Kamatproblémák II.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 51. számában (2002. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Összeállításunk második részében ismertetjük a kamatszámítás módját, az elmúlt években bekövetkezett változásokat, valamint az igényérvényesítés módozatait. Külön teret szentelünk az előtörlesztés kérdéskörének.

A kamat mértékét befolyásoló tényezők

A nominális, névleges kamatláb kalkulálásakor a számításba az inflációt is be kell vonni. A reálkamatlábat, amely nagyon leegyszerűsítve a nominális kamatláb mínusz inflációs ráta, további tényezők is befolyásolhatják. Ezek közül az egyik a hitelezés kockázata. A hitelező az általa vállalt kockázatért kockázati prémiumként kamatot vár el. Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb lehet az elvárt kamat. Másik tényező, hogy a hitelező a hitelezett tőkével elérhető jelenbeli jövedelemről, fogyasztásról akkor hajlandó lemondani, ha a visszakapott tőke és kamatai révén a jövőbeni jövedelem, fogyasztás nagyobb lehet, mint a jelenbeli. Befolyásoló tényező továbbá a tőkekihelyezés időtartama is. A futamidő hozamának növekedésével párhuzamosan megfigyelhető a kamatláb emelkedése.

A kamatok mértékére vonatkozó szabályok változása

1989-1995

Az 1989. május 26-án vagy azt követően létrejött szerződéses kapcsolatokban a kamat felső határát a törvény évi 20 százalékban maximálta. A felek vagy jogszabály ennél alacsonyabb mértéket meghatározhattak.

A felek által évi 20 százaléknál magasabb mértékű kamatkikötés esetén az évi 20 százalékot meghaladó részben semmis volt. Ez volt irányadó a kamat minden típusára, az ügyleti és törvényes kamatra egyaránt.

Késedelmi kamat

A késedelmi kamatra vonatkozóan differenciáltabb szabályozás érvényesült.

Amennyiben a pénztartozást a késedelembe esésig ügyleti kamat vagy törvényes hitelkamat nem terhelte, úgy a késedelmi kamat mértéke maximum évi 20 százalék. Ennél alacsonyabb mértékben meg lehetett állapodni, az ezt meghaladó kikötés azonban az évi 20 százalékon felüli részben érvénytelen. Ez azonban pénzintézetekre nem volt irányadó.

Amennyiben a pénztartozás eleve kamatozott az esedékességig, úgy a késedelembe esés időpontjától kezdve ennek maximálisan évi 8 százalékos kamattal növelt összegét volt köteles az adós megfizetni. Ezen kamatmértéktől való eltérésre az előbbi szabályok az irányadóak.

Bankkölcsön esetében, a vissza nem fizetett kölcsöntőke után a szerződéses kamaton túlmenően további évi 6 százalékos mértékű késedelmi kamatot lehet érvényesíteni. Ez a mérték egy eltérést nem engedő szabályban található, tehát az attól lefelé és felfelé való eltérés nem megengedett. Ez a szabályozás egyébként még jelenleg is hatályos. A bankkölcsön tőkésedett ügyleti kamata után viszont már az adós gazdálkodó szervezeti jellegétől függően, vagy a fenti, maximális évi 20 százalékos kamatot (nem gazdálkodó szervezet adós) vagy az alábbiakban ismertetendő kamatokat (gazdálkodó szervezet adós) lehetett érvényesíteni.

A gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonyában 1989. november 10-től 1990. november 13-ig kötött szerződéseknél a késedelmi kamat mértéke a fentiekben rögzített mértéket meghaladó mértékben is kiköthető volt azzal, hogy a túlzott mértékű kamatot a bíróság mérsékelhette. 1990. november 14-től kezdődően a gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonyában megkötött szerződésekből eredő pénztartozások késedelmes teljesítése esetén külön kikötés nélkül is a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese (minden esetben az adott késedelmi időszakra irányadó, közzétett jegybanki alapkamat figyelembevételével) volt a késedelmi kamat mértéke. Ennél alacsonyabb mértékben a felek előre nem állapodhattak meg, magasabb mérték kikötése megengedett volt, azzal azonban, hogy a bíróság továbbra is jogosult volt a túlzott mértékű késedelmi kamatot módosítani.

1996-2000

A fenti helyzet 1996. január 1-jéig állt fenn. Az 1996. évi költségvetési törvény megszüntette egyfelől a kamatmaximálást, másfelől pedig a gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonyára irányadó speciális késedelmikamat-szabályozást. Az évi 20 százalékos mérték az ügyleti és törvényes, illetve késedelmi kamat, illetve kamatozó pénztartozás esetében a további évi 8 százalékos mértékű késedelmi kamat csak abban az esetben érvényesült, ha a felek annál alacsonyabb vagy magasabb mértékben nem állapodtak meg. A bíróság a túlzott mértékű kamatot mérsékelhette. Az új szabályok csak az 1996. január 1-jétől kezdődően létrejött ügyletek tekintetében voltak irányadók, a korábban kötött szerződéseknél tovább érvényesültek a korábbi jogszabályi rendelkezések.

2000-től napjainkig

2000. szeptember 1-jétől a szabályok úgy módosultak, hogy a különmegállapodás hiányában alkalmazandó kamat mértékét a 2000. évre (2000. év szeptember 1-jétől) évi 12, illetve a kamatozó pénztartozás után fizetendő további késedelmi kamat mértékét évi 4 százalékra (az ügyleti és késedelmi kamat együttes mértékét azonban minimálisan az előírt 12 százalékban, illetve a későbbi költségvetési törvényekben meghatározott mértékben megállapítva) szállította le, és egyben előírta, hogy ezen kamat mértékét a jövőben a mindenkori éves költségvetési törvény fogja rögzíteni. Ennek alapján a felek megállapodását pótló kamat mértékét a 2001. és a 2002. évre valamennyi kamat tekintetében évi 11, a kamatozó pénzkövetelés utáni késedelmi kamat tekintetében évi 4 százalékban állapították meg.

Az új szabályok azonban csak a 2000. szeptember 1-jétől kezdődően keletkezett magánjogi jogviszonyokra voltak eredetileg irányadóak, amely viszont jogalkalmazási nehézségekhez vezetett. Ezért 2002. január 1-jei hatállyal a módosítás módosítására került sor, amely kimondja, hogy a felek megállapodása hiányában irányadó fenti kamatszabályok a 2002. január 1-jétől kezdődően esedékessé váló kamatokra is irányadóak (automatikus kamatcsökkenés, ha a felek eltérően nem állapodtak meg). A másik változás az volt, hogy módosítás rögzítette a változó kamatozást, azaz a kamatkövetelés esedékessé válásától a kamatkövetelés alapjául szolgáló teljesítésig terjedő időtartam minden időszakára a kamatmértéket megállapító költségvetési törvényben az adott időszakra meghatározott kamatmértéket kell alkalmazni.

Idegen pénznemben fennálló tartozás utáni kamat

Napjainkra állandósult az a gyakorlat, hogy az idegen pénznemben fennálló tartozás után a hitelezőt megillető kamatokat nem a Ptk.-ban rögzített, hanem a nemzetközi pénzpiacokon irányadó kamatlábak szerint kell számítani. Ez a gyakorlat azonban a kamatlábak folyamatos csökkenése esetén a jövőben módosulhat.

A kamat mértékének korlátai

Miután a jelenleg hatályos szabályozás nem akadályozza a felek kamatmértékben történő szabad megállapodását, a túlzott kamatmérték alkalmazásának megakadályozására más magánjogi eszközök állnak rendelkezésre.

Bírósági kamatmérséklés

Az egyik ezek közül a már említett kamat bíróság általi mérséklése az adós keresete vagy perbeli kifogása alapján. A bíróságnak meglehetősen nagy mérlegelési szabadsága van a már nem eltúlzott mértékű kamatmérték megállapításában. Ennek során elsősorban a kamat mértékét befolyásoló, már említett közgazdasági tényezőket kellene figyelembe vennie. Nyilvánvaló, hogy egy magasabb inflációjú időszakban magasabb kamatmérték indokolt, mint egy alacsonyabb inflációjú időszakban. Magasabb kamatot tehet indokolttá a betéti vagy állampapírkamatok emelkedése is, hiszen a jelenbeni jövedelemről és fogyasztásról a hitelezéssel lemondó fél ezekbe fektetve a pénzét, nagyobb hozamot érhet el. A nagyobb kockázat ugyancsak magasabb kamatot indokolhat egy hosszabb futamidőnél vagy a hitelezés alacsony biztosítottságánál, mint egy rövid lejáratú ügyletnél, vagy olyan esetben, amikor hitelbiztosítékok sora (jelzálog, kezesség, biztosítéki engedményezés, számlakövetelések elzálogosítása) védi a hitelező érdekeit.

Feltűnő értékaránytalanság

Az ügyleti kamatok mint a pénzben nyújtott hitel ellenszolgáltatásai tekintetében említésre méltó még az adóst védő feltűnő értékaránytalanság, illetve az uzsora intézménye. Amennyiben a kölcsönzött tőke és a használatáért fizetendő kamat mint ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnő az értékaránytalanság, az adós a szerződést megtámadhatja, ami a szerződés érvénytelenségének kiküszöböléséhez és olyan mértékű kamat megállapításához vezethet, amely mellett az értékaránytalanság már nem feltűnően nagy. Mivel azonban az értékaránytalanság megállapításánál a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit (pl. hogy az adós a hitelszerződés kitárgyalásakor ismerte a kamat mértékét, annak viszonyát a tőke mértékéhez és használhatóságának körülményeihez, és ennek ellenére komoly gazdasági megfontolások késztették a magasabb kamat vállalására), a szerződés egész tartalmát (pl. futamidő, törlesztések mértéke és ütemezése; egyéb díjak, jutalékok, kamatjellegű kötelezettségek, biztosítékok köre és értéke), a forgalmi viszonyokat és az ügylet egyéb sajátosságait (elsősorban a kamatokat befolyásoló közgazdasági, pénzpiaci körülményeket), az adósnak meglehetősen nehéz helyzete lesz, különösen ha a másik fél egy professzionalista pénzügyi vállalkozás.

Uzsora

Az uzsora azt jelenti, hogy a hitelező a szerződéskötéskor ismervén az adós szorult helyzetét (pl. a hitelezői már eljárásokkal fenyegetik, házassági vagyonjogi problémák miatt egzisztenciája veszélybe kerülhet, ha nem jut tőkéhez), ezt kihasználva, feltűnően aránytalan kamatokat köt ki a maga javára. Ebben az esetben az uzsorás szerződés semmis. Az adós helyzete az uzsorára való hivatkozás esetében sem egyszerű, hiszen bizonyítania kell, hogy szorult helyzetét a hitelező ismerte, azt kihasználta és a kamat feltűnően aránytalan. Ezért nehéz eldönteni a mindennapi életben előforduló havi 10-20 százalékos ügyleti kamatot alkalmazó kölcsönökről, hogy azok uzsorakölcsönök-e, igenlő esetben csak a kamat uzsorás részének, részben érvénytelenségeit eredményezik-e, vagy csak egyszerűen a túlzott mértékű kamat bírósági mérséklésének esetéről van szó.

A törvényes kamatok által nem fedezett veszteségek

Miután a törvényes kamatok alapvetően arra szolgálnak, hogy az adós magatartása miatt kényszerhitelezői helyzetben levő másik fél abból eredő hátrányait csökkentse, hogy az adósnál levő pénz felhasználásával nem tud jövedelemre szert tenni, vagy azt fogyasztásra nem tudja elkölteni, a törvényes kamatoknak van egy bizonyos kárátalány funkciója, azaz egy bizonyos mértékig, az adós vétkes magatartásának bizonyítása nélkül fedezik a hitelező veszteségeit. Előfordulhat természetesen olyan helyzet, hogy a veszteségeket, az elmaradt hasznokat a kamat nem teljes mértékben ellentételezi. Ilyenkor a hitelező nincsen elzárva annak lehetőségétől, hogy a kamatot meghaladó kárait érvényesítse az adóssal szemben, ehhez viszont már bizonyítania kell, hogy ténylegesen kár érte, amely az ilyen károk elmaradt haszon jellege miatt a mai joggyakorlatban meglehetősen nehéz feladat. Bizonyítania kell továbbá azt is, hogy az adós jogellenes (általában szerződésszegő) magatartása idézte elő károsodását. Az érvényesítést nehezíti továbbá, hogy az adós itt már csak akkor felelős, ha a károkozásban vétkesség (szándékosság vagy gondatlanság) terheli, és magát, ennek hiánya bizonyításával, kimentheti a kárfelelősség alól.

E körülmények miatt célszerű és ajánlatos, ha a gazdasági szereplők ügyleteiknél a kamatok ésszerű mértékét előre kalkulálják és azt szerződéseikben kifejezetten rögzítik.

Példa a kamatmértékek változására

Amennyiben a bank egy vállalati ügyfelével 1992-ben kötött 10 éves futamidejû kölcsönszerzõdésben évi 22,5 százalékos mértékû fix ügyleti kamatot kötött ki, és az ügyfél a tõkét és kamatokat 5 egyenlõ éves részletben, az adott év december 31-ig köteles teljesíteni, a jogszabályok idõközi változása a felek által kikötött ügyleti kamatot nem érintette, hiszen a kamatszabályok csak a felek megállapodásának hiányában érvényesülnek. * Némileg színesebb képet mutat a késedelmi kamatok helyzete, ha feltételezzük, hogy azokra nézve a kölcsönszerzõdés nem tartalmazott különmegállapodást, és az ügyfél a 2001. évben esedékes törlesztõrészlettel késedelembe esett és még késedelemben is van. A kölcsöntõke után a késedelmi kamat a szerzõdéskötéskor (és jelenleg is) évi 6 százalékos mértékû. A 2001. évre tõkésedõ ügyleti kamat után a szerzõdéskötéskor irányadó, gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonyában alkalmazandó mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelõ mértékû késedelmi kamatot érvényesíthet a bank, mivel a Ptk. 2001. január 1-jétõl hatályossá vált módosításáig a kamatra vonatkozó szabályok is úgy módosultak, hogy a változások csak a módosítás hatálybalépését követõen létrejött ügyletekre voltak irányadók. A 2002. január 1. után esedékessé váló késedelmi kamatok tekintetében viszont már irányadó az a szabály, hogy a bank ezen idõponttól kezdve a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevõ kamatot már nem, hanem csak az adott késedelmi idõszakra a költségvetési törvényben meghatározott késedelmi kamat mértéket (2002. évre évi 11 százalék) számíthatja fel a tõkésedett ügyleti kamat után.

Kamatszám

A kamat kiszámítására a pénzügyi gyakorlatban az úgynevezett kamatszámot alkalmazzák, amelyet úgy tűnik, hogy a jogi gyakorlat is elfogadott és átvett a kamat valamennyi típusára. Ennek lényege, hogy nem 365 napos, hanem 360 napos évvel számol. Így a kamat összege egyenlő a tőke összege szorozva a futamidő (napok száma) kamatlábbal (százalékban) alkotott szorzatának 36 000-ed részével.

A kamat és a tőke törlesztésének kérdései

Az ügyleti kamat esetében a törlesztés kérdése viszonylag egyszerű akkor, ha a futamidő végén a tőkét és a kamatot együtt, egy összegben kell az adósnak megfizetnie, hiszen a fenti számítási mód minden probléma nélkül alkalmazható. A törvényes kamatok (törvényes hitelkamat, késedelmi kamat, kárkamat, egyenértéki kamat) esetében a kamatszámításnak szintén a késedelmi, tőkehasználati napokra kell történnie, azaz a fenti számítási mód alkalmazásával napi kamatszámítás és -törlesztés érvényesül.

Nehezebb a helyzet akkor, ha a futamidő alatt tőke és/vagy ügyleti kamat törlesztésére is sor kerül, vagy ha az adós kamattal és tőkével is tartozik egyidejűleg, de az általa teljesített összeg mindkettő fedezetére nem elegendő.

Az első esetre a pénzügyi vállalkozások részéről többféle megoldás alakult ki (pl. a teljes tőkeösszeg csak a futamidő végén, az ügyleti kamat a futamidő alatt időszakonként visszatérően; a futamidővel egyenes arányban, azonos időszakonként egyenlő részletekben törlesztett tőke, és a tőketörlesztési időszakok végén a kamat törlesztése értelemszerűen változó, a futamidő kezdetétől végéig folyamatosan csökkenő összegekben; az annuitásos törlesztés, amikor az adósságszolgálat összege a törlesztési időszakok végén az egész futamidőre azonos, azaz a törlesztőrészletek egyenlőek, csak tőke- és kamattartalmukon belül van eltolódás törlesztésről törlesztésre, mert a futamidő elején magasabb a kamat és alacsonyabb a tőketörlesztés aránya, és a futamidő végére ez megfordul; gyorsított tőketörlesztés, amikor az adósságszolgálat évről évre nő), amely megoldások eltérő terheket rónak az ügyfelekre, a futamidő végén ugyanis nem azonosak a kifizetett ügyletikamat-terhek.

Az ilyen, pl. a már megtörtént tőketörlesztéseket nem a törlesztési időszak, hanem mondjuk csak egy hosszabb időszak végén figyelembe vevő és ezzel a bankok adminisztrációs terheit csökkenteni hivatott, ám az ügyfélnek többletkamatterhet jelentő (hiszen olyan tőke után is ügyleti kamatot fizet, amelyet effektíve már törlesztett) megoldások önmagukban nem jogszerűtlenek, de alkalmazásuknál mindenképpen elvárás lehet, hogy az ügyfelek kellő tájékoztatást kaphassanak a számítási módról, illetve annak hatásairól.

Amennyiben az adós kamattal és tőkével is tartozik, de az általa fizetett összeg mindkettő fedezetére nem elegendő, úgy a jelenlegi szabályok szerint a fizetést először a kamatra kell elszámolni, és csak fennmaradó része fordítható a tőkére. Ettől eltérően az adós utóbb nem rendelkezhet, mert az ilyen nyilatkozata hatálytalan. A felek azonban szerződésben ettől eltérően is megállapodhatnak. Az adós számára mindenképpen hasznos lehet egy olyan megállapodás, ha a törlesztései arányosan kerülnek a kamatra és tőkére elszámolva, mert így a további kamatterhet viselő tartozásai is csökkennek.

Ha az ügyfél a banknak 100 egység tőkét és 10 egység ügyleti kamatot köteles megfizetni egy bizonyos törlesztési időpontban, és csak 105 egységet fizet ki, úgy a 105 egységből 10-et az ügyleti kamatra kell elszámolni és csak 95 egység fordítható a tőkére. Az ügyfélnek így 5 egységnyi tőketartozása marad fenn, ami után egyfelől terheli az ügyleti kamat, valamint az ügyleti kamatra rárakódó késedelmi kamat is. Ha azonban a felek arányos elszámolásban állapodnak meg, akkor a 105 egység törlesztésből 9,55 egység kerül a kamatokra és 95,45 egység a tőkére elszámolásra, így a fennmaradó tőketartozás 4,55 egység, a kamattartozás pedig 0,45 egység lesz. Az ügyleti kamattal terhelt tőke itt tehát alacsonyabb.

Ez a számítási mód (illetve hogy kamatos kamat csak különmegállapodás alapján jár) teszi a gyakorlatban jelentéktelenné egyébként azt a problémát, hogy a késedelmi kamat után késedelmi kamat felszámításának van-e helye, vagy hogy a késedelmi kamatról külön kamatszámlát kell-e kiállítani.

Amennyiben a vevő az eladóval szemben 100 egységnyi vételár-fizetési kötelezettségével késedelembe esik, és a késedelem időtartamára 10 egységnyi késedelmikamat-tartozása válik esedékessé, de az általa fizetett összeg csak 100 egység, úgy ebből 10-et az esedékessé vált késedelmi kamatra és 90-et a vételárra kell elszámolni. A fennmaradó 10 egységnyi tartozása vételártartozás, amely után továbbra is késedelmikamat-fizetési kötelezettség terheli. Ha a vevő ugyanezen helyzetben csak 9 egységet fizet meg, azt teljes egészében a késedelmi kamatra kell fordítani. Fennmarad továbbra is egy egység késedelmikamat-tartozása, de az - külön kamatos kamat megállapodás hiányában - nem tőkésedik a gyakorlat szerint, hanem csak hozzáadódik a 100 egység tőke után esedékessé váló későbbi késedelmi kamatokhoz.

A kamat érvényesítése

Számlázás

Külön tanulmányra lenne érdemes az a kérdés, hogy a kamatról a hitelezőnek kell-e számlát kiállítania. Magánjogi alapokról kiindulva röviden erre azt lehetne válaszolni, hogy az ügyleti kamatok és az ügyleti kamat jellegű költségek mint szolgáltatások ellenértékei számlakötelesek lehetnek.

A törvényes hitelkamat, a késedelmi kamat, a kárkamat és az egyenértéki kamat esetében viszont kárátalány jellegük miatt, valamint azért, mert ténylegesen nem szolgáltatási tevékenység ellenértékei, hanem egy, a jog által a hitelezőre nézve hátrányos helyzet törvényen alapuló kompenzálására szolgálnak, illetve a fenti elszámolási mód (a számítás végén az adós mindig tőkével tartozik az elszámolás végén, ha a törlesztése nem elegendő a kamatra és a tőkére egyaránt; ha pedig törvényes kamattartozása marad fenn, az nem tőkésedik) a számlázási kötelezettség vitatható, és a joggyakorlat nem is követeli ezt meg.

Peresítés

A kamatok egyébként olyan módon érvényesítendők, mint a pénzkövetelések. A fizetési meghagyásos és peres eljárásban azonban a kamatok (akár ügyleti, akár törvényes) a pertárgy értékének számításánál nem veendők figyelembe, ha a tőkeköveteléssel érvényesítik azokat, azaz az eljárási illeték alapjához nem számítanak hozzá. Természetesen a kamatok önálló érvényesítése esetén azok a per tárgyának minősülnek, tehát az illeték alapját képezik. A kamatok a bíróság végrehajtható határozata alapján érvényesíthetők a végrehajtási eljárásban.

Felszámolás

Felszámolási eljárás megindítása esetén a felszámolási szabályok következetes alkalmazásával a kamatok közül is csak azok képezhetik a fizetésképtelenség megállapításának alapját és a felszámolási kérelem tárgyát, amelyeknek - mint más követeléseknek - az esedékességétől 60 nap már fizetés nélkül eltelt (annak nem lehet azonban akadálya, hogy a kérelem benyújtása után, a döntés meghozataláig 60 napnál régebben lejárttá váló kamatokra a hitelező a felszámolási kérelmét kiterjessze).

A felszámolás kezdő időpontjában (az elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja) az adós valamennyi tartozása lejárttá válik (az is, ahol a szerződés vagy a jogszabály szerint a teljesítési határidő nem telt le, vagy teljesítési határnap nem következett be), azaz a tartozás teljesítése követelhető. Ennek módja azonban csak a felszámolási igénybejelentés lehet, melyet a felszámolóhoz kell eljuttatni (a törvényes határidőn belül és módon), és az adós tulajdonképpen késedelemben van. Ha ügyleti kamatokat szerződési kikötés tartalmazza, azok a tőkét az eredeti lejárati időig - azaz akár a felszámolás kezdő időpontján túl is - terhelik. A törvényes kamatok az eredeti lejárati időtől, vagy ha ilyen a szerződésben nem volt kikötve: a felszámolás kezdő időpontjától a tőke kifizetésének napjáig (amennyiben ilyenre a felszámolási kielégítési sorrend és közbenső mérlegek alapján sor kerül), de legfeljebb a felszámolási zárómérleg elkészítésének időpontjáig (hiszen ez zárja le a felszámoló eljárását és az adós gazdasági létezését) érvényesíthetők.

Nyilvántartásba vételi díj

A hitelezői igénybejelentések szabályszerűségének feltétele az úgynevezett nyilvántartásba vételi díj befizetése, amely a hitelező követelésének 1 százaléka, de legfeljebb 100 000 forint. Mivel a jogszabályok ebből a szempontból nem differenciálnak a tőke- és kamatkövetelések közt, a gyakorlatban a hitelezőnek a bejelenteni kívánt, addig felmerült kamatköveteléseit (ügyleti és törvényes) is hozzá kell adnia a tőkeköveteléseihez, amikor számítja a regisztrációs díj alapját. A bejelentés után keletkező kamatok esetében ez természetesen már nem lehetséges, ezért, különösen a késedelmi kamatok tekintetében, kérdéses is lehet a regisztrációs díj ily módon való meghatározásának helyessége.

Kielégítési sorrend

Az ügyleti kamatok - hacsak nem tartoznak valamely kedvezőbben kielégítendő követelési körbe (pl. zálogjoggal, óvadékkal biztosítva) - az utolsó előtti, a késedelmi kamatok (és egyéb törvényes kamatok) pedig az utolsó kielégítési csoportba tartoznak, így a legkisebb valószínűséggel térülnek meg a hitelezők számára. Mindez megfontolandóvá teszi, hogy egyáltalán érdemes-e bejelenteni a kamatigényeket a felszámolóhoz.

Előtörlesztés

A kölcsönügyletek esetében problematikus az úgynevezett elõtörlesztés. A jelenlegi szerzõdési szabályok szerint a nem pénzbeli szolgáltatásoknál (pl. az ingatlan vagy gépkocsi tulajdonjogának átruházása, a vállalkozói mû átadása) a lejárat elõtti teljesítéshez a jogosult (vevõ, megrendelõ) beleegyezése szükséges. Pénztartozások esetében megfordul ez az általános szabály, ott ugyanis a jogosult köteles a határnapot vagy határidõ kezdetét megelõzõen felajánlott teljesítést is elfogadni, és a teljesítés és lejárat közti kiesett idõre kamatot vagy kártalanítást nem követelhet, illetve ilyenek érvényesen nem köthetõk ki. E szabály alól kivételt képeznek a külkereskedelmi kapcsolatok. * A kölcsönzéssel üzletszerûen foglalkozó hitelezõ abban érdekelt, hogy a kamatbevételeit maximalizálja, ne legyenek többletköltségei az idõ elõtt visszakapott tõke kihelyezésével, ne boruljanak fel refinanszírozási ügyletei. Az adós viszont természetesen azt szeretné elérni, hogy megfelelõ anyagi helyzet esetén lezárja a számára terhesebb ügyletet és szabaduljon az adósságtól, illetve a vagyonát terhelõ biztosítékoktól. * Ebben a rendszerben a fenti szabályozás csak a kölcsön adósának érdekeit veszi figyelembe, amely a mai gazdasági viszonyok között nem feltétlenül helytálló megközelítés. Ennek ellenére nem világos, hogy a pénzügyi intézmények tekintetében érvényesül-e ez a szigorú, adóst védõ szabály vagy sem. Bizonyos, a pénzügyi világra vonatkozó rendelkezésekbõl indirekte, illetve a gyakorlatból az állapítható meg, hogy a lejárat elõtti törlesztésnél a pénzügyi intézmények valamilyen módon megkísérlik veszteségeiket csökkenteni azáltal, hogy az ilyenkor az adós által fizetendõ pénz jelen értékének kiszámításánál olyan, a hitelkamatoknál alacsonyabb diszkontrátákat alkalmaznak, amelyek révén az adósra nagyobb terhek hárulnak.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére