A felöltöztetett termék többet ér

Új utakon a hazai design támogatása

Total Quality Management (TQM), Consumer Relations Management (CRM), Knowledge Management (KM), Benchmarking, e-business – hogy csak néhányat említsünk az itthon is szinte természetes módon angolul meghonosodott kifejezések közül, amelyek a versenyképesség növelésének alkotóelemei. Sokkal ritkábban említik ugyanebben az összefüggésben az ipari formatervezést – vagy ha már nemzetközileg ismert és elfogadott kifejezéssel akarnánk illetni -, a designt. Pedig ez éppen olyan fontos versenyképességi tényező, mint a teljesség igénye nélkül imént felsoroltak.

Piaci kényszer

A globalizálódó piac egy-egy szeletéért folytatott küzdelemben való helytállás feltételei között említett módszerek mindegyike az internettechnológiák alkalmazásán alapul. Mit keres ezek mellett egy hagyományosan emberi, olykor a művészethez inkább közel álló érték? A válasz egyszerű. Az adja el a terméket. A technológiai paraméterek adottak, a funkciónak megfelelő belsőt végül is bárki meg tudja csinálni. A külső azonban az azonos minőségi kategórián belül képvisel pluszértéket. Mindenki igényes lehet a megjelenésre, miközben esetleg nincs lehetősége a csúcstechnológia megvásárlására. A középfogyasztói rétegek időnként nem is a fizetőképesség korlátai miatt mondanak le a "legjobbról", hanem olykor az ismeretlennel való szakadatlan ismerkedést érzik frusztrálónak.

Vannak viszont olyan termékek és technológiák, amelyek kelendőségét ilyen konfliktusok nélkül növelheti a tetszetős és a funkciót jól szolgáló forma – mondja dr. Bendzsel Miklós. A Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke abból a felismerésből kiindulva kezdeményezte a kormánynál az Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanács felügyeletének átvételét, hogy szükség van a formakultúra fejlesztésére. A nemzetközi gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a világban a technológiaorientált innovációban egyre meghatározóbb szerepet játszik a design. Ha nem lépünk időben, akkor elmegy mellettünk a világ. A Magyar Szabadalmi Hivatal – tavaly óta érvényes új statútuma szerint – a szellemi tulajdon egészének védelméért a felelős. És miután az elnök úgy véli, hogy a jövőben a tulajdonvédők mindinkább a designt is fel fogják használni a szellemi hozzáadott érték demonstrálására, a hivatal feladata és kötelessége, hogy a tárgykultúrába vetett hitet és annak eredeti fejlesztési eredményeit illető védelmet erősítse.

Ez egyben felkészülés az európai uniós csatlakozásra is. A jogharmonizációs követelménynek Magyarország a nyáron eleget tett, miután nagy többséggel elfogadta a parlament a formatervezési minták oltalmáról szóló törvényt. Másrészt – mintegy elébe menve az egyre fokozódó verseny esetleges kiszorító hatásának – 1999-ben Magyarország nevében Bendzsel Miklós aláírta azt a módosított nemzetközi egyezményt, amely új résztvevőként Magyarországot belépteti a nemzetközi designoltalmi rendszerbe. Ez védettséget ad az alkotóknak: más szellemi tulajdonhoz hasonlóan – jogkövetkezmények nélkül – nem másolható le az általuk létrehozott új érték.

Most már csak helyzetbe kell hozni őket, hogy olyan produkciókat hozhassanak létre, amelyek érdemesek a védelemre, amelyek valóban originálisak. Ennek támogatása a világon sehol sem megy állami szerepvállalás, segítség nélkül – állítja Bendzsel Miklós.

Ahogy külföldön csinálják

Nemcsak a propagandát, a felvilágosítást, az információszolgáltatást tekinti feladatának az állam, hanem ösztönző programok kidolgozását is. Kanadától Dél-Koreáig hatalmas kutató- és kiállítási helyeket tartanak fenn, konzultációs lehetőséget teremtenek, adatbázist működtetnek alapítványi vagy nonprofit formában. Írországban például az exportösztönzési szervezet finanszírozza a különböző programokat, másutt az állami támogatás mellé magántőkét vonnak be a nagy design centerek fenntartásába, amelyek maguk is szolgáltatnak, és ezáltal bevételekre is szert tesznek. Bendzsel Miklós szeme előtt elsősorban uniós példák lebegnek. Közülük is kiemeli Finnországot, ahol 3-5 éves kormányzati program van arra, hogy a versenyképesség növelése érdekében költségvetési, pályázati, nonprofit, alapítványi stb. eszközökkel, illetve azok kombinációjával preferálják a design alkalmazását.

Az elnök most arra készül, hogy ezeket Magyarországon is életre hívja, az egykor létezett intézményeket – a kor igényeinek és a nemzetközi tapasztalatoknak megfelelően – újraélessze, tevékenységüket összehangolja. Erre a hivatal adatbázisa kiváló segítséget nyújt, és az államtól sem vár súlyos százmilliókat. Az utóbbi időben egyébként az ipari formatervezés alkalmazásának elősegítésére szánt közpénzek nem voltak számottevőek. Pedig a piacgazdaság létrejöttét jóval megelőzve született meg itthon az elhatározás és az intézményrendszer a formatervezési kultúra színvonalának emelésére, népszerűsítésére, alkalmazásának ösztönzésére.

Új lendületre várva

A formatervezés fejlesztéséről 1975-ben minisztertanácsi rendelet született, amely előírta: meg kell alapítani az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság mellett működő Ipari Formatervezési Tanácsot, a Magyar Gazdasági Kamara felügyelete alatt a Design Centert, négy felelős miniszternek pedig közösen életre kell hívnia és évente meg kell hirdetnie az Ipari Formatervezési Nívódíj-pályázatot. Jó ideig viszonylag eredményesen működött a szisztéma, a nyolcvanas évekre – elsősorban a piacnyitással összefüggésben – sok tervező került az iparba.

Mégsem mondható, hogy ez a szellemi kapacitás szervesen beilleszkedett volna a gazdaságba. Jobbára elkötelezett emberek szélmalomharca maradt máig is, eközben az élenjáró országok komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy a tervezői tudás a gazdaságban hasznosuljon. A rendszerváltozás óta még nem jutott kellő figyelem a meglévő intézmények továbbfejlesztésére. Sőt, a meglévők is mindinkább háttérbe szorultak.

A formatervezési kultúra terjesztését missziónak tekintő Design Center szűkösebb körülmények közé került; a többször is változó szervezeti felállásban dolgozó minisztériumok elődei által létrehozott Design Alapítvány létezik ugyan, de mára kiürült, működését tekintve tetszhalott. A vállalkozások többsége a verseny és a piac igényei ellenére sem alkalmaz szakképzett tervezőt, tőke- és forrásínséges helyzetükben legtöbben örülnek, ha talpon maradnak.

A design kikerült a kormányzat figyelmének fókuszából, mindössze a nívódíjpályázat maradt meg. Bár ilyen formájában valószínűleg utoljára rendezték meg, de először kapott méltó otthont: a díjkiosztó ünnepség az Iparművészeti Múzeumban volt.

Az idén 12 különböző kategóriában huszonkettedszer hirdették meg – ezúttal az oktatási és a gazdasági tárca vezetője közösen – a pályázatot. A 114 beérkezett munkából a nemzetközi zsűri nyolcat talált nívódíjra érdemesnek. Gazdára lelt két különdíj is – amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanács ajánlott fel. (Lásd keretes cikkünkben a díjnyerteseket.)

A Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Cséfalvay Zoltán a díjkiosztó ünnepségen mondott beszédében örvendetesnek nevezte, hogy pályázók és a nyertesek között nagy a kis- és közepes vállalkozások aránya. Ez jó jel. A miniszterelnöki különdíjat azonban nem tudták kiadni. És ez jelzésértékű, mi több, elgondolkodtató. A 114 pályamunka között ugyanis egy sem akadt, amely ilyen magas szintű elismerést érdemelt volna. Azt is hozzá kell tenni, hogy a pályaművek mennyisége és főként színvonala az utóbbi években egyre szegényesebb. A design ügyének új felelőseként aposztrofálható Magyar Szabadalmi Hivatal vezetése szerint ebből több következtetést is le kell vonni.

Új megmérettetési módszerek

Véget kell vetni a tematikai csoportosítást nélkülöző, elfáradt szövegezésű, általános, napilapokban meghirdetett felhívásnak – mondja Bendzsel Miklós. Ezzel ma már nem szólíthatók meg az érintettek. Alkotókra szabottan, szaklapokban, tematikus pályázatokat kell meghirdetni. Akár direct mailes eszközökkel kell felhívni az érdekelteket a megmérettetés lehetőségére. Emellett az elnök esélyteremtő fórumokat kíván létrehozni, hogy a felsőoktatási intézményekből kikerülő, vagy már pályán lévő fiatal tervezők megmutathassák magukat, és egyúttal a tudásukat alkalmazó partnerekre lelhessenek. Szerinte évente akár több speciális pályázatot is érdemes rendezni, és az elismerést nem feltétlenül pénzben kell kifejezni. Az alkotók számára talán nagyobb vonzerő lehet, ha nemzetközi seregszemlén való részvétel, szakmai lapban, vagy hazai kiállításon való megjelenés, ösztöndíj a jutalom.

A formatervezői szakma igazi elismerését és támogatását az jelentené, ha a termelő-, gyártóvállalatok oldaláról adhatnának ösztönzést a designerek alkalmazásához. Erre is megvannak Bendzsel Miklós ötletei. Úgy véli, hogy a Széchenyi-terv keretében meghirdetett kutatási-fejlesztési támogatások működhetnének akár ikerprogramként is. Például a technológiailag, műszakilag sikeres pályázók további kedvezményes lehetőséget kapnának arra, hogy magyar designer segítségével öltöztethessék fel terméküket. Ezzel egyrészt a hazai formatervezőket, másrészt a vállalkozások piaci versenyképességét támogatnák. Bár időszerűségét talán éppen egy frissen éledni kezdő nagyszabású program adja, az ötlet szintén nemzetközi tapasztalatokból csírázik. Másutt már jól bevált módszer a kis és közepes cégek számára, hogy összehozzák őket képzett formatervezőkkel, megtanítják őket az együttműködésre, és ezzel, valamint pénztámogatással segítik a kezdeti lépéseiket. (Erre különböző pályázatokat írnak ki.) De van olyan lehetőség is, hogy előrehaladott műszaki fejlesztési vagy termékötlet, netán futó termék formai korszerűsítésére, piacképesebbé tételére lehet pályázni. A támogatási rendszer pedig degresszív. Az első lépések a vállalkozó számára ingyenesek – az állam vállalja a formatervezési innováció költségeit -, ám a piac felé haladva mindinkább ő finanszírozza a design alkalmazását. Eddig kellene mihamarabb eljutnunk.

A szakma bizakodó

Talán most valóban megmozdul valami, ami azért fontos, mert a világ egyetlen országában, így nálunk sem tudják nélkülözni az ipari formatervezést. Vizuális kommunikációs boom előtt és az Európai Unió kapujában állunk. Ez a két tény talán még időben ráébreszti a kormányzatot, hogy a versenyben való helytálláshoz segítséget kell adni. Mert a piac fontos motiváló tényező ugyan, de önmaga soha nem fogja megoldani a problémát. Mértékadó szakemberek úgy vélik, hogy most egy olyan intézmény felügyelete alá került az ügy támogatásának koordinációja, amely a nemzetközi trendeket jól ismeri, azok követését tűzte ki célul, és ebben a szakma támogatni fogja. Már csak azért is, mert minden változás bizakodással tölti el azokat, akik a formatervezés versenyképesség-növelő szerepének mindig is tudatában voltak, de nem volt elegendő eszközük a változások kikényszerítésére, a szemléletváltoztatásra, az alkotói tudás gazdasági erővé transzformálására. Most talán partnerre lelnek.