Régiók Európában

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 43. számában (2001. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A társadalom és a gazdaság önszerveződése folytán mindig is kialakultak olyan területek, amelyeket valamilyen jellemzőjük miatt a többitől elkülönülten lehetett, kellett kezelni. Európában és Magyarországon is e régiókat tudatosan alakították, formálták, s így jött létre a ma ismert területi felosztás. A régiónak sokféle értelmezése létezik, attól függően, hogy ki mikor, mire és milyen célból használja. Lehet földrajzi, politikai, gazdasági és más összefüggésben is beszélni róla. Míg korábban a fizikai-földrajzi tér, az etnikai, nyelvi, kulturális, vallási egység, a közös múlt volt a meghatározó, ma inkább a területek gazdasági struktúrája határozza meg az együvé tartozást. Az uniós közigazgatásban, illetve gazdaságban meghatározóak a régiók, s mint csatlakozni kívánó ország, ezt Magyarország sem hagyhatja figyelmen kívül. Összeállításunkban - amelynek elkészítésében közreműködött: Csikesz Mariann, Losoncz Miklós, Butt László, Somogyi Gergely, Bíró Péter - az európai és a hazai régiók létrejöttét, szerkezetét, valamint az EU támogatási politikájának sajátosságait mutatjuk be.

Új alapokon a gazdaság szervezése

Az Európai Unió politikájában szükség volt a régiók definiálására, hogy alapot adjanak az újfajta gazdasági, politikai törekvéseknek, és kezelhetővé tegyék az egyes területek között kialakuló feszültségeket. Ezért az általános társadalomtudományi meghatározás mellett 1978-ban, az Európa Tanács Bordeaux-i Nyilatkozatában fogalmazták meg, mi is a régió az EU-ban.

A régió "emberek közössége, amely egy országon belül térbelileg is a lehető legnagyobb egységen terül el (országrész)... Egy ilyen közösség történelmi, kulturális, földrajzi vagy gazdasági homogenitással vagy ezek kombinációjával bír, így a közös célok és érdekek képviseletében is egységet alkotnak."

Az alapításkor (1957-ben) az Európai Unió 6 állama gazdaságilag még meglehetősen hasonló szinten állt. A Közösség egyik feladataként "az egész Közösségben a gazdasági tevékenység harmonikus fejlődésének előmozdítását" jelölték meg.

Ettől függetlenül a regionális politika a 60-as évek folyamán csak a nemzetállamok szintjén volt tetten érhető. Közösségi szinten az Európai Beruházási Bank (EIB) preferenciarendszerében szerepelt az elmaradott területek kedvezményes hitelezése, emellett az agrárpolitikától várták el, hogy csökkenti majd a területi egyenlőtlenségeket.

A különböző szintű régiók átlagos területe és népessége

 

NUTS I.

NUTS II.

NUTS III.

Ezer km2

Ezer fő

Ezer km2

Ezer fő

Ezer km2

Ezer fő

Átlagos érték

68,1

4237,7

23

1830,1

5,4

410

Szórás

103,3

1993

21,7

1256,4

5,5

212,4

Forrás: EUROSTAT 1995 alapján a GKI saját számítása

A régiók besorolása

A regionális különbözőségek elemzési keretét az Európai Statisztikai Hivatal (EUROSTAT) és a tagállamok, illetve a Bizottság által kidolgozott statisztikai területi egységek rendszere - francia rövidítéssel: NUTS - adja. Ez a rendszer a tagállamok összterületét három régiószintre osztja.

Az úgynevezett NUTS I. jelenti az európai közösségi régiókat. Ezek általában a tagállamok alkotmányjoga által szentesített régiók csoportosítását (például Németország: Bundesland), vagy ezzel összevethető beosztást jelent (Franciaország: hét területfejlesztési gazdasági övezet). Számuk összesen 71.

A NUTS II. szintet 192 közigazgatási bázisegység alkotja (kisrégiók). Ezt a szintet alkalmazzák leggyakrabban a regionális különbözőségek elemzésére. Idetartozik például 26 francia, 20 olasz régió, 17 spanyol autonóm közösség.

A NUTS III. a kistérségeket és a nagyvárosokat rendszerezi. Itt már közel ezer régiót különböztetnek meg. Ezek például a francia megyék (95 département), 52 spanyol és 95 olasz provincia stb.

A jelenleg érvényes NUTS-nómenklatúra a NUTS I. szinten 77, a NUTS II. szinten 206, a NUTS III. szinten 1031 régiót tartalmaz. Helyi szinten NUTS IV-et csak Nagy-Britanniában, Finnországban, Görögországban, Írországban, Luxemburgban és Portugáliában határoztak meg, a NUTS V. szintet pedig 98 433 települési önkormányzat alkotja.

Finanszírozási célcsoportok

Cél

Tartalom

Illetékes intézmény

Nr. 1

A hátrányos helyzetű régiók (melyek jövedelme az EU-átlag 75 százaléka alatt van, és nagy a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya) fejlődésének és strukturális alkalmazkodásának támogatása

Regionális Fejlesztési Alap, Szociális Alap, Mezőgazdasági Alap (Kiigazítás)

Nr. 2

A hanyatló iparágaktól sújtott régiók, határterületek és részeik átállásának segítése

Regionális Fejlesztési Alap, Szociális Alap

Nr. 3

A tartós és fiatalokat sújtó munkanélküliség elleni küzdelem, a visszaintegrálódás segítése és a veszélyeztetettek támogatása

Szociális Alap

Nr. 4

A munkaerő alkalmazkodásának megkönnyítése az ipari átalakulás és a termelési rendszer megváltozásának korában (1993-tól)

Szociális Alap

Nr. 5

A mezőgazdasági jellegű területek támogatása:

Nr. 5a

A közös agrárpolitika reformja keretén belül felgyorsított alkalmazkodás

Mezőgazdasági Alap (Kiigazítás) Halászati Kiigazítási Alap

Nr. 5b

A strukturális alkalmazkodás és a fejlődés megkönnyítése

Mezőgazdasági Alap (Kiigazítás) Szociális Alap, Regionális Fejlesztési Alap

Nr. 6

Az alacsony népsűrűségű (<8 fő/km2) régiók (NUTS II.) támogatása

Fejlesztési alapok

A dinamikus gazdasági növekedés évtizedeiben az Unió vezetői arra számítottak, hogy a piaci mechanizmus kiegyenlíti a regionális különbségeket. Azonban az Unión belüli egyenlőtlenségek lényegesen nagyobbak voltak, mint a például vett USA egyes régiói között, s a bővítések hatására ezek csak tovább nőttek. Olyan pénzügyi alapokat hoztak létre - a tagállamok befizetéseiből -, amelyekkel a területi különbségeket kívánták mérsékelni. Ezeket az alapokat folyamatosan bővítették, s a keretösszegüket is növelték.

Az alapok tőkéjének megemelésével párhuzamosan igyekeztek hatékonyabbá tenni a különböző források felhasználását. A Miniszterek Tanácsa 1988. júniusi és decemberi tanácskozásán 5 prioritást határozott el az alapok és a beruházási bank számára. Az EU 1995-ös bővítése során egy 6. célcsoportot is beemeltek a prioritások közé.

Európai Regionális Fejlesztési Alap: 1975-ben hozták létre, azóta is ez a regionális gazdaságpolitika magja. Legfontosabb célja a nagy regionális egyensúlytalanságok kiigazítása úgy, hogy bizonyos támogatásokat egy-egy területre koncentrál. Elsősorban az úgynevezett produktív beruházások finanszírozásában, valamint az infrastruktúra kiépítésének támogatásában vállal szerepet.

Európai Szociális Alap: 1971-ben hozták létre, de csak 1993 óta a regionális gazdaságpolitika eszköze. Feladata a tartósan munkanélkülivé váltak visszatérésének megkönnyítése, illetve hogy segítse azokat, akik a munkahelyük megszűnése miatt veszélyeztetettek. Ez utóbbi feladathoz kizárólag helyi, regionális kezdeményezésű továbbképzési programok anyagi támogatásával járul hozzá az alap.

Európai Mezőgazdasági Kiigazítási és Garancia Alap: Az elmaradott, agrárjellegű és az erősen mezőgazdaságra utalt régiók alkalmazkodását segíti, feladata a közösségi agrárpolitika finanszírozása. Az ártámogatások és exportengedélyezések garanciális oldalával, valamint az EU regionális politikájához kapcsolódóan a sokirányú strukturális alkalmazkodás segítésével foglalkozik. Feladata a termelés körülményeinek javítása, erdősítés, környezetvédelem, idegenforgalmi fejlesztés, mezőgazdasági területek termelés alóli kivonása.

Kohéziós Alap: A határokon átnyúló közlekedési és környezetvédelmi beruházásokat támogatja. Míg a Strukturális Alapok esetében a juttatásokat programok alapján lehetett megszerezni, addig itt a támogatás a projektek szintjén történik. Pillanatnyilag a közlekedésben a közutak fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, míg a környezetvédelmi projekteknél a vízellátás és csatornázás élvez előnyt. Regionális vonatkozása, hogy csak az úgynevezett kohéziós államok (Írország, Görögország, Portugália, Spanyolország) részesülhetnek ebből a forrásból.

A tervezés folyamata

A.

Regionális "Tervezés"

 

1.

Regionális Tervek - tagállami/regionális hatóságok

 

2.

Tárgyalás - a Bizottsággal

 

3.

Közösségi Támogatások Keretprogramja (CSF) - a tagállamokkal való konzultáció

 

4.

Megvalósítás - operatív programok, projektek támogatása, globális adományok, részfinanszírozás

 

5.

Monitoring

 

6.

Ismételt eljárás

B.

Regionális hatásvizsgálat

C.

Konkurenciapolitika

 

1.

Regionális segélyek plafonjainak differenciálása

 

2.

Jogi megszorítások: átlátszatlan/átlátszó és működő/kezdeti

Újszerű tervezés

Újabban az egyedi projektekről áttértek a többéves programok támogatására. A Brüsszelhez benyújtott regionális fejlesztési programok alapján kidolgozták a Közösségi Támogatási Kereteket (Community Support Frameworks), amelyekben minden érintett területre lefektették a támogatások alapelveit. A reform részeként szoros együttműködést alakítottak ki a helyi és országos hatóságok, valamint a brüsszeli Bizottság között. A koordinációs rendszert lényegesen megváltoztatták, bevezették a regionális tervezés iteratív rendszerét.

E szerint a Strukturális Alapok felhasználása esetén először megismerik az érintett tagállamok álláspontját és meghatározott eljárási rend formájában felmérik a kérdéses projekteket, majd az Európai Bizottsággal (EB) egyeztetve alakítják ki a keretprogramot. A tagállam készíti el a regionális tervet a regionális és lokális gazdasági, önkormányzati, hatósági, szociális partnerek, valamint a magánszféra képviselőinek közreműködésével. A már kész regionális tervet a tagállam megküldi az Európai Bizottságnak, amely ezután egyeztet a tagállammal a lehetséges módosításokról és kiigazításokról, s így alakul ki a Közösségi Támogatások Keretprogramja (CSF), amely a megoldásra váró problémákat s a megoldás módjait is tartalmazza. Ezután készül el az úgynevezett operatív program.

Az Európai Bizottság az ellenőrző bizottságokon keresztül figyeli a végrehajtást. A nemzeti ellenőrző bizottság képviseli az adott régióban az EB-t, a tagállam kormányát, az EIB-t és a régió képviselőjét (itt van nagy szükségük a régióknak a felkészült, szakmailag érdemben állást foglalni tudó képviselőkre).

A végrehajtandó projektet az operatív programok felügyelőbizottsága követi nyomon. E testület tagjai a kormányzati minisztériumok, valamint a szociális és gazdasági partnerek képviselői. A Nemzeti Ellenőrző Bizottság ettől a bizottságtól kap jelentést.

A konkurenciapolitika kialakítóinak feladata szabályozni és átláthatóvá tenni a tagállamok saját támogatásait a regionális ipari fejlesztésekben. Más-más szabályokat állapít meg a már működő és a kezdő vállalkozások támogatására. A szabályozásra azért volt szükség, hogy az előnyösebb helyzetben lévő régiók ne ajánljanak lényegesen jobb körülményeket, támogatásokat a kedvezőtlenebb helyzetben lévőkkel szemben, másrészt megakadályozza a tagállamok azon típusú támogatásait, amelyek előnyösebb helyzetben tüntetnék fel a régiókat a támogatások odaítélésekor.

Mezőgazdasági kiadások a csatlakozók számára, 1999-2006, milliárd ecu (1997-es áron)

 

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Közösségi Agrárpolitika, CAP (piaci beavatkozás)

 

0,0

0,0

1,1

1,2

1,2

1,3

1,4

Specifikus rurális térségfejlesztés

 

0,0

0,0

0,6

1,0

1,5

2,0

2,5

Előcsatlakozási segély

 

0,5

0,5

0,6

0,6

0,6

0,6

0,6

Tartalék

 

2,7

2,6

0,9

0,5

1,5

3,0

4,7

Forrás: Európai Bizottság, Agenda 2000

Úton az egység felé

Az 1993-as reformot megelőzte az Európai Bizottság 1991-es maastrichti ülése és a Maastrichti Szerződés, amely kiemelte a regionális fejlesztések fontosságát. A tagállamok felismerték, hogy a Közösségnek erősítenie kell gazdasági és politikai egységét, ugyanakkor a gazdasági konvergencia veszélybe kerülhet a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése nélkül. A Maastrichti Szerződéssel az alapok köre a kohéziós alappal bővült, amelyből olyan régiók részesülhetnek, amelyek GNP-je az Unió átlagának 90 százaléka alatt van.

Az Unió 1995-ös bővülése során (Ausztria, Finnország és Svédország) a jogosult területek csoportja kibővült az új tagországok megfelelő régióival. Ekkor fogadták el a 6. célcsoportot a ritkán lakott területek támogatására.

A bővítés várható költsége, millió euró (1999-es áron)

 

2002

2003

2004

2005

2006

Mezőgazdasági kiadások

1600

2030

2 450

2 930

3 400

Pénzügyi rendszer

1280

3300

5 680

8 060

10 470

GNP-változásból

3440

3510

3 580

3 660

3 740

Összesen

6320

8840

11 710

14 650

17 610

Agenda 2000

A regionális politika végső célja elsősorban Európa globális versenyképességének növelése. Ennek egyik eszköze az egységes belső piac, amely lehetőséget teremt az európai erőforrások hatékonyabb kihasználására, felhasználva a régiók együttműködését is. Ennek érdekében az alábbi célokat tartják fontosnak:

- a transzeurópai hálózatok kialakítását, a régiók összekapcsolását, a hátrányos helyzetű régiók fejlesztését,

- az európai telekommunikációs hálózatok kialakítását, hogy így a periferikus területek is esélyt kapjanak a fejlődésre, megteremtve az információs alapú versenyképes termelést,

- a kis- és közepes méretű települések bekapcsolását a nagyvárosok gazdasági értelemben vett vonzáskörzetébe, illetve saját vonzáskörzetük kialakítását,

- a humán erőforrások minőségének javítását az oktatáson és képzésen keresztül, a régiók lakosságmegőrzése érdekében,

- a vidéki területek fejlesztését, ezzel lehetővé téve a lakosság megtartását és életminőségének növelését, valamint a gazdasági struktúra átalakítását,

- a határon átnyúló együttműködés erősítését, ezzel lehetővé válik a közlekedési a környezetvédelmi, a technológiai és oktatási kooperáció.

A pályázó országoknak meg kell teremteniük azokat a speciális eszközöket, amelyek még jellemzően hiányoznak:

- A szűk értelemben vett regionális politika, amely a költségvetés decentralizálását, a költségvetési eszköztár fejlesztését, a civil szervezetek megerősítését igényli.

- A minisztériumok közötti kooperáció megfelelő eljárásainak kialakítása a fejlesztések megtervezésében és a strukturális átalakítások részfinanszírozásában.

- Együttműködés a regionális és helyi szervezetekkel.

Az Agenda 2000 a belső politikával kapcsolatban négy területet hangsúlyoz:

- A fenntartható, munkaintenzív növekedés megalapozása. Fontos eszköze az Európai Monetáris Unió, illetve az Egységes Belső Piac megteremtése. A régiók fejlődésében, a munkahelyteremtésben alapvető szerepet szánnak a kis- és közepes vállalkozásoknak. Az első lépések egyikeként le kell bontani finanszírozásuk bürokratikus akadályait, és ösztönözni kell a nagyobb vállalatokkal való együttműködésüket.

- A tudás és a technológia előtérbe helyezése a munkaerő mobilitását szolgálja.

- Az életkörülmények javításával a szociális feszültségek enyhíthetők. A programok az egészséges társadalomra, a környezetvédelemre, a biztonságra és az igazságosságra helyezik a hangsúlyt.

- A foglalkoztatáspolitika fejlesztésével a munkanélküliség csökkenthető. (Fontos szerepet szánnak a magasabb szintű képzésnek, az átképzési programoknak és a megfelelő információs rendszer kialakításának, a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerek reformjának.)

A tagállamok és régióik kohéziója a Unió megszületése óta kulcsfontosságú kérdés. A területek különbségeinek kiegyenlítésére szánt pénz felső korlátja a Közösség GDP-jének 0,46 százaléka maradt. 1997-es árakon számolva ez 257 milliárd ecu, ami 28 százalékkal magasabb az 1993 és 1999 közötti éves összegeknél. A később csatlakozók számára 45 milliárd ecut biztosítottak, amiből 7 milliárd ecu a csatlakozási folyamat során használható fel. Az új tagok ezt szükségleteik arányában költhetik el, ám a támogatás összege nem haladhatja meg az adott állam GDP-jének 4 százalékát.

Előcsatlakozási segély és a csatlakozás költségei, milliárd ecu (1997-es árakon)

 

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Összesen

Csatlakozási segély*

1,3

3,0

3,0

3,0

3,0

3,0

3,0

3,0

22,3

Új tagállamok

0,8

1,8

1,8

         

4,4

Támogatás új tagoknak

     

5,8

8,2

10,8

13,3

15,7

59,8

* csatlakozás előtti támogatás

Forrás: Európai Bizottság, Agenda 2000

Agrárkérdések

A tagországok területi adottságai nagyon eltérőek, bizonyos részeken pusztán gazdasági szempontokat figyelembe véve nem lenne szabad gazdálkodni, azonban komoly szociális és munkaerő-piaci feszültséget keltene a mezőgazdaság felszámolása, a stratégiai megfontolásokról nem is beszélve. Éppen ezért hatékony rendszerre van szükség a különbségek kiegyensúlyozására úgy, hogy a piaci mechanizmusok a legkevésbé sérüljenek. Az agrárpolitika egyik ágában, a piacpolitikában előtérbe kerültek a közvetlen kifizetések az ártámogatásokkal szemben. Ennek hatására a költségvetés terhei nőnek, viszont a fogyasztók költségei csökkennek. A piaci beavatkozás és az exporttámogatás fő célja az uniós árak közelítése a világpiaci árakhoz. Az agrárpolitika másik alapvető ága a rurális (falusi) térségek fejlesztése. Jelenleg a népesség 5,5 százaléka él mezőgazdaságból ezeken a területeken (néhány régióban 20 százalék fölött). E térségek fejlesztésénél a fő hangsúly új ágazatok - magas minőségű termékek, turizmus, környezetvédelem, regionális kultúra - meghonosításán, fejlesztésén van. Az 1992-es Közösségi Agrárpolitika (CAP) hatására a farmerek jelentős része környezetkímélő extenzív technikákat részesített előnyben. A rurális térségek fejlesztése során a piacpolitika, a strukturális politika és a környezetvédelem szerves egésszé vált. Jelenleg évente 2-3 százalékkal csökken a mezőgazdasági népesség, s ez a folyamat várhatóan folytatódik.

A tizenötök pénzügyi keretterve 2000-2006-ra, millió euró (1999-es árakon)

 

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Mezőgazdaság

40 920

42 800

43 900

43 770

42 760

41 930

41 660

Közös agrárpolitika (vidékfejlesztés nélkül)

36 620

38 480

39 570

39 430

38 410

37 570

37 290

Vidékfejlesztés a kapcsolódó intézkedésekkel

4 300

4 320

4 330

4 340

4 350

4 360

4 370

Strukturális politika

32 045

31 455

30 865

30 285

29 595

29 595

29 170

Strukturális Alapok

29 430

28 840

28 250

27 670

27 080

27 080

26 660

Kohéziós Alap

2 615

2 615

2 615

2 615

2 515

2 515

2 510

Belső politikák

5 900

5 950

6 000

6 050

6 100

6 150

6 200

Külső akciók

4 550

4 560

4 570

4 580

4 590

4 600

4 610

Csatlakozás előtti támogatás

3 120

3 120

3 120

3 120

3 120

3 120

3 120

Mezőgazdaság

520

520

520

520

520

520

520

Strukturális támogatás

1 040

1 040

1 040

1 040

1 040

1 040

1 040

PHARE

1 560

1 560

1 560

1 560

1 560

1 560

1 560

Összes kötelezettségvállalás

91 995

93 385

93 805

93 005

91 465

90 795

90 260

Összes kifizetés

89 590

91 070

94 130

94 740

91 720

89 910

89 310

Kibővítésre szánt összegek (kifizetések)

   

4 140

6 710

8 890

11 440

14 220

Mezőgazdaság

   

1 600

2 030

2 450

2 930

3 400

A csatlakozók segítése

Az újonnan csatlakozók esetében fokozott jelentősége van a kohéziót segítő programoknak, hiszen esetü(n)kben sokkal nagyobb az Uniótól való fejlettségbeli "távolság". Csatlakozásuk esetén ők is részesévé válnak az egységes belső piacnak, a monetáris uniónak, illetve a Trans European Networknek, ami maga után vonja a meglévő struktúrák teljes átalakítását. Nem elhanyagolható tényező környezetvédelemi szempontból a nukleáris energia kelet-európai felhasználása, ami az alkalmazott technológia miatt biztonsági és környezetvédelmi kérdéseket vet fel.

A Bizottság értékelése szerint a csatlakozó országok politikai fejlettsége közelebb áll az uniós elvárásokhoz, mint gazdaságuk. Ennek ellenére még megoldandó probléma a kisebbségek helyzetének rendezése, - a jobbára ebből a problémából eredő - országok közötti konfliktusok kezelése. Részben emiatt több országban politikai kérdésként kezelik az uniós szabályok átvételét, illetve a régiók kialakítását.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a csatlakozáskor az új jelentkezőnek meg kell felelnie az uniós követelményeknek. A csatlakozási folyamat alatt a leendő tagállamok számára elérhetőek a felzárkózást segítő pénzalapok, elsősorban a PHARE, ami egyfajta katalizátorként is működik az EIB, a Világbank és az EBRD finanszírozása esetén. Az ajánlások szerint a PHARE-pénzek 70 százalékát beruházásokra kell fordítani, és egy-egy projektből legfeljebb 10 százalékos részt vállalhat a PHARE. Költségvetése évente 1,5 milliárd ecu, amiből 500 millió a mezőgazdaságra, 1 milliárd pedig strukturális (környezetvédelem, közlekedés) átalakításokra fordítható. Az előcsatlakozási segély megjelenésével egy időben a PHARE-támogatás megszűnik.

A támogatásokra az Unióval partnerségi viszonyban lévő országok jogosultak. Amint felvételt nyernek, a támogatást megvonják tőlük, ám annak teljes összege változatlan marad, így a később csatlakozó országok több pénzhez juthatnak. A másik ilyen keret az ISPA, amelyből a csatlakozók strukturális átalakulása támogatható, s a tervek szerint 1000 millió ecuből gazdálkodhat. A következő pénzforrás a csatlakozók mezőgazdasági támogatása (termelők hatékonyságának növelése, promóció, állatorvosi és növény-egészségügyi rendszer infrastruktúrájának és technikai színvonalának fejlesztése) - költségvetése 500 millió ecu (1997-es árakon).

Az új tagok számára elkülönített összeg 21,8 milliárd euró, ebből évente 1,04 milliárd euró csatlakozás előtti strukturális támogatásként 2000-től érhető el. Ez az összeg a szállítás és a környezetvédelem fejlesztésére fordítható.

A jelenlegi EU-tagok számára a teljes periódusra megmarad a GDP 1,27 százaléka mint a költségvetés felső korlátja. Ez jóval meghaladja a tervezett kiadások szintjét (2006-ra 1999-es árakon számolva 104,6 milliárd euró, ami a GDP 1,13 százaléka), így tartalékképzésre is van lehetőség.

A teljes költségvetésből a mezőgazdasági (46,5 százalék) és a strukturális (33,3 százalék) kiadásokra fordítják a források 80 százalékát. Ez az arány az évek során állandó, azaz a prioritási sorrend az egész periódus alatt változatlan. Ez a megállapítás csak a bővítéssel kapcsolatos kiadásokra nem igaz, mert ennek a kezdeti (2002) 4,4 százalékról 2006-ra 15,9 százalékra nő a részesedése.

Heten Magyarországon

A hét gazdasági régió 1996 óta jelenik meg a hazai gazdaságstatisztikákban. A megyei adatokból azonban 1993-94-re is számolhatók a régiók szerinti értékek.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1999-ben közel 18 százalékkal haladta meg az 1994. évit. A leggyorsabban Nyugat-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon bővült a termelés, Közép-Magyarország pedig a harmadik volt a növekedési rangsorban.

A növekedés fő tényezője az exportvezérelte ipari termelés volt s másodsorban a szolgáltatások bővülése. A két leggyorsabban növekvő gazdaságú dunántúli régióban az ipari termelés gyors növekedése vezérelte a gazdaságot. A Nyugat-Dunántúlon már 1993-tól gyorsult az ipar, s 1993-99 átlagában évi 21 százalékkal nőtt az ipar termelése. A Közép-Dunántúlon 1994-ben kezdődött az érdemi bővülés, és 1993-99 átlagában évi 18 százalékos volt az ágazat növekedése. E két régióban tehát 1999-ben az ipari termelés volumene 3-4-szeresére emelkedett.

Az ipar és így a gazdaság bővülése a két leggyorsabban fejlődő dunántúli régióban korántsem volt területileg kiegyenlített. Közép-Magyarországon Fejér megye gazdasága, a Nyugat-Dunántúlon pedig Győr-Moson-Sopron és Vas megye fejlődött, miközben Komárom-Esztergom megye ipara csak alig bővült az országos átlagnál gyorsabban, Veszprém és Zala megye pedig kimondottan lassan iparosodott. A főleg külföldi, zöldmezős beruházások nyomán fellendült ipar e régiókon belül is néhány településen koncentrálódott, s egy-egy nagy beruházás volt a növekedés fő tényezője. A beruházások pozitív hatása esetenként közvetlenül (a magyar beszállítóknak adott megrendeléseken) vagy közvetve (a háztartások és az önkormányzatok bevételein keresztül érvényesülő keresletemelkedés formájában) terült szét a régióban.

Aránytalan fejlődés

Nyugat- és Közép-Dunántúlon az ipar bővülése nem járt a foglalkoztatottság átlagon felüli növekedésével. A munkanélküliség alig csökkent gyorsabban, mint az országban általában, s ez igaz a leggyorsabban iparosodó három megyére is. A külföldi beruházások ugyanis tőkeintenzív termelést alapoztak meg, és a munkaerő-kereslet is inkább a szakképzetlenek, legfeljebb a szakmunkások iránt nőtt. Ennek hatását lehet felfedezni a bruttó átlagkereset alakulásában: Közép-Dunántúl keresőinek bruttó átlagkeresete az országos átlaghoz képest gyakorlatilag nem változott, s a nyugat-dunántúli alkalmazottak relatív bérszintje is csak 1 százalékponttal javult 1993 és 1999 között. Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében érvényesült csak a munkaerő-felszívás bérre gyakorolt kedvező hatása, a két régió többi megyéjében azonban nem változott vagy romlott az országos átlaghoz viszonyított relatív bérszínvonal.

A növekedési rangsorban harmadik Közép-Magyarország a túlközpontosított ország fővárosát és az agglomerációt foglalja magában. Itt 1993-99 között évi 4 százalékkal bővült a GDP. Az évtized folyamán jelentős elvándorlás következett be a fővárosból, mely legnagyobbrészt Pest megyébe (közel 70 ezer fő) irányult. Emellett a távolabbi megyékből a fővárosba is számottevő népesség áramlott, de ez csak mérsékelhette Budapest közel 200 ezres létszámvesztését. A főváros népessége öregedett.

A szocialista iparvállalatok egy részének kihalásával és a várostervezési, környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, főképp a szolgáltatások bővülésére koncentrált növekedés volt jellemző a 90-es években. Így 1993-99 között az ipari termelés csak 26 százalékkal, az országos átlagos ütem negyedével bővült. A Budapestet körülvevő agglomerációs övezetben azonban az a fővárosban kissé gyorsabban bővült az ipar. Ennek ellenére az összes beruházás harmada a fővárosban, 9,5 százaléka Pest megyében valósult meg 1993-99 között, így Közép-Magyarország az összes beruházás 42 százalékát tudhatja magáénak, miközben a régióban az ország lakosságának csak 28 százaléka él. Közép-Magyarországon a munkanélküliség az évtized folyamán alig csökkent, mivel már 1993-ban is alacsony volt. Ezzel is összefügg, hogy a bruttó átlagkereset ebben a régióban a legmagasabb, s 1999-re mind a főváros előnye nőtt, mind Pest megye lemaradása csökkent a relatív bérszínvonalat illetően.

Lassan fejlődő Észak

Egyenetlen ütemben és az országos átlagnál lassabban nőtt a GDP Észak-Magyarországon. 1994-99 között évi átlagban 2,3 százalékos volt a növekedés, azonban itt is eltérő ütemben fejlődött a régióba sorolt három megye. Heves volt a leggyorsabb, s Nógrád a leglassabb, azonban a különbségek mértéke meg sem közelítette a két dunántúli kistigrisen belüli területi különbséget. Bár a beruházók kezdetben elkerülték, 1996-tól felfedezték a régiót, az időszak átlagában az országos átlag háromnegyedét érte el az egy főre jutó beruházás. Az ipari termelés alig, mindössze évi 2,5 százalékkal nőtt. A munkanélküliség 1993-ban az összeomlott nehézipar helyén itt volt a legmagasabb az országban, s bár jelentős mértékben csökkent, 1999-ben is e térségben volt a legnagyobb a munkanélküliek aránya. Ezek következtében a régió relatív kereseti színvonala még romlott az említett időszakban.

Stagnáló gazdaság az Alföldön

A Dunántúl stagnáló régiója a Dél-Dunántúl. A GDP évi átlagban mindössze 1,6 százalékkal, vagyis alig észrevehetően bővült 1994-99 között. Ez volt jellemző Baranyában és Tolnában, míg Somogyban 1 százalék alatti ütemben nőtt a GDP. Az egy főre jutó beruházás itt alacsonyabb volt, mint Észak-Magyarországon. A legtöbbet Tolna megyében, a legkevesebbet (az előbbi mintegy kétharmadát) Somogy megyében fektették be. Az ipari termelés növekedése ennek ellenére megközelítette az országos átlagot, ebben azonban éles különbségek fedezhetők fel. Míg Somogyban évi 18 százalékkal bővült a termelés, Baranyában csak 6 százalékkal, Tolnában 2 százalékkal. A térség ipara tehát területileg igen koncentráltan fejlődött. Bár a munkanélküliség mérséklődött, a helyzet lassabban javult, mint az országban átlagosan, így a régió ebből a szempontból 1999-ben rosszabb helyen állt, mint 1993-ban. Ennek következtében a relatív kereseti szint mindhárom megyében romlott.

A gazdaság gyakorlatilag stagnált a két alföldi régióban. Dél-Alföldön évi átlagban mindössze 1 százalékkal bővült a GDP, ezen belül közel 2 százalékos volt a növekedés Bács-Kiskun megyében és Csongrádban, viszont nem nőtt a termelés Békés megyében. Az egy főre jutó beruházás itt alig volt alacsonyabb, mint a hasonló helyzetű Észak-Alföldön, s e két térségbe áramlott a legkevesebb tőke. Csongrád valamelyest kiemelkedett a megyék közül, és az Alföldön fajlagosan a legtöbb befektetést vonzotta. Így a Dél-Alföldön az ipari termelés volumene gyakorlatilag nem (évi 1 százaléknál kisebb mértékben) bővült. A munkanélküliség sokkal gyorsabban csökkent, mint az országban átlagosan. Ennek ellenére a régió relatív kereseti színvonala romlott. Az agrárnépesség aránya jóval magasabb itt az országos átlagnál.

Az Észak-Alföld gazdasága stagnált, a GDP bővülése az évi 1 százalékot sem érte el. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében következett be évi 1 százaléknál nagyobb növekedés. Az egy főre jutó beruházás 1993-99 átlagában az országos átlag kétharmadát sem érte el, s ebben nem volt jelentős eltérés a megyék között. Az ipari termelés volumene évi közel 4 százalékkal nőtt, a munkanélküliség az országos átlagnál valamelyest lassabban mérséklődött, s 1999-ben itt volt a második legnagyobb a munkanélküliségi ráta. Ennek következtében a régió kereseti színvonala is romlott, s így 1999-ben is e térség alkalmazottai kerestek a legkevesebbet az országban.

Bár a hét régió jelentősen eltérő fejlődésen ment keresztül, s ennek következtében 1999-ben volt, ahol 35 százalékkal, volt, ahol mindössze 3 százalékkal haladta meg a bruttó hazai termék az 1994. évit, az ország GDP-termeléséből való részesedésük elég stabil. Egy-egy régió aránya 1999-ben legfeljebb 1,5 százalékponttal tért el az 1994-es arányától.

Pénzügyi szolgáltatók

A legszélsőségesebb kereseti viszonyok a pénzügyi szolgáltatók körében uralkodnak. Az itt dolgozók esetében 1997-ben a központi és az észak-magyarországi régió keresetei között kétszeres volt a különbség, ez 1999-re erőteljesen tovább nőtt. Ennek egyik oka, hogy a fővárosi központokban és a vidéki hálózatban elérhető keresetek között hatalmas a különbség. Köztudott, hogy a pénzügyi szolgáltatók átlagkeresetei a legmagasabbak, kétszeresen haladják meg a nemzetgazdasági átlagot. Ezen belül az amúgy is magas közép-magyarországi átlagot majdnem 110 százalékkal, illetve 130 százalékkal szárnyalják túl, viszont Közép-Dunántúlon csak 40-50 százalékkal haladják meg a régióra jellemző átlagkereseteket. * Ezenkívül még meglehetősen nagy szélsőségek tapasztalhatók a regionális keresetekben a feldolgozóiparban és a kereskedelemben is.

A jövedelmi szerkezet változása

A családi jövedelmek megújított rendszerű számbavétele 1994-től ad lehetőséget annak térbeli, területi vizsgálatára. Magyarországon az 1994 és 1999 közötti időszakban a háztartások jövedelmi szerkezete kissé a munkából származó jövedelem javára módosult a korábbi ellentétes irányú mozgások után, és csökkent a családi támogatások, valamint a munkanélküli-ellátások aránya. Ez azonban csak a bruttó keresetekre igaz, az adóterhek növekedése következtében a nettó kereset - némi ingadozással - állandó maradt (40-41 százalék körüli, kivéve 1998-at, amikor ennél is alacsonyabb volt). A változások különböző intenzitással zajlottak le az ország hét régiójában.

A munkajövedelem, vagyis a munkavállalásból és vállalkozásból származó jövedelem aránya Nyugat- és Közép-Dunántúlon emelkedett a legnagyobb mértékben. Míg 1994-ben a Dunántúl nyugati megyéiben átlagosan a jövedelem 55 százaléka származott munkavállalásból és vállalkozásból, aránya 1999-re 65 százalékra emelkedett. A Közép-Dunántúlon 7 százalékponttal emelkedett a munkajövedelem aránya, s átlagon fölüli mértéket regisztráltak az Észak-Alföldön is. A legkevésbé Közép- és Észak-Magyarországon emelkedett a munkajövedelem aránya.

A bruttó havi keresetek régiónként, 1989-1999 (forint)

Év

Közép-

Magyarország

Közép-

Dunántúl

Nyugat-

Dunántúl

Dél-

Dunántúl

Észak-

Magyarország

Észak-

Alföld

Dél-

Alföld

Országos

átlag

1989

11 719

10 880

10 108

10 484

104 172

9 675

9 841

10 822

1992

27 172

22 174

20 975

19 899

20 704

19 563

20 047

22 465

1993

32 450

26 207

24 627

25 733

24 011

24 025

23 898

26 992

1994

43 010

34 788

32 797

31 929

31 937

31 131

31 325

35 620

1995

46 992

38 492

36 394

35 383

35 995

34 704

33 633

40 190

1996

58 154

46 632

44 569

43 015

41 439

41 222

41 208

47 559

1997

70 967

56 753

52 934

51 279

51 797

50 021

50 245

58 022

1998

86 440

68 297

64 602

60 736

60 361

58 208

58 506

69 415

1999

101 427

77 656

74 808

70 195

70 961

68 738

68 339

81 067

Forrás: OMMK

A bruttó keresetek különbségei

Az alkalmazásban állók keresete 1992-1999 között 2,1-2,7-szeresére emelkedett megyénként. A legmagasabb dinamikával Győr-Moson-Sopron megye és a főváros növelte kereseti színvonalát, a legkevésbé Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megye. Így az induló állapotban meglévő színvonalkülönbségek folyamatosan tovább növekedtek.

Az alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 1997-ben Közép-Magyarországon 25 százalékkal haladta meg az országos átlagot, az összes többi régióban alacsonyabb volt annál, az elmaradás csak néhány százalékos volt Közép-Dunántúlon, s a legnagyobb - közel 20 százalékos - Észak-Alföldön.

Az időszak végére nem sokat változott a helyzet, a közép-magyarországi régió tovább növelte előnyét, Nyugat-Dunántúl megőrizte pozícióját, az összes többi régió helyzete pedig kismértékben romlott.

Megyénként vizsgálva csaknem 50 százalékpontos különbség tapasztalható a két szélső pont között. A legelőnytelenebb helyzetben Békés megye van, a legkedvezőbben a főváros. Magasan az országos átlag felett található minden időpontban Budapest, s magas foglalkoztatási súlya miatt ellensúlyozza minden más megye pozícióját.

Az egy főre jutó átlagkeresetek tekintetében az 1989-1999 közötti évtizedben igen jelentősen nőttek a területi különbségek. Az induló időpontban a legfejlettebb közép-magyarországi régió kereseti előnye 8 százalék, s a legelmaradottabb Észak-Alföld hátránya bő 11 százalék volt, tehát a két szélső értéket mutató régió között a különbség 19 százalékpontot tett ki. A keresetek regionális különbségében a távolság a duplájára növekedett 1999-re. A korábban is fejlett Közép-Magyarország kereseti előnye több mint a háromszorosára emelkedett az országos átlaghoz képest (25 százalék), s a leggyengébb pozícióban lévő dél-alföldi régióé 16 százalékos lemaradást mutat. A két szélső pólus között 41 százalékpontos a különbség.

A régiók kereseti pozícióinak összehasonlításából kitűnik, hogy az első két helyen lévő régió megőrizte ugyan pozícióját, de közöttük a távolság nőtt. A második helyen lévő Közép-Dunántúl hátránya a kezdeti 8 százalékpontos különbségről majdnem 30-ra nőtt! Nyugat-Dunántúl látványos fejlődése következtében az 5. helyről a harmadikra jött fel, de még így is romlott a nemzetgazdasági átlaghoz képest a pozíciója. A dél-dunántúli és az észak-magyarországi régió leszakadása az országos átlaghoz képest 10 százalékpont körüli, míg a két alföldi régió kedvezőtlen helyzetből indulva további 5 százalékpont körüli hátrányt gyűjtött be.

Az átrendeződést számos strukturális tényező idézte elő. Példaként csak néhányat említünk. A fővárosból és környékéről kitelepült a sok, alacsony keresetű segédmunkást foglalkoztató ipar nagy része, s helyette a magas átlagkeresetű pénzügyi szolgáltatás, multinacionális kereskedelmi, szolgáltató és ipari nagyvállalatok központjai telepedtek le, illetve a relatíve magas keresetű központi államapparátus terjeszkedett. Közép- és Nyugat-Dunántúl volt a multinacionális cégek gyártókapacitásainak fő befogadóhelye. Ezzel szemben Észak-Magyarországon a korábban magas kereseteket nyújtó, nehéz és kedvezőtlen körülmények között végzett fizikai munkán alapuló kohászat és bányászat túlnyomó többsége leépült, az Alföldön az ipar és a mezőgazdaság együttes válsága igen szerény keresetnövekedésre nyújtott lehetőséget.

Jövedelemforrások

A munkajövedelem mellett a második legnagyobb jövedelemforrás, a nyugdíj országosan a bruttó jövedelem közel 22 százalékát tette ki az időszak elején és végén egyaránt. A nyugdíj szerepe erősödött Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon azonban 1999-ben a nyugdíj az összes jövedelem kisebb arányát tette ki, mint 1994-ben.

A családi támogatások (családi pótlék, gyes, gyed, gyet) 1994-ben az összes jövedelem 6,4, 1999-ben már csak 4,4 százalékát érték el. A hét régió mindegyikében csökkent a családi támogatások aránya. A csökkenés mértéke 0,9 (Dél-Dunántúl) és 3,2 (Közép-Dunántúl) százalékpont között ingadozott.

A munkanélküli-járadék és a jövedelempótló támogatások aránya a vizsgált időszakban 2,6 százalékról 1,1 százalékra csökkent. 2 százalékpont körüli apadás Közép-Dunántúlon és az Észak-Alföldön következett be. Átlag alatti ütemben csökkent aránya a két déli régióban.

A jövedelmi szerkezetből a munkajövedelem arányának alakulása mutatja egy térség háztartásainak egyfajta megélhetési stabilitását. Ennek alapján a Nyugat- és Közép-Dunántúl javította relatív helyzetét, a központi régió előnye mérséklődött, miközben Észak-Magyarország, az Alföld és Dél-Dunántúl hátránya erősödött.

A "Komplex fejlettség" faktor által meghatározott sorrend a megyék között

Sorrend

Az összes település alapján

A megyei jogú városok alapján

A városok alapján

A községek alapján

1.

Győr-Moson-Sopron

Fejér

Vas

Komárom-Esztergom

2.

Fejér

Győr-Moson-Sopron

Pest

Pest

3.

Pest

Veszprém

Komárom-Esztergom

Győr-Moson-Sopron

4.

Komárom-Esztergom

Vas

Győr-Moson-Sopron

Fejér

5.

Vas

Tolna

Fejér

Veszprém

6.

Veszprém

Jász-Nagykun-Szolnok

Tolna

Vas

7.

Nógrád

Baranya

Somogy

Bács-Kiskun

8.

Csongrád

Zala

Borsod-Abaúj-Zemplén

Heves

9.

Hajdú-Bihar

Hajdú-Bihar

Veszprém

Csongrád

10.

Baranya

Heves

Zala

Tolna

11.

Tolna

Csongrád

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Hajdú-Bihar

12.

Zala

Bács-Kiskun

Hajdú-Bihar

Baranya

13.

Bács-Kiskun

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Baranya

Borsod-Abaúj-Zemplén

14.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Somogy

Nógrád

Somogy

15.

Somogy

Békés

Bács-Kiskun

Szabolcs-Szatmár-Bereg

16.

Jász-Nagykun-Szolnok

Borsod-Abaúj-Zemplén

Heves

Zala

17.

Heves

Komárom-Esztergom

Jász-Nagykun-Szolnok

Jász-Nagykun-Szolnok

18.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Nógrád

Békés

Békés

19.

Békés

 

Csongrád

Nógrád

Fejlesztési sorrend

Széles demográfiai, infrastrukturális, gazdasági és önkormányzati adatbázison alapuló elemzést végeztünk, hogy megállapítsuk: a komplexen értelmezett fejlettség miként jellemzi az ország településeit. A kapott értékek alapján a legfejlettebb terület a Közép- és Nyugat-Dunántúl térsége (Zala megyét kivéve), valamint Közép-Magyarország. A legfejletlenebb megyék - Nógrád, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Heves - Kelet- és Észak-Magyarországon találhatók. Ez a csoportosítás gyakorlatilag megerősíti, illetve kismértékben finomítja a korábban már ismert megyei fejlettségi rangsort. Győr-Moson-Sopron és Fejér megyék kimagaslóan a legfejlettebbek, a következő csoportot Pest, Vas és Komárom-Esztergom megye alkotja. Az átlag szintjén áll Veszprém megye, és a többi 13 megye a fejlettségi mutató átlagánál alacsonyabb fejlettséget mutat.

A megyei jogú várossal rendelkező megyék közül magasan kiemelkedik Győr-Sopron-Moson és Fejér megye, ahol 2-2 megyei jogú város is van. Ez a négy település az átlagos megyei jogú városhoz viszonyítva kétszer fejlettebb (a komplex fejlettséget mérő faktorérték kétszerese a megyei jogú városok átlagának), illetve a legfejletlenebb megyei jogú városhoz viszonyítva ötszörös a fejlettségük.

A legfejlettebb községek Közép- és Nyugat-Dunántúl megyéiben és Pest megyében találhatók, miközben a legrosszabb helyzetben Nógrád és Békés megye községei vannak. A városok fejlettsége szerinti megyei rangsor elején is nyugat- és közép-dunántúli megyék szerepelnek Pest megye mellett, s a legfejletlenebbek az alföldi városok. A megyék közötti fejlettségbeli különbségek a községeket tekintve a legnagyobbak, s a városokat tekintve is kissé nagyobbak, mint a megyei jogú városok szerint. A fejlettségbeli különbség tehát a települések jogállása szerint az alacsonyabb rendű települések felé haladva növekszik. Ugyanakkor nem mutatható ki az az összefüggés, hogy a fejlettebb centrumú megyék városai, illetve községei is fejlettebbek a kevésbé fejlett centrumú megyék városainál, illetve községeinél.

Létszám szerint vizsgálva az átlagos fejlettség körülbelül 50 százalékkal emelkedik településcsoportonként. A településstruktúra torz volta miatt eléggé eltérő, hogy egy-egy nagyságrendi kategóriában mely megyék vezetik a rangsort, és mely megyék a legfejletlenebbek. A 2000-20 000-es lélekszámú települések csoportjában még mindegyik megye szerepel. Ez a csoport tükrözi leginkább valamennyi mutató együttesét és egyben az alföldi széttagolt településfejlődés következményét. Nem okvetlenül a GDP szerinti legszegényebb megyék kerültek a közepes nagyságú települések mentén a rangsor végére.

Klaszterelemzés

A komplex fejlettségi rangsor megállapítása után a legfontosabb magyarázó változók terében klaszter-elemzést végeztünk. Ennek során 8 térségtípust különböztettünk meg. A közel 3200 település közül 10 megyeszékhelyet egy klaszterbe sűrített a program. A legnagyobb csoportba 809 település került. A 8 klaszter "fejlettségi sorrendben" a következő:

Fejlett megyei jogú városok.

Fejlett városok és vonzáskörzetek.

Fejlőd

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére