Magánnyugdíj-variációk

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 48. számában (2002. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Mind gyakoribb, hogy a privát nyugdíjpénztárak szolgáltatásait a munkáltató "vásárolja meg" az alkalmazottainak, ami javítja a munkatársak céggel szembeni lojalitását, bérkiegészítésnek is jó, meg némi adóspórolásra is alkalmas. Az elmúlt egy-két évben azonban sok céget elbizonytalanított, hogy az állam nem őrizte meg a nyugdíjpénztárak, biztosítótársaságok kínálatához kapcsolódó adókedvezmények reálértékét. A jövőben még az sem kizárt, hogy a társadalombiztosítás az állampolgárok egyéni nyugdíjszámláinak elkülönítésével kvázi piaci versenyzővé válik az öregségi járulékforintok megszerzésében.

A pénztárkedvezmények értékvesztése folyamatos

Első látásra meglehetősen széles az a paletta, amivel a hazai cégek kiegészíthetik munkavállalóik majdani állami társadalombiztosítási (tb) nyugdíját: választhatnak önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjkiegészítést vagy adományozási lehetőséget, magánpénztári díjhozzájárulást, nyugdíjbiztosítási szerződés megkötését, esetleg halálesetre szóló kockázati biztosítást.

Sok cég mégsem él a lehetőségekkel, vagy azért, mert nincsenek pontos információi a kínálatról, vagy mert a lehetőségekhez kötődő egyes (adó)kedvezmények az utóbbi időben fokozatosan veszítettek vonzerejükből. Utóbbiak táborát gyarapítja az a tény is, hogy egyelőre nem látszik: a pénzügyi kormányzat milyen irányba kívánja tovább vinni a nyugdíjreformot. E pillanatban - talán a választásoktól sem függetlenül - a közigazgatási apparátusban még nincs semmilyen tervezet a jövőről.

Az előző évek némi megtorpanást hoztak a magánnyugdíj rendszerében. A magánpénztárak változatlanul 6 százaléknyi nyugdíjjárulékrészt kaphatnak tagjaik után, bár az eredeti tervek szerint már 1999-től 7, 2000-től pedig 8 százalék jutott volna nekik. 2002 végéig meghosszabbították az állami tb-rendszerbe való visszatérési lehetőséget (további "hosszabbítás sem kizárt" - hallani). Igaz, ezzel évente csak 15-16 ezer munkavállaló él a statisztikák szerint.

Egy helyben topogás

A pénztárak számára súlyosabb érvágás volt, hogy az állam eltörölte a pályakezdők - évi mintegy 60-70 ezres táborának - belépési kötelezettségét valamelyik magánkasszába. Szakértők szerint a húszas éveikben munkába állók többségét nemigen foglalkoztatja, mi lesz vele nyugdíjas korában, munkaadójuk számára pedig közömbös az ügy. Így ők nagy valószínűséggel sohasem válnak pénztártaggá.

A magánpénztári szférával szembeni lépések oka a kormányzat aggodalma. Az 1998-ban indult magánkasszák a nyugdíjreform során a vártnál "sikeresebbek" lettek, és 2,3 milliós tagságuk révén az eredetileg számítottnál jóval több pénzt, átlagosan évi 60 milliárd forintot vontak el a "hagyományosan" deficites, felosztó-kirovó nyugdíjrendszerből. Ahogy egy közigazgatási szakember fogalmazott: a nyugdíjforintokból "mobilizálható tőke" lett, ami bizonytalanná teheti az öregségi rendszer jövőjét.

Nem véletlen, hogy egyes kormányzati utalások alapján az állam esetleg pénztári stílusú eszközökkel próbálhatja majd felvenni a versenyt a nyugdíjra félreteendő pénzek visszaszerzéséért. Egyes megnyilatkozások szerint a tb-rendszerben is egyéni nyilvántartást vezetnének be, sőt valamilyen hozamot is jóváírnának az állampolgároknak (akik így akár maguk választhatnák meg nyugdíjba menetelük időpontját akkor, amikor úgy érzik: elegendő már öregségi járadékuk mértéke).

Ez az elképzelés, megfejelve a mellette létrehozandó államilag garantált, a költségvetés által fizetendő (és az infláció mértékével növekvő) minimálnyugdíjjal, megkérdőjelezhetné a magánkasszák létjogosultságát.

Kedvezmények a mérlegen

Milyen kedvezmények illetik meg ma a valamelyik privát nyugdíjpillért választó magánszemélyt és foglalkoztatóját? A személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény szerint - a kötelező társadalombiztosítási (tb) nyugdíjhoz hasonlóan - a magánpénztári tagdíj 25 százaléka is levonható a magánszemély összevont adóalapjának számított adójából. A magánnyugdíj ráadásul adómentesen örökölhető, ha az öröklés a biztosított nyugdíjba vonulása előtt következik be (igaz, a tőke felvétele illetékköteles.)

Megtörténhet, hogy egy munkavállaló - avagy vállalata, esetleg megosztva - a kötelező tagdíj mellett még kiegészítő hozzájárulást is szeretne fizetni a magánkasszába. A kiegészítés mértéke a szabályok szerint nem korlátlan, mivel "plafonja" a kötelező tagdíj alapjául szolgáló jövedelem (járulékalap) 10 százaléka, azaz legföljebb 4 százalékpontnyi érték. Ha a cég fizeti a kiegészítést, arra a magánszemélynek nem jár adókedvezmény, mivel - szól a logikus indoklás - itt az a kedvezmény, hogy ezt a hányadot nem kell beszámítani a pénztártag adóalapjába (azaz nem jövedelem számára).

Az önkéntes kasszák magánszemély tagjait a pénztárhoz érkezett befizetések után 30 százalékos, maximum évi 100 ezer forintos adólevonási lehetőség illeti meg (ez akkor sem többszörözhető, ha valaki egyszerre több helyen is pénztártag). A szakértők szerint elsősorban a közepes jövedelműek számára előnyös mértékű kedvezmény ráadásul nemcsak saját tagi befizetései után illeti meg, de például a támogatója (általában a munkaadója) által fizetett, s az egyéni számláján jóváírt összegek után is.

A 2020. január 1-je előtt nyugdíjba vonuló munkavállalókat további 30 ezer forint adócsökkentési lehetőség illeti meg. Ők tehát egészen öregségi nyugdíjuk megállapításáig évi 130 ezer forintot írhatnak le az önkéntes pénztári befizetések után.

A munkáltatót meglehetősen rigorózus szabályok kötik abban az esetben, ha ő akarja - részben vagy egészben - fizetni a tagdíjat dolgozói számára az önkéntes kasszá(k)ba. Egyrészt nem tagadhatja meg a díjfizetést egyetlen olyan pénztártag munkavállalójával szemben sem, aki legalább 6 hónapja munkaviszonyban áll vele. Ezen túl köteles minden érintett dolgozó részére azonos összegű, vagy a munkabérek alapján azonos kulccsal (százalékkal) számított munkáltatói hozzájárulást fizetni. Ettől a szabálytól csak azon alkalmazottak esetében lehet - felfelé - eltérni, akik 15 éven belül betöltik a nyugdíjkorhatárt.

E kikötéseket "ellensúlyozza", hogy a munkaadó a havi minimálbér (idén 50 ezer forint) mértékéig adó- és járulékmentesen - plusz a társasági adózásban elismert költségként - fizethet be hozzájárulást dolgozója önkéntes pénztárába. Az esetleges e fölötti rész viszont már adóköteles természetbeni juttatásnak minősül, ami után adó- (44 százalék), tb-járulék- (29 százalék) és munkaadóijárulék-teher (3 százalék) is hárul a cégre.

Az érem másik oldala persze az, hogy nagyon kevés munkáltató képes akár "csak" havi 50 ezer forint támogatást adni alkalmazottainak. Ráadásul az összes nyugdíjszolgáltatás esetében kérdéses, hogy a dolgozók ezt a jövőbeni gondoskodási-juttatási formát, s nem inkább azonnal elkölthető forintokat várnak-e munkaadójuktól.

A jelenlegi adórendszer mindenesetre a megtakarítási oldal után a kifizetési szakaszban sem ró terhet a munkavállalóra. Az önkéntes kasszák nyugdíjkifizetései klasszikus esetben - azaz, ha a járadékos formájú vagy egyösszegű szolgáltatás a nyugdíjba vonulás után kezdődik el - adómentesek.

Bruttó pénztárhozamok 2001-ben (%)*

Alapító

Önkéntes pénztár

Magánpénztár

Allianz Hungária

10,39

10,4

ÁB-Aegon

7,2

11,35

Évgyűrűk

6,7

7,13

ING N-N

4,5

6,2

MKB

9,2

9,9

OTP

6-7

6-7

Winterthur

4,65

7,23

* Előzetes adatok

Forrás: piaci közlések

Közel a nyugdíjhoz

Lehetnek persze olyan alkalmazottak, akik a nyugdíjhoz közeli időpontban, ráadásul egy összegben igénylik a kassza kifizetését. Nekik legalább 3 év tagsági időt kell igazolniuk ahhoz, hogy pénzükhöz adómentesen juthassanak hozzá. Ha ez nincs meg, akkor 3 évig csak az a szolgáltatás adómentes, amelyet járadékként ad nekik kasszájuk. Ráadásul - a törvény "kicselezését" elkerülendő - ebben az esetben is csak akkor, ha a járadékösszeg legfeljebb 15 százalékkal csökken az egymást követő első 3 évben.

Persze minden jelenbeli adókedvezmény más színben tűnik fel, ha esetleges korábbi állapotokkal vetjük össze őket. Az önkéntes kasszák startjakor a magánszemélyek adókedvezménye még a befizetések 50, és nem 30 százalékára rúgott.

A pénztárak működési terhei időközben többször is nőttek, például azzal, hogy a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) ez évtől 0,5 százalékra növelte a teljes tagdíjbevétel alapján fizetendő felügyeleti díjat a korábbi 0,2, majd 0,3 százalékról. Itt nonprofit intézményekről van szó, amelyek indulásukkor nem kalkuláltak ilyen változtatásokkal - emlékeztetett Soproni Gábor, a Villamosenergia-ipari Társaságok (VIT) Nyugdíjpénztárának ügyvezető igazgatója. E pénztár önkéntes ága tavaly 800-900 tagjának már mintegy 1 milliárd forint nyugdíjat fizetett ki.

A magánszféra erősítése kellene

Az ügyvezető elképzelhetetlennek tartotta, hogy a magánnyugdíjszférát valaha is "visszaállamosítsák". A hagyományos tb versenyképessé tétele finanszírozhatatlan, a gazdasági növekedéssel párhuzamosan ugyanis csökken a népesség, s nő az átlagéletkor. A nyugdíjkorhatár emelésével a forráshiány csak ideig-óráig lenne elodázható.

Ehelyett szerinte növelni kellene a tőkefedezeti pillér súlyát, a felosztó-kirovó rendszert pedig elsősorban a fogyatékosok, rokkantak vagy egyéb rászorulók számára megtartani. Soproni szerint akár a privát nyugdíj rendszerén belül is módosításokat lehetne végrehajtani, növelve a tagoknak szabadabb tőkefelhasználási lehetőségeket kínáló önkéntes kasszák szerepét a magánpénztárak rovására. Az önkéntes ág szereplői úgynevezett elismert - a tb-járulékot fogadó - pénztárak is lehettek volna - tette hozzá.

A magánkasszákba betett pénz semmiképpen sem vész el. Elképzelhetetlen olyan állami intézkedés, ami választási lehetőség nélkül hátrányosan érintené a pénztártagokat a jövőben - nyomatékosította Juhász István adószakértő, aki az elmúlt években a közigazgatásban a magánnyugdíj rendszerével is foglalkozott.

A szakember szerint a privátnyugdíjrendszer sokkalta fontosabb kérdése, hogy melyek azok az önkéntes és magánkasszák, amelyek a 10-30 éves megtakarítási periódus lejártával valóban szolgáltatást is tudnak majd nyújtani. (A téma "alkérdése" lehet akár az is, hogy például hány magánpénztár tudna helytállni, ha esetleg tömeges visszalépési hullám indulna meg az állami tb-rendszerbe.)

Juhász szerint mindkét pénztárágban elsősorban a nagy tőkeerejű - jellemzően banki vagy biztosítói hátterű - kasszák tűnnek a legbiztonságosabbaknak, még akkor is, ha esetleg a többiekénél alacsonyabb hozamot ígérnek. Ezek alapítói ugyanis még esetleges váratlan helyzetekben sem engedhetnék meg maguknak, hogy ne fizessenek ki minden tagot. Az önkéntes ágon mellettük még néhány állami hátterű kasszát - így a honvédségét vagy a vasutasokét - lehet megemlíteni a szféra szilárd szereplői között.

Konszolidálódó piac

A piac fokozatos konszolidációját jelzi, hogy a magánkasszák száma 2001-ben a korábbi jó félszázról mindössze 22-re, önkéntes társaiké pedig másfél százról 98-ra apadt. Egyre több pénztár vezetése ismeri fel, hogy néhány tízezer fős üzemméret alatt csak ráfizetéses lehet a működés, s választja - ha a tagság is rábólint - a beolvadást valamelyik nagy riválisba.

Mások azért lépnek így, mert rájöttek: profi (tehát költséges, a hozam akár 1-1,2 százalékpontjára is igényt tartó) vagyonkezelő(k) nélkül nem tudnak évről évre megfelelő hozamot elérni a felhalmozódott befizetések befektetésénél. Igaz, a részvénypiacok pangása miatt túlontúl magas hozamszámokkal az elmúlt 2 évben a legnagyobb kasszák sem dicsekedhettek: örülhetett az, aki - elsősorban állampapír-befektetései révén - enyhén az éves infláció fölötti mutatókat tudott elérni.

Biztosítók kínálata

A nyugdíjpénztárak mellett persze választási lehetőségként ott van a kereskedelmi biztosítók szolgáltatási palettája s a maga külön szabályozási rendszere is.

A polgári törvénykönyv (Ptk.) - amely máskülönben nagyvonalúan az életbiztosítás egyik formájaként tartja számon a nyugdíjbiztosítást - a biztosítási jogviszonyban megkülönbözteti a szerződőt, ebben az esetben a munkaadót, illetve a biztosítottat/kedvezményezettet, itt a munkavállalót. Céges gondoskodás esetén e kettő természetesen gyakorta nem ugyanaz a személy. Az szja-törvény szerint ebben az esetben a díjfizetés időpontjában (például havonta, évente) a biztosított magánszemélynek adóköteles jövedelme keletkezik.

Ha az szja-törvény szerint valóban nyugdíjbiztosításról van szó (hivatalosan fogalmazva: a biztosítási esemény a magánszemély nyugdíjba vonulása), akkor a munkavállaló a díjfizetés ideje alatt adókedvezményt vehet igénybe, annak ellenére, hogy nem ő rója le évről évre a díjat. A kedvezmény mértéke a díj 20 százaléka, maximum évi 50 ezer forint. A munkáltató haszna annyi a biztosításból - dolgozója hűségének megszerzése mellett -, hogy annak díját költségként leírhatja.

Megtörténhet persze az is, hogy a munkavállaló valamiért szeretne az eredetileg tervezettnél gyorsabban nyugdíjforintjaihoz jutni. A törvény szerint ilyen esetben akkor kell - megnövelten - visszafizetni az szja-kedvezményt az adóhatóságnak, ha a díjfizetés megkezdésétől számított 3 éven belül megtörténik a nyugdíjba vonulás. (A törvény itt "elnéző", hiszen például az életbiztosítás adókedvezményéhez legalább 10 éves futamidő kell.)

Ha a nyugdíjba vonulás 10 éven belül esedékes, a biztosítás megkötésekor záradékolni kell: a magánszemély a biztosítási összeget nem veheti fel egy összegben, csak élethosszig, de legalább 10 évig tartó járadékkifizetés során. A törvény őrei - az önkéntes pénztárakhoz hasonlóan - itt is kikötötték: a járadék nem lehet csökkenő mértékű, nehogy így valaki már a periódus elején azonnal hozzájusson a tőke nagy részéhez.

Előfordul az is, hogy a nyugdíjbiztosításhoz a szerződők más kiegészítő kockázatokat (például baleset-biztosítást) is kapcsolnak. A jogszabályok szerint ezekre is érvényes az adókedvezmény, ha díjuk nem haladja meg az alapbiztosítás díjának 10 százalékát.

A biztosítási szolgáltatás kifizetése után nem vonnak le újabb adót a magánszemélytől. Ugyanez a helyzet akkor, ha 3 éven belül vagy egy összegben kapta meg pénzét. Ez ugyan kamatnak minősül, de a mai szabályok szerint adója nulla.

Mint látható, a nyugdíjbiztosítás viszonylag költséges megtakarítási forma az önkéntes pénztárhoz képest. Nem mellékes az a prózai szempont sem, hogy adókedvezményt csak azok tudnak igénybe venni, akiknek egyáltalán keletkezik ilyen mértékű adófizetési kötelezettségük.

Támogatói háttér az önkéntes pénztáraknál (2001. III. negyedév)

Pénztár jellege

Taglétszám

Vagyon

 

E fő

%

Mrd Ft

%

Banki

34,2

30,6

77,129

30,0

Biztosítói

425,9

37,8

69,680

27,2

Munkáltatói és érdek-képviseleti

356,5

31,6

109,785

42,8

Forrás: PSZÁF

Elmaradt a valorizálás

Az évi 50 ezer forintos adókedvezmény ráadásul 1996 januárja óta nem változott. Akkoriban ez még jelentős engedménynek számított, de azóta reálértéke harmadolódott. Így ma a jogalkotónak 150 ezer forintra kellene emelnie a mértéket, ha valorizálni kívánná azt. Az adókedvezmény elértéktelenedése ahhoz is mérhető, hogy az értékkövető biztosítók az évek során fokozatosan emelték díjaikat. Ezt a kedvezmény nem követte - vélekedett József-Polonyi Gábor, az ÁB-Aegon Biztosító vezető adószakértője.

Juhász István szerint viszont csak abban az esetben lehetne növelni a - mára valóban bebetonozottnak tűnő - biztosítási adókedvezményeket, ha el lehetne érni, hogy e konstrukciók valóban a nyugdíjszolgáltatásról "szóljanak". A leleményes biztosítók ugyanis az elmúlt években számos olyan módozattal - például bizonyos eszközalapokhoz kötött (unit-linked) befektetési termékkel - rukkoltak elő, amelyek napnál világosabb célja az adóelőny megszerzése, s nem az öregségi szolgáltatás nyújtása volt. Ezek kapcsán több jogi eljárás indult el, s adóhatósági állásfoglalások is születtek.

Az állam reakcióját minderre jól jelzi, hogy 1992-től teljesen eltörölték az élet- és nyugdíjbiztosításoknak az szja-törvényben nyújtott adókedvezményeit. Ezt azután csak négy év kényszerszünetet követően állították vissza.

Normatív szabályokkal nagy valószínűséggel a jövőben sem lehetne kiküszöbölni a biztosítók adókikerülési megoldásait. Épp ezért az adószakértő olyan konzultatív testület felállítását javasolta, amely az adóalkuért" felelne egy-egy biztosítási módozat előzetes megvizsgálásakor. A testületben - amelyhez hasonlók a gazdasági élet más területein már működnek - az adóhatóság, a pénzügyi felügyelet és külső szakértők mellett természetesen helyet kaphatnának a biztosítók munkatársai is.

Egyszeri díjak

Szabályozási kiskapuk ide, mozdulatlan adókedvezmények oda, a biztosítási megoldás alacsony népszerűségének oka néhány piaci szereplő szerint az, hogy a járadékszerződések többsége még felhalmozási "hőskorát" éli. E magyarázat szerint a biztosítás révén megszerzendő nyugdíj majd csak akkor válik népszerűvé, ha megkezdődnek a kifizetések. A folyamatos díjfizetéssel előre takarékoskodó (például egy megtakarítási jellegű életbiztosítást járadékszolgáltatássá alakító) ügyfelek mellett azonban akadhatnak olyanok is, akik egy összegben fizetik meg a díjat, és azonnal kérik a szolgáltatást.

Az ING Nationale-Nederlanden (N-N) Biztosító - amelynél cégek jelenleg csak ilyen egyszeri díjas szerződést köthetnek - kérésünkre úgynevezett két életre szóló díjajánlatot adott. E szerint az azonnal induló kifizetésű járadékbiztosítást egy 58 éves, budapesti férfi cégvezető és 50 éves felesége köti meg. A két fő együttes havi járadéka 60 ezer forint, s ennek 80 százaléka a hölgyet annak haláláig azt követően is megilleti, ha férje időközben elhunyna. A befizetendő egyszeri díj - amelyet a halálozási statisztikák alapján biztosításmatematikai módszerekkel számítottak ki - e feltételek esetén 11 506 320 forint lenne.

Szabó József, az ING N-N vezető matematikusa szerint a díj mértéke miatt ilyen módozatot általában csak egy-két vezetőjükre kötnek a cégek. Magánszemélyek esetén egy életre szóló járadékbiztosításuk is van, amelynél azonban (némi díjtöbblet fejében) szintén meg lehet nevezni egy kedvezményezettet, aki 5 vagy 10 évig megkapja az elhunyt ügyfélnek folyósított járadékot.

Támogatói háttér a magánnyugdíjpénztáraknál (2001. III. negyedév)

Pénztár jellege

Taglétszám

Vagyon

E fő

%

Mrd Ft

%

Banki

778,6

34,7

80,0

32,9

Biztosítói

1261,0

56,3

137,6

56,6

Munkáltatói

74,9

3,3

15,3

6,3

Egyéb (vegyes)

126,8

5,7

10,4

4,3

Forrás: PSZÁF

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére