Siker vagy kudarc?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 49. számában (2002. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A magyar gazdaság 1997 óta növekszik. A növekedés üteme - évi 4-5 százalék - meglehetősen magas, ami az országot Európa élvonalába helyezi. A fenntartható növekedés elkerülhetetlen feltétele volt a pénzügyi stabilizáció 1995-96-ban, de attól önmagában még nem várhattuk volna a gazdaság fellendülését. A növekedés motorja a vállalatok javuló gazdasági teljesítménye: mind nagyobb hatékonyságuk és jövedelmezőségük (nyereségességük). A javuló hatékonyság és a növekvő nyereségesség pedig a vállalatok szerkezeti átalakulásának volt köszönhető. De milyen vállalatoké?

A magyar közép- és kisvállalatok életútja

Az 1989 óta zajló és 2000-re gyakorlatilag befejeződött privatizáció során a magyar gazdaságban jelentős súlyra tettek szert a külföldi tulajdonú vállalatok. Kisebb hányaduk a magyar állami vagyon magánkézbe adása révén vált a magyar gazdaság szereplőjévé, többségük azonban ún. "zöldmezős" beruházással maga teremtette meg magyarországi bázisát. A külföldi tulajdonú vállalatok részaránya a magyar bruttó hazai termékből (GDP), az exportból és a beruházásokból elérte a 65-70 százalékot. A magyar gazdaság elismerésre méltó növekedési ütemét tehát a külföldi tulajdonú vállalatok teljesítményei határozták meg.

A magyar gazdaság néhány főbb gazdasági mutatója 1990 és 2000 között

1. táblázat

Év

1990-95 évi átlag

1996

1997

1998

1999

2000

GDP növekedési üteme, %

-1,6

1,3

4,6

4,9

4,2

5,2

Fogyasztói árindex,

           

előző év = 100

125,3

123,6

118,3

114,3

110,0

109,8

Export növekedési üteme %

0,2

4,6

29,9

22,1

15,9

21,7

Beruházások növekedése (%)

-3,2

5,2

8,5

12,7

5,3

6,5

Forrás: A Magyar Nemzeti Bank éves jelentése

Bonsai-cégek

A privatizáció folyamatában számos hazai befektető jutott állami tulajdonhoz. A magyar vállalkozók többsége azonban szintén maga hozta létre új cégét. Ezek között csak elvétve akad nagyobb méretű. Az 1 milliónál is több egyéni vállalkozó mellett - akiknek jelentős része ún. "kényszervállalkozó" vagy "kvázi munkanélküli" - 1992-ben közel 3800, 2000-ben pedig már 8000 közepes méretű - tehát legfeljebb 249 főt foglalkoztató - és ennél jóval több kisvállalkozás működött. Túlnyomó többségük magyar tulajdonban vagy többségi magyar tulajdonos kezében volt. A külföldi tulajdonú cégek között is voltak és vannak kisebb méretűek, de a szektort a hazai tulajdonosok dominálják.

A kis- és középvállalatok helyzetével, fejlődési lehetőségeivel kutatóintézetek sora, az elmúlt 12 évben egymást váltó kormányok és kormányhivatalok foglalkoztak. Megsegítésükre számos kormányzati programot dolgoztak ki. A kis- és középvállalkozás-fejlesztés programjai a közvetlen támogatásoktól - ilyenek például a Széchenyi-tervből nyerhető források -, a piaci és technikai információkhoz nehezebben jutó kisebb vállalkozások információs infrastruktúrájának kidolgozásán át a kisvállalkozások érdekvédelmének - kamaráinak - megszervezéséig számos területet fogtak át. Az eredmények azonban alig jelentkeznek. Míg számos fejlett piacgazdaságban - Olaszországtól Japánig és más délkelet-ázsiai országokig vagy akár az Amerikai Egyesült Államokig - megfigyelhetjük, hogy a kisvállalkozások sokaságából jó pár középvállalat emelkedik ki, majd közülük számos nagyvállalat nő ki, hasonló fejlődési pályát a hazai cégek esetében alig láthatunk. Nálunk a kis cégek inkább csak öregszenek, de nem növekednek, mint a japánok dísznövénye, a bonsai. Mi lehet ennek az oka? A kérdést először Tardos Márton fogalmazta meg: lehetséges, hogy a magyar kis- és középvállalatok esetében nem érvényesül a piaci sikereket megalapozó "protestáns etika", a takarékos személyes költekezés és a megtakarítások újbóli beruházása? Lehetséges, hogy ezek a vállalkozások másra szerveződtek, mint a piacgazdaságok hagyományos vállalatai? És ha igen, mi a hazai kis- és középvállalkozások célja? Miért nem válnak nagyokká? Külső tényezők akadályozzák ebben a hazai vállalatokat? Vagy a vállalat saját "célfüggvénye" nem tartalmazza a növekedést mint célt? A kérdések megválaszolására a GM Kisvállalkozásfejlesztési Intézet, az MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóközpont, a Pénzügykutató Rt. és a University of California San Diego munkatársai kutatócsoportot hoztak létre, amely az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) pályázati támogatásával második éve elemzi a közepes méretű vállalatok céljai, gazdasági viselkedése és gazdasági teljesítményei közötti összefüggéseket. (A kutatócsoport tagjai: Kőhegyi Kálmán, Laki Mihály, Major Iván, Róna-Tas Ákos, Tardos Márton, Tóth István János és Voszka Éva.) A kutatások eredményei közül a vállalatok jövedelmezőségének és hatékonyságának változására vonatkozó eredményeket és a mögöttes okok némelyikét ismertetjük.

Jövedelmezőség

A kutatás csak azokra a közepes méretű vállalatokra terjedt ki, amelyek kettős könyvvitelre kötelezettek. Magyarországon 1988-ban 7628 kettős könyvvitelt vezető vállalat volt. Ez a szám 2000-ig több mint 130 ezerre emelkedett. A kutatásnak ez a vállalati minta volt az alapsokasága, amelyből kiválogatták a közepes méretűeket. Az elemzés egyik sarkalatos kérdése volt, hogy miként alakult a különböző tulajdonosi szerkezetű vállalatok nyereségessége az elmúlt 12 évben, és milyen tényezők befolyásolták a nyereség vagy veszteség kialakulását. A különböző tulajdonban lévő, kettős könyvvitelű vállalatok közül csak azok adatai szerepeltek az alábbi mutatók kiszámításánál, amelyek összes eszköze, létszáma és árbevétele nagyobb volt nullánál. Az összes kettős könyvvitelű cég három tulajdoni csoportjának - a döntően külföldi tulajdonban lévő, a hazai magántulajdonú és a hazai állami tulajdonú vállalatoknak - a jövedelmezőségi mutatóit foglalja magában a 2. táblázat.

A kettős könyvvitelű vállalatok jövedelmezősége (ROA*) 1988 és 2000 között

2. táblázat

 

1988

1990

1992

1994

1995

Tulajdonos

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Külföldi

-

-

4 715

3,9

18 879

0,5

11 911

-0,5

17 420

0,5

Hazai magán

-

-

16 626

3,8

68 443

-0,1

40 504

-0,9

59 037

0,0

Állami

7 185

0,1

1 770

4,8

68

0,0

3898

-0,5

2 199

0,1

 

1996

1997

1998

1999

2000

Tulajdonos

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Vállalatok száma

ROA

Külföldi

19 764

0,5

20 201

1,4

21 104

0,4

20 926

2,8

37 040

3,8

Hazai magán

81 421

0,5

94 508

1,4

107 107

0,6

114 134

4,9

99 101

3,8

Állami

10 627

-0,2

1 552

-0,6

1 582

0,2

1 597

5,7

823

0,1

* ROA (Return On Assets) = adózás előtti eredmény/összes eszköz (%).

A táblázat adataiból látható, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok száma az 1990. évi 4715-ről 2000-ig 37 040-re emelkedett. Mint korábban említettük, a külföldi tulajdonú szektor vált a magyar gazdaság legdinamikusabb részévé. Ám távolról sem az összes külföldi vállalat! 2000-ben például a több mint 37 ezer külföldi cégből csupán minden második működött átlagos vagy annál magasabb jövedelmezőséggel. Azoknak a külföldi vállalatoknak a száma, amelyek eszközarányos jövedelmezősége meghaladta a 10 százalékot, csupán 4 ezer körül mozgott. Ugyanakkor közel 8 ezer külföldi vállalat negatív jövedelmezőségi mutatókat ért el. A magyar gazdaság dinamizmusát tehát nem a külföldi tulajdonú vállalatok általában, hanem azok közül egy kisebb csoport - és a 4 ezer közül is csupán néhány száz nagy cég - alapozta meg.

A többségi magyar magántulajdonban lévő társaságok száma az 1990. évi 16 626-hoz képest az ezredfordulóig közel meghatszorozódott. Átlagos jövedelmezőségük az 1990-es évtized közepéig elmaradt a külföldi cégekétől, akkor azonban felzárkózott. A magyar tulajdonú vállalatok túlnyomó többsége közepes méretű. Közülük arányosan sokkal több cég található a veszteséges zónában, mint a külföldi társaságok esetében. A hazai középvállalatok jövedelmezőségi mutatói közötti eltérések sokkal szélsőségesebbek, mint a külföldi cégeknél.

Érdekesen alakult a hazai állami tulajdonú vállalatok száma és jövedelmezősége. A privatizáció eredményeként az állami cégek száma a gazdasági átalakulás kezdetétől közel 2000-ről az ezredfordulóig 823-ra csökkent. Nyereségmutatójuk a vizsgált évtizedben fokozatosan csökkent, és általában alatta maradt a külföldi vállalatokénak. Meglepő kivétel az 1999. év, amikor az állami szektor bizonyult a legjövedelmezőbbnek, ami néhány nagy állami cég kiugró nyereségén alapult.

A jövedelmezőségi mutatók alapján megállapíthatjuk, hogy a magántulajdonú vállalatok - és azon belül a külföldiek - átlagosan kissé jobb eredményt értek el, mint a hazai állami vállalatok. A különbség azonban nem jelentős. Egyelőre nagy bátorság kell annak kijelentéséhez, hogy a magántulajdonú szektor egésze tartósan lényegesen nyereségesebben működik, mint az elődcégek összessége hajdanán.

Hatékonyság

Még meglepőbb eredményeket kapunk, ha a különböző tulajdoni szerkezetű vállalatok átlagos hatékonysági mutatóit hasonlítjuk össze. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a szerkezeti átalakulás eredményeként a külföldi cégeknél sokkal gyorsabban nőtt a munkatermelékenység, mint a hazai magántulajdonú vagy állami társaságoknál. Ha azonban nemcsak a munkaráfordításokra jutó eredmény mutatóit hasonlítjuk össze, hanem tekintetbe vesszük a vállalatok egyéb költségeit is, akkor a kép megváltozik. A 3. táblázat adatai a vállalatok hozzáadott értékét viszonyítják az összes költségükhöz.

A kettős könyvvitelű vállalatok gazdasági hatékonysága (EFF)* 1988 és 2000 között.

3. táblázat

 

1988

1990

1992

1994

1995

Tulajdonos

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Külföldi

-

-

4 715

22,5

18 879

21,8

11 911

19,2

17 420

12,8

Hazai magán

-

-

16 626

36,0

68 443

18,4

40 504

17,1

59 037

18,3

Állami

7 185

21,2

1 770

11,9

1 761

31,0

3 898

19,0

2 199

10,1

 

1996

1997

1998

1999

2000

Tulajdonos

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Vállalatok száma

EFF

Külföldi

19 764

22,9

20 201

26,1

21 104

20,1

20 926

18,6

37 040

13,9

Hazai magán

81 421

18,0

94 508

21,0

107 107

15,4

114 134

16,9

99 101

12,1

Állami

1 627

31,8

1 552

25,7

1 582

26,4

1 597

16,7

823

33,5

* Hatékonyság = hozzáadott érték/összes költség.

A táblázat adataiból látható, hogy a külföldi tulajdonú cégek átlagos költséghatékonysága általában meghaladta a hazai magántulajdonú vállalkozásokét. Nem úgy az állami vállalatokét! A vizsgált időszak nagyobb részében az állami vállalatok hatékonysági mutatója felülmúlta mind a külföldi, mind a hazai magántulajdonúakét. Ezt a váratlan eredményt csak részben magyarázza, hogy a privatizált vagy újonnan létrehozott magáncégektől jelentős ráfordításokat igényelt a kapacitások kiépítése, a sok új beruházás, az elveszett piacok helyett újak megszerzése. A jelenség mélyén olyan okokat sejthetünk, amelyek közelebb vihetnek bennünket a középvállalatok korlátozott sikereinek megértéséhez.

Az említett kutatás résztvevői interjúkat készítettek közepes méretű magánvállalatoknál. Ezek egyik legérdekesebb tanulsága az volt, hogy a magyar piacon működő középvállalatok helyzete a legbizonytalanabb. Nem elég kicsik ugyanis ahhoz, hogy a létrehozott jövedelmüket a tulajdonosok egyszerűen feléljék - bár ebben a vállalati csoportban is gyakori a presztízs-fogyasztás -, de nem is elég nagyok ahhoz, hogy jelentős beruházásokba fogjanak. Külföldi pénzpiaci forrásokhoz nem, vagy csak nagy nehézségek és költségek árán juthatnak hozzá, a hazai pénzpiac pedig a vizsgált időszakban inkább elijesztette őket, semmint ösztönözte a hitelfelvételt és így a külső forrásokból történő fejlesztést.

A hazai vállalatok másik érdekes sajátossága, hogy gyakorta olyan tulajdonosi hálózathoz tartoznak, ahol a csoport egészének, nem pedig az egyes cégeknek a sikere a fontos. Ebből adódik, hogy a tegnap még jól működőnek ítélt vállalatok mára eltűnnek a cégjegyzékből, mások pedig főnixként emelkednek ki, hogy azután hamarosan elenyésszenek. Az előzetes számítások szerint ebben a vállalati körben nem létezik semmiféle szilárd összefüggés a vállalatok nyereségessége és élettartama között. Az egy adott évben megszűnő vállalatok többsége a megelőző évben még nyereséges volt. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a hazai középvállalatok más célokat követnek, mint a "tankönyvi" magáncégek. Míg ez utóbbiak felhalmoznak, szabad eszközeiket beruházzák, piaci részesedést növelnek, a magyarok rövid távú létre rendezkednek be.

Ebben a tekintetben meglepő hasonlóságokat is felfedezhetünk a multinacionális vállalatok leányvállalatai és a hazai középvállalatok között. A hasonlóság abban áll, hogy az előbbiek is egyik évről a másikra beszüntethetik működésüket - bár szerencsére erre Magyarországon eddig kevés példa akadt -, és az anyacég más országba telepítheti a vállalatot. A multik ugyanis globális gazdasági térben gondolkodnak, nem pedig nemzeti piaci keretekben. Oda mennek, ahol viszonylag olcsó a képzett munkaerő, elfogadható az infrastruktúra és vonzók a piaci kilátások. A középvállalatok léte egészen más tényezők miatt bizonytalan. Ebben elsősorban a hazai pénzpiac állapota a meghatározó, de fontos szerepe van annak is, hogy maguk a vállalatok sem érzik elég erősnek magukat a piaci pozíciók megszilárdításához. Arra is számos példát láttunk, hogy amennyiben egy hazai középvállalat megerősödik, hamarosan megkörnyékezik a nagyok és kivásárolják a céget. Baj ez? Nem feltétlenül. Ha a kivásárlás nem csupán a piac megszerzését célozza, akkor a korábbi vállalat helyén még dinamikusabb, több embert foglalkoztató, sikeres cég jöhet létre.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére