Könyv
Fejlesztendő képességek
Karl Erik Sveiby: Szervezetek új gazdasága: a menedzselt tudás
KJK-Kerszöv, 2001. 291 oldal, 4400 Ft + áfa
A fülszöveg szerint a szerző a tudásközpontú szervezetek menedzsmentjére vonatkozó kutatások úttörője, Skandinávia egyik legismertebb vezetői tanácsadója. A kötetet annak érdemes elolvasnia, aki hajlandó alaposan elgondolkodni a közölt téziseken. Állításainak elemzése és értékelése sok hasznos következtetésre, felismerésre vezethet, segíthet rendezni és kiegészíteni ismereteinket, és felszínre hozhatja a témával kapcsolatos tudásunknak azt a részét is, amelynek létével magunk sem voltunk tisztában. És vajon szabad-e elhinnünk megállapításait? Nos, sok, józan mérlegeléssel.
Mára az árutermelésben előnyösen felhasználható és a gazdasági versenyben való fennmaradást segítő tudás a gazdálkodó szervezetek legfontosabb erőforrásainak egyikévé vált, szerepe folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a tudás kritikus jellemzője, hogy csak azoknál válik gazdasági értékké, akik képesek azt megfelelően menedzselni. Ezért a cégeknek és vezető szakembereiknek minden erőfeszítést megér, hogy fejlesszék képességeiket a tudás menedzselésében.
A könyv első fele jelentős részben ismeret- és információelméleti fejtegetéseket tartalmaz. A gyakorlatban közvetlenül hasznosíthatónak ígért ismeretek és megfontolások a második és a harmadik részben sorakoznak az immateriális vagyon menedzsmentjéről és annak méréséről, sok hasznos és érdekes vállalati példával. Sajátos, hogy a mű nem foglalkozik a vállalati tudásvagyon menedzselésének nélkülözhetetlen és kritikus jelentőségű részével, a jogi oltalommal és az üzleti titok védelmével.
Bizonyos állításai ellenkezésre indítanak. Példa erre egyebek közt a szoftverfejlesztéshez kapcsolt kijelentése, hogy a tudást az emberi elmék a semmiből varázsolják elő; a kreatív folyamat fenntartásához szükséges fizikai anyag az élelmiszer, aminek költsége elhanyagolható. Ugyaninnen, hogy a tudás, az információ, az ötlet és a képesség a másokkal való megosztással nem elvész, hanem többszöröződik – ami az ismeretek gazdasági értékére aligha igaz.
A külgazdasági kapcsolatrendszer
Kozma Ferenc: Külgazdasági stratégia
Aula Kiadó Kft., 2001. 608 oldal, 3800 Ft.
A szerző régóta foglalkozik a külgazdasági kapcsolatokkal – számos munkája jelent meg -, s a gyakorlatban is alkalma volt a nemzetközi kapcsolatrendszereket megfigyelni és elemezni. Könyvében a stratégiai gondolkodás és cselekvés számára igyekszik megnyerni mindazokat, akik külgazdasági politikánk hatékonyságát fontosnak tartják.
A nemzetközi piacon nemcsak vállalatok versenyeznek egymással, hanem nemzetgazdaságok is. A szerző foglalkozik az árakra ható tényezőkkel, a nemzetgazdaság nyitottságának kérdéseivel, bemutatja azokat a közgazdasági összefüggéseket, amelyeket a külgazdasági kapcsolatrendszer hosszú távú kialakításánál figyelembe kell venni. A külgazdaság-politika nem kerülhet ellentétbe sem a belpiaci gazdaságpolitikával, sem a külpolitikával. Részletesen elemzi a gazdaságpolitika nyitottságának és zártságának mozgatórugóit, a versenyképesség, a cserearányok, a külgazdasági kapcsolatok hazai jövedelemre gyakorolt hatását.
Mint a szerző kifejti, a külgazdasági stratégia olyan rugalmas koncepciórendszer, amely hosszú távra meghatározza a nemzetközi piacokhoz való kapcsolódás fő irányait és minőségét, a vállalati és gazdaságpolitikai magatartást, s amelyet a hely és a kor követelményeinek megfelelő logikai sorrendben és súllyal kell összeállítani.
Történelmi áttekintést ad a brit birodalom sajátos modelljéről, a francia és német "felzárkózási" és a kis európai nemzetgazdaságok kivárásos-kitörési stratégiáiról. Kitér az egykori gyarmati országok nemzetgazdaságainak felépítésére, az európai középhatalmak múlt századi expanziós stratégiájára, valamint a távol-keleti "sikermodellekre" is.
Áttekinti a magyar külgazdaság illeszkedési próbálkozásait, azokat a kihívásokat, amelyek hazánkat érték történelme folyamán (török hódoltság, Habsburg-elnyomás, Trianon, szovjet befolyás, olajárrobbanás, felzárkózás Nyugat-Európához). Végül szól a jelenlegi magyar gazdaságpolitika és külgazdasági stratégia kialakításában megfontolandó szempontokról.
A legfőbb mellékszereplő
Müller Éva: Titkárnő ABC
Szaktudás Kiadó Ház, 2002. 115 oldal, 2190 Ft.
Aprólékos, részletekbe menő könyvet írt Müller Éva a jelen és a közeljövő titkárnőinek. Néhol kifejezetten "szőröző" megközelítése inkább használ, mint árt a szakmai minőségnek. Talán csak a tudnivalók végén beiktatott parlamenti élménybeszámolója fölösleges. A benne található Göncz Árpád-, illetve Orbán Viktor-pillanatfelvétel mégis illusztrálja a szerző alapállását: a mindenkori főnökök iránti szolgálatkészséget, valamint a jelenlétükben – három lépés távolságról – tanúsított és szívélyesen fogadott tiszteletet.
A számítógép-használat előtti (gyors- és gépírásos) korszak röpke áttekintése után kezdetként az álláskereséshez ad tanácsokat a kollégajelölteknek. A modern – esetleg kézírásos kísérőlevéllel kiegészített – önéletrajz mellett a felvételi beszélgetést tartja döntő jelentőségűnek. Hangsúlyozza: ha a pályázóról később kiderül, hogy többnek látszott valódi énjénél, kellemetlen konfliktusokban lehet része.
A belépésről szóló fejezet természetes folytatása a már munkába állt titkárnő kívánatos külső megjelenésével foglalkozik; ez a blúz legfelső gombjára vagy a vállfahasználatra (!) is kiterjedő követelményösszegezés megelőlegezi, hogy a további viselkedési szabályok tekintetében sem számíthatnak lezserségre az érintettek.
A kis kötet józanul okos része a továbbiakban abba a kapcsolati rendszerbe nyújt betekintést, amelyen tulajdonképpen az múlik, hogy valaki egyáltalán alkalmas-e erre a csak látszólag monoton munkára... Olyan ideális modellről van szó, amelyben a segítőkészség, a tapintat, a belátás nem valamiféle adottságként működik spontánul, hanem a megbecsülendő szakma elsajátítható jellegéből adódik.
A munkahelyi barátkozásról nincs jó véleménye Müller Évának. Messzemenően óv mindenkit az érzelmi húrokat pengető (én úgy nevezném: konfidens) kollégáktól, akik a közeli kapcsolatot előbb-utóbb a maguk javára használják fel. Szellemes az a megjegyzése, hogy "a titkárnő törvényszerűen tud a főnök szeretőjéről, ez viszont sohasem derülhet ki".
A mindennapi teendők is tetemes helyet foglalnak el az ügyes ABC-ben. A sok apróságból világos, hogy a titkárnő az intézmény legfontosabb mellékszereplője. Nélküle semmi sem megy rendesen.
Színház
Búcsú rapszódia
Shakespeare: A vihar
A Nemzeti Színház előadása
Rendező: Schwajda György
A mindenkori rendezőknek érdemes óvakodniuk attól, hogy túl sok hozzáadható dolog jusson Shakespeare darabjairól az eszükbe, nehogy felhatalmazva érezzék magukat az illetéktelen beavatkozásokra. Schwajda György tudja ezt. Ezért bánik csínján a szabadjára eresztett meselogikát követő cselekmény egyenirányúsításával a Nemzeti Színházban.
Különösen középtájt hagyja lazán bolyongani Prospero varázsszigetén a milánói és nápolyi uralkodókat és kísérőiket, anélkül, hogy tudnák, merre járnak. Így derül ki: nekik igazából nincs akaratuk. Csupán játékszerek egy magasabb, valóság feletti erő utolsó játszmájában. Irányítójuk valójában Prospero, a "hangokkal teli" sziget ide száműzött ura, aki a szabadulását remélő, pajkos szellem, Ariel segítségével szabja rájuk a tévedések és megtévesztések büntető komédiáját.
Schwajda a (Vangelis-zenekíséretes) kezdettől világossá teszi, hogy csaknem mindaz, amit látunk, a mágus műve, s azok, akiket saját tétova sorsukra hagyva ide-oda küldöz, dróton rángatott bábuk. Az is benne van az "ezerarcú színpadon" megvalósított szcenírozásban, hogy a főhős mindezt rutinból csinálja és csináltatja. Közben úgy igazán nem is élvezi a hatalmát...
Amennyire helyeselhetően tartóztatta magát a rendező az ötlettúltengető "rálapátolástól", a technika nyújtotta virtuózkodástól, annyira elmarasztalható abban, hogy keveset törődött a színészvezetéssel. Az önkifejezésre és alakításra maguktól törekvő szereplők, például Harsányi Frigyes és Iglódi István, szépen megfelelnek a saját követeléseiknek. A többiek csinálják, amit bírnak. Főleg, ha van hozzá partnerük. Bán Jánosnak a passzív Balikó Tamás ebben a tekintetben csupán a kerékkötője lett.
Amikor láttam, indiszpozícióval küszködött Benedek Miklós, az alkatra-intellektualitásra nézve eszményinek tűnő Prospero. Beszédmódja pattogatott és elharapott, még rezignált nagymonológjai sem mindig érthetők. Általános fáradt tartása, búcsúzkodó gesztusai csak részben ellensúlyozzák szövegmondásbeli hiányosságait.
Az előadás legjobbja Ariel szerepében Nagy-Kálózy Eszter. Ő az, aki határozottan élvezi bűbájosan tündéri csínytevéseit. Villámgyors anélkül, hogy mozdulatai plasztikusságából veszítene. Ravaszkodó mimikáját egy pillanatra sem szünetelteti. Szövegmondása, éneklése kitűnő; széllelbélelt gunyorossága hibátlanul kivitelezett. Alakváltásait, noha csak egy-egy ruhadarabbal jelzi, káprázatosan hitelesnek érezzük.
Opera
Fesztivál az Avas alján
Bartók + Puccini Miskolcon
2002. június 14-23.
Az Intercity vonat két óránál rövidebb idő alatt viszi utasát Budapestről Miskolcra. A borsodi megyeszékhelyet évtizedeken keresztül iparvárosként tartották számon, pedig históriája iskoláival, műemlék épületeivel és az ország első kőszínházával (a mai határokon belül) inkább a kultúrához kötötte a XVIII. és a XIX. században.
Miskolc változása az utóbbi években új lendületet vett: ismét az oktatás és a művészet egyik regionális központjává kíván lenni. A történelmi városközpontban lévő színházat fölújították, öt játszóhelyet – köztük vászontetővel befedhető szabadtéri színpadot – alakítottak ki. A Miskolci Nemzeti Színház prózai tagozata mellett fölépült a máris jó hírű operatársulat, és szerveződik a tánctagozat is. A város környéke, a közeli Bükk, a tavas Lillafüred, a gyógyvizes Tapolca további, de környezetkímélő népszerűsítést és gondoskodást igényel. Az ugrásnyira lévő, ugyancsak gyönyörű Kassa pedig a kelet-közép-európai együttműködést szorgalmazza, persze a miskolciakkal teljes egyetértésben.
A fejlesztési koncepció fontos alkotóeleme a kultúra, ezért hozták létre tavaly a nemzetközi operafesztivált. 2001-ben Bartók + Verdi címen rendezték meg először az eseménysorozatot, minthogy Verdi-év volt, az itáliai mester halálának 100. évfordulója. Az idén a plusz egy másik olasz operakomponista: Puccini.
A program június 14-én indul Bartók operájával, A kékszakállú herceg várával – Juditot Komlósi Ildikó, a Kékszakállút Polgár László (képünkön)énekli -, a szünet után Tokody Ilona és Giuseppe Giacomini Puccini-művek részleteit szólaltatja meg. Másnap délután jazzkoncert hallható, improvizációk a két zeneszerző dallamaira, este pedig a Miskolci Nemzeti Színház Bohémélet előadása kerül színre, Rodolf szerepében a világhírű Ramón Vargasszal. Vasárnap Marton Éva ad áriaestet, a világjáró énekesnő egyébként mesterkurzust is tart a fesztiválon. Filmbemutatók, rendezői workshopok és balettelőadások kísérik az előadásokat. Június 23-án Operabállal zárul a fesztivál, amelynek részletes programjáról a www.operafesztivál.hu címen találhatunk tájékoztatást.
Kiállítás
Nyeregbe!
A Néprajzi Múzeum kiállításai
Láthatók: 2002. szeptember 10-ig
Időutazásra hívnak a Néprajzi Múzeum új, időszakos kiállításai. Az egyik a nyergek históriáját veszi szemügyre, elsőrendűen magyar történeti szempontból, a másik szorosan ehhez kapcsolódva a nyeregtakarók változatos sokaságát mutatja be, széles horizonton, távol-keleti, ázsiai, a Földközi-tenger medencéjéből való darabokat is fölvonultatva.
A nyergek javarészt a múzeum gyűjteményéből valók, de más intézményektől származó kölcsönpéldányok is gazdagítják a tárlatot, amely a magyar tárgykultúra legmélyebb rétegeibe vezeti vissza a látogatót. Az elől-hátul kápás, deszkatalpra épített alkalmatosságot évezredeken keresztül használták eleink, hiszen ez volt a legkíméletesebb lovaglóeszköz.
A leghíresebb készítési központnak Tiszafüredet tartják a szakértők, az úgynevezett füredi nyereg – mint mondják – lényegében megtartotta a honfoglalás kori szerkezetét. Legalábbis erre utalnak azok az ásatási dokumentumok, amelyeket ebből az időből való régészeti feltárások nyomán tettek közzé. Ugyanez a könnyűlovassági nyereg terjedt el később szerte Európában a magyar huszárság révén.
A nyereg díszítése a lovas társadalmi helyzetének megfelelően változó: gazdagságot mutató vagy egyszerű. Ugyanígy a nyeregtakarók, amelyeknek már az anyaguk is roppant változatos, alkothatták őket bőrből, bársonyból, avagy szűrposztóból. A kis-ázsiai, bokharai, turkesztáni, baskíriai textilek inkább szőnyegszerűek, szövöttek.
A nyeregtakarók kétféle funkciót láttak el, a ló hátára terítve védték az állatot, és a nyereg fölött "fölöltöztették" a nyerget. Látható például egy alkalmi darab, egy orenburgi menyasszonyi nyeregtakaró.
Színek és ékítmények igazi kavalkádja a nyeregtörténet melletti kamarakiállítás. Lovasnemzet vagyunk – szoktunk dicsekedni, pedig a lósport, a lótartás csak az utóbbi tíz esztendőben kezdett újra népszerűvé válni, elsősorban a lovasturizmus ihletésére. Korunk pragmatikusabb lószerszámdivatját is érinti az anyag.
Muzsika
Bé, mint Bogányi
Bogányi Fesztivál a Zeneakadémián
2002. június 7., június 14.
Közreműködik a Matáv Szinfónikus Zenekar
Czeizel Endre tollára méltó família Bogányi Gergelyé. A tehetség öröklődésének rejtelmes útját vizsgálhatná az orvos-genetikus, s bizonnyal meg is teszi, ha fölfigyel a zeneakadémiai Bogányi Fesztiválra. Muzsikus-zenepedagógus szülők, a zenélést hivatásként folytató gyermekek, különleges talentummal. Gergely (képünkön), az 1996-os Liszt-verseny abszolút győztese mellett Bence fagotton játszik, Tibor pedig csellista. Gergely és Tibor Kelemen Barnabás társaságában (hegedű) trióban is nyert nemzetközi versenyt a finnországi Kuhmóban, Európa egyik legjelentősebb kamarazenei fesztiválján és versenyén. Az idei háromestés Bogányi-sorozaton fellép még Bernadett is, az ő hangszere a fuvola. Jó néhányszor játszottak már együtt a Dunakanyarban.
Két hazájuk van, az egyik Vác és környéke, a másik Finnország, ahol a szülők néhány évig vendégtanárként dolgoztak. Így az 1974-ben született Bogányi Gergely Vácott kezdett, majd pesti zenekadémiai tanulmányait Helsinkiben, a Sibelius Akadémián folytatta. Talán az utolsó volt, aki még találkozott minden magyar sztár pianista mesterével, Máté Klárával, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső figyelmes tanárával. De képezte magát az Indiana Egyetemen Sebők Györgynél, mesterkurzusokon vett részt Dimitrij Baskirovnál, Murray Perahiánál, Rados Ferencnél és persze Schiff Andrásnál. Feleséget – egy törékeny szőke (persze muzsikus) lányt – Bogányi Gergely Finnországból hozott. Bizonyságául a finnugor nyelvrokonságnak, a fiatalasszony már remekül megtanult magyarul.
Nyaranta tehát Bogányiék a Dunakanyar kulturális programját gazdagítják, érdemes Zebegénybe nemcsak a festői panorámáért, hanem egy-egy jó koncertért is ellátogatni. A zeneakadémiai családi fesztivál első estjét május 31-én tartották, a másodikon, június 7-én Reinecke D-dúr fuvolaversenyét és Dohnányi opus 12-es koncertdarabját adják elő, Kodály műveit a Matáv Szimfonikusok együttese szólaltatja meg. Végül 14-én Weber, Mendelssohn, Chaminade és Holst egy-egy kompozíciója hallható.
Bogányi Gergely 2001-ben Chopin valamennyi zongoraművét eljátszotta. A fantasztikus sorozat CD-n megjelenés után kiált, kiadó lenne, néhány komoly támogató hibádzik. Gondolják meg...
Film
Jutalomjáték, mesterfokon
Az ígéret megszállottja
Színes, feliratos amerikai film
Rendezte: Sean Penn
Főszereplők: Jack Nicholson, Robin Wright Penn, Patricia Clarkson, Sam Shepard
Forgalmazza: A Best Hollywood
Jerry Black (Jack Nicholson) gyilkossági nyomozó nyugdíjba megy, de éppen aznap este, amikor kollégái megható búcsúestet rendeznek neki, a környékbeli erdőben brutálisan meggyilkolt, nyolcéves kislány holttestére bukkannak. Bár munkaviszonya hat órán belül lejár, Jerry is a helyszínre siet. Az ügy közepén találja magát, amikor elvállalja, hogy közli a szörnyű hírt a kislány családjával. Az édesanya megesketi, hogy megtalálja a gyilkost.
A rendőrök hamarosan el is fognak egy félkegyelmű indiánt, aki – miután beismeri a gyilkosságot – főbe lövi magát az egyik rendőr fegyverével. Az ügyet lezárják, Jerry azonban tovább nyomoz, és egyre biztosabb abban: az igazi gyilkos ölt már, és hamarosan újra ölni fog.
A békés nyugdíjaskor színhelyeként elképzelt idilli tóvidék baljósan telepszik rá az idősödő férfira, aki még új kapcsolatában – időközben megismerkedik és összeköltözik egy fiatal nővel és annak nyolcéves kislányával – sem képes megnyugvást találni. Élete mindinkább eggyé válik az ígéretével, a nyomozás lassacskán elhatalmasodik mindennapjain. Tudja, a gyilkos bármelyik pillanatban ismét lecsaphat, amit bármi áron meg kell akadályoznia. Hogy valóban egy szörnyű gyilkosra készül-e lecsapni, vagy – mint azt volt kollégái hiszik – egyszerűen beleőrült abba, hogy már nem nyomozó többé, csak az utolsó pillanatban derülhet ki...
A lélegzetelállító történet Friedrich Dürrenmatt A bűnügyi regény rekviemje című novellája alapján készült. Európában már öt különböző filmváltozata létezik, köztük Fehér György Szürkületben című alkotása, Amerikában viszont most dolgozták fel először. A rendező Sean Penn, akit nemcsak arról érdemes megjegyezni, hogy Madonna férje volt. A kortárs amerikai filmművészet egyik kiemelkedő tehetsége, aki mind rendezőként, mind színészként már maradandót nyújtott. Az ígéret megszállottja olyan film, amiben nincsenek brutális jelenetek és látványos akciók, mégsem hagyja hosszú ideig nyugodni az embert.