Üvegipar: kettős látás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Monopolviszonyok amerikaiakkal

Megjelent a Cégvezetés (archív) 38. számában (2001. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A hazai síküveggyártásra a tőke- és a piaci koncentráció, az öblösüveggyártásra viszont a lassú leépülés a jellemző. Az előbbi szektorban a kilátások is biztatóak: az érzékelhető építőipari fellendülés és a hazai járműipar izmosodása a kereslet tartós növekedésével kecsegtet. Az öblösüveg-fronton ugyanakkor nem várható gyors javulás: a hazai csomagolóanyag-piacról az üveg kiszorulóban van, s ezt a folyamatot a betétdíjas rendszereket elsorvasztó iparpolitika éppúgy sietteti, mint a konzervgyártás lejtmenete.

 

Az üveggyártás tőke- és energiaigényes iparág. Ez a tény egyértelműen meghatározta az ágazat fejlődésének irányait az utóbbi évtizedben. Az adott időszakra összességében az energiaárak emelkedése volt a jellemző - ezt a tendenciát csak azokon a területeken lehetett piacvesztés nélkül átvészelni, ahol töretlen, vagy legalábbis tartós konjunktúra mutatkozott. Ilyen alágazat az alapvetően a járműipart kiszolgáló biztonságiüveg-gyártás, s ilyen lehet a következő néhány évben a hőszigetelő és egyéb építészeti üvegek előállítása. Kevésbé perspektivikus az élelmiszeripar ellátása öblösüvegekkel: a legnagyobb felhasználónak számító konzervipar is (tartósnak tetsző) nehézségekkel küszködik, ráadásul az üveg mint csomagolóanyag - éppen a gyártás energiaigénye és a relatíve nagy tömeg miatt - a többszöri felhasználhatóság ellenére visszaszorulóban van.

Az ágazat mára jellemző kétarcúságához - a síküveggyártás magára talált, ugyanakkor az öblösüveg-előállítás továbbra is bizonytalan - a nem szerencsés iparpolitikai, gazdaságpolitikai döntések sorozata is hozzájárult. Ezek közül a legjelentősebb az öblösüveggyártásban ma is tapasztalható monopolviszonyok kialakulása volt, ám egyes szakértők szerint legalább ekkora hatása lehetett az üvegbetétrendszer visszaszorulásának (más megfogalmazásban: visszaszorításának) is.

Salgótarján kontra Orosháza?

A síküveggyártás látszólag zökkenőmentesen vészelte át a piacgazdaság kialakulásáig tartó nehéz időket, sőt - dr. Mészáros Béla, a 100 százalékos amerikai tulajdonban lévő Hunguard Rt. kereskedelmi igazgatója szerint - mindinkább magára talál. Az orosházi cég a maga területén, vagyis a hazai síküvegpiacon 70 százalékos részesedéssel bír (ami ugyanolyan arány, mint a "klasszikus" monopolcégnek számító Matávé). Ez az adat természetesen csak a gyártmányok átlagára vonatkozik, hiszen például a hengerelt síküvegben egy kis miskolci cég az abszolút piacvezető a maga húsz százalékával, a "maradék" 80 százalékon különféle importőrök osztoznak. A Hunguard az exportpiacokon is sikeres: termékeinek mintegy kétharmadát külföldre (a környező országokba és az EU-ba) szállítja. Ám e területen mégsem beszél senki egészségtelen viszonyokról, ami egyrészt a piac teljes nyitottságával magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy az EU-országokból származó áru legfeljebb 5-6 százalékkal drágább a hazainál.

Orosházán az amerikai tőke már a 80-as évek végén megjelent, s ennek köszönhető, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül sikerült talpon maradniuk. A másik nagy hazai üvegipari bázis, Salgótarján mély krízisek sorozata után - az alapanyaggyártó-kapacitás java részét elvesztve - az üvegfeldolgozás erősítésével próbál megkapaszkodni.

A legnagyobb tarjáni cég, a 380 alkalmazottat foglalkoztató Salgglas tavaly 3 milliárd forintos árbevételt ért el a fő profiljának számító ragasztott, edzett biztonsági üvegek értékesítéséből. Zsidó Attila kereskedelmi és minőségbiztosítási igazgató tájékoztatása szerint az idén látványos piacbővülésre, összességében mintegy 3,6 milliárdos forgalomra számítanak. A termékpalettájuk háromnegyedét a jármű- (elsősorban szélvédő) üvegek, 23 százalékát a síkedzett bútor- és háztartási üvegek (például a sütőajtók hőálló "ablakai") foglalják el. Az alapanyag nagyobbik részét a Hunguard Rt.-től, a többit nagykereskedőktől szerzik be.

A Salgglas a területén szintén piacvezető, persze vannak hazai versenytársai. (Ilyen például a másik "fellegvárhoz" tartozó Orosháza Glas, amely kis családi vállalkozásként síkedzett üveget készít.) A tarjáni cég - a több mint 100 éves elődvállalatból - 1996-ban alakult, amikor a Hungarian Capital Found vette át az irányítást. Jelenleg ez a vállalat is amerikai kézben van, a tulajdonos a New York-i székhelyű Central Europe Glass LCC. A cég a korábban Salgótarjánban hagyományosnak számító hú-zottsíküveg-gyártás helyett kizárólag a ragasztott és edzett üvegek előállítására koncentrál. Az utóbbi években mind erősebb egy új, gyorsan fejlődő területen, a több különböző tulajdonságú réteg egymásra ragasztásával, illetve speciális, különlegesen szilárd és rugalmas fóliák felvitelével betörésbiztossá és golyóállóvá tett üvegek piacán is.

A hőszigetelő szerkezetek divatja

A feldolgozott üvegtermékek másik - építőipari - ágazatában, a hőszigetelő üvegszerkezetek gyártásában a székesfehérvári Alba Glas Kft. - mintegy 30-35 százalékos részesedéssel - a piac legnagyobb szereplője. A vállalat 1994-ben kezdte meg termelő- és beszállítói tevékenységét. A szintén amerikai érdekeltségű Alba Glas neves európai gyártók (Glaverbel, Interpane, Luxguard, Saint-Gobain) alapüvegeit építi be üvegfalaiba és ajtóiba, ezek mellett csiszolt, gravírozott termékeket is gyártanak. A hőszigetelt üvegszerkezetekből évente mintegy félmillió négyzetméter készül Székesfehérvárott (a magyar piac igénye 1,5 millió négyzetméterre tehető).

A hőszigetelő üvegek szektorának ismert, hazai tulajdonú szereplője az aktív, ám viszonylag szerény piaci részesedéssel (3-3,5 százalékkal) bíró Salgósík Kft. is. A cég specialitása szintén a hőszigetelő szerkezet - elsősorban a nyílászáró. Ezen a piacon 10-12 vállalkozás osztozik a megrendeléseken: közülük 5-6 tekinthető jelentősnek. Fejérvári Géza ügyvezető megfogalmazása szerint ahhoz, hogy e területen jelentős "gyárról" beszélhessünk, legalább 150 millió forintos induló beruházás kell, a többi vállalkozás amolyan családi "garázscég", igaz, őket sem szabad lebecsülni, hiszen együttesen a piac 20-30 százalékát fedik le.

Az ügyvezető szerint az üveg önmagában sosem hőszigetelő - de nem feltétlenül az a távtartóval elválasztott, két üvegtáblával ellátott ablak sem. Manapság viszont mindenki "hőszigetelő" üveget gyárt, jószerivel az összes asztalos és a nagyobb üvegesek többsége is megpróbálja megvetni a lábát ezen a piacon - vázolja a talpon maradás nehézségeit Fejérvári Géza, azt is hozzátéve: a jobb, vékony téglafal hőszigetelő képességével rendelkező (argonnal töltött, vékony, szinte láthatatlan hővisszaverő fémréteggel bevont) üvegszerkezetek gyártására a nagyobb cégek közül is csak néhány képes. Szerinte a szokatlanul élénk vállalkozói kedv egyrészt az építőipari pezsgéssel, másrészt pedig az energiamegtakarítást ígérő termékek divatjával hozható összefüggésbe.

A kemencébe dermedt az üveg

Az öblösüveggyártást is górcső alá téve megállapítható: a hazai üvegiparban hagyományos Salgótarján-Orosháza párharcot ezen a fronton egyértelműen az utóbbi nyerte. Itt található ugyanis a csomagolóüveg-gyárat megszerző (ismét csak amerikai) Owens Illinois székhelye. Ezen a piacon szintén monopolhelyzet alakult ki, ám itt a versenynek még a látszatát sem sikerült megőrizni. A mai - egészségtelennek tartott - állapot gyakorlatilag 1999-ben alakult ki, amikor - a szakmai szervezetek tiltakozása és az iparági elemzők többségének határozott nemtetszése ellenére - az Owens Illinois szerezhette meg az orosházi cégnek a több mint 100 éves sajószentpéteri gyárat, amely abban az időben egyre keményebb versenytársnak mutatkozott. A csaknem ötszáz dolgozónak munkát adó borsodi vállalat sorsa ezzel megpecsételődött: az orosháziak - akiknek bevallottan elsősorban a piacra és nem a gyárra volt szükségük - a konkurenciánál egyszerűen lehúzták a rolót. (Mégpedig meglehetősen sajátos módon vetettek véget a termelésnek: a gépeket menet közben áramtalanították, így az olvadt üveg beledermedt a kemencékbe, amelyek használhatatlanná váltak.)

Tény ugyanakkor, hogy a gyárbezárás egybeesett a hazai konzervgyártás szempontjából létfontosságú orosz piac összeomlásával, ami megkönnyítette - az amúgy előre borítékolható - döntés utólagos megmagyarázását. Az is tény, hogy az amerikaiak - akik 1995-ben négy magyar magánszemélytől szerezték meg az akkor éppen mély kátyúban lévő üzemet - eddig mintegy 50 millió dollárt fektettek be a gyártás modernizálásába, s legalább megőrizték a 450 orosházi munkahelyet, amit hosszú távon is fenn akarnak tartani.

Eltűnt a betétdíj

A borsodi térségben, Miskolcon egyébként volt egy másik magyar üveggyár is, amelynek sorsa igencsak hasonlít a sajószentpéterihez. A két gyárat egy testvérpár, Simon István és Simon László vezette. Mindkét cég sorsát megnehezítette, hogy 1997-ben eltörölték az importüvegek vámját. A kevésbé tőkeerős miskolci cég nem sokkal ezután magától megszűnt (rossz nyelvek szerint részben azért, mert a testvérpár az erőforrásokat a sajószentpéteri üzembe csoportosította át). Az életben maradt borsodi vállalkozásnak viszont így még arra is maradt ereje, hogy a már említett orosházi nagyvállalatot megszorongassa. Ez a küzdelem vezetett oda, hogy az amerikaiak - miután az árversenyben alulmaradtak - egyszerűen felvásárolták a fejükre nőtt vetélytársat.

A két, egymástól 300 kilométerre fekvő "szomszédvár", a sajószentpéteri és az orosházi üveggyár furcsa házasságából létrejött Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft. gyakorlatilag az orosházi céget takarja, amely azonban a monopolhelyzet ellenére kénytelen volt jelentős piacvesztést elkönyvelni elsősorban a palackozott italok (főként a pezsgők és a borok) importüvegeinek térnyerése miatt.

A magyarországi öblösüveggyártás alapvetően a továbbra is nehéz napokat élő konzervipartól függ. E kiszolgáltatott helyzet létrejöttét segítette az üvegalapú betétdíjas rendszerek eltűnése, amiért - Nagy Tamás, a Hulladék Munkaszövetség szakértője szerint - komoly felelősség terheli a környezeti szempontokról könnyen megfeledkező hazai iparpolitikát is. Míg ugyanis 1992-ben a Magyarországon forgalomba került három üvegpalack és befőttesüveg közül kettő volt betétdíjas (vagyis legalább 20-30 alkalommal újrahasznosítható), ma ez az arány valahol 10 százalék körül mozog. A betétdíj miatt ez a "csomagolóanyag" nem veszett el: az üveg hosszú életciklusának végén a magyar gyárak egyikében kezdhetett új életet. Ez a rendszer azonban az élemiszer- és a csomagolóipar ellenállása, illetve a hazai gazdaságpolitikusok nemtörődömsége miatt gyakorlatilag megsemmisült, s ma az egyetlen, hulladékfeldolgozásra is képes hazai üveggyár, az orosházi gyakran szorul külföldi hulladék behozatalára. (Ugyanakkor a Magyarországon szelektíven gyűjtött kevéske üveghulladék jelentős része külföldre, főként Lengyelországba és Szlovákiába kerül.)

Míves poharak

Az iparág viharos évtizedében jóval kevesebb figyelem jutott a díszműüveggyártásnak, amely pedig látványos sikertörténeteket is produkált. A Kristály Üvegipari Kft. neve például még nem cseng igazán ismerősen, ám az Ajka Crystal márkanév már jóval ismertebb. A Fotex-csoporthoz tartozó, 1500 fős, tavaly 5,3 milliárdos forgalmú cég termékei - Katzer Zoltán vezérigazgató nyilatkozata szerint - nemcsak a fő piacon, Amerikában, de immár 23 országban sikeresek, ám egyelőre Magyarországon nem tartoznak a polgárcsaládok gyűjtötte tárgyak közé. Fellendülést várnak ugyanakkor a hazai borkultúra fejlődésétől, ami az igényes butéliák iránti kereslet megnövekedése után a míves poharak piacát is kimozdíthatja a holtpontról. Szakértők ugyanakkor úgy vélik: a Kristályéhoz hasonló látványos sikerekre nem épülhet a hazai üvegipar jövője, hiszen a tömegárunak nincs igazán piaca, egy-egy márka felépítése viszont évtizedes türelmet és sokmilliárdos befektetést igényel.

DERŰLÁTÓ A SZAKMAI SZÖVETSÉG Meglepően kedvező képet fest a hazai üvegipar helyzetéről és kilátásairól a Magyar Üvegipari Szövetség tavaly napvilágot látott összefoglaló jelentése. A szakmai szervezet meglátása szerint ez az ágazat az ipar átlagához képest kedvezőbb fejlődést mutat, az utóbbi időben évi 10 százalékos növekedésre volt képes, 1999-ben a termelés értéke elérte a 45 milliárd forintot. Különösen az exportteljesítmény imponáló, ami meghaladja a teljes termelés 50 százalékát. Az ágazatban foglalkoztatottak száma - ha lassan is - évről évre csökken, az összlétszám 1997 óta mintegy 15 százalékkal lett kevesebb. A külföldi tőke aránya több mint 80 százalék. A termékszerkezet a 90-es évek végére gyökeresen átalakult, aminek leglátványosabb következménye, hogy építőipari síküveget gyakorlatilag csak az orosházi Hunguard gyárt. A feldolgozott termékek közül dinamikus növekedés tapasztalható a hőszigetelő és a biztonsági üvegek terén. Az iparág gyártókapacitásainak 40 százaléka még mindig a csomagolóipar szolgálatában áll. Ezen a fronton - a szövetség meglátása szerint - a tartós visszaesés után stabilizálódott a piac, sőt némi növekedésre is van esély a környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülése miatt. Keresletélénkülést elsősorban az exportpiacon lehet remélni, az említett tendenciának Magyarországon még nincs jele. Évről évre javul a kristály- és díszműüveggyártás pozíciója, 1995 óta a gyártás-feldolgozás ezen a területen megduplázódott. Riasztóan alacsony színvonalú a hulladékhasznosítás, sem a visszagyűjtés, sem a feldolgozás nincs megoldva - szögezi le a szakmai szövetség elemzése. Ami a várható tendenciákat illeti, minden bizonnyal a piaci igények határozzák meg a termelés alakulását, feltehetően nagyobb hangsúlyt kap például az építészetiüveg-gyártás. A csomagolóüvegeknél nem kell további piacvesztésre számítani - feltéve, ha az ágazatban megvalósul a legalább 1 milliárd forint forrásigényű modernizáció.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére