Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 39. számában (2001. július 1.)

 

A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

Amióta kiszélesítették a forint árfolyamát, vagyis az új időszámítás óta a forint árfolyama összehasonlíthatatlanul élénkebben mozog az intervenciós sávon belül, mint a korábbi időszakokban. Az elmúlt időszakban a forint folyamatosan erősödött a devizákkal szemben. A kiszélesítés hangulata az első körben, május közepéig 6 százalékig erősítette a forintot. Május közepétől június közepéig újabb 4 százalékkal erősödött a forint, és így -9/-10 százalék környékén mozgott a forint a ą15 százalék széles intervenciós sávban.

Ez a változás az EUR/HUF relációban is jelentősnek mondható, hiszen számokban kifejezve 257-ről egészen 247-ig erősödött a forint. Egy százalék elmozdulás az intervenciós sávon belül körülbelül 2 forint 50 fillér elmozdulásnak felel meg.

Elképzelhető, hogy még a közeli jövőben további 2-3 százalékot, azaz 5-7 forintot erősödik a forint az euróval szemben, ahol aztán ellenállásba ütközik, és lényegében -12/-8 százalék között stabilizálódhat. A vállalatok számára mindenképpen figyelemre méltó fejlemény az EUR/HUF reláció ilyen mértékű változékonysága, hiszen havi szinten súlyosan érintheti az export jövedelmezőségét, illetve a későbbiekben – amikor már a forint gyengül – az importált áru árát.

1. 300,73 298,63 299,85 300,26 253,96
4. 300,60 298,58 299,82 300,26 253,96
5. 301,42 293,66 293,69 300,12 253,33
6. 295,76 292,54 293,64 294,11 250,96
7. 295,32 293,25 293,25 294,49 249,49
8. 296,01 293,04 294,50 294,09 250,18
11. 297,24 293,50 296,54 294,27 249,89
12. 295,06 291,17 291,39 293,87 249,11
13. 292,18 288,85 289,64 289,60 247,46
14. 291,08 285,71 286,55 290,33 247,45
Forrás: BRIDGE

A kamatok nagyságát általában a gazdaság állapota határozza meg, amit leginkább a makroökonómiai adatok reprezentálnak. Az elemzők számára többek között az infláció, a munkanélküliség, a GDP a legérdekesebb. Ha a GDP éppen stagnál vagy csökken, akkor gazdasági recesszióról beszélnek a közgazdászok, és a kamatok csökkentését javasolják a pénzügyi kormányzatnak. Jelenleg az EU-ban a GDP több éve stagnál, vagy mérsékelten növekszik. A GDP mint a gazdasági növekedés egyik legfontosabb mérőeszköze szoros összefüggésben van a fogyasztással. Kérdés, hogy meddig tarthat a növekedés, a fogyasztás állandó fokozása. Megválaszolatlan közgazdasági kérdés, hogy mikor lazulhat a kamatok és a GDP mai szoros kapcsolata.

A British Bankers Association bankközi kamatai (LIBOR) és a főbb részvénytőzsdék indexei
2001. 06. 14. USD GBP DEM CHF JPY EUR
1 hónap 3,97000 5,24750 4,56333 3,21500 0,06375 4,60445
2 hónap 3,90875 5,27516 4,48167 3,16333 0,06500 4,55971
3 hónap 3,87750 5,29375 4,43500 3,14333 0,06500 4,5,515
6 hónap 3,85875 5,41031 4,35333 3,10833 0,07000 4,45693
9 hónap 3,95000 5,55000 4,39333 3,10333 0,08250 4,44502
12 hónap 4,07000 5,68063 4,48667 3,10333 0,09000 4,43818
05. 16.-
06. 14.
DJIA DAX CAC-40 FTSE  HANG-SENG BUX
New York Frankfurt Párizs LONDON Hongkong Budapest
nyitó ár 10 864 7 533 6 060 5 502 5 840 6 830
maximum 11 350 7 725 6 337 5 728 5 993 7 111
minimum 10 659 7 372 5 960 5 276 5 733 6 614
záró ár 10 697 7 373 6 031 5 297 5 752 6 614
változás % -1,54 -2,12 -0,48 -3,73 -1,51 -3,16
Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY

Az állampapírhozamok 30-40 bázisponttal csökkentek az elmúlt időszakban, vagyis május közepétől június közepéig. A mostani hozamcsökkenés alapvetően annak köszönhető, hogy a külföldi befektetők a kamatarbitrázs mellett lehetőséget láttak az intervenciós sáv kiszélesítése miatt elérhető árfolyamnyereségre. A számításaik egyelőre beváltak, hiszen ebben az időszakban a forint 4 százalékot erősödött a devizákkal szemben, ami számokban kifejezve 10 forintnak felel meg.

Az infláció egyelőre nem csökkent. A forint erősödésének azonban előbb-utóbb érezhető lesz az inflációcsökkentő hatása.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések
2001. 06. 14. HUF
kamat %
Repokamatok BUBOR % Állampapír
hozam %
EUR/HUF
FWD
USD/HUF
FWD
passzív % aktív %
Overnight 11,00 9,25 13,25 11,14 - - -
1 hét 11,10 - - - - 247,00 286,90
2 hét 11,05 11,25 - - - 247,30 287,40
1 hónap 11,00 - - 11,25 - 248,00 288,25
2 hónap 10,95 - - - - 249,25 289,90
3 hónap 10,90 - - 11,10 10,62 250,65 291,55
6 hónap 10,80 - - 10,91 10,38 254,65 296,60
1 év 10,50 - - - 10,08 262,50 306,25
2 év - - - - 9,28 - -
3 év - - - - 9,00 - -
5 év - - - - 8,19 - -
10 év - - - - 7,70 - -
legmagasabb legalacsonyabb záró USD/HUF EUR/HUF
16. 295,08 291,14 291,57 292,39 258,24
17. 293,73 290,10 292,06 291,69 257,68
18. 294,77 291,92 292,79 293,40 257,99
21. 295,67 292,67 294,79 295,19 258,50
22. 299,35 294,74 298,76 296,04 258,44
23. 300,61 297,74 299,91 299,88 257,63
24. 302,13 298,08 298,42 299,42 256,81
25. 299,76 295,80 295,80 298,44 255,73
28. 297,63 295,61 296,89 296,85 255,23
29. 298,75 296,24 297,10 297,37 254,22
30. 297,63 295,41 295,95 296,51 253,49
31. 300,36 297,31 299,14 299,01 253,38
2001. június
Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon
EUR/HUF árfolyama a bankközi devizapiacon MNB devizaárfolyamai
2001. május

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!