Szárnyalás a műtárgypiacon

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!

Ma már érdemes eladni és még érdemes venni

Megjelent a Cégvezetés (archív) 39. számában (2001. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A mindennapi élet hasznos és fontos kellékei között mint ércerek a kőzettömegben vannak jelen azok a tárgyak (festmények, szobrok, szőnyegek, ékszerek, bútorok stb.), amelyek valahol, valamikor kiragyognak az átlagból. Jó néhány már a születésekor magán viseli az érték jeleit. Más tárgyaknak várniuk kell, amíg alkotójuk után a közönség is megtanulja szeretni és becsülni őket. Az értéknél az „igazság pillanata" csak idő kérdése. Igaz, az időtáv kiszámíthatatlan.

 

A műtárgy-kereskedelem tele van meglepetésekkel. Az óvatosan felnyíló táskákból, félrehúzott függönyök mögül bármikor előkerülhet a „nagy fogás", amit már régen vártak, aminek már sejtették a létezését, vagy amiről még álmodni sem mertek. Akik ebből élnek - ínyencek. A pénzben kifejezhető haszon mögött számukra mindig ott lapul a tudással megalapozott élvezet is. Az idő most nekik is dolgozott.

A művészi értékkel bíró tárgyak iránti vonzalom sokféleképpen kialakulhat. A szerencsésebbek otthonról hozzák az érdeklődést vagy a biztos ízlést. Rajongók lesznek azok is, akik munkájuk révén kerülnek kapcsolatba a műtárgyakkal. De lehet másképpen is indulni. Például így: valaki örökölt egy lakást, és bekerült az életébe néhány múlt századi perzsaszőnyeg. Az együtt lakás, a napszakokkal változó fények játéka a színes felületeken, de még a porszívózás is különös változást hozott a szőnyegekkel való amúgy unalmas és érdektelen kapcsolatába. A szőnyegeket javíttatva egy hozzáértő restaurátor, térkép előtt, beavatta a világ szőnyegszövő történetébe. Ha valaki idáig eljut, már menthetetlen...

Lassú ébredés

Magyarországon különös reinkarnáción mentek át a műtárgyak. Mivel kötődésük a polgári osztályokhoz letagadhatatlan volt, 1945 után velük együtt buktak. Az ötvenes években egy zongorából (is) olyan mélyreható következtetéseket lehetett levonni, hogy sokan legjobbnak látták megszabadítani magukat az árulkodó daraboktól. A műtárgyak „megbélyegzése" persze internacionális szinten másként alakult. A hódítók nagyon is jól tudták, hogy mit és miért visznek magukkal hadizsákmányként. A tárgyak megalázása és az értékek devalválása a kisemberek szintjén elképesztő dolgokat produkált. Az ártatlannak tűnő bélyeggyűjtést közhatalmilag cserekereskedelemmé degradálták, és kimondták, hogy nincs helye benne a pénznek. Ha néhányan mégis vissza akartak volna térni a hagyományos értékszámításhoz, enyhébb esetben filatéliai kiközösítéssel, súlyosabb vétségnél bírósági vádemeléssel kellett szembenézniük. Mindezek ellenére a karaván haladt...

A bélyegeknél maradva: hamarosan maga az állam állt a hatvanas évekre már országos méretűre duzzasztott filatéliai mozgalom élére. A néhány tízezresről kétszázezresre nőtt felvevőtábor jó része munkahelyén, fizetési borítékjával együtt vehette át az éppen megjelent bélyegsort. Sajnos a szebbnél szebb tervezések ára ma sem szárnyal a magasban. Túl sokat, alkalmanként 700-800 ezret nyomtattak belőlük.

A bélyegekhez hasonlóan lassan ára lett a többi műtárgynak is - igaz, ez még fényévnyire volt az európaiaktól, de a határon belül már értéket képviselt. A gyűjtők mellett orvosok, ügyvédek, színészek, az átlagnál jobban keresők kezdték megmozdítani az állóvizet. A ma már legendásnak számító „bevásárlásokat" a maguk idejében nemegyszer könnyelmű pénzszórásnak minősítették. Az esztétika „luxusáról" leszoktatott közegben 4-5 havi átlagjövedelmet szánni egyetlen tárgyra - őrültségnek tűnt sokak szemében.

A magyar műtárgy-kereskedelem egyetlen hivatalos fóruma sokáig a Bizományi Áruház Vállalat volt. A BÁV évi egy-két aukcióján - a szabadpiaci körülményeket szimulálva - a felajánlott tárgyak aktuális ára valamelyest növekedhetett.

A rendszerváltást követően az árak ugyan nem szöktek hirtelen a magasba (ahogy a fizetések sem), de az egyenlősdinek vége lett. A műkereskedő-szakma pedig gyorsan és elegánsan lépett. Ahogy a törvények lehetővé tették, már nyíltak is a magángalériák, kezdődtek az aukciók (az elsőt, 1988-ban a Műgyűjtők Galériája tartotta). Ma Magyarországon mintegy 1000 iparengedélyes műtárgykereskedő tevékenykedik. A legtöbbjük korábban használtcikk-kereskedő volt. A szakma közülük mintegy hatvanat tart jelentős szereplőnek, ám az elit ennél jóval szűkebb kör. A csúcson lévők időközben felvértezték (és felvértezik) magukat művészeti, szakmai, gazdasági ismeretekkel. Ma már művészettörténészek, muzeológusok, műkritikusok és újságírók alkotják az élbolyt. A nagy forgalmú aukciós házak többsége Budapesten található. Az adózott műkincsforgalom - túlnyomórészt az eladott régi és új festmény, antik ékszer, porcelán, szőnyeg és bútor, illetve a numizmatikai, bélyeg- és könyvárverések forgalmának - összértéke 2000-ben meghaladta a 4,5 milliárd forintot.

MŰTÁRGYBÍRÁLAT Jelenleg hivatalos szakvéleménynek minősülő elemzést a magyar múzeumok közül csupán a Szépművészeti Múzeum vállal. A műtárgyszemléket keddenként tartják. A galériák többnyire saját szakértőkkel dolgoznak, illetve bírálnak. Arra vigyáznak, hogy hamisítvány lehetőleg ne jelenjen meg náluk. Ha közvetítésükkel mégis másolathoz jut valaki, általában vállalják a kártalanítást.

Várni tudni kell

A galériatulajdonosok tapasztalata szerint a műtárgyak iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Ma már az árak kiszámíthatóbbak, a kiegyensúlyozottabb üzletmenet kezdetét egyesek a kilencvenes évek végének szerintük 50 százalék körüli árrobbanásától számítják. Mások - például Kieselbach Tamás galériatulajdonos - a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján érzékeltek ilyen árugrást. Kieselbach szerint azóta folyamatosan, egyenletesen, megrázkódtatások nélkül bővül a piac. Ahogy gazdagodik az ország, úgy telik egyre többeknek - és mind gyakrabban - értékesebb képekre.

Ma már érdemes eladni és még érdemes vásárolni. Aztán persze - André Kosztolányi részvényvásárlási filozófiája nyomán - tudni kell várni is. A műtárgy-kereskedelem azonban több szempontból sem azonos a tőzsdével. Itt például csak sejtések vannak arról, hogy egy-egy alkotó kiugróan magas leütési ára befolyásolja-e ugyanazon művész később árverezett alkotásainak értékét. E problémakörnek izgalmas aktualitást adott a Mű-Terem Galériánál 2001. április 6-án 15 millió forintról indított, végül 44 millióért elkelt Munkácsy Virágcsendélete, illetve a hónap végén egy másik Munkácsy-kép „szereplése". A Kieselbach Galéria tavaszi aukciójára 7 millió forintos kikiáltási áron hirdette meg Munkácsy Mihály Párizsi szalon (A művész felesége) című képét. A műalkotás végül 9 millió forintos leütési áron kelt el. Kieselbach Tamás az ígéretes előzmény ellenére lassúbb, kiszámíthatóbb árnövekedést jósol.

Gyakran azért lesz kiugróan magas az ár, mert két tehetős licitáló ugyanabba (a képbe) szeretett bele. A magasabb leütési érték azonban kétségtelenül nyomja felfelé a többi árat is. Elsősorban a szóban forgó alkotó műveiét. Aztán a sok kisebb-nagyobb árhullám áttör egy határt, és az érintett művésznek innen kezdődnek az árai.

A kora tavaszi aukciók irigyeltje, a Mű-Terem Galéria tulajdonos-vezetője, Virág Judit úgy véli, bár fantasztikusan mentek felfelé az összegek, nem lehet állandóan újabb és újabb rekordokat dönteni. A piac beállt egy szintre, aminek most inkább a megtartása, mintsem a meghaladása a cél.

A festmények kiugró áremelkedését a BÁV-nál is érzékelik. Fertőszögi Béláné aukciósiroda-vezető szerint ez a külföldről egyre erőteljesebben hazaáramló magyar alkotásoknak köszönhető: a legjobb árát többnyire minden mű a szülőföldjén érheti el, de segít, hogy ez év elejétől vám- és áfamentes a műtárgybehozatal. (Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni: a törvény gyakorlati alkalmazásához szükséges végrehajtási utasítás még nem született meg, így nagy a harc határokon a vám és a 25 százalékos forgalmi adó elengedéséért; a vita ma még nem mindig a képtulajdonos győzelmével ér véget.)

Nagy József, a Nagyházi Galéria festmény- és műtárgybecsüse szerint a 40-60 százalékos áremelkedés ígérete még benne van a képekben (gyakran az egyéb tárgyakban is). Ám indokolatlan árugrásoknál, vagy amikor egy gyengébb alkotásnál megmagyarázhatatlan „forró licit" alakul ki, vélelmezhető az „árcsinálás", vagyis hogy strómanok vesznek részt - árfelhajtási szándékkal - a liciten. A jól eltalált ár nagy érték az aukciós házakban: az elégedett eladónál és vevőnél ugyanis nincs jobb reklámhordozó.

Kiugró licitárak

Ezen a piacon bizonytalanul mozgó, befektetői szándékkal vásárlók alapkérdése mindig ugyanaz: megéri-e műtárgyat venni? A kérdésre egyetlen szóval nem lehet válaszolni. Még a tárgyilagosnak tekinthető számok is furcsa ellentmondásokat tükröznek. A Budapesti Értéktőzsde egyetlen gyengébb napján is nagyobb értékek cserélnek gazdát, mint amennyi a magyar műtárgy-kereskedelem egész évi forgalma, az állampapírokról nem is beszélve: tíz- és százmilliárdok forognak alig 7 óra alatt. Tavaly a magyar részvénypiac összességében 11 százalékos értékcsökkenést szenvedett el, és az államkötvényeknél is csak soványka reálkamatot regisztráltak. A kikiáltásihoz képest a licitárak összessége 130-170 százalékkal emelkedett (az előző évhez viszonyítva), s a tárgyak 60-70 százaléka elkelt. A kiugróan magas leütési ár pedig megtöbbszöröz(het)i az eladó (korábbi) befektetését. A megkérdezett galériások többsége viszont kétségbe vonja, hogy egy-egy extraáron megszerzett műtárgy a következő napon többért továbbadható, de a tapasztalatuk szerint a magas áron vásárlók elsősorban birtokolni és nem nyerni akarnak.

A „magukra találó árak" mögött aprólékos és kitartó munka van. A galériások mellett a vevőknek és az eladóknak is képezniük kell magukat. Még egyetlen alkalmi vásárlásnál is érdemes tisztázni: miért vágyik valaki a kiszemelt alkotásra, hosszú vagy rövid távú befektetésnek szánja, esetleg esztétikai, érzelmi okok motiválják a vásárlást. A „hozzáértést" egyébként valamilyen szintre mindenkinek érdemes kifejlesztenie. Több millió forint jó befektetéséhez persze tanácsadókra is szükség lehet. Kiválasztásukkor - Kieselbach Tamás szerint - a legjobb „súgó" az emberismeret. Az aukciós házak vezetői és munkatársai nem utasítják el az ilyen kéréseket, elemi érdekük, hogy minél több tárgy az ő közvetítésükkel cseréljen gazdát, s a kuncsaft visszajöjjön.

A döntések kockázatát legjobban a tájékozottság csökkenti. A korábbi évek árverési katalógusai (ezek a galériákban általában rendelkezésre állnak) belföldi és nemzetközi kitekintéssel (ADEC-katalógus) mutatják az alkotók és alkotások szereplését. Ezek segítségével - Nagy József szerint - még olyan kérdések is megválaszolhatók, hogy a néhány év alatt a százezres kategóriából a milliósok közé emelkedett alkotótól érdemes-e még vásárolni, vagy inkább keresni kell egy, az övéhez hasonló pályaívet ígérő kezdőt. A kisebb tételeket kínálók eladási kedvére nyilván jótékonyan hat a 800 ezer forintra felemelt, családtagonként járó adómentes határ is.

Nem árt előretekinteni. Az EU-csatlakozásunkkor a műtárgyak szabad áramlása - Polgár Árpád egyik sajtónyilatkozata szerint - feltehetően tovább csökkenti majd a nemzetközi és hazai árak közötti árrést - a magasabb felé. Polgár egyenesen úgy fogalmazott, hogy az uniós csatlakozás után valóságos árrobbanás várható. Kérdés persze, hogy mi lesz a védett műtárgyakkal? Európában ugyanis sehol sincs annyi belőlük, mint nálunk. A szocializmus „legvidámabb barakkjában" nem kellett lakbérpótlékot fizetnie annak, aki védett műtárgyat őrzött, e lehetőséggel sokan éltek is.

Könyvek, ékszerek, érmék, bélyegek

Az antikvár könyvek ára Kárpáti Frigyes, az Antiquarium Hungaricum szakembere szerint emelkedik ugyan, de most még érdemes elkezdeni a gyűjtést. A külföldi árakhoz képest a hazaiak - még az idegen nyelvű könyvek esetében is - alacsonyak.

A 150 hazai antikvárium (75 Budapesten, 75 vidéken) közül 15-20 rendez - évente összesen körülbelül 50 - árverést. Ezeken mintegy 200-250 millió forint összértékben cserélnek tulajdonost a ritkaságok. A kurrens, többkötetes sorozatok árai kétszeresükre, háromszorosukra ugrottak. A könyvtárszobák fényét emelő, 18 kötetes Pallas Nagylexikont három éve még 60-80 ezer forintért árulták. A Központi Antikváriumban viszont az idén már 250 ezer forintért talált vevőre egy teljes és hibátlan sor. Hasonló ívet futott be Szilágyi Sándor A Magyar Nemzet Története 1896-ban kiadott 10 kötetes munkája. 60 ezer forintról indult, most 200 ezer fölött jár.

A könyvek szerelmesei ma már abban a helyzetben vannak, hogy képesek áldozni a nemzeti ereklyékre is. Az idén tavasszal 320 ezer forintról indulva, végül 2,1 millióért kelt el a Fehér és Dávid Aukciós Iroda rendezvényén Ady Endre 1908 februárjában Érdmindszenten édesanyjának dedikált Vér és arany című verseskötete.

A hazai ékszerpiacon néhány más, kisebb árverező mellett elsősorban a BÁV Rt. és egy magáncég, a Pless és Fox jeleskedik. Havonta egy-két alkalommal tartanak aukciókat. A Pless és Fox tavalyi 12 aukcióján 38,1 millió forintos forgalom mellett az előző évihez viszonyítva 150,77 százalékos árnövekedést regisztráltak. A nemesfémek önmagukban is értéket képviselő anyagán túl ebben a mezőnyben is a ritkaságok viszik el a pálmát. Néhány hete a BÁV aukcióján egy 1730 körül Londonban készült, úgynevezett „hagymaóráért" 500 ezer forintos kikiáltási árról startolva végül 1 millió 800 ezret is hajlandó volt megadni a szerencsés győztes.

A bélyeggyűjtés az elmúlt években némiképp háttérbe szorult. Ma csupán néhány ezer komoly gyűjtő tud egymásról. Hogy ebben mekkora szerepet játszott a hatvanas, nyolcvanas években államilag ösztönzött, végül mégsem jelentős gazdagodást eredményező gyűjtés miatti csalódottság, azt nehéz megmondani. Évente 15-20 árverést tartanak, körülbelül 500 millió forintos összforgalommal. Ezen a terepen sem lehet sikert elérni speciális, sokrétű ismeret nélkül. Itt a mai befektetés általában csak a gyerekeknek vagy inkább az unokáknak hoz majd hasznot. A szerencse és a „jó orr" persze itt sem árt. Ha például valaki a hatvanas években bevásárolt abból a Kínában kibocsátott, de kizárólag a kelet-európai volt szocialista országokban terjesztett Színház-bélyegsorozatból és -blokkból, valamint azokból a Mao-kiadásokból, amiket a világ nyugati országai a bojkott miatt visszautasítottak, az most hátradőlhet: befektetése 30 év alatt megtízezerszereződött.

Az elektronikus levelezés miatt a bélyeg gyakorlati funkciója feltehetően megszűnik, vagy erősen lecsökken. A posták bélyeg-előállító kapacitásaikat nyilván még sokáig működtetni fogják, de a kiadások száma csökkenni fog - és amiből kevés van, annak felmegy az ára.

Sikeres, jelentős árnövekedést elérő aukciók sora jelzi, hogy Magyarországon komoly az érdeklődés az érme-, medál-, kitüntetés- és jelvénypiac ritkaságai iránt. A kereslet olyannyira bővül, hogy az alig egy éve porondra lépett Várnai-Német-Magyar Numizmatikai Aukciósház tavasszal már a 3. aukcióját tarthatta, elfogadható eredménnyel, a tételek több mint fele ugyanis elkelt. A kikiáltási árak 1000 és 1 millió, a leütési 1000 és 950 ezer forint között mozogtak.

A többnyomásos papírtermékek visszaszorulása, a részvények dematerializálása és a papírpénzek használatának visszaszorulása egyértelműen jelzi: egyre kevesebb lesz az igényes, esztétikai értéket hordozó papírtermékből. Ennek megfelelően nőtt irántuk az érdeklődés, valamint a gyűjtők száma és az árszínvonal is. Az áremelkedés nem kiemelkedő, de az induláshoz képest figyelemre méltó. Néhány éve egy, a húszas években készült bolti számolócédula a tízforintos kategóriába tartozott, ma viszont már több száz forintot is kérnek, vagy adnak érte.

RESTAUTÁLÁS: ÓVAKODJ A KONTÁRTÓL! A műtárgyak körforgásának elengedhetetlen alkalmi szereplője a restaurátor. Egyes igényesebb galériák tisztítás, felújítás, javítás, esetleg új keret nélkül nem is viszik aukcióra a beadott műtárgyakat. Ezeket a munkákat legtöbbször a galériák maguk szervezik, de megteheti maga a tulajdonos is. Jelenleg Magyarországon 500 diplomás restaurátor dolgozik, és évente 10 végez a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi rangú Restaurátorképző Intézetében. A Restaurátorok Egyesülete közel 400 tagot számlál. Az egyesület tagjai - szakterületi besorolással lajstromozva vannak - könnyen elérhetők. A Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke, Szentkirályi Miklós mindenkit bátorít a személyes kapcsolatfelvételre. A munkáért felelősséget vállalnak. A restaurálás során felmerült körülményekről folyamatosan tájékoztatják a megrendelőt. Erre azért is szükség van, mert például az infralámpás, elektronmikroszkópos felvételek sok, szabad szemmel nem látható információt is közölnek. Ha a megrendelő egy bizonyos összegen túl nem akar többet áldozni a helyreállításra, az aktuális munkafolyamatot lezárva befejezik azt. A restaurálás ma még nem törvényesen védett szakma. Nemcsak az végezhet ilyen munkát, akit restaurátorrá kiképeztek, és azt megfelelő módon igazolni tudja. Jelenleg bárki hozzányúlhat a műalkotáshoz, és használhatja is a restaurátor megnevezést. Az egyesület szerint ez helyrehozhatatlan károkat is okozhat, ezért a megrendelők óvakodjanak a kontároktól. A restaurálás költségei: - állapotfelmérés: szóban néhány ezer forint, írásban, szakvéleményként, speciális műszerek (infrakamera, videomikroszkóp, röntgen) használatával akár 10-100 ezer forint is lehet; - konzerválás: a változatlan állapot stabilizálása, kisebb javításokkal 20-100 ezer forint, teljes helyreállítás a nehézségi foktól, képmérettől függően 30 ezertől 1 millióig. A restaurálás néhány héttől akár egy évig is eltarthat. Értékes alkotást víz, vegyi anyag, direkt napfény, hősugárzás ne érjen. Környezetükben a páratartalom 45-50 százalék legyen. Tisztítani finom tollseprűvel, esetleg puha flanellruhával kell. Az üvegezés jó megoldás, de veszélyes is lehet: sokszor összetapad az óvófelület a megvédendővel. Ha egy kép peregni kezd, szakembert kell hívni.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére