Boldogok a szelídek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 51. számában (2002. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
-

A Brian élete című klasszikus Monthy Pyton-film egyik jelenetében Jézus arról prédikál az őt hallgató tömegnek, hogy boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Erre valaki megszólal, hogy ez bizony nagyon szép, végre a szelídek is kapnak valamit, mert mi tagadás, nem könnyű nekik. A szelídség valahogy soha nem volt kifizetődő, ahogy a mondás tartja, szemesnek áll a világ. Mindezt akár általános világelvként is felfoghatnánk, de a különböző korokat úgy is tipizálhatjuk, hogy mik voltak az általános értékmintáik.

Életünket átszövi az erőszak, az agresszivitás. Olyan világban élünk, amelyben szinte az egyetlen értékmérő az érvényesülés, a siker. A ma emberének szocializálásában oroszlánrészt vállaló film-, tv- és reklámipar is ezt sulykolja mindenkibe: Légy rámenős, gázolj át mindenkin, érd el, amit akarsz! A pozitív, célorientált gondolkodás persze önmagában nem lenne baj, ha nem párosulna vele az a habitus, amikor valaki úgy érzi, senkire és semmire nem kell tekintettel lennie a céljai elérésében. (Ezt röviden önzésnek szokták nevezni.) Kommercializálódott világunkban ráadásul mindenkiben azt az álságos képzetet kelti a marketing, hogy bárki számára bármi elérhető (a bármi leginkább a pénz, a hatalom, a gondtalan jólét). A valóságban ez persze nincs így, emiatt aztán a vágyak és a realitások közötti szakadék folyamatosan frusztrálja az embereket. A frusztráció pedig melegágya az agresszivitásnak. Az elégedetlen ember ugyanis mérges, ideges, haragszik. Persze sokkal egyszerűbb lenne a realitások alapján számot vetni a vágyainkkal, ehhez azonban jelenleg nem sok segítséget kapunk, minthogy a világ mostanság nem így van kitalálva.

Az erőszakosság ma egyfajta divat. A legtöbb ember igyekszik magabiztosnak, hovatovább agresszívnak látszani, még akkor is, ha olyan a lelke, mint a galambé. Ez most a menő, a trend. A konzumvilág szállítja is a szükséges relikviákat, hogyan nézzünk ki úgy, mint egy könyörtelen, vérprofi businessman, a bossok bossa, aki mindent megszerez, ami kell neki. (A sors különös iróniája, hogy éppen a 60-as, 70-es évek szeretetet hirdető virággyerekei azok, akik ezt az egészet vezérlik.)

A világméretű erőszakkultusz hazai hatásait a gazdasági, üzleti életben csak megfejeli az a szomorú honi tapasztalat, hogy sokszor a jog betűjének betartása az üzleti életben egyáltalán nem viszi előbbre a vállalkozás szekerét, a mellékutakat használók rendre megelőzik a főúton haladó balekokat. És itt most nem is a korrupcióra, az urambátyámkodásra kell gondolni, hanem például arra, milyen eséllyel indul neki egy cég jogos igényei érvényesítésének, pénzkövetelése behajtásának. Adott esetben hamar rájön, hogy jogállami eszközökkel nem rúg labdába azokkal szemben, akik a vadkeleti módszereket preferálják. A hazai jogszolgáltatásnak erre gyors megoldást kell találnia, mert amíg egy-egy gazdasági perben vagy cégügyben két-három év alatt határoz a fellebbezésről a Legfelsőbb Bíróság, addig a jognak legfeljebb a látszatáról beszélhetünk. Mindez persze aligha szolgálhat mentségül azoknak, akik az ököljogban keresik az igazukat, de tudomásul kell vennünk, a bírósági jogérvényesítés lassúsága és körülményessége sokakat arra késztet, hogy a maguk kezébe vegyék a dolgokat, ami nemritkán egyfajta erőszakba torkollik.

A dolognak van egy másik oldala is, ami szintén adalékul szolgálhat az agresszív viselkedés megértéséhez. Magyarországon 12 év az úgynevezett rendszerváltás óta nem volt elegendő idő arra, hogy mindenki elfoglalja azt a helyét a társadalomban, amit képességei, iskolázottsága, anyagi lehetőségei meghatároznak a számára. Más szóval még mindig nem tudjuk, hova is tegyük saját magunkat. És persze egyáltalán nem mindegy, ki adja meg az alaphangot (viselkedésben, kultúrában, életvezetésben, értékrendszerben) az emberek számára. (Persze ne legyünk türelmetlenek, a mai nyugat-európai üzleti ethosz sem egyik pillanatról a másikra alakult ki, a kulturált holland üzletember dédapja még lehet, hogy jávai rabszolgákkal kereskedett.)

A pénz mindig is rendező elv volt, ezért nem mindegy, hogy a pénzt, vagyis a gazdasági hatalmat, a vagyont megszemélyesítő emberek miként gondolkodnak. Különösen felértékelődik a gazdagok szerepe egy olyan világban, ahol a pénz szinte az egyedüli rendező elv. Magyarországon a posztszocialista eredeti tőkefelhalmozódás lezárult, a piacgazdaság működik. Valahogy azonban mégsem hasonlítunk igazán példaképeinkre, a vezető nyugati társadalmakra. A különbség ott a legszembeötlőbb, ahol pedig mindennek az alapja megbújik: az emberek gondolkodásában, ha úgy tetszik, életérzésében, értékrendjében. A vállalkozó még mindig inkább negatív jelentésű szó a legtöbb ember számára, mintsem a maga és a társadalom javára munkálkodó gazdálkodó pozitív fogalma. A korábbi - nem éppen vállalkozásbarát - időkben az agyakba vésődött sztereotip vélekedések persze csak lassan változnak meg, ám valljuk be, a vállalkozókon is múlott, hogy e kifejezés sokak számára ma is egyet jelent az ügyeskedő, a féllegalitásban simliskedő, potenciális vesztegető kétes alakjával. Szerencsére ez a kép már változóban van, hála a vállalkozók többségének, akik a saját példájukkal szemléltetik, hogy tisztességesen is lehet boldogulni, hogy korrekt üzleti kapcsolatok útján is szert lehet tenni haszonra, biztosítva ezzel sok ember megélhetését. Szerencsére egyre több az olyan sikeres vállalkozó, aki tisztában van vele, hogy a vagyon bizony sokrétű felelősséggel jár, s meg akar és meg is tud felelni az ebből fakadó kötelességeinek, akár úgy is, hogy pozitív értékrendet, kultúrát közvetít, mint aki tudja, hogy bizony boldogok a szelídek.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére