A globalizáció hatásai

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 50. számában (2002. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A globalizáció témájával foglalkozó publikációk ez idáig viszonylag csekély figyelmet fordítottak arra, hogy miként hat ez a folyamat a vállalati szférára. Írásunkban - néhány fogalom tisztázása után - azt elemezzük, hogy a globalizáció milyen kihívások elé állítja a magyar vállalatokat, azon belül is a kis- és közepes méretűeket. Mint szerzőnk rámutat: nem kell misztifikálni e világméretű jelenséget: a különböző hatások és mechanizmusok megismerése sok félreértést is eloszlathat.

Sok félreértést okoz a tájékozatlanság

Az Európai Tanács torinói csúcsértekezletén a gazdasági globalizáció jelenségében látták az egyik legnagyobb kihívást, amellyel az Európai Uniónak szembe kell néznie a XX. század végén, illetve a XXI. század elején. Ez a kifejezés arra a világszerte erősödő gazdasági integrációs folyamatra utal, amelynek hajtóerői:

- a technológiai fejlődés felgyorsulása és az információs társadalom kialakulása;

- a nemzetközi kereskedelem és a tőkemozgások liberalizációja;

- a dereguláció (szélesebb értelemben az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklődése).

Ez a három tényező egymást erősíti. A műszaki-technológiai fejlődés ösztönzi a nemzetközi kereskedelem bővülését, a világkereskedelem pedig előmozdítja a műszaki fejlesztési eredmények elterjesztését. A dereguláció ösztönzi az új technológiák kidolgozását, és hozzájárul a kereskedelem előtti korlátok lebontásához. Végül: a műszaki fejlődés azt is lehetővé teszi, hogy az üzleti szféra és az egyén könnyebben függetlenítse magát a nemzeti szintű szabályoktól. A globalizáció kiemelkedő fontosságú eleme a tőkemozgások világméretű liberalizálása, aminek nyomán gyors ütemben nőnek a külföldi működőtőke-befektetések.

Az információ hatalma

A globalizáció által teremtett lehetőségek kiaknázása nagyban megkönnyítette a magyar vállalati szféra hozzáférését a modern kommunikációs és információs technológiákhoz, és javította az információellátottságát. A korszerű információs és kommunikációs technológiákhoz történő hozzáférés manapság pénzkérdés, politikai vagy egyéb okok nem akadályozzák az elérést. A magyar vállalati szféra, azon belül a kis- és a közepes vállalkozások vezetékes és mobiltelefonnal való ellátottsága gyakorlatilag teljes körű. Jelenleg a kis- és közepes méretű vállalkozások 72 százaléka rendelkezik személyi számítógéppel. A helyzet kedvezőtlenebb ugyan, mint az Európai Unióban, ahol már 1997-ben a szóban forgó vállalati kör több mint 90 százalékának volt személyi számítógépe, de nincs szó végzetes lemaradásról, sőt ezen a téren a felzárkózás az EU-hoz néhány éven belül befejeződik.

Egy, a kisvállalkozások körében végzett felmérés szerint a számítógépek elterjedését gátló tényezők között az érintettek a magas beszerzési árat említették az első helyen. Ez az érv - az ártendenciákat figyelve - azonban egyre kevésbé tartható. Egyrészt számítógépes konfigurációk már viszonylag elfogadható áron kaphatók. Másrészt a kommunikációs és információs technológiai eszközök ára folyamatosan erodálódik. Ráadásul nemrégiben eltörölték a számítógépekre vonatkozó vámtarifákat, aminek nyomán némi időbeli késéssel, további 3-5 százalékos árcsökkenés várható.

Lassan terjed az internethasználat

Ami az információkhoz való hozzájutást illeti, a nagyvállalatok 98 százaléka, a közepes cégek 82 százaléka, a kisvállalatoknak pedig 62 százaléka használja aktívan az internetet. A külföldi részesedésű nagyvállalatok körében az internethez való kapcsolódás teljes. Fő nemzetgazdasági ágak szerint az építőipar és a mezőgazdaság lemaradása számottevő. Talán nem túlzás az a megállapítás, amely szerint a magyar mezőgazdaságot teljesen elkerülte az informatikai forradalom. A kereskedelem és a pénzügyi szektor viszont élenjár az internethasználatban. Ugyanakkor az internet-hozzáférés minőségén még van mit javítani, mert a vállalkozások 76 százaléka maximum 64 kbps sebességgel kapcsolódik a világhálóhoz, ami elég lassú információletöltést tesz lehetővé.

A levelezésen és információgyűjtésen kívül a magyar kis- és középvállalkozók nem nagyon használják az internetet külső kapcsolataikban, azaz nem alkalmazzák a vevőikkel és szállítóikkal való kommunikáció internetes megoldásait. Vállalati intranetek elvétve működnek annak ellenére, hogy ezek a rendszerek jól használhatók közös munkára és az információk megosztására.

A 100 legnagyobb magyar vállalat közül 90 saját honlapot tart fenn, ám a közepes méretű vállalkozásoknak mindössze 45 százaléka érhető el az interneten keresztül. A teljes sokaságra vetítve ez 32 százalék. Az egyéni vállalkozóknak mindössze 5 százaléka rendelkezik internetes honlappal. Pedig ennek segítségével, kis ráfordítással hatékony kommunikáció érhető el. Az alapinformációk alapján az interneten keresők véletlenül is rábukkanhatnak a megfelelő üzleti kapcsolatra. Megfelelő kulcsszavak megválasztásával a keresőprogramok ajánlják a honlapot a téma iránt érdeklődőknek. Megjelent ugyan, de még gyerekcipőben jár Magyarországon az internetes kereskedelem. Ennek - az értékesítési forma újszerűsége mellett - csak egyik oka az, hogy a háztartások csekély hányada, csupán 15-20 százaléka fér ma hozzá az internethez.

A fogyasztók előnye

Az információhoz való gyors és olcsó hozzájutásból kétségtelenül sokat profitált és a jövőben is profitál a magyar vállalati szféra. Ebben a vonatkozásban tehát a globalizáció által teremtett lehetőség áldás a hazai vállalatoknak. Ennek azonban megvannak az árnyoldalai is. Az internet terjedésével mind gyorsabban morzsolódnak le ugyanis azok a vállalati versenyelőnyök, amelyek valamilyen információhiányon és/vagy a pótlólagos információk beszerzésének tetemes idő- és költségigényén alapulnak.

Árstratégiáikban a vállalatok gyakran támaszkodtak a fogyasztók vagy tágabb értelemben üzleti partnereik (megrendelőik, beszállítóik stb.) alulinfomáltságára. Egyéb tényezők mellett a fogyasztók nem kellő tájékozottsága az egyik alapja az úgynevezett diszkriminációs vagy diszkriminatív árpolitikának. A vállalatok különböző fogyasztói csoportok, országok, régiók stb. számára különböző értékesítési árakat állapítottak meg ugyanarra a termékre. Az árkülönbségek jóval nagyobbak, mint amiket a szállítási költségek, a vámok és egyéb illetékek, forgalmi adók stb. indokolnak. Az internet mint globális információs forrás megjelenésével mind kevésbé alkalmazható a diszkriminációs árpolitika. A fogyasztók ugyanis a világhálóról minimális költséggel tudnak olcsóbb kínálati forrásokat feltárni.

A kereslet-kínálat összekapcsolása

Az internet mint információforrás lehetővé teszi a kereslet és a kínálat összekapcsolását, méghozzá gyorsan és olcsón. Ezáltal ugrásszerűen erősödik a fogyasztók, tágabb értelemben a megrendelők alkuereje, azaz képesek nyomást gyakorolni az árakra. Így a nagyvállalatok az internetes üzleti megoldások révén a beszállítóik által ajánlott árakat is jobban le tudják nyomni.

A vállalatok közötti árverseny a homogén és az egymást többé-kevésbé jól helyettesítő tömegtermékek körében erősödik a leginkább, s ebből a legalacsonyabb költséggel termelő cégek profitálnak. Ugyanakkor az internet által teremtett lehetőségeket elsősorban a különleges, az exkluzivitás érzetét keltő, kis sorozatú vagy egyedi termékeket gyártó és értékesítő társaságok tudják kiaknázni. Különösen sokat profitálhatnak belőle az új terméket kifejlesztő innovatív cégek.

Kereskedelempolitika, vámok

Az áruk és a tőke áramlása előtti korlátok lebontása a verseny éleződéséhez vezet a belföldi piacon. Ez egyrészt az importált áruk és (részben) szolgáltatások a hazaihoz képest javuló versenyképességével, másrészt a külföldi vállalatok betelepedésével és kínálatának növekedésével jár.

Az elmúlt évtizedben a kereskedelmet tekintve a globalizáció az EU-csatlakozás közvetítésével bontakozik ki Magyarország esetében. Az 1991 decemberében aláírt Európai Megállapodás szabadkereskedelmi övezet létrehozását irányozta elő az akkori Európai Közösségek és Magyarország között. A magyar iparcikkek 1996. január 1-jétől exportálhatók vám- és menynyiségi korlátozás nélkül az Európai Unióba. Az Európai Unióból származó magyar import előtti akadályokat - tízéves átmeneti időszakot követően - 2001. január 1-jén törölték el teljesen. Az EU-csatlakozás után Magyarországnak át kell vennie a hazainál az esetek túlnyomó többségében jóval alacsonyabb közös vámtarifákat és a Közösség preferenciális kereskedelmi megállapodásait. A közösségi vámtarifák és a közös kereskedelempolitika átvétele a magyar import további liberalizálását eredményezi. Mindehhez képest a GATT/WTO kötelezettségekkel összefüggő, a globalizációval kapcsolatba hozható vámcsökkentések hatása másodlagos. Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján a hazai vállalkozások gyorsan és zökkenőmentesen alkalmazkodtak, sőt az az állítás is megkockáztatható, hogy a jövőben is súrlódásmentesen alkalmazkodnak a vámcsökkentésekhez, már csak azért is, mert az alacsonyabb közösségi vámtarifák a magyar import viszonylag kis hányadára, 20-25 százalékára terjednek ki, ezáltal a hatásuk is tompítottan jelentkezik.

Az EU-csatlakozásnak a vállalati szférára gyakorolt hatása azonban nem szűkíthető le a kereskedelempolitikára. A közösségi jogszabályok, szabványok, politikák stb. is mélyrehatóan befolyásolják a vállalati szféra működési feltételeit. Az IPOSZ felmérése szerint Magyarország EU-csatlakozása 600-620 ezer kis- és közepes méretű vállalkozást érint valamilyen formában. Ez a vállalati kör még nincs tisztában azzal, mi vár rá a csatlakozás után. Az Unió követelményrendszere, illetve az annak való megfelelés erőteljes differenciálódást indíthat meg az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatok között. Az IPOSZ becslése szerint ha mintegy 240 ezer kis- és közepes méretű vállalkozás nem készül az EU-csatlakozásra, akkor nehéz helyzetbe kerülhet. Különösen vonatkozik ez az építőipari, az autószerelő és az asztalos vállalkozásokra, mert ezeken a területeken kell a legtöbb változással számolni.

A vállalkozások negyede érintett

A globalizáció semleges fogalom, amely bizonyos keretfeltételeket és fejlődési impulzusokat teremt, bár kétségtelen, hogy az információk, az áruk és a tőkék mozgása előtti korlátok lebontása nyomán erősödik a verseny, gyengül a nemzeti monetáris és gazdaságpolitikák cselekvési autonómiája. Ezzel együtt jórészt a gazdasági szereplőkön múlik, hogy melyek és milyenek a globalizálódás következményei. * A globalizáció 2000. év végi adatok alapján 1,1 millió regisztrált vállalkozást érinthet Magyarországon. Ezek közül azonban a statisztikák csak 847 ezer vállalkozást tekintenek a valóságban is működőnek, azaz nem csak papíron létezőnek. A működő szervezetek nagy része sem végez piacszerű, a piacra támaszkodó vállalkozói tevékenységet, hanem vagy kényszervállalkozás, vagy más okból, például kedvezőbb adózási lehetőségek kihasználása érdekében alakult. Jól érzékelteti ezt, hogy mintegy 600 ezer cégnek nincs főfoglalkozású alkalmazottja, csak mellékállású. A minimálbér 25 ezer forintról 50 ezer forintra történt megemelése nyomán ugyanakkor nőtt a foglalkoztatotti státus vonzereje. A következő években a bérek további emelkedése várhatóan tovább ösztönzi az álláskeresést, felértékeli a munkaviszony keretében történő foglalkoztatást, ezáltal nagy valószínűséggel csökken a kényszervállalkozások száma. Nyilvánvaló, hogy a globalizáció a jelenleg piacszerűen működő 200-250 ezer magyar vállalkozás működését befolyásolja, azaz ezzel a vállalati szegmenssel érdemes foglalkozni.

A forint reálfelértékelődése

A globalizáció hatásait árnyalja egy, a forint felértékelődése által kiváltott kínálati sokk, ami már nagyobb kihívás a hazai vállalkozások számára, mint a vámtarifák mérséklése. Ráadásul ez az esemény - a fokozatos vámlebontástól eltérően - időben koncentráltan jelentkezett. A bérköltségek és a termelékenység figyelembevételével számított reálárfolyam-mutató a forint euróhoz viszonyított árfolyama intervenciós sávjának a korábbi ą2,25-ről 2001 májusában ą15 százalékra történt kiszélesítése nyomán 2001-ben 10 százalékkal értékelődött fel, 2002-ben további 10 százalékos felértékelődés prognosztizálható. Ez igen erősen rontja Magyarország versenyképességét a bérköltségek terén. (Benne van a minimálbérek 2001-ben 56 százalékos, 2002-ben további 25 százalékos emelésének a hatása is.)

Valamivel kisebb mértékű, 2001-ben és 2002-ben egyaránt 7,5-7,5 százalék körüli a fogyasztói árak alapján számított reálfelértékelődés. A sávszélesítés bevezetésétől számított reálfelértékelődés még ennél is nagyobb mértékű, mintegy 20 százalékos volt.

A versenyképesség-romlás első megközelítésben, a nominális árfolyamváltozások alapján csekély mértékűnek tűnik föl. A forint euróhoz viszonyított nominális árfolyama ugyanis 2001 decemberében 6,5 százalékkal volt erősebb, mint egy évvel korábban. A versenyképesség-romlást főként az okozta, hogy nőtt a magyar és az európai uniós inflációs ráta, illetve a bérköltségindexek közötti különbség. Ez ráadásul a forint nominális felértékelődésével párosult. A forint felértékelődése nem csupán az exportőröket hozta nehezebb helyzetbe, hanem azokat a vállalatokat is, amelyek termékei az olcsó vagy olcsóbbodó importtal versenyeznek. A nemzeti valuta minden olyan országban felértékelődik, ahol gyors a gazdasági bővülés és ehhez kötődően a termelékenység növekedési üteme. Abban a vonatkozásban viszont a globalizáció következményeit is tükrözi, hogy a nemzeti monetáris hatóság autonómiája meglehetősen korlátozott az árfolyam-politikában.

Üzleti kapcsolattartás a hálón

A nagyvállalatok részéről nem egyértelmű a kényszer az információs technológiák alkalmazására. A kis- és közepes méretű vállalkozások mindössze egyharmadának a nagyvállalati partnere kötötte valamilyen üzlet megkötését az internetes kommunikáció meglétéhez. Ezzel együtt mind több külföldi nagyvállalat követeli meg magyar beszállítóitól az internetes üzleti alkalmazásokat (elektronikus beszerzés stb.). Az internet üzleti alkalmazásában világméretekben élenjáró General Electric magyarországi érdekeltségei például csak olyan partnerekkel alakítanak ki hosszú távú kapcsolatokat, amelyek rendelkeznek az elektronikus üzlet összes műszaki, személyi és szervezeti feltételével. Nincs messze az az idő, amikor az internetes üzleti megoldások alkalmazása nem versenyelőnyt jelent, hanem versenyhátrányt szüntet meg a magyar vállalatoknál, azaz a versenyképesség szükséges, de korántsem elégséges feltétele lesz.

A külföldi vállalatok és a piaci verseny

A forint reálfelértékelődésétől függetlenül az áramlási korlátok lebontása - beleértve a tőkemozgások előtti akadályokat is - a verseny éleződéséhez vezet a belföldi piacon. A hazai vállalati szféra szempontjából ez nem annyira az import liberalizálásával kapcsolatos, mint inkább a külföldi nagyvállalatok közvetlen megjelenésével és terjeszkedésével a belső piacon.

A külföldi vállalatok betelepedése nyomán különféle módon alakul az egyes hazai vállalati szegmensek versenyhelyzete. Igen sok olyan - elsősorban kis- és közepes méretű - hazai vállalkozás van, amely az általa előállított árukat, illetve főként a nyújtott szolgáltatásokat a belső piacon értékesíti, miközben ezek az áruk, illetve szolgáltatások (például fodrászat stb.) nem versenyeznek sem az importtal, sem pedig a külföldi részesedésű vállalatok kínálatával. E cégek piaci pozícióit, versenyhelyzetét nem, vagy igen csekély mértékben, akkor is legfeljebb közvetetten érinti a globalizáció. A független kisvállalkozások többségének a fő problémája inkább az, hogy egy-két megrendelőjük van, s árbevételük - ezen keresztül működésük is - ezektől a megrendelőktől függ, ami nagyfokú kiszolgáltatottságra utal.

Paradox módon nem, vagy nem feltétlenül hátrányosan érintik a hazai vállalati szférát a Magyarországra betelepült, rendszerint vámszabad területen működő, szinte kizárólag exportra termelő külföldi nagyvállalatok (IBM, Flextronics stb.). Ezek a cégek nem versenyeznek a hazai árupiacokon, mert egyáltalán nem, illetve legfeljebb kismértékben értékesítenek belföldön. A vámszabad területeken működő külföldi vállalatokra jut egyébként a magyar kivitel mintegy fele.

Ugyanakkor ezek a társaságok versenytársként lépnek fel a hazai munkaerőpiacon. Eddig nemzetközi versenyképességük veszélyeztetése nélkül voltak képesek magasabb munkabért fizetni, mint a hazai cégek. (A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külföldi részesedésű vállalatok 50 százalékkal magasabb bért fizetnek, mint a kizárólag hazai tulajdonban lévők.) Hosszabb távon a külföldi részesedésű nagyvállalatok bérpolitikája maga után húzza a béreket a hazai cégeknél is.

Az exportra termelő és a belföldi piacon is értékesítő külföldi nagyvállalatok kiterjedt alvállalkozói és beszállítói kapcsolatokat tartanak fenn a helyi vállalkozásokkal. Mind az alvállalkozói, mind a beszállítói kapcsolatok esetében a hazai cégek rendszeres, az ad hoc üzleteken túlmutató kapcsolatokat alakítanak ki külföldi nagyvállalatokkal. Amíg az alvállalkozás áruk értékesítésére és különféle szolgáltatások nyújtására szorítkozik, addig a beszállítás az egyszeri és/vagy egyszerű alvállalkozáson túlmutató jegyekkel is rendelkezik, amennyiben a beszállító a megrendelő specifikációinak eleget tevő termékeket gyárt vagy szolgáltatásokat nyújt.

A magyar alvállalkozókkal és beszállítókkal való együttműködésben leginkább azok a tengerentúli vállalatok érdekeltek, amelyek a magyarországi telephelyeiken előállított termékeket az Európai Unióban kívánják értékesíteni. Ezek az áruk ugyanis csak akkor exportálhatók az Európai Megállapodással összhangban vámmentesen az EU-ba, ha azok eleget tesznek a hazai hozzáadottérték-tartalomra vonatkozó minimális követelményeknek. Ezért olyan fontos például a Suzuki Magyarország Rt.-nek a hazai beszállítói hányad növelése. Más oldalról viszont az amerikai autóipari vállalatok éppen ezért az EU-ba beépült német leányvállalataikon (Opel) keresztül hoztak létre termelő és összeszerelő telephelyeket Magyarországon.

A belföldi piacon is értékesítő külföldi nagyvállalatok megfelelő erőforrásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy árcsökkentéssel árháborút is folytassanak. Ez azonban ritkán irányul a kisebb méretű belföldi versenytársak ellen, az árháborúkat sokkal inkább egymással vívják a külföldi nagyvállalatok. Az más kérdés, hogy csatájukban könnyen az áldozatok között találják magukat a kisebbek is.

A nagyvállalatok alkupozíciója

A külföldi nagyvállalatok kisebb belföldi cégekkel szembeni fölénye inkább a piaci verseny úgynevezett nem árjellegű tényezőiben domborodik ki. Ilyen a reklámhirdetés, a kutatás-fejlesztés, a termékinnováció, a védjegyek és márkanevek használata, a marketingkutatás magasabb színvonala stb. Nem kell árat csökkenteni ahhoz, hogy egy külföldi részesedésű nagyvállalat például költséges reklámhadjárattal növelje forgalmát a kisebb hazai versenytársak rovására.

A tapasztalatok alapján a külföldi részesedésű nagyvállalatok a szervezeti alkuerejükkel összefüggő tényezőket is bevetik nyereségük növelése érdekében. Ilyen például a kis- és közepes méretű alvállalkozóikra és beszállítóikra gyakorolt nyomás. E körbe tartozhat például a fizetési feltételek egyoldalú meghatározása, két vagy három hónapos fizetési határidő kikötése. Az utóbbi sok külföldi kézben lévő magyarországi kereskedelmi vállalatnál bevett gyakorlat, a megrendelő forgóeszköz-szükségleteit csökkenti, miközben súlyos likviditási gondokat okozhat a kis- és közepes méretű alvállalkozóknak.

Ugyanígy, a just in time production (éppen időben termelés) rendszerek esetében a készletezés nem tűnik el, hanem a jellemzően összeszerelő tevékenységet folytató nagyvállalatoktól áttevődik azok beszállítóihoz. Természetesen a készletezés költségeit is a beszállítók finanszírozzák. Egyes kereskedelmi vállalatok a különféle akciókat teljesen vagy részben az alvállalkozóikkal és/vagy beszállítóikkal fizettetik meg. Az ún. polcpénz az a külön díj, amit az alvállalkozók vagy beszállítók azért fizetnek, hogy áruikat az értékesítés szempontjából kedvezőbb, szembetűnő helyre tegyék.

A beszállítókra gyakorolt nyomás különösen erős az ármegállapítás esetében. Az egyenlőtlen alkuerő miatt a nagyvállalatok rendszerint képesek kis- és közepes méretű beszállítóikra kényszeríteni az akaratukat. Néhány évvel ezelőtt az egyik amerikai autógyár egységesen 10 százalékos árcsökkentésre kérte beszállítóit. A beszállítói státus előnyei (nagy volumenű stabil piac, minimális fizetési kockázat, műszaki fejlesztési és szervezési eredmények átvétele stb.) meghaladták a 10 százalékos árcsökkentésből adódó hátrányokat, ezért a beszállítók túlnyomó hányada eleget tett az árcsökkentésre vonatkozó kérésnek. Újabban persze az ellenkezőjére is van példa. Nemrégiben egy japán autógyár 10 százalékos költségmegtakarítást kért a beszállítóitól. A megtakarításon fele-fele arányban osztozott a beszállítóival.

A külföldi nagyvállalatok előszeretettel fogalmazzák meg a beszállítóik árképzésével kapcsolatos elvárásaikat. Az árképzésben külön tételként szerepeltetik a nyereséget a beszállítók termékei árának a százalékában. A beszállítók termékeinek a profittartalmához természetesen jogilag semmi közük nincs a megrendelőknek. Az egyik beszállító nagyobb, a másik kisebb nyereséggel dolgozik, az ár, illetve a kapcsolódó feltételek képezik a versenyképesség fő tényezőit. A helyzet akkor válik súlyossá, amikor a nagyvállalat racionalizálásra szorítja a beszállítókat, mert ebben az esetben a racionalizálás eredményeként lecsökkent átvételi árra vetítik a beszállítói ár százalékában meghatározott nyereséget. Ugyanakkor a hosszú távon biztosított felvevőpiac, a külföldi vállalat által nyújtott műszaki, menedzsment stb. segítség és a nagyobb értékesítési volumen ellensúlyozhatja az alacsonyabb árakkal, illetve nyereségtartalommal kapcsolatos hátrányokat.

Az állam lehetőségei és korlátai

A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a globalizációt mint folyamatot állami gazdaságpolitikai eszközökkel legfeljebb szűk tartományban lehet befolyásolni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány teljesen tehetetlen a globalizáció összes következményével szemben. Így például a versenyjog következetes alkalmazása gátolhatja a külföldi nagyvállalatokat erőfölényük kiaknázásában. A beszállítói célprogrammal a kormány segítheti a hazai vállalkozásoknak a nemzetközi vállalatközi munkamegosztásba való bekapcsolódását. A külföldi nagyvállalatok szervezeti alkuerejét ellensúlyozhatják a gazdasági kamarák, ágazati és szakmai szövetségek, különösen akkor, ha fejlesztik az együttműködést az Európai Unióban működő testvérszervezeteikkel.

Meglepő talán, de igaz az, hogy az EU-csatlakozás további lehetőségeket teremt a globalizáció árnyoldalainak a semlegesítésében. A közösségi importvédelmi intézkedések (antidömping-eljárások stb.) a romboló hatású olcsó importtal szemben, a közösségi versenyjog az erőfölény kihasználásával szemben jelenthet hatékony védelmet.

Erőfölény

Van arra is példa, hogy a multinacionális cégek kihasználják erőfölényüket, még ha erről a hazai kis- és középvállalkozások képviselői nem szívesen nyilatkoznak is. A külföldi nagyvállalatok nem egy hazai partnere tapasztalta azt, hogy semmi sem védi beruházásait a multikkal szemben. A nagyvállalatok általában rövid távú, többnyire egyéves szerződéseket kötnek, ezek pedig bizonytalanságban tartják a kicsiket. A megállapodások egyoldalúak, a hazai cégeknek nincs beleszólásuk, nincsenek jogaik, csak kötelezettségeik. Ha kis- és közepes vállalkozások szeretnének garanciát kapni beruházásaik megtérülésére, akkor azt kockáztatják, hogy elesnek az együttműködéstől. A nemzetközi óriások ráadásul minden egyes üzleti, humánpolitikai részlettel tisztában vannak, a szerződésben kikötik, hogy betekinthetnek a partner dokumentumaiba

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére