Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 51. számában (2002. július 1.)
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama kiegyensúlyozottan alakult az elmúlt időszakban. Május közepén a 245-ös szinten nagyszámú exportőr jelent meg, akik a felhalmozott devizakészletüktől szabadultak meg, s ezzel az EUR/HUF árfolyamot szép fokozatosan 242 alá szorították.

A forint árfolyama az amerikai dollárral szemben ennél sokkal változatosabb volt az elmúlt időszakban. Május közepétől a dollár fokozatosan gyengült a forinttal szemben, ami számokban kifejezve: egy dollárért 270 forint helyett június közepén 253/255 forintot kellett adni. A dollár gyengülése nem a hazai eseményeknek köszönhető, hanem a nemzetközi piacokon bekövetkezett folyamatok eredménye.

A forint továbbra is nagyon erősnek mondható, aminek az importőrök és a külföldre utazó magyar turisták örülnek, míg az exportőrök komoly veszteségeket könyvelhetnek el. A forint erősödését segítette a forintkamatok emelése is. A kamatrés a forint és az euró között nőtt, s így a kamatnyereség kihasználását szem előtt tartó külföldi befektetők érdeklődése megnőtt a hazai pénzpiaci lehetőségek iránt.

A főbb devizák kamatai nem változtak az elmúlt időszakban. A tőzsdék indexei azonban 7-10 százalékot estek. A dollár további gyengülése komoly gondot okozhat az amerikai börzéknek. A befektetők ugyanis a dollárért vásárolt részvények eladásakor ismét dollárt kapnak, s így a tőzsdék stagnálása esetén egy esetleges fokozódó dollárgyengülésnél akár 10-20 százalékkal is kevesebbet érhet a befektetésük, mint vásárláskor. Előfordulhat az is, hogy a befektetők félve az így elszenvedhető veszteségtől, gyorsan túl akarnak adni az amerikai részvényeiken, ami a tőzsdék gyorsabb zuhanásához vezethet. A történelmet szemlélve a dollár árfolyamán egy "hirtelen" keletkezett háború segíthet, mivel háborús időszakban a befektetők a dollárt részesítik előnyben.

A Magyar Nemzeti Bank 50 bázisponttal emelte az irányadónak számító repokamatokat. Az emelésre az ország gyenge makroökonómiai adatai (infláció, folyó fizetési mérleg, költségvetés) miatt került sor. A nyáron további egyszeri kamatemelésre számít a piac, aminek az értéke 25 vagy 50 bázispontos lehet. A szeptemberben tartandó önkormányzati választásokig a gazdasági döntéshozók látóterében a választási ígéretek, s ezen keresztül a lakosság jelentősebb helyet foglalnak el, mint általában. Ebből kifolyólag az infláció enyhe emelkedése várható, és a költségvetési hiány torzulása sem elképzelhetetlen. Ezeket az eseményeket a kamat emelése követheti.

Újabb izgalmas hónapot zárt az EUR/USD árfolyama: áttörte a 0,915-0,920-es technikai ellenálló szintet felfelé, és egészen 0,95-ig erősödött az euró. Ezen a szinten aztán konszolidálódott, és 0,9380 és 0,9510 között helyezkedett el.

A várva várt euróerősödés végre elérkezett – mondják a devizapiac résztvevői. Az elmúlt két évben talán egyetlen olyan devizapiaci szakember sem volt, aki ne prognosztizálta volna az uniós deviza erősödését, de minduntalan csalatkozniuk kellett. Most ismét itt a lehetőség a közös pénz további erősödésére, míg el nem éri a paritást a dollárral szemben. Erre az eurónak igen jók az esélyei, hacsak valami nem várt fordulat meg nem erősíti a dollárt.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon  

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

2002. május

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

USD/HUF

EUR/HUF

16.

269,14

266,62

268,30

268,34

244,65

17.

268,49

265,46

265,72

267,75

244,64

20.

266,90

265,46

265,79

267,75

244,64

21.

267,79

264,21

264,24

266,78

245,46

22.

265,45

260,82

262,44

262,51

242,59

23.

263,89

260,40

262,02

261,94

242,50

24.

264,93

261,55

263,05

261,94

242,33

27.

264,13

262,25

263,14

261,94

242,33

28.

263,40

260,24

261,79

262,36

243,05

29.

262,67

260,09

260,09

262,22

243,55

30.

260,89

257,98

258,64

262,22

243,55

31.

260,21

257,69

259,31

259,46

243,27

2002. június

3.

260,74

257,35

257,75

259,89

242,11

4.

258,45

255,68

257,51

256,80

242,29

5.

259,11

256,52

256,72

258,31

242,11

6.

258,89

253,45

253,97

257,17

241,05

7.

256,44

253,42

256,34

255,63

241,67

10.

257,24

254,06

254,94

255,80

241,50

11.

256,71

253,54

254,77

254,67

240,89

12.

256,23

253,35

255,26

254,32

241,32

13.

257,01

254,21

254,78

256,36

241,08

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei

2002. június 13-án

USD

GBP

DEM

CHF

JPY

EUR

1 hónap

1,84

3,93938

2,60833

1,21833

0,0575

3,37625

2 hónap

1,87

4,08875

2,71667

1,24333

0,0625

3,42438

3 hónap

1,88

4,18531

2,78667

1,26833

0,07

3,46813

6 hónap

2,03

4,43344

3,07333

1,45167

0,0825

3,62

9 hónap

2,25

4,67

3,32667

1,675

0,095

3,78188

12 hónap

2,52

4,87375

3,59167

1,875

0,10063

3,9325

május 16.- június 13.

DJIA NEW YORK

SPX NEW YORK

DAX FRANKFURT

CAC-40 PÁRIZS

FTSE LONDON

BUX BUDAPEST

nyitó ár

10 242

1091

5066

4455

5255

8 731

maximum

10 353

1106

5126

4497

5282

8 750

minimum

9 449

1002

4441

3394

4762

7 912

záró ár

9 502

1009

4470

3957

4 771

7 982

változás %

-7,23

-7,52

-11,76

-11,18

-9,21

-8,58

Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve márkajegyzések

2002. 06. 14.

HUF-% kamat

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír- hozam %

EUR/HUF FWD

USD/HUF FWD

passzív

aktív

Overnight

8,00

7,50

10,50

7,85

-

-

-

1 hét

8,80

-

-

8,76

-

241,30

255,40

2 hét

8,85

9,00

-

8,99

-

241,60

255,75

1 hónap

8,90  

-

9,00

-

242,40

256,65

2 hónap

9,00

-

-

-

-

243,70

258,20

3 hónap

9,10

-

-

9,20

8,87

245,00

259,70

6 hónap

9,20

-

-  

8,99

249,15

254,50

1 év

9,30

-

-

-

9,18

257,30

274,10

2 év

-

-

-

-

-

-

-

3 év

-

-

-

-

8,76

-

-

5 év

-

-

-

-

8,03

-

-

10 év

-

-

-

-

7,35

-

-

15 év

-

-

-

-

7,05

-

-

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!