Kisvállalkozói számlavezetés

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 59. számában (2003. március 1.)
A számlanyitás sok vállalkozás számára természetes, de a kisebb cégek gyakran kötelező többletköltségnek tartják. Mivel elkerülni nem lehet, célszerű a piacon jól körülnézni, hogy a méreten aluli cégekkel is "szívesen" foglalkozó kevés bank közül melyik kínálja a legkedvezőbb díjakkal e szolgáltatást.

Testreszabott csomagok, elektronikus megoldások

A hazai bankok közül egyre több alakít ki olyan számlacsomagot, amelyet a kisvállalkozók igényeire szabnak. A kisebb forgalom és a kevesebb számú átutalás miatt több pénzintézet szabványosított elektronikus adatátvitelen alapuló, és többnyire csak forintszámlát tartalmazó csomagot ajánl, amivel a bank élőmunkát, az ügyfél pedig pénzt takaríthat meg. Mivel kockázatos ügyfélkör a kisvállalkozásoké, a legtöbben úgy próbálják a biztonságot fokozni, hogy olyan szakmákra összpontosítanak, amelyeknek jövedelmi helyzete kedvező, és működésük hosszabb távon is biztosnak látszik. Így alakultak ki egyes hitelintézeteknél a kisvállalkozói körön belül az orvosokra, gyógyszerészekre, ügyvédekre, jegyzőkre, könyvelőkre és néhol újságírókra szabott banki számla- és szolgáltatáscsomagok. Az ajánlatok köre a közeli hónapokban a trendnek megfelelően tovább bővülhet.

A mikro- és kisvállalkozás tág vállalkozói kört foglal magában, hiszen ideértendő minden olyan egyéni vállalkozó, gazdasági társaság és szövetkezet, ahol a foglalkoztatottak létszáma 50-nél kevesebb, és az éves nettó árbevétele legfeljebb 700 millió forint, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 500 millió forint. Az igazság azonban az, hogy a magas társadalombiztosítási költségek miatt igen elterjedt kényszervállalkozások ennél jóval kisebb – többnyire 10 millió forint alatti – éves árbevételt érnek el, s jellegzetességei miatt inkább kellene magánügyfélnek tekinteni őket, mint vállalkozónak. Éppen ezért a bankok dolgoznak azon, hogy olyan testreszabott szolgáltatásokat alakítsanak ki, amelyekben egyszerre kezelik a vállalkozó és a privát ügyfél sajátosságait.

Speciális kisvállalkozói, illetve kiemelt szakmai csoportoknak kidolgozott számlacsomagot kínál az Inter-Európa Bank, a CIB Bank, az Erste Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Budapest Bank, az OTP Bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a Hypovereinsbank. A Postabanknál egyelőre csak tervezik a kisvállalkozóknak szánt számlacsomag elindítását.

A kiemelt szakmai csoportoknak, illetve a kisebb forgalmú vállalkozásoknak kínált csomagokat elemezve hamar kiderül, hogy a látszólag olcsó ajánlatok több banki termékből tevődnek össze, így a díjfizetést összeszámolva hamar kijön az 5 ezer forint. Ennél olcsóbban csak a "fapados" szolgáltatással lehet megúszni, de akkor nem használunk internetbankot, telebankot, nem kapunk üzleti kártyát, hanem nap mint nap felkeressük a bankfiókot, hogy feladjuk a kézzel kitöltött átutalási megbízásokat, illetve hogy készpénzt vegyünk fel a pénztárból.

Mikro- vagy kisvállalkozói körre kidolgozott egyedi csomag

Bank neve

Csomag neve és tartalma

Inter-Európa Bank

Partner számla 25 millió forintos éves árbevételen aluli vállalkozásoknak forintszámla, Cirrus/Maestro bankkártya és a BankoNet, BankoWeb, BankoLine rendszer használata

Kereskedelmi és Hitelbank

KV-Szimpla számlacsomag folyószámla, amihez elektronikus banki szolgáltatás, mobilinfó és céges kártyák csatlakoznak

Magyar

Mikro és Nova számlacsomag Pénzforgalmi számla betétlekötési

Külkereskedelmi Bank

lehetőséggel, Visa Electron bankkártya, TeleBankár szolgáltatás

OTP Bank

OTP e-Forint számla, Pénzforgalmi számla, üzleti bankkártya, OTPdirekt internetes, telefonos szolgáltatás, ami kiegészíthető mobiltelefonos szolgáltatással

Forrás: Bankok közlései (tájékoztató jellegű adatok)

Kamatkompenzáció

A számlacsomagokért kifizetett, aránylag magas díj egy részét azonban az ügyfél a megtakarításaira fizetett magasabb kamatok révén visszakaphatja. A szakmai csoportoknak ajánlott kedvezményes számlák ugyanis vonzó hozamot fizetnek a nagyobb összegű betétekre.

A kisvállalkozói csomagok között az egyik legelőnyösebbnek az Inter-Európa Bank (IEB) csak forintos forgalmat lebonyolító Partner számlája tűnik, viszont ha ezt a megoldást választja az ügyfél, akkor jobb, ha elfelejti a hagyományos, papíralapú banki utalásokat, és ráhangolódik az internetre. Az IEB ugyanis kétféle internetalapú banki kapcsolatot is ingyen ad a csomagban, amellyel tételenként 150 forintért lehet átutalást kezdeményezni, ha viszont a bankfiókban személyesen kérné ezt a vállalkozó, akkor egy tételért legalább 500 forintot fizetne. A számla nyitása 500 forintba kerül, és 10 ezer forintot el kell rajta helyezni, de utána havi 1500 forintnál nem lesz nagyobb a költségünk. A számla egyetlen rendszeres havi díja ugyanis az a minimális forgalmi jutalék, amelyet 10 utalással "le lehet fogyasztani". Nincs zárlati díj, ingyen jár a havi számlakivonat, és a számlavezetésért sem kell külön fizetni. A számlához ingyen adják a Cirrus/Maestro bankkártyát, amivel egy hónapban egyszer 100 ezer forintot ingyen fel lehet venni egy automatából. A többi pénzfelvétel alkalmanként 50 forintba kerül, ha az IEB, s 250 forintba, ha más pénzintézet ATM-jét használják. Érdemes a kártyát használni, mert egy pénztári látogatás legkevesebb 300 forintba kerül. Azoknak, akiknek már-már személyes ismerőssé vált megszokott bankjuk ügyintézője, nyilván nehéz váltani, de a bankjukkal elégedetlen és az új számlát nyitó kisvállalkozásoknak érdemes tüzetesen megismerkedniük a Partner számlával. A számlacsomag bővíthető mobilbankos Kártyaőr szolgáltatással, ami az SMS-üzenetekért felszámolt díjon felül havi 300 forintba kerül.

Az elektronikus banki kapcsolatot részesíti előnyben az OTP e-Forint vállalkozói számlája is, amely ugyancsak ingyen adja az OTPdirekt szolgáltatás internetes, illetve telefonos változatát. A havi díj viszont 2 ezer forint, amelyet negyedévente kell kiegyenlíteni, s az utalások ára még ez után következik. Az elektronikus megoldásokért 1 ezreléket, minimum 100 forintot kell fizetni, míg papíralapú átutalásokért további 15 ezrelékes különdíjat számol fel a bank, ha más pénzintézet számlájára utalunk. A bankon belüli utalások 0,75 ezrelékbe, de legalább 20 forintba kerülnek, amire papíralapú megoldásnál további 0,75 ezrelék rakódik rá. Az OTP pénztáraiban minimum 350 forintért lehet készpénzt felvenni, de az e-Forint számlához is tartozik egy bankkártya, amiért viszont legalább évi 1000-3000 forintot kell fizetni. Az OTP ingyenes pénzfelvételre nem ad módot, az automatáknál esetenként legkevesebb 200-350 forint a kivét díja, attól függően, hogy a saját vagy más bank ATM-jét használjuk.

Ajánlatok kiemelt ügyfeleknek

Bank neve

Ügyfélkör

Az ajánlat tartalma

Budapest Bank

Ügyvédek, közjegyzők, végrehajtók, továbbá könyvelők

A Paragrafus számlacsomag áll egy forintfolyószámlából, egy Cirrus/Maestro Electron bankkártyából, Mobilbank vagy Business Terminál szolgáltatásból és Letéti számlából. A könyvelőknek ajánlott Szaldó számlacsomag áll egy forintfolyószámlából, Cirrus/Maestro Electron bankkártyából, Mobilbank szolgáltatásból és Business Terminálból

CIB Bank

Gyógyszertárak

CIB Pharma elektronikus számla és hozzá folyószámlahitel

Erste Bank

Újságírók, állatorvosok, könyvvizsgálók, ügyvédek, jogtanácsosok, közjegyzők, gyógyszerészek, orvosok

Lakossági és vállalkozói számlacsomag együtt, a lakossági számla teljes körű Telebank szolgáltatással, bankkártyával, amely biztosítást is tartalmaz, a vállalkozói számlához pedig teljes körű vállalati kártya szolgáltatás és Electronic Banking lehetőség

Inter-Európa Bank

Orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, állatorvosok, ügyvédek, közjegyzők, önálló bírósági végrehajtók, mezőgazdasági őstermelők

Partner számla kizárólag forintforgalomra, bankkártyával, BankoNet, BankoWeb és BankoLine elektronikus rendszerek használatával

Hypovereinsbank

Gyógyszertárak, orvosi kisvállalkozások,

Kedvezményes folyószámla, telefonbank szolgáltatással, és lehetőség előnyös feltételekkel a Spectra Light és Internet Banking elektronikus szolgáltatásokra

 

könyvvizsgálók, adótanácsadók, könyvelők, közjegyzők, ügyvédek, végrehajtók, művészek, újságírók

 

Forrás: Bankok közlései (tájékoztató jellegű adatok)

Olcsóbb az internet használata

Az OTP Bank legnagyobb konkurensénél, a Kereskedelmi és Hitelbanknál KV-Szimplának és Duplának keresztelték el a kisvállalkozói csomagokat. Az elnevezés jelzi, melyiket ajánlja a bank a kicsi és a nagy forgalmú vállalkozásoknak. Az internetes utalás itt is olcsóbb, viszont az elektronikus kapcsolat nem ingyenes, havi 3000-5000 forintba kerül. Ezzel együtt a számla havi díja a Szimpla csomag esetében eléri az 5 ezer forintot, s az átutalásokért még külön kell fizetni. A számlához adott elektronikus vállalkozói Maestro kártya évi 1000 forintba kerül, viszont ezt külföldön is lehet használni. A K&H-nál sincs ingyenes pénzfelvétel, de az ATM használata olcsóbb, mint a bankfiók pénztáráé.

Egyedi kisvállalkozói csomagok és díjai

Bank

Számlanyitás díja

Nyitóbetét összege

Számlavezetés havi díja

Üzleti kártya éves díja

Forintutalás

Készpénzkivétel pénztárból

Készpénzkivétel kártyával

Napi limit kártyás pénzkivételnél

IEB, Partner számla

500 Ft

10 ezer Ft

1500 Ft*

nincs

0,135%, min. 150 Ft/tétel**

0,15%, min. 300 Ft/tétel

egy felvét ingyenes, további 50 Ft a saját, 250 Ft az idegen ATM-ből

100 ezer Ft

K&H, KV-Szimpla számla

nincs

nincs előírva

2000 Ft

1000 Ft és kell 10 ezer Ft indulóbetét

0,18%, min. 200 Ft

0,2% + 200 Ft

0,2% + 100 Ft saját ATM, 0,2% + 300 Ft idegen ATM

100 ezer Ft

Magyar Külkeres- kedelmi Bank, Mikro számla

nincs

nincs

900 Ft

nincs

0,2%, min. 300 Ft vagy min. 400 Ft***

0,15%, min. 300 Ft

50 Ft saját, 300 Ft idegen ATM

100 ezer Ft

OTP Bank, e-Forint számla

nincs

nincs

2000 Ft

1000-3000 Ft az olcsóbb kártyák

0,1%, min. 100 Ft, 0,075%, min. 20 Ft****

0,25%, min. 350 Ft

200 Ft

500 ezer Ft

A bankok által megadott kártyás készpénzfelvételi napi limitek általában módosíthatók.

* Ez az összegen lefogyasztható utalásokkal, azaz 10 kisebb összegű, tételenként csak 150 forintba kerülő utalás ingyenesen jár a számlához.

** Az ingyen használható elektronikus csatornákon keresztül lebonyolított utalás.

*** Az ingyenesen használható TeleBankár telefonos szolgáltatáson keresztül adott utalási megbízás, a telefonos automata az olcsóbb, az ügyintéző segítségével végzett utalás a drágább.

**** A drágább utalás az elektronikus csatornán adott megbízás bankon kívüli, az olcsóbb az elektronikus úton adott bankon belüli utalás.

Forrás: Bankok közlései (tájékoztató jellegű adatok)

Első pillantásra nagyon vonzó a Magyar Külkereskedelmi Bank kisvállalkozásokra kitalált Mikro és Nova csomagja. Főként a Mikro csomag havi 900 forintos ára látszik kedvezőnek, ami havi 6 ingyenes átutalást is magában foglal. A bank viszont cserébe elvárja, hogy a vállalkozó lakossági számlát is nyisson nála. Kissé ront a kedvező árakon az is, hogy a bank nagyon kevés ingyenes utalási lehetőséget kínál. Gondoljunk csak bele: egy fizetési napon már kimerítjük ezt a keretet (munkabérszámla, szja-előleg, nyugdíj-, egészségbiztosítási, munkaadói és munkavállalói járulék, eho). Utána az utalásokért, ha az ingyen járó TeleBankár telefonos automatán bonyolítjuk le, legalább 350 forintot kell fizetni darabonként, azaz havi 10 utalás már 1500 forint többletköltséget okoz. A pultos kisasszony igénybevétele természetesen itt is drágább, a papíralapú utalások tételenként 450 forintba kerülnek. Jó pont viszont, hogy a számlához adott Visa Electron bankkártya költségmentes, s a bank nem kér hozzá semmilyen óvadékot vagy fedezetet. A Dupla csomag 15 ingyenes utalást tartalmaz, viszont havi 3000 forint az induló költsége. Igaz, ezért már két Visa kártya jár ingyen. Egyik számla esetében sem kell külön fizetni a már említett telefonos szolgáltatásért, viszont az elektronikus csatornák igénybevétele pénzbe kerül.

A CIB Bank is az elektronikus számlában látja a kisebb vállalkozásoknak megfelelő terméket. A CIB Elekronikus üzleti számlához legalább 50 ezer forintos nyitóegyenleg kell, és utána havi 3500 forint a díj, ami tartalmazza a CIB Internet Bankot s a WAP Bankot. A CIB elektronikus bankszámlaprogram is elvileg a része lehet a csomagnak, de ehhez további 5-20 ezer forintos egyszeri díj járul, attól függően, hogy az ügyfél maga vagy a bank telepíti-e a rendszert. Az internetalapú szolgáltatásokhoz egyszeri 2500 forintot tesz ki a regisztrációs díj. Ennyit azonban érdemes ráfordítani, mert az internetes utalásokért nagyon jutányos árat számol fel a bank, 0,75 ezreléket vagy minimum 50 forintot, szemben a minimum 4 ezrelékes, illetve 400 forintos papíralapú utalással. A készpénzfelvétel és befizetés egyaránt díjköteles, igaz, a minimálisan 100, illetve 200 forintos díj az alacsonyabbak közé tartozik. A gépesítés itt is olcsóbb, a nonstop pénzbedobó használata díjmentes. A CIB-nél viszont hiába várjuk a csomaghoz az üzleti kártyát, ilyet nem tartalmaz a szolgáltatás.

A Budapest Bankot felkereső kisvállalkozásoknak a Budapest folyószámlacsomag a kézenfekvő megoldás, bár a bank cégnagyságtól függetlenül ajánlja azt a vállalkozásoknak. A csomag forintfolyószámlából, egy ingyenes Cirrus/Maestro bankkártyából és a számlamozgások lekérdezésére, valamint a kártyás költések ellenőrzésére használható Standard és Balance Mobilbankból áll. A számla havi díja 2490 forint, a költségeket növelik még az átutalási díjak. Tételenként minimum 300 forintot kell fizetni, az elektronikus út, a business terminál igénybevétele viszont feleannyiba kerül. A mobilbank szolgáltatások közül viszont a Standardnak nincs külön díja, csak az SMS-ekért kell 40 forintot fizetni tételenként. A csomagon belül lehet választani a Balance-ot is, amelyet ebben az esetben három hónapig ingyen élvezhet az ügyfél, viszont a "beetetés" után ez már havi 650 forint, így a nettó számladíj itt is havi 3 ezer forint fölé nő.

Válogatott ügyfelek

A bankok elsősorban a kockázatok csökkentésére találták ki a kiemelt ügyfélcsoportokat. Felmérték ugyanis, hogy a kényszervállalkozások korában is vannak olyan szakmák, amelyek művelői különféle okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy kisvállalkozásaikat nyom nélkül eltüntessék az egyik pillanatról a másikra, és vagyoni helyzetük is sokkal jobban felmérhető, mint a szokványos kisvállalkozóké. A preferált csoportok legszélesebb skáláját a HVB Hungary és az Erste Bank dolgozta ki. Az Erste az egyes csoportoknak nyújtott kedvezmények között nem tesz különbséget, a kiemelt ügyfeleknek, legyenek azok orvosok vagy újságírók, ugyanazt a számlacsomagot kínálja, amely egy vállalkozói és egy lakossági bankszámlából áll. A lakossági folyószámla kamata több százalékponttal kedvezőbb, mint a szabvány lakossági számláé, viszont a számlavezetés ára borsos – zárlati díjjal együtt 1000 forint havonta. Ezért a díjért azonban díjmentesen jár a kártya, baleset- és poggyászbiztosítással, továbbá egy társkártya és havonta két pénzfelvétel. Ingyenesen lehet használni a telefonos bankszolgáltatást, amelyen keresztül az utalás csak 40 forint, a papíralapú utalás 70 forintos árával szemben. Az Erste kiemelt vállalkozói számláira is jellemző, hogy a látra szóló kamat több százalékponttal magasabb, mint a szabvány vállalkozói számláé. A számlák havonta kétezer forintba kerülnek, de aránylag drága a számítógépen keresztüli Electronic Banking szolgáltatás telepítése, amely 15 ezer forint egyszeri terhet jelent, s utána is 5 ezer forint havonta. * A HVB Hungary kiemelt vállalkozói csomagjainak havi díja függ attól, hogy egyéni vagy társas vállalkozó nyitja. A művészeknek, újságíróknak ajánlott Stúdió csomag például havi 700 forintba kerül egy kisebb forgalmú bt.-nek vagy kft.-nek. Számlavezetési díjként minden könyvelési tétel után további 20 forintot számol fel a pénzintézet. Havi 10 utalással tehát az átalánydíj 900 forintra nő. Egyéni vállalkozók esetében a számlavezetéssel kapcsolatos költségek általában alacsonyabbak. Az egyéni vállalkozóként dolgozó könyvvizsgálók negyedévente 1000 forintos számlafenntartási díjat fizetnek, a számlavezetési díj pedig könyvelési tételenként ugyanúgy 20 forint. A számlákról interneten, Home Banking rendszeren, telefonon keresztül és a fiókban is lehet utalni, a telefonos utalás tételenként 0,1 százalék, de minimum 50 forint. A telefonos szolgáltatás ingyenes, az elektronikus csatornákért további díjakat kell fizetni, de kevesebbet, mint a többi vállalatnak. * A Budapest Bank is kínál könyvelőknek, illetve ügyvédeknek, közjegyzőknek és végrehajtóknak speciális csomagot, amely ingyenes bankkártyát és fizetős mobilbankolási lehetőséget tartalmaz. A további kedvezmény ügyfélre szabott, azaz a könyvelőknek a bank businessterminálját adják kedvezményesen, a jogi szakmában dolgozóknak pedig egy letéti számlát is tartalmaz a csomag, amelynek kamatozása ugyancsak több százalékponttal magasabb, mint egy szokványos betéti számláé.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!