Könyv
Verseny – mozgó céllal
Gregorz W. Kolodko: Globaizáció és a volt szocialista országok fejlődési tendenciái
Kossuth kiadó, 2002. 174 oldal, 1990 Ft
A régi-új lengyel pénzügyminiszter, korábban egyetemi tanár és ENSZ-szakértő a globalizációt tényként kezeli. Többször hangsúlyozza azonban, hogy a szocialista rezsimek összeomlása, a politikai demokrácia megerősödése nélkül nem érvényesülhetne. Nemegyszer figyelmeztet arra is, hogy ha a globalizáció folyamatának három fő tényezője közül (műszaki fejlődés, érett politikai viszonyok, elit gazdasági tudás) akár egy is hiányzik, az eredmény beteljesületlen félmegoldás lesz.
Tömör fogalmazású, gyakran csak a világos összehasonlító táblázatokat értelmező műve az 1950-2050 közötti időszakra szóló megfontolások tárháza. Reflexiói huszonöt hajdani szocialista országra vonatkoznak. Eddigi és várható gazdasági fejlődésükről megállapítja: elenyésző kivétellel egy évtizednyi "transzformációs recessziót" szenvedtek el. Mindössze hárman (!) érték el tíz év alatt az 1989-ben kezdődött átalakulás előtti termelési szintjüket. Magyarország – a professzor körültekintő számításai szerint – éppen 2000-ben jutott ide. A visszaesési tendenciát némileg dorgálóan úgy aposztrofálja, hogy a szabad piac érvényesülése nem automatikusan jár együtt a fellendüléssel. Ha bizonyos gazdaságpolitikusok azt hitték, hogy ez a "mindent szabad" fogalmával egyenlő, hamarosan megtapasztalták az ellenőrizhetetlen gazdasági viszonyok romboló hatását.
A kívülről érkező ajánlásokról az a szilárd véleménye: ha értelmes gazdaságpolitikát kényszerítenek ki az érintett országból, sokban javítani tudják az eldöntendő nagy lépésektől függő helyezéseiket. Végső soron leszögezi: "A jövő záloga a megfelelő gazdaságpolitikában, nem pedig a kívülről jövő tanácsokban rejlik." Vizsgálja azt a kérdést is, vajon a szemlézett államok mikor érhetik el (vásárlóerő-paritás alapján számítva) az egy főre jutó bruttó hazai termék európai unióbeli szintjét. Miután közben az EU is fejlődik, a volt szocialisták mozgó cél utolérésére kényszerülnek.
A szerző tekintélyt parancsoló, szikár fejtegetései azt sugallják, hogy bár adottak a lemaradt országok globalizáció sürgette esélyei a hátrányok ledolgozására, eredményt e téren mindenekelőtt azok mutathatnak fel, akik "nemcsak a saját érdekeiket, hanem a társadalom érdekeit tartják szem előtt."
Spekuláció magasiskolája
André Kostolany: Kedvenc történeteim a pénzről
Perfekt Kiadó, 2002. 287 oldal, 2490 Ft
Az Öregúr ezúttal is fantasztikus: könyvéből árad a könnyed magabiztosság, az élet és a játék szeretete. Számára mindez ugyanazt, a tőzsdét jelenti. Mindegy neki, részvénnyel spekulál vagy szalonnával, csak nekifeszíthesse elemzőképességét és megérzéseit a jövő titkainak, és nyerhessen vele.
Műve – melynek alcíme: Hasznos ötletek befektetőknek és spekulánsoknak – olvasmánynak vitathatatlanul élvezetes, szórakoztató, és okulni is bőven lehet belőle. Kostolany a tanulságos esetek, ügyletek hosszú sorát vonultatja fel, és világítja meg szellemes magyarázataival, lényegre törő elemzéseivel. Az azonban nyilvánvaló: a tőzsdei spekulációban vannak ugyan megszívlelendő szabályok, ám a meggazdagodásra nincs biztos recept. Bár a Mester, vallomásainak tanúsága szerint, a tőzsdei spekulációiban kifejezetten sikeres volt, és élete nagy részét ennek köszönhetően töltötte jelentős jómódban, ezt maga is leírja, hol nyíltabban, hol rejtettebben.
A pénzről és a tőzsdéről előadott, könnyedségük ellenére is nemegyszer igen magvas gondolatainak sorában olvashatjuk: "Mi lenne a tőzsdével bolondok nélkül? És mi lenne a tőzsdével, ha egy szuperszámítógép mindent tudna? Válaszom mindkét kérdésre: Akkor nem lenne tőzsde." Szintúgy alapvető és kétségbevonhatatlan igazsága, hogy "A tökéletesen felépített tőzsdei spekuláció is romba dőlhet, nem mintha logikai hibát tartalmazna, hanem mert a tőzsde logikája olykor a gyakorlatban kicselezi a legmegalapozottabb logikát is."
Akár a korábbiaknak, ennek a művének is visszatérő gondolata, hogy a közgazdaságtant áltudománynak tekinti, s örül, hogy amit tanult belőle, azt is elfelejtette. Szerinte a gazdaságot nem lehet tanítani, azt át és túl kell élni. Ebben valószínűleg nem volt igaza. Mindenesetre, irigylésre méltó az az ember, aki így zárja a könyvét: "Egyszer azt írtam, hogy az élet 70 évesen kezdődik. Későbbi könyvemben 75-re, sőt 80-ra helyesbítettem. Most mindezt visszavonom – nekem, öreg tőzsdésnek az élet csak 85-nél kezdődik."
Színház
Kossuth nem alkuszik
Szakonyi Károly: Turini nyár
Madách Színház előadása
Rendezte: Gellért Péter
Szereplők: Bánffy György, Zenthe Ferenc, Lőte Attila, Haffner Anikó
Collegno Baracconéban, Torinótól nyolc kilométerre játszódik Szakonyi Károly lírai hangvételű darabja, amelyben az emlékiratain dolgozó, nyolcvankét éves Kossuth Lajossal találkozhatunk. A Kossuth-év alkalmából készült színmű okos egységét a szerző szerencsés elképzelése teremti meg. Azt a mindhalálig szívembert állítja elénk, akit olthatatlan lelkesültség fűt a jelentős érzelmek iránt, legyen szó szabadságról, szerelmi vágyakozásról, vagy a haza függetlenségének tántoríthatatlan képviseletéről és hangoztatásáról.
Jó alapötlet, hogy az író e fennkölt fogalmak megjelenítésére olyan szellemi-lelki közeget és környezetet hoz létre, mint a békés botanizálás (!) foglalatossága. Az öreg republikánus nyugalmat keres, miközben gyógynövényeket gyűjt a szelíd tájon. A csendes hamu alatt azonban izzik a dicső múlt parazsa, amely mindig föllobban (s drámai jelenetekben sziporkázik), valahányszor a hevült emlékezet vagy a gyönyörű szerelmi ábrándozás a karizmáját őrző, ékes szavú államférfit újra eltölti, s elragadtatja.
A finom – olaszos dallamokkal, sőt festőművészeti motívumokkal átszőtt – egyfelvonásos az időskori szenvedély kibontakozásának és majdnem beteljesülésének szemérmes alakulását követi, s az Erdélyből érkezett, szépséges, húszesztendős rajongó igazi megrendülését, viszonzásra való készségét is hangsúlyozza. A háttérből természetesen nem hiányoznak a politikai megfontolások. Világosan kiderül belőlük: ez az alkut nem ismerő nagy hazafi, ha számtalanszor át is gondolta történelmi léptékű tetteit, átértékelni nem hajlandó egyik lépését sem.
A jelen és a múlt váltakozásának zökkenőmentes folyamatosságát a biztos kezű rendező, Gellért Péter garantálta. Különösen ügyelt a szereplők testbeszédének plasztikusságára. A benső hangulatingadozások érzékeltetése a Madách Színház Tolnay-termének kis színpadán megfelelően érvényesült. A Kossuthot alakító Bánffy György tökéletes illúziót keltve mutatta be a kétség s remény között lebegő történelmi figurát. Zenthe Ferenc és Lőte Attila termékeny rutinjukkal leheltek életet epizódszerepeikbe. A kedves arcú Haffner Anikó igyekezettel próbált eleget tenni nehéz feladatának. Musicalszínészi eszközei szegényesnek bizonyultak az összetett érzelmek árnyalt kifejezésére. Amikor énekelnie (s néha szavalnia) kellett, mégis rá-rátalált az adott helyzetekben ideális színpadi tartásra, kontaktusteremtő viselkedésre.
Musical
Ez Amerika
Leonard Bernstein: West Side Story
A Budapesti Operett Színház és a Thália Színház produkciója
Talán emlékeznek még Leonard Bernstein páratlanul szórakoztató, televíziós zenei ismeretterjesztő sorozatára. Az amerikai karmester és zongoraművész viszonylag termékeny zeneszerző is volt. Szimfonikus műveken kívül 1956-ban Voltaire Candide-jából komponált sikeres musicalt, ezt nálunk a kaposvári színház mutatta be.
Egy évvel később írta modern szerelmi drámáját, a West Side Storyt, amelynek szövegkönyvét egy másik sikeres musicalszerző, Stephen Sondheim (Nyakfelmetsző, Kis éji zene) készítette. A darab valójában egy huszadik századi Rómeó és Júlia történet, az ötvenes évek amerikai nagyvárosi környezetének áldatlan viszonyai között. A shakespeare-i szituációtól mégis különbözik az alapkonfliktus, a veronai szerelmesek a város "elitjéhez" tartoznak, Tony és Maria azonban egyaránt a társadalom peremén élőket képviseli. A Cápák és a Rakéták bandatagjai – ők ketten is közülük valók – a hétköznapi lét néhány centes gondjaival és örömeivel bajlódnak.
A zeneileg operai igényű darabot először 1969-ben játszotta a Fővárosi Operettszínház, és még háromszor újította föl. Utódja, a Budapesti Operett Színház ezúttal Bagó Bertalan rendezésében mutatja be a zenés játékot a Thália színpadán. A lírai dalok és kettősök szépsége elbűvölő, a drámai jelenetek erőteljesek, a táncok ritmusa mámorítóan lüktető.
A musical filmváltozata, amelyet rendezőként a New York-i ősbemutató koreográfusa, Jerome Robbins jegyzett Robert Wise mellett, nem kevesebb, mint hat Oscar-díjat nyert. Elismerésben részesült a Deutsche Grammophon CD-albuma is, amelyen neves operaénekesek – Kiri Te Kanawa és José Carreras – szólaltatják meg Bernstein dallamait.
A film és a CD rendkívüli népszerűsége nem csökkentette az élő előadások iránti fogékonyságot, a mű szinte folyamatosan műsoron. Magyarországon legalább egytucatnyi különböző produkcióban lehetett látni az elmúlt három évtizedben, Pécstől Szegeden át Miskolcig. A musical előadhatóságának nyitja, hogy táncban, színészi és zenei készségben is képzett – lehetőleg fiatal – művészekre lehessen kiosztani a szerepeket. A Mariát megszemélyesítő Kékkovács Mara (képünkön), és a többi szerepben Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Siménfalvy Ágota és Szinetár Dóra ezt az ideális lehetőséget kínálja a színháznak, és persze a nézőknek.
CD
Pozsonyból Párizsba
Ignaz Pleyel csellóversenyei CD-n
Szabó Péter és az Erdődy Kamarazenekar előadásában
Kiadó: Hungaroton Classic
Szombaton este jókor induljon el az ember, ha a párizsi Salle Pleyelbe kapott hangversenybelépőt. A környéken, a közeli Diadalív felé futó utakon késő éjjel is áradó turistainvázió csak lassú haladást enged.
A francia főváros egyik legelegánsabb koncerttermének névadója, Ignaz Pleyel Alsó-Ausztriában született, zongorázni a cseh Vanhalnál tanult, zeneszerzést pedig Joseph Haydnnál. Vanhal az Erdődy család, Haydn az Esterházyak szolgálatában állt, később Ignaz Pleyel is Erdődy gróf karmestere lett. A gróf tette lehetővé, hogy tanulmányútra menjen Itáliába.
Ezután Strasbourgban, majd Londonban dolgozott, 1795-ben pedig átköltözött Párizsba. Itt zeneműkiadót és kereskedést alapított, az üzlet biztosan jól ment; 1807-ben zongoragyárat is alapított. Pleyel-zongorák ma is kaphatók, a finom vonalú hangszerek ott pompáznak a koncertterem földszinti szalonjában.
Pleyel mindemellett termékeny zeneszerző volt, stílusán erős nyomot hagytak a Haydntól tanultak, mégis egyéni hangon szólnak a helyenként virtuóz darabok. Hatvan szimfónia és ugyanennyi vonósnégyes fűződik a nevéhez. Annak ellenére, hogy zongorista volt, vonós versenyműveket is komponált. Ezek közül a mesteri játékot igénylő csellódarabokat szólaltatja meg Szabó Péter, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) szólamvezetője az Erdődy Kamarazenekarral azon a dupla CD-n, amely a Hungaroton Classic kiadásában ősszel került az üzletekbe.
Az Erdődy Kamarazenekart 1994-ben fiatal, hivatásos muzsikusok alapították, vezetőjük és koncertmesterük Szefcsik Zsolt, szintén a BFZ tagja. Az együttes célja, hogy fölkutassa, megszólaltassa és közreadja a jelentős, de méltatlanul elfeledett, egykor Magyarországon működött, európai hírű zeneszerzők életművét. Eddig több mint félszáz ilyen alkotás szólalt meg előadásukban, a nemzetközi zenei szaklapok elismerését kiváltva. A Pleyel-felvétel, amelynek második részén már dolgoznak, francia vonatkozása miatt újabb elismerésekre számíthat.
Koncert
Jutalomjáték
A MÁV szimfónikusok hangversenyei a Zeneakadémián
2002. november 21. és 28.
Prunyi Ilona zongoraművész karrierje egy betegség miatt viszonylag későn indult. A pianistának még sincs oka a búslakodásra, magyar szerzők (például Petrovics Emil) bízzák rá műveik bemutatását. Ha igazán nehéz, ritkán játszott mű felvételéhez előadót keresnek (Dohnányi Ernő példátlanul komplikált ujjrendű darabjaihoz), biztos, hogy őt választják. Technikailag halálosan pontos és művészi szemléletében mélyen átgondolt, érzékeny tolmácsolásra számíthat az, aki Prunyival dolgozik. A MÁV Szimfonikusok is szívesen hívják őt koncertjeikre, az idén (november 21-én) Rahmanyinov Rapszódiáját szólaltatja meg a zongorista.
Az orosz szerző három nagy ívű zongorakoncertet komponált, a Rapszódia egy Paganini témára című darabja ötletgazdagsága révén akár negyedik versenyműnek is beillik. Az ördög hegedűsének titulált Paganini több zeneszerzőt megihletett, virtuóz előadást kívánó hegedűdarabjaiból Liszt is jó néhány zongoraátiratot készített. A hangversenyt Muszorgszkij Hovanscsina című operájának hatásos előjátéka nyitja, a Rahmanyinov-szerzemény után Beethoven IV. szimfóniája hangzik el.
Az estet Kovács János vezényli, az Operaház megbízott zeneigazgatója szintén gyakori vendég a zenekarnál. Még sosem vezényelte együttesét az ügyvezető igazgató, Fenyő Gábor (képünkön). A muzsikus 1973-ban szerződött a MÁV Szimfonikusokhoz, és csaknem húsz évig dolgozott az ütőszólamban. A rendszerváltozás után, az alapítvánnyá formált együttes őt választotta vezetőjéül, s most hatvanadik születésnapjára azt ajánlotta föl ajándékul, hogy a különféle kamaraegyüttesek után egyszer vezényelje őket is.
Fenyő számára jutalom az is, hogy nagyszerű gyermekeivel, az Operaházban dolgozó hegedűművész Fenyő Katalinnal, a Budapest Klezmer Band új szólistájával és a világjáró csellóművész Fenyő Lászlóval léphet együtt pódiumra november 28-án este. A Fenyő-"trió" és a zenekar Brahms Kettősversenyét és Beethoven VII. szimfóniáját szólaltatja meg. Tehetség, szakmai odaadás és tisztesség hangjait hallhatja a két koncerten a közönség.
Kiállítás
Intim hangulatban
Művészek és műtermek
Az Ernst Múzeum kiállítása
Látható: 2002. október 16-tól december 4-ig
Az emberi kíváncsiság örök. Szinte mindenki boldogan pillantana a kulisszák mögé, az öltözőkbe, műhelyekbe, vajon a csinos zongoraművésznő hogyan választja ki a fellépőruháját, a jó arcú színész miként változik ellenszenves gazfickóvá, a mestercukrász milyen anyagokból építi föl a többemeletes esküvői tortát. A festő és a szobrász műterme is a titkok birodalma, ahol a vásznon vagy a kőből, az agyagból a világ egy-egy alkotórésze új formát ölt.
Tárgy vagy ember a modell, egy szép forma, egy ihlető gondolat, esetleg egy varázslatos fénynyaláb az alkotás témája, a mű létrejötte misztikus folyamat, amiről ugyan lehet beszélni, de a lényege verbálisan alig megragadható. A műterem helye, berendezése valamelyest tükrözi a művész egyéniségét és feltétlenül a kort, amelyben él.
Itt van például az Epreskert, az Andrássy úti nagypolgári paloták mögött. A kiegyezés után a kiskereskedőkből, szállítmányozókból, bankemberekből nagyok lettek, akiknek gyermekei már missziójuknak tekintették a művészetpártolást. A századfordulón épült fényűző házakba iparművészek által tervezett és készített bútorok és kárpitok kerültek. Így virágozhatott föl a magyar szecesszió. A falakat, a szalonokat, könyvtárszobákat a frissen megalapozott családi gyűjtemény festményei és plasztikái ékesítették, nem egy készült a közeli műteremegyüttesben, az Epreskertben.
Stróbl Alajos, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Medgyessy Ferenc, Kondor Béla műtermének enteriőrje páratlanul érdekes látnivaló. Az Ernst Múzeum korábbi nagy sikerű, kávéházakat, mozikat bemutató kiállítása után a város kultúráját ugyancsak meghatározó világba kalauzolja a látogatót.
Film
Mágusok és skorpiók
A Jade skorpió átka
Színes, feliratos, amerikai-német filmvígjáték
Rendezte és a forgatókönyvet írta: Woody Allen
Főszereplők: Woody Allen, Helen Hunt, Dan Aykroyd, Charlize Theron
Forgalmazza: A Budapest Film
A negyvenes évek New Yorkjában játszódik Woody Allen legújabb filmje. Szórakoztató, kellemes mozi, amelynek minden perce élvezetes, bár – valljuk be – színvonalban nem közelíti meg "nagy korszakának" filmjeit. A rendező ezúttal egy korabeli detektívtörténetet választott alapul. Remekül sikerült visszaadnia az akkori zsánerfilmek hangulatát, minden apró részlet stimmel, a megvilágítástól a ballonkabátok szabásáig, a szereplők dohányoznak, a nők nejlonharisnyát és magassarkút viselnek. Külön élvezet azoknak, akik tudnak angolul, hogy a film jó néhány dialógusa és a szereplők szókincse is a 40-es évek hangulatát tükrözi.
A történet tipikus detektívsztorinak indul, amelyet azonban a műfajban megszokottól eltérő, szellemes párbeszédek tesznek szarkasztikussá. Allen, aki a forgatókönyv megírása és a rendezés mellett a főszerepet is vállalta, ezúttal egy biztosítási nyomozót alakít. C. W. Briggs igazi profi, minden csalást sikerül lelepleznie, ámde munkamódszerei (mindentudó vak koldusok, ilyen-olyan alvilági források megkérdezése) felett lassan eljárt az idő.
Ezt elsősorban a cég által alkalmazott új hatékonysági szakértő, Betty Ann Fitzgerald nehezményezi, akivel ki nem állhatják egymást. Egy munkahelyi bulin azonban a meghívott szórakoztatóművész, Voltan hipnotizálóereje rákényszeríti őket arra, hogy őrülten egymásba szeressenek. Senki sem tudja, hogy a pénzéhes mágus nem vonta teljesen vissza varázserejét. Másnap ékszerrablási sorozat veszi kezdetét, amelynek felderítésével Briggset bízzák meg, s éjszakánként – öntudatlan állapotban, Voltan telefonhívásainak hatására – ő maga követi el a bűntényeket. A dolog tovább bonyolódik, amikor Briggset leleplezik, de a bűntények folytatódnak...
A kritikusok leginkább azt vetik a 65 éves Allen szemére, hogy nem átall egy nála 30 évvel fiatalabb hölgyet választani partneréül. A filmben azonban ez egyáltalán nem tűnik megbotránkoztatónak, és mint az már különben is sokszor kiderült: nőügyekben Woody nem ismer tréfát.