Thália ünneplő ruhára vár

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 38. számában (2001. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A jelenlegi kormány szerint az állam túlhatalmának lebontása meghaladta az ésszerűség mértékét. A részbeni recentralizálás két területen fenyeget: az NKA-nál és az önkormányzati önállóságban. A kormány csökkentette az önkormányzati kvóták súlyát, és növelte a központi újraelosztás mértékét, ami például a színházi finanszírozásban teremtett (igaz, csak közvetve) érdekes helyzeteket. Két dunántúli városban is a halaszthatatlan, és korábban a fenntartó önkormányzat által elfogadott színházi beruházások (túlköltekezés) miatt kapott "virgácsot" a direktor, az egyiket (Vándorfi László, Veszprém) elmozdították, a másik (Korcsmáros György, Győr) megbízatása lejártáig a helyén maradhat.

1998-ig az önkormányzatok intézményfenntartó támogatása folyó árakon csupán megduplázódott, a központi költségvetésből feladattámogatásra és intézményfenntartásra fordítható összegek megháromszorozódtak. A következő két évben újabb 50 százalékkal nőtt a központi költségvetés kulturális támogatásának nominális összege. A minisztérium állítása szerint sikerült megállítani azt a folyamatot, amely az önkormányzatokat erőn felüli vállalkozásokra kényszerítette. Ám nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni. Hiába támogatták például rendkívüli összegekkel a Szegedi Nemzeti Színházat, az intézmény változatlanul bajban van. Operatársulata az ellehetetlenülés közelében jár, a Kortárs Balett kálváriája a napisajtó híreiből ismert.

A színházi támogatás rendszerét az Antall-kormány idején találták ki: minden egyes önkormányzati forint mellé nyolcvan fillért ígért a költségvetés. Némelyik ügyesen gazdálkodó önkormányzat többet is adott, a kötött minisztériumi keret azonban kimerült, mégis úgy látszott: alulfinanszírozottan, de működhetnek a színházak. Nehézséget az okozott, hogy az önkormányzati költségvetések nem az év elején készültek el, a kilencvenes évek közepén pedig nem volt fedezete a közüzemi díjak drasztikus növekedésének.

Azok a műhelyek, amelyek intenzív kapcsolatban éltek közönségükkel, megemelték jegyáraikat. 1989 előtt sok bérlet, jegy, de könyv és egyéb kulturális termék is úgy kelt el, hogy a munkáltató vásárolta meg alkalmazottjának. Mintha - új tartalommal - divatba jönne, hogy a cég megvesz egy hangversenyt, színházi vagy balettelőadást, és a helyszínen ad partit fontos üzletfeleinek és munkatársainak.

A szakirodalom megkülönböztet nonprofit - repertoár- - és kereskedelmi színházat. Nálunk ebben is sikerül kevert műfajt előállítani, vagyis akad olyan repertoárszínház (például a Madách), amely éppúgy megkapja az ezres sorozatban játszott musicalek mellett a közpénzt, mint a fajsúlyos drámákat előadó.

A repertoárszínház műsorrendje értékközpontú, Magyarországon inkább a hangzatos művészszínház elnevezést alkalmazzák, az előadások stílusa, a darabválasztás okán. Több darabot tart műsorán, hosszabb távon érvényesíti azt, milyen játékstílus, szellemiség, irodalmi anyag mellett kötelezi el magát.

A kereskedelmi színház a látványra, a könnyed szórakoztatásra, a nagy szériában játszásra, tehát a biztonságos és jó hasznot hozó üzletre koncentrál. Ami nem jelenti azt, hogy a befektetett művészi energia mennyisége ne lenne azonos a repertoárszínházéval.

A pesti Broadwayn, a Nagymező utcában finisében jár a Budapesti Operettszínház felújítása, s hamarosan sorra kell kerülnie a Radnóti Színház rekonstrukciójának is. A budapesti színházakat a Kamaraszínház, a Játékszín, a régi Nemzeti - a mai Magyar Színház - és néhány kisebb magánszínház kivételével a fővárosi önkormányzat működteti, az NKÖM támogatásával. Bár nincs döntő változás abban, hogy az épületek és a funkciók összehangolásában ésszerű kompromisszumra jutna a tárca és a főváros, 2000-ben legalább megindult a párbeszéd. Nem állíthatjuk, hogy tűrhetetlenül sok színház van Budapesten, de nem biztos, hogy ott és azok játszanak, akiknek közönségük és bevételük van.

2001-et a színházi struktúraváltás éveként jelölték meg, ám gyakorlatilag semmi sem történt. Ahogy Pesten mondják: a fát megrázták, a verebek fölszálltak, és egy-két kivétellel ugyanarra az ágra szálltak vissza. Kisebb gesztusok tétettek, a Vígszínház igazgatójának ki kell dolgoznia a Pesti Színház viszonylagos, majd teljes önállóságának módját, a Madách direktora, Kerényi Imre pedig Mácsai Pálnak adott lehetőséget a Madách téri kamaraszínház sajátos arculatának kialakítására. Nem lesz könnyű dolga, szomszédjában a Budapesti Kamaraszínház két stúdiója, az Ericsson és a Shure kínál érdekes programot, egy utcával odébb az alternatív RS9 várja a színházbarátokat.

A nálunk honos kevert szisztéma létét elsősorban anyagi okok magyarázzák. Sem a művész-, sem a szórakoztató színház nem képes megfizetni a színészt, a rendezőt, a világosítót, minthogy jegybevételei csekélyek, s magasak a közterhek. (A Szolnoki Szigligeti Színház - információk szerint - ma már senkit sem foglalkoztat "állásban", csak vállalkozóként.)

A hazai színházi "lobbiról" egyébként azt mondják, elég erős ahhoz, hogy az érdekeit érvényesíteni tudja. Ez biztosan így van, mert a Budapesti Színigazgatók Egyesülete a következő évre 210 millió forinttal több támogatást "muzsikált ki" a fővárosból. 2002-ben megnyílik a Nemzeti Színház. 2002-ben magasabb lesz az önkormányzati színházakban dolgozók javadalmazása. 2002-ben választunk.

A WEST ENDEN A színházi világ központjának a londoni West Endet tartják, a felosztás is inkább a brit viszonyokat tükrözi. Londonban nemcsak a zenés játék, de a próza - persze inkább a komédia - is lehet kereskedelmi áru. A királyságban a lehető legdemokratikusabban osztják el a közpénzt, az állami (önkormányzati) források újraelosztását az Arts Councilra bízzák. Ezt az intézményt tekintette példaképnek a már idézett Kuti Éva és Marschall Miklós. Ők írták a tanulmányt, amelynek nyomán a Nemzeti Kulturális Alapot létrehozták.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére