Egy év és négy hónap

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 53. számában (2002. szeptember 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
-

Még ennyit kell várnunk, és - ha minden jól megy - teljes jogú tagja lesz Magyarország az Európai Uniónak. Vagy ahogy a gyerekek számolják, már ötszázat sem alszunk a jeles dátumig. Hihetetlenül rövid idő. Ennyire előre nagyobb családi eseményeket szokás tervezni. Kocsivásárlást, külföldi utazást, lakáscserét, miegyebet. Tizenhat hónapra kikalkulálhatjuk, hogy mennyit kell a fizetésünkből félreraknunk, miről kell lemondanunk. Böngésszük már az ingatlanhirdetéseket, az autókatalógusokat, az útikönyveket, térképeket. Ötszáz nap alig elegendő valamilyen szakmai át- vagy továbbképzésre, vizsgával záruló nyelvtanfolyamra.

Augusztus huszadikára készülve, kedvenc piacomon bóklásztam. (Némileg szégyenkezve, hogy ilyesmivel múlatom az időt. Ablakunk a Margitszigetre néz, figyeltem a homokzsákokat, a szivattyúk zaját. Meghallgattam minden híradást. Anno, 1970-ben Csengersimán, katonamundérban volt alkalmam gátat erősíteni, tudom, miről van szó. Azt is felvéstem emlékezetembe, hogy a mostani európai és ázsiai áradás újabb figyelmeztető jel. Okáról vitáznak ugyan, de azért a klímaváltozást, az emberi felelőtlenséget csak emlegették legmagasabb szinten is. Sürgetnek nemzetközi összefogást, és újfent megkísérlik rászorítani az Egyesült Államokat a kyotói egyezmény aláírására.) Nyaralás után üres volt a mélyhűtő, különben is, sokakhoz hasonlóan, többnapos ünnep előtt kitör rajtam a vásárlási láz. Teljesen fölöslegesen persze. Már-már komikus, ahogy két teli szatyorból pakolom a húsokat, zöldségeket, italokat. Kell ugye gyalult tök, fejtett bab, lecsónak való - idénye van vagy mi... Oldalas, marharostélyos, csirke, darabka füstöltnemű.

Milyen lesz a piac 2004-től? Olvasom, hogy rendkívül szigorú szabványokat alkalmaz az Unió. Állítólag még a málnának is meghatározza a méretét. Elhiggyem? Szabványos-e a cecei, a bogyiszlói paprika, a nagy ritkán kapható parasztparadicsom? Úgy hírlik, a húsok is másmilyenek lesznek. Kevésbé zsírosak, a miénktől eltérő bontásban. Hát... A boltokban mutatóban maradtak igazi hentesek. Nagy ritkán látok kifejtett diót - a sertéscomb ama gömbölyű részére tessék gondolni, fokhagymával tűzdelve, köménnyel, egészben lesütve... Régi receptek hálóba burkolását javallják. Hálót - ez finoman lefejtett zsírszövet lenne - már régen nem kérek. Az értetlen tekintetek miatt. Lemondtam a pacsniról - a bélszín környékén lelhető - hasonló okokból. Már a stefánia iránt is csak joviális, idősebb eladóknál érdeklődöm. Ha a szabályozás visszahozza a hozzáértést is, ám legyen. Annak is örülnék, ha rózsakrumpliként nem öklömnyi, vízes, másnapra feketedő rettenetet akarnának rám sózni. Ha netántán föltűnne az Ella, sőt a Gül Baba krumpli is... Bővül vagy szegényedik a fajtaválaszték? Majdcsak kiismerem magam valahogy.

Belátom, szemlélődésem földhözragadt, nem méltó a sorsfordító csatlakozáshoz. De azért mégis... Mit tudnak minderről a termelők? Némely kommentárok azzal riogatnak, hogy 400-500 ezer gazda kiszorul az agrárbizniszből. Ijesztésnek megteszi, eligazításnak kevés. Szép, általános biztatások elhangzanak olykor. A biotermesztés nagyszerűségéről, a minőségi termékekről, a magasabb feldolgozottságról, az értékesítési szövetkezetek előnyeiről, a birtok- és termékszerkezet szükséges átalakításáról. És persze a magyar gyümölcsök, zöldségek utolérhetetlen ízéről, amit egyébként az idén éppen gyérebben érkező német turisták is készséggel elismernek. Többeket biztattam, hogy odahaza tüntessenek már eme "ungarische produktokért", kikényszerítendő a behozatalt. Eleddig hiába. Úgy tetszik, otthon megvannak nélkülük. Kedvenc, kissé kesernyés Balaton vidéki boromra is mondták már, hogy jobb, mint a rajnai, aztán ennyiben maradtunk. A nálunk közepes árfekvésű borok még véletlenül sem jutnak át a határon, hacsak nem ajándékként két-három üveggel. A csúcsborok úgy-ahogy kikerülnek, persze annyit adnak értük, mint a francia, olasz, ausztrál tömegáruért.

Ha jól sejtem, a szigorú normáknak megfelelő termékféleségeket maholnap elő kellene állítni. A 2004-ben piacképes marhahús borjú alakjában várja már sorsa beteljesülését. A biotermesztésre elő van készítve a föld, a vetőmag úgyszintén. Az akkor szüretelendő szőlő, gyümölcs a meglévő fákon, tőkéken terem majd. A későbbi telepítésekkel nem számolhatunk egy ideig, még akkor sem, ha nem ütközik korlátokba az ültetvények bővítése.

Nincsenek kétségeim, lesz itt nem hivatalos piac évekig. A szabályok kijátszásában leleményesek vagyunk. Ám az a bökkenő, hogy Unió-szerte élelmiszer-felesleggel küszködnek. Ráadásul a hazainál lényegesen jobban dotált termékek olcsóbbak a miénknél. Jön majd az import bőséggel. Korántsem bizonyos, hogy sok ezren egyeznek meg egy-egy disznó erejéig - kolbász, sódar, szalonna felfüstölve -, kivált, ha még drágább is a boltinál. Némi késztetést érzek rá, de hát afféle őskövületként ragaszkodom a piachoz, szeretem a kisboltokat, sőt némelyikben törzsvevő vagyok. Teljesen irracionálisan, mert többet fizetek, mint a szupermarketekben kéne, s tudom, hogy a mosoly, a kedvesség inkább a pénzemnek szól, kevésbé becses személyemnek. De soha nem szóltam az áruházláncok ellen, sőt, lehet, hogy előbb-utóbb átpártolok hozzájuk, hiszen a vásárlás végül is nem érzelmes aktus. Az uniós csatlakozásban pedig annak ellenére bízom, hogy korosztályom sorsán lényegében nem változtat. Előnye és kockázata immár a következő nemzedékeké. Ez az egy év négy hónap azonban foglalkoztat. Mire elegendő, és főként kihasználjuk-e legalább annyira, amennyire lehetséges?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére