A civilizáció kudarcai

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 59. számában (2003. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Három kép rögzült az emlékezetemben a háborúról. Anyai nagyanyám arca. 1944. december 6-án, szülővárosom első bombázásakor a kert végén ásott árokból fölszaladt a konyhába. Tán a tűzhelyen felejtett valamit. Hihette, hogy a szirénázás ellenére a gépek megint csak átrepülnek a házak fölött. Visszafelé a fáskamráig jutott. Légnyomás ölte meg, szinte nyom nélkül. Ült, állán vékony vércsík. Légvonalban egy kilométere az első emelten álltam. Üvegcserepek közt, bénultan. T. néni vigyázott rám, miután öcsémmel viselős anyám vásárolni ment. Az óvóhelyre igyekeztünk, a néni, két lánya, karon ülő fia és én. Majd négyévesen szívesen nyargalásztam a lépcsőházban. Máskor. T. néni jajveszékelése, a lányok sikoltozása és leküzdhetetlen némaságom. Pillanatkép. Néhány hónappal később K. úr szőlőjében éltünk. Az épület: konyha, szoba, istálló és - a legfontosabb - padlás. Ott rejtőztek az asszonyok és csecsemő öcsém, ha katonák jönnének. A létra valahol a szőlőben, jól betakarva. Németek ásnák be magukat géppuskával. K. úr, első világháborús vitéz, kitűnő németséggel jobban védhető terepre irányította őket. Pisztoly arasznyira a fejemtől, nem félek igazán, Szakasznyi orosz felsorakoztat bennünket a ház mögött. Német katonákat keresnek. K. úr lengyel kocsisa valahogy megérteti magát. Anyámék a padláson rettegnek, hogy öcsém felsír, vagy unokanővéremmel eláruljuk őket. Március végi derült délelőtt. Fegyverekkel szemben "túlkoros férfiak" és óvodaérett gyerekek. Nevetéssel végződő találkozás, akárcsak családi albumba illő fénykép, ha készült volna. Apámról ebből az időből nincs is emlékem. Évente kétszer kapott néhány napos szabadságot. Katona volt, mi más.

Aztán megtanultam, hogy melyik oldal képviselte az igazságot. Megértettem, hadiárva osztálytársaimmal együtt, hogy voltaképpen az igazság áldozatai voltak az elesettek, a polgári lakosság halottai, köztük nagyanyám. Vajon miként került a rossz oldalra? Nemzedékem néhány évjáratra korlátozódik. A generációt összekötő mondat - "Apám elesett a fronton" - köztünk hangzott el.

Naivan persze azt hittem, hogy az emberiség végérvényesen megutálta a háborút, vagy legalább rettegi... Amióta eszemet tudom, valahol, valamiért fegyvert ragadnak. Fejlődik a világ, tehát egyre pusztítóbbat. A civilizáció szégyene, , hogy még mindig az ölés a végső - helyenként az első - megoldás.

Az emberiség most éppen azon szorong, lesz-e háború Irakban. Szaddam Huszein többszörösen rászolgált a megtorlásra. Bűnös népével, szomszédaival szemben, ellenszegül ENSZ-határozatoknak és a józan észnek. Alattvalói pedig istenítik, mert nem tehetnek mást. Az amerikai készülődésből szakértők arra következtetnek, hogy a támadás maholnap elkezdődik. A Biztonsági Tanács felhatalmazásával vagy anélkül. Bush elnök - vélekednek - nem engedheti meg magának, hogy ekkora erővel csak fenyegessen, aztán dolgavégezetlenül visszakozzék. Az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte. Azóta hadban áll. A föltételezett agresszor egyik lelőhelye Afganisztán volt, elszenvedte a visszacsapást. Irak a másik felbujtó? Volt már ugyan támogatott fél, Iránnal szemben, miként Oszama bin Laden Afganisztánban a szovjet megszállók ellenében. Változtak az idők, ellenségből lehet barát és fordítva. A jelen válasza a jelen kérdésére érvényes, ha ugyan érvényes. Sokan kételkednek benne. Nem csupán az utcán tüntetők. Az Európai Unió, a NATO, az ENSZ számos politikusa az eddig megismertnél meggyőzőbb bizonyítékot szeretne.

Az Unión belüli viták persze nem az iraki konfliktus kapcsán kezdődtek. A tagországok érdekeinek különbözősége korábban is kitapintható volt, bár ritkábban nyilvánult meg ennyire markánsan. Milyen legyen az EU biztonságpolitikája, legyen-e ütőképes közös hadereje, mit tehet érdemben az európai krízishelyzetek megoldásáért? A NATO szerepének újraértelmezése sem új keletű feladat. A hidegháború elmúltával nyilván nem maradhat minden változatlanul. Szüksége van-e és milyen formában az Egyesült Államoknak szövetségesei támogatására? Az ENSZ pedig okkal féltheti maradék tekintélyét. Mit érnek a Biztonsági Tanács határozatai, ha semmibe veszik, illetve csak katonai beavatkozással lehet érvényre juttatni őket? Fölmorzsolódik a nemzetközi jogrend, s mi pótolja? Mindenütt kérdés kérdés után és egyelőre tanácstalanság...

Le kéne győzni a terrorizmust végérvényesen. Az iraki rendszer bukásával befejeződnek az öngyilkos merényletek? Milosevic népirtásának nem fenyegetések, nem tárgyalások - mindkettőből volt elég -, hanem légitámadások vetettek végett. Elfogadható analógia? Azt ismételgetjük, hogy a Szovjetunió szétesése nyomán egypólusúvá vált a világ. Az USA gazdasági és katonai erejének nincs vetélytársa. Csak éppen ellensége van. Persze nem csak neki. A terrorizmus ellenfele nagyon leegyszerűsítve a demokrácia. Kevésbé szimplán? Mi a terrorizmus célja? Mikor tartaná győztesnek magát? Olyan biztonsági intézkedéseket kényszerített ki New Yorkban, Londonban, a világ nagyvárosaiban, amilyeneket a szabadsághoz szokott polgárok normális körülmények között nem fogadnának el. Mivel érné be gyilkolás helyett a magát mártírnak hívő gyilkos? Milyen tárgyalási alap lehet racionális és irracionális?

A világ súlyos ellentmondásoktól terhes. Szegénység, gazdagság, a globalizáció nyertesei és vesztesei, történelmi sérelmek és revánsvágy - a végtelenségig folytathatjuk. Ezekre lehet és kell megoldást találni, még ha csekély is a remény a sikerre. Félő, hogy helyette az emberi civilizáció, a sokszor magasztalt fejlődés újabb kudarcát éljük meg.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére