Ami egy évvel ezelőtt igaz volt, az mára történelem

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 60. számában (2003. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Parragh László 1962-ben született a Sopron melletti, magyar-horvát nyelvű községben, Undon. Jogi tanulmányait 1988-ban Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán cum laude fokozattal fejezte be. Ösztöndíjasként pár hónapot töltött az egykori Szovjetunióban és az egykori NSZK-ban. 1989-től a Parragh Kereskedelmi és Holding Rt., illetve a társaság jogelődeinek elnök-vezérigazgatója. 1993-tól a GYOSZ elnökségi tagja, 1994-től alelnöke. 1998-2000 között a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Az előző kormányzati ciklusban tagja volt Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének. Tagja több cég igazgatótanácsának. 2000 novemberétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Interjú Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével

Két éve alig lehet hallani valamit Parragh Lászlóról mint nagyvállalkozóról és cégéről. Tudatosan szorította háttérbe a saját gazdasági tevékenységét?

• Szeretek vállalkozni, de a cégem most kevésbé van szem előtt, és ha a sajtóban, a médiában szerepelek, akkor mint a kamara elnöke szólalok meg olyan gazdasági kérdésekről, amelyek az érdeklődés középpontjában állnak. Szerénytelenség nélkül mondhatom: elég jól működik a kamara, és kezd bizalmi viszony kialakulni a vállalkozások és a gazdasági önkormányzat között. Ugyanakkor a cégemben olyan átszervezések történtek, amelyek annak látványos részét elvitték. Mi attól lettünk ismertek, hogy olyan kiskereskedelmi üzleteink voltak, ahová az emberek bejártak gyönyörködni, ötleteket szerezni. Új kereskedelmi kultúrát hoztunk be Magyarországra, nemcsak az üzleteink kínálatában, berendezésében, de a lakáskultúra tervezésében, kivitelezésében és általában a szolgáltatások minőségében.

Mindez már múlt idő?

• A globalizáció, amelyet mindig makroméretekben emlegetünk, a mi kicsi világunkban is érzékelhetővé vált. Megjelentek a lakberendezésre szakosodott nagy áruházak, és a tömeges méretű árueladást elvitték a rendszerünkből. A versenytársaink pedig, akik korábban garázskereskedésként működtek, benyomultak a mi piacunkra, ugyanazt kezdték szolgáltatni, mint mi, azért, hogy életben maradjanak. A történet vége, hogy a kiskereskedelmi hálózatunkat drasztikusan visszafejlesztettük, azaz a kilenc saját üzletünkből kettőt tartottunk meg, és az sem nyereséges. Fáj érte a szívem, mert rengeteg energiát fektettem bele, ugyanakkor működik még a nagykereskedelmi részlegünk, az ipari takarítógépek árusítása, szervizelése, ingatlanhasznosítás, de ez kevésbé ismert.

Emlékszem, milyen büszke volt arra, hogy jelentős állami beruházásokban vettek részt, és a Taszáron állomásozó amerikai hadsereg hivatalos beszállítói lettek.

• Az utóbbi ma is élő kapcsolat, de már nincs benne igazi üzlet, hiszen az amerikai hadsereg aktivitása csökkent a Balkánon.

És mennyit adtak el a több mint egymillió forintos "zuhanytemplomból"?

• Látja, ez volt az a termékünk, amit az Erzsébet téri üzletünk kirakatában állítottunk ki, de egyetlen darabot sem tudtunk a boltban eladni. Akik vásároltak ilyet, azok katalógusból rendelték meg máshol, olcsóbban.

De Önnek ilyen van az otthonában?

• Igen, és nagyon jó érzés alá állni.

Nem érzi kudarcnak azt, amit az eltelt tíz évben a kereskedelemben végzett?

• Semmiképpen, de vállalkozási értelemben elkövettem egy komoly hibát, amit most már nem tennék. 1996-97 tájékán volt egy pillanat, amikor a jövőbe vetett hit, a piaci várakozások miatt, a cégem nagyon sokat ért, és jelentős összeget kaphattam volna érte. Akkor nem éltem a felkínált lehetőséggel. Hiba volt, mert ha a kiskereskedelmet előbb fogjuk vissza, több ingatlant tudtunk volna megtartani, és ezek hasznosítása jól jönne ma is.

A cég leépítése egybeesett-e azzal, hogy teljes mellszélességgel nekiindult egy másik, ha úgy vesszük politikai pályának?

• Vitatkozom. Ez azért nem politikai pálya, mert akkor le kellene tenni valamelyik oldalon a voksot. Ha figyelemmel kíséri a működésemet, láthatja: próbálok nagyon következetesen középen maradni. Meggyőződésem, hogy a modern gazdaságpolitika használja az állami beavatkozás eszközét a gazdaság működtetésében. Tetten érhető ez az amerikai, az angol, a francia, az olasz gazdaságban is. Ez, mint filozófia, közel áll hozzám, de amúgy nem kívánom egyik párt mellett sem elkötelezni magam. Valószínűleg ennek a magatartásnak köszönhetem, hogy az Orbán-kormánnyal és a Medgyessy-kormánnyal is kiváló partneri kapcsolatot sikerült kiépíteni. Visszatérve kérdése másik tartalmi elemére: van összefüggés a két történet között. Ha valami már nem megy olyan jól, mint korábban, akkor az ember kevesebbet foglalkozik vele, és kevésbé lelkesedik érte. A céget 1989-ben alapítottam, közvetlenül az egyetem befejezése után. Számomra, aki mélyről jöttem, óriási lehetőség adódott, éltem vele, alkottam valamit, de nyakig belekerültem az adott gazdasági környezetbe, és értelemszerűen nem voltam képes azt három lépés távolságból szemlélni. Amikor a kamara elnöke lettem, megváltozott a vállalatról alkotott értékelésem, hirtelen egy nagy látószögű optikán keresztül láttam, és kiderült, hogy a világ sokkal összetettebb. Ez volt a legfontosabb eleme, indítéka annak, hogy a cégnél végrehajtottuk a reorganizációt. Ha még fél évig, egy évig halogatjuk a döntést, tönkrement volna a cég. Hihetetlen sebességgel változnak a piaci erőviszonyok. Ami egy évvel ezelőtt igaz volt, az mára történelem lett. Ha ezt nem vesszük észre, lemaradunk. Nekünk nem az EU-csatlakozás a probléma, hanem a globalizáció. Magyarországot olyan mértékben érintette a globalizáció - a privatizációban, a kereskedelemben és másutt -, hogy annak gazdasági, társadalmi következményeit nem figyelembe venni, nem egyszerűen hiba, hanem megbocsáthatatlan bűn. Az, ami történt, elképesztő mértékben szétzilálta a hazai gazdaság magyar szereplőit, és ez a zavarodottság most kezd a helyére rázódni.

A kamara elnökeként jó két éve következetesen ismételgeti, hogy egyik legfőbb célja: az egységes, nemzeti kamara létrehozása. Majd elhangzanak az általánosság szintjén megfogalmazott gondolatok, panelek: a közép- és kisvállalkozók érdekeinek védelme, felkészítésük az uniós csatlakozásra, hogy a kamara a mindenkori kormány partnereként és kritikusaként kíván működni, hogy önszerveződés alapján erős civil szervezetté kell válnia és a többi. Mi valósult meg ezekből mostanáig?

• Nem csupán a kamarák, hanem általában a demokráciák intézményrendszerét érdemes ebből a szempontból vizsgálni. Azokban az országokban, ahol régóta működnek a kamarák, ott régi hagyományai vannak a demokráciának. A marseille-i kamara 1599-ben jött létre, és mint tudjuk, e több mint 400 év alatt Franciaországban is volt pár rendszerváltás, de ott a gazdaság szereplői már megtanulták a politikasemlegességet, azt, hogy a gazdaság érdekeit akkor tudják érvényesíteni, ha ők a gazdaságról beszélnek. Még akkor is, ha személy szerint valamilyen politikai kötődésük van. Ugyanez érvényes az angolokra és a porosz típusú rendszerekre is. Én a történelemből tanultam meg, hogy a gazdaság meghatározó személyiségeinek, szervezeteinek nem szabad egyik szélsőség irányába sem elkötelezniük magukat. És tízszer, százszor, ezerszer ismételgetni kell bizonyos mondatokat, tömör, érthető üzeneteket, összefüggéseket, hogy azok az emberek gondolkodásában rögzüljenek. Mert hiába mondjuk, hogy nálunk is demokrácia van, na de mióta? Csak tíz-tizenkét éve. Nem véletlen, hogy a politikai inga nálunk ekkorákat leng ki. A begyakorlottsághoz 50-100 év kell, de lerövidíthetjük, ha józanul gondolkodunk, politizálunk. Ugyanakkor az a környezet, ahova tartunk, az Európai Unió szerves fejlődésen ment keresztül, olyanná vált, ahol a demokratikus jogintézmények története valós történet. Mi azt mondjuk: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 153 éves. Igen, de csak papíron, mert nem az a szerves fejlődésű kamara, mint amilyet Ferenc József császár ugyanakkor alapított a császárvárosban. Közben nálunk eltelt ötven év egészen más társadalmi, gazdasági berendezkedéssel, és 1990 óta nem tudtuk behozni, pótolni a kiesett időt. Ezt figyelembe véve, tudnunk kell, hogy a mi vállalkozásaink az Európai Unióban olyan vállalkozásokkal fognak szembesülni - és ez az, amit nem mond ki a politika, pedig meg kellene tennie -, amelyek háttérintézmény-rendszere 150, 300 meg 400 éves múltra tekint vissza. Ebből adódnak a komoly következmények. Ha késve is, de egyre többet beszélünk arról, hogy nálunk gyenge a szakképzés. Miért? Mert a rendszerváltás óta nem alakult ki, nem alakult át a korszerű gazdasághoz igazodó szakképzési rendszer. Ehhez képest az osztrákoknál kétszáz éves tradíciók öröklődtek át generációkról generációkra, és ez így már versenyképességi tényezővé válik. Igaz ez a teljes oktatási rendszerünkre is. Nyugat-Európában, az USA-ban sokkal erőteljesebb a felsőfokú szakképzés. Nálunk nem is létezik felsőfokú szakképzés, csak elméleti képzés. Ez pedig a gazdaság szereplőinek versenyképességét markánsan befolyásolja.

Parragh László

a nyelvtehetségét a génjeiben örökölte. Németül, angolul, oroszul beszél. Tizenévesen makacs, önfejű, lázadozó gyerek, igazi bandavezér volt. Hamar kiderült róla: sok mindenhez nem ért, de érzéke van a szervezéshez, ahhoz, hogy embereket irányítson. Ügyvédnek készült, üzletember lett. Elsőgenerációs nagyvállalkozó, aki az első millióit a cégébe forgatta vissza. A lassú építkezés híve volt. 1996 karácsonyáig egy bérelt lakótelepi lakásban lakott a feleségével. Kivárták azt az időt, amikor az üzleti siker kockáztatása nélkül megépíthették saját tervezésű házukat, amelynek alagsorában egy kis borozót alakítottak ki. A házigazda gyűjti a kiváló minőségű, muzeális értékű borokat, rengeteget olvas, hobbija a síelés, a túrázás. Felesége magyar-történelem szakos tanár.

A szakképzés fejlesztésében megállapodást kötöttek a munkaügyi tárcával, és azt tervezik, hogy a gyakorlati képzés felügyelete átkerül a kamarához. Ez még csak terv?

• A munkaügyi tárca támogatja ezt az elképzelést. Az alapkérdés persze az, hogy kiket, miként és mire képzünk az iskolákban. A magyar oktatási struktúra az általános ismeretek átadására szolgál. A szakképzési intézetekben pedig a tanműhelyben elavult eszközökkel - esztergagépekkel, varrógépekkel - folyik a gyakorlati képzés. Ezzel szemben a modern gazdaságokban - elsődlegesen Németországban - a szakképzést úgy építik fel, hogy az elméleti képzéssel párhuzamosan a tanulók bejárnak egy-egy munkahelyre, ahol gyakorló szakemberek tanítják őket a legkorszerűbb eszközök használatára.

Nálunk is ez volt a gyakorlat a háború előtt.

• Igaza van, nincs új a nap alatt, de ha mi is alkalmazni akarjuk ezt a duális képzést, gyökeresen át kell alakítanunk az oktatás rendszerét, és ez jelentős társadalmi ellenállásba fog ütközni. De meg kell tennünk, mert a statisztikák is azt mutatják, hogy akik az iskolákban vesznek részt gyakorlati képzésben, azoknak egyharmada helyezkedik el a tanult szakmájában, akiket munkahelyeken okítanak, azoknak pedig a kilencven százaléka.

Az elhatározáson kívül mi kell a változtatáshoz? Jogszabályi módosítás és sok pénz?

• Ez nem pénzkérdés. A jogszabályi módosítás mellett elegendő a meglévő források átcsoportosítása. A munkaügyi és az oktatási tárcával egyezséget kötöttünk, hogy támogatják bizonyos szakmák - többek között a fodrász, fogtechnikus, kőműves, ács, állványozó - kamarai felügyeletét, a vizsgaszint megállapítását, a gyakorlati képzés szervezését, szintvizsgák bevezetését, működtetését. Még messze vagyunk az osztrák, német modelltől, de már valamit előrelépünk, mert ehhez mozgósítani tudjuk a mesterképző rendszerünket, amelyet a kamara régen és jól működtet. Ha tehát a kormány elfogadja a javaslatot, akkor ezen a területen még ebben az évben jelentős áttörés várható.

Mikor indulhat az új képzési modell?

• Az idén szeptemberben. De még egy fokozatot tovább kell lépnünk. Az alapfokú szakképzés megreformálásával egy időben el kell érni, hogy a szakmai tudást meghatározott időszakonként, pl. háromévenként kötelező legyen megújítani. Ezt Ausztriában, Németországban a kamarák végzik, és ezt a mintát mi is átvehetjük. Emellett pedig nagyon fontos az állami forrásokból finanszírozott átképzés rendszerét megreformálni, mert jelenleg nincs szoros összefüggés a munkaerő-piaci igény és a képzés között.

A kamara alkalmas ezeknek a feladatoknak a koordinálására?

• A fejlett gazdaságok kamarái rendelkeznek mindazokkal az információkkal, amelyek szükségesek ezeknek a feladatoknak az ellátásához. Természetesen nem ördöngösség megtudni, hogy egy adott kistérségben milyen az iparági szerkezet, a helybeli vállalkozások összetétele, s ha van befolyásunk a szakképzésre, akkor az adatok ismeretében azt az ésszerűség szerint irányítani, koordinálni lehet. Két évvel ezelőtt 4-5 ezer volt a tanulószerződéssel foglalkoztatottak száma a munkahelyeken, ma 16 ezer, akiknek a pályára kerülésével százan foglalkoznak hivatásszerűen. Kicsi költség, nagy hozadékkal. Lehet rajta javítani, de az irány jó. A másik terület a felsőfokú szakképzés reformja, ahová beiktatódik egy szint, amikor nem jogászt, hanem jogi asszisztenst képzünk.

Megindult Pécsett és máshol.

• Igen, de eseti kezdeményezésre, és nem országos szinten. Az előző kormány azt mondta, hogy az európai gyakorlatban a lakosság fele felsőfokú képzettségű, és nekünk ezt utol kell érni. A megállapítás igaz, a cél helyes, csak a felsőfokú végzettség szerkezete más, mint nálunk, és Nyugaton azt is idesorolják, aki felsőfokú számítástechnikus diplomával rendelkezik. Amikor bankárokkal beszélgetek, elmondják, mekkora feszültséget jelent náluk a cégnél, hogy amikor meghirdetnek egy hitelügyintézői állást, általában közgazdász diplomával jelentkeznek rá. Holott az ilyen munkakör betöltéséhez elegendő lenne a hároméves képzés, amely persze nem zár le egy életpályát, de nem is eredményezi a túlképzettségből adódó frusztrációt. És még valami. Nem értem, miért húzzuk, halogatjuk a döntést: be kell vezetni a kötelező angolnyelv-tanulást. Ma a világ angolul beszél, minden, ami fontos, angolul történik, és minden elszalasztott év annak a korosztálynak a versenyhátrányát növeli.

Kik és miért nem értenek ezzel egyet?

• Látható: a politika fél attól, hogy kötelezővé tegye, mert egyszer már volt ilyen az orosz nyelvvel, rossz hatásfokkal és rossz utóízzel a szánkban.

Úgy gondolom, itt lenne az ideje elfelejteni az ilyen összehasonlítgatásokat, ráadásul mindaz, amit felsorolt, annyira logikus, ésszerű társadalmi célkitűzés, hogy függetlenül a kormány politikai irányultságától, a tárcák hatásköri huzavonájától, azonnal indítani kellene. De sajnos ez a politika gyakorlóterepe.

• Ez általában igaz állítás. Nincs olyan politikus, aki ne állna ki a szabályozórendszer leépítése, egyszerűsítése, az önkormányzat, a civil szféra erősítése mellett, de mondjon egyetlen nevet, aki ezért érdemben tett is valamit. Ez pedig azt mutatja, hogy társadalmilag nem vagyunk ehhez elég fejlettek, érettek. Minden fontos kérdést túlpolitizálunk, lásd ami a forint ügyében történt. A kormányzati oldal Járai Zsigmondot, az MNB elnökét hibáztatta, az ellenzék meg neki adott igazat. Nem közgazdaságtani érvek hangzottak el, hanem az ebbe a köntösbe csomagolt politikai érvek. Sok ilyen példát lehetne felsorolni, ami az egész döntéshozatalt rossz pályára viszi. Sajnos igaz: eddig minden kormány megígérte - a mostani is -, hogy bevonja a kamarákat, a civil szférát, a közép- és kisvállalkozásokat maximálisan segíteni fogja, és valamit tett is, de ezek csak morzsák.

Az önkéntes tagság bevezetését követően jelentősen csökkent a kamarai tagság, 800 ezerről 46 ezerre, ám az Ön véleménye az: nem a mennyiség a fontos, hanem, hogy akik vállalják a tagságot, azok állítják elő a GDP kétharmadát.

• Az önkéntes tagság híve voltam, vagyok, mert a magyar vállalkozói társadalom keveset tudott a kamarákról ahhoz, hogy a kötelező tagságot támogassa. A szervezetnek nem voltak valós jogosítványai és nem volt társadalmi támogatottsága. Mit tett? Számlázta a kötelező tagsági díjat, de valós szolgáltatást - akár a szakképzésben, akár a kereskedelemfejlesztésben - nem tudott érte adni. Ez volt a legjobb módja annak, hogy az erős társadalmi rétegeket maga ellen fordítsa. De úgy gondolom, ez már múlt idő. Most nehéz feladatok előtt állunk, amikor az EU-ban gondolkodunk, ugyanis az unió nem más, mint versenyképességi környezet. A belépéshez három felkészítési szinten kell túljutnunk. A tudat, lélektan, ezen nagyjából túl vagyunk, a jogszabály, amelyen sokan dolgoznak, és azon, amiről senki nem beszél: ez a versenyképesség. Ezt óriási hibának tartom. Mert mi adja egy vállalat, vállalkozás erőforrásait? Az emberi tudás és az eszközrendszer. Az utóbbit miként segíthetem? Forrással, hitellel, tőkével, eszközvásárlással, vállalkozási infrastruktúrával, adójogszabályok egyszerűsítésével, banki környezettel, számítástechnikai hozzáféréssel, piacra jutással, kereskedelemfejlesztéssel. Ezek mindegyikében konkrét programokkal lehetne segíteni. Mi készítettünk ilyet, és azt az Informatikai Minisztérium elfogadta. A lényege, hogy 30 ezer vállalkozáshoz juttassunk el számítógépet, tegyünk hozzá ingyenes programokat és internetkapcsolatot egy évre úgy, hogy a költségek felét a vállalkozás fedezi, mert ha mást nem érünk el, csak azt, hogy hozzászokik a géphasználathoz, bekerül az életvitelébe, a munkakultúrájába, már nyertünk. A program 2 milliárd forintba került volna az államnak, de a pénz elment másra, és a programot átmenetileg félretették.

A kamarai törvény módosítása kell ahhoz, hogy a rég óhajtott, teljes körű regisztrációt megkapja a kamara?

• Igen, és tartok az erős ellenállástól, mert sokan ezt úgy fogják megítélni, hogy ezzel kívánjuk "visszacsempészni" a kötelező kamarai tagságot. Holott a nyilvántartásba vétel nem jelent kötelező tagságot, csupán arról van szó, a kiindulási pontok torzulhatnak, ha nincsenek pontos információk arról, hogy az adott gazdaságban ki kicsoda. Nehéz lesz keresztülvinni a kommunikációban, hogy milyen hozadékai vannak, lehetnek ennek a regisztrációnak.

Magyarországon ma 3-400 ezer vállalkozás működik, az alapadatokat az államigazgatástól - APEH, cégbíróság - kapnánk meg, és csak azokat az információkat kérnénk a vállalkozástól, amelyek ott nincsenek meg, amelyek nem tartoznak az üzleti titok kategóriájába. Meggyőződésünk, hogy csak így lehet átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremteni, partner- és piaci kapcsolatokat kiépíteni.

Orbán Viktor exminiszterelnök február 6-án, a Vigadóban tartott országértékelő beszédében azt mondta, hogy a Medgyessy-kormány megfojtotta a Széchenyi-tervet.

• Az Orbán-kormány által kidolgozott Széchenyi-terv az új kormány alatt valóban elsorvadt. Fokozatosan csökkent a források összege, s új pályázatok kiírására sem került sor. Sajnos, itt is az történt, ami a magyar politikai kultúrában már többször megesett: az utód nem kívánta vállalni, továbbvinni az előd programját. A dolog lényege azonban számomra nem ez, hiszen egy gazdaságpolitikai program minden esetben tartalmaz kormányzati marketingelemeket is. Az igazi kérdés: lesz-e olyan kormányzati program, amely valóban gazdaságélénkítő hatású. A program neve a gazdaság szereplői szempontjából közömbös, tartalma azonban korántsem! Egy kínai közmondás szerint mindegy, hogy milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret...

A Medgyessy-kormány február 12-én meghirdetett 10 pontos Európa Tervében 150 milliárd forintos hitel szerepel a vállalkozások fejlesztésére. Ezen belül 40 milliárd forintot különítettek el a kis- és középvállalkozásoknak. Csillag István gazdasági miniszter azt mondta: ez a hitelprogram kedvező feltételekkel, 7,1 százalékos kamattal, hosszú lejáratú forrásokhoz juttatja az érintetteket. A hitelprogram ésszerű és célszerű hasznosításában a kamarának lesz valamilyen befolyása, szerepe?

• Magát az ötletet, miszerint kell egy versenyképesség-erősítő, technológiai fejlesztést segítő program, a kamara fogalmazta meg. Alappillérét az állami garanciavállalásra és kamattámogatásra helyeztük. Még az Orbán-kormánynyal kezdtünk erről tárgyalást (300 milliárdos hitelcsomagként lett ismert), amely aztán a kormányváltás után a Medgyessy-kormánnyal fejeződött be. Csillag miniszter úr rendkívül konstruktív partner volt a csomagterv kidolgozásában. A kamarák közvetlen szerepe a hitel előkészítésében, illetőleg az elbírálási folyamatban lesz markáns.

Az Orbán-kormánnyal nagyon gyorsan sikerült az együttműködési megállapodást megkötnie. Mikorra várható ugyanez a Medgyessy-kormánnyal?

• A megállapodás szövegét a kormány már elfogadta. A parafálás van hátra.

Eszerint nem sértődött meg, hogy Önt nem hívta meg a kormányfő, amikor a nagyvállalkozókkal találkozott?

• Jaj dehogy, hiszen előző nap voltam nála. Ne feledje: a kormány és a gazdaság szereplői közötti párbeszéd részben nyilvánosan történik, erről tájékoztat a sajtó, részben pedig fehér asztal mellett. Arra törekszem, hogy a kormányt csak akkor bíráljuk, ha a fehér asztal mellett nem sikerül elérnünk azt, amit szeretnénk. Úgy gondolom, hogy ez európai alapelv. A német kamara elnöke sem fog kiállni a nyilvánosság elé sem a kormány, sem a jegybank ügyében mindaddig, amíg nem tett kísérletet arra, hogy megoldja a feszültségeket, a problémákat emberi módon, mert az egyensúlykeresés a mi feladatunk. Amikor kitört a cirkusz a forint körül, leültem a miniszterelnökkel és a jegybank elnökével is, és elmondtam: elvárjuk a szereplőktől, hogy legyen közöttük szakmai együttműködés. Ez a "diplomáciai" közvetítésem nem kapott nagy sajtóvisszhangot, de valószínűleg ez is hatott, elindult a párbeszéd, és érezhetően közelednek az álláspontok. Ezt nevezem én a gazdaság kiegyenlítő szerepének.

Idézetek Parragh László korábbi kijelentéseiből

1995. május 12.: "Ez az ország évszázadok óta nem képes hatékonyan működni. Mi mindent meg tudunk magyarázni, mindent meg tudunk indokolni, sőt be tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét is adott esetben, de csak elméletben fogadjuk el a racionális érveket. A gyakorlatban mindent megteszünk, hogy pontosan az ellenkezője történjen. Nálunk mindig csak működhetnek a dolgok, és soha nincs idő arra, hogy a precíz működést megtervezzük." (Magyar Hírlap)

1997. július 7.: "A következő évek feladata, hogy megtaláljuk a konszenzust a külföldi tőke reprezentánsaival (bár e reprezentánsok folyamatosan - menedzseri mivoltukból következően - változnak). Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar gazdaság nem létezik külföldi tőke nélkül, s igazi magyar nagyvállalkozás sem létezhet gyenge, sikertelen gazdaságban." (Világgazdaság)

1997. augusztus 8.: "A nyereséget mindig visszaforgatjuk a hálózatépítésre. Én magam sem veszek ki pénzt a cégből. Miért is tenném, van házam, autóm." (Magyar Hírlap)

2000. október 25.: "Azok között voltam, akik szorgalmazták a kötelező kamarai tagság megszüntetését, mert az ezzel járó biztos bevétel álmossá, kényelmessé tette a kamarák irányítóit." (Magyar Nemzet)

2000. október 25.: "Nyugat-Európában a kormányok állami eszközökkel segítették a vállalkozókat, hogy azok a kelet-európai piacra bejussanak. A magyar gazdaság jelenleg termel többletet. Véleményem szerint ezeknek a többletforrásoknak egy részét arra kell fordítani, hogy a magyar vállalkozók a határon túl, a Kárpát-medencében jó piaci pozíciókat szerezhessenek. Erre most még van esélyünk." (Magyar Nemzet)

2000. október 31.: "Mindenáron el szeretnénk kerülni, hogy a szervezet valaha is pártküzdelmek színterévé váljon, de azt is tudomásul kell venni, hogy a gazdaság nem független a politikától. Így a kamara sem engedheti meg magának, hogy a politikától távol tartsa magát." (Magyar Hírlap)

2000. november 4.: "Az érdekérvényesítés, a lobbizás két fronton zajlik, a fehér asztalnál és a nagy nyilvánosság előtt, a tárgyalóasztalnál. De ezt a két eszközt nem lehet összekeverni." (Magyar Hírlap)

2002. május 27.: "Másfél éve minden fórumon elmondjuk, hogy elveszítjük a versenyképességünket, ha nem tudjuk a szakképzésben Magyarországot megmozdítani. Jelenleg az intézményrendszer nincsen összekötve a gazdasággal." (Világgazdaság

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére