Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 48. számában (2002. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama az elmúlt időszakban, vagyis február közepétől március közepéig 240 és 248 között helyezkedett el. A forint a 248-as szintet március elejére érte el, amikor is az exportőrök komoly eladásba kezdtek, és ennek hatására 244-246 között konszolidálódott az árfolyama az euróval szemben. Ez a szint -11/-10 százaléknak felel meg az intervenciós sávon belül.

A devizapiaci résztvevők várakozó álláspontra helyezkedtek. Az exportőrök egyelőre kivárnak, és ugyanezt teszik a magyar állampapírokkal rendelkező külföldi befektetők is. Az országgyűlési (politikai) választások még a legfejlettebb pénzpiaccal rendelkező államoknál is bizonytalanságot eredményeznek, mivel a szokásosnál mindenki érzékenyebben reagál a hírekre.

Valószínűleg Magyarországon sem lesz ez másképpen. A választások előtt és után az eredményektől függően akár szélsőséges elmozdulásokra is lehet számítani.

Egy politikai patthelyzet esetén a forint gyengülhet, amit majd az exportőrök igyekeznek kihasználni határidős üzletekkel. Azonban az is valószínűsíthető, hogy a választások előtt felkorbácsolt kedélyek megnyugszanak, vagyis a forint visszatér a sáv alja felé.

Az amerikai jegybank elnöke az amerikai gazdaság recessziójának a végét véli felfedezni a nemrég napvilágra került gazdasági mutatókban.

Naturálisan kifejezve a recesszió végét az jelentheti, hogy az amerikai polgárok ismét többet fogyasztanak, mint az előző időszakokban. Növekszik a gazdaság, kedvezően alakul a kiskereskedelmi eladás, több tartós fogyasztási cikk kel el, több autó talál gazdára. Stagnál a népesség száma, azaz évről évre többet fogyaszt. Hogy a gazdaság meddig növekedhet majd, vannak-e határai? Ez legalább annyira érdekes kérdés, minthogy a 100 méteres síkfutás rekordját mennyire lehet megjavítani.

A Magyar Nemzeti Bank ismét 50 bázisponttal csökkentette az irányadó forintrepokamatokat. A bankközi forintkamatok ennek megfelelően csökkentek a pénzpiacokon.

A magyar állampapírok hozamaiba azonban a csökkentés már a mérséklés előtt beépült, így azok gyakorlatilag nem változtak. Újabb kamatcsökkentésre csak a választások után lehet számítani. Az állampapírhozamok akár a forint árfolyama, a zavarodottság jeleit mutatják a választások környékén. Ha politikai patthelyzet alakul ki, akkor a hozamok emelkedésére lehet számítani. Természetesen ahogy visszatér az élet a rendes kerékvágásba, a hozamok is visszatalálnak a régi helyükre.

Az euró árfolyama a várva várt "nagy" kitörés után teljességgel megnyugodott. Igaz, egy szinttel lejjebb. Míg korábban 0,88/0,92 között mozgott, addig az új szint 0,86/0,88 között van. A "nagy" kitörés után a piac jelentős része azt várta, hogy az euró újra "teszteli" az árfolyam történelmi alját, a 0,82/0,83-as szintet. Ez egyelőre nem történt meg, ami nem azt jelenti, hogy nem történhet meg. Az azonban valószínűsíthető, hogy ha a következő egy-két hónapban nem erősödik tovább a dollár, vagyis nem megy lejjebb az euró/dollár árfolyam, akkor hirtelen megváltozhatnak az elképzelések a piacon, csökkenhet a bizalom a dollár iránt, és elkezdhetik az eurót vásárolni a befektetők.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

2002. február

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

15.

276,87

274,25

274,52

240,62

276,07

18.

278,27

274,32

277,96

241,22

276,34

19.

280,22

276,14

277,52

241,22

276,34

20.

279,94

276,13

279,86

243,98

278,58

21.

280,11

278,09

279,59

243,31

279,44

22.

280,82

277,41

278,47

243,45

279,99

25.

280,79

277,73

280,08

243,73

278,68

26.

285,21

278,67

284,55

243,97

280,23

27.

285,33

282,00

283,32

245,31

283,66

28.

284,82

281,27

282,21

245,84

283,98

2002. március

01.

284,32

281,64

283,55

246,03

283,48

04.

284,07

279,87

279,87

244,93

283,62

05.

282,41

278,78

278,86

244,41

281,09

06.

281,03

278,00

278,27

243,86

279,88

07.

280,13

276,63

277,68

244,49

278,21

08.

281,57

276,82

279,92

246,55

280,58

11.

281,54

278,40

279,33

244,95

280,10

12.

281,37

277,85

278,91

244,84

280,43

13.

280,82

278,81

280,46

245,35

280,50

Forrás: BRIDGE

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei

2002. március 13-án

 

USD

GBP

DEM

CHF

JPY

EUR

1 hónap

1,9

4,055

2,1

1,64667

0,10125

3,38816

2 hónap

1,94

4,07227

2,19333

1,67167

0,10125

3,40363

3 hónap

2,0

4,10048

2,25667

1,72667

0,10125

3,41744

6 hónap

2,24625

4,32625

2,53167

1,83833

0,105

3,53151

9 hónap

2,55

4,56063

2,83

2,02833

0,1075

3,68042

12 hónap

2,88

4,79516

3,14833

2,215

0,11

3,85278

febr. 15.- márc. 12.

DJIA
NEW YORK

DAX
FRANKFURT

CAC-40
PÁRIZS

FTSE
LONDON

HANG-SENG
HONGKONG

BUX
BUDAPEST

nyitó ár

10 000

1116

4967

4398

5208

8027

maximum

10 663

1172

5401

4671

5328

8448

minimum

9 734

1074

4706

4210

5016

7762

záró ár

10 632

1165

5245

4550

5252

8113

változás %

6,32

4,39

5,6

3,46

0,84

107

Forrás: BRIDGE

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős euró-, illetve dollárjegyzések

2002. 03. 13.

HUF- kamat %

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír hozam %

EUR/HUF FWD

USD/HUF FWD

passzív

aktív

Overnight

8,50

7,00

10,00

8,61

-

-

-

1 hét

8,40

-

-

-

-

245,3

280,45

2 hét

8,30

8,50

-

-

-

245,6

280,8

1 hónap

8,20

 

-

8,50

-

246,4

281,75

2 hónap

8,10

-

-

-

-

247,7

283,3

3 hónap

8,00

-

-

8,40

8,30

249

284,9

6 hónap

8,00

-

-

8,29

8,27

253,15

289,5

1 év

7,90

-

-

-

8,21

261,3

299,25

2 év

-

-

-

-

-

-

-

3 év

-

-

-

-

7,79

-

-

5 év

-

-

-

-

7,36

-

-

10 év

-

-

-

-

6,96

-

-

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére