Tőzsdecégek kerestetnek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 52. számában (2002. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A kormányzatnak a tőzsde élénkítésére tervezett intézkedéseiből egyelőre csak a szándék ismert. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy valódi siker csak akkor várható, ha a belső fejlesztések kedvező nemzetközi befektetési hangulattal párosulnak. Elengedhetetlennek tűnik a megtakarítási kedv növelése és a tőkepiaci lehetőségek kitágítása a nagyközönség számára is.

A tőkejövedelmek kedvező adózása is segíthet

Az új kormányzat szinte megalakulásával egyidejűleg bejelentette: a magyar tőkepiacot minden lehetséges eszközzel élénkíteni szeretné. László Csaba pénzügyminiszter több ízben is kifejtette, hogy a kínálati oldalt privatizációval, az új cégek tőzsdei megjelenésének akár adókedvezményekkel történő segítésével, a keresleti oldalt pedig a lakossági megtakarítások (magasabb magán-nyugdíjpénztári befizetések, életbiztosítások) tőkepiaci eszközök felé terelésével segítené.

Utóbbival kapcsolatban az adókedvezmények rendszerének felülvizsgálata is nyilvánvalóan szóba kerülhet. Erről azonban - a tőkeszámlás ügyletek után az előző kabinet által bevezetett árfolyamnyereség-adófizetési kötelezettségének esetleges eltörlését leszámítva - még kevés konkrét elképzelés látott napvilágot. Amint azt sem tudni, hogy pontosan mely cégek részvényei és milyen módon kerülhetnek az utóbbi években valóban egyre üresebbé vált parkettre.

A befektetők számára vonzó papírok bevezetése pedig cseppet sem egyszerű feladat. Sokan emlékezhetnek még arra, hogy a privatizációs "őskort" követően (amikor a magyar kisbefektetők viszonylag kedvező feltételekkel juthattak különböző részvényekhez) létezett egy tőzsdekényszernek nevezett jogszabály. Ennek értelmében például több bank papírjait is be kellett (volna) vezetni a magyar börzére. A végeredmény azonban az lett, hogy - a világ más tájaival ellentétben - nálunk mindössze két tőzsdei bank (az OTP és az Inter-Európa) van. A többiek - hogy csak néhányat említsünk: a Magyar Hitel Bank és utódja, az ABN Amro, a Budapest Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank - végül sikerrel kibújtak a jogszabályi kötelezettség alól. A cégek többségének ugyanis cseppet sem vonzó a tőzsdei jelenlét által rájuk kényszerített nyilvánosság.

A tőzsdekényszer előírásának elnéző kezelése mellett gondot okozott az is, hogy az értékpapírtörvény befektetők védelmét szolgáló módosítására, majd az ezt is integráló, rég várt, új tőkepiaci törvény megszületésére is kissé későn került sor. Ekkorra ugyanis a felvásárolható cégek szinte mindegyike távozott a parkettről, s az öt vezető társaságon kívül alig maradt befektetői érdeklődésre számot tartó papír a tőzsdén.

László Csaba egyik nyilatkozatában a legjelentősebb 200 magyar vállalat egyharmadát elvileg alkalmasnak tartotta a tőzsdei bevezetésre. Kérdés persze, hogy ezt ezek a cégek is így gondolják-e. Azok a társaságok ugyanis, amelyeknek nincs szükségük jelentős forrásokra, nagy valószínűséggel csak a hátrányait (különböző költségek, közzétételi kötelezettségek) látják a börzei jelenlétnek. Azok pedig, amelyek pénzhez szeretnének jutni (például felvásárlások kivitelezéséhez), azt a részvénykibocsátásnál még mindig olcsóbban szerezhetik meg hitelként a bankoktól. Cseppnyi reményt ezen a téren talán az adhat, hogy a vállalati kötvényeknél már látszik valamiféle élénkülés. Ennek mértéke azonban még meglehetősen elhanyagolható.

A befektetési típusok részarányának alakulása*

 

Részvény

Befektetési jegy

Bankbetét

1997. május

5,0

4,9

47,3

1998. május

8,2

6,1

43,4

1999. május

5,6

6,6

44,2

2000. május

5,0

8,3

41,3

2001. május

3,3

7,9

42,8

2002. május

2,6

10,1

44,8

* A háztartások pénzügyi vagyonához képest, %

Forrás: Cégvezetés-számítás

Több szereplő - de honnan?

A kormányzat a kibocsátók számának növelését hatékonyan csak a saját kezében levő vállalatok bekapcsolásával teheti meg. Az mindesetre aggasztó, hogy az előző kabinet által leginkább sújtott Mol részvényesi értékének növelésére nemcsak a benyomások, hanem a nyilatkozat alapján sem várható egyhamar semmilyen (például a veszteséget termelő gázüzletág eladásával kapcsolatos) intézkedés. Szóba került közben a Magyar Posta és a Postabank tőzsdei privatizációja - ami egyébként már az előző kormányzati ciklusban is felvetődött, hogy azután homlokegyenest más irányt vegyenek a fejlemények -, de felröppent a Magyar Villamos Művek (MVM) részvényeinek bevezetése is. Abban az esetben, ha ez a kabinet valóban végre is hajtja ezeket a lépéseket, akkor sem biztos, hogy elmondhatjuk: legalább a papírok választékánál eljött a Kánaán.

A tőzsdét elhagyó közepes cégek helyére ugyanis egészen biztosan nehéz lesz új társaságokat csábítani, a forgalom pedig aligha emelkedhet érezhetően. Erre utal, hogy az áprilisi (egyértelműen a választásoknak köszönhető) felfutás után májusban ismét kissé visszaesett a börzei adásvételek értéke. A befektetők általános vélekedés szerint áprilisban azért vásárolgattak felszabadultan, mert távozott az a kabinet, amely a négy év során a konzervatív kormányoktól teljesen idegen módon avatkozott be a piaci folyamatokba. Elég talán a hatósági gáz- és gyógyszerár-szabályozást, az áramszolgáltatók profitjának ugyanilyen módon történő apasztását említeni. A nyugdíjbiztosítók (amelyek mindenütt a világon a legnagyobb tőkepiaci szereplők közé tartoznak) visszaszorítása, a kisbefektetők árfolyamnyereségére (a tőkeszámlás ügyletekre) kivetett adó is csak rontott a helyzeten. Logikusnak látszott tehát, hogy az új kormányzat idején - amely szinte minden előbb említett pontnál a befektetőket kedvezően érintő módosítást ígért - az árfolyamok a korábbi szintnél magasabban stabilizálódjanak, és feltámadjon az üzletelési kedv is.

A tőzsde azonban megint rácáfolt a tetszetős elméletekre.

Visszaeső forgalom - csökkenő árak

A részvénypiac napi egyszeres átlagforgalma májusban 6,6 milliárd forint volt, szemben az áprilisi 7,1 milliárddal. Reménykedésre adhatna okot, hogy ez az érték még így is valamivel magasabb az elmúlt fél év átlagánál. A napi átlagforgalom tavaly április óta 5 és 7 milliárd forint közé állt be, kedvezőtlen kivételt a nyári hónapok jelentettek, a maximumot pedig éppen a választás áprilisa hozta. A szerény visszaesés így alapvetően nem számítana rossz hírnek. Közel sem ilyen biztató azonban a hónapon belüli trend. A kezdeti, viszonylag nagy forgalmú napok után ugyanis a hónap második felében már csak a nagyobb intézményi eladások idején volt élénk a kereskedés, ezeket leszámítva az aktivitás folyamatosan gyengült. A június elejei kereskedési napokon pedig még a május véginél is kiábrándítóbb forgalmat regisztráltak. Ez azt vetítheti előre, hogy - a tavalyihoz hasonlóan - a nyári hónapokban újra elérheti a forgalom az éves mélypontot. (Az elmúlt évben a májusi 6,2 után 4,1 milliárd forint lett a júniusi átlagos napi forgalom, és az idei június is ilyen trend jegyében indult.)

Hasonlóan borús kép rajzolódik ki az árfolyamok tekintetében is. A nemzetközi és a magyar indexek idősoros alakulását vizsgálva egyértelműen megállapítható: a hazai piac legfeljebb időlegesen tudja függetleníteni magát a külső hatásoktól. A választások környékén tapasztalható felfutásra ráadásul csak részben adott magyarázatot az MSZP-SZDSZ-koalíció győzelme. Erőteljesen segítette az is, hogy a befektetők egy csoportja a nehezen induló amerikai gazdasági fellendülés miatt nagyobb lehetőséget látott Európában, különösen a kelet-európai régióban. Ennek bizonyítéka, hogy éppen a magyarországi választások idején szárnyalt a cseh és a moszkvai tőzsde is.

Azok az alapok azonban, amelyek vagyonuk egy részét (megjegyezzük, igen apró töredékét) hajlandóak magasabb kockázatú eszközökben elhelyezni, az erre szánt pénz elköltése után már nem vásárolnak. Amennyiben tehát nem lépnek be újabb szereplők a vételi oldalon, az árfolyamok előbb lassan, majd gyorsuló ütemben esnek (a korábbi vevők a veszteség általuk előre meghatározott szintjén szemrebbenés nélkül szórják ki papírjaikat). Hiába látszott tehát úgy, hogy például hazánk és a csehek a fejlődőből már a felzárkózó kategóriába kerülhetnek át (ezek a szintek befolyásolják például az alapoknak az adott piacon elkölthető pénzének nagyságát), ennek kedvező hatását - érthető okokból - a nemzetközi pesszimizmus egyszerűen elmosta.

Sokan éppen ezért egyértelműen azt gondolják, hogy - tőzsdeélénkítés ide, tőzsdeélénkítés oda - a régi szép idők visszatérésére számítani - még akkor is, ha a nemzetközi környezet végre-valahára ismét javulni kezd - nem több hiú ábrándnál.

A pénzügyminiszter munkáját segítő tőkepiaci tanácsadó testület mindenesetre - adta hírül a Pénzügyminisztérium - már megalakult. Ennek a fórumnak lesz majd a feladata, hogy kidolgozza azt a stratégiai tervet, amely alapjául szolgálhat a magyar tőkepiac egésze és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fejlesztését célzó törvénymódosításoknak. A testület az ígéret szerint szeptemberre dolgozza koncepcióját.

A BÉT már szokásosnak nevezhető, június közepén tartott, londoni prezentációján - amelyet jelenlétével a pénzügyminiszter is támogatott - László Csaba már azt mondta, hogy remélhetően egy-két hónapon belül összeállhat egy olyan intézkedéscsomag, amely akár ősszel a parlament elé vihető lesz. (A road-show második napjára tervezett New York-i bemutatkozását egyébként - nem kívánva lemondani a szaktárca vezetőjének jelenlétéről - a száznapos kormányzati program parlamenti expozéja és általános vitája miatt elhalasztották. A tengerentúli bemutatkozásra így valószínűleg a korábbi években már megszokott novemberi időpontban kerül sor.)

A BÉT által Londonban szervezett előadás-sorozaton a tudósítások szerint a korábbiaknál határozottan élénkebb volt az érdeklődés, 60-100 befektető volt kíváncsi a magyar tőkepiacra.

Jaksity György, a július elején részvénytársasággá alakult BÉT elnöke a fórumon kifejtette: a BÉT szorgalmazza, hogy a Kelerrel együttműködve szervezzék meg a régió tőzsdéi közötti szövetséget, ami tulajdonosi változások nélkül jöhetne létre. A BÉT egyfajta tyúk-tojás problémával küszködik, vagyis amíg nincs friss kínálat a parketten, addig nem jönnek a befektetők, s amíg nincsenek jelen tőkeerős, potens invesztálni szándékozók, nem vonzó a cégek számára a tőzsdére menetel - vélekedett Jaksity. A szakember szavai újra felelevenítették azt a rendre felvetődő problémát, hogy életképes-e egyedül a magyar tőzsde, kell-e vagy kivitelezhető-e valamiféle fúzió.

Ezzel kapcsolatban is alaposan eltérnek az álláspontok. Többen is kifejtették már, hogy a térség börzéi a magyarhoz hasonló gondokkal küszködnek, így az esetleges egyesülés - amely technikai akadályok miatt amúgy is vállalhatatlanul sokba kerülne - nem lenne más, mint szegények házassága. A BÉT vezetőjének szavai annyiban mindenképpen újdonságot jelentettek, hogy a tőzsde mellé felsorakoztatta a nemzetközi mércével mérve is valóban korszerűnek számító értéktárt (Keler). Részleteket persze egyelőre erről a koncepcióról sem tudunk.

Jaksity azt is elmondta, hogy a magyar tőzsde likviditási helyzete a belföldi megtakarítási szerkezet kedvező elmozdulását eredményezte. A háztartási megtakarítások 80-85 százaléka jelenleg negatív megtérülést hozó eszközökben fekszik, a likviditás tehát a belföldi megtakarítási szerkezet egészséges irányú elmozdulásával is javulhat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint egyébként az előző hónapot jellemző betétkivonás után májusban ismét nőtt a háztartások banki betétállománya. Az értékpapírokban tartott vagyon viszont ugyanekkor piaci áron 17,9 milliárd forinttal csökkent. Az apadást azonban összességében átértékelődési veszteség okozta. A részvényárfolyamok esése és az állampapírhozamok emelkedése a magánszemélyek zsebéből 18,4 milliárd forintot vett ki. A tranzakciókat (tehát a vételek és eladások egyenlegét) tekintve is folytatódott viszont a részvények likvidálása. Ráadásul lassult a háztartások befektetési alapokban (ezek is vevőként jelenhetnek meg a részvénypiacon) kezelt vagyonának növekedési üteme is.

Jaksity György szavait támaszthatja alá, hogy a háztartások kezében levő részvények értéke a csúcspontnak számító 1998. júliusi négyszázmilliárdot meghaladó értékről az idei májusra 173,5 milliárd forintra apadt. Még rosszabb a kép akkor, ha a magánszemélyek tőzsdei portfólióját az összes pénzügyi vagyon arányában nézzük. Míg ugyanis 1998-ban a megtakarítások mintegy tíz, addig 2002 májusában mindössze 2,5 százalékát tették ki a részvények.

A tőkejövedelmek adózása

A tőkepiac élénkítése érdekében legkésőbb szeptemberben kerül az Országgyűlés elé az az intézkedéscsomag, amelynek keretében a tőkejövedelmek adózási szabályaiban számos kedvező módosítást léptetnek hatályba. Így - többek között - eltörlik az árfolyamnyereség-adót, s adókedvezményekkel ösztönzik a tartós megtakarításokat és befektetéseket.

A munka- és tőkejövedelmek adóztatási szintje közötti különbség már 1997-ben Medgyessy Péternek, az akkor hivatalban lévő pénzügyminiszternek sem igazán tetszett, némi közelítést azonban - a tőkepiaci szereplők nagy bánatára - mégsem neki, hanem a konzervatív, bár intézkedései alapján kevésbé "piacbarát" kormánynak kikiáltott testületben Járai Zsigmondnak sikerült végrehajtania. A korábbi tőzsdeelnöki tisztségét 1998-ban a pénzügyminiszteri bársonyszékre váltó szakembernek nagy "érdemei" vannak abban, hogy az Orbán-kormány regnálása alatt ténylegesen sikerült a munka- és a tőkejövedelmek adóztatását közelíteni, s természetesen nem egyoldalúan, hanem amellett, hogy mérséklődött a munkajövedelmek adóterhelése, emelkedett a tőkejövedelmeké. Persze azt még Járai is elismerte, hogy a tőkepiacokat nemzetközileg is sújtó, kedvezőtlen gazdasági környezetben nem a legszerencsésebb időpontban történt az adóterhek emelése, illetve a korábbi kedvezmények megvonása. Ennek ellenére tény, hogy miközben 1998-ban, 1999-ben a fejlődő országok tőkepiacait sújtó nemzetközi válságok miatt a külföldiek tömegesen hagyták el a magyar parkettet, s tulajdonképpen a tőkepiaci befektetések kormányzati ösztönzésére lett volna szükség, valójában éppen ellenkező intézkedéseket hoztak. Már 1999. január elsejétől korlátozták a magánszemélyek által igénybe vehető befektetési adóhitel mértékét: ez a ráta a befektetésállomány növekményének 30 százalékáról annak 20 százalékára csökkent, a kedvezmény maximuma pedig - a korábbi abszolút összegben meg nem határozott érték helyett - évi 200 ezer forint lett. A kormányzati indoklás szerint az intézkedés megtételére azért volt szükség, mert a gazdagok befektetéseit nem kell támogatni, hiszen azok ösztönzés nélkül is jelen vannak a tőkepiacon. A befektetési jegyek tulajdonosainak is adtak ugyanebben az időben egy "fricskát": ennek lényege az volt, hogy a befektetési alapok portfóliójában lévő állampapírok után 1999. január elsejétől nem járt adókedvezmény.

Árfolyamnyereség-adó

Az igazi szomorú év azonban 2000. lehetett volna a tőkepiac számára, ha a kormány, majd az Országgyűlés is rábólint az adóreform keretében kidolgozott, rendkívül kedvezőtlen, a tőkepiacot még inkább sújtó javaslatokra. Ezek között szerepelt például, hogy a kamatjövedelem és az árfolyamnyereség adóját 0 százalékról 10 százalékra emelik, s hogy a befektetési adóhitelt teljesen eltörlik. A tervekből 2000-ben még nem lett semmi, ám hoztak egy kormányhatározatot, amely szerint, ha az infláció 5 százalék alá csökken, akkor a kamatjövedelmek adóját megemelik a jelenlegi 0 százalékról. Szerencsére erre azóta sem került sor, azonban 2001-től a tőkeszámlán tartott értékpapírok adásvétele során keletkező árfolyamnyereséget 20 százalék adó terheli. A nem éppen virágkorát élő hazai tőzsdének éppen a legrosszabb pillanatban jött az árfolyamnyereség-adó emelése, ami tovább erősítette azt a korábban megindult trendet, hogy a kisbefektetők tömegesen hagyták el a parkettet. Más befektetési lehetőségek - bankbetétek, állampapírok, befektetési jegyek - jóval kisebb kockázattal, ráadásul adómentesen, nagyobb profithoz juttatták a magánszemélyeket, az akkor kezdődött ingatlanpiaci boomról nem is beszélve. Az új szabályozás ugyanis - szerencsére - továbbra is nulla százalék adót írt elő a nyilvánosan kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknál a kamat helyett elért árfolyamnyereség - vagyis például a diszkontkincstárjegy hozama - után. Vagy ugyancsak nulla százalék maradt az adó mértéke 2001-ben is a tőkeszámlán nyilvántartott és nyilvánosan forgalomba hozott befektetési jegyeknél a hozam helyett fizetett árfolyamnyereség után.

S bár az árfolyamnyereség-adót az érintett jövedelmeknél csak a 2001. január elsejét követően kifizetett jövedelmek után kellett levonni a kifizetőnek, azonban a korábbi időszakban keletkezett jövedelmet is megadóztatták. Emiatt a tőkepiaci szakértők alkotmányos aggályokat is emlegettek. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) pedig úgy vélte, hogy az adóelőleg-levonásra vonatkozó szabályok is alkotmányellenesek, hiszen miközben 2001-ben minden nyereségesen lezárt ügylet után a teljes évre fizetendő adóval megegyező adóelőleget kellett a magánszemélynek fizetnie, a veszteséget viszont csak az adott évről szóló adóbevallásban, tehát a következő év márciusáig lehetett elszámolni. Az Alkotmánybírósághoz fordultak, kérve, hogy az állapítsa meg a személyi jövedelemadó-törvény ezen paragrafusának alkotmányellenességét.

Az AB nemrégiben hozott határozatában azonban visszautasította az indítványt, mégpedig azért, mert hiába kérte az alkotmányos testület végzésben az indítványozót úgynevezett "határozott kérelem" benyújtására, ez nem történt meg. Bizonyára azért, mert közben 2002. január elsejétől változtak a szabályok: a módosítás lényege az volt, hogy egyrészt újrafogalmazták az árfolyamnyereség, az árfolyamveszteség és az értékpapír megszerzésére fordított értéknek a fogalmát, másrészt lehetővé tették, hogy a tőzsdén vásárolt és értékesített értékpapírok árfolyamnyereségét év közben az esetlegesen keletkező veszteséggel csökkenteni lehessen. Ugyanakkor az értékpapír-kereskedő cégek számára az év elején nagy bizonytalanságot okozott, hogy miként számolják el, s vonják le a befektetőktől negyedévente a nyereség után fizetendő adót.

A hivatal tanácsa

A tanácstalanságot érzékelve a Pénzügyminisztérium és az APEH szakemberei adtak segítséget a befektetési szolgáltatók adólevonási kötelezettségéről. Az szja-törvény szerint, ha a magánszemély külön adózó jövedelméből az adót az adólevonásra kötelezett kifizető állapítja meg és vonja le, akkor a jövedelem és az adó megállapításáért, levonásáért és befizetéséért az adólevonásra kötelezett kifizető a felelős. Jelen esetben a befektetési szolgáltató az adólevonásra kötelezett kifizető, aki a törvényben előírt ezen kötelezettségének akkor tud eleget tenni, ha a jövedelem megállapítása után, a negyedévet követő hónap 12-éig a magánszemélynek olyan pénzkifizetést vagy jóváírást teljesít, amelyből a megállapított adót le tudja vonni. Ugyanakkor az szja-törvény azt már nem írja elő, hogy ha az említett időszakban nem történik kifizetés, akkor a befektetési szolgáltatónak kellene az adót befizetnie, és arra sem ad felhatalmazást, hogy az ügyfél számlájáról, annak beleegyezése nélkül az adót lehívja, tehát így a befektetési szolgáltatót nem is terhelik ezek a kötelezettségek. Annak azonban nincs akadálya, hogy a befektetési szolgáltató megelőző jelleggel szerződést kössön az ügyféllel az adó fedezetének biztosításáról arra az esetre, ha az elszámolási időszakban nem volna azt miből levonni.

Tehát az adóhatóság szakértői szerint nem kifogásolható például egy olyan megállapodás, hogy amikor az ügyfél árfolyamnyereséget ér el, s így az adó fedezete rendelkezésre áll, a jóváírandó összegből a befektetési szolgáltató az adó fedezetét visszatartsa, s amikor veszteség keletkezik, akkor az arra jutó adóval a visszatartott adót csökkentse. Ebben az esetben a megállapítási időszak, tehát a negyedév végén az egyenleg éppen a levont és a befizetendő adóval egyezik meg, vagy nulla lesz, ha az árfolyamveszteségek összege több vagy egyenlő, mint az árfolyamnyereségek összege. A befektetési szolgáltatókat terhelő adminisztrációs kötelezettségek jövőre vélhetően megszűnnek, hiszen - ahogy azt a szocialisták és a szabad demokraták már korábban ígérték - megszüntetik a 20 százalékos árfolyamnyereség-adót.

Drámai visszaesés

Túl nagy bevétele persze nem volt az államnak ezen a jogcímen. A 2001. évi szja-bevallások feldolgozása során például kiderült, hogy tavaly drámaian, az előző évinek a harmadára esett vissza az árfolyamnyereségből származó jövedelem: 2000-ben még átlagosan csaknem 4 millió forint árfolyamnyereséget vallottak be a magánszemélyek, 2001-ben az egy főre jutó nyereség már alig haladta meg az 1,2 millió forintot.

Így aztán nem véletlen, hogy sokan kritizálták az Orbán-kormányt: úgy vélték ugyanis, hogy politikájának is köszönhetően drasztikusan csökkent a tőzsdének a tőkepiacokon betöltött szerepe, s így nem nyújtott tőkebevonási lehetőséget a fejlődésre képes nagyobb vállalkozásoknak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok magánszemélynek - a részvény - és befektetésijegy-tulajdonosoknak, a nyugdíjpénztári tagoknak - okozott jelentős veszteséget a tőzsde utóbbi időszakban bekövetkezett mélyrepülése. Ráadásul a beruházások finanszírozása szempontjából is kedvezőtlennek tartották a szocialisták, hogy a lakosság megtakarítási hajlandósága igen alacsony. Fontosnak tartották volna, hogy az Orbán-kormány a befektetők bizalmának növelése érdekében hozzon döntéseket, ne pedig éppen a bizonytalanságot növelő kormányzati lépések szülessenek.

Az árfolyamnyereség adóztatásával kapcsolatos fogalmak

Árfolyamnyereség: Értékpapír visszterhes átruházása ellenében megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét (ide nem értve az értékpapír kölcsönbeadását). * Árfolyamveszteség: Az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegéből az a rész, amely meghaladja az értékpapír visszterhes átruházása ellenében megszerzett bevételt (ide nem értve az értékpapír kölcsönbeadását). Árfolyamveszteség csak a magyar tőzsdei részvényekre számolható el. * Adókötelezettség: Az értékpapír-bizományosnak vagy értékpapír-kereskedőnek minősülő kifizetőnek az árfolyamnyereségből származó jövedelmet nem ügyletenként, hanem negyedévenként kell megállapítania. Ezen kifizetőnek az árfolyamnyereséget csökkentő tételként kell elszámolnia a közreműködésével átruházott - az átruházás időpontjában tőzsdére bevezetett - részvényre elszámolt, a negyedévben keletkezett árfolyamveszteséget. * Adómérték: Ha az adott negyedévben az árfolyamnyereség több, mint az árfolyamveszteség, akkor a kifizetőnek le kell vonnia a 20 százalék adót. Ha viszont az árfolyamveszteség a több, akkor a különbözet mint továbbvihető árfolyamveszteség a következő időszakban bármikor elszámolható. * Adóbevallás: Az árfolyamnyereségből származó jövedelmet és annak adóját a magánszemélynek kell adóbevallásába beállítania úgy, hogy a kifizetők által év közben levont adóelőleget figyelembe kell vennie. Amennyiben az adóévben keletkezett árfolyamnyereség nem nyújt fedezetet az árfolyamveszteség elszámolására, akkor a fennmaradó rész a következő vagy a megelőző év árfolyamnyereségéből származó jövedelem megállapításánál vehető figyelembe. Az árfolyamveszteség az adóbevallásban bármilyen árfolyamnyereséggel szemben érvényesíthető, tehát nemcsak a tőzsdei részvényen elért nyereséggel, hanem kft.-üzletrészen, vagy magánszemélynek eladott, tőzsdén kívüli részvényen eladott nyereséggel is.

Intézkedéscsomag a tőzsdéért

A májusban alakult új kormány, látván a tőzsde elmúlt évekbeni mellőzését, éppen hogy annak fejlesztését tűzte ki célul. Nemcsak a szocialisták és a szabad demokraták választási programja, hanem maga a kormányprogram is kedvező intézkedések megtételét helyezte kilátásba. Ez utóbbi például hangsúlyozta, hogy a tőzsde fejlesztése érdekében intézkedéscsomagot állítanak össze. Mára lényegében az már kormányzati szinten eldöntött tény, hogy az államkasszába egyébként is alig-alig csordogáló árfolyamnyereség-adót eltörlik. Az intézkedést várhatóan 2003. január elsejétől vezetik be, amennyiben a parlamenti többség áldását adja rá. Az intézkedéscsomag tartalmazni fog arra vonatkozóan is javaslatokat, hogy a privatizációban hogyan lehetne mind szélesebb körben tőkepiaci módszereket alkalmazni, illetve hogy miként kívánják ösztönözni a Széchenyi-tervben a vállalatok tőzsdére vitelét. A tőzsdei bevezetési költségek támogatását is meg szeretnék valamilyen módon oldani: elképzelhető, hogy bizonyos adókedvezményt kapnának ezek a cégek, vagy e költségek a társaságiadó-alapból levonhatók lennének. A tőzsdén jelen lenni ugyanis nem olcsó mulatság: egy tavalyi felmérés szerint csak a bevezetés költsége 90 millió forint körül van, s a folyamatos jelenlét is több milliójába kerül évente a vállalkozásoknak. Az új kormány 2 éven belül a kárpótlást is le kívánja zárni, mégpedig állami vagyontárgyak juttatásával. Felröppent az a gondolat is, hogy az oktatáson keresztül tudatosan fejleszteni fogják a befektetői kultúrát.

A külföldi befektetők elégedetten nyugtázták, hogy a májusban alakult kormány fontosnak tartja a tőzsde fejlesztését, így a befektethető források növelését, az állam tulajdonában lévő portfólió értékesítését. Ugyanakkor attól már kevésbé voltak elragadtatva, hogy a kormány "száznapos programjának" végrehajtása jelentősen emeli a költségvetési deficitet, amely késlelteti Magyarország európai monetáris unióhoz való csatlakozását. Aggodalmukat fejezték ki az infláció növekedése miatt is: az ez évi infláció is várhatóan a korábban tervezett felső sávhoz lesz közelebb, s egyértelművé vált, hogy a jegybank jövő évi inflációs célja - éves szinten 2,5-4,5 százalékos pénzromlás - semmiképpen sem kivitelezhető.

A megtakarítási kedv növelése

A szocialista-liberális kormány egyébként a megtakarítási kedv növelését is kilátásba helyezte. Szó sincs arról, hogy a 0 százalékos kamatadót esetleg megemelnék a közeljövőben, annak ellenére sem, hogy 1996-ban Medgyessy Péter még pénzügyminiszterként igyekezett az adóemelés szükségességéről meggyőzni az akkori politikai vezetést. Egyébként a kamatadó emelése és változatlanul hagyása mellett is igen sok érv felsorakoztatható. A munkavállalók érdekeinek képviseletét vállaló Medgyessy-kormány ugyanis ily módon közelíthetné a tőke- és munkajövedelmek adóztatása között meglévő különbséget, ráadásul nem csupán egyoldalúan, tehát a munkajövedelmek adóterhelésének csökkentésével. Az adóemelés mellett szól az is, hogy így a tőkejövedelmek adóztatásában meglévő különbségek is megszűnnének, vagyis nem kellene különböző mértékű adót fizetni, ha valaki kamatból, árfolyamnyereségből vagy éppen osztalékból szerezne jövedelmet. Arról nem is beszélve, hogy ha a kifizetőnek kellene levonnia az adót, akkor igen könnyen beszedhető bevétele lenne az államnak. S persze igen gyakran hangoztatott érv még, hogy a kamatadó az uniós tagállamokban is elterjedt, lényegében mindegyik tagországban létezik valamilyen formában. A kamatadó bevezetése ellen is nagyon sok racionális érv felsorakoztatható: például az, hogy mindenképpen csökkenti a megtakarítási kedvet. Arról nem is beszélve, hogy a kamatadó emelése növeli az általános kamatszintet, ami viszont visszaveti a beruházásokat. Kedvezőtlen hatása az is, hogy növeli a betéti és a hitelkamatok különbségét. Kétségtelen, hogy a kormány imázsának sem tenne jót az adóemelés, hiszen a kabinet a jövedelemcentralizáció csökkentését ígérte, miközben ez éppen a növelését eredményezi. A szocialisták választási programja ugyanis leszögezte, hogy számukra a "lakosság megtakarítási, illetve befektetési hajlandóságának növelése alapkérdés". A megtakarítási ráta emelkedését a tartós megtakarítási formák adózási kedvezményeivel, a reálkamat növelésével és a nullaszázalékos kamatadó megőrzésével kívánják támogatni.

A kormány konkrét javaslatai a tőkejövedelmek adórendszerbeni kezeléséről egyébként rövidesen, legkésőbb szeptember elején az Országgyűlés elé kerülnek. Ezek között várhatóan szerepel az árfolyamnyereség-adó eltörlése, változtatnak a befektetési adóhitel feltételrendszerén, s nem kizárt az sem, hogy a hosszabb távú, tartós befektetések - például élet- és nyugdíjbiztosítások - adókedvezményét is növelik. A tőzsde élénkítése érdekében szükséges egyéb törvénymódosítások is rövidesen elkészülnek, így a legfontosabb változások már a 2003. év elejétől hatályba léphetnek.

A befektetési adóhitellel kapcsolatos jelenlegi szabályok

A befektetési adókedvezményt 1995-ben alakították át a jogalkotók befektetési adóhitellé: tehát ezen időpont óta az sohasem egy végleges adókedvezmény, hanem egy ideiglenes adóhitel, vagyis a kedvezmény visszafizetési kötelezettsége csak a magánszemély halálával szűnik meg. Az adóhitel lényegében azt jelenti, hogy ha egy adott évi befektetésállomány az előző évekhez képest növekedett, akkor ezen növekmény bizonyos százalékával az adó csökkenthető, ha viszont a befektetésállomány csökkent az előző évhez képest, akkor ezen csökkenés meghatározott százaléka a személyi jövedelemadót növelő tétel. A befektetési adóhitel 1998. december 31-ig a befektetésállomány növekményének 30 százaléka volt, 1999. január elseje óta viszont a kedvezmény a növekmény 20 százalékára csökkent. Ráadásul ezen időponttól az adókedvezmény összegét évi 200 ezer forintban határozták meg, ami azt jelenti, hogy legfeljebb évi egymillió forint befektetésállomány-növekmény után jár a kedvezmény. De egyéb kedvezőtlen szabályok is hatályosak: így például nem tehető tőkeszámlára az olyan befektetés, amelyet biztosítékként lekötnek, hitelhez fedezetként adnak, vagy az olyan értékpapír sem, amelyet valamilyen hitelkonstrukció keretében vásároltak

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére