Műkedvelő

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 54. számában (2002. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Könyv

Időnk, kordában

Robert R. Updegraff: Idő, amire szükségünk van

Bagolyvár Kiadó (Időgazdálkodás sorozat),

2002. 294 oldal, 1850 Ft

Időfogyást figyelő filozófus, feleségre várás közbeni agytorna vagy az időherdáló tisztségek visszautasítása egyaránt előfordul Robert R. Updegraff (még számítógépkorszak előtti) könyvében, amely az amerikai üzlet- és közemberek százezreit buzdítja a helyes időkezelés tudatos gyakorlására. Az apró-cseprő ötletektől a rábeszélő, meggyőző érvelésen át a rögtön kipróbálható, kézenfekvő módszerekig jó néhány tudományterületről, szakmából, személyes tapasztalatokból és számtalan beszélgetés tanulságaiból összeszerkesztett mű azért szerencsés kompiláció, mert sokoldalúságát egybefogja a szerző okoskodást mellőző, mégis minden ízében alátámasztott és megalapozott, koherens gondolkodása.

Bár sehol sem utal rá, szakkutatók számára nem kérdéses, hogy magvas fejtegetéseinek vagy társalgásainak kiindulópontja valójában az (ókori Rómában honos) otium gyűjtőfogalma. Ez a tömör kifejezés - szemben a semmittevést jelentő negotiummal - a tartalmas időbeosztást jelenti. Egyúttal kizárja a tárgyalásból a sehonnan sehová vezető időherdálás szokását. Itt jegyzem meg, hogy a szabadidő okos eltöltését Updegraff természetesen igenli. Sőt, a rendszeres lazítást is megengedi és előírja, de csak akkor, ha az illető tevékenység a munkája (kivált alkotása) érdekeit szolgálja.

Az előbbiekből világos: kívánatosnak és eszményinek az életünkben rendelkezésünkre álló, személyünkre szabott idő eredményes, racionális felhasználását tekinti. Beavatkozás nélküli, ésszerűtlen elvesztegetését alighanem föl se fogja. Pontosabban talán képes megmagyarázni, de az ilyesfajta vegetálást érthetetlennek, élhetetlennek ítéli, "elkövetőit" meg lesajnálja...

Ügyes tárgymutatóval ellátott kötete öt részből áll. Az elsőben megismertet az idő négy főellenségével, a halogatással, a majd szócska veszélyességével, az önfelmentéssel és az elkövetett ballépések feletti bánkódással. Ezután taglalja a fizikai, szellemi, idegi és lelki energiáinkat romboló-emésztő sikertelenségérzés, ingerültség, türelmetlenség, valamint az aggódás káros és bénító következményeit. Ellenszerül mindezen tulajdonságok kíméletlen leküzdését, irányított és folyamatos gyengítését, háttérbe szorítását ajánlja. Mondanivalóját hitelesíti, hogy megannyi javaslata, példázata, hivatkozása, esettanulmánya, anekdotája valahol erre a dicséretes küzdelemre, az önlegyőzésre vonatkozik. Egyszersmind részletesen igazolja, miért érdemes megszívlelni ezeket a példákat. Azért, hogy "maximálisan kinyerjük" időnk szerinte legfőbb jellegzetességét - használati értékét.

Jelen és jövőkép

Robert Went: Globalizáció

(Neoliberális feladatok, radikális válaszok)

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt.

2002. 254 oldal, 1490 Ft.

A holland kutató-közgazdász a huszadik század utolsó negyedének világgazdasági rendszeréről és folyamatairól ad szakszerű elemzést könyvében. Megvizsgálja a gazdasági globalizáció mozgatóerőit, az egyre inkább nemzetközivé váló gazdaság sokoldalú hatásait. Cáfolja azt a nézetet, hogy a globalizáció elkerülhetetlen folyamat, bár sokan eltúlozzák a jelentőségét, mások pedig a technológiai fejlődés következményének tartják. Mint kifejti, a globális világgazdaság kiszámíthatatlanná és instabillá vált, a források és az eszközök átrendezésére, a meglévő intézmények demokratizálására lenne szükség. Hiányzik a nemzetközi szintű szabályozás, így a globalizáció hatása eltérő a különböző országokban.

A szerző vázolja azokat a politikai, szociális, gazdasági és intézményi változásokat, amelyek a globalizáció kialakulásához vezettek. A nemzetközi fúziók és a multinacionális vállalatok kialakulása, a technológia fejlődése megváltoztatta a világgazdaság struktúráját; a piacokért, a nyersanyagokért, a munkahelyekért, a profitért messzemenő harc folyik. A globalizáció negatív hatásai: növekszik a migráció és a menekültek száma, a nemzetállamok egyre kevésbé tartják kezükben a gazdaság irányítását, a nagyméretű környezetszennyeződés súlyos gondokat okoz. Az emberek életében mind fontosabb szerepet játszik a pénz, így az oktatás, az egészségügy és a kultúra is árucikké válik. A folyamat előrehaladásával erősödik a piacok diktatúrája, nőnek a társadalmi különbségek, a demokrácia is bizonytalanná válik. Mindezeket tények támasztják alá (az ázsiai és a mexikói válság).

Végül a szerző néhány lehetséges megoldást vázol a globalizáció káros hatásainak orvoslására. A folyamatnak véget vethet, ha a kapitalizmus feltétlen haszonra törekvő politikáját más gazdasági és társadalmi prioritások váltják fel. Ehhez az erőforrások és az intézmények újrafelosztására, illetve demokratizációjára van szükség; szerepelnie kell a pénzügyi szektor újraszabályozásának, a harmadik világ adósságai eltörlésének, a fenntartható termelésnek, a munkalehetőségek és a jövedelmek újrafelosztásának, a demokráciának és a környezeti ártalmak megszüntetésének. A gyakorlatban kell bebizonyítani, hogy ez a másfajta logika működőképes, és a szolidaritásra, a felvilágosult érdekképviseletre épülő internacionalizmus új formáinak döntő szerepe lesz a káros áramlatok megfordításában. A jelenlegi trendek megváltoztatásához a lehetséges alternatívák továbbgondolása vezethet el.

Pillantás a közeli múltba

Paul Lendvai: Határátlépés

Az Üllői útról a nagyvilágba

Helikon Kiadó, 2002. 368 oldal, 2700 Ft

Paul Lendvai 1957 óta Bécsben él, újságíróként és politikai elemzőként Kelet-Európa elismert szakértőjévé emelkedett. Huszonkét éven át a Financial Times bécsi tudósítója, s magas feladatköröket töltött be az osztrák állami televíziónál, valamint a rádiónál is. Büszkén idézi az osztrák szocialista publicisztika nagy öregjének róla írt sorait: "Lendvai korunk egyik leghatásosabb politikai kommentátora; mert ő több mint kommentátor, mégpedig a politika rangos tudósa."

Könyve lényegében napjainkig ívelő korrajz, csak annyiban személyes, ahogyan felvázolja életét és környezetét Magyarországon az 1957-es kivándorlásáig, majd mind feljebb ívelő tevékenységét osztrák újságíróként. Akiknek megadatott a szerencse (?) itt átélni a harmincas, negyvenes, ötvenes éveket, azoknak a könyv első fele kulturáltan előadott történelmi lecke e korszakokról és előzményeikről.

A magyar történelmet összefoglaló korábbi művét - Magyarok, kudarcok vesztesei - igen kedvezően fogadták az értők, különösen annak nyíltságát és józanságát dicsérték. Ezek az erények kétségtelenül ezúttal is megmutatkoznak. A Nyugaton töltött éveiről szóló rész sokszor olyan nézőpontból vagy éppen olyan közelségből láttatja az eseményeket és a világot, amely sok érdekességgel szolgál - nem a nagy egészről, hanem a részletekről. Például Kádár Jánosról: Meggyőződéses kommunista, a hatalom kiváló technikusa, akihez éppoly kevéssé illik Rákosi életidegen dogmatizmusa, mint Nagy Imre híveinek forradalmi radikalizmusa. Érdekes kisebb-nagyobb vázlatokat ír a kor ismert szereplőiről, például magyar politikusról, aki bécsi sztriptízre vágyik, és cserébe elintézi Lendvai anyjának kiengedését Bécsbe; a Waldheim-ügyről, vagy éppen Kadhafiról, akit Kreisky arab Robespierre-nek, az arab világ egyetlen forradalmárának nevezett, s akinek Bécsben "tanuló" fia Jörg Haiderrel barátkozott. Nehezen múló félelmeinket, lidérceinket idézik a részletek, amelyek a hajdani szocialista országok titkosszolgálataival való találkozásairól szólnak.

Rendkívül jellemző az egész korra a kép, amelyet Bruno Kreiskyről és a környező viszonyokról fest. Karakteres elem, hogy az osztrákok zsidó származású kancellárjának - akit ő Napkirálynak nevez - az antiszemita politikát követő Lengyelország titkosszolgálata szállít információkat Simon Wiesenthal, a bécsi zsidó dokumentációs központ vezetője állítólagos kétes múltjáról. Íme, Kelet-Közép-Európa, íme, a XX. század!

Opera

A furcsa hős

Verdi: Macbeth

A Magyar Állami Operaház előadása

Siker, ünneplés, ismétlés. Betegség, rosszkedv, megdöbbenés. Mindkét hangulat jellemzi Verdi Macbethjének bemutatóját. Ám két változatról van szó, az első, 1847-es firenzei ősbemutató meglepetést szerzett a közönségnek, mert a zeneszerző új művéből hiányzott mindaz, amit a kor operaközönsége megszokott. A Macbeth tehát, ha nem is bukott meg, de nem aratott olyan sikert, amilyet a reumatikus bajaiból épphogy fölépült, rosszkedvű Verdi áhított. Pedig a komponista nagy gonddal készült, a díszlet- és jelmeztervezővel számos levelet váltott arról a korról, a tizenegyedik századról, amelyben a szövegkönyv alapjául szolgáló Shakespeare-színmű játszódik. A párizsi premier azonban maradéktalan diadalt szerzett, a második felvonás fináléját, amelyben Macbeth áldozata megjelenik az ünnepi asztalnál, teljes egészében újra el kellett játszani a Théatre Lyrique mámoros közönségének.

A két este között tizenhét esztendő telt el, a színháztechnika és a színházi gondolkodás megváltozott, az énekstílus is érettebbé vált. A dráma cselekményét a ma is ismert és játszott párizsi Macbeth pontosan követi, Verdi a műfajnak és a közönségnek csupán annyi engedményt tett, hogy egy "boszorkánybalettel" egészítette ki a darabot.

Az opera főhőse a Lady. A mű sikerének sarokpontja tehát, hogy olyan drámai szopránra lehessen osztani a szerepet, aki nemcsak hangterjedelemmel, de virtuóz technikával és drámai vénával is képes megformálni a Macbeth rossz szellemének alakját.

Nos, az Operaház őszi premierje ebből a szempontból mérföldkő, Lady Macbethet először énekelte Budapesten a fiatal világjáró művész, Lukács Gyöngyi. Lukács Londonban, Solti György vezényletével nagy sikerrel játszotta a szerepet, és a milánói Scalában is rendkívüli elismerést aratott. A további előadásokon Fekete Veronikával felváltva lép színpadra, s jelentős vendégművészek - például Francesca Patané - is várhatók az olasz nyelvű produkcióba. A Római Opera rendezői koncepcióját Henning Brockhaus valósította meg Budapesten is, a szeptemberi bemutatót és jó néhány következő estét Rico Saccani (képünkön) vezényelte-vezényli, aki ezzel a feladattal tér vissza a budapesti operaéletbe.

Koncert

Kozmikus hangok

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje az Olasz Intézetben

2002. október 18. és 19.

Különös műsorral folytatja az új évadban az Unicum koncertek sorozatát a Budapesti Fesztiválzenekar. Korban, stílusban, emberi habitusban nagyon eltér a három komponista, Charles Ives, Mozart és Schumann.

A megválaszolatlan kérdés - ezt a címet adta 1908-ban írt, de csak 1941-ben megszólaltatott művének az amerikai Ives. A trombitára, négy fuvolára, vonósnégyesre és vonószenekarra komponált fantasztikusan kifejező erejű darab a "kozmikus táj" alcímet kapta, pedig Ives még a bemutató idején sem sejthette, vajon milyenek azok a hold- és marsbéli tájak, amelyekről az űrszondák már adatokat, képeket sugároznak.

Mozart hat hegedűversenyéből ötöt 1775 áprilisa és decembere között Salzburgban komponált. Mivel a komponálás mellett kötelezettségei közé tartozott a hegedülés is, valószínű, hogy a szólóhangszer szólamát magának szánta, hiszen bizonyítani akarta, hogy nem csak a fortepiano és a zongora virtuóza.

"Im Tale blüth der Frühling auf..." ("A völgyben éled a tavasz...") - a költő Adolf Böttiger e verssora ihlette Schumann 1841-ben, nem egészen egy hónap alatt komponált első szimfóniáját. A melankóliára hajlamos, majd elborult elmével, férfikora teljében meghalt zongoraművész-zeneszerző életének ritka pillanatában keletkezett a mű, amelyből felhőtlen derű és természetszeretet sugárzik. A zeneszerző életének legkiegyensúlyozottabb időszakában, szerelmével, Clarával való házasságkötése után után egy évvel komponálta a Tavaszinak is nevezett négytételes B-dúr szimfóniát.

Az est karmestere és szólistája Thomas Zehetmair lesz - ez is érdekessége a hangversenynek. A zenészcsaládban született, a salzburgi Mozarteumban édesapjánál tanuló hegedűművész 16 éves volt, amikor első díjat nyert a nemzetközi Mozart-versenyen, és bemutatkozott a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Gyakori vendég a világ legjelentősebb zenei centrumaiban, fellépett többek között a Chicagói és a Bostoni Szimfonikus Zenekarral, a Concertgebouw zenekarával, a Philharmonia Zenekarral, az Európai Kamarazenekarral, a Berlini és a Müncheni Filharmonikusokkal. Az utóbbi időben karmesterként is fellépő Zehetmair 2001-től a Newcastle-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. A Budapesti Fesztiválzenekar visszatérő partnere, tavaly decemberben a Zeneakadémián lépett föl az együttessel.

Kiállítás

Cérna volna, selyem volna

Úri hímzések

Az Iparművészeti Múzeum kiállítása

Nyitva: 2002. október 31-ig

Itt az utolsó lehetőség, hogy megnézzék az Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítását, ugyanis az úri hímzéseket bemutató tárlatot a hónap végén bezárják. Fölidézhető a kép: Heltai Jenő színjátéka, A néma levente, amelyben a szeszélyes özvegy, Zilia hölgyei körében ül és oltárterítőt hímeznek. Vagy Erkel Ferenc operája, a Hunyadi László, itt a Hunyadi fiúk édesanyja, Szilágyi Erzsébet és társnői emelgetik a tűt, vezetik az aranyos, ezüstös szálakat.

Mi tehát az úgynevezett úri hímzés? A muzeológusok szerint a magyar úri hímzéseket "varrott", azaz hímzett vagy "írott", azaz rajzolt példák után készítették a hímzők. A varrott példák valójában mintakendők voltak, amelyekre egy vagy több motívumot és öltésformát hímeztek - ezek követése meglehetős jártasságot követelt. A középkortól a hímzőtevékenység a fiatal lányok körében egyre gyakoribb elfoglaltság lett. A lányokat - egy-két ritka kivételtől eltekintve - nem íratták iskolába, az életre idősebb, jó hírű, nagy háztartást irányító asszonyoknál készültek föl.

A reneszánsz korban Stuart Mária skót királynő, I. Erzsébet angol királynő vagy Medici Katalin francia királyné udvarában kaphattak ihletet szép kézimunkák készítéséhez. A kézzel rajzolt mintakönyvek ebben az időben kincset értek, a lapokról a mintarajzokat a körvonalak mentén tűszúrásokkal kilyuggatva másolták át a vászonra.

A budapesti Iparművészeti Múzeum hímzései - anyag és technika szerint - három fő csoportra oszthatók: vászonalapú selyem-, arany- vagy ezüstfonalas, azután fehér, szálhúzásos és recehímzésekre, valamint világi és egyházi selyem-, bársony- vagy posztóruhákat díszítő hímzésekre. A harmadik csoportba tartozó munkákat hivatásos hímvarrók (akár férfiak is) és gyöngyfűzők készítették. Nyugati és keleti motívumok egyaránt hatást gyakoroltak a magyar hímzőművészetre. Az úri hímzések színezésében az arany- és ezüstfonalak mellett a leggyakoribb a karmazsinvörös, a zöld, a kék, a sárga, a csontszín és a halvány rózsaszín. A kiállítás az Iparművészeti Múzeum gazdag magyar hímzésanyagából csaknem 100 darabot mutat be.

Film

Nyáridéző

Édes kis semmiség

Színes, feliratos, amerikai romantikus vígjáték

Rendező: Roger Kumble

Szereplők: Cameron Diaz, Christina Applegate, selma Blair, Thomas Jane, Jason Bateman, Parker Posey

Forgalmazza: az Intercom

Vénasszonyok nyarának is szokták nevezni az októbert, amikorra már mindenki kénytelen-kelletlen visszatér a hétköznapok rutinfeladatai közé. Azok számára, akik szeretnének cseppnyi nyári hangulatot csempészni estéikbe, nincs is jobb recept, mint egy könnyed vígjáték megtekintése - ilyen az Édes kis semmiség.

Női komédia! - horkannak fel talán férfiolvasóink, pedig bár a film valóban nőkről, azért mégsem csak nőknek szól. Hiszen a forgatókönyv írója ugyanaz a Nancy Pimental, aki a South Parkot is művei között tudhatja, és ez a biztosíték arra, hogy jócskán akadnak benne férfiaknak szánt, kifejezetten vaskosabb tréfák is. Arról nem beszélve, hogy a női főszerepeket a csinos, szőke Cameron Diaz (Keresd a nőt, Charlie angyalai) és a Rém rendes családból ismert Christina Applegate alakítják.

A történetnek, azt hiszem, ezzel nem árulok el nagy titkot, nincs különösebb művészi üzenete. Három harminc felé közelítő barátnő Bridget Jonesénál valamivel vadabb hétköznapjait ismerhetjük meg - életük központi témája mi más is lehetne, mint a férfiak. Bár látszólag remekül szórakoznak a jobb sorsra érdemes lovagok lóvá tételével, a valóságban arra vágynak, hogy betoppanjon életükbe a nagy ő, és vége szakadjon az unalomig begyakorolt partnerfogó taktikázásnak. A nagy ők természetesen fel is bukkannak, akiknek néhány vicces félreértés, no meg számtalan kínos helyzet után talán sikerül megszelídíteniük a férfifaló leányzókat.

A film megtekintéskor a közönség soraiban többen voltak jelen a szebbik nem képviselői közül, mint az erősebbiknek mondottéból, amit sok, kultúrával foglalkozó esztéta, elemző egy társadalmi jelenség részeként értelmez. Egyes elemzések szerint ugyanis manapság a fiatal nők nem igazán találják a helyüket a világban, amelyben elvileg már lehetőségük lenne úgy élni, ahogyan a velük egykorú, egyedülálló férfiaknak. Azaz kicsapongva, a mindennapok munkahelyi kihívásait esténként féktelen mulatozással váltva fel - ám nem biztos, hogy akarnak és tudnak is élni ezzel a lehetőséggel. Keresik a választ a bennük felmerülő számtalan kérdésre - ezért számíthatnak nagy sikerre a látszólag könynyed, harmincas nők életével foglalkozó alkotások mind az irodalomban (Állítsátok meg Terézanyut, Bridget Jones naplója), mind a filmgyártásban.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére