Az elfelejtett ágazat

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 50. számában (2002. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Egyre borúlátóbban ítéli meg a hazai agrárközvélemény a közelgő uniós csatlakozás mezőgazdasági hatásait, mivel Brüsszel határozottan és következetesen ragaszkodik szigorú álláspontjához a belépés utáni támogatásokkal és kvótákkal kapcsolatban. Az EU-s bürokrácia egyáltalán nem hajlandó elfogadni azokat a dotációs és termelési igényeket, amelyeket Magyarország tárgyalási pozíciós dokumentumaiban feltüntetett. Emiatt fennáll a veszélye annak, hogy a mezőgazdaság nem lesz nyertese az uniós csatlakozásnak, sőt komoly versenyhátrányba kerül az egységes piacon az uniós vetélytársakkal szemben.

Mezőgazdaságunk és az EU: nyer vagy veszít?

Tőlünk nyugatra évtizedek óta folyamatosan csökken a kisgazdaságok száma, a mezőgazdasági termelés egyre nagyobb üzemekre koncentrálódik, a kisüzemek feladata mindinkább a táj- és környezetgazdálkodás. Nálunk eddig ennek a folyamatnak éppen az ellenkezőjét figyelhettük meg.

A magyar-EU agrártárgyalások kezdete óta egyértelmű, hogy hazánk az uniós joganyag és szabályozás teljes körű alkalmazására törekszik már a belépés pillanatától, cserébe viszont igényt formál az EU-s gazdákat megillető támogatásokra és előnyökre. Ezt támasztja alá, hogy minimális azoknak a kéréseknek a száma, amelyekkel Magyarország átmeneti ideig a taggá válás után is el kívánt térni az uniós szabályozástól. Az úgynevezett derogációk - a termőföldre vonatkozó tulajdonszerzési korlátozások kivételével - egyike sem volt olyan, amely akadályozta volna az integrálódást az egységes EU-s agrárpiacba. E törekvéseket a remélt uniós támogatások megszerzése motiválta. Ugyanakkor ma már teljesen világos az a brüsszeli álláspont, amely a tagországi agrártámogatások befagyasztására, illetve mérséklésére helyezi a hangsúlyt. Ezt elsősorban az indokolja, hogy a közös büdzsében rendkívül magas, 45 százalékos az agrárkifizetések aránya. Az idén például az Unió 44,5 milliárd eurót fordít a mezőgazdaságra a 98 milliárdos teljes költségvetésből. Az EU-ban formálódó dotációs reformelképzelések azt célozzák, hogy a mezőgazdasági kifizetések hosszabb távon csökkenjenek, és e szempontot a bővítés során sem kívánják figyelmen kívül hagyni. A mai szabályozás alapján mindenesetre Magyarország 2-2,2 milliárd euró éves uniós agrártámogatást tartana reálisnak a csatlakozás után. A pénzek 90 százaléka az európai mezőgazdasági orientációs és garanciaalapból (emoga) érkezne négy blokkban, mégpedig közvetlen kifizetések, exportszubvenciók, intervenciós támogatások és úgynevezett kísérő intézkedések (agrár-környezetvédelmi, erdősítési, kedvezőtlen adottságú térségekhez kötődő és fiatal gazdáknak nyújtott dotációk) formájában. Ezek között a legnagyobb tételt - 1,5 milliárd eurót - a terület- és termékalapú közvetlen kifizetések adnák. A feszültséget ma éppen az okozza, hogy az Európai Unió ez utóbbi dotációk 25 százalékát folyósítaná csak hazánk belépésekor, és a támogatásokat tíz év alatt emelné száz százalékra.

Mezőgazdasági termelés (volumenindexek) (előző év = 100)

Termelési számla

1998

1999

2000

Növénytermesztési és kertészeti termékek

101,9

98,3

87,5

Élő állatok és állati termékek

150,2

98,7

103,4

Mezőgazdasági termékek összesen

103,3

98,5

94,5

Mezőgazdasági szolgáltatások

91,4

106,4

84,2

Mezőgazdasági kibocsátás összesen

102,9

98,8

94,1

Bruttó hozzáadott érték alapáron

102,9

95,2

86,7

Értékcsökkenés

99,0

99,1

95,5

Nettó hozzáadott érték alapáron

103,9

94,2

83,8

Mezőgazdasági termékek bruttó állóeszköz-felhalmozása

111,2

103,8

98,4

Nem mezőgazdasági termékek bruttó állóeszköz-felhalmozása

93,1

101,2

96,4

Bruttó állóeszköz-felhalmozás (visszaigényelhető áfa nélkül)

98,1

10,2

97,1

Forrás: KSH

Csökkentett kvóták

Szakértők további súlyos korlátozásként értékelik, hogy Brüsszel - a gabonaágazat kivételével - az általunk kértnél 30-50 százalékkal kisebb termelési kvótákat állapítana meg. Ez lenne a helyzet a tej-, a szarvasmarha- és a juhszektorban is. Mindez alapvetően akadályozná a magyar termelési lehetőségeket a csatlakozás után. Emiatt a tejágazatban például már néhány év múlva \"importra\" lenne szükség a lakosság ellátásához, mivel az életszínvonal várható javulásával a fogyasztás jelentősen növekszik majd. A szarvasmarhatartásban pedig a szűk kvóták azt hiúsítanák meg, hogy a hazai termelők újra kihasználhassák tradicionális exportpozícióikat. A brüsszeli merev álláspont - szakértők szerint - arra utal, hogy a több alapvető árucikkből is állandó túltermeléssel küszködő Unió a bővítéssel új piacokat kíván szerezni. Bár Magyarország elenyésző részarányt képvisel majd a több száz milliárd eurós egységes EU-s agrárpiacban, mégiscsak többletlehetőséget adnánk az uniós feleslegek elhelyezésére.

Itt ismét élesen szemben állnak a nézetek, hiszen Magyarország az integrálódástól szintén az értékesítési esélyek javulását várja. Ambícióinkat főként arra alapozhatjuk, hogy - egyedül a közép-európai államok közül - eddig is pozitív szaldót értünk el az EU-val folytatott agrárkereskedelemben. Tavaly például a magyar export 1,325 milliárd euró volt, miközben az import csak 578 milliót ért el. A csatlakozás tehát a mi szempontunkból már akkor is visszalépést hozna, ha az \"egyenleg\" az egységes piacon nem bővülne.

A hazai agrár-érdekképviseletek már most hevesen bírálják az uniós elképzeléseket a belőlük kiolvasható, valószínűsíthető pozícióromlás miatt. A legnagyobb szervezetnek számító Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) máris jelezte, hogy a most kínált agrárfeltételekkel a belépést nem támogatja. Ha az EU nem módosít álláspontján, a szövetség szerint akár a vámhatárok fenntartására is szükség lehet a belépésünk után. Ez viszont nyilvánvalóan azt jelentené, hogy az integrálódás - dacára az eredeti és hivatalosan deklarált kétoldalú szándékoknak - agrárfronton a csatlakozással nem valósulna meg, vagyis a mezőgazdaság az ország teljes körű tagfelvételét alapvetően akadályozná.

Kormányzati szinten ennyire drasztikus válaszlépések nem fogalmazódnak meg, de az MSZP felvetette a tavaszi kormányváltás után a mezőgazdaságot érintő, ideiglenesen lezárt agrárfejezetek újratárgyalását. A nagyobbik koalíciós párt alapvető célként arra törekszik, hogy a föld- és az agrártámogatási ügyeket összekapcsolja. Az elképzelések lényege, hogy Magyarország megvonná az EU-tól az Orbán-kabinet által nyújtott földvásárlási kedvezményt, ha Brüsszel nem szűkíti azt az időszakot, amely alatt a magyar gazdák az egyébként járónál jóval kevesebb uniós agrártámogatást kapnak. Magyarország korábban az EU-nál a külföldiek földvételével kapcsolatban 7 éves tilalmi időszakot alkudott ki, de beleegyezett abba, hogy az uniós állampolgárok már 3 év múltán is földet vásárolhassanak, ha nálunk letelepednek. Ezt a hároméves kedvezményt törölné az MSZP javaslata, ha Brüsszel a dotációknál nem lenne engedékenyebb. Egyelőre ugyanakkor nem tudni, hogy az ideiglenesen lezárt fejezetek újranyitása mekkora kockázattal járna, illetve más kompromisszumos megoldások milyen mértékben jöhetnek szóba. Az mindenesetre már most valószínűsíthető, hogy az agrárkérdések őszre az eddigieknél is nagyobb feszültségforrássá válhatnak.

Állatállomány (2001. 12. 01.)

 

Állomány,1000 db

Változás egy év alatt1000 db

Szarvasmarha

783

-22

Ebből: tehén

368

-12

Sertés

4 822

-12

Ebből: anyakoca

343

-5

Juh

1136

7

Tyúkféle

34 343

3627

Forrás: KSH

Éles kritikák, romló mutatók

Bár a magyar-EU viszony mostanáig sem volt felhőtlen, a nagyobb összetűzéseket - egy-két kivétellel - elkerülték a felek. Igaz, alig egy éve lehettünk tanúi a legnagyobb agrárkereskedelmi konfliktusnak, amelyben az EU komoly retorziókat helyezett kilátásba egy kifogásolt magyar kukoricaexport-stop miatt. Ugyancsak éles kritikákat kapott Magyarország az uniós előcsatlakozási forrásokat közvetítő SAPARD-program kapcsán is, mivel nemcsak a 2000-re tervezett indulás időpontjára, hanem a mai napig sem tudott teljes mértékben felkészülni az évi 10 milliárd forintnak megfelelő (mintegy 38 millió eurónyi) EU-s támogatás fogadására. Így fennáll a veszélye annak, hogy - 2004-es belépést feltételezve - a felzárkózást ösztönző uniós összeg egy részét időhiány miatt már nem is tudjuk felhasználni.

Pedig a külső források igénybevétele is segíthetett volna abban, hogy a mezőgazdasági termelés hatékonysága javuljon. Az ágazat teljesítménye ugyanis jelentősen romlott az elmúlt években. Ebben szerepet játszottak a sorozatos természeti csapások is, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az irányítási gondokat sem. A kedvezőtlen változásokat jól érzékelteti, hogy az agrárium GDP-részesedése az 1998-ban regisztrált 5,5 százalékról 4,1-4,3 százalékra zsugorodott 2001-re. Ehhez igazodnak a termelési statisztikák is, amelyek összességében legfeljebb kismértékű növekedést tükröznek az utóbbi négy év átlagában. Az évenkénti jelentős ingadozások arra utalnak, hogy a magyar agrárium - ellentétben a nemzetgazdaság több más ágával - nem áll stabil növekedési pályán, hanem továbbra is a kiszámíthatatlanság jellemzi. Ezzel párhuzamosan a nemzetgazdaságon belüli szerepe az exportban, a foglalkoztatásban, a fogyasztásban és a beruházásokban is csökken, vagy stagnál. Egyes vélemények szerint a hazai mezőgazdaság \"súlyvesztése\" azokhoz a tendenciákhoz igazodik, amelyek a nyugat-európai országokban is zajlanak. Az EU-ban a mezőgazdaság GDP-aránya 1,7-1,8 százalékos, bár e mutató nem tartalmazza a kapcsolódó ágazatok teljesítményét. Ezekkel együtt például Hollandiában a mezőgazdasági GDP-részesedés 10 százalék körüli, és hazai szakértők szerint az úgynevezett \"agrobiznisszel\" együtt Magyarországon is hasonló az arány. Nem mellékes emellett, hogy az uniós szabályozás kiszámítható módon igyekszik elfogadható jövedelmet garantálni az agráriumból élőknek, míg nálunk a gazdálkodás eredménye többnyire előre tervezhetetlen, és hektikusan változó. Éppen ezért meglepőek azok az adatok, amelyeket nemrégiben hozott nyilvánosságra az EU statisztikai \"hivatala\", az Eurostat. A szervezet szerint tavaly Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó mezőgazdasági reáljövedelem 26,8 százalékkal nőtt, szemben az Unió 3,3 százalékos átlagával. Nem közöltek viszont részletes tájékoztatást arról, hogy a magyar jövedelembővülést milyen számításokra alapozták. Hazai szakértők emiatt is kétségbe vonják az Eurostat kimutatásait. Megítélésük szerint az Unió az ilyen jellegű adatokkal is azt igyekszik alátámasztani, hogy Magyarországnak a csatlakozás után a versenyképesség fenntartásához nincs szüksége a közvetlen uniós agrártámogatások száz százalékára...

Termésmennyiség, termésátlag

 

Termésmennyiség, 1000 tonna

Termésátlag, tonna/ha

1998

1999

2000

1998

1999

2000

Durumbúza

33

34

45

3,64

3,60

3,00

Egyéb búzaa)

4862

2604

3648

4,14

3,46

3,61

Rozs

129

80

86

2,08

2,03

2,00

Árpa

1305

1042

901

3,54

3,12

2,77

Zab

132

180

97

2,56

2,54

1,67

Kukorica

6143

7149

4984

5,95

6,38

4,15

Burgonya

1148

1199

864

18,85

18,39

15,30

Cukorrépa

3361

2934

1976

41,96

44,54

34,35

Napraforgó

718

793

484

1,68

1,52

1,62

Alma

482

445

695

14,32b), c)

13,97b), c)

20,11b), c)

Szőlő

720

570

684

6,58b)

5,19b)

7,22b)

a) Durumbúza és egyéb búza együtt.

b) Termőterületen.

c) Gazdasági szervezetek adatai.

Forrás: KSH

A modernizáció valódi ára

Általános politikai és szakmai konszenzus jellemzi az agrárügyeket annyiban, hogy az ágazatnak folyamatosan és érzékelhető mértékben növekvő költségvetési támogatást kell kapnia. Gyökeresen eltérnek azonban az álláspontok arról, hogy a bővülő pénzeket milyen módon kell eljuttatni a piaci szereplőkhöz. A rendszerváltozás utáni kormányok között nagy a hasonlóság abban, hogy egyiküknek sem sikerült viszonylagos közmegelégedést eredményező dotációs mechanizmust kidolgoznia. A szakmai szempontok helyett többnyire a politikaiak és az ideológiaik játszottak főszerepet, ezért az agrárszféra támogatása végeredményben a két \"ellentábor\", a kisgazdaságok vagy a nagyüzemek kiemelt dotációjára egyszerűsödött le. Így a forráselosztás nem nélkülözte a diszkriminatív elemeket, ami miatt a mindenkori agrárirányítást mindkét oldalról számos jogos kritika érte az elmúlt 10-12 évben.

A mezőgazdasági támogatások növelése úgy vált egyre fontosabbá, ahogy az ország közeledett az uniós csatlakozás véglegesnek tekinthető - a mai várokozások szerint 2004. január elsejei - időpontjához. Abban sincs ugyanis szakmai véleménykülönbség, hogy az ágazat csak jelentős fejlesztések árán lehet nyertese az EU-tagságnak. A nagyarányú modernizációra azért lenne szükség, hogy a magyar agrárszereplők versenyképessége javuljon. E nélkül ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a belépés után nem tudjuk kihasználni a hazai termelési és éghajlati adottságainkon alapuló \"komparatív\" előnyeinket.

Mértékadó szakmai becslések szerint a rendszerváltozás óta 1000-1500 milliárd forintnyi tőke távozott, illetve nem érkezett meg az agrárgazdaságba a hibás agrárpolitika és a kiszámíthatatlan szabályozás miatt. A fokozódó gondokat először a Horn-kormány ismerte fel, és 1997-ben - nemzetinek mondott agrárkerekasztal-tárgyalások után - a mezőgazdaság számára külön fejlesztési törvényt alkotott. A ma is hatályos jogszabály előírja, hogy az állami agrártámogatások mértékét - 1998-as bázisból kiindulva - évről évre legalább a GDP-bővüléssel arányosan, reálértéktartó módon kell növelni. A forrásokat ezenfelül ki kell egészíteni olyan költségvetési összeggel is, amellyel Magyarország támogatottsági hátránya az EU-hoz képest \"érzékelhetően\" csökken. A kormányváltás miatt a szociál-liberális koalíciónak akkor nem maradt ideje az elképzelések megvalósítására, de szakértők szerint adós maradt a törvény betartásával az Orbán-kabinet is, bár a korábbinál jobb gazdasági környezetben dolgozhatott. Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt négy évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) összesen több mint 1000 milliárd forint költségvetési forrást használhatott fel, ami kétszerese az előző ciklusban megszavazott összegnek. A látványosan bővülő keret jelentős részét - egyes években 40-50 százalékát - azonban az alaposan felduzzasztott államapparátus intézményi kiadásai emésztették fel, vagyis a tényleges támogatásokra az elvárhatónál kevesebb jutott. Jó példa erre az agrártárca idei, 320 milliárd forintos költségvetési kerete is, amelyből körülbelül 100 milliárdot az intézményi költségek visznek el. Az ágazati, szakmai és érdek-képviseleti szervezetek zöme szerint a piaci szereplőknek jutó dotáció így nem éri el az agrártörvényben előírt minimális mértéket, sőt - az 1998-as bázisból kiindulva - legalább 30-50 milliárd forinttal elmarad attól a nagynak tűnő összeg ellenére is.

Gondok voltak az elmúlt években a dotációfelhasználás hatékonyságával is, ami további feszültséget okozott. Különösen éles kritikák érték azokat a változtatásokat, amelyekkel a törpegazdaságok - elsősorban az úgynevezett földalapú támogatások bevezetésével - támogatáshoz juthattak. Ennek nyomán felélénkült - az örök - vita arról, hogy a versenyszférának szánt költségvetési pénzeket szabad-e agrárszociális jellegű célokra fordítani. Az 1-20 hektáros kistermelők ugyanis a támogatásokkal sem lesznek életképesek, miközben a valódi gazdasági szereplőknek jutó, versenyképességjavító dotáció mennyisége csökken. Ezért mind többen vélekednek úgy, hogy a szociális kiadásoktól mentesíteni kellene az agrárbüdzsét, és a szükséges forintokat más kormányzati forrásból kellene eljuttatni a rászorulóknak.

Három kassza

További korszerűsítésre szorulna a támogatási rendszer a bonyolultnak tartott szabályozás miatt is. Az FVM idei dotációs alaprendelete például csaknem 430 paragrafusból áll, ami igencsak nehezíti a gazdálkodók tájékozódását. Ezért az egyszerűsítés egyre sürgetőbb feladat a főbb támogatási formák megtartása mellett.

Ma az agrárpénzek zömét három meghatározó kasszából - a piacra jutási, az agrártermelési és a beruházási keretből - igényelhetik az ágazati szereplők. Az első főként az export- és az árkiegészítő dotációkat, a második az agrárfinanszírozási (kamat-) és a földalapú támogatásokat, a harmadik pedig a normatív és pályázatos fejlesztési összegeket tartalmazza, egyenként 50-60 milliárd forintos keretösszegben.

A korábban fontos exportszubvenciók mára gyakorlatilag elvesztették jelentőségüket, mivel a kivitel közvetlen dotációját a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) erőteljesen korlátozza Magyarország számára. Helyüket az FVM különböző WTO- és EU-konform (\"zöld dobozos\") támogatási formákkal igyekszik felváltani, mint amilyen például az állat- és növény-egészségügyi vagy a hulladékmegsemmisítési költségek kompenzálása. A többi forma esetében az uniós csatlakozás után a közös büdzséből folyósított normatív, területalapú támogatások játsszák majd a meghatározó szerepet, és át kell vennünk az agrártermékek előállítását szabályozó uniós \"rendtartásokat\" is. Elvileg le kell majd mondanunk a ma fontos funkciójú kamattámogatásokról, és arról is, hogy az agrárberuházásokhoz nemzeti forrásokból többletpénzt nyújthassunk. Magyarország ugyanakkor igényt formál arra, hogy egyes dotációkat a belépés után átmeneti ideig nemzeti támogatásokként fenntarthasson, még ha azok nem is illeszkednek az uniós szabályozási rendszerbe. Különösen indokolt lehet ez akkor, ha az EU a taggá válásunk után az \"európai agrárkasszából\" csak egy részét folyósítaná azoknak a pénzeknek, amelyek egyébként a magyar gazdálkodókat megilletnék. A jelenlegi uniós szabályozás alapján Magyarországnak a csatlakozást követően évi 2-2,2 milliárd euró (500-550 milliárd forint) agrárdotáció járna, amelyből mintegy 1,5 milliárd eurót az úgynevezett közvetlen kifizetések tennének ki. Az eddigi nyilatkozatok szerint azonban Brüsszel az utóbbiak negyedét szavazná csak meg, ami a hazai termelőknek az egységes piacon versenyhátrányt okozna uniós partnereikkel szemben.

Hosszabb távon további jelentős változások várhatók az agrárszabályozásban, mivel az EU-s reformelképzelések szerint a jövőben a vidékfejlesztési támogatások kapnának egyre nagyobb hangsúlyt a kifejezett agrárdotációkkal szemben. A szándékot az magyarázza, hogy a mezőgazdaságot mindinkább nem különálló ágazatként, hanem komplexebb módon, a vidéki élet egyik meghatározó tényezőjeként fogják fel. A fő cél az életkörülmények javítása és az emberek helyben tartása, amelynek megvalósulásához az agráriumnak egy nagyobb rendszer részeként lehet fontos szerepe. E megközelítés nálunk is komoly kérdéseket vet fel, mivel a 40 ezer szövetkezet, társas gazdaság és egyéni vállalkozó mellett körülbelül egymillió ős- és kistermelő (illetve az idén életre hívott 10-13 ezer családi gazdaság) is tevékenykedik az ágazatban. A kisebb gazdálkodók zöme pusztán a mezőgazdaságból nyilvánvalóan ezután sem tud majd megélni, de későbbi sorsukra Magyarországon eddig nem készültek megnyugtató programok.

Növekvő adósság

Az agrárcégek fele, a pénzügyi tárca korábbi elemzése szerint, leszakadóban van, miközben másik részük eredményessége lassan javul. A jövedelmezőségi gondokat tükrözi az agrárolló (a mezőgazdaságban felhasznált ipari anyagok és a termékárak változását kifejező mutató) alakulása is: az elmúlt négy évben - a 2000-es esztendőt leszámítva - nyílt, vagyis a terményárak nem követték az imputanyagok drágulását. A két évvel ezelőtti drasztikus, 9,5 százalékos záródás viszont az áruhiány miatt élelmiszerár-robbanást okozott, ami jelentősen hátráltatta az inflációfékezésre irányuló kormányzati törekvéseket. A jövedelmezőségi gondok megmutatkoztak az agrárfejlesztéseknél is, mivel a mezőgazdasági beruházások részaránya néhány év alatt 3,6 százalékról 2,9 százalékra csökkent a nemzetgazdaságon belül. Tavaly viszont az FVM adatai szerint a korábbi éveknél nagyobb, mintegy 150 milliárd forintos fejlesztés valósult meg, ami a részesedési mutatót újra 3 százalékra vagy kissé afölé emelheti. A hiányzó forrásokat a piaci szereplők hitelfelvétellel igyekeztek pótolni, amelyhez az állam általában 40 százalékos (egyes programokban ennél jóval nagyobb) kamattámogatást társított. Az agrárhitel-állomány mára 320-330 milliárd forintra duzzadt, szemben a korábban megszokott 200-250 milliárddal. Ezenfelül a Fidesz vezette kormány az idén újabb hitelprogramot indított a családi gazdaságok (a kis- és középvállalkozások) kifejezett fejlesztésére, amellyel a korábbi tervek szerint a termelők legalább 100 milliárd forintnyi új forráshoz juthatnak rendkívül kedvező, 7,01 százalékos kamat és 50-100 százalékos kamattámogatás mellett 2002-ben.

Szakértők szerint az eddig kihelyezett kölcsönök mennyisége egyértelműen jelzi, hogy a túlzott tőkehiányt pótló pénzfelvétel fokozódó eladósodással járt. Ezért többségük úgy véli, hogy a gazdálkodók terheit egy 40-50 milliárd forintos konszolidációs programmal rövid időn belül csökkenteni kellene. Ez gyakorlatilag azt takarná, hogy a már többször prolongált adósságokat a költségvetés törlesztené a bankoknak a termelők helyett. Főként olyan, éven belüli tartozásokról van szó, amelyeket a gazdálkodók a sorozatos természeti csapások és az alacsony jövedelmezőség miatt nem tudtak visszafizetni az elmúlt években.

A mostani konszolidációs elképzelések nem tekinthetők újaknak, hiszen egy hasonló, 40 milliárdos projekt már 2000-től beindult - kibontakozási program néven - a hosszú lejáratú hitelekre. Az akciót a költségvetés 25 milliárdos állami kezességvállalással is támogatta. A hitelfelvételt könnyítő agrárgaranciákból egyébként minden korábbinál több, 100 milliárd forintot meghaladó összeg állt az FVM rendelkezésére az utóbbi négy évben. A legnagyobb, 65 milliárdos éves keretet a tárca éppen 2000-ben kapta kompenzációul azért, mert Torgyán József kisgazda pártelnök-miniszter lemondott a koalíciós szakítópróbával fenyegető, 413 milliárd forintos agrártámogatási igényéről. Az FVM azonban a garancialehetőségeket nem tudta megfelelően kihasználni, mert több hitelprogram nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tárca ezért - a kormány utólagos döntéseivel - ma már több tízmilliárdnyi, korábbról megmaradt garanciát görget maga előtt, amiből a kabinet nemrégiben 24 milliárdot a családi gazdaságok hitelezésének élénkítésére különített el.

Az Unióban a koncentráció folytatódik

Az utóbbi években - különösen, amikor a hazai családi gazdaságok kiemelt támogatását kellett indokolni - gyakran lehetett hallani, hogy az Európai Unió agráriumának is a családi gazdaság az alapja. De mi az igazság? * Az Unió elődjében, a közös piacban a megalakuláskor az egyik legfontosabb - az akkori hat tagország közös szabályozásával irányított - terület a mezőgazdaság volt. A cél egyrészt a hazai lakosság saját termelésű élelmiszerrel való ellátása, másrészt a vidéki népesség életkörülményeinek elfogadható szintre emelése volt. Akkoriban Nyugat-Európában igen sokan - a foglalkoztatottak 20-21 százaléka -, csaknem 15 millióan dolgoztak a mezőgazdaságban. * A kiemelt politikai célok és támogatások ellenére - és párhuzamosan a technikai, technológiai fejlődéssel - a közösség farmergazdaságainak száma fokozatosan csökkent. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra és országonként eltérő módon zajlott le. Az elmúlt három évtizedben évente félmillióval csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma - az újabb csatlakozókkal folyamatosan bővülő - Európai Unió országaiban. 1980-ban például a mai 15-ök területén még 12,5 milliónál többen éltek a földből, a kilencvenes évek végén már csak 9 millióan. Az átlagos birtokméret - az alapító államokban még 10 hektár volt, majd 20-ra emelkedett - az elmúlt évtizedekben megtöbbszöröződött, főként az agrártermelés mennyiségi növekedését ösztönző közösségi agrárpolitika és támogatások hatására: minél intenzívebben és minél nagyobb területen gazdálkodott egy vállalkozó - család -, annál nagyobb jövedelemre és közösségi támogatásra számíthatott. Spanyolországban, Portugáliában 1987 óta a törpebirtokok 40 százaléka szűnt meg, de az 1995-ben csatlakozott Finnországban is közel harmadával csökkent a kisparcellás gazdaságok száma. Az EU egészét tekintve megállapítható, hogy az elmúlt 30-35 évben a farmok 35-50 százaléka (a hat alapító országban például 2,7 millió gazdaság) \"eltűnt\". * A koncentráció üteme - az EU világpiaci nyitását felvállaló Közös Agrárpolitikájának (CAP) hatására - napjainkban tovább növekszik: főként a közepesnél, tehát az 50 hektárnál nagyobb területet művelő farmokból, gazdaságokból lett több. Nemcsak a számuk gyarapodott látványosan, hanem az általuk előállított termények mennyisége is: öt éve például az EU agrárüzemeinek fele állította elő az össztermelés 95 százalékát. Az üzemek másik felének sorsa sem közömbös Brüsszel számára: az ő leckéjük főként a vidéki települések lakosságmegtartó képességének javítása, a táj- és környezetfenntartás. A \"törpetermelőket\" tavaly óta kiemelten kezelik: évi 1250 euró támogatás kapnak. * Az EU a belső agrárárait folyamatosan a világpiaciakhoz közelíti, elsősorban a közösségi szinten alkalmazott intervenciós árak évenkénti csökkentésével - ez a törekvés az EU mostani hatéves költségvetésében, az AGENDA 2000-ben jelenik meg. Ez a verdikt is azt ösztönzi, hogy a közösségi farmerek folyamatosan csökkentsék termelési költségeiket, ezt pedig csak a hatékonyságuk és/vagy termelésük, az általuk megművelt terület növelésével érhetik el. Az EU tehát évtizedek óta - s különösen az utóbbi tíz évben - az agrártermelés koncentrációját célzó döntéseket hoz, sokszor évszázados tradíciók ellenében - így például Franciaországban, ahol 30 év alatt egymillió gazdaság szűnt meg. * A gazdálkodással felhagyó farmerek egy része eladta, mások bérbe adták a földet. Ma az Unióban az üzemek 40 százaléka bérelt területen gazdálkodik.

A birtokstruktúra

Magyarországon az utóbbi 12 évben az EU-ban tapasztalttól eltérő folyamatok zajlanak, melyek hátterében a kárpótlás, a privatizáció és a szövetkezeti törvények állnak. E jogszabályok jelölték ki azt a tendenciát, hogy szét kell darabolni a rendszerváltás előtt döntően állami és szövetkezeti tulajdonban lévő földeket, a nagyüzemi és kisegítő háztáji gazdálkodás érdekei szerint tagolódó nagytáblás birtokstruktúrát. A kilencvenes évek elején a politikusok, szakértők két lehetőség közül választhattak: az elismert és valóban hatékony nagyüzemi termelés előnyeit megőrizvén, fokozatosan magángazdaság-alapúra alakítják át a mezőgazdálkodás szervezeti kereteit, vagy a magántulajdonon alapuló kis és közepes üzemforma alapjait teremtik meg a birtokpolitikával. Egyik sem sikerült igazán...

A fent említett folyamatok hatására a 2001. január 1-jei adatok szerint a mezőgazdasági területek 6,3, a termőterület 10 százaléka maradt a magyar állam tulajdonában. A szövetkezeti szektor részaránya 2 százalék. A mezőgazdasági terület több mint 90, a termőterület 88 százalékát tehát magánszemélyek birtokolják.

A legutóbbi - 2000. március 31-ei állapotot tükröző - KSH-összeírás szerint Magyarországon 960 ezer egyéni gazdaság és 8200 mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezet alkotja a termelői kört. (1991-ben 2600 gazdasági szervezetet és 1,396 millió egyéni gazdaságot tartottak számon.) Az egyéni gazdaságok száma egyébként az utóbbi harminc évben folyamatosan csökkent, az 1972. évi adatot 100 százaléknak véve közel 45 százalékkal. A fogyás üteme - érdekes módon - éppen az utóbbi tíz évben gyorsult fel.

Ez a folyamat aligha véletlen: az egyéni gazdálkodók átlagos életkora férfiak esetében 53, nőknél 60 év. Az egyéni gazdálkodók 43-44 százaléka őstermelő, mindössze 2,2 százalék rendelkezett felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel, egynegyedüknek pedig egyáltalán nincs ilyen szakirányú képesítése.

A magyar mezőgazdaság jövője szempontjából fontosabbak azonban a birtokviszonyok. A föld tulajdonosa és művelője ugyanis mindinkább elválik egymástól. A KSH 2000. évi földhasználati adatai szerint a gazdasági szervezetek 27 százaléka nem rendelkezik termőterülettel, és csaknem harmada - a 100 hektáron vagy azt meghaladó területen gazdálkodók - használja az összes termőterület 43 százalékát. Az egyéni gazdaságok több mint 70 százaléka egy hektárnál kisebb területen gazdálkodik. Az 1-10 hektáron termelők aránya megközelíti a 25 százalékot, a használatukban lévő terület pedig a 28 százalékot. Vagyis az egyéni gazdaságok 94-95 százaléka - több mint 900 ezer gazdaság - művel 10 hektárnál kisebb területet.

Az egyéni gazdálkodók 40,1 százaléka csak növénytermesztéssel foglalkozott, 21,2 százalékuk pedig csak jószágokat gondozott. Vagyis a \"több lábon állás\" előnyeitől az egyéni gazdálkodók közel kétharmada elesik. A lényegesen nagyobb területeken - több száz, ezer hektáron - főként bérlet formájában növényt termesztő gazdasági szervezetek - 40,6 százalékuk foglalkozott kizárólag ezzel a termelési ággal - jobban átvészelték a piaci kríziseket.

A birtokviszonyok miatt nem véletlen, hogy a 8200 gazdasági szervezet a mezőgazdasági össztermelésnek a 60-65 százalékát állítja elő, a csaknem milliónyi egyéni gazdaság pedig - zömük szinte kizárólag önellátásra termel - a többit.

Az elmúlt tíz-tizenkét év gyakorlata arról tanúskodik, hogy tudatos birtokpolitikáról, illetve tervről, stratégiáról nemigen beszélhetünk. Az Orbán-kormány 2002 elején ugyan előrukkolt egy birtokpolitikai irányelvnek elkeresztelt dokumentummal, de annak terjedelme - másfél gépelt oldal - és tartalma miatt - szinte kizárólag a családi gazdaságok jövőbeni meghatározó szerepéről, illetve a 12 privatizált állami gazdaságról szól - aligha fogadható el hosszú távú stratégiai alapvetésnek.

Földet a földalapból!

Hosszú évek hiányát hivatott pótolni a 2001 decemberében elfogadott Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény. A  több millió darabra, parcellára szabdalt termőföldvagyon ésszerű és gazdaságos használatát elősegítő birtokkoncentrációt legfőbb feladatául kitűző törvény azonban több megkérdőjelezhető elemet is tartalmaz (amelyeket valószínűleg az új kormány módosítani fog).

A kárpótlás, a privatizáció és a szövetkezeti törvények hatására 2,7 millió darabra szétforgácsolt, mezőgazdaságilag művelt termőterület nem alkalmas gazdaságos hasznosításra. Egyrészt vannak olyan törpebirtokosok, akik 0,1-5 hektárral rendelkeznek, ami általában nem elegendő a megélhetéshez. (Persze néhány száz négyzetméternyi üvegház már többmilliós bevételt is hozhat...) Vannak olyan tulajdonosok, akik ugyan 40-50 hektárt birtokolnak, de az több, egymástól távol eső darabból tevődik össze.

Az elmúlt évtizedben több kísérlet volt a széttagolt birtoktestek egyesítésére, de eddig ezek nem vezettek érdemi eredményre. A szakértők szerint egy államilag kezelt földalap, amely egyrészt tényleges földterülettel rendelkezik, másrészt támogatások, juttatások formájában generálja az életképes birtoktestek létrejöttét, megoldhatja ezt a problémát.

Az ügy fontosságára és halaszthatatlanságára utal, hogy tavaly ősszel - még az NFA-törvény elfogadása előtt - döntött a kormány: 5 milliárd forintot elkülönít a Magyar Nemzeti Földalap Kht. létrehozására, s már szeptemberben elindult egy földvásárlási akció, amelynek során az idén január végéig csaknem 60-65 ezer hektárnyi földet ajánlottak fel az államnak megvételre tulajdonosaik. A földalap viszont csak 2002-ben kezdte meg működését, s csupán néhány hete zárult le az ÁPV Rt.-től és a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól \"kapott\" állami földek átvétele. A tranzakció során 440 ezer hektárnyi terület került az NFA-hoz. (Korábban 800 ezer hektárról volt szó, de a hatóságok úgy döntöttek, hogy a természetvédelmi területek felett ne diszponáljon az új szervezet.) A tavalyi keretből az akkori tervek szerint 3 milliárdot fordítottak földvásárlásra, 1,5 milliárd forintot szánt a kormány az ingatlan-nyilvántartás fejlesztésére és félmilliárdot külsős jogászokra, ügyvédekre. (Utóbbiaknak többek között a több százezer hektárra becsült zsebszerződésekkel érintett földek jogi státusának kiderítése és \"zsebesből\" legálisan értékesíthetővé tétele volt a feladatuk.)

Eddig azonban nem sok munkájuk akadt a jogászoknak. Alig több mint két tucat \"zsebszerződést\" jelentettek be a földek eredeti gazdái, és ezek közül is csupán 5 ügyet adtak át jogászoknak vizsgálatra (és egy bírósági tárgyalás kezdődött el).

A Nemzeti Földalap feladatai közé tartozik a zsebszerződések, általában a földspekuláció megakadályozása, a földpiac \"mozgatása\", a földárak - kézben tartott - növelése. A feladat óriási: a szakértők úgy vélik, hogy a 6,4 millió hektárra tehető mezőgazdasági területből egymillió hektárt is elérhet a külföldiek kezében, kezelésében - kvázi tulajdonában - lévő terület. Erősen megkérdőjelezhető azonban az NFA szerepe, legalábbis a következő egy-másfél évben. Az alap által átvett 40 ezer hektárnyi területből ugyanis alig néhány ezer hektár a szabadon felhasználható - tehát az életképes birtokok kialakítása céljából eladható, bérbe adható. A többit ugyanis korábbi kezelőik hosszú távra bérbe adták, s a szerződések közül egy-két éven belül csak kevés jár le. Márpedig az utóbbi hónapokban kiemelt szerepet - és támogatási, hitellehetősséget - kapó családi gazdaságok számára létfontosságú a jutányos állami földjuttatás. (A távozó Orbán-kormány szinte utolsó intézkedése volt az egykori állami gazdasági földek gyorsított értékesítésének meghirdetése.) Szakértők úgy vélik, hogy az NFA szabadon felhasználható területe alig 20-30 ezer hektárral bővülhet az idén, ha a kht. meg tud egyezni azokkal a tulajdonosokkal, akik az államnak ajánlották fel területeiket megvételre.

A kht. csak megfelelő nagyságú terület birtoklásával teljesítheti céljait: vagyis a gazdaságok koncentrációját, a termelők termőfölddel való ellátását. A gyenge termőképességű területek termelésből való kivonását szolgáló cserékhez, bérbeadáshoz, eladáshoz is föld kell. Méghozzá az ország egész területén.

Sokak szerint azonban nem egyértelműen, sőt elfogadhatatlan módon rendezi a törvény a kht. jogait és kötelezettségeit. Többek között lehetőséget adott a földtörvénycsomag arra, hogy az NFA maximum nem 10, hanem 50 évre adjon bérbe földet. Nem megfelelően szabályozott a kisajátítási jog sem. Az alap feletti rendelkezési, irányítási joggal kapcsolatos viták, civódások évekig akadályozták a törvény és a földalap felállítását. Erre csak a kisgazdák elgyengülése utáni kormányzati viszonyok mellett kerülhetett sor tavaly év végén. A kialakult helyzettel viszont még az MDF sem értett egyet: elutasította, hogy a vidéki életet, gazdasági, hatalmi helyzetet meghatározó szervezet irányítása - vezetőinek kinevezési joga - a mindenkori miniszterelnök ellenőrzése alá kerüljön. Az MSZP és az SZDSZ április végén egyértelművé tette: társadalmi ellenőrzést vezetnek be a földalap felett, vagyis várhatóan a parlament alá tartozó szervezetként akarják működtetni a kht.-t.

A következő hónapokban derül majd ki az is, hogy a földalap, illetve az állami földeket előtte kezelő ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság milyen szerződéseket kötött, s azok miként befolyásolják majd az alap működését. Miként az is, hogy az új kormányzat merre kormányozza az agráriumot: az EU-csatlakozásunkkal nyer-e vagy veszít ez az országunk számára továbbra is fontos ágazat.

Földterület-megoszlás művelési ágak szerint (ezer hektár)

Művelési ág

1995

1996

1997

1998

1999

Szántó

4716

4713

4711

4710

4708

Kert

90

98

109

109

108

Gyümölcsös

94

94

96

96

96

Szőlő

131

131

131

130

127

Gyep

1148

1148

1148

1148

1147

Mezőgazdasági terület

6179

6184

6195

6193

6186

Erdő

1763

1765

1767

1769

1775

Nádas

41

41

41

41

41

Halastó

27

27

33

33

33

Termőterület

8010

8017

8036

8036

8035

Művelés alól kivett terület

1293

1286

1267

1267

1268

Földterület összesen

9303

9303

9303

9303

9303

Forrás: KSH

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére