Acélipar: körkörös védelem

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 57. számában (2003. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az acélipar 2001 közepe óta ismét mind gyakrabban szerepel a sajtóban: az elemzések először csak a meredeken csökkenő világpiaci árakról, majd a világszinten 150-200 millió tonnára tehető felesleges kapacitásokról szóltak; ezután jöttek az Egyesült Államok, majd az EU drasztikus piacvédelmi intézkedései. A hazai vállalatok megóvására a gazdasági tárca is védővámot vezetett be 2002 nyarán. A kormányzati lépés ellenére is kétséges, hogy az uniós csatlakozás után is talpon tudnak-e maradni a cégek. A felesleges kapacitások miatt ma minden acéltermék könnyen beszerezhető a világpiacon.

Szűk gyártókapacitás, korszerűtlen termékszerkezet

A világ acélfelhasználása 200 éve folyamatosan nő. Az 1990-2000 közötti időszak egyik figyelemre méltó folyamata volt, hogy az átlagnál (évi 2-2,5 százaléknál) gyorsabban fejlődő ipari országok acélfelhasználása nagyobb ütemben, a lassabban fejlődőké kisebb ütemben nőtt, mint a GDP-jük - állította Tardy Pál, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) műszaki igazgatóhelyettese. Az Egyesült Államok gazdasága például 1990-ben 86 millió tonna, 2000-ben már 115 millió tonna acélterméket használt fel, azaz 34 százalékkal emelkedett az igény, miközben a gazdaság egésze csupán 25 százalékkal bővült. Magyarország gazdasága 1997 óta gyarapszik az átlagot meghaladó tempóban; azóta hazánk acélfelhasználása 40 százalékkal emelkedett, ami egész Európában a leggyorsabb ütem. Egyértelmű az összefüggés a gazdaságok fejlettsége és az egy főre jutó acélfelhasználás között is: az USA-ban ez 420, az EU-ban 380, Görögországban 250, hazánkban pedig 200 kilogramm volt 2000-ben.

Magyarország acélipara a kilencvenes években jelentős pénzügyi támogatást kapott, az elkerülhetetlen kapacitáscsökkentés mellett azonban nem jutott pénz a talpon maradást hosszú távon biztosító fejlesztésre. Az MVAE kereskedelmi igazgatóhelyettese, Zámbó József szerint a hazai vaskohászatba az állam az 1990-es évek elejétől tízmilliárdokat ölt ugyan, de az összeg nagy része veszteségfinanszírozásra, illetve az akkori mintegy 3,3 millió tonnás kapacitás lefaragására ment el. Ma ott tartunk, hogy a cégek gyártókapacitásai mennyiségileg sem elégítik ki a hazai igényeket, termékszerkezetük pedig korszerűtlen. Termékeik legnagyobb része olcsó, melegen hengerelt áru, amiből olykor exportálni is tudnak, ugyanakkor számos értékes, feldolgozott termék gyártására nincs hazai kapacitás, így ezeket döntően az EU-ból kell importálni. Ma a magyar acélipar - Szlovéniától eltekintve - a legkisebb a csatlakozásra váró országok között, és a vállalatok zöme krónikus tőkehiányban szenved. Az acélpiaci válságok éppen ezért a hazai vállalatok létét fenyegetik.

A nyersacélgyártás 1998 óta kisebb a hazai szükségletnél, ezért Magyarország 1998 óta nettó importőr. A felhasználás dinamikus növekedéséből főleg az importőrök profitáltak: a vállalatok hazai eladásai csak öt százalékkal emelkedtek, az import viszont két és félszeresére nőtt 1995 óta. Ma a hazai felhasználás hatvan százaléka import, a behozatal mintegy fele származik Kelet-Közép-Európából. A másik fele főleg az Európai Unióból jön, de nagyrészt olyan termékekről van szó, amelyeket itthon nem gyártanak. A hazai cégek számára a fő veszélyt a régiónkból származó termékek rejtik, ugyanis ezeket itthon is gyárthatnánk.

Védővámok

Az USA saját, az európainál korszerűtlenebb vaskohászata védelmében 2002. március 20-ától három évre szóló, átlagosan 30 százalékos büntetővámot vetett ki az acéltermékek importjára. Brüsszel sem sokat tétovázott: válaszlépésként március 28-ától 26 százalékig terjedő vám bevezetéséről határozott. Ennek lényege, hogy amennyiben a tagországokban az import mennyisége meghaladja az évi 11 millió tonnát, a pluszmennyiségre rögvest rárakódik a védővám. Az acélipar világméretű válságától szenvedő magyar kohászcégeket némi fáziskéséssel segítette meg tavaly májusban a gazdasági tárca: az USA, illetve az Európai Unió acélipart óvó protekcionista lépéseire való válaszként, június 3-ai hatállyal - egyelőre hat hónapra - szinte valamennyi vas- és acélipari termékre védővámot vetett ki.

A rendelet szerint azt a mennyiséget, amit a kereskedők 1998 és 2000 között behoztak, a továbbiakban is importálhatják - a szaktárca 10 százaléknyi többletet is megenged -, de a kvótát meghaladó behozatalt, termékcsoporttól függően, 20-25 százalékos büntetővám sújtja. Az intézkedés nemcsak a kelet-európai, hanem a világ valamennyi gyártójára érvényes. A minisztérium a szigorítással azt szeretné elkerülni, hogy az USA és az EU acélháborúja miatt egymás piacáról kiszorított cégek Magyarországra zúdítsák a nyakukon maradt árut. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés adatai szerint óriási feleslegről van szó: az USA-ban a büntetővámok miatt évi mintegy 15 millió tonna, hozzávetőleg 4 milliárd dollár értékű vas- és acélterméknek kell új piacot találni, míg az EU-ban hasonló értékű importot tiltottak ki a tagországok piacáról. Ehhez társul a világ acélpiacát már évek óta amúgy is feszítő kapacitásfelesleg: 2001-ben összesen 835 millió tonna vas és acél "ömlött" ki a világ kohóiból, miközben csupán 721 millió tonnára volt fizetőképes kereslet. A 39 országot tömörítő OECD az idén a gazdaságtalan acéltermelő kapacitások drasztikus leépítéséről határozott ugyan - 2010-ig összesen 100 millió tonnás csökkenést irányoztak elő -, ám a tagországok egymásra várnak.

2002 első félévének összesített eredményei azt mutatják, hogy a belföldi acélpiacon drasztikusan nőtt az amúgy sem gyenge importnyomás, a felhasználáson belül a külföldi termékek aránya megközelítette a 60 százalékot, míg 1999-ben csupán 50 százalék körül volt. Az október közepén ismertetett összesítésből kiderült, hogy az ágazat az első hat hónapot 12 milliárd forintos veszteséggel zárta. A hazai acélipar pozíciói az ugyancsak rossz eredményt hozó 2001. évihez képest is jelentősen romlottak. A veszteséget döntően az Egyesült Államok és az Európai Unió hazánkat hátrányosan érintő piacvédelmi intézkedéseivel magyarázzák a szakemberek. Az Amerikába irányuló magyar export jelentéktelen ugyan, ám az onnan és az EU-ból kiszoruló termékeknek Kelet-Európában is piacot próbáltak keresni a gyártók.

A behozatal élénkülése különösen 2002 májusában volt jellemző, ekkor hozták ugyanis nyilvánosságra, hogy június elejétől Magyarország is piacvédelmi intézkedéseket léptet életbe. Ez különösen a rúdidomok termelését és a hazai termékek forgalmát vetette vissza. A magyar gyártók az első félévben például 148,1 ezer tonna melegen hengerelt rúdidomot gyártottak, csaknem 25 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. Az értékesítés némileg jobban alakult, ott csak 15 százalékos volt a visszaesés - nyilatkozta Marczis Gáborné, az MVAE igazgatója. Kedvező tendencia ugyanakkor, hogy a felhasználás a január és június közötti időszakban ismét növekedett, 1,066 millió tonnára. Részben ennek köszönhető, hogy a nyersvas-előállítás 617,7 ezerről 661,2 ezer tonnára emelkedett, igaz, nyersacélból 2 százalékkal kevesebbet, 984,3 ezer tonnát csapoltak idehaza.

Javult viszont a hazai lemeztermékek értékesítése. A melegen hengerelt acéllemezekből 4,7 százalékkal, a hidegen hengereltből pedig 12,1 százalékkal fogyott több. Gyártásuk is növekedett, az előbbié 794,9 ezer, az utóbbié pedig 213,2 ezer tonnára. Ezzel együtt is rosszul sikerült az ágazat első féléve tavaly. A termelés néhány területen bővült ugyan, de a belföldi és a világpiaci túlkínálat miatt az árak csökkentek. Az utolsó negyedévben javult az ágazat teljesítménye. Ez azonban aligha egyenlíti ki az első féléves veszteségeket, különösen azért, mert a védővám életbelépését megelőző jelentős "bespájzolás" miatt a túlkínálat egy ideig még biztosan megmarad a piacon. Az árak emelkedésének mértéke pedig korántsem lesz olyan tetemes, hogy hirtelen eredményjavulást hozna. Marczis Gáborné előrejelzése szerint jelentős fejlődésre, s ezzel együtt áremelkedésre 2003-ben lehet számítani.

Burkolt támogatás

A hazainál olcsóbb importtermékekkel a jelek szerint nem tudja felvenni a versenyt a három meghatározó cég - a dunaújvárosi Dunaferr Rt., a diósgyőri, 2001 óta olasz kézben lévő DAM Steel Rt., valamint az Ózdi Acélművek (ÓAM) Kft. 2001-ben együttesen közel 13-14 milliárd forint veszteséget "hoztak össze". A főként az orosz, ukrán, szlovák és cseh piacról érkező olcsó import mindenekelőtt az úgynevezett tömegárut gyártó ózdiak piacát veszélyezteti. A behozatal egyes termékeknél tavaly megháromszorozódott, az ukrán és orosz cégek ugyanis átlagosan 30-40 százalékkal szállítanak olcsóbban az ÓAM-nál, amely mintegy egymilliárd forint veszteséggel zárta a 2001. évet. Az igényesebb, magasabb feldolgozottságú termékeknél - például a melegen hengerelt lemezeknél, rúdacélnál -, amelyeket a Dunaferr és a DAM állít elő, az árkülönbség 6-7 százalékos, de ez is elegendő ahhoz, hogy a hazai felhasználók inkább a cseh vagy éppen a lengyel gyártókat favorizálják. A Dunaferr vesztesége elsősorban annak tulajdonítható, hogy piaci pozíciói megtartása végett gyakran az önköltségi ár alatt értékesít.

A keleti cégek egyébként azért tudnak a magyarországi gyártók árai alá kínálni, mert azokkal ellentétben gyakran közvetett állami támogatásban részesülnek, például mesterségesen alacsonyan tartott árú villamos energiát használhatnak, vagy - mint az ukránoknál - az állam eltűri adótartozásaikat. A burkolt állami dotáció a régió keleti felében működő cégek szerény hatékonysági mutatóit is ellensúlyozza. Az uniós országokban átlagosan két és fél óra alatt állítanak elő egy tonna acélt, Dunaújvárosban négy-öt óra az átlag.

Az uniós előírások szerint egyébként az acélipar - a környezetvédelmi fejlesztéseken, illetve kutatáson és vállalatbezáráson kívül - nem kaphat állami támogatást, s ez az előírás a csatlakozásra váró országokra is érvényes lesz. Igaz, Brüsszel a védővámok bevezetésével maga mutat példát a szabályok áthágására. Az álcázott támogatásra az Orbán-kormány is talált megoldást: a Dunaferr által 2002 márciusában felvett 12 milliárdos hitelre az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Rt. készfizető kezességet vállalt.

Az egyik tulajdonostól a másikhoz került DAM Steel viszont aligha számíthat állami segélyakcióra. Az olaszok gyorsabb konszolidációra számítottak, s nem kalkuláltak például a forint folyamatos erősödésével, illetve azzal sem, hogy a villamosenergia-ipar liberalizációjának késése miatt nem lesz lehetőségük a szabadpiacon megszokott áralkukra. Ez utóbbi különösen érzékenyen érintette a DAM-ot, miután költségeinek mintegy 25 százalékát az energiaszámla teszi ki. A DAM előremenekül: új termékek kifejlesztésével próbál visszakapaszkodni a piacra.

A kohászcégek gondjai érthető módon kevéssé hatják meg az acélipari védővám miatt hátrányos helyzetbe került felhasználókat, mindenekelőtt a gépipari társaságokat. A Magyar Gépgyártók Országos Szövetségének társelnöke, Kármán Antal azt állította, hogy az állam - szokás szerint - a gépipar kontójára dobott mentőövet a vaskohászatnak. Nekik ugyanis az olcsó alapanyagárak kedveznének, mivel így javíthatnák versenyképességüket. A gépgyártók szerint egyébként sem világos, végül is milyen célt szolgál a gazdasági tárca 2002 júniusában hatályba lépett rendelete, hiszen aligha remélhető, hogy az acélipar fél év alatt túljut évtizedes válságán.

Dunaújvárosi fazonigazítás

A hazai acélipar óriása - nemzetközi mérce szerint viszont meglehetősen szerény méretű -, a Dunaferr Rt. 2002. október végén tartott közgyűlése stabilizációs tervet fogadott el, amelyről a kormány novemberben döntött. Hónig Péter, a társaság a múlt nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója szerint a program legfontosabb üzenete, hogy Dunaújvárosban az acélipart fenn kell tartani. Hónig a magánosítás előkészítését, szakmai befektető felkutatását kapta feladatául a 60 százalékban tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-től. Az elnök-vezérigazgató az előző adminisztráció idején vállalt közigazgatási szereplése ellenére is élvezi az új kormány és az ÁPV Rt. bizalmát.

A cég továbbélése átalakítások és jelentős állami szerepvállalás nélkül nem lehetséges. A fazonigazítás része lehetne az a 6,5 milliárd forint, amelyet az ÁPV Rt. ügylete eredményezhetne. Az elképzelés szerint a Dunaferr ingatlanokat és más vagyonelemeket adna át a vagyonkezelőnek. További hatmilliárdos segítségre számítanak 2003-ban és 2004-ben a helyi foglalkoztatási társaság működtetéséhez. Az új stratégia részeként átszervezésekre is készülnek. A felszabaduló dolgozókat részben a térség regionális fejlesztési programjainál alkalmaznák, részben a foglalkoztatási társaság gondoskodna elhelyezésükről, illetve szükség szerinti átképzésükről. Egyelőre nem ismert, hogy mikortól és hány embert érintene az átalakítás. Az elképzelések szerint a havi 2,3 milliárd forintos bérköltséggel dolgozó cégnél két év alatt 2500 alkalmazott foglalkoztatását kellene megoldani. Külső szemlélő számára ez viszonylag könnyű feladat, hiszen az összlétszám 71 százaléka közvetlenül nem kapcsolódik az acélgyártási alapfolyamathoz. A stratégia azzal számol, hogy 2005-től évi 6,3 milliárd forint megtakarítást hozhat a vasműnek a foglalkoztatás racionalizálása.

A 2001-es eredmények szerint a Dunaferr 161 milliárd forint nettó árbevétel mellett 8,5 milliárd veszteséget könyvelt el. A 2002-es veszteséget 13,8 milliárd forintra taksálják, ami valamivel kevesebb a korábban jelzett 14,5 milliárdnál. Az elképzelések szerint a társaság 2003-ban és 2004-ben nullszaldósan működik majd. 2002 szeptemberében - hosszú idő óta egyébként először - 140 milliós nyereséget hozó hónapot zárt a cég, ez a pénz azonban csak mérsékelni tudja a korábban felhalmozott veszteségtömeget. A társaság a bankoktól 2003. február 28-áig kapott haladékot, de szeretné elérni, hogy a hitellehetőségek továbbra is megmaradjanak. A Dunaferrnek 2002 végén 64 milliárd forint volt a hitelállománya, de amikor a jelenlegi vezetők átvették az irányítást, a hitelek 68 milliárdra rúgtak. (Havonta 600 millió csupán a kamatteher.) Ehhez képest a társaság jegyzett tőkéje csak 50 milliárd forint. Hónig Péter szerint a kétéves időszak után feltétlenül szükség lesz nagyobb tőke bevonására. Már most is több országból jelentkeztek érdeklődők, olyan acélipari cégek, amelyek stratégiai partnerként szóba jöhetnek.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére