Mérce a kivitel

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 41. számában (2001. szeptember 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az utóbbi tíz évben központi feladattá vált hazánkban is a gazdasági szervezetek versenyképességének megteremtése és fenntartása. Ennek egyik mérési módja az exportképesség vizsgálata. Az Ecostat által e témában végzett kutatások következtetései szerint a vállalkozások között meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak, ha a tulajdonosi kör, a nagyság és a működési területek alapján értékeljük teljesítményüket.

A hazai vállalatok exportképességének vizsgálata

A versenyképes magyar vállalatok csak viszonylag szerény mértékben tudnak hozzájárulni a külkereskedelmi mérleg javulásához, gazdálkodási körülményeik lényegesen kedvezőtlenebbek, mint nyugati versenytársaiké. Az a csoport, amelyik valamennyi paraméter szerint versenyképesnek mondható, elsősorban a hagyományos gazdasági szektorokat képviseli, és összességében a magyar vállalatok egy szűk szegmensét, az összes társaságiadó-bevallást készítő vállalat nettó árbevételének 3, foglalkoztatottainak 5 százalékát tudhatja magáénak.

Változó versenyhelyzet

A hazai vállalatok versenyképességének megítélésében igen jó közelítésnek ígérkezik exportképességük vizsgálata. A cégek nagyban különböznek a tekintetben, hogy az utóbbi években képesek voltak-e megőrizni, illetve növelni piaci részesedésüket. Ebben az esetben valójában nem is a versenyképességet elemezzük, ami a jelenlegi tendenciák jövőbeli kivetítése, hanem a versenyhelyzetet, azaz a múltban gyökerező jelenlegi állapotot, a versenyképesség által meghatározott lehetőségek megvalósulását vagy elvesztését. E különbség azt a bizonytalanságot rejti magában, hogy a jó versenyhelyzetben lévő, korábban versenyképes vállalatok nem biztos, hogy a közeljövőben is képesek lesznek megőrizni a pozícióikat.

A magyar vállalatokat exportteljesítményük alapján vizsgálva minimális kívánalom lehet, hogy a magyar export legalább úgy növekedjen, mint ahogy legfőbb piacunk, vagyis az Európai Unió piaca bővül. Mivel az EU GDP-jének volumene mintegy 8 százalékkal nőtt 1996 és 1999 között, ugyanakkor a hazai ipari exportárindex 138 százalék volt, azok a vállalatok tekinthetők versenyképesnek, amelyek legalább 50 százalékkal növelték forintban mért exportjukat (1,08x1,38 = 1,49~1,5). Szigorúbb kritérium szerint azonban akkor tekinthetünk versenyképesnek egy vállalatot, ha exportja legalább úgy bővül, mint fő piacának (EU) importja. Mivel az EU importja az adott időszakban 26 százalékkal nőtt, ez a kritérium a forintban mért exportnövekmény alsó határát 75 százalékban adja meg. Számításunkban az exportképesség határát végül is a forintban mért export 50 százalékos növekedésénél húztuk meg, viszont minden esetben közöljük az exportnövekedés tényleges mértékét.

Vizsgálatunkhoz az 1999. és az 1996. évi társaságiadó (TÁSA)-bevallások adatait használtuk. 1999-ben a TÁSA-adatokban szereplő összes (268 292) vállalat exportja meghaladta az 5837 milliárd forintot. Ám mindössze 6537 olyan céget találtunk, amely ma is exportál, és 1996-ban is létezett. 1999-ben ezek összes exportja 5175 milliárd forint volt, tehát a vizsgálat 88,7 százalékban lefedi az 1999. évi kivitelt, vagyis az egész vállalati szféra szempontjából reprezentatívnak tekinthető.

A kialakított csoportokat aszerint vizsgáltuk, hogy a cégek milyen arányban járulnak hozzá a külkereskedelmi egyenleghez, megnéztük a GNI/GDP arányát, a nettó árbevétel GDP-tartalmát, a nyereségképződési folyamatot, továbbá olyan mutatókat, mint a likviditás, a kölcsöntőke és a saját tőke aránya, a fizetett kamat aránya, az üzemi tevékenység eredménye, továbbá az osztalék viszonyát az adózott eredményhez.

Az érdemi exporttevékenységet végző és mindkét évben létező, azonosítható vállalatok száma 6537, ami a TÁSA-bevallást készítő vállalatoknak mindössze 2,4 százaléka, ám ezek forgalmazták 1999-ben az export mintegy 89 százalékát. E vállalati kör nagyobb része, 4095 vállalat képes volt arra, hogy a nemzetközi piacokon versenyhelyzetét tartsa vagy javítsa, forintban mért exportjuk átlagosan 4,2-szeresére növekedett 1996-1999 között. A nem növekvő 2442 vállalat exportja (forintban mérve) gyakorlatilag stagnált, ami annyit jelent, hogy volumenben jelentősen mérséklődött.

A versenyképes, tehát a kivitelt a megadott szint felett növelő vállalatok exportnövekménye 3212 milliárd forint volt, ez azonban nem vezetett a külkereskedelmi mérleg érdemleges javulásához - az import hasonlóan dinamikus növekedése miatt -, az egyenleg mindössze 125 milliárd forinttal lett kedvezőbb. Az egyenlegjavuláshoz kizárólag a "nagy cégek" járultak hozzá (+607 milliárd forint), az összes többi kategóriában a külkereskedelmi mérleg egyenlegéhez való hozzájárulás negatív volt, vagyis az export dinamikus növekedése - különösen a "kis cégek" körében - romló külkereskedelmi egyenleggel párosult. A "nem növekvő" vállalatcsoport 307 milliárd forinttal rontotta a külkereskedelmi mérleget, ennek okaira a későbbiekben részletesebben kitérünk.

Növekvők és nem növekvők

Hatékonysági szempontból a "növekvő" és a "nem növekvő" vállalatcsoport között főleg az adózás utáni eredményben, illetve a fizetett kamat és az üzemi tevékenység eredményének arányában van eltérés.

A "növekvő" csoport adózás utáni eredménye az árbevétel 6,1 százaléka, míg ez az arány a "nem növekvőknél" csupán 3,2 százalék. Az eltérés részben a munka termelékenységével kapcsolatos. A "nem növekvők" csoportjában az egy főre jutó árbevétel mindössze 60 százaléka a "növekvő" csoporténak. Emellett az előbbiek amortizációs költségei - az árbevételhez képest - lényegesen magasabbak.

A fizetett kamat és az üzemi tevékenység eredményének aránya arról ad felvilágosítást, hogy az adott vállalat (csoport) mennyire képes a felvett hitelek kamatterheit a keletkező nyereségből törleszteni. E téren a "növekvők" döntő fölényben vannak, mert a kamatfizetés az üzemi eredmény (a bérek és az amortizáció levonása után maradó eredmény) csupán 17 százalékát emészti fel, míg a "nem növekvőknél" ez az arány 45 százalék, vagyis nyereségük fele eleve elmegy a kölcsöntőke költségeinek finanszírozására.

Mindebből az a következtetés vonható le, hogy azok a vállalatok képesek expanzióra a nemzetközi piacokon, amelyeknek termelékenysége magas, korszerű technológia birtokában vannak, másrészt elég tőkeerősek voltak ahhoz, hogy fejlesztéseik nagy részét saját forrásból finanszírozzák.

A "növekvő" vállalatok legjelentősebb csoportját a "nagy cégek" képviselik. 272 vállalat, tehát a "növekvő" vállalatok nem egészen 7 százaléka tartozik ide, mégis ők realizálják az exportnövekmény 86 százalékát és a külkereskedelmi mérleget (607 milliárd forint értékben) leginkább e cégek javították. A "középcégek" csoportjába 1172 vállalat tartozik, ezek hozzájárulása az exportnövekményhez egy nagyságrenddel kisebb (az összes növekmény mindössze 12 százaléka), a külkereskedelmi egyenleghez való hozzájárulásuk pedig semleges, nem rontották, de nem is javították azt. A "kis cégek" csoportjába tartozó 1568 vállalat exportnövekményhez való hozzájárulása minimális (az összes növekmény 2 százaléka), és a külkereskedelmi mérleg egyenlegét 100 milliárd forinttal rontották. A "mikrocégek" exportteljesítménye ugyancsak elenyésző, viszont a külkereskedelmi mérleget jelentősen, 70 milliárd forinttal rontották. A továbbiakban részletesebben megvizsgáljuk az egyes csoportokat.

A nagy cégek

Exportjukat az adott időszakban 1 milliárd forinttal vagy többel növelő vállalatok száma 272, ezek közül 80 - a már említett definíció értelmében - magyar volt, a többi külföldi. E vállalatok együttesen 178 ezer embert foglalkoztattak 1999-ben, közülük 46 ezren dolgoztak magyar vállalatoknál.

A magyar és a külföldi nagyok szinte minden szempontból karakterisztikusan eltérnek. A magyar vállalatok exportban, annak növekményében és a külkereskedelem egyenlegének javításában játszott szerepe egy nagyságrenddel kisebb, mint a külföldieké, s hasonlóképpen különböznek a hatékonysági jelzőszámok. A magyar "nagy cégek" termelékenysége fele a külföldiekének, emiatt azután árbevétel-arányos nyereségük mindössze 3,5 százalék, szemben a külföldiek 8,5 százalékával. Likviditásuk számottevően rosszabb, a kölcsöntőke szerepe lényegesen nagyobb, mint a külföldi vállalatoknál. Kedvezőtlenebb helyzetüket leginkább az mutatja, hogy a használt kölcsöntőke után fizetett kamat az üzemi eredmény csaknem felét (45 százalékát) elviszi, míg ez az arány a külföldi vállalatoknál csupán 10 százalék.

A magyar "nagy cégek" közül azok, amelyek leginkább hozzájárulnak a külkereskedelmi mérleg javításához, öt ágazathoz sorolhatók. Ezek az élelmiszeripar, ezen belül is a baromfiipar, a nemfémes ásványi termékek gyártása (timföld- és műkorundgyártás), a gépgyártás (bányászati és építőipari gépek), a fémfeldolgozási termékek (fűtési kazán, radiátorgyártás) és az iroda- és számítógépgyártás.

A külföldi tulajdonú vállalatok a közútigépjármű-gyártáshoz, számítógépgyártáshoz, a híradás-technikai fogyasztási cikkek gyártásához és a világító eszközöket, illetve autóvillamossági cikkeket gyártókhoz tartoznak. Legnagyobb részük vámszabad területen működik.

Közepes vállalkozások

A közepes méretű exportnövekményt (100-1000 millió forint között) elérő vállalatok mintegy háromszorosára növelték forintban mért exportjukat 1996-1999 között. A magyar tulajdonban lévők javították a külkereskedelmi mérleget (60 milliárd forinttal), míg a külföldiek nagyjából ugyanilyen mértékben rontották. Itt is ugyanazok a hatékonyságbeli különbségek jelentkeznek (lényegesen magasabb termelékenység, jobb likviditás, kisebb kamatteher, nagyobb nyereségráta) a külföldiek javára, mint a "nagyok" esetében, az eltérés azonban kisebb mértékű. A magyar vállalatok ágazati hovatartozás szempontjából sokkal diverzifikáltabbak, mint az előbbi esetben, kiemelhető az élelmiszeripar, a ruházati ipar, a kőolaj-feldolgozás, a fémfeldolgozás és a gépgyártás. A külföldi vállalatok közül elsősorban a jármű- és üzemanyag-kereskedelem, valamint a nagykereskedelem vállalatainak van jelentősége, ezek növelték leginkább behozatali többletüket a vizsgált időszakban.

A "középcégek" összesen 159 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, ebből a magyar tulajdonúak 94 ezret.

A kisvállalati kategóriába tartozó vállalatok átlagosan 3,4-szeresére növelték exportjukat, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleghez való hozzájárulás mind a magyar, mind a külföldi vállalatok körében romlott. A hatékonysági különbségek is ugyanazok, mint az előbbi két esetben. A jelentősebb cégek ebben a csoportban főleg a kereskedelmi vállalkozások közül kerültek ki.

A mikrovállalkozások egészen kis mértékben növelték exportjukat, főtevékenységként importanyagok, alkatrészek, részegységek összeszerelésével és a hazai piacon való értékesítésével foglalkoznak, így valójában exportpiaci szereplésük lényegtelen.

Négyszáz alatt...

Az export alapján végzett hatékonyságelemzés arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az export piaci átlagot meghaladó növekedése a versenyképesség javulására utal, a nemzetgazdaság egésze szempontjából csak akkor beszélhetünk erről, ha az export dinamikus növekedése együtt jár a külkereskedelmi mérleg javulásával is. Ezért egy további vizsgálatban a 6537 vállalatot először aszerint választottuk szét, hogy 1996-1999 között mennyiben járultak hozzá a külkereskedelmi egyenleg javulásához, és csak ezután vizsgáltuk az exportdinamikájukat.

Az értékelt 6537 vállalatból 1259 olyan magyar tulajdonú vállalatot találtunk, amely mind az export növekedése, mind a külkereskedelmi mérleg javítása szempontjából megütötte a mértéket, vagyis exportja 50 százaléknál gyorsabban bővült, és a külkereskedelmi egyenleget 5 millió forintnál nagyobb összeggel javították (az 5 milliós küszöböt mint "láthatósági" határt húztuk meg). E vállalatok összesen 289 milliárd forinttal (mintegy 1,5 milliárd dollárral) javították a fizetési mérleget, zömük az élelmiszer-ipari és nagykereskedelmi vállalatok közül került ki, de számos versenyképes vállalat tartozott a fémfeldolgozó iparhoz, a gépgyártáshoz, a nemfémes alapanyagok feldolgozásához, a fémalapanyagok, a vegyi alapanyagok gyártásához és a ruházati iparhoz.

A részletesebb elemzés azonban kimutatta, hogy bár ezek a vállalatok az adott definíció szerint versenyképesek, sok közöttük a veszteséges, összességében az adózás előtti eredményük igen alacsony, mindössze 3,3 százalék a nettó árbevételhez képest. Feltételezhető, hogy a veszteséges vállalatok hosszabb távon nem versenyképesek, egy további algoritmussal ezeket kiszűrtük, ekkor 1122 vállalat maradt a mintában, viszont az adózás előtti eredmény több mint megduplázódott, a nettó árbevétel pedig 7,2 százalékkal nőtt. Természetesen csökkent a külkereskedelmi mérleg javulásához való hozzájárulás (mintegy 50 milliárd forinttal), a visszaesés mindenekelőtt az élelmiszer-ipari vállalatoknál következett be, ezek exportja volt a leggazdaságtalanabb.

Egy további szűkítést végezve kiválasztottuk a legnagyobb vállalatokat, amelyek az előbbi külkereskedelmimérleg-javulás (237 milliárd forint) zömét (90 százalékát) adták. Tulajdonképpen ezek tekinthetők ma olyan versenyképes, magyar tulajdonú cégeknek, amelyeknek jelentős szerepe lehet a kereskedelmi és így a fizetési mérleg javításában. Összesen 386 ilyen vállalatunk van, főleg nagykereskedelmi, a fémfeldolgozás és gépgyártás területén, továbbá élelmiszer-ipari, ruházati ipari vállalatok, vagyis többnyire a hagyományos magyar exportszerkezetet képviselik. A ma csúcsiparágként számon tartott irodagép- és számítógépgyártást mindössze 3 vállalat reprezentálta, összesen 33 került ki a fényforrás-, a híradás-technikai, a műszer- és a közútijármű-gyártás területéről.

E vállalatcsoport gazdasági jellemzői valóban kedvezőek voltak, megközelítették vagy elérték a külföldi tulajdonú vállalatok mutatóit például a nyereségráta, a likviditás, a kamatterhek tekintetében.

Vállalati kategóriák

Az elemzésbe bevont 6537 vállalatból 4095 növelte exportját 50 százaléknál nagyobb ütemben, ezeket az exportnövekményük nagyságrendjét figyelembe véve négy alcsoportra osztottuk: * "nagyok" (exportnövekmény > 1000 millió forint), * "közepesek" (exportnövekmény 100-1000 millió forint), * "kicsik" (exportnövekmény 10-100 millió forint), * "mikrocégek" (exportnövekmény 1-10 millió forint). * Azokat a vállalatokat, ahol az exportnövekmény 1 millió forint alatt volt, a "nem növekvő" kategóriába soroltuk, ide 2442 vállalat került. * A nagyságrendi bontás után az egyes kategóriákat a tulajdonosok szerint osztályozva, "magyar"-nak tekintettük azokat a vállalatokat, amelyeknél a külföldi tőke aránya a jegyzett tőkében nem éri el az 50 százalékot, illetve "külföldi"-nek tekintettük azokat, amelyeknél ez az arány egyenlő vagy nagyobb volt, mint 50 százalék

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére