A tolerancia bája

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 56. számában (2002. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Vagy bájossága. Azt mondta Amartya Sen egyik elhíresült előadásában - már amennyire a hevenyészett tudósításokból, visszaemlékezésekből kideríthető -, hogy eredendően a tolerancia hiánya vezethet el a globalizáció totális elutasításáig, a már-már kezelhetetlen indulatokat gerjesztő, elviselhetetlen szegénységig, a pénz - a világkereskedelmet két évtized alatt átformáló - forradalmának kivéreztetéséig. Szép mondat. Így fogalmazott, lehet, hogy így is gondolta. Lehet, hogy nem, lehet, hogy a pikírt mellékmondattal csupán közgazdászkollégáit akarta ingerelni. Ez utóbbi kézzelfoghatóan és követhetően sikerült. A globalizáció kifulladásának, egy új típusú gazdasági stratégia szükségességének emlegetése közepette közepette nem egy tudósi eszmefuttatás, ideológia- és érzelemmentes dolgozat igyekszik a gazdaság és a gazdagság megkülönböztetésével némi toleranciára, ha úgy tetszik megértő és segítőkész cselekedetekre késztetni a multik világának irányítóit. Szó se róla, mindmáig hiábavalóan...

Nincs ebben semmi zavarba ejtő. A kérdés a sokat emlegetett föníciaiak serénykedése óta nem az, hogy mennyire toleráns, avagy sem a kereskedő, a befektető, hanem az: lesz-e elég profit? Korántsem gerjeszt indulatokat, ha egy kisbefektető, szükségét érezvén, gond nélkül kiveszi a nyereségét a cégéből (bár mifelénk, az osztalék- és a többi adó miatt ez nemigen jellemző). Ha ugyanezt egy multi cselekszi, égbe szökik a berzenkedés. Miért? Mi másért hozta volna ide dollármillióit, ha nem a profit kedvéért? Kiveszi a nyereségét, és kiviszi, mert teheti, s némelykor azért morzsányit invesztál, ha értelmét látja. Újfent nem az a kérdés, hogy miért és hogyan viszi, hanem az, megtérül-e nyereségének visszaforgatása, vagy sem. Ez utóbbi indukálhatja akár végleges távozását is, bár az elmúlt hónapokban a multik kivonulásukat, itteni termelésük beszüntetését a termékeik iránti kereslet megcsappanásával vagy a távol-keleti országokban fellelhető kedvezőbb lehetőségek kiaknázásával indokolták.

fél lábbal az EU küszöbén a honi közgazdászvilágban egyre markánsabban fogalmazódik meg a multik idejövetelének, illetve rianásszerű távozásának kétféle megközelítése. Egyfelől az, hogy a külföldi nagybefektetőket nem a rendkívüli magyarországi adókedvezmények - morcos is miatta az Európai Unió, mindmáig nem is sikerült lezárni a versenyfejezetet - sarkallják az itteni befektetésekre, betelepülésekre, hanem a közelgő EU-tagság, az olcsó, ugyanakkor jól képzett munkaerő, a gazdaságpolitikailag is fontos keleti országok közelsége, s ezért a jövőben sem kerüli el országunkat a nagybefektetők tőkéje. Másfelől ennek a fordítottja: a képzett munkaerő állandósult hiánya, a piaci versenyképességet húsbavágóan rontó, meglepő nagyságú minimálbér-emelés, valamint a rendkívül beruházásbarát adópolitika EU-tagság miatti esetleges beszűkülése elriasztja a külföldi befektetőket. Feltehetően, mint a vitás esetek megítélésének többségében, található igazság itt is, ott is.

Na de, mi köze mindennek a toleranciához? Gyanítom, semmi. Ámbár...

A minap, derült égből villámcsapásként, mert az uniós politikusok simulékonyan választékos kinyilatkozásaitól távoli a durva hangnem, a dán miniszterelnök kőkeményen megfenyegette a csatlakozásra váró "tízeket". Sohasem vésték kőbe a csatlakozás elkerülhetetlenségét; akivel nem tudják az esztendő végéig lezárni a vitatott fejezeteket, az nem lesz tag. Olybá tűnik mindez, mint az ököl szabadsága. Az enyémé ott fejeződik be, ahol a másik ember orra elkezdődik. Érdekünk, hogy növeljük, és minél előbbre toljuk az orrunkat, hátha a másik fél visszább húzza hosszú karját. Kétségünk ne legyen, eszébe sincs megtenni. Ne álmodozzunk oly megértő, ha úgy tetszik toleráns elbírálásról, mint amilyen, mondjuk, a legutóbbi csatlakozók közül a görögöket vagy éppen a portugálokat illette. Mindemellett, vagy éppen az említettek ellenére, kétségtelen, hogy európainak lenni Európában a legkönnyebb. Ha hagyják...

Kormányok mennek, jönnek, a multik többnyire maradnak. A közgazdaság szótárában hiánycikk a tolerancia. Ez így van rendjén. Így van rendjén? A német kormány - csakúgy, mint a többi "rendes" tag - nehezményezi a multik magyarországi adókedvezményeit. Nem nehezményezi ugyanezt a német tulajdonú Siemens, vagy éppen Audi, hogy a többtucatnyi azonos nemzetiségű multinacionális cég közül csak kettőt említsek. kinek az érvelése, érdeke, lobbitevékenysége az erősebb? Gyermeteg kérdés, már csak az uniós kötelezettségek miatt is, persze, hogy a kormányé. Mitől persze? Az angol ipari forradalom óta a fejlett világban a kormányokat szinte kivétel nélkül a gazdaság meghatározó szereplői emelték a magasba, vagy taszították a mélybe. A folyó ugyanazon (német) oldalán tüsténkedve, valamelyiküknek csak az eszébe jutott - még ha kivitelezhetetlen is - valamiféle toleráns kompromisszum...

"Persze" könnyű és kézenfekvő a szomszéd kertjével, tehenével példálózgatni. A labda, ha szerényebb, szegényesebb, elmaradottabb környezetben, de idehaza is ugyanúgy pattog. A magyar gazdaság exportorientált. A kivitel túlnyomó részét külföldi, vagy meghatározott idegen tulajdonú cégek állítják elő, s ennek is több mint negyven százalékát azon vállalkozások termelik, amelyek - többnyire tíz évig - adókedvezményben részesültek. Ámbár - nem is értem, miért - pontos statisztika még nem készült róla, de beszállítóik egy része magyar kis- és középvállalkozó. Adókedvezmények nélkül... Miért? Együgyű kérdésre katonás közgazdászválasz: nélkülözhetetlen milliárdokkal csökkenne az államháztartás bevétele, darabokra hullana az évtizedek óta amúgy is ingatag költségvetés. Motoszkál a kisördög... És ha mégsem hullana darabokra? Elutasítottság, indulatok, szegénység, kivéreztetés. Van valami továbbérlelésre, értelmezésre késztetés Amartya Sen korábban idézett mondatában, noha közgazdászként nem ezekért a gondolatokért kapta a Nobel-díjat. Jut eszembe, mi is az a tolerancia?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére