A siker nincs korhoz kötve

Interjú Somody Imre vállalkozóval

Milyen ma a felfogása a világról, és benne Magyarországról?

•Hiszek abban, hogy bármilyen kicsi és "szegény" ez az ország, van lehetősége a fejlődésre. Nem létezik, hogy például a portugálok okosabbak, tehetségesebbek lennének nálunk, s ha nekik sikerült a civódásokat, széthúzásokat félretéve a szellemi és anyagi tőkéjüket a közös cél érdekében mozgósítaniuk, akkor erre mi is képesek vagyunk.

1995-ben, amikor eladta a Pharmavit többségi tulajdonát, milyen szempontok, megfontolások vezérelték?

•Szerettem volna bevezetni egy magyar terméket a világpiacra, megismerni egy multinacionális cég belső mechanizmusát, struktúráját, kipróbálni, hogy menedzserként képes vagyok-e beilleszkedni egy ilyen hatalmas és kizárólag a befektetett tőke által vezérelt rendszerbe, és megtanulni mindent, amit csak lehet.

Most, hogy a Bristol-Myers Squibb eladja a Pharmavitot, milyen jövőt jósol a cégnek és az ott dolgozó több száz embernek?

•Ebben az ügyben csupán a reményeimet, a vágyaimat fogalmazhatom meg, mert amióta eljöttem a cégtől, pestiesen szólva, ott nekem már nem osztanak lapot, és ez így van jól. Abban bízhatom, hogy akik a cég jövőjéről döntenek, kellő felelősséggel teszik meg, és azok a gyökerek, melyek hozzám kötődnek, nem vesznek el nyomtalanul. S ha hihetünk abban, hogy az üzleti világban racionális döntések születnek, akkor nincs miért aggódnunk.

Megmarad-e, ha csak Magyarországon is, hosszabb távon a Plusssz pezsgőtabletta mint termék?

•Ez már a tulajdonoson múlik, és az is, hogy olyan értéknek tekinti-e ezt a terméket, amit érdemes tovább gyártani, fejleszteni, avagy nem. Az tény, hogy idehaza kötődnek hozzá az emberek, és bizonyára elképzelni sem tudják, hogy esetleg eltűnik a piaci kínálatból. Én is minden reggel Plusssz Magnéziummal kezdem a napot.

Volt valami különös indoka annak, hogy 2001. június 1-jét választotta a búcsú időpontjának?

•Már korábban meg kellett volna tennem, talán már 1998-ban, amikor lejárt a két évre szóló, kötelező szerződésem, de a cég, a márka iránti érzelmi kötődéseim és az operatív feladatok mindig visszahúztak. Mai fejjel azt mondom, jobb lett volna hamarabb átadnom a helyem másnak, és ezáltal a tulajdonosokat is "rákényszeríteni" arra, hogy globális összefüggésekben jobban figyeljenek oda erre a termékre, s mindarra, amire a Pharmavit képes. Túl erős köztes elem voltam az amerikai menedzsment és az itteni vezetés között, és mindkét helyen úgy gondolták, ha valami gond van, azt majd az Imre megoldja. A hitelem, a tekintélyem, a szaktudásom garanciát jelentett számukra, de a világban lejátszódó gazdasági folyamatokkal és az évente változó amerikai főnökökkel szemben ez önmagában nem volt elegendő. Sok mindent átgondoltam, és tavaly vált világossá számomra, hogy nem azon a helyen vagyok, ahol lennem kéne. Nem azért, mert a cég helyzete meggyengült, hiszen semmivel sem volt rosszabb, mint egy-két évvel korábban, hanem mert nem jó ilyen hosszú időt ugyanazon a helyen eltöltenie annak, aki a gazdasági ügyek mellett egyre többet foglalkozik a társadalmi élet más területeivel. Lépnem kellett, és léptem.

Hol van most a bázisa, az irodája?

•Veresegyházon, a Misszió Központ mellett.

Hívták-e más jelentős multinacionális céghez dolgozni?

•Többen megkerestek, de a múlt év októberében úgy döntöttem, nem kötelezem el magam a gazdaság területén. Túlságosan is "beleástam" magam a VÉP-be, a Veresegyház Térsége Életmódprogramba. Ez a koncepció szinte törvényszerű folytatása annak, ami a Pharmavittal kezdődött és a Misszióval folytatódott. Ez utóbbi országos jelentőségű modellé nőtte ki magát, és ma 23 Heves megyei, 14 Pest megyei település 152 ezer lakosának egészségügyi ellátásáról gondoskodik. A lényege, hogy az egészségbiztosító a Misszióhoz tartozók gyógyítására szánt összeg felhasználását a helyi szakemberekre bízza, azok pedig úgy szervezik meg az ellátást, hogy egy-egy beteg sorsát pontosan nyomon követhessék. A tapasztalat pedig az, hogy megfelelő szervezéssel nem csupán az ellátás minősége javul, de a rendelkezésre álló összegből jelentős források szabadíthatók fel fejlesztésre, a kórházak, rendelőintézetek, a háziorvosok munkájának elismerésére. 2001-ben az OEP-től kapott 4,2 milliárd forintból 381 millió forintot sikerült így szétosztani, és a háziorvosok átlagosan 3 millió forintot kaptak praxisuk korszerűsítésére.

Melyek az életmódprogram legfőbb jellemzői?

•Adott egy térség számtalan gonddal, problémával. Ezek közül ki kell választani azokat, amelyek megoldása láncreakciót indíthat el. Ha úgy vesszük, az életmódprogram azzal a kölcsönhatással indult, amely a Pharmavit és Veresegyház fejlődésében nyilvánult meg. A település segített nekünk azzal, hogy befogadott, mi segítettünk a településnek, az ott élő embereknek, hogy anyagi, egzisztenciális biztonságot találjanak, közben kialakult közöttünk egy bizalmi viszony, és eljutottunk odáig, hogy Veresegyház polgármesterével közös projektet indíthattunk útjára. Ehhez persze kellettek a Misszió Egészségközpontnál felgyülemlett tapasztalatok, melyek világossá tették, hogy az egészség megőrzéséhez nem elegendő a hatékony gyógyítás – bár ez is nagy eredmény manapság. Az életmódot leginkább befolyásoló tényezőkön is változtatni kell. Évek teltek el, mire feltérképeztük, hogy melyek azok a lényegi kérdések, intézmények a településen, a térségben, amelyekkel foglalkoznunk kell, és most jutottunk el oda, hogy tudjuk: mit, miért, miként, kivel, kikkel – és mennyiből – kívánjuk megvalósítani. Úgy érzem, ez a legbonyolultabb program, amit valaha is elkezdtek, hiszen nem mást, mint egy "kis társadalmat" hozunk létre, ahol az embereknek a tetteikről szemtől szemben kell egymásnak elszámolniuk. Nem elég a reklám, a marketing, ebbe a programba szinte minden családot be kell vonni. Heterogén összetételű, politikailag átitatott közegben kell lépésről lépésre előrejutni, ahol évtizedes berögződésekkel kell megküzdeni ahhoz, hogy a települések ne egymást kijátszva, hanem egymással szövetkezve akarjanak elérni valamit. Izgalmas kihívás.

Ez azt jelenti, hogy faluról falura, városról városra jár, és győzködi az önkormányzatok vezetőit és a helybéli lakosokat?

•Pontosan, mert hiszem: ha sikerül megnyerni őket, akkor ha évekbe is telik, de kézzelfogható valóság lesz, hogy a kistérségi fejlesztés finanszírozása milyen óriási előnyökkel jár az ott élőknek és a mindenkori kormányzatnak is. Az utóbbi ugyanis központilag képtelen helyesen felmérni, hogy a több száz településen melyek azok az intézmények, vállalkozások, amelyek valóban a szűkebb-tágabb környezetük hasznára tudják fordítani a költségvetésből nekik juttatott milliókat, milliárdokat. Mi viszont, ennek a modellnek a keretében 1500-2000 vállalkozót "kézben" tudunk tartani úgy, hogy az önkormányzatokkal szoros együttműködésben, személyre szólóan feltérképezzük őket, segítünk nekik a pályázatok elkészítésében. Az ötleteiket "eladhatóvá" tesszük a kormányzat felé, és egyfajta garanciát vállalunk a megvalósításért.

Kap ezért a munkáért saját magától fizetséget?

•Nem, és nem is tudom, hogyan lehet ebből megélni. Nálam ez most még hagyján, de mi van azokkal a segítőtársaimmal, akiknek nincs magánvagyonuk, mint azoknak a polgármestereknek, akik nevetségesen alacsony fizetségért vezetnek akár többmilliárdos költségvetéssel működő települést.

A személyes benyomásait, tapasztalatait eljuttatja kormányzati körökbe?

•Kilenc hónapos előkészítő munka után jutottunk el oda, hogy január közepén meghívtuk a szaktárcák vezetőit, és egész napos prezentáció keretében bemutattuk a már elkészített és gazdasági számításokkal alátámasztott tervünket a VÉP-programról. Ott már szó esett annak a természeti és kulturális kincsnek a hasznosításáról, ami a vácrátóti arborétumban található. Arról, hogy az ott található növényekkel fogunk a településeken olyan parkokat kialakítani, amelyek bizonyíthatóan jó hatással lesznek a levegő tisztaságára, és megkezdjük ezeknek a növényeknek a bolti árusítását is. Felvázoltuk a vácegresi volt honvédségi laktanya területén egy cigányskanzen tervét, amely jelentős turisztikai, idegenforgalmi látványosság lehet, és egyben jó néhány cigány családnak adhat igazán élhető hivatást, hiszen a saját kultúrájukat, szokásaikat, kézművestudásukat tudják ott "áruba bocsátani". Szeretnénk elérni, hogy Galgamácsán az iskolás gyerekek kézművességet tanuljanak, és azt is, hogy Veresegyházon olyan fürdőkomplexum épüljön, amilyen még nincs az országban. S ezek csupán apró ízelítők a nagy formátumú tervekből, amelyeknek persze az az alapja, kiindulási pontja, hogy a programban részt vevő nyolc település közös pénzügyi és vagyonalapot hozzon létre. Úgy, hogy meghatározott földterületet visznek ebbe, aminek a felét értékesítjük – a vételárral célzottan, de szabadon gazdálkodhatnak -, a másik felének fejlesztésére pedig olyan szakmai, pénzügyi befektetőket keresünk, akik nem csupán egy új szállodában, hanem a teljes térségi fejlesztésben látják a jövőt. Ha ezt elérjük, akkor ország-világ előtt bizonyítani fogjuk: a térségekben a fejlesztéseket egyetlen, összefogott rendszerben meg lehet valósítani úgy, hogy az oda befektetett tőke sokszorosan megtérül.

Somody Imre 1957-ben Szombathelyen született. Az ország keleti régiójában gyerekeskedett, a szombathelyi érettségi után ösztöndíjasként Berlinben járt egyetemre, és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen doktorált gyógyszeripari innováció témakörben. 1981 és 1988 között a Chinoinban dolgozott, majd néhány kollégájával, magyar és svájci befektetőkkel 1988-ban létrehozta a Pharmavit Rt.-t. A céget 1995 decemberében 110 millió dollárért az amerikai Bristol-Myers Squibb gyógyszeripari óriás vette meg, de az alapító továbbra is az első számú vezető maradt. * A vitamintartalmú pezsgőtabletták gyártásából milliárdossá lett üzletember a középiskolában még rossz tanuló volt, és a pénzzel sem tudott bánni, ameddig meg nem házasodott. A felesége mellett tanulta meg értékelni a pénzt, és ő a legfontosabb társa minden olyan kezdeményezésben, amely társadalmi célokat szolgál. 1997-ben feleségével együtt alapító tagjai voltak – 50-50 ezer dollárral – a Bolyai-díjnak, melyet első alkalommal 2000. árpilis 2-án dr. Freund Tamás agykutatónak ítélt oda a díjbizottság. * 1999 januárjában kezdte meg működését Veresegyházon a Misszió Egészségügyi Központ – egy új regionális betegellátási modell -, melynek létrehozásához a család 300 millió forinttal járult hozzá. * 1996-ban az Év Menedzsere. 1998-ban az Év Vállalkozója, és elnyeri a Magyar Hírlaptól az Év Embere kitüntető címet. 1999. augusztus 20-án Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tünteti ki. 1999 novemberében New Yorkban veszi át a George Washington-díjat, amit előtte olyan személyiségek kaptak, mint például Neumann János, Teller Ede, Yehudi Menuhin, Tony Curtis, Andy Grove, Elie Wiesel. * 1998 őszétől Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének tagja. * A pesti Belvárosban, 2000 januárjában nyitja meg az általa felújított Centrál Kávéházat. * 2000-ben megalapítja a Bolyai Műhely Alapítványt, amely a tudománnyal foglalkozó, tehetséges fiatalok világlátásának szélesítésével, művészeti, kulturális képzésével foglalkozik. * 2001. június 1-jével távozik a Pharmavit Rt. éléről, és beindítja a Veresegyház Térsége Életmódprogramot, a VÉP-et, mely 8 településre terjed ki, és 25 ezer helybéli lakost érint. * Ha ideje engedni, terepfutással kondicionálja magát. * Öt éve él veresegyházi családi házában. Fia, Imre 18 éves.

Óhatatlanul adódik akkor a kérdés: menedzserként, vállalkozóként mit tart jónak és rossznak a jelenlegi gazdaságpolitikában?

•A jelenlegi gazdaságpolitikát sokan kritizálják, és látni kell azt is, hogy a kritikák egy része jogos. Sok bírálat éri mostanában a forint árfolyamának erősödését, de ne felejtsük el, hogy az infláció elleni küzdelemben a felértékelődésnek kulcsszerepe van. A csökkenő infláció – a gazdaságelmélet szerint is – elsősorban az alacsonyabb jövedelműeknek kedvez, ugyanúgy, mint a minimálbér emelése. Mit lehet ma kapni 50 ezer forintért? Tulajdonképpen még ez is megszégyenítően kevés. Az adórendszerben is késnek a reformok, mint például az áfakulcs EU-átlaghoz történő igazítása, azaz csökkentése, de ez egyelőre nem okoz nagy problémát. Általában el lehet mondani, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen aktív gazdaságpolitika, annak minősítésétől függetlenül. A Széchenyi-tervet is pellengérre lehet állítani, de eddig ennél aktívabb gazdaságfejlesztési terv még nem született. Van tehát hosszú távú program, benne megjelennek a prioritások, és mindenkinek az a dolga, hogy saját magának a legjobbat hozza ki belőle.

Ez úgy hangzik, mint egy küldetés. Valóban úgy érzi, hogy a társadalom egyéb területein fontosabb feladatok várnak önre, mint a gazdaságban?

•Azt, hogy fontosabbak-e ezek a feladatok, mint az üzletiek – nehéz eldönteni. Hiszen egy-egy vállalkozás létesítésével sok-sok embernek lehet munkahelyet teremteni, ami önmagában hasznos tett. Itt azonban másról van szó. A társadalmi élet egyéb területén éppen úgy lehet az emberek közérzetét és életminőségét javítani, mint a gazdaságban. A különbség az, hogy ezeken a területeken – mint az oktatás, a tudomány, az egészségügy – lassabban és nehezebben lehet mérhető sikereket felmutatni. Az ide befektetett tőkének azonban csak a megtérülési ideje hosszabb, mert az értéke a pillanatnyi haszonszerzésen messze túlmutat. Látom a nehézségeket, a buktatókat, de azt is, hogy mit akarok csinálni, és megnyugtat, hogy akik velem együtt hozzáfogtak ehhez a feladathoz, nem morzsolódtak le.

Nem gondolja, hogy az emberi kapcsolatok megjavításának modellje olyan vízió, amelyre ugyan a lelke legmélyén mindenki vágyik, de megvalósíthatóságára kevesen tennék fel az életüket? Miből gondolja, hogy önnek ez sikerül?

•Nem a közvetlen emberi kapcsolatok megjavításában gondolkodom, nem pedagógusként, pszichológusként fogok a munkához, hanem olyan körülményeket, lehetőségeket kívánok teremteni, olyan intézmények, szolgáltatások kialakítására vállalkozom, amelyek az emberi kapcsolatokra pozitívan hatnak. Ha szép a környezet, lehetőség van a képzésre, tanulásra, sportolásra, ha van kihez fordulni tanácsért, ha segítenek megőrizni egészségünket, akkor sokkal jobb az esélyünk, hogy kiegyensúlyozott életet éljünk, és ennek megfelelően sokkal jobb emberi kapcsolatokat lehet kialakítani. Tehát a megfelelően ösztönző környezet és légkör biztosítja ennek megvalósíthatóságát.

Törvényszerűnek tartja, hogy ami egy kis közösségben megoldható, az országos méretekben kivitelezhetetlen?

•Egyáltalán nem. Amikor a Misszió Egészségközpontot a munkatársaimmal megálmodtuk, elsődlegesen az volt a célunk, hogy egy egészséges életmód kultúrát meghonosítsunk, és bizonyítsuk ennek a modellnek a működőképességét. Arra vonatkozóan, hogy a kísérlet eredményeit az egészségpolitikai döntéshozók országos méretekben kívánják-e alkalmazni, vagy sem, már nincs befolyásom.

Nemzeti prioritásokra lenne szükség, mondta 1999 novemberében a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Hol tartunk ebben 2002-ben?

•A mondat örök érvényű, hiszen a nemzeti prioritásokat időközönként újra kell fogalmazni. A szűkös erőforrásainkkal okosan kell gazdálkodni, és azokat a területeket kell kiemelt módon támogatni, ahol versenyelőnnyel rendelkezünk, ahol nemzetközi összehasonlításban is viszonylag jók a pozícióink. Ebben a tekintetben ma előbbre tartunk, mint 1999-ben. Lehet azon vitatkozni, hogy a kormányzati politika a Széchenyi-tervvel mely területeket és milyen módon preferál, de az biztos, hogy egy-két kulcsfontosságú közöttük van. Gondoljunk csak a turizmus-gyógyturizmus ágazatra, a tudomány támogatására, a növekvő kutatási-fejlesztési kiadásokra vagy a lakásépítési programra. Ahhoz azonban, hogy a prioritások megítélésében nemzeti konszenzus jöjjön létre, még nagyon sok munkára lesz szükség.

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt években közéleti szerepvállalásaival kapcsolatban?

•A felelősen gondolkodó embernek, ha nem csak "dumálni", de tenni is akar valamit az ország érdekében, akkor vállalnia kell a közszereplést, és tudomásul kell vennie, hogy mindig lesznek olyanok, akik az erőfeszítéseit nemtetszéssel fogadják. Jómagam, visszatekintve az elmúlt évekre, hasznosnak ítélem, hogy bizonyos közös gondolkodási folyamatokban részt vehettem.

A 2012-es olimpiát megpályázni szándékozó, előkészítő bizottság tagja, eszerint egyetért a célkitűzéssel?

•A célkitűzéssel egyetértek, a megvalósítás módozatairól pedig biztosan lesznek véleménykülönbségek, de erről még korai lenne bármit is mondani. Tény: ahhoz, hogy egy ország fejlődése biztosított legyen, néha nagy, ambiciózus tervekre van szükség, amelyek mindenkit megmozgatnak. Ezért vállaltam, hogy tagja leszek az előkészítő bizottságnak.

Származott-e előnye, netán hátránya abból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének a tagja?

•Sem ez, sem az.

A tudomány támogatására szánt összegek felhasználásával kapcsolatos javaslatának lett-e foganatja?

•Csekély mértékben talán az én erőfeszítéseimnek is szerepük volt abban, hogy a tudományos élet "játéktere" az elmúlt években növekedett. A játéktér kihasználásának módján azonban még bőven van fejlesztenivaló.

Többször felröppent a hír, hogy esetleg egészségügyi miniszter lesz. Volt ennek bármikor is valós alapja? Orbán Viktor miniszterelnök tett-e erre közvetlenül célzást, javaslatot?

•Többen megtiszteltek azzal, hogy kikérték a véleményemet az egészségügyi intézmények megreformálásával kapcsolatban, többek között a miniszterelnök úr is. A beszélgetéseinkkor felmerült az esetleges szerepvállalásom, de a jelenlegi munkám nekem sok örömöt ad...

Milyennek látja a mai magyar közéletben uralkodó harcmodort?

•Hibásnak tartom, ha valaki keresi, vagy gyakorolja az "uralkodó" harcmodort. Ezzel ugyanis elfogadja azt a 20. századi gyakorlatot, miszerint a konfliktusokra az erő és a harc szabályai szerint kell reagálni, s ez a mentalitás, mint tudjuk, soha nem tapasztalt erőszakkultuszt eredményezett. Ez számomra elfogadhatatlan. Én a tanulás, az alkotás kultuszának erősítésében kívánok részt venni, és reménykedem, hogy a magyar közéletben is egyre többen gondolkodnak így.

Elégedett-e a Centrál Kávéház működésével?

•Igen is, meg nem is. Üzleti szempontból nem, mert a kávéház egyelőre veszteséges. Lehet, kicsit naivan fogtunk bele, és nem vettük eléggé figyelembe, hogy a Centrál Kávéház elsősorban kávéház, ahol az emberek egy csésze kávé, tea, szendvics vagy sütemény mellett órákon át beszélgetnek. Ebből nem lehet nyereséget termelni, hiszen a vendéglátásban az asztalok forgási sebessége a meghatározó. Ezen úgy próbálunk segíteni, hogy a galérián üzemelő éttermet igyekszünk színvonalasabbá tenni. Ugyanakkor örülök, mert az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb budapesti kávéház lett a Centrál, ahol az írók, színészek, politikusok és egyéb hírességek mellett a hátizsákos diáktól kezdve az üzletemberen át a nyugdíjasig szinte mindenki megfordul. A Centrál valóban sokak kedvenc találkozóhelyévé vált.

Három évvel ezelőtti gondolataival szeretném még szembesíteni. "Meg kell tudni okosan és egyszerűen fogalmazni az értékrendet, amelyet a társadalom egészére nézve követendőnek tartunk, nem hakniként, nem rövid távú propagandaként és nemzetközi mércével kell mérni azt, amit csinálunk. Kérdés persze, mit akarunk kezdeni magunkkal a jövő évezredben, tudjuk-e, merre megy ez az ország, hogyan fogunk csatlakozni az Európai Unióhoz, képesek leszünk-e megőrizni nemzeti sajátosságainkat, identitásunkat a kötelező érvényű szabályok betartása mellett? Ezek azok a kérdések, amelyek az embereket foglalkoztatják."

•Most sincs kész válasz, hiszen nincsenek igazi kapaszkodók, az ember pusztán az érzéseire támaszkodhat. Az, amit a munkatársaimmal a Veresegyházi Életmódprogramban célként jelöltünk meg, olyan értékrendet képvisel, amely nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét. Az pedig, hogy képesek leszünk-e megőrizni nemzeti identitásunkat és sajátosságainkat a csatlakozás után, majd kiderül, de más országok – Írország, Portugália, Belgium vagy Ausztria – példája alapján nincs ok az aggodalomra. Senki sem állíthatja, hogy az említetett államok bármit is veszítettek volna nemzeti sajátosságaikból, sőt, ma sokkal jobban tudja mindenki azt, hogy milyen például az ír kultúra, mint valaha is. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy 2001. szeptember 11-e óta az egész világon egyre többen keresik azt az értékrendet, amit jó szívvel lehet vállalni és követni. Ebben a feladatban nem csupán kormányok, de nemzedékek egymáshoz kapcsolódó munkájára is szükség lesz.

A Bolyai Alapítvány mellett 2000-ben létrehozta a Bolyai Műhely Alapítványt is, amiről nem lehet túl sokat hallani.

•A Műhely Alapítványt az a felismerés hozta létre, hogy a kiváló diákoknak, a jövendő ifjú tudósainak a választott szakmájuk mellett szükségük van arra, hogy többoldalú, együttműködni képes, a művészeteket ismerő, értékeikhez vonzódó, érzékeny és a társadalmi kérdésekről felelősen gondolkodó emberré képezhessék magukat. A Műhely munkájának lényege, hogy a fiatalok önképző formában megismerjék, megvitassák a különböző művészeti ágak, az irodalom, a filmművészet kiemelkedő alkotásait azzal a céllal, hogy az értékek és a szépség iránti érzékenységük kialakuljon, továbbfejlődjön. Terveink szerint 2002 őszétől egy fokozatosan kiépülő intranetes hálózat teszi majd lehetővé az ország kiemelkedően tehetséges középiskolás diákjainak és az egyetemistáknak azt, hogy hozzáférjenek az Önképző Műhely foglalkozásainak, előadásainak anyagaihoz, és azokhoz kapcsolódóan beszélgetéseket, fórumokat alakítsanak ki.

Amikor 1997-ben a feleségével létrehozták a Bolyai Alapítványt, azt remélte, hogy az önhöz hasonló, sikeres vállalkozók közül többen követni fogják a példájukat, és a magánvagyonukból tesznek majd felajánlásokat a tudomány, az oktatás, a művészet gazdagodásáért. A reményei beigazolódtak?

•A Bolyai-díjhoz kapcsolódóan igen, mert tavaly két kiváló üzletember, Alexander Brody és Várkonyi Attila csatlakozott az alapítványhoz. Egyébként pedig sajnos igazat kell adnom John Lukácsnak, az Amerikában élő, magyar származású kiváló történésznek – akinek a könyveiből és személyesen tőle is sokat tanultam. Sok társadalmi gond, feszültség abból adódik, hogy az emberi kapcsolatokból hiányzik, kiveszik a nagylelkűség. Szeretném hinni, hogy nem véglegesen.

Hogyan vélekedik korábbi állításairól? 1997. szeptember 30. "Kötelességem kihasználni azt a tényt, hogy nincs mit takargatnom. Nem kell semmi olyan rágalomtól félnem, hogy tisztességtelen úton jutottam volna ahhoz, amihez jutottam." (Világgazdaság) 2002. január. Félnem ugyan nem kell, de boldog sem vagyok a rágalmaktól. Különben a tisztesség, a tisztaság, a törvényesség – sajnos máig a legkevésbé ragályos bacilusok. 1999. január 9. "Én, amíg – mindenfajta pártpolitikától függetlenül – nem érzem, hogy kiröhögnek, amikor elmondok az ország szempontjából szerintem fontos dolgokat, addig örömmel teszem. És ha netán másképp alakul, boldogan jövök vissza Veresegyházra." (HVG) 2002. január. Nem vissza, előre Veresegyházra! Az elképzeléseim kezdetben nevetségesnek tűnhetnek, később ezekből némelyek tiszteletre méltóvá nemesednek. 1999. január 9. "Van egy-két befektetésem, amin ma is sokat vesztek. Úgy százmilliós nagyságrendről van szó. Annyit elárulok, hogy nem részvény meg ilyesmi, hanem vállalat, amit megvettünk. Erről azt szoktam mondani, bukásokra azért van szükség, mert ezek rakják helyre az értékrendet." (HVG) 2002. január. Nemcsak az értékrendet, hanem az ember gondolkozásmódját és további cselekedeteit is, ha képes tanulni belőlük. 1999. február 20. "Nekem rendkívül fontos volt, hogy megteremtsem az anyagi, családi, környezeti biztonságomat, és csak azután kezdtem el mással is foglalkozni. Mert ameddig a társadalomban az anyagi javak a meghatározóak, addig óriási hátrányt kell leküzdenie annak, akinek ez nincs meg." (Magyar Hírlap) 2002. január. Sajnos általában ez így igaz. De szerencsére vannak kivételek, az igazán nagy formátumú, lelkületű emberek, mint Gandhi, Albert Schweitzer, Teréz anya. (Bár szentnek lenni nem kellemes foglalkozás.) 1999. február 20. "Nem hiszek abban, hogy az emberek gondolkodását, életérzését négyéves politikai ciklusok határozzák meg. Generációk alakítják azt, esetleg önmagukkal, a környezetükkel viaskodva, mert az egészséges lét ténye, reménye nélkül nincs esély emberi életmódra. Meg kellene tehát fogalmaznunk, milyen az a jövőkép, amelyben jól akarjuk érezni magunkat." (Magyar Hírlap) 2002. január. Ezen dolgozom a VÉP és a Bolyai Műhely kötelékében. 1999. október 22. "Azt szeretném, hogy olyan emberekkel legyen tele az ország, akik életművet és nem emlékművet avatnak föl." (Magyar Nemzet) 2002. január. Jól teszik az emberek, ha arra a római államférfire gondolnak, aki megjegyezte: Inkább szeretném, hogy az emberek azt kérdezzék "miért nincs szobor rólam Rómában", mint azt, hogy "miért van". 1999. október 22. "Gazdasági tapasztalataim alapján régóta hiszek abban, hogy a racionális, versenyképes gazdasági érdekteremtés, működési metodika átvihető a társadalom más szféráira – és az egészségügy csupán egy ezek közül. Ezzel a megközelítéssel együtt, egymással egyensúlyban lehet javítani a gazdaság és demokrácia működésének hatékonyságát, az életkörülményeket, és kialakítani egy új minőségű életmódot." (Magyar Nemzet) 2002. január. A kijelentésemet leginkább a Misszió Egészségközpont eddigi sikere igazolja. Ehhez nem is kell mást hozzáfűzni. 1999. november 27. "Példák már vannak arra, hogy ahol az államhatalom, a bürokrácia, az üzleti élet a racionalitások alapján működik, ott a közszereplők 80-90 százalékban együtt tudnak működni akár a jobb-, akár a baloldali kormányzattal. Sajnos, mi még nem jutottunk el idáig, és nem is neveztük meg azokat a személyeket, akiknek a tudása, ismertsége, tekintélye garanciát jelentene arra, hogy az általuk meghatározott nemzeti ügyekben társadalmi konszenzus alakulhasson ki. Ehelyett ma mindenki rövid távú politizálásra rendezkedik be, csoportcélkitűzéseket, elhatárolódásokat fogalmaznak meg, és ezáltal még lehetőséget sem adnak maguknak, hogy a közös célok érdekében esetleg konszenzusra jussanak másokkal." (Magyar Hírlap) 2002. január. A háborúzás szokása helyett az együttműködés hétköznapjaira vágyom. Az európai integrációs folyamat jó néhány kérdésben már konszenzusokat teremtett, ugyanakkor sok más esetben a megegyezésre való törekvés idő előtt megreked, mert nincs kellő türelem, és nincs meg az egymás iránti tolerancia. A legfőbb gondnak azt látom, hogy a különböző oldalakon túl gyorsan születik meg az ítélet arra vonatkozóan, hogy a másik úgysem akar közös nevezőre jutni. 1999. november 27. "Én is szeretnék egyfajta hitet kapni és adni a fiamnak ahhoz, hogy érdemes ebben az országban élni, bízni és érte tenni is." (Magyar Hírlap) 2002. január. Itthon kell élni. Ma erősebb ez a meggyőződésem, mint valaha volt. 2000. február 24. "A mai világban a siker, a befolyás már egyáltalán nincs korhoz kötve. Magyarországon a rendszerváltás megteremtette annak a feltételeit, hogy a vállalkozók koruktól függetlenül, viszonylag rövid idő alatt nagy sikereket érjenek el. A jövőt éppen az teszi még színesebbé, hogy kettő, sőt három generáció versenyez különböző megközelítésekkel egymással az üzleti és a társadalmi elismertségért." (Világgazdaság) 2002. január. A mai sikertörténetek ezt bizonyítják. Nézze meg, hogy "A pénz mágusai" című, közelmúltban megjelent könyvben mennyi az ott felsorolt tíz ember átlagéletkora