A részvétel a fontos?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 49. számában (2002. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az 1984-es Los Angeles-i olimpia fordulópont volt a modern kori ötkarikás játékok történetében: első ízben ez hozott nyereséget a rendezőknek. A későbbi olimpiák is többé-kevésbé nyereségesek voltak, ám ahogy nő a kiemelkedő sporteseményt megrendezni szándékozó városok száma, úgy válnak mind hangosabbá a bírálók is. Ők egyrészt az olimpia szellemének elvesztésétől tartanak, másrészt úgy vélik: a sportrendezvénybe ölt állami pénzeket más célokra kellene fordítani.

Pénzre váltott olimpiák

Az újkori olimpiák 1896 óta tartó történetének első évtizedeiben az ötkarikás versenyek megrendezése kivétel nélkül pénzügyi veszteséggel járt, a szervezők csak annyit tehettek, hogy igyekeztek a minimálisra csökkenteni a rendezvény deficitjét. Általában arra törekedtek, hogy a lehető legkisebb befektetéssel és a már megépült sportlétesítmények felhasználásával teremtsék meg a játékok feltételeit. Az első három olimpiát - Athén, Párizs, St. Louis - kisipari módszerekkel bonyolították le: szinte egyetlen új létesítmény sem épült, és a szervezés is sok kívánnivalót hagyott maga után.

Két brit olimpiatörténész, Brian Chalkey és Dr. Stephen Essex szerint az 1908 és 1936 között rendezett ötkarikás játékokat már nagyobb szervezettség kísérte, és a rendező városokban több új sportpálya is épült. Az olimpiák 1960-ig tartó harmadik szakaszát a szervezettség és az új létesítmények építése mellett már az jellemezte, hogy a szervezők a még "kötelezően" veszteséges eseményt összekötötték a rendező város urbanisztikai fejlesztésével is.

Két véglet: Melbourne és Montreal

Az ekkor még szinte kizárólag állami pénzekből finanszírozott olimpiák közül pénzügyi szempontból az 1956-os melbourne-i volt az egyik legsikeresebb. Folyó áron 2,06 millió angol fontot emésztettek fel az ausztrál városban lezajlott játékokkal kapcsolatos közvetlen kiadások - egyebek mellett az utazási költségek, az alkalmazotti fizetések, a küldöttségek elhelyezése és élelmezése, illetve a versenyek lebonyolítása -, míg a bevételek 1,76 millió fontot tettek ki, s így csak 300 ezer fontos veszteséget kellett elkönyvelnie Victoria állam költségvetésének.

A fenti számvetésből hiányzott egy 2,4 millió fontos kiadás: a szervezők úgy döntöttek ugyanis, hogy az olimpiai parkra, valamint a többi stadion korszerűsítésére fordított összegek olyan hosszabb távú befektetésnek minősülnek, amelyek függetlenek az olimpiától. Mint kiderült, az illetékeseknek igazuk volt, a melbourne-i olimpia idején épült létesítmények kihasználtsága a sportversenyek után is kielégítő volt.

Ha Melbourne volt a csúcspont, akkor mindenképpen a kanadai Montreal volt a pénzügyi mélypont: a Québec tartomány legnagyobb városában 1976-ban rendezett olimpia közel egymilliárd dolláros veszteséggel zárult, s a csőd közeli helyzetbe jutott város lakóinak még most is fizetniük kell a több mint negyedszázaddal ezelőtt nem önként vállalt hitelek törlesztőrészleteit. A kudarcot súlyosbítja, hogy a versenyekre épített létesítmények nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: kihasználtságuk ma sem megfelelő. A kerékpárosok számára épített körpályát például hosszas tanakodás és vita után most végül botanikai és állatkertként hasznosítják.

Los Angeles - a vállalkozók nyeresége

A montreali kudarcból, illetve a politikai propagandacélokat szolgáló, ám az amerikai bojkott miatt felemásra sikerült 1980-as moszkvai olimpia tapasztalataiból okulva a kaliforniai Los Angelesben szakítottak az állami finanszírozással, és a magántőkére bízták a rendezéshez szükséges pénz előteremtését. A mintegy harminc nagyvállalati szponzor, köztük a Coca-Cola, illetve a sörgyártó óriás, az Anhauser-Busch 216 millió dollárt dobott össze, míg a televíziós közvetítési díjakból - folyó áron - közel 300 millió dollár folyt be - háromszor több, mint nyolc évvel korábban Montrealban. Az utóbbihoz az is hozzájárult, hogy a Los Angeles-i volt az első olyan olimpia, ahol a tévétársaságok már azért is fizettek, hogy egyáltalán licitálhassanak a közvetítési jogokért. Los Angeles, ahol csak kevés új létesítményt kellett építeni, a jegyeladások terén is sikeres volt: míg Münchenben, Montrealban és Moszkvában 20 millió dollár folyt be a jegyek árából, az amerikai városba látogatók összesen 150 millió dollárért vettek belépőket.

A játékok közvetlen nyeresége meghaladta a 210 millió dollárt, míg a dél-kaliforniai térség - a turizmusból befolyt összegekkel együtt - több mint 2 milliárd dollárt keresett a mintegy egymilliárdba került olimpia megrendezésén.

Szöul - a diktatúra napos oldala

Az 1988-as szöuli olimpia szervezői a vegyes finanszírozás mellett döntöttek. Az újonnan épült sportpályák többsége állami pénzből készült el, míg a sportolók és edzők elhelyezésére szolgáló lakónegyedet magánpénzekből építették. Ugyancsak a magántőke gondoskodott az újságíró- és konferencia-központok finanszírozásáról, illetve az új szállodák építéséről.

Annak ellenére, hogy Szöulban több új létesítmény épült, mint Los Angelesben, az olimpia nem változtatott jelentősen a 10 milliós metropolis szerkezetén: a dél-koreai város az olimpiától függetlenül fejlett úthálózattal rendelkezett, s a versenyek során használt 112 sportlétesítményből csak tizenhármat kellett újonnan felépíteni. Bár az építkezések viszonylag korlátozottak voltak, 1982 és 1988 között koreai adatok szerint az olimpia megrendezésének köszönhetően 336 ezer új munkahely teremtődött, s 1987-ben az összes dél-koreai alkalmazott fél százaléka dolgozott az olimpiai projekt megvalósításán.

A dél-koreai város fő sikere az elemzők szerint elsősorban nem a játékok nyereséges megrendezésében rejlett, hanem abban, hogy az olimpia kapcsán - egyszeri "lökéssel" - beindítottak egy olyan, magát évekig fenntartó folyamatot, melynek során a korábban alig ismert Szöul elismert befektetési hellyé és népszerű idegenforgalmi célállomássá vált. Ugyancsak fontos volt, hogy a szöuli olimpia után jelentősen megnőtt a Dél-Korea és a kelet-közép-európai országok közötti kereskedelmi forgalom.

A szöuli rendezvénysorozat sikerét alig csökkentette, hogy sokak számára egyértelműnek tűnt: a Dél-Koreát uraló katonai junta saját imázsának javítására használta fel a játékokat. A rendezők a koreai kultúráról és nyitottságról beszéltek, miközben rendfenntartók tízezrei igyekeztek a stadionoktól távol tartani a demokratikus reformokat követelő egyetemistákat.

Barcelona - a városrendezők diadala

A szöulihoz hasonlóan "vegyes finanszírozású" 1992-es olimpia fő különlegességét az adta, hogy a katalán főváros, Barcelona vezetői az olimpia "ürügyén" rendbe hoztak több városnegyedet, felújították a régi kikötőt és környékét, valamint modernizálták a város infrastruktúráját.

A Centre d'Estudios Olímpics i de l'Esport nevű intézet 1995-ös tanulmánya szerint különösen figyelemre méltó, hogy az olimpia olyan lökést adott a városnak, amelyet a nyolcvanas években máshonnan nem kaphatott volna meg. "Az 1975-ben bekövetkezett spanyolországi demokratikus átalakulás egybeesett az általános gazdasági válsággal. Barcelona különösen nehéz időszakba lépett, amit csak súlyosbított, hogy az ipar elköltözött a városból, a lakosság száma pedig stagnált. Ebben a helyzetben a 25. olimpiai játékok megrendezésére való jelentkezés volt a legjobb módszer a város felélesztésére és korszerűsítésére. 1986 és 1992 között Barcelona a válságból a gazdasági felvirágzás korszakába jutott" - áll a Ferran Brunet által írt tanulmányban.

Brunet szerint Barcelonában minden korábbinál többet, 8,01 milliárd dollárt költöttek az olimpiával közvetlen vagy közvetett kapcsolatban lévő beruházásokra, s a legtöbbet, a befektetések 35,9 százalékát az útépítések emésztették fel. A fenti összegben nincs benne a játékok lebonyolítására fordított 1,36 milliárd dolláros összeg.

Spanyol adatok szerint az összkiadások 32,7 százaléka származott magánforrásokból, s ennek egyharmada volt külföldi tőke. A magánbefektetők elsősorban a ház- és szállodaépítésben, valamint a fizetős autópályák kiépítésében vettek részt, s az építkezések és egyéb fejlesztések a legjobb évben - 1991-ben - több mint kilencvenezer embernek adtak munkát. Az állami és városi kiadások jelentős részét hitelekből finanszírozták. Az évente 16 milliárd pezetás törlesztőrészleteken egyenlően osztozik a madridi kormány és a barcelonai városi költségvetés.

A beruházások sokrétűsége miatt nagyon nehéz pontosan meghatározni a barcelonai olimpia pénzügyi mérlegét, a források többsége a nullszaldó közelébe helyezi a végleges számot. A beruházások összegét tekintve még az említett legnagyobb veszteség, a húszmilliós deficit is minimálisnak tűnik. A pénzügyi eredményeken mindenképpen rontott, hogy Los Angelesszel ellentétben Barcelonában nem a legtöbbet ajánlók kapták a tévéközvetítési jogokat, hanem azok, akik a legnagyobb közönséghez juttatták el az adásokat.

A katalán főváros fejlődésének azonban ára is volt: a helyi statisztikák szerint a megélhetési költségek jóval gyorsabban nőttek Barcelonában, mint Katalónia többi városában. A legnagyobb arányban a lakások drágultak: 1985 és 1993 között 3-3 és félszeresére nőtt a használt, illetve az új lakások négyzetméterára.

Atlanta - Coca-Cola játékok

A Coca-Cola és a CNN szülővárosa, Atlanta ismét egyértelmű nyereséget hozott. A Los Angeles-i módszer lemásolásával rendezett 1996-os olimpia 1,4 milliárd dollárba került, és minden jövedelmet - a turisták által költött összegeket is - beleszámítva közel 4 milliárd dolláros bevételt, azaz mintegy 2,5 milliárdos nyereséget termelt. Az olimpia szervezése és lebonyolítása a munkaerőpiacon is kedvező hatásokkal járt, amerikai statisztikák szerint az ötkarikás játékok 77 ezer új munkahelyet teremtettek.

Holger Preuss német közgazdász szerint az egyértelmű gazdasági sikernek az volt az ára, hogy minden korábbinál egyértelműbbé vált az olimpiai szellem kommercializálódása, nem véletlen, hogy az újságírók "Coca-Cola játékoknak" nevezték el az amerikai városban rendezett olimpiát.

A rendezési jog Atlantának ítélése akár az új idők jelképének is tűnhetett: sokan biztosra vették, hogy a megtiszteltetés az első újkori olimpiát megrendező Athénnak jut majd, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai úgy döntöttek, inkább a biztos sikert ígérő amerikai városnak juttatják a centenáriumi játékokat.

Sydney - kontinensimázs

"A legtöbb ember, aki valamit tud rólunk, azt hiszi, Ausztrália nem egyéb, mint egy tengerparti nagy farm. Az olimpia mindenképpen el fogja oszlatni ezeket a téveszméket. Az igazi gazdasági hatás hosszú távon érvényesül, és abban nyilvánul majd meg, hogy jobb lesz Ausztrália nemzetközi befektetési és kereskedelmi megítélése. A sydneyi olimpia ebből a szempontból leginkább az 1964-es tokióira emlékeztet: a világban ugyanis az ötkarikás játékok után változott meg a japán gazdaság megítélése" - nyilatkozta Michael Egan, a játékoknak helyszínt adó ausztrál Új-Dél-Wales állam pénzügyminisztere. Egan jövendölése igaznak bizonyult: az olimpia valóban lendített Ausztrália nemzetközi megítélésén, amit az is bizonyít, hogy a játékok óta eltelt időben többtucatnyi olyan vállalat jelent meg a kontinensen, amelyek korábban nem érdeklődtek az ottani lehetőségek iránt.

Az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég becslése szerint a játékok előtti, illetve utáni hat évben az olimpia megrendezése 6,3-6,3 milliárd fonttal növelte, illetve növeli meg Ausztrália hazai össztermékét. A játékok után keletkező nyereséget további beruházásokkal igyekeznek növelni: az ausztrál kormány például 2004-ig újabb 7,9 milliárd dollárt - jóval többet, mint az olimpia előtt - ad a Sydney környéki új utak és vasútvonalak, illetve ipari parkok építésére.

Az olimpia pénzügyi értelemben vett nyereségességével kapcsolatban több jelentés került napvilágra, s az elemzők egy része mintegy 100 millió dollárra teszi a hasznot. A más és más összegeket kiszámító szakértők egyben értenek egyet: a nyereség nem éri el a Los Angeles-i összeget, ám az biztos, hogy Ausztrália nem veszített a rendezésen.

Athén és Peking - hagyomány és fejlesztés

Több jelből is arra lehet következtetni: a NOB meg akarja tiltani, hogy az olimpiával kapcsolatos jövedelmeket a rendező város infrastruktúrájának a fejlesztésére fordítsák. Ez azt eredményezné - vélte Preuss, hogy a jövőben csak azok a metropolisok pályázhatnak eséllyel, amelyekben gyakorlatilag teljesen felépültek a rendezéshez szükséges létesítmények.

Mindenesetre a 2004-es és 2008-as olimpia helyszínének kijelölésekor ezek a megfontolások még nem játszottak döntő szerepet: Athénban és különösen Pekingben rengeteg az építenivaló.

Az 1,96 milliárd eurós költségvetéssel számoló Athénban azt tervezik, hogy a közvetítési díjakból 736 millió, a marketingből 544 millió, a jegyeladásból 183 millió, az állami támogatásból pedig 235 millió euró folyik majd be. Az előkészületek sok kívánnivalót hagynak maguk után, ezért tavalyelőtt - miután a felkészülés első három évében szinte csak annyi történt, hogy a görög illetékesek egymással vitatkoztak - a NOB vezetői megfenyegették Görögországot: elveszik az országtól a rendezés jogát. A válsághelyzet végül úgy oldódott meg, hogy a miniszterelnök átszervezte kormányát, s megbízható embereit ültette az előkészítést felügyelő tisztségekbe.

A 2008-as pekingi olimpia egészen más lesz, mint a valószínűleg inkább a hagyományokat hangsúlyozó athéni. A világ legnépesebb országában megrendezendő ötkarikás játékok szervezői már bejelentették, hogy húszmilliárd dolláros befektetéssel készülnek fel a versenyekre.

Pekingben többek között öt új metróvonalat, 200 kilométernyi utat építenek, s megtisztítják a város levegőjét és folyóit. A több mint egymilliárd embert "szállító" piac már felkeltette a szponzorok érdeklődését, lapjelentések szerint a multinacionális cégek sorban állnak, hogy pénzt adjanak a verseny szponzorálására. A kínai piacot ismerők szerint elsősorban azoknak a cégeknek van jó esélyük a zsíros megrendelések megszerzésére, amelyek már hosszabb ideje jelen vannak az országban.

A nagy lehetőségek dacára sokan ellenezték, hogy Peking kapja meg a rendezés jogát. Az ellenzők attól tartanak, hogy a kínai vezetés - amelyet a legjobb akarattal sem lehet az emberi jogok bajnokának nevezni - saját imázsának javítására akarja felhasználni a rendezvénysorozatot.

Általános tapasztalatok

A múlt évszázad második felében rendezett olimpiákkal foglalkozó tanulmányokból kiderül, hogy az ötkarikás játékokra való felkészülés éveiben a rendezvénynek otthont adó országokban az átlagosnál gyorsabbá vált a GDP növekedése. A legjobb év az olimpia előtti harmadik esztendő, amikor a hazai össztermék növekedése átlagosan 1,5 százalékponttal magasabb az átlagosnál.

Ugyanakkor arra is fény derült, hogy az olimpiák utáni időszakot az átlagosnál valamivel lassabb GDP-növekedés jellemzi.

Az olimpia nemzeti összterméket javító hatása szembeötlő Ausztrália esetében, ahol 1992-ben jelentősen felgyorsult a stagnáló gazdaság, és az olimpia évéig az átlagosnál gyorsabb volt a növekedési ütem.

Az olimpiai játékok másik hatása, hogy jelentősen megnövekszik a turisták száma és az idegenforgalom. A fokozott médiafigyelemnek köszönhetően a rendező város még évekig kiemelt turisztikai célpont marad. Az érdeklődés azonban hosszabb távon lanyhul, és eléri a játékok előtti átlaghoz közeli szintet.

Sokan viszont a várható felfordulás miatt igyekeznek elkerülni a játékok idején a rendező várost. Szakértők szerint az is gyakori, hogy a rendező városok lakói "elmenekülnek" otthonukból: Sydneyből például az "őslakosok" 14 százaléka költözött el átmenetileg. Ugyancsak egyértelmű, hogy a rendezés és az arra való felkészülés emberek tízezreinek ad munkát, majd az olimpia után ezek jó része megszűnik, s így a játékok utáni hónapokban az állásnélküliek számának emelkedése várható.

Az olimpia rendezésére pályázó városoknak azt is észben kell tartaniuk, hogy még a nyereséges játékok is vesztessé tehetik a városlakók egyes csoportjait. A helyi politikai vezetők, akik az olimpia ürügyén pénzt kapnak arra, hogy saját politikai programjuk alapján költsenek el hatalmas összegeket, egyértelműen nyertesnek tekinthetőek. Azok a polgárok viszont, akiknek általában viszonylag lerobbant lakónegyedei a leendő olimpiai falu helyén vannak, vesztesek is lehetnek, hiszen el kell költözniük megszokott környezetükből. Végül maga a város is vesztes lehet, ugyanis az olimpia rendezésének legfontosabb ügyeiben a NOB-é a végső szó.

"A felkészülés mindennapi ügyeit pedig egy olyan magánkézben lévő nonprofit szervezet intézi, melynek feladata nem az, hogy mindenáron a város lakóinak kedvezzen, hanem az, hogy mindenben eleget tegyen a NOB által támasztott feltételeknek" - állapította meg tanulmányában Matthew Burbank, a utahi egyetem tanára. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a Los Angeles-i játékok során keletkezett 225 millió dolláros nyereségből a város egy centet sem kapott, a pénzt ugyanis különféle sportszervezetek között osztották szét.

Több szakértő úgy véli, az sem egyértelmű, hogy az olimpiák kizárólag kedvező képet sugallnak a rendező városról. A sydneyi olimpia megrendezése előtt közzétett tanulmányában az ausztrál Gary Cox például arra emlékeztetett: az 1968-as játékoknak otthont adó Mexikó meg akarta mutatni, hogy a fejlett és demokratikus világ része, ám az onnan érkező képek - a játékokat övező erőszak, illetve a hatalmas katonai jelenlét - egészen mást sugalltak. Montreal sem járt sokkal jobban: a világra szóló veszteség mellett a sztrájkfenyegetések, a lekésett építési határidők, illetve a kisebb-nagyobb megvesztegetési botrányok is megmaradtak az emberek emlékezetében.

Barcelonában a hontalanok elleni durva rendőrségi fellépés, azaz a szegénység "kriminalizálása" rontott a rendező város megítélésén, Atlantában pedig a közlekedési problémák, az erőszakos utcai árusok és egyes szolgáltatások hiánya szúrt szemet. "Az olimpia nem szavatolja automatikusan a rendező város kedvező megítélését: a játékok hatására előtérbe kerülnek és megnagyobbodnak a térségben zajló kedvező és kedvezőtlen fejlemények" - vélekedett Stephen Roulac egyetemi tanár egy 1993-ban írt tanulmányában.

"Fehér elefántok"

A hosszú távú nyereségesség szempontjából ugyancsak meghatározó, hogy az olimpiai létesítményeket menynyire használják ki a sportrendezvények utáni években. Az amerikaiak ezen a téren is sikeresek voltak. Los Angelesben külön nonprofit szervezetet hoztak létre, amelynek az volt a feladata, hogy a nemzetközi és nemzeti sportversenyekre való jelentkezéssel újra és újra hasznosítsa a létesítményeket.

Atlantában is hasonló a helyzet, az 1996-os olimpiára épített Centennial Olimpic Park ma is sorra rendezi meg a nagy tömeget vonzó sport- és kulturális eseményeket. Atlantában elkerülték a montreali kudarcot: a szervezők tudták, hogy aligha lehet kihasználni hosszú távon egy fedett kerékpárpályát, így a velodrom csak ideiglenes építmény volt, és azt a játékok után azonnal lebontották. Ugyancsak az új épületek hosszú távú felhasználását volt hivatott szolgálni, hogy a sportolók szállását a georgiai műszaki egyetem mellé telepítették, így a házakat az olimpia után kollégiumi szállásként hasznosították.

Szöulban is hasonló megoldást választottak: az olimpiai falut lakóteleppé alakították át, a konferencia-központ a Világkereskedelmi Központ tulajdonába került, míg a sajtóközpontot az építést finanszírozó Korea Broadcasting System hasznosítja. A szállodai szobák számát 42 százalékkal megnövelő hotelépítkezések sem bizonyultak feleslegesnek: az olimpia következtében Szöul felkerült a világ turisztikai térképére, s a játékok óta jóval több turista látogat a városba, mint 1988 előtt.

Sydneyben viszont a jelek szerint nehezen hasznosítható létesítmények, "fehér elefántok" is épültek. Az olimpiai stadionokat ugyanis Sydney egyik külvárosában emelték, ahol nincsenek lakónegyedek, s bár a város külön vasútvonalat építtetett a belváros és az olimpiai létesítmények összekötésére, az olimpia óta nagyon alacsony az új stadionok kihasználtsága. A Homebush-öbölben lévő Superdome, illetve a megnyitónak és záróünnepségnek otthont adó Ausztrália-stadionban az olimpia óta évente mindössze öt-hat nagyszabású rendezvényt tartanak, míg a nyereséges üzemeltetéshez legalább háromszor ennyire lenne szükség. Az olimpiaügyi miniszternek, Michael Knightnak az is eszébe jutott, hogy adminisztratív eszközökkel kellene rávenni a koncert- és egyéb rendezvényszervezőket, hogy a belvárosi szórakoztató-központ helyett inkább Homebushba vigyék a legnépszerűbb koncerteket.

"A Superdome-ban és a többi létesítményben az emberek még nem érzik otthon magukat. Ezeket az épületeket az emberek nem tekintik a város részének, ezért az lenne a legjobb, ha a kormány egy olyan szórakoztató-központot hozna létre, ahol színházak, mozik és éttermek vannak" - vélekedett az ABC ausztrál televíziónak adott interjújában Kevin Jacobson sydneyi koncertszervező. Ausztráliában valószínűleg sokaknak eszükbe jutott, hogy a kétszázmillió dollárért épített Superdome és a háromszor többe került Ausztrália-stadion végül ugyanarra a sorsra jut, mint a melbourne-i olimpia rendezvényeinek helyt adó wawerley-i AFL-stadion: a létesítményt lebontották, és a városhoz jóval közelebb felépítették a hamar népszerűvé vált Colonial stadiont.

Több pénz, kevesebb romantika

Mindenki egyetért abban, hogy az olimpiai játékok rendezésében észlelhető új trendek a tiszta versengést ideálul állító olimpiai szellem gyengüléséhez vezetnek. Az olimpiai játékok kommercializálódását a korrupciós botrányokba keveredett NOB is elismerte, és igyekszik ellenlépéseket tenni az olimpiai szellem megőrzése érdekében. Az óvintézkedések közül a finanszírozási források ellenőrzése, a szponzorok számának korlátozása, a jegyeladások profitorientáltságának csökkentése, illetve a közvetítési jogok értékesítésének szabályozása tekinthető a legfontosabbnak.

Az olimpiai szellem gyengülésének hátterében az is megtalálható, hogy a játékok rendezésével megbízott ország kijelölése a NOB és a pályázók szempontjából is politikai kérdés. A NOB - miközben elismeri a piaci tényezők fontosságát - a barátok megjutalmazását, illetve a feltételezett ellenségek megbüntetését igyekszik elérni a rendezői jog megadásával. A pályázók pedig elsősorban nem a sportversenyek miatt akarják megszerezni a rendezési jogot, hanem azért, hogy a világgal megismertessék városukat, és ha van egy kis szerencséjük, mással fizettessék ki a reklámozási költségeket - vélekedett a már említett utahi professzor, Matthew Burbank. Állítását alátámasztja az a tény is, hogy az utóbbi évtizedekben egyértelművé vált: az anyagilag sikeres olimpiák után ugrásszerűen nőtt a jövőbeli pályázatokon induló városok száma, s manapság már többtucatnyi város vesz részt a rendezésért folyó harc első fordulójában.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére