A pénzpiac extrém szabadságjogai

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!

Interjú Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével

Megjelent a Cégvezetés (archív) 39. számában (2001. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

"Általában nem jönnek be a jóslataim, a politikában például többször igazi pancsernak bizonyultam" - állítja magáról Járai Zsigmond, és rögtön mond rá egy példát. 1999-ben a költségvetési végszavazás előtt egyáltalán nem bízott benne, hogy a törvényt elfogadja az Országgyűlés. A kisgazdák szóban még ragaszkodtak a 413 milliárdos agrártámogatáshoz, az ülésteremben az előző napirend után teljes volt a káosz, az FKGP képviselői közül alig néhányan ültek a helyükön. A házelnök szünetet rendelt el. "Odaszóltam Orbán Viktornak, tegyen már valamit, hívja be a kisgazdákat. Nyugi, be fognak jönni, válaszolta. Nem lesz költségvetés, aggodalmaskodtam tovább. De lesz, mondta ő. Meg fogják szavazni. Így is lett."

Sikerült már akklimatizálódnia a Magyar Nemzeti Bankban?

Azt hiszem, igen. Nem volt számomra idegen a környezet. Korábbi munkahelyeimen, a kereskedelmi bankokban és az államigazgatásban is volt kapcsolatom a jegybankkal. Értem, mi a feladat, dolgozom.

A szónak abban az értelmében is akklimatizálódott már, hogy meg tudja ítélni egy pénzügyminiszter működését - immár a bankelnöki székből?

A pénzügyminiszter munkája, azt hiszem, mindig másmilyennek látszik kívülről, mint belülről. Ez egyébként a kormány működésére, mi több, a politika egészére is igaz. Mostanság már azon kapom magam, hogy sok mindenről nem tudom, miért történik. Elolvasom az újságokat, azokban van valamiféle kommentár, magyarázat. Korábban vagy maguktól a szereplőktől tudtam meg, miért döntöttek így vagy úgy, vagy én magam is benne voltam a döntés meghozatalában. Nagy különbség, hogy valaki ennek a részese, vagy csak a sajtóban bukkan rá találgatásokra, értékelésekre. A pénzügyminiszteri munkának az volt a szépsége, hogy úgy érezhettem, van hatása, befolyása a munkámnak a történésekre.

Ez meglep. Azt hittem, a jegybank elnökének nagyobb hatása van a folyamatokra, mint a mindenkori pénzügyminiszternek.

Nem tudom. Bizonyos folyamatokra igen, másra nem. Egy biztos: távol a politikától, ez lényegesen nyugodtabb hely. Nem kell az egyik nap az egészségüggyel, a másik nap a közlekedéspolitikával, harmadnap pedig a gazdasági folyamatok egészével foglalkoznom. A monetáris politika a gazdaságirányítás viszonylag elkülönült része. Igyekszem erre korlátozni a működésemet. Kollégáimat is arra kérem, ne szóljunk bele a gazdaságirányítás egyéb dolgaiba.

Amikor kinevezték pénzügyminiszternek, azt mondta, csak a költségvetéssel kíván foglalkozni. Az egészségüggyel, a közlekedéssel bajlódjon az illetékes tárca, a gazdaságpolitika kialakítása pedig a Gazdasági Minisztérium feladata. Most mégis azt mondja, hogy pénzügyminiszterként minden területtel foglalkoznia kellett. Nem sikerült megfelelően karcsúsítani a minisztériumot?

A költségvetés összeállítása önmagában azt jelenti, hogy minden tárcával meg kell mérkőzni, és valahogyan meg kell állapodni.

Ez világos. De azt is mondta, hogy a gyógyszerkasszáért például az egészségügyi miniszter felel, és nem a pénzügyminiszter. Ha novemberre kiürül a kassza, le kell húzni a rolót. A tárca vezetőjének ki kell jönnie a költségvetésben elfogadott keretekből, hogy hogyan, ezt oldja meg ő. Ha nem sikerül, vigye el ő a balhét. Ön nem akart más miniszterek helyett reformokat kidolgozni. Végül mégis minden jelentősebb ügy a József nádor térre hullott vissza.

Ez természetes. Minden szaktárca vezetője végül a pénzügyminiszternél köt ki, ha elfogy a pénz, ha baj van, vagy ha egy új finanszírozási rendszert akar elfogadtatni. Én csak annyit mondtam, hogy nem a pénzügyminiszternek kell eldöntenie, mire mennyi pénz jut, hanem a kormány egészének. És azt: a konkrét feladatokat az oktatásban vagy az egészségügyben nem a pénzügyminiszternek kell megoldania, hanem a szaktárca vezetőjének. De rá kellett jönnöm, hogy vannak betarthatatlan kiadási előirányzatok. Ilyen például a gyógyszerkassza, amely folyamatosan deficites, bárki legyen is az egészségügyi miniszter. Ez pedig állandó ütközésekkel jár.

Pénzügyminiszteri munkájából mire a legbüszkébb? Fontolja meg a választ, mert azt is megkérdezem, mit tekint kudarcnak.

A pénzügyi folyamatok miniszteri ténykedésem két és fél éve alatt jól alakultak, a stabil gazdasági növekedés nem járt az egyensúly romlásával, és valamelyest közelebb kerültünk az Európai Unióhoz. Nem mondom, hogy ez kizárólag az én munkám eredménye, de nekem is van benne annyi szerepem, mint másoknak.

Kudarcok?

Meglehet, hosszú a lista... Mondok egy apróbb és egy nagyobb hibát. A nagyobb az, hogy nem sikerült lényeges adóreformot végrehajtani. Bár néhány lépést tettünk az általunk elképzelt új adórendszer irányába, de hiába volt készen már 1999 nyarán az adórendszer reformja, a parlamenti frakciókkal nem sikerült elfogadtatni. Pedig a miniszterelnök is támogatta. Tulajdonképpen az alapelvet mindenki elfogadta a kormányon és a frakciókon belül, de ami éppen reájuk vonatkozott, azt elutasították belőle a miniszterek és az így vagy úgy érintett képviselők. Így aztán szétmállott az egész. Ez a nagyobb kudarc. Ennél kisebb jelentőségű hibának tartom azt, ahogy a bor jövedéki szabályozását megoldottuk. Technikailag több bosszantó apróság került bele. Ennek egyik oka, hogy ehhez nem értek. Az egyébként többször előfordult, hogy az apparátus előkészített valamit, és én az utolsó pillanatban kaptam észbe, hogy az előterjesztett anyaggal mennyire nem értek egyet. Előfordult, hogy kormányülésen én vontam vissza a Pénzügyminisztérium álláspontját. De hibának tekintem a tőkeszámlán elhelyezett részvények árfolyamnyereségének megadóztatását is. Ez a tervezett adóreform egyetlen, megmaradt eleme, amit úgy vezettünk be, hogy a többiből semmi nem lett. Rossz időpontban szántuk rá magunkat erre.

Próbáljuk meg röviden áttekinteni az elmúlt éveket. Mindegyikből csak egy-két elemet ragadnék ki, meglehet, önkényesen. 1998: a kormány megalakulása után a Chikán-Járai-Surányi hármas megnyugtatja a külföldi befektetőket, hogy a kormány nem folytat olyan gazdaságpolitikát, amely az egyensúly romlásával jár, vagyis nem erőlteti bármi áron a gazdasági növekedést. A másik fontos döntés a Postabank visszaállamosítása.

Ezeket lassan már el is felejtettem. De rendben van, próbáljuk meg felidézni őket! A gazdasági növekedés valóban nem járt egyensúlyromlással, az történt tehát, amit ígértünk. A Postabankról pedig gyorsan kellett dönteni.

Tudták, hogy mi lesz a Postabank-ügy kimenetele? Mennyit kell majd rákölteni, mi lesz a bankkal, privatizálható lesz-e a pénzintézet, meddig marad az állam nyakán?

Azt nem tudtuk, mi lesz a végkimenetele. Kezdettől fogva azt képviseltem, hogy privatizálni kell a Postabankot. Azt elfogadtam, hogy erre elő kell készíteni a pénzintézetet. Most nem a privatizáció van napirenden... Azt sem tudtuk pontosan, mennyit kell majd költeni rá. Kezdetben kisebb számokat hallottunk: hetvenmilliárdot, kilencvenmilliárdot.

Százhatvanmilliárd lett belőle.

Százötven-valamennyi lett belőle. A végső összeg csak a konszolidáció előkészítésekor derült ki, 1998 október-novemberében, amikor a KPMG jelentése elkészült. Ekkora összegre nem számítottunk. Bár azt meg kell mondanom, hogy a Postabank akkori vezetői az utolsó néhány hónapban nagyon aktívan "dolgoztak"; a választások két fordulója között, és utána is, még néhány hónapig. Ez is benne foglaltatik a vártnál nagyobb konszolidációs tőkeigényben.

Az fel sem merült, hogy a Postabankot azonnal átvegye valamelyik pénzintézet, akár névleges áron is, egy forintért, csak ne az állam vesződjön vele?

Nem, mert előbb mindenképpen konszolidálni kellett. Ezt nem tehette meg más, csak az állam.

Ám miután a kormány ráköltött csaknem százhatvanmilliárdot, az előző kormány is tett bele vagy negyvenmilliárdot, a konszolidáció után a vevő csak 25-30 milliárdot adott volna érte.

Amit az állam a Postabankra költött, az a korábban az ablakon kiszórt pénz pótlása. Azzal nincs mit tenni. Nyitva volt az ablak, vitte ki a huzat a milliárdokat, ott maradt az ablakkeret - mit lehet tenni? Az ablakkeretet nem adhatjuk el annyiért, amennyi pénzt kiszórtak korábban az ablakon.

Ha ez igaz is, a kormány mégis kevesellte az OTP ajánlatát, a harmincmilliárd forintot.

A Postabank alaptőkéje negyvenmilliárd forint, ehhez képest a harmincmilliárdos ajánlat kicsit kevés. De az az én szememben politikai érvelésnek hat, hogy azért nem adta el a kormány harmincmilliárdért, mert annak ötszörösét költötte a bank konszolidációjára. Nincs összefüggés a bank mostani értéke és a konszolidációra fordított összeg között. Annyit költöttünk rá, amennyit mások kiszedtek belőle. Az OTP ajánlatának elutasításában én már nem vettem részt, de én is úgy gondoltam, hogy a Postabank minimum negyvenmilliárdot ér. A CSFB elemzésében, előzetes értékelésében is ez szerepelt, Auth Henrik elnök-vezérigazgató piaci tapogatózása során pedig még ennél is nagyobb számok hangzottak el.

Azóta figyeli az eseményeket? Mit szól a legújabb koncepcióhoz, a Magyar Posta-Postabank-frigyhez?

Szerencsére már nem kell ezzel foglalkoznom. Ez csak akkor tartozna a Magyar Nemzeti Bankra, ha az egész bankrendszert veszélyeztetné, de ez valószínűleg nem következik be. Azt nehéz innen megmondani, mi fog ebből kialakulni. Postából is lehet bankot csinálni, ez kétségtelen. Elvileg. De ezt a megoldást én soha nem támogattam. Úgy vélem, a postásoknak a leveleket meg a táviratokat kell kézbesíteniük, és nem betéteket gyűjteniük vagy hitelekről dönteniük. Talán más fejlesztési irányt is ki lehetett volna találni a Magyar Posta számára, mint a pénzintézetit. Bár a Postabank alapításakor is ez, tehát a postai és banki szolgáltatások összevonása volt az eredeti ötlet. Nem jött be. Lehet, hogy most bejön.

Bár a Postabank-sztori révén eljutottunk napjainkig, térjünk vissza az időrendhez. 1999: az ázsiai és az orosz válság éve. A szakértők egy része és az ellenzék kiigazítást követel, a kormány ettől elzárkózik. Aztán mégis végrehajt egy csendes, negyvenmilliárdos korrekciót a kormányzati tartalékok terhére. A válságot viszonylag simán átvészeli az ország. Nem törik meg a növekedés lendülete.

A növekedés épp akkora lett, amekkora az előrejelzésekben szerepelt, 4,5 százalék. Az infláció csökkent, lement tíz százalékra, egy százalékkal még kisebb is lett a tervezettnél. Ettől függetlenül nem volt könnyű év. Nekem személyesen sem volt az. Nagy volt a bizonytalanság. Erre óriási "szívatás" épült; bocsánat, de nem tudok erre jobb szót.

Milyen szívatás?

Politikai szívatás. A parlamentből indult, de onnan begyűrűzött a szakmai-kutatói körökbe és a sajtóba is. Bár semmi jele nem volt annak, hogy a folyamatok eltérnek a prognózisoktól, mégis nekünk estek. A költségvetés számai az első félévben kétségtelenül rossznak látszottak, nagy volt a hiány, de tudtuk, hogy a társadalombiztosítás vagyonának értékesítéséből novemberben-decemberben még sok milliárd forint bevétel lesz. Így nem lépjük túl a költségvetési törvényben meghatározott hiányt.

JÁRAI ZSIGMOND 1951-ben született Biharkeresztesen. "Édesapám egy jól menő, bútorgyártással foglalkozó ipari szövetkezet vezetője volt. 1951-ben ő alapította, és utána harminchat éven át ő volt az elnöke. Kezdetben csak tízen voltak, végül hatszáz fős vállalkozássá erősödött a szövetkezet. Éjjel-nappal dolgozott, akkor is, ha szabadságot vett ki. 1968-ban nagy reformer volt. Akkor voltam tizenhét éves. Tőle hallottam először piacgazdaságról, közgazdaságról." Járai Debrecenben a kereskedelmi technikumban tanult, majd 1976-ban a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát. Első munkahelye az Állami Fejlesztési Bank. Itt először ipari beruházási előadó, majd rövidesen megpályázik egy tartós kiküldetést; a vízgazdasági minisztérium közgazdasági tanácsadója lesz - Mongóliában. "Hosszú távú tervet készítettünk a vízgazdálkodás fejlesztésére. Öt mérnökkel mentünk Mongóliába, rendkívül nehéz életünk volt. De akkor fiatal voltam, bírtam, sőt, nagyon szerettem ott élni, dolgozni" - mondja. Hazatérése után szakít a vízügyekkel, revizor lesz az ÁFB-ben, majd pedig a közgazdasági főosztályra kerül. 1985-ben bukkan rá arra a munkakörre, amely egész későbbi életét meghatározza: a közgazdasági és értékpapírosztály vezetőjeként részt vesz a magyar kötvénypiac kialakításában, szervezésében. 1987-ben, a kétszintű bankrendszer megteremtésével a Budapest Bank értékpapír-irodájának a vezetését bízzák rá. 1988-ban vezérigazgató-helyettes. Fiatal pályatársaival megkísérli a lehetetlent: tőzsdét létrehozni egy olyan társadalomban, amelyben meghatározó az állami tulajdon. "1986-ban Hardy Ilonával és Pacsi Zoltánnal arról beszélgettünk, mi lesz ennek a vége. Abban maradtunk: vagy mi kerülünk börtönbe, vagy kapitalizmus lesz Magyarországon. A börtön akkor már nem volt reális alternatíva" - ironizál. Bár tőzsde még nincs, ő lesz a Tőzsdetanács első elnöke. Később a Németh-kormányban pénzügyminiszter-helyettes és a bankfelügyelet vezetője. "1989-90-ben optimistábban láttam a tőzsde jövőjét, mint ma. Azt hittem, sok száz vállalat lesz a tőzsdén." A választások után távol marad a politikától, a londoni James Capel kelet-európai igazgatója. 1992-ben létrehozza a bank budapesti irodáját. "Egyénileg kissé korábban csatlakoztam az Európai Unióhoz, mint az ország." 1995 februárjában Békesi László támogatásával a Magyar Hitel Bank élére kerül. "Az újságban olvastam a pályázatot a bank vezérigazgatói állására. Felhívtam Békesit, megkérdeztem, komolyan vehetem-e, vagy kamu az egész. Békesi biztatott. Többen jelentkeztünk, meghallgattak minket, végül engem választottak." A Magyar Hitel Bankot sikeresen rendbe hozza, és két éven belül privatizálja. "Győzködtem Suchman Tamást, mert még nem fejeztük be a bank átalakítását, de ő azt mondta: mindenki erre hivatkozva szeretné még egy kicsit elhalasztani a privatizációt. Miután én a magánosítással egyetértettem, nem ellenkeztem. Végül még annál is gyorsabban sikerült eladnunk az MHB-t, mint amire a legjobb esetben számítottunk." A vevő, az ABN Amro megtartja őt a pénzintézet élén. 1998 nyarán bejelentik: Járai az Orbán-kormány pénzügyminisztere. 2001 márciusa óta pedig a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Ki kicsoda szerint a hobbija: bank- és tőzsdetörténet. "Nagyon szeretek olvasni, főleg történelmi, bank- és pénzügyi munkákat. Teniszezem, futok, biciklizem, úszom, és szinte mindennap kondizom." Járai Zsigmond nős, két gyermeke van. László 8, Krisztina 2 éves.

Ha jól emlékszem, az első félévben már az egész évre tervezett deficit összejött.

Ha annyi nem is, de annak hetven-nyolcvan százaléka. Elmondtuk ezerszer, hogy a tébévagyon értékesítéséből lesz bőven bevétel, ám hiába. Folyt a követelőzés, hogy szánjuk rá magunkat a megszorító intézkedésekre.

A költségvetést csak úgy lehetett rendbe tenni, hogy a mobiltelefon-tender negyvenmilliárdos bevételét be kellett vonni. Amit a Vodafone fizetett, az is a folyó kiadásokra ment el.

Igen, de számítottunk rá, hogy ebből ősszel bevétel lesz. Bár nem tudtuk pontosan megmondani, hogy ebből, valamint a tébévagyon értékesítéséből mennyi pénz jön össze, de azt tudtuk, hogy a költségvetési hiány nem lesz sokkal nagyobb a tervezettnél. Nem is lett.

Folytassuk. 2000 az infláció "beragadásának" az éve. A pénzügyminiszter, vagyis ön, a hatósági árak körében csak hatszázalékos áremelést enged meg. A közlekedés, a gáz, a telefonálás csak ennyivel lehet drágább. A hivatalos prognózis szerint a fogyasztói árak öt-hét százalékkal nőnek. Ön hosszú hónapokig kitart amellett, hogy a terv reális, és csak kora ősszel ismeri el, hogy a drágulás a tervezettnél nagyobb lesz.

Ha jól emlékszem, ezt már nyáron elismertem. Júniusig még nem volt egyértelmű, hogy az infláció ismét gyorsulni fog. Azt érzékeltük, hogy nem csökken olyan mértékben, mint korábban, de azt nem, hogy megtörik a trend. Ma is az a véleményem, hogy főleg külső okok miatt gyorsult fel ismét az infláció. Az importált infláció 1999-ben négy és hat százalék között volt, 2000-ben átlagosan tizenhárom százalék, decemberben pedig tizenhat százalék. Ebben benne foglaltatik a hetvennyolc százalékos energiaár-emelkedés és az euró gyengülése is.

És benne van az élelmiszerárak megugrása is, hiszen a 9,8 százalékos átlagos fogyasztóiár-emelkedésen belül az élelmiszerek 13-15 százalékkal drágultak.

Igen. Az élelmiszerárak emelkedése is 2000 nyarán kezdődött el. 1999 az infláció szempontjából szerencsés év volt, mert rendkívül olcsó volt a világpiacon a kőolaj, belföldön pedig az élelmiszerek ára gyakorlatilag az év egészének átlagában nem nőtt, voltak hónapok, amikor kifejezetten és érzékelhetően mérséklődött is. 2000-ben viszont ennek az ellenkezője történt. Volt egy külső sokk, ehhez adódott az élelmiszerek drágulása. Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, csak azt nem, hogy épp akkor, és ilyen gyorsan. Ennek egyik oka, hogy a magyar mezőgazdasági árkiegyenlítési mechanizmus nem működik olyan jól, mint a nyugat-európai, nem csillapítja eléggé az áringadozásokat. Ez az idén is komoly gondokat okoz.

A 2000. év másik emlékezetes eseménye az, hogy több mint kétszázmilliárd forint volt a költségvetés többletbevétele a tervezettnél nagyobb infláció következtében; ezt a pénzt a kormány osztotta el utólag, és a zárszámadással hagyatta jóvá az Országgyűlésben.

Ért bennünket olyan bírálat, hogy ez törvénytelen, de ez nem igaz. Azt nem állítom, hogy elegáns megoldás. Ha jól tudom, ezt a gyakorlatot még Bokros Lajos vezette be, és azóta is minden évben élnek vele a pénzügyminiszterek. A bevételi többlet elosztása pluszkiadásokhoz kapcsolódott: ebből emeltük a béreket, a nyugdíjakat. Ez is az infláció következménye. Ezenkívül a Magyar Fejlesztési Bank kapott nagyobb összeget az autópálya-építkezés megkezdésére.

Utolsó pénzügyminiszteri teendője a kétéves költségvetés összeállítása és elfogadtatása volt.

Ez viszont jól sikerült.

Kinek az ötlete volt a kétéves költségvetés?

Ezt nehéz utólag megállapítani. A Pénzügyminisztérium minden évben készít költségvetést a következő három évre, erre az államháztartási törvény kötelezi. Csakhogy ezt korábban soha senki nem vette komolyan. Orbán Viktor megkérdezte tőlem, amikor meglátta a három évre szóló dokumentumot, hogy ha ez készen van, miért nem nyújtjuk be az Országgyűlésnek? Miért ne készíthetnénk három évre szóló költségvetést? De miután 2002-ben választások lesznek, nem lett volna illő három évre tervezni. Az a miniszterelnök ötlete volt, hogy a kétéves költségvetést egyszerre, egy menetben vitassa meg és fogadja el az Országgyűlés.

Ön azt mondja, hogy a kétéves költségvetés összeállítása jól sikerült. Pedig megismétli a 2000. évi büdzsé "inflációs hibáját". 2001-re és 2002-re is teljesíthetetlen inflációs várakozások, vagy inkább remények alapján számították ki a bevételeket-kiadásokat.

A kétéves költségvetést júniusban-júliusban kezdtük összerakosgatni. Akkor pedig még lefelé tartott az infláció. Egy pénzügyminiszter nehezebben változtathat a véleményén és az előrejelzésen, mint egy kutató, aki akár egyik napról a másikra átértékelheti azt. Ám a pénzügyminiszter nem előrejelzést készít, hanem költségvetést. És ha azt hatszázalékos inflációra építve készítettük el a nyáron, akkor ősszel vagy télen, a parlamenti vita során nem mondhatjuk azt: pardon, tévedtünk, átszámoljuk az egészet. Tavaly decemberben már sejteni lehetett, hogy az infláció az idén is magasabb lesz hat-hét százaléknál. Varga Mihály is tudta ezt, mégis áprilisig kitartott amellett, hogy a kormánynak nem kell változtatnia az előrejelzésén.

Ezúttal ön beelőzött: Varga Mihály még azt mondta, tartható az öt-hét százalékos előrejelzés, ön pedig rácáfolt, és kijelentette, hogy az infláció ennél biztosan nagyobb lesz.

Ott ültünk egymás mellett, előre megbeszéltük, mit fogunk mondani. Azt mondtam, reálisnak tartom, hogy az év végére hat-hét százalékra csökken a fogyasztói árindex. Az év egészében az átlagos infláció ennél tehát magasabb lesz. De én már nem vagyok abban a helyzetben, hogy új költségvetést kellene összeállítanom, vagy döntenem kellene arról, milyen újraelosztás következzék a tervezettnél nagyobb inflációból. Egyébként az az egyik hátránya a magyar költségvetésnek, hogy az állam a béremelések esetében nem tudja betartani a saját akaratát. Kénytelenek vagyunk mindig egy kicsit kisebb inflációs számot mondani, mint amire valójában számítunk, mert a béremelések úgyis nagyobbak lesznek a tervezettnél. Azt elismerem, hogy tavaly jóval kisebb inflációs számot mondtunk, mint amekkora fogyasztóiár-emelkedés bekövetkezett. A keresetek 11,5 százalékkal nőttek, reálértékben alig másfél százalékkal. Ám ha hatszázalékos az infláció, akkor a 11,5 százalékos átlagos béremelés a reálbérek hatalmas megugrását jelentette volna.

Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy tavaly és tavalyelőtt összesen nem nőttek annyival a reálbérek, mint az idén az első hónapokban.

Így van. De hadd mondjak valamit az inflációs prognózisokról. Ha összevetem a kormányzati előrejelzéseket a tényleges inflációval, nem a mi tévedésünk a legnagyobb. 1995-ben kilenc százalékkal volt nagyobb az infláció, mint amekkora áremelkedésre a költségvetés épült.

Igen, az a Bokros-csomag éve volt. Akkor a stabilizációval ugrott meg az infláció olyan rendkívüli döntések következtében, mint a forint leértékelése és a vámpótlék bevezetése.

Ezt nem minősítem, csak azt mondom, hogy kilenc százalékkal kisebb inflációra épült a költségvetés. Erre épültek a béremelések. 1996-ban négy százalékkal volt nagyobb az infláció a tervezettnél, 1997-98-ban egy százalékon belül maradt az eltérés. 1999-ben pedig egy százalékkal kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak, mint amekkora inflációt a kormány várt. Tavaly 3-3,5 százalék volt a különbség. Az idén 2-2,5 százalék lesz az eltérés.

Tavaly májusban még azt nyilatkozta, hogy elege van az államigazgatásból, és nem pályázik a jegybankelnöki tisztségre. Később pedig azt: Orbán Viktor mégis meggyőzte önt. Mi történt a két nyilatkozat között? Tavaly májusban mély lelki válságot élt át, és ki akart szállni mindenből?

Azt nem mondanám, hogy lelki válságot éltem át. Az igaz, és azt is nyilatkoztam, hogy akkor nagyon elegem volt az államigazgatásból, a pártpolitikából. Az is igaz, hogy Orbán Viktor győzött meg, vállaljam el a Magyar Nemzeti Bank vezetését. Ami azt illeti, a pénzügyminiszterség nem volt valami nagy élvezet. Nagyon fontos szolgálat, sokat tanultam belőle, kötelességemnek is éreztem, hogy ha a kormányzó pártok bíznak bennem, akkor eleget tegyek a felkérésnek. Később kiderült, hogy ezt túlságosan átitatja a politika. Bár lehet, hogy én voltam túl naiv, amikor azt hittem, ez főleg szakmai feladat. Amikor kereskedelmi bankban dolgoztam, nem érintette a munkámat ilyen mértékben a politikai szféra. Nem ilyen szemmel néztem a televíziót, olvastam a lapokat, nem tudtam, hogy a pénzügyminiszteri állás ennyire átpolitizált. Amikor kiderült, hogy tévedtem, valószínűleg túldimenzionáltam a bírálatokat: azt hittem, lényeges, hogy mit mutatnak a televíziók a parlamenti munkából, mit írnak rólam vagy a kormányról. Most, kívülről, megint úgy látom, annyira azért nem fontos és lényeges, mint ahogy pénzügyminiszterként gondoltam.

Nem azért szokta meg nehezen a bírálatokat, mert önt korábban a sajtó jobbára csak kényeztette? Népszerű volt tőzsdeelnökként és vezető bankárként is. Pénzügyminiszterként pedig kapott hideget-meleget a négyes metró, a Nemzeti Színház, az alultervezett infláció és megannyi más ügy miatt.

Meleget kevesebbet, inkább csak hideget. Arra felkészültem, hogy nagy lesz a nyomás. De ismeri a viccet: azt tudtam, azt is tudtam, de azért erre igazán nem számítottam... Felmerült bennem, hogy visszatérek a magánszektorba, vagy elmegyek külföldre. Erről beszéltem a miniszterelnökkel is, de ő végül meggyőzött.

Bankelnökjelöltként azzal kezdte a ténykedését, hogy új szervezeti rendszert talált ki a jegybank élére. Ehhez meg kell változtatni a törvényt. Azt szeretné elérni, hogy az elnök munkáját csak egy elnökhelyettes segítse, a korábbi alelnökök helyett. A monetáris politika fő irányító szerve, a Jegybanktanács pedig főállású tagokból álljon, s ne úgy szerveződjön, mint most, vagyis az elnökből, alelnökökből és az alelnökök számát eggyel meghaladó külső tagból. Azt is megmondta még tavaly decemberben, kikkel szeretne együtt dolgozni: Auth Henrikkel, Adamecz Péterrel, Szapáry Györggyel. Miért akar testreszabott szervezetet kialakítani? Nem naivitás azt várni, hogy ezt a változtatást elfogadja az Országgyűlés?

Bízom benne, hogy elfogadja. A jegybanktörvényre vonatkozó módosító indítványt nem én írtam, bár nem tagadom le, hogy részt vettem a munkában. A javaslatot a pénzügyminiszter nyújtja be, ha nem értene vele egyet, és ezt nem támogatná a kormány, nyilván semmi nem lenne belőle. A koncepció lényege, hogy a jegybankban ne egyszemélyi, hanem intézményi vezetés alakuljon ki. Erős igazgatóság. Azt pedig az Európai Központi Bank követeli meg, hogy az igazgatóság tagjait a köztársasági elnök nevezze ki, és ne a jegybank elnökének javaslatára a pénzügyminiszter. Megpróbáltuk összeilleszteni a nemzetközi követelményeket egy normálisnak tetsző magyar struktúrával. Szerintem sikerült. Azon lehet vitatkozni, hogy a Jegybanktanácsnak főállású tagjai legyenek-e, vagy maradjon meg a külső és belső tagok törvényben rögzített száma és aránya. A nemzetközi tendencia egyértelműen az, hogy a monetáris politikát azok irányítják, akik munkaviszonyban állnak a jegybankkal, igaz, ezenkívül más munkaviszonyt is létesíthetnek. Angliában most tértek át erre a megoldásra. Alig van már olyan ország, ahol külső szakértők vesznek részt a monetáris politika irányításában.

Mi lenne a megreformált Jegybanktanács hatásköre?

A Jegybanktanács a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó szerve, és nem az elnök tanácsadó testülete. Dönt a monetáris politikáról, a pénzforgalmi rendszerről, a pénzkibocsátásról és a devizatartalékok kezeléséről. Kéthetente ülésezik. Az igazgatóság pedig végrehajtja a Jegybanktanács döntéseit.

A bankelnök mennyire erős a Jegybanktanácson belül? Egyetlen szavazata van?

Szavazategyenlőség esetén az ő voksa dönt. Valójában pedig a személyiségéből következik, mennyire erős. Egy amerikai jegybanktanácstagtól tudom, hogy Paul Volcker, a Fed korábbi elnöke mindent maga döntött el egyedül, mi több, előre verte az asztalt és nyilatkozott, hogy mi várható. Alan Greenspan pedig, amikor az első jegybanktanácsi ülésén odafordult a helyetteséhez, mi a véleménye, az hirtelen meg sem tudott szólalni. Tőle ezt hét éve senki nem kérdezte meg. Én szeretem meghallgatni mások vélekedését, szeretem érlelgetni magamban a döntést.

A Jegybanktanács egyhangúlag döntött arról, hogy a forint árfolyamsávját plusz-mínusz tizenöt százalékra szélesíti ki?

Ellenvélemény nem volt. Néhányan elmondták a fenntartásaikat, én is ezt tettem. Végül abban maradtunk, több érv szól mellette, mint ellene.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az euró kétszázharminc és háromszáz-valahány forint között ingadozhat anélkül, hogy a Magyar Nemzeti Bank közbeavatkozna az árfolyam védelmében.

Épp az volt az ellene szóló érv, hogy nagyobb lesz a bizonytalanság. A magánszemélyeknek azt üzenném, tartsák a megtakarításaikat forintban, ne foglalkozzanak a dollár és az euró ingadozásával, de kétségtelen, hogy a vállalkozók bizonytalanabb, nehezebben kalkulálható környezetben kényszerülnek boldogulni. Az exportőrök nehezebben tudják előre kiszámítani, hogy az áru ellenértéke forintban mennyit ér majd. Arra számítottunk, hogy a forint néhány százalékot erősödik. Ez meg is történt. A három-három és fél százalékos felértékelődés azt jelenti, hogy az exportőrök kevesebb forintbevételt könyvelhetnek el, mint amire számítottak.

Ehhez vegyük még hozzá, hogy tavaly öt százalékkal értékelődött fel a forint.

Igen, és az idei erősödés ehhez adódik. Ez is a sávszélesítés ellen szólt. De a sávszélesítés előnyei fontosabbak, mint a felértékelődés vagy a növekvő árfolyamkockázat. Az eurózónához való csatlakozás így is, úgy is megköveteli a sáv szélesítését, az időpont pedig megfelelőnek látszott: jó a fizetési mérleg, a növekedés nem lassul. Egyetlen nagy gond van, az infláció mértéke. Ám miután el akarjuk kerülni, hogy az infláció a tíz százalék körüli szinten beragadjon, és ez tudatosuljon mindenkiben, az árfolyam-politikát is "be kell vetni" az infláció elleni küzdelemben. A forint felértékelődése pedig mérsékli az inflációs nyomást.

Sokan azt mondják, hogy épp ezért már korábban ki kellett volna szélesíteni az árfolyamsávot.

Nem tudtuk, milyen lesz a fizetési mérleg, és azt sem tudtuk, mennyire lassul le az Európai Unió gazdasága. Ezért szerintem korábban nem lehetett megtenni. Későbbre halaszthattuk volna a sávszélesítést, töprengtünk is rajta, de végül úgy döntöttünk, nem várunk tovább. Arra nem számítok, hogy a forint árfolyama majd látványosan ingadozik.

Két ellentétes véleményt hallani. Az egyik: az árfolyamsáv szélesítése hűti a spekulációt, éppen azért, mert a pénzpiac már régóta számít erre a döntésre, beleértve a forint erősödését is. Mások viszont úgy vélekednek, hogy a nagyobb kockázat miatt erőteljesebb spekulációs pénz- és tőkemozgások várhatók.

Az biztos, hogy a spekuláció kockázata is megnőtt. Eddig pontosan ki lehetett számítani, hogy mennyi lesz a forint egy-két hónap vagy fél év múlva. Ma ez nem így van. Rövid távon nagyon nagy a spekulációs kockázat, mert a plusz-mínusz tizenöt százalékos sávban bárhol kiköthet a forint. Hosszabb távon már más a helyzet. Arra számít a piac, hogy Magyarország belátható időn belül az Európai Unió tagja lesz, később pedig az eurózónához is csatlakozik. Vagyis Magyarországon is az euró lesz a pénz. Addig pedig folyamatosan erősödik a forint. Ez a várakozás tükröződik abban, hogy a tízéves államkötvények hozama viszonylag alacsony, két százalékkal magasabb mindössze, mint a tízéves eurókötvények hozama, holott az inflációs különbség az euró és a forint között hét-nyolc százalékos.

Az árfolyamsáv szélesítése tehát akkor bizonyul jó döntésnek, ha sikerül viszonylag gyorsan leszorítani az inflációt.

És ha nem úszik el a folyó fizetési mérleg. Ha nem nő a munkanélküliség, és nem lassul le a gazdaság. Remélem, így lesz.

Az infláció leszorításához sokan fontosnak tartanák azt is, hogy csökkenjen az általános forgalmi adó huszonöt százalékos kulcsa. Ez rendkívül magas, és az Európai Unióhoz történő csatlakozás, gazdasági jogharmonizáció is megkövetelné, hogy mérsékeljük. Igyekszik rávenni az utódját, hogy ezt tegye meg?

Szerintem is magasak az áfakulcsok. Ám abban azért nem reménykednék, hogy a csökkentésük azonnal érzékelhető lenne a fogyasztói árakban. Láttam már olyan áfacsökkenést, amely nem járt árcsökkenéssel. Azt hiszem, 1999-ben történt, hogy a fegyelmezetlen képviselők valamiféle félreértés folytán megszavazták a pelenka tizenkét százalékos áfájának az eltörlését. Nos, a pelenka ára semmivel sem csökkent utána. A termelők és a kereskedők "szedték be" azt a pénzt, amit korábban az adóhatóság. Eltették a tizenkét százalékot. Ettől függetlenül a jogharmonizáció keretében valóban csökkenteni kell a forgalmi adó mértékét. De csak óvatosan, mert az általános forgalmi adó a költségvetés egyik legfontosabb bevétele.

A sávszélesítést a devizaszabályozás további liberalizálásának kell követnie. Ez mit fogna át, mire terjedne ki?

A fedezeti ügyleteket meg kell engednünk. Ha ugyanis egy termelő nagyobb árfolyamkockázatot vállal mint korábban, akkor azt is lehetővé kell tennünk, hogy fedezeti műveleteket kössön. A külföldiek és a belföldiek rövid távú befektetéseit tehát mielőbb liberalizálni kell. De ha már arra kényszerülünk, hogy egy kormányrendelettel megelőzzük a devizatörvény módosítását, akkor azt javasoljuk, minél több liberalizációs döntést hozzunk előre. (Az interjú készítését követően a kormány június 5-i ülésén - a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben - a devizakorlátozás megszüntetéséről döntött - A szerk.)

Mi válik szabaddá?

Minden. Magyar magánszemélyek számlát nyithatnak külföldön, ingatlant vásárolhatnak devizáért, befektethetnek. Ennél extrémebb "szabadságjogok" is lesznek. Például: magyar magánszemély külföldi fizetőeszközt is elfogadhat, egy panziós a Balaton partján nem utasítja vissza a vendégét, ha márkával, schillinggel akar fizetni. A magyar törvények átveszik az Európai Unió idevágó jogszabályait. Ebből adódóan elvileg egy újságárusnál is lehet majd német márkával fizetni.

Addig a néhány hónapig, amíg még van német márka.

Utána pedig euróval. Bízom benne, hogy ez nem válik mindennapos gyakorlattá, de a törvény ezt is megengedi. Ugyanúgy, mint az Európai Unió törvényei: ott is lehet dollárral fizetni az újságárusnál. Ő nem köteles elfogadni a dollárt, de azt senki és semmi nem tiltja, hogy azzal fizessenek.

Az euró sorsa is kiszámíthatatlan. Két tekintélyes magyar kutatóintézet közül az egyik azt írta az év elején készült előrejelzésében, hogy az év végén ismét kialakulhat az egy dollár-egy euró árfolyam, a másik pedig azt, hogy egy euró továbbra is csak kilencven-valahány centet ér. Ez csaknem tízszázalékos különbség.

Az euró tavalyi gyengülését sem látta előre senki. Állandóan figyeljük a nemzetközi bankok tekintélyes kutatóintézeteinek előrejelzéseit, azok is meglehetősen különbözőképpen vélekednek a jövőbeli euró-dollár árfolyamról. Mi 0,92-es árfolyammal számolunk, előrejelzésünkben ez az átlagos érték szerepel. Meglehet, még ez is túlzottan bizakodó prognózis, előfordulhat, hogy jobban bízunk az euróban, mint a pénzpiac egésze.

A jegybankelnöki megbízás hat évre szól. Ön lesz az, aki megszünteti a forintot?

Az optimális forgatókönyvben az áll, hogy 2006. január elsején Magyarországon bevezethetjük az eurót. Ez 2004-es uniós tagságot feltételez, és azt, hogy két év elég ahhoz, hogy csatlakozzunk az eurózónához is. A minap ott voltam az ezeréves magyar pénzverésről szóló konferencián. Kissé elszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy a magyar pénzverés a végnapjait éli. Azzal vigasztaltam magam, hogy az euróérmék egyik oldalát mindegyik tagország maga tervezheti és gyárthatja. Ám az önálló magyar pénz az euró bevezetésével megszűnik. Ezen a traumán más országok is átestek, a németek talán még annál is jobban ragaszkodtak a márkához, mint mi a forinthoz, mégis elfogadták ezt a döntést. Elfogadták a franciák is. Belátták, hogy ez az egyetlen ésszerű döntés, efelé halad a világ.

Farkas Zoltán
Hogyan vélekedik korábbi állításairól?

1989. Bácskai-Bánfi-Járai-Sulyok-Pap-Száz: Értékpapírok és értékpapírpiacok (KJK). "A társadalombiztosítás és az állami költségvetés elkülönültsége, valamint a társadalombiztosítás alapszerű kezelése nagy volumenű vásárló megjelenését valószínűsíti az értékpapírpiacon."

2001. május. A nyugdíjrendszernek az a reformja, amelyet akkor feltételeztem, azóta sem valósult meg. Nem jött létre tőkefedezeti nyugdíjrendszer.

1995. február 18. "Biztos vagyok benne, hogy az MHB körülbelül három év alatt magánkézbe kerülhet." (HVG)

2001. május. Ez megtörtént, még gyorsabban is.

2000. január 3. "Hiába magas most az olajár, az év egészében így is 16 dollár alatt marad." (Napi Gazdaság)

2001. május. Nem maradt. Nem volt jó a kristálygömb.

2000. május 11. "Nem látok indokot arra, hogy csöbörből vödörbe essem. Nem akarom még pár évvel meghosszabbítani az államigazgatási karrieremet." (Népszabadság)

2001. május. Nem hiszem, hogy a Magyar Nemzeti Bank az államigazgatás része. Bár kétségtelen, hogy része az államnak.

2000. július 6. "Jövőre a tőkeszámlán lévő tőkenövekmény is 20 százalékos forrásadó alá esik... 2002-re marad a kamatadó bevezetése." (Napi Gazdaság)

2001. május. Ha öt százalék alatt marad az infláció. Azt pedig belátom, hogy a tőkeszámlán lévő részvények árfolyamnyereségének megadóztatását nem jó időpontban vezettük be.

2001. február 9. "A miniszterelnök meggyőzött. Azt mondta: szükség van egy olyan szakemberre a jegybankban, aki ért a bankszakmához és a pénzügyekhez." (Népszabadság)

2001. május. Tényleg meggyőzött.

2001. március 8. "Tavaly öt százalékkal erősödött a forint - reálértékben - az euróhoz képest. Gyorsabb felértékelődéssel a vállalati szektor egyre nehezebb helyzetbe kerülne." (Világgazdaság)

2001. május. Kár, hogy tavaly nem csökkent a csúszó leértékelés mértéke. Utólag nehéz eldönteni, hogy azért volt magasabb az infláció, mert nem csökkent a csúszó leértékelés, vagy azért nem csökkent annak mértéke, mert a tervezettnél jobban nőttek az árak. Ma már ez mellékes. Néhány százalékos felértékelődést simán elbír a forint, mert a termelékenység Magyarországon gyorsabban nő, mint az Európai Unióban.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére