gazdaság

A tudásalapú gazdaság (knowledge-based economy) és a tudásgazdaság (knowledge economy) párosán túllépve - elsősorban az OECD szakanyagainak köszönhetően - kialakult egy négyelemű fogalmi rendszer, amely alkalmas a tudásgazdaság első szintű leírására. Ennek megfelelően a tudásgazdasághoz tartoznak a * tudásipari ágazatok, tudásalapú iparágak, * tudásalapú piaci szolgáltatások, * tudásalapú nempiaci szolgáltatások. * A tudásipar három jellegzetes ágazata a legszélesebb értelemben vett kutatás és fejlesztés állami és privát forrásokból finanszírozott gépezete, a piaci alapon működő oktatásipar és az üzleti célú tudástechnológiák (tudásmenedzsment, innovációmenedzsment, konzultáció, coaching, audit, "fejvadászat" stb.). (Ez utóbbiak közül egyedül a tudásmenedzsment világméretű piacát 120 milliárd dollárt meghaladó érték fölé prognosztizálják 2004-re.) * A tudásalapú iparágakat a technológiagyártás környékén találjuk. A magas- és középmagas (high and medium-high) technológiák közül az OECD-országok érték-hozzáadási ranglistáján 9 százalékot kitevő high-tech iparághoz a repülés, a számítógép- és irodafelszerelés, a rádió, tv és kommunikációs felszerelések előállítása és a gyógyszergyártás tartozik. * A tudásalapú piaci szolgáltatásokhoz sorolják a posta és távközlés nagy rendszereit, a számítógépes és információs szolgáltatásokat, a pénzügyi és biztosítási szektort és a kiegészítő üzleti szolgáltatásokat. * A tudásalapú nempiaci szolgáltatásokhoz az állam, az önkormányzatok vagy a civil szféra által finanszírozott oktatás (és néha még az egészségügy) tartozik. * Az információs társadalom mellett tehát a tudásalapú gazdaság is értelmes, pontos kategória: sajnálatos, hogy a közbeszédben és a sajtónyelvben mindinkább a tudásalapú társadalom kategóriája kezd elterjedni, amelynek se füle, se farka.

Kormányzati tervek (1993-2003)

Miután az Antall- és Boross-kormány (1990-1994) érdemben nem foglalkozott a kérdéssel, az e területen sokat mulasztó Horn-kormánynak (1994-1998) sem sikerült megfelelő szemléletet, prioritáskezelést és kielégítő szervezeti megoldásokat találnia. 1995-ben civil szervezetek képviselői dolgozták ki és véglegesítették az első dokumentumot, amely a magyar információstársadalom-politika nyitányát jelentette. A Nemzeti Informatikai Stratégiát (NIS) azonban csak évekkel később követte a folytatás: a Sulinet-program szinte "fű alatt" indult el, látványos bukással végződött a "piaci alapú projektek" kezelésére létrehozott Futuris Rt. pályafutása, lépésről lépésre illantak el a lágymányosi Info-parkban rejlő kitörési lehetőségek, az ébredező és alulról építkező Teleház-mozgalommal csak a ciklus végére alakult ki párbeszéd.

Az Orbán-kormány (1998-2002) mindehhez két elvesztegetett évvel, tessék-lássék fejlesztgetett Sulinettel, alacsonyan pozicionált és egymással rivalizáló kormányzati egységekben folyó, emiatt szinte észrevétlenül gázneművé váló tervezetgyártással járult hozzá.

Az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) 2000. tavaszi életre hívása fordulópontot a magyar információs társadalom kormányzati történetében. Létrejött a régóta hiányolt szervezeti "megtestesülés", a felügyelő kancelláriaminiszter személyében gyakran, határozottan és autentikusan megszólaló államférfi vállalta az "Információs Magyarország" programot. Igazodási pontként megszületett az információstársadalom- és gazdaságfejlesztési koncepció a Széchenyi-terv keretében és a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia (NITS). Kormányzati források nyíltak meg az államigazgatás informatikai korszerűsítésére, számítógépek tízezrei találtak gazdára, a civil szféra, a tudomány és az üzlet világával megindult a pályázat közvetítette párbeszéd.

Az intézmény azonban az első pillanattól fogva kettős szervezetszociológiai csapdában vergődött. A Miniszterelnöki Hivatalhoz láncolva a döntéshozatal és a projektkezelés tempója már-már a mikszáthi időket idézte, és nem tett jót a munkának, hogy két, éppen az informatikában (ellen)érdekelt Fidesz-érdekcsoport erőterében kellett volna ütőképes szakapparátussá fejlődni. Kormányzati szinten is légüres térben mozgott az IKB: két szék között a pad alá esett az információsipar-fejlesztés, mert a gazdasági tárca és a kormánybiztosság nem jutott el az érdemi egyeztetésig. Eltelt úgy az egész kormányzati ciklus, hogy például az agrárágazatban érdemi információs fejlesztés szinte nem is volt, a leginkább információérzékeny külügyi munkában pedig a korszerű információ- és tudásmenedzsmentnek még a minimuma sem jelent meg.

Az információs társadalom kérdése nem került az első tíz közé a kormányzati diskurzusokban, vagyis minden részsiker ellenére 2000 után is marginális terület maradt az információs társadalom programszerű politikai fejlesztése.

A 2002-es választások után a Medgyessy-kormány (az IKB által elegyengetett terepen) önálló minisztériumot hozott létre - Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) -, különválasztva a kormányzati informatikáért felelős intézménytől (KITKH - Kormányzati Informatika és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala). A nagy közösségi hálózatok (NIIF, Sulinet), az e-learning és (részben) az e-content kérdéséért pedig az Oktatásügyi Minisztérium informatikai biztosa felel. Ebben a háromosztatú erőtérben 2002 végére az IHM előkészített egy olyan keretstratégia-tervezetet, amely az információs társadalom kérdéskörének kormányszintű prioritást kíván adni, és a társtárcákkal közösen kidolgozott részstratégiák sorával lép a megvalósítás irányába. A figyelem azonban egyre inkább az EU-csatlakozás utáni időszakot alapvetően meghatározó Nemzeti Fejlesztési Terv felé fordul: vajon sikerül-e az információs társadalom iránt elkötelezett kormányzati szereplőknek és külső szakértőknek a kérdéskört minél sokoldalúbban megjeleníteni abban a dokumentumban, amely a csatlakozás után az EU felől Magyarországra induló pénzek útvonalait, az alapok elosztását meghatározza?

Mindevvel együtt 2003 óriási kérdőjel lesz a magyar információstársadalom-politikában: ugyanúgy lehet a kitörési pontok megjelölésének, a felzárkózás megkezdésének, mint a leszakadás felgyorsulásának, az elvetélt lehetőségeknek az éve.

Fogalomtár

* Digitális bőr * A természeti és mesterséges környezetbe kihelyezett és folyamatosan elemi adatokat termelő meteorológiai eszközök, érzékelők, oceanográfiai műszerek, köztéri kamerák, a világűrből érkező jeleket fogó, ill. az űrt figyelő és mindent hűségesen rögzítő berendezések, valamint az ezek által termelt adatokat összesítő és feldolgozó számítógépek együttese, amely egy "planetáris egész" pillanatnyi környezetifeltétel-együttesét teszi szakadatlanul információs inputtá. * Digitális idegrendszer * A Bill Gatesnek tulajdonított, valójában azonban kinyomozhatatlan eredetű metafora elsősorban a korábban szigetszerűen fejlődő, de most mind nagyobb alakzatokká összekapcsolódó informatikai rendszerek és "intelligenciák" valóságos megoldó erőbe fordulásával a koordináció, a tevékenységek összehangolásának és vezérlésének új rendszerminőségét próbálja megragadni. * Digitális szakadék * A világ információban gazdagokra (info-rich) és információban szegényekre (info-poor) hasadása. A választóvonal (digital divide) lehet földrajzi (fejlett és fejletlen országok, ill. országrészek), illetve társadalmi (egy országon belül növekvő egyenlőtlenségek). * ICT * Az információs és kommunikációs technológiák (a távközlés és az informatika egykori egyesülése, a telematika utáni időszak valamennyi információkezelő eszközének) gyűjtőneve. * Információs írástudás * Azoknak a készségeknek és jártasságoknak az együttese, amelyek birtokában az információseszköz-környezet magabiztosan használható, ill. uralható. * Információs önrendelkezés * Az állampolgároknak éretten és óvatosan kell tudni a saját magukra és magánszférájukra vonatkozó adataikat kezelni, védeni és sorsukról rendelkezni (privacy). * Információszabadság * A közérdekű, ill. közpénzekből előállított információk megismerésének, illetve nyilvánosságának jogszabályokkal támogatott lehetősége. * Információs szupersztráda * A különböző intézmények és az otthonok egyetlen, roppant méretű hálózati rendszere háztartásvégpontokkal. Ma már inkább információs közműnek nevezik - érzékeltetve, hogy az információáramlás fizikai csatornái és az azokon továbbított tartalmak a villany-, víz- és gázszolgáltatáshoz hasonlóan válnak a mindennapok részévé. * Informatizálás * A társadalom különböző nagy alrendszereinek megújuló és tervszerű telítődése korszerű információtechnológiai megoldásokkal, ezen keresztül a folyamatok fokozódó függése az azokat támogató nagy tudású rendszerektől. * Elektronikus kormányzat * Gyűjtő elnevezés a kormány és a közigazgatás informatizálására, a belső ügyvitel számítógépesítésére és hálózati platformra helyezésére, a belső és a külső kommunikáció elektronikus alapokra helyezésére, az állampolgári ügyintézés és tájékozódás webes fórumainak kialakítására. * GII (global information infrastructure) * A Clinton-adminisztráció által meghirdetett nemzetközi együttműködési program konferenciákkal, bizottságokkal, weboldallal. * Információstratégia * A gazdasági versengés és a politikai együttműködés hagyományos formáin túllépő új világgazdasági trendek és szerkezetek felismerése nyomán tudatosan alakított, szisztematikusan, projektszerűen felépített programegyüttes a nemzetközi versenyképesség megőrzése, a versenyelőny megtartása, illetve megszerzése érdekében, amely középpontba az információs technológiákat, az információ- és tudásgazdaságot és az oktatást helyezi. * Intelligens város * A (nagy)városok információstratégiai programjaiban leginkább használt kifejezés (gyakran előfordul még a digital city). * K+F (kutatás és kísérleti fejlesztés) * Az a rendszeresen végzett alkotómunka, amelynek célja az ismeretanyag bővítése, beleértve az emberről, a kultúráról szerzett ismereteket, valamint ennek az ismeretanyagnak a felhasználását új alkalmazások kidolgozására. A kísérleti fejlesztés a kutatásból és a gyakorlati tapasztalatokból nyert, már létező tudásra támaszkodó, rendszeres munka, amelynek célja új anyagok, termékek és szerkezetek létrehozása; új eljárások, rendszerek és szolgáltatások bevezetése; már létrehozottak vagy bevezetettek lényeges javítása.

(A Tudomány és technológiapolitika 2000 c. szakanyagból.)

A "magyar út" keresése

Az információs társadalom magyar stratégiájának abból kell kiindulnia, hogy minden elvesztegetett lehetőség ellenére hagyományainak, kulturális sajátosságainak és gazdaságszerkezetének köszönhetően képes arra, hogy a "tudás" felértékelődése és az evvel járó gazdasági átrendeződés formájában jelentkező külső esélyt (amely felzárkózási lehetőségek sorát kínálja az ország számára) megragadja.

A választást, az információs társadalom építésének középpontba emelését megkönnyíti az a felismerés, hogy - az ez irányú vizsgálatok tanulságai szerint - ma az információs és tudásszektor fejlettsége, illetve a kölcsönös összekapcsoltság (interconnectivity) mértéke az a tényező, amely a gazdasági teljesítményre, a demokráciára, az iskolázottságra, az innovációra és mindezeken keresztül az életminőségre a legnagyobb hatással van. Másképpen: még krónikus társadalmi-gazdasági gondjaink (alacsony foglalkoztatottság, a hátrányos helyzetek és a szegénység újratermelődése, rossz egészségügyi és mentálhigiénés közállapotok, területi különbségek) enyhítését is a hagyományos megoldási kísérleteket "lecserélő" információstársadalom-politika sikerétől remélhetjük. Amikor tehát az ország jövőjét az információs társadalom "kártyára" feltenni kívánókkal szemben elhangzik a szkeptikus kérdés (hogy tudniillik "annyi gondunk-bajunk van, miért nem kezdünk azok megoldásával a dologhoz?"), határozottan és szenvedélyesen képviselhető, hogy ha információs társadalom fejlesztésében gondolkodunk, éppen azt tesszük.

Az információs társadalom "világrangsora" az IDC- World Times táblázata szerint

Helyezés 2002.

Ország

Helyezés 2001.

Változás

Összes pontszám

1.

Svédország

1

 

7,087

2.

Norvégia

2

 

6,932

3.

Svájc

7

+4

6,679

4.

Egyesült Államok

4

 

6,632

5.

Dánia

5

 

6,612

6.

Hollandia

10

+4

6,474

7.

Egyesült Királyság

6

-1

6,437

8.

Finnország

3

-5

6,422

9.

Ausztrália

8

-1

6,341

10.

Tajvan

18

+8

6,292

11.

Hongkong

15

+4

6,255

12.

Japán

11

-1

6,143

13.

Szingapúr

9

-4

6,067

14.

Kanada

12

-2

6,039

15.

Németország

13

-2

5,907

16.

Ausztria

14

-2

5,842

17.

Új-Zéland

16

-1

5,675

18.

Korea

19

-1

5,596

19.

Belgium

17

-2

5,331

20.

Franciaország

21

+1

5,089

21.

Írország

20

-1

5,050

22.

Izrael

22

 

4,946

23.

Olaszország

23

 

4,748

24.

Spanyolország

24

 

4,579

25.

Görögország

26

+1

4,471

26.

Portugália

25

-1

4,079

27.

Arab Emirátusok

28

+1

3,526

28.

Csehszlovákia

27

-1

3,492

29.

Magyarország

29

 

3,246

30.

Malajzia

32

+2

3,192

31.

Lengyelország

30

-1

2,875

32.

Argentína

31

-1

2,776

33.

Chile

33

 

2,632

34.

Panama

37

+3

2,631

35.

Bulgária

34

-1

2,625

36.

Dél-Afrika

38

+2

2,538

37.

Törökország

41

+4

2,527

38.

Románia

35

-3

2,522

39.

Venezuela

39

 

2,482

40.

Mexikó

42

+2

2,395

41.

Costa Rica

36

-5

2,300

42.

Brazília

45

+3

2,198

43.

Kolumbia

46

+3

1,994

44.

Oroszország

40

-4

1,931

45.

Fülöp-szigetek

48

+3

1,904

46.

Thaiföld

47

+1

1,874

47.

Szaúd-Arábia

44

-3

1,854

48.

Peru

49

+1

1,713

49.

Ecuador

43

-6

1,701

50.

Jordánia

50

 

1,664

51.

Egyiptom

51

 

1,478

52.

Kína

52

 

1,471

53.

India

54

+1

1,330

54.

Indonézia

53

-1

1,292

55.

Pakisztán

55

 

1,128

Hogy mire építhetünk még? A világ technológiai és innovációs központjaival fenntartott (és tovább épített) hidakon keresztül, a világgazdaság folyamataiba integrálva sajátos és egyedi modellként tudjuk ötvözni a magyar kultúra, tudomány és oktatási rendszer erőforrásait a találékonyság, a fürgeség, a tanulóképesség, az elfogulatlanság, a mindenütt eredeti megoldást kereső nyugtalanság és a multikulturális tolerancia erényeivel.

Egy ilyen értelemben felfogott információstársadalom-program sikere az ország stabilitásának és az életminőség javításának kulcsa: jó volna, ha a benne foglalt jövőképet minél többen ismernék és értenék meg itthon és a határainkon túl is.

A program azonban kudarcra van ítélve, ha lemondunk arról, hogy a világpiacon is versenyképes fejlesztéseket, know-how-t, termékeket, illetve szolgáltatásokat produkálni képes magyar IT-, internet-, média- és tartalomipari szektort megerősítsük és piacbarát eszközökkel támogassuk (többek között azoknak az európai prioritásoknak a mentén, amelyek az Egyesült Államokkal és Japánnal folytatott versenyfutásban az európai pozíciók megerősítését célozzák). Nagy kutató-fejlesztő bázisok és kompetencia-központok további Magyarországra vonzásával és a piacra lépés támogatásának új és változatos formáival elérhetőnek tűnik, hogy a foglalkoztatás és a termékösszetétel lassan tolódjon felfelé a tudásintenzivitás irányába.

Az Információs társadalom fogalmaiNAk szójegyzéke

Információs termék * Minden olyan dolog, amely tartósan és rendeltetésszerűen jelet hordoz. Az információs termékek történelmileg korán megjelent és áruként forgalmazott csoportja a nyomdaipari termék, néhány évtizedes múltra tekintenek vissza a hanglemezek és a filmek, kevesebbre a műsoros hangszalagok. 1982-től tűntek fel a termékek sorában a szoftver- és a számítástechnikai adattermékek. Más termékek termékkénti elismerésükre várnak (például műszaki tervdokumentáció), illetve termékkénti minősítésük ma még - szemléleti okokból - egyáltalán nem időszerű. * Információszolgáltatás * Az információ-előállító résztevékenységek, a nem tartós vizuális jelek előállítása vagy az információtovábbítás. * Információs ágazatok * Fő profilként információs tevékenységet folytató szervezetek; idesoroljuk a kutatást, a fejlesztést (a K+F ágazatokat), a nyomdaipart, a távközlést, az adatfeldolgozást, az oktatást, a kultúrát, a pénzintézeteket, az egészségügyet részben, az államigazgatást és a jogbiztonságot. * Információs foglalkozásúak * Azok az aktív keresők, akik információs terméket állítanak elő, illetve tevékenységük célja és eredménye információszolgáltatás. * Információ-előállítók * Új ismeretet állítanak elő vagy azt megfelelően felhasználható alakra hozzák. Idetartoznak a műszaki-tudományos, a mérő, adatgyűjtő foglalkozásúak és a tanácsadók. * Információfeldolgozók: * A vállalati és az állami vezetők, a termelési és az igazgatási folyamatok irányítói, az ügyintézők, valamint az ügyviteli dolgozók. * Információelosztók * Az oktatók, a tömegkommunikáció és a politikai adminisztráció dolgozói * Információs infrastruktúra dolgozói * Az információsgép-kezelők és -karbantartók (távközlésben foglalkoztatott dolgozók, nyomdászok, számítógép-kezelők, hálózati operátorok). * Szellemi tőke (Intellectual Capital) * Jólét teremtése érdekében mozgásba hozott intellektuális "nyersanyag" (információ, tudás, szellemi tulajdon, tapasztalat). Három formában nyilvánul meg * Emberi tőke (human capital) * mint az innováció és a szervezeti megújulás forrása. * Strukturális tőke (structural capital) * mint a technikai/kulturális infrastruktúra és a "begyűjtött" intellektuális tartalmak együttese. * Fogyasztói tőke (customer capital) * mint a vállalat kapcsolati erejének értéke.

Magyarországnak - elsősorban a kis- és közepes vállalkozások életképességét, hazai és nemzetközi rendelkezésre állását biztosítandó - változatos eszközökkel kell elérnie, hogy mind az elektronikus (on-line) tranzakciók, mind az alkalmazott információ- és tudástechnológiai megoldások elterjedjenek.

Eközben azonban nemcsak belső, hanem külső elvárásoknak is maradéktalanul meg kell felelnünk. Az E-Európa vagy "A tudás Európájáért" c. programra is figyelve az ország a világgazdaságot meghatározó folyamatokba mindinkább a magasabb értékhozzáadás, a tudáságazat, az eredetiség és a kreativitás tengelyei mentén kapcsolódhat, jó néhány területen járulva hozzá az Európai Unió versenyképességének növeléséhez és belső megújulásához is.

Európai válaszok a kihívásra

Európa soha nem csinált titkot abból, hogy információstársadalom-programja végső soron válasz egy versenyképességi kihívásra: ez irányú politikáját az amerikai és a japán világgazdasági erőcentrumok nyomása formálta.

Az információs társadalomba való átmenet "evolúciós" programját közel tíz éve, 1993-ban fogalmazta meg egy bizottsági szakanyag ("White Paper on Growth, competitivness and employment: the challenges and courses for entering into the 21st century.") Ez a dokumentum az új piacokat és munkahelyeket teremtő európai gazdasági növekedés és versenyképesség fokozása érdekében a páneurópai információs infrastruktúra kiépítését határozta meg célként. A White Paper javaslatai alapján dolgozta ki 1994-ben a Martin Bangemann által irányított szakértői bizottság az "Európa és a globális információs társadalom" című stratégiai dokumentumot. (Europe and the Global Information Society. Recommendations to the European Council.)

A Bangemann-jelentés néven ismertté vált ajánlási csomag vált kiindulópontjává összeurópai és néhány nemzeti információs stratégiának. Meghatározója a versenyelv, megoldási javaslata egy "piacközpontú forradalom", amely az összeurópai információs szolgáltatások monopóliummentes piacát hozza létre, az államok mindenfajta központi beavatkozása nélkül, a magánszektorra bízva a finanszírozást.

A "Bangemann-korszak" (1993-1999) informatikai koncepciója kétségtelenül a piacra, az üzletre és a technológiára koncentrált, de az EU-dokumentumok egy idő után egyre kevésbé szóltak csak ezekről. Mindinkább az emberek élete, anyagi helyzete és egy újfajta társadalmi működési mód megszületése került előtérbe: olyan kategóriák, mint az életminőség, a régiók beilleszkedése a globalizálódó világba, a hatékonyság és a versenyképesség megőrzése. A technológiai infrastruktúra mellett ezek már magukban foglalják a társadalmi környezetet, Európa értékeit, a kulturális örökséget, a folyamatos innováció hagyományát, a kreativitást. Az újabb generációs európai információstársadalom-programok (amelyeket az utókor a két meghatározó főtisztviselő nyomán valószínűleg Prodi-Liikanen-korszaknak fog nevezni majd) már ezeknek a felismeréseknek a jegyében születtek. Újonnan létrehozott főigazgatóság - DG XIII. -, az Európai Információs Társadalom "minisztériuma" tekinti központi feladatának az információs társadalom felépítését, a telekommunikáció terjesztését, a piac és a technológia fejlesztését, valamint az innováció és a kutatási eredmények helyes felhasználását. Ennek foglalatához, az eEurope programhoz az elmúlt két évben fürtökben tapadtak a végrehajtás és a továbbfejlesztés kérdéseivel foglalkozó találkozók és kiegészítő dokumentumok (köztük a csatlakozó országok számára a "játékteret" kijelölő eEurope+ program).

Mostanra az EU annak a felismerésnek a birtokában lép még tovább előre, hogy a látszatra szociális kérdésként tárgyalható esélyegyenlőtlenség a hozzáférésben valójában gazdaságstratégiai kihívás: a digitális közjavakból való részesedés az életminőség javításán túlmenően teljesítőképességi ugráshoz is vezethet. Ebből fakad az a konkrét célkitűzés, hogy az (erre a célra megemelni javasolt) európai pénzalapok elsősorban a "behuzalozottság" szempontjából hátrányos helyzetben lévő vidék erőforrásait növeljék, és a hálózatfejlesztés hibrid modelljei jöjjenek létre (az állami és a magántőke kombinációjával, különböző kedvezményekkel).

Tudás

* Tudásbróker * Olyan specialista, aki kapcsolatot teremt két fél között: akinek szüksége van a tudásra, és aki rendelkezik vele. Lehet formális - szakmaszerűen elkülönülő (mint pl. a fejvadász esetében) - és informális (pl. a vállalati könyvtárosok másodlagos tevékenységeként). * Tudásvezérelt gazdaság (Knowledge-driven Economy) * A tudásvezérelt gazdaságban a tudás létrehozása és felhasználása játssza a meghatározó szerepet... a gazdasági tevékenység minden metszetében, valamennyi tudástípus hatékonyabb felhasználásával (DTI). * Tudásgazdaság (Knowledge Economy) * A termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolt tudáson, kreativitáson és az innováció kulcsszerepén alapuló exportorientált gazdaság. Napjaink globális gazdaságában az értékteremtő alapzat. Az innovátorok intelligenciával helyettesítik a nyersanyagokat és az energiát, a növekedés pedig az innováción, és nem a tömegtermelésen és tömegfogyasztáson keresztül valósulhat meg. * Tudásmunka (Knowledge Work) * Az üzleti lehetőségek feltárása érdekében adatok, információk és tudás felhasználásán alapuló intellektuális tevékenység. Terméke a kifejlett tartalom. Megkülönböztetjük az automatizált munkától, ahol az emberi tényező hozzájárulása a folyamat végeredményéhez csekély mértékű. A döntéshozók top-down megközelítésében gyakorta a döntéstámogató jellege domborodik ki. * Tudásmunkás (Knowledge Worker) * A tudásmunkákat végző szakember az alábbi tudásműveletek típusaira emlékeztető tevékenységekkel: leírás, összepárosítás, összevonás, értékelés, illusztrálás, elemzés, tisztázás, érvényesítés, átalakítás, interpretáció, szimuláció és kommunikáció. * Tudásökológia (Knowledge Ecology) * A vezetéstudomány interdiszciplináris területe, amely elsősorban az ismeretek, a tudás létrehozásának, megosztásának, illetve hasznosításának összefüggéseire, humán, társadalmi, magatartásbeli aspektusaira koncentrál. Folyamatosan növekvő ismeretbázis, amelynek célja a tudással történő gazdálkodást elősegítő eszközök és módszerek fejlődése (Géró Katalin). * Tudásvagyon (Knowledge Asset) * Adatok, információk és tudások integrált halmaza, beleértve a "legjobb gyakorlatokat" (best practices) is, amely a vállalat vagy az egyén számára elérhető és felhasználható. * Tudásmenedzsment (Knowledge Management) * Ellentmondásosan és inkonzisztens módon használt kifejezés, amely az üzleti gyakorlatra és az ahhoz kapcsolódó technológiai támogatásra a szellemi tőke elmélyítésén és üzleti felhasználásán keresztül utal. Valamennyi tevékenység, amely a vállalat szellemitőke-állományát növeli. Az üzleti kommunikációban a jövő előrejelezhetősége érdekében felhasznált termékek, tanácsadói szolgáltatások, konferenciák és dokumentumok, amelyek a gyakorlatban a szellemi tőke, az összekapcsolhatóság, a tartalmak gondozása és az üzleti kultúra sokszorosan egymásra vonatkoztatott világához kötődnek.

A csatlakozó országok helyzete

A Világgazdasági Fórum 2002 őszi jelentése (Lisbon Review) önálló fejezetet szentel a csatlakozó országok versenyképességének. Megállapítja, hogy a CEEC-országok csoportja feltűnően távol van az EU-átlagtól. A három legjobbnak minősített ország (Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország) átlaga azonban 0,09 ponttal jobb az információstársadalom-mutatókban, mint az EU-átlag, s ez az országhármas a távközlés mutatóiban már 0,37 ponttal jár az EU-átlag előtt! S ha figyelembe vesszük azt, hogy a 8 fő kategóriából e kettőn kívül egyedül a vállalkozásbarát környezet éri el az EU-átlagot, elmondható, hogy ebben a megközelítésben az általános távolsághoz képest éppen az információs társadalom mutatóiban tűnik a legkisebbnek a lemaradás.

Emiatt különösképp paradox a helyzetünk: egyszerre igaz ugyanis, hogy a pillanatnyi kondíciók alapján a felzárkózásra és a leszakadásra is mutathatnak jelek. A távolságunk az Európai Unióhoz képest nagy, de nem kezelhetetlen, kemény és következetes munkával a következő években, több "kis lépés" sikere után elérhetőnek látszik az uniós átlag. A kérdést régóta kutató Pintér Róbert szerint "egy, az ország méretét (lakosságát és piacát), történelmi adottságait, földrajzi helyzetét és politikai-gazdasági kultúráját szem előtt tartó politika három célt, követendő modellt tűzhet maga elé":

Kezdetben a portugál-görög szint elérését és megtartását.

Ezt követően szintugrást, például a belga vagy az osztrák szintre.

Végül a kitörést a legfejlettebbnek mondható svéd (északi) modell irányába.

Jelenleg Magyarország távolsága információs társadalmi szempontból behozhatatlannak tűnik az északi modellel, például Svédországgal szemben, de reálisnak tűnhet az összevetés az igen hasonló adottságú, információs társadalmi szempontból szintén jócskán előttünk járó Ausztriával. Valós veszélyként fenyeget ugyanakkor, hogy középtávon sem leszünk képesek csökkenteni a távolságot ezektől az országoktól (sőt még a portugál-görög "tengely" is távolodni kezd tőlünk), miközben néhány csatlakozó kelet-európai vagy balti ország, például Észtország vagy Csehország és Szlovénia közelíteni tud a hozzá leginkább közel álló modellhez - például az észtek a finnekhez vagy a csehek az osztrákokhoz. Ebben az esetben Magyarország lépéshátrányba kerül a csatlakozást követő években, és a lassú előrelépés miatt relatív távolságunk nő a maihoz képest.

Az E-európa program tíz kiemelt akciós területe

1. Az európai fiatalok útja a digitális korszakban

2. Olcsó internet-hozzáférés

3. Gyorsuló pályára álló elektronikus kereskedelem

4. Gyors internetelérés a kutatóknak és a diákoknak

5. "Smart card" a biztonságos elektronikus hozzáféréshez

6. Kockázati tőke a high-tech kis- és középvállalkozásoknak

7. A fogyatékosok részvétele a digitális technológia segítségével (e-partipation)

8. On-line egészségügy

9. Intelligens közlekedés és szállítás

10. On-line kormányzat

Reményre ad okot, hogy az EU-hoz való igazodás az egyes ágazatokkal kapcsolatos költségvetési magatartást is át fogja alakítani. A magyar kultúra történetében két esetben sikerült elérni, hogy az információs és tudásszektor normatív (és ráadásul évről évre reálértéken emelkedő) sávként kerüljön a költségvetésbe: a 19. sz. végének nagy "oktatáspolitikai" kurzusa idején és a 20. sz. hatvanas éveinek második felében elindult reformkísérletek tudomány- és kultúrpolitikájának köszönhetően. Az EU a versenyképesség kulcsterületein meg fogja követelni a normativitást. Azokkal ellentétben viszont, akik a területre áramló források extenzív növekedésében bíznak, a szakértők szerint érzékelhető módon nem fog emelkedni az "információs társadalomba" befektethető összeg, az EU-tól nem kapunk a befizetéseket jelentősen meghaladó támogatásokat.

A korábbi várakozásokkal ellentétben az információs szektorban foglalkoztatott munkaerő mozgására nem lesz számottevő kihatással a csatlakozás. Az EU nyomása olyan területeken fog érzékelhetően erősödni, mint a fogyatékosok vagy a szülésből visszatérő nők munkaerő-piaci reintegrációja a korszerű információtechnológia segítségével.

Ennek megfelelően az "európai főáramhoz" való csatlakozás Magyarország számára kettős értelemben is a hozzáférést emeli előtérbe, kiemelt fejlesztési és stratégiai feladatként. Ebben a különleges szituációban, kemény belpolitikai viták előtt, jól jön az Európai Unió üzenete: Széles sávú, nagy sebességű internet-hozzáférést mindenkinek - Magyarországon is! Ez ma már nem infopróféták "hagymázas" álmodozása, hanem stratégiai prioritás!

Az anyagi ellátottságnak, a GDP-nek, az infrastruktúrának azon a szintjén, ahol állunk, felértékelődnek a közösségi hozzáférés formái - az EU elvárása teljesíthetőnek tűnik, ha nem is a "minden otthonba PC-t és internetkapcsolatot" formában, de a "mindenki juthasson hozzáféréshez valamilyen módon" (könyvtárban, teleházban, tanítás után is nyitva tartott iskolai számítógépteremben, cyberkávézóban, munkahelyen) már reális célkitűzés!

Hogy aztán milyen irányba fordul a magyar információs társadalom az egységesedő Európában, arra csak a következő néhány év adja meg a választ.*

* A szövegben rövidebb átvételek szerepelnek A magyar információs társadalom az EU-csatlakozás előtt és után c. (Pintér Róberttel közösen készített) tanulmányból, amely a TÁRKI felkérésére készült.

Néhány hasznos link

eEurope: An Information Society for All, eEurope Információs Társadalom mindenkinek (1999. decemberi program, magyarul l. * http://www.inco.hu/inco3/ vita/cikk0h.htm) * eEurope Action Plan, e-Europe Akcióterv (2000. júniusi akcióterv, magyarul * http://www.inco.hu/inco4/kozpont/ovocikk1.htm) * eEurope+2003: A co-operative effort to implement the Information Society in Europe - Action Plan (prepared by the Candidate Countries with the assistance of European Commission) June 2001 * http://europa.eu.int/information_society/international/candidate_countries/ index_en.htm * The Global Information Technology Report 2001-2002: Readiness for the Networked World (Harvard University - Center for International Development, Oxford University Press, 2002 * http://www.cid.harvard.edu/cr/gitr2002_press.html) * Nemzeti Információs Társadalom Stratégia (NITS) (Informatikai Kormánybiztosság, 2001 * http://www.ikb.meh.hu) * Széchenyi-terv - Nemzeti Fejlesztési Terv (Gazdasági Minisztérium, 2000 * http://www.gm.hu/szechenyi/index.htm) * Tézisek az információs társadalomról (Miniszterelnöki Hivatal, Budapest, 2000 * http://www.kancellaria.gov.hu/tevekenyseg/kiadvanyok/tezis.htm

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére