MŰ-KEDVELŐ

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 59. számában (2003. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Könyv

Megvalósult elképzelések

Jon Steel: Igazság, hazugság, reklám

Sanoma Kiadó, 2002. 274 oldal, 3290 Ft

A közvetlen hangvételű szakmai útmutató zárófejezetének terjedelmes esettanulmánya egy tejfogyasztást ösztönző reklámhadjáratról szól. A reklámtervező Jon Steel ezzel a sikeres példával kívánta hitelesíteni korábbi mondandóit. Az angol földrajztanárból (!) amerikai cégigazgatóvá avanzsált férfiú megállapításai nem íróasztal mellett kiizzadt agyszülemények. Meggyőződése, hogy korunk reklámözönében csak azok a kampányok hatékonyak, amelyek messzemenően figyelembe veszik a célközönség igényeit, mielőtt befolyásolni kezdik a vásárlói szokásokat.

Erősen bízik a reklámkészítés három fő szempontjának egyidejű érvényesítésében. Ezek szerint minden feladat megvalósításakor tekintetbe kell venni a megrendelő érdekeit, a reklámügynökség alkotógárdájának megfontolásait, valamint azok elképzeléseit, akikhez a reklámszöveget (filmet, videót, hirdetést) intézik.

A munka első állomásának jelöli meg annak kikövetkeztetését, milyenek lehetnek a potenciális fogyasztó érzései, szokásai, aggályai és vágyai egy-egy meghatározott terméket illetően. A következő lépésben az arra hivatott tervezők és "kreatívok" kitalálják, miként lehet felkelteni a közönségben a ráismerés örömét. Bár értékeli az ez után következő művészi kivitelezés minőségét, Steel ellene van a pöffeszkedő rábeszélésnek és az önfejű művészkedésnek - ez utóbbi szerinte a más területen frusztrált szerzők kisebbrendűségi komplexusaiból fakad. Engedékenyebb a kiszámíthatóságra alapozó "tudományos" megközelítés iránt, de azt is hangsúlyozza, hogy a bizonytalanságnak, a véletlennek döntő szerepe van az adott időben és helyen megfelelően működő reklám létrehozásakor.

Jon Steel távolságtartó javaslatai nem csak a néhol megcsipkedett szakmát érdekelhetik. Józanságára jellemző, hogy egyetértően idézi a kiváló Howard Luck Gossage kívánságát, aki olyan jobb világba képzeli magát, ahol "kevés, de inspiráló reklám veszi körül az embert". A tolakodó vagy ízléstelen igyekvések egyébként sorra kiérdemlik a szerző finoman lesajnáló, szellemes oldalvágásait.

A felhívó

John Le Carré: Az elszánt diplomata

Saxum Kiadó, 2002.

384 oldal, 1980 Ft

John Le Carré könyvei általában a sikerlisták élén állnak, de az irodalmi sznobok nem szoktak róluk beszélni. Pedig ha az írást nemcsak elhivatottságnak, hanem mesterségnek is tekintjük, ezek komoly tudással megírt munkák. Az életrajzi adatokból tudható, hogy a Kettős szerepben, A kém, aki bejött a hidegről és Az Orosz Ház szerzője közel állt ahhoz a (kém)világhoz, amelyről írásai szólnak, lévén a brit külügyminisztérium tisztviselője, azelőtt pedig a hírszerzés munkatársa.

Bár a két világhatalom közötti élethalálharc megszűnt, hírszerzési tevékenység nyilván ma is folyik, kevésbé látványos eszközökkel. Talán több függ a technikától, Le Carré azonban nem maradt téma nélkül. A világban sok piszkos játszma folyik a humanitárius akciók álruhájába bújtatva, ezek közül választott ki egyet Az elszánt diplomata tárgyául, ami a kenyai Nairobiban és környékén játszódik. Afrikában a harmadik világ szerencsétlen, szegény és tájékozatlan embereit gyakran és felelőtlenül használják a nagy gyógyszercégek kísérleteik alanyául, mit sem törődve a következményekkel.

A követség első titkárának felesége és egy holland - fekete - orvos megpróbálja "lebuktatni" az egyik céget. A regény az asszony, Tessa Quayle halálhírével indul. A brit diplomácia Nairobitól Londonig azon munkálkodik, hogy eltussolja a bestiális gyilkosság ügyét. A férj, Justin Quayle belemegy a játékba, majd eltűnik felettesei szeme elől, és kideríti, mi történt a feleségével. Emlékek és felfedezések feszült tempóban váltják egymást, Justinnak is fizetnie kell a megszerzett tudásért - így, ilyen tragikusan ér véget a regény. Mégsem egészen reménytelenül, mert fölkelti felelősségünket, szolidaritásunkat.

Le Carré egyébként közzétett egy felhívást az iraki háborús előkészületekkel kapcsolatban. - Mire fel ez a nagy sietség? - kérdezi. Mire ajánlónk megjelenik, tudni fogjuk, érdemes volt-e sietni.

Színház

Játszani is tanít

Carlo Goldoni: A komédiaszínház

A Madách Kamara előadása

Rendező: Babarczy László

A főbb szerepekben: Mácsai Pál, Végvári Tamás, Debreczeny Csaba, Dunai Tamás, Szűcs Gábor, Für Anikó, Kerekes Éva, Bíró Kriszta

Carlo Goldoni többet játszott darabjaihoz képest A komédiaszínház eléggé ismeretlen. Olyan mesterrendező, mint Babarczy László, rengeteg játékosan tanulságos pillanatot tud belőle létrehozni. A pompás jeleneteket zökkenőmentesen kapcsolva az összhatás maradandó és meggyőző. Egyúttal feledteti, hogy nemcsak egy tizennyolcadik századi maszkos vidámság korhű megelevenítését látjuk, hanem izgalmas színháztörténeti és színészszakmai felvilágosításban, sőt "kiképzésben" is részesülünk, remek színészek tolmácsolásában.

Ennyire összetett feladatra akkor vállalkozik egy okos rendező, ha a társulat, amelyre a kivitelezést rábízza, értő kézzel van összeválogatva. Ilyen az elmúlt évadáért színikritikusi különdíjat nyert Madách Kamara együttese; erről az értékkereső közönség más előadásokon is megbizonyosodhatott.

A külön-külön és együttesen is kiváló teljesítményt nyújtó szereplőgárdából érdemes kiemelni néhány bravúros alakítást. Egy állástalanul éhező dalszínházi díva színre hozójaként a vibrálóan önironikus Für Anikó (képünkön) kínosan mulatságos gesztusai és idétlenkedései egyszerre érzékeltetik a gőgös rátartiság és a hódító érzékiség különös keverékét. Hasonlóan bonyolult jellem (és típus) látványos megtestesítését vállalta Debreczeny Csaba, egy szintén éhenkórász költő-színész gyomorgörcsölős szerepében.

A prózai társulat primadonnáját a bájos Kerekes Éva játssza; csodás finomsággal. Egyszerre kacér és távolságtartó, akinek semmit sem kell magyarázni, mert ösztönösen tudja, mikor miről van szó. Végvári Tamás öreg apaszínészként csak úgy árasztja magából a megbízhatóságot, s azt, hogy bármilyen szituációban elsőrendű megoldásokat tud találni. Mácsai Pál a társulat igazgatóját, eszét, s a színészfaksznik fegyelmezett viselőjét hozza színre, rendkívül hatásosan. Úgy áll ki a friss irányzat, a jellemvígjáték képviselete mellett, hogy nem hajlandó eldobni mindazt a tapasztalatot, amit a színjátszás korábbi századai felhalmoztak.

Meglepetések estéje

Kristijonas Donelaitis: Az évszakok

A Meno Fortas előadása a Thália színházban

2003. március 27.

A jégcsillár Hamlet fejére olvadt, a megölt király kísértettáncot járt, a tébolyult Ofélia akrobatikus mutatványokat vitt véghez - elképesztő látvány- és mozgáselemek tarkították a Meno Fortas előadását. Az Európai Színházak Uniója legutóbb Budapesten tartotta fesztiválját, amire az alig kétéves társulat Shakespeare-produkcióját is kiválasztották. Azóta jó néhányan tudhatják, milyen színház lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége.

A Meno Fortas színházi stúdió 1998 januárjában alakult Vilniusban mint nonprofit, nem állami közintézmény és jogi személy. Egyik alapítója a színházi rendező, Eimuntas NekrosĄius, a Hamlet rendezője. A Meno Fortas keretében nemcsak fantasztikus fizikai képességű ifjoncok, hanem érett, középkorú színészek is játszanak ugyanazzal az elkötelezettséggel. Nincs állandó, saját színházépületük, Vilnius óvárosában bérelnek helyiséget, ott van az irodájuk és a próbatermük. E fedél alatt a legkülönbözőbb színházi embereknek jut tér. Egy-egy új produkció minimum fél esztendeig készül, és még akkor sem tekintik befejezettnek, az az előadások helyszíne, közönsége szerint változhat. A Meno Fortas ugyanis sokat utazik, hosszú turnékat teljesít.

Noha NekrosĄius igen erős személyiség, a végső fázisban övé a döntés és a felelősség, az előkészületek során számít színészei szellemi hozzájárulására. Ha már fejben és szívben kész a jellem, a következő fázisban a mozgások, a kellékek használata épül be a közreműködőkbe. Mintha kottából játszanának, mintha légtornászok röpítenék egymásnak a nyújtót, olyan hajszálpontos minden hangsúly és gesztus - ettől oly vonzóak a Meno Fortas előadásai. Nem tudjuk, hogy miről szól Kristijonas Donelaitis Az évszakok című darabja, de hogy a társulat ezúttal is valami rendkívüli élménnyel fog meglepni bennünket, az biztos.

Musical és balett

Gyilkos és áldozat

Lévay-Kunze: Mozart!

Musical az Operettszínházban

2003. március 21.

Verdi-Tallér-Sárközi: Macbeth

Balett a Thália Színházban

2003. március 27.

A recenzens legyen mértéktartó, módjával lelkesedjen. De mit tehet, ha a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői évről évre jobb, érdekesebb programmal rukkolnak elő? Fejet hajt, és lelkesedik.

Az angolszáz musicalek világuralmát eddig csak két szerzőnek sikerült megtörnie, Michel Schönbergnek és Lévay Szilveszternek (képünkön). Aligha lehet véletlen, hogy a Franciaországban élő Schönberg és a München közelében lakó Lévay egyaránt büszke magyar származására.

A Grammy-díjas Lévay Elisabeth című darabjával hódította meg először (1991-ben) Bécset, majd Európát. Hosszan játszották művét Budapesten és Miskolcon, siker volt Szegeden, a Szabadtéri Játékokon is. Szerzőtársával, Michael Kunzéval merész ötletet valósítottak meg: az osztrákok istenített, de azért üzleti jelképnek is használt kedvencét, Mozartot szemelték ki következő művük hőséül.

1999 őszén a Theater an der Wienben mutatták be a Mozart!-ot - most Budapestre is beviharzik a fékezhetetlen zseni. Az Elisabethet sikerre vivő Kerényi Miklós Gábor rendezi az előadást, a szöveget most is Müller Péter Sziámi fordította. A címszerepet Dolhai Attila és Magócs Ottó játssza, a hazai musicalszínészek java részt vesz a produkcióban.

A Nagymező utcai színházzal átellenben, a Tháliában is különös dolog készülődik, Macbeth vérgőzös történetének balettváltozata a KFKI Balett előadásában, Sárközi Gyula koreográfiájával. Verdi zenedrámájának fő motívumaiból Tallér Zsófia, a legújabb magyar zeneszerző-nemzedék egyik kitűnő egyénisége készít egyfajta remixet.

A történet majdnem híven követi a Shakespeare-dráma cselekményét. Ám a sztorit nem köti a történelmi helyszínhez, Skóciához, hanem egy időtlen, egzotikus térbe helyezi. Jóslatot nem boszorkányok mondanak Macbethnek, hanem woodook gyújtják föl képzeletét, az anyag a kábítószer. A jelen árulói, a ma zsarnokai szinte hasonmásai Macbethnek.

A táncjátékban szerepel egy narrátor - ezt Novák Péter (Kim Novak) látja el -, a címszerepet megannyi gáláns és vonzó herceg megszemélyesítője, az európai balettszínpadok sztárja, Solymosi Tamás alakítja. Parádés az egész szereposztás, a Ladyt például Volf Katalin táncolja, Duncan Szakály György, Banquo pedig Jurányi Patrick lesz.

Muzsika

Csajkovszkij háromszor

Gyenisz Macujev és a Budapesti Filharmóniai Társaság koncerje

Operaház, 2003. március 17.

2001 januárjában ismeretlen fiatal zongoraművész lépett föl a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) hangversenyén, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Rahmanyinov 3. zongoraversenyével. Ami ritkán fordul elő, napokon át erről az akkor csak 23 éves művészről beszéltek a zenebarátok.

Gyenyisz Macujevet, az ifjú orosz zongoraművészt (képünkön) Rico Saccani elnök-karmester hívta meg első alkalommal. "...Zenei arcképén csak az egyik vonás a fáradhatatlan technika, az érces hang - a másik oldalon ott a lágyság, a líra, az érzelemgazdagság, a színek iránti érzékenység... Örömteli, hogy pályájának korai szakaszában ismerhettük meg - ki tudja, pár év múlva képes lesz-e megfizetni a magyar koncertrendezés Gyenyisz Macujev újabb Budapesti fellépését?" - írta a koncert egyik méltatója.

Ebben a koncertszezonban, amikor az Erkel Ferenc által másfél évszázaddal ezelőtt alapított együttes a születésnapját ünnepli, ismét meghívták a szibériai születésű pianistát. Gyenyisz Macujev üstökösként robbant a nemzetközi koncertéletbe. Két olyan verseny áll mögötte, amely biztos belépő a legjobb hangversenytermekbe. 1993-ban egy dél-afrikai, 1998-ban pedig a moszkvai Csajkovszkij-versenyt nyerte meg - ez utóbbi különösen nagy eredmény, mert korábban évekig nem adták ki az első helyezést.

A zongoraművész ezúttal különleges programmal lép a budapesti közönség elé: egy koncerten szólaltatja meg Csajkovszkij mindhárom zongoraversenyét, amelyek egyenként is komoly erőpróbát jelentenek.

Rohan az idő

A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertje

Zeneakadémia, 2003. március 21.

Négy-öt éve atyai-anyai szeretettel, kíváncsian hallgatta a publikum a Danubia Zenekart, egy-két éve kialakult az együttes törzsközönsége, egyre több ismerős arc tűnt föl a hangversenyeken. Egy évtized múltán - minthogy kinőtték már a "gyerekcipőt" - ma törhetik a fejüket az alapítók, vajon mi lesz a sorsuk?

A Danubia karmestere, Héja Domokos a fesztiválkoncerten egy nagynevű elődnek, Sir Neville Marriner-nek (képünkön) adja át a pálcát. A nyolcvanesztendős brit mester hozta létre a világhírű Academy of St. Martin in the Fields együttest. 1959-ben alapította a zenekart, hogy kiteljesíthesse érdeklődését a XVII. és a XVIII. századi muzsika iránt. Nemcsak barokk és klasszikus műveket, hanem XX. századi angol zenét is játszottak együtt, de Sir Neville - tekintettel korára - 2002-ben megvált a zenekartól.

Tervezett budapesti koncertjének műsorán is népszerű angol művek szerepelnek, mint Elgar Enigma-variációi, Walton Hegedűversenye vagy Britten Peter Grimes című operájának varázslatos tengeri közjátékai. Igen sokoldalú művész és kiváló pedagógus, lemezei mértékadók, ezért fokozott várakozással készül az együttes a közös munkára.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon egyébként más kerek évfordulókról is megemlékeznek. Húszéves például a Budapesti Fesztiválzenekar, negyven a Liszt Ferenc Kamarazenekar és huszonöt a Tomkins Énekegyüttes, hatvanéves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, kétszáz éve született Hector Berlioz, nyolcvanesztendős Ligeti György zeneszerző, hetven, illetve hatvan két pályatársa, Krzysztof Penderecki, illetve Jeney Zoltán.

Kiállítás

Vendégek a szomszédból

Emberi történetek

Az Essl-gyűjtemény fotómunkái

Ludwig Múzeum, 2003. március 14-től május 4-ig

Nemzetközileg elismert fotóművészek - szám szerint tizenkilenc alkotó - százhúsz képe érkezik egy történelmi kisvárosból, Klosterneuburgból a budai Vár történelmi falai közé, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik izgalmas eseményeként. Emberi történetek - ezzel a címmel ismerheti meg az érdeklődő a fotókat, amelyeket részben a sorozatszerűség, részben a beállítottság, az áldokumentarizmus jellemez. A fotós (fotográfus) ezúttal nem a múló pillanatot rögzíti, hanem történeteket mesél a világról, az emberről. A soknemzetiségű művészgárdát ez a kifejezésmód és a minőség köti össze. Az Essl-gyűjtemény ugyanis bármely műfajban csak kvalitásos munkákat fogad be - jelentős számban és többféle irányzatban.

Bécs nincs messze, a kirakatnéző túra mellé egy rövid kirándulás bátran beiktatható, hiszen Klosterneuburg annyira sincs a Stephanskirchétől, mint Gödöllő a budai nulla kilométertől. Északra kell tartani, a vidám heurigereket elhagyva már föltűnik az apátság hatalmas barokk tömbje, amelyet 1113-ban alapított a Babenberg őrgrófi család. A kisvárosban van a bauMax építőanyag-forgalmazó cég központja. A vállalkozásbirodalmat irányító Essl família mélyen elkötelezett a huszadik századi és a kortárs művészet mellett. Először új, belső körfolyosós irodaházukban aggatták ki szerzeményeiket, a mini-Guggenheimet azonban kinőtték, ezért újabb beruházásba kezdtek. Így épült föl az üvegpalota a Duna-parton.

Érdemes lenne néhány szaképítésznek megnézni az Essl-gyűjtemény otthonát, mielőtt egyetlen vonalat is húz tervrajzára - mintaszerű hely. A fények, a hőmérséklet és a páratartalom vezérlése, a kiszolgálóeszközök, a kávéház és a bolt elhelyezése kitűnő, a múzeumot rámpák és liftek teszik a mozgássérültek számára is könnyen járhatóvá. Az állandó anyag a kortárs képzőművészet legjelentősebb kollekciója Ausztriában, amelyben néhány magyar alkotó is helyet kapott. Ismerkedjenek meg e gyűjtemény egy szeletével, aztán kerekedjenek föl, hogy megnézzék az egészet!

Film

Örök darab

Vándormadarak

Színes, feliratos francia film

Rendezte: Jacques Perrin és Stéphane Durand

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes lehet egy film, amiben másfél óra alatt mindössze két-három mondat hangzik el. Ilyen a francia Jacques Perrin Vándormadarak című alkotása, amely bár madarakról szól, mégsem természetfilm.

A sok év és számos madárrajongó munkáját lenyűgöző módon egységgé varázsoló rendezőnek ugyanis nincs szándékában különösebb részletességgel elmagyarázni szereplőinek udvarlási, költési vagy egyéb szokásait. Csupán olyan jellegű kommentárokra szorítkozik, mint hogy: a sarki csér vándorútja 20 000 kilométeres, az Északitól a Déli sarkkörig tart. De enynyi sem mindig hangzik el, néha csak a feliratokból értesülünk arról, hogy éppen milyen madár látható a vásznon. A csodás felvételek mögött heroikus munka és szervezés áll: 450 ember három éven át dolgozott, hogy elkészüljön az az anyag, amelyből végül a másfél órás film összeállt. A felvételek olykor extrém, olykor életveszélyes körülmények között készültek, hőlégballonról, repülőből kilógva, csónakokból.

Hibát követ el, aki nem nézi meg arra való hivatkozással, hogy nem érdeklik a természetfilmek, vagy hogy a Spektrumon már látott elég ismeretterjesztő munkát. A Vándormadarak ugyanis nem ezekhez hasonlítható, inkább olyan élményt hagy az emberben, mint egy hangverseny. Úgy veti fel az élet nagy kérdéseit, hogy közben nem befolyásol, nem terelget, nem mond véleményt. Megnézése után az ember mégis késztetést érez arra, hogy számot vessen életével.

Televízión edződöttek vagyunk, mindenki tudja: nem nehéz hatásvadász vagy melodramatikus felvételeket készíteni akár a természetről is. Az efféle képsorok hiányoznak a Vándormadarakból, talán éppen ezért olyan sokatmondó mű. A hihetetlen operatőri munka eredményeként a közönség az első perctől az utolsóig feszült figyelemmel kíséri végig a madarak hétköznapjait. Csak egyetérteni lehet a francia kritikusok többségének véleményével: a film maga mögé utasítja az elmúlt évtized legtöbb művészfilmjét.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére