Szabadságolás a munkahelyen

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 38. számában (2001. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A munkaviszonyban álló cégvezetők szempontjából jelentőségük van a szabadságra vonatkozó munkajogi előírásoknak is. A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll.

Főszabályként a munkáltató határozza meg a szabadság kiadásának időpontját [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 134. §-ának (1) bekezdése alapján]. Ezt az időpontot a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. A munkáltató kötelessége azonban a szabadság kiadása előtt a munkavállaló meghallgatása. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg, és köteles megtéríteni a munkavállalónak ezzel összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit. Ha a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődött, akkor a szabadság arányos része jár. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni.

A munkavállaló csak a szabadság egynegyedével rendelkezik. Ennek az azonban a feltétele, hogy a munkavállaló legalább 3 hónapja munkaviszonyban álljon a munkáltatóval, és a szabadság kiadására vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legalább 15 nappal jelentse be a munkáltatói jogkör gyakorlójának.

A munkáltatónak a szabadság kiadásánál mérlegelnie kell egyrészt a munkahely zavartalan működéséhez fűződő érdekeket, másrészt pedig a munkavállaló személyes-családi körülményeit is.

A vezető állású munkavállalók szabadságára ettől eltérő szabályok vonatkoznak, ugyanis az Mt. alapján nemcsak a munkaidejüket, hanem a szabadságukat is maguk osztják be. Mivel azonban a vezetők helyettesítését a legnehezebb megoldani, a felettesük őket kötelezi a leggyakrabban arra, hogy a szabadság ideje alatt is elérhetők legyenek, és szükség esetén a szabadságukat szakítsák meg.

A szabadság mértéke

Az alapszabadság mértéke húsz munkanap. A pótszabadság - kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a munkavállalót az alapszabadságon felül, és a többféle címen járó pótszabadság egymás mellett is megilleti.

A szabadság a munkavállaló

  • huszonötödik életévétől 21,
  • huszonnyolcadik életévétől 22,
  • harmincegyedik életévétől 23,
  • harmincharmadik életévétől 24,
  • harmincötödik életévétől 25,
  • harminchetedik életévétől 26,
  • harminckilencedik életévétől 27,
  • negyvenegyedik életévétől 28,
  • negyvenharmadik életévétől 29,
  • negyvenötödik életévétől 30

munkanapra emelkedik.

A szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként - a tizenhat évesnél fiatalabb - egy gyermeke után 2, két gyermeke után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg.

Évenként öt munkanap pótszabadság jár továbbá a fiatalkorú, a vak munkavállalónak, a föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát eltöltő munkavállalónak is.

Kollektív szerződés, illetve munkaszerződés az előzőekben foglaltakon túlmenően egyéb pótszabadságokat is megállapíthat.

A szabadság kiadása

A szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdekből a munkáltató kiadhatja a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-áig, kollektív szerződés rendelkezése esetén a tárgyévet követő év december 31-éig. Ha a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály miatt nem tud az adott évben szabadságra menni, akkor a munkáltatónak az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadnia a szabadságot.

A szabadság megszakítása

A munkáltató kivételesen megszakíthatja a munkavállaló már megkezdett szabadságát. Ezt azonban csak fontos érdekből teheti meg, döntését pedig az Mt. szerint meg kell indokolnia. A vezető beosztású munkavállalók kényszerülnek a leggyakrabban a szabadságuk megszakítására, tőlük elvárják, hogy jelentsék be, hol töltik a szabadságukat, illetve előfordulhat az is, hogy napi kapcsolatban maradnak a munkáltatójukkal a szabadságuk idején is. Nem szabhatja meg a munkáltató, hogy a - vezető beosztású - munkavállaló csak belföldön nyaralhat.

Amennyiben a munkáltató visszahívja a dolgozóját a szabadságról, a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetőleg a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A munkavállalónak a megszakítással összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. A munkavállaló kérheti azt is, hogy az igénybe nem vett szabadságát a munkáltató egy másik időpontban adja ki.

Munkarend

A rendes szabadság mértékét az Mt. munkanapokban adja meg, a szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Az általános munkarendben - hétfőtől péntekig - dolgozóknak tehát heti 5 nap szabadság jár.

A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot. Az Mt. 135. §-ának (3) bekezdése szerint annak a munkavállalónak, akinek a munkaidő-beosztása nem biztosít hetenként két pihenőnapot, úgy kell számítani a szabadságát, hogy azonos naptári időszakra (hétre) mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók.

További munkaviszony

A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 18. számú állásfoglalása szerint a munkavállalót a szabadság a további munkaviszonya után is megilleti, azonban minden munkaviszonyban külön kell elbírálni a munkavállalót megillető szabadság mértékét. Így előfordulhat, hogy az egyik munkaviszonyában már nem jogosult szabadságra - vagyis köteles dolgozni -, míg a másik munkaviszonyában még a szabadságát tölti.

A szabadság pénzbeli megváltása

A szabadságot főszabályként pénzben megváltani nem lehet. Az Mt. két esetben mégis kivételt tesz: a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, illetőleg sorkatonai vagy polgári szolgálatra történő behívásakor, ha a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani. Ha a munkavállaló keresőképtelensége miatt nem tudta a szabadságát kivenni, azt akkor sem lehet pénzben megváltani.

Ha valamilyen okból a munkáltató nem adta ki a szabadságot, a munkavállaló azt 3 éven - az elévülési időn - belül követelheti. A munkáltató nem védekezhet azzal, hogy a munkavállalónak módja lett volna a szabadságot kivenni, ugyanis a szabadság kiadása a munkáltató feladata. Ha időközben megszűnik munkaviszonya, a dolgozó kérheti az elmaradt szabadságának pénzbeli megváltását. A szabadságmegváltás ideje nem hosszabbítja meg a munkavállalónak a munkaviszonyát.

Szabadság alatti munkabér

Az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésének e) pontja alapján a szabadság idejére a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy részére a távollét idején érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótlékai, túlmunka miatti kiegészítő pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár.

Az új Mt. hatálybalépése után, 2001. július 1-jétől, ha a munkavállaló a bérfizetési napon nem tartózkodik a munkahelyén - mert éppen szabadságát tölti -, a munkáltató legkésőbb a szabadság megkezdése előtti munkanapon köteles kifizetni a szabadság idejére eső bérfizetési napon esedékes, valamint az igénybe vett rendes szabadság idejére járó munkabért.

Az összeállítást készítette: Nagy András, Varga Katalin, Hintenberger András

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére