Kibővült feladatkörrel

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 38. számában (2001. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Egy friss adat szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2000-ben összesen 65,05 milliárd forinttal gazdálkodhatott. Ebből feladatfinanszírozásra (filmprodukciók, közhasznú társaságok, kiemelt millenniumi rendezvények stb.) több mint 7, központi beruházásokra majdnem 14 milliárd forintot fordított. A minisztériumot a kormányváltás óta az egyházi ügyekkel kapcsolatos feladatok is terhelik, ezekre 1999-ben és 2000-ben összesen 21 milliárd forintnál többet költöttek el. A NKÖM a társadalmi szervezeteket (780 millió forint), a határon túli magyarok és a kisebbségek kulturális céljait (majdnem 1,2 milliárd), a kulturális feladatokat ellátó alapítványokat (2,3 milliárd forint) is támogatta. A Nemzeti Örökség Programra 2,6 milliárdot fordítottak, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pedig 4,6 milliárdból gazdálkodhatott, s maradt félmilliárd forintot meghaladó, úgynevezett fejezeti tartalék.

Folytatódnak a nagy, rekonstrukciós beruházások, épül a Nemzeti Színház, mellé kortárs képzőművészeti múzeumot ígér a tárca, a Ganz parkban zöldül a fű, hamarosan megnyílik a kert, hogy millenniumi ózont lövelljen a benzinszagú Margit körútra. A fent említett keretösszeg 1,6 százaléka volt az állami költségvetésnek, a kultúra részesedése tehát nem nőtt átütő mértékben, noha a feladatok az egyházi és az épített örökség védelmi ügyeivel gyarapodtak. Igaz, 1998 után a művészeti képzés szakmai koordinációjának kivételével az oktatás önálló szaktárcához került.

Az állami részvétel a kultúra működtetésében az évtized elején még egyharmados arányú, az évtized végén már csak 17 százalékos (forrás: Kultúra-gazdaságtani tanulmányok). A tulajdonviszonyokat és a pénzbevételeket tekintve tehát kialakult a többszektorú kulturális intézményrendszer, ami azokat igazolja, akik bíztak benne, hogy a kultúra piacosítható. Néhány kérdésben érdemes visszatekinteni, az adatok mögé nézni, hogy érzékeljük, milyen tendenciák jellemezték a kultúra finanszírozását az elmúlt évtizedben, s mi várható, ha minden töretlenül folytatódik.

Az államháztartás kiadásainak ágazati megoszlása %
Ágazatok 1991 1998
Oktatás, kutatás, fejlesztés 12,3 13,1
Kultúra 1,4 1,4
Tömegkommunikáció, sport, hitélet, egyéb közösségi szolgáltatás 0,4 1,1
Egészségügy, szociális, jóléti ellátás 44,6 39,9
Igazgatás, védelem 11,1 12,3
Infrastruktúra, gazdasági funkciók 20,4 19,5
Adósságszolgáltatás 9,8 12,7
Összesen 100,0 100,0
Forrás: kultúra-gazdaságtani tanulmányok, Aula, 2000.

Végképp eltörölni?

Talán a legbölcsebb elemzők sem gondolták, hogy a kultúra ilyen gyorsan kiheveri a megrázkódtatásokat. Nem tagadható, a kulturális ágazat egyik-másik részterületét jobban sokkolta a változás, de ma - jól-rosszul - mindegyik egzisztál, a filmtől a képzőművészetig, a könyvkiadástól a hangversenyrendezésig.

1990 és 1994 között az eklektikus kulturális politikát folytató Antall-kormánynak merész lépéseket kellett megtennie az "államtalanításért". Inkei Péter, a térségünk kultúrafinanszírozási kérdéseit kutató Budapest Observatory (Regional Observatory on Financing Culture in East-Central-Europe) alapítója szerint jogállami alapintézmények bázisán reformálták meg a kultúráról vallott elképzeléseket. Liberális, antietatista lépéseket tettek például azzal, hogy létrehoztak egy állami költségvetéstől független pénzalapot, a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA).

A következő kulturális adminisztráció igyekezett a civil programfinanszírozást előmozdítani. 1996-ban jelentősen módosították az NKA-törvényt, amivel az alap bevételeinek növelésére nyílt lehetőség. Alágazati szaktörvényeket (kulturális örökségi, levéltári stb.) léptettek hatályba, igyekeztek a kultúra autonómiáját, a sokszínűség feltételeit biztosítani és a sokcsatornás finanszírozást erősíteni.

1998 után a határon túli magyarok körében a kulturális aktivitás erősítése, a műemlékek, a rekonstrukciók, a kiemelt nemzeti intézmények és a millenniumi rendezvények kerültek a kormányzati figyelem előterébe - ezt fejezi ki a tárca új elnevezése is.

- Az államtalanítás sikeres volt, az államigazgatásban és az intézményeknél dolgozók száma elérte azt a szintet, amikor nem érdek a további csökkenés. Egyúttal a magán- és civilszférában működő kulturális foglalkoztatottak száma fokozatosan nő - állítja Inkei Péter. Az élőmunka terhei a kulturális szférában is megnőttek, a költségek emelkedtek, az állami források rohamosan apadtak, a kiadási megszorításokat a kulturális közintézmények - kényszerűségből - egy módon ellensúlyozhatták: elkezdték munkatársaikat mind nagyobb számban vállalkozóként foglalkoztatni. 1998-ban a kultúra, a szórakoztatás, a tömegkommunikáció területén már több mint 10 ezer társaságiadó-köteles vállalkozást tartottak nyilván. Ezek működtetői jórészt kényszervállalkozók - 4300 kulturális kis cégnek egyetlen foglalkoztatottja sincs.

A géemkásított magyar gazdaság és vele a kultúra már 1989 előtt elsajátított bizonyos piaci gesztusokat. Minthogy már a nyolcvanas évek közepén jelen volt a Soros Alapítvány Magyarországon, sokan tanultak meg pályázni, határidőt tartani, a pénzért komoly ellenszolgáltatást nyújtani. Három értékes szakmai orgánum, a Muzsika, a Színház és a Táncművészet például alapítványi formában próbálja túlélni a kulturális lappiacon a sanyarú esztendőket, pályázva, mecénásokat vadászva.

A HOLLAND PÉLDA Az "államtalanítás" nem valamiféle kelet-európai jelenség, a problémával a hajdan hatalmas, tengereken túli világbirodalom centrumának, a Magyarországnál kisebb, kápráztatóan gazdag Hollandiának is meg kellett küzdenie. Ott a privatizáció és a kulturális autonómia fogalma elválaszthatatlan egymástól. Hollandiában ma gyakorlatilag nincs állami kulturális intézmény, még a németalföldi festészet csodálatos alkotásait őrző Rijksmuseumot is magánosították. A képanyag, a tárgyak nemzeti tulajdonban maradtak, de a menedzselés és a működtetés egy civil alapítvány dolga. Tény azonban, hogy az igazgatótanács tagjait mégis a miniszter nevezi ki, de az sem kétséges, hogy kormányváltásnál is a helyükön maradnak, megbízatásuk határidejéig.

Művezető vagy menedzser?

Ám a nosztalgia - úgy látszik - még az ifjabb nemzedék számára is elfogadhatóvá teszi az állami beavatkozást, az úgynevezett művezetői - recentralizáló - magatartást. Kuti Éva és Marschall Miklós elemzése szerint a kulturális támogatások négy alaptípusa különböztethető meg. A rásegítő típusú magatartás: liberális szerepfelfogás, az állam közvetlenül nagyon kis mértékben vesz részt a kulturális intézmények működtetésében, a kultúratámogatás módja a nonprofit szervezeteknek és a magánadományoknak nyújtott adókedvezmény. (Így szokták jellemezni az amerikai modellt.) A mecénási típusú állami magatartás: van közvetlen állami támogatás is, de ez szigorúan a kormányzattól független szervezeteken keresztül valósul meg (holland modell). A menedzser típusú gyakorlat: az állam intézményeket tart fenn, másokat szubvencionál. Miközben tiszteletben tartja a művészi autonómiát és a befogadói szuverenitást, maga is jelentős mértékben megjelenik a kulturális piacon, hol vevőként, hol finanszírozóként. A művezető állam viszont igyekszik a kulturális folyamatok minden fázisát ellenőrizni és irányítani, az irányítás meghatározó módon politika- és ideológiavezérelt.

Harsányi László szociológus, a Szonda Ipsos vezetője szerint - aki hosszú évek óta foglalkozik a kultúrafinanszírozás kérdéseivel - a rendszerváltozás után nálunk vegyes modell alakult ki: a menedzser típusú felfogás keveredik a mecénási gyakorlattal. Időnként felbukkan a művezetői magatartás is, kivált a nemzeti intézmények ügyeibe való aprólékos beavatkozással. Gondoljunk csak a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál történtekre.

Befejezettnek tekinthető az állam és a magánszféra közötti átcsoportosítás, a magánkezdeményezésnek nincsenek jogi korlátai - véli Inkei Péter. A tulajdon, a működtető és a finanszírozó "szentháromsága" azért is érdemel külön figyelmet, mert negyvenévnyi mesterséges elkülönítés után a kulturális tárca 1998-ban ismét integrálta a műemlékvédelem ügyét, feladatköre és vele költségvetése is nőtt. Az épített örökség védelme szektorsemleges, mindegy, hogy egy műemléki objektumot ki működtet vagy tulajdonol, az örökségvédelmi program alanya. Elvileg. Néha viszont úgy látszik, hogy a döntéseket váratlan ötletek jobban befolyásolják, mint a hosszú távú érdekek.

Évek óta nem sikerül például a fertőd-eszterházai Esterházy-kastélyt az úgynevezett kastélyprogramban jobb helyre lobbizni. Pedig a tárca abban bízik, hogy a Fertő tavi kultúrtáj, amelynek egyik központi része a kastély és parkja, az UNESCO világörökségi listájára kerül. A Fertő kérdését osztrák részről vetették föl néhány évvel ezelőtt, mondván az aggteleki és a szlovák karszt példáját követve ez a vidék is közös aspiráns lehet. Egy alkotó géniusz, Joseph Haydn is egybefűzi azt, amit a határ a huszadik században elválasztott. Kismarton, a mai Eisenstadt jól sáfárkodik ezzel az örökséggel, Fertőd-Eszterházán azonban romlik a kastély állapota, és egyelőre nincs, aki komolyan fölkarolná azt a nagyszabású tervet, amely méltán tenné nemzetközi Haydn-központtá - kurzusokkal, fesztiválokkal stb. - a nagyszerű palotát és környezetét.

A határ túloldaláról elég szembetűnő a gazdátlanság, az osztrákok tartanak attól, hogy a magyarok az ő szekerükre kapaszkodva, azaz az ő áldozatvállalásukhoz kevéssel hozzájárulva akarnának a világörökségi projektben részt venni. Az 1998-ban megalakult Esterházy Kastélymúzeum Kht. időközben megszűnt, a kezelő, a soproni egyetem pedig a nála lévő kezelői jogokat a megállapodások és határozatok ellenére máig nem adta át.

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ A húszéves múltra visszatekintő Táncfórum (a Magyar Táncművészek Szövetségének kezdeményezésére létrehozott befogadó színház) korábban költségvetési intézményként működött, ám fennállása alatt csak rendkívül nagy erőfeszítések közepette tudta előteremteni a 26 hazai profi táncegyüttes menedzseléséhez és a rendezvényszervezéshez szükséges teljes összeget. Ezért az állami támogatás, rendezvényei jegybevétele s a pályázatok révén elnyert forintok mellett nagy szüksége van a szponzorok támogatására is. A Táncfórum 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határozata alapján kht.-vá alakult, amihez 30 millió forintnyi támogatást kapott. Ezt az összeget sikerült több mint a duplájára növelni a rendezvényekből, pályázatokból és szponzoroktól befolyt bevételekkel. S ez még mindig nem elég, hiszen az idén összesen 80 millió forintra lenne szüksége a Táncfórum Kht.-nak a táncegyüttesek programjainak budapesti és vidéki bemutatásához, valamint az 1. Tánc-Világ-Fesztivál megrendezéséhez (a tárcától ennek felét kapta meg éves működéséhez). Mint Török Jolán ügyvezető igazgató elmondta, úgy tapasztalja, hogy az előadó-művészeti pályán belül a táncművészet támogatása a legmostohább, hiszen a multik és más gazdasági területen működő cégek is rendkívül szűkmarkúan kezelik a táncművészetet. Úgy tűnik, a szerencse mégis rámosolygott a Táncfórumra. A tánc szerelmesei és művelői több évtizedes kérése meghallgatásra talál a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál: idén július 1-jétől a Várszínházban létrejön a Nemzeti Táncszínház Kht. Ez három helyszínen is játszhat: a színházteremben, a refektóriumban és a várudvaron. A Táncfórumnál mostantól abban reménykedhetnek, hogy a kőszínházba kerülés megnöveli a "respektjüket" a szponzorok szemében, így a jövőben még több feladatukat tudják majd teljesíteni. K. K.

A köz hasznára

Az előző kulturális kormányzat sikeres újításai közül kettőt tartott meg a jelenlegi. Az 1997-ben alkotott nonprofit törvényt (egyik előkészítője a már idézett Harsányi László) és - ez a sikeresebb - a közhasznú társaságok létesítését. A kht. magántulajdonosként viselkedik, de profitját az alapításakor meghatározott célra kell ismét befektetnie. Tulajdonosai lehetnek magánszemélyek, szervezetek, önkormányzatok és minisztériumok is.

Más szférákban botrányos költekezéseikről váltak hírhedtté a kht.-k, ám a kulturális területen nem tudni efféle anomáliákról. Az első közhasznú társaság a Vidám Színpad volt, a kísérleti nyúl szerepéről az alapító-vezető Bodrogi Gyula ejt olykor maliciózus szavakat. Tavaly ilyen társasággá alakították a Budapesti Kamaraszínházat, a Játékszínt, a Táncfórumot és a Műcsarnokról levált Ernst Múzeumot is.

A főváros legnagyobb közhasznú intézménye a Budapesti Fesztiválközpont, amelyet 1996-ban hoztak létre. Ügyvezető igazgatója, Zimányi Zsófia igen tapasztalt művészeti menedzser. A fesztiválközpont fő elfoglaltsága, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Őszi Fesztivál mellett néhány más rendezvényt is lebonyolít (például a Budapesti Búcsút). Nagy pénzeket és kontinenseken átívelő kapcsolatrendszert mozgat meg, működését nem csupán "gazdája", a fővárosi önkormányzat és a NKÖM, hanem a Gazdasági Minisztérium mint a turizmusért felelős tárca is támogatja. A cél: a kultúra vonzerejét az idegenforgalmi bevételek növelésére használni.

Ez a kht. mintaszerű a tekintetben is, hogy áldozatkész mecénást szerzett magának: a Siemens nemzeti vállalatcsoportot. A cég jóvoltából tavaly a londoni BBC Szimfonikus Zenekara, az idén a Berlini Szimfonikusok együttese járt Budapesten. A főváros és a kormány közötti feszültségnek a két fontos fesztivál kérdésében nyoma sincs. 1998-ban azt beszélték, hogy Zimányi támogatásában politikai egyezséget kötöttek.

Hogy a minisztérium se maradjon kht. nélkül, létrehozták a Budafestet, amelynek vezetőjéül Rubovszky Ritát nevezték ki, ő koordinálta Hankiss Ágnes mellett 1999-ben az Europalia Hungaria belgiumi eseményeit. Ez az iroda eddig nem sokat hallatott magáról, legalábbis nem sok jót tudunk működéséről. 2001 a magyar kultúra éve lett volna Franciaországban, erről még a Magyar Bálint-adminisztráció állapodott meg a francia féllel. Létrehoztak egy programirodát, amely fölött működne a Hungarofest, ám az összhang nem látszik tökéletesnek. Az idén április 26-án tartották az első érdemi tájékoztatást a sorozatról. S már nincs szó évről, csak hangsúlyról, amire alig több mint fél esztendő marad...

A filmkészítés támogatására külön alapítvány jött létre. Bár a Mozgókép Alapítvány, majd Közalapítvány kurátorai bizonyosan számos hibát elkövettek, a filmszakma közelében élők mégis azt az illúziót táplálhatták, hogy sokkal inkább szakmai, mint politikai szempontok szerint határoztak a filmes támogatásokról. Mint a részletekben látni fogjuk, az alapítvány forrásai, 1992-től napjainkig nem növekedtek az infláció mértékével. A filmesek óhaja jogos: kapjon a közalapítvány értékarányos keretet.

A kulturális teljesítmény értéke (folyó áron, Mrd Ft)
 

1991

1998

I. Ár- és díjbevételek

34,7

181,2

Vállalkozások

29,4

162,6

Önkormányzati intézmények működési bevételei

2,4

16,0*

Központi költségvetési intézetek működési bevételei

2,9

2,6

II. Államháztartási támogatás

19,8

44,3

Önkormányzatok működési támogatása

11,2

23,0

Központi költségvetési feladatok támogatása

6,7

21,3

III. A nonprofit szektor teljesítménye

2,0

33,0

IV. Összes teljesítményérték

56,5

258,5

* becsült adat
Forrás: Kultúra-gazdaságtani tanulmányok

Egy különleges alap

Az előző két kulturális kormányzat elképzelése a finanszírozási döntések "civilizálása" volt. E célból 1993-ban elkülönített pénzalapot hoztak létre, a különféle kulturális termékek és szolgáltatások járulékai (például hang- és képhordozók, szórakoztatóelektronikai termékek értékesítése) közvetlenül ide folytak be. A Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumokból épült föl. Minden fontos terület, művészeti ág önálló kollégiumot kapott: a mozgókép, az irodalom és a könyvkiadás, a folyóirat-kiadás, a színház, a zene, a táncművészet, a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a közművelődés, a népművészet, a könyvtár, a levéltár, a múzeumügy. Az előző kulturális adminisztráció digitális szakkollégiuma helyett a jelenlegi az építészetet preferálta.

A kollégiumok általában évente kétszer írtak ki pályázatokat, munkájukat tíztagú bizottság koordinálta, amelynek Szabó István Oscar-díjas filmrendezőtől Petrovics Emil zeneszerzőig neves személyiségek voltak tagjai, elnöke 1998 első félévéig Török András (előzőleg a szaktárca helyettes államtitkára) volt. A törvény szerint a kollégiumok kuratóriumi tagjainak felét a szakmai szervezetek delegálták, a másik felét és az elnököket miniszter kérte föl. Magyar Bálint lemondott erről, így ezekre a helyekre is a szakmai érdekképviseletek jelölését kérte.

AMÍG ÉLNEK Sajátságos nonprofit szervezetek a nagy közalapítványok. A Magyar Alkotóművészeti Közalapítványt (MAK) az Antall-kormány idején hozták létre, hogy a szovjet típusú művészeti alapok - irodalmi, zenei, képzőművészeti - helyett gondoskodjon az átmenet időszakában a szabadfoglalkozású művészek egzisztenciájáról. A közalapítvány vagyona a gondoskodáshoz, a rábízott intézmények (például az alkotóházak) működtetéséhez édeskevés volt. Vezetési hibák is hozzájárultak ahhoz, hogy a vagyon felélése meggyorsult. A MAK a tárca támogatása nélkül - 2000-ben 720 millió forint - nem létezhet, s belátható időn belül nem is lesz önálló. Durván hangzik, de a MAK-ot addig kell életben tartani, amíg él az a nemzedék, amelyik befizetéseivel a vagyont megalapozta.

A kollégiumok nem működtek hibátlanul, kerülték a konfliktusokat. Az NKA szellemi atyjának nevezhető Marschall Miklós maga is bírálta munkájukat, mert néhány esetben, nehogy fellángoljon a kultúrharc, a "ma nekem, holnap neked alapon" a szürke középszert is támogatták. A döntések névtelenek voltak. Ennek ellenére a civil kultúra jó iskolájaként fejlődött az alap, amely 1994-ben még csak 0,7 milliárd, 1998-ban már 3,6 milliárd forintot oszthatott el. Erre az időre készült el a középtávú stratégiai program is.

Török mandátuma lejárt, helyére Jankovics Marcellt nevezték ki, és az új kormány megkezdte az NKA "államosítását". Az NKA mint független pénzalap megszűnt, büdzséjét bevonták a tárca költségvetésébe, új neve: Nemzeti Kulturális Alapprogram. Az új miniszterek, Hámori József, majd Rockenbauer Zoltán pedig kifejezték: az úgynevezett miniszteri keret felhasználásáról nagyobb - a törvényben lehetővé tett - arányban kívánnak dönteni, mondván, a nemzeti intézmények, a magyar kultúra promócióját szolgáló külföldi kulturális intézetek programtámogatása így biztonságosabb lehet.

Itt jegyezzük meg, hogy a korábbi két minisztérium - eltérő mértékben ugyan - a kis, rugalmas szolgáltató szervezet koncepciójára épült, a jelenlegi kiterjedt irányító apparátusként tűnik föl. Nemcsak a Hungarofest Kht.-t hozták létre, amelynek a kulturális diplomáciában része lehetne, hanem szerveztek a tárcán belül egy igazgatóságot (vezetője Entz Géza), amely a külföldi magyar intézetek munkáját koordinálja, és alapítottak egy Közép-európai Kulturális Intézetet is (vezetője Módos Péter).

Az NKA bevételei
 

Kulturális járulék (M Ft)

Költségvetési támogatás (M Ft)

1994

657,0

66,0

1995

801,5

133,0

1996

1204,4

315,0

1997

2391,0

110,0

1998

3445,4

0

Forrás: Médiakönyv, 1999. E.N.A.M.I.K.É

Az alapprogram bizottságát is újjászervezték. Egyesek mandátuma lejárt, mások, akik az átalakítással nem értettek egyet, lemondtak funkciójukról. A szakmai szervezetek továbbra is jelölhetnek kuratóriumuk élére elnököt, de a miniszter nem tartja morális kötelezettségének, hogy elfogadja azt. Az alapprogram legfőbb elve: "magas színvonalú műveltség és elitkultúra csak ott jöhet létre, ahol mindenki részese lehet egy széles körű, közös műveltségnek". (Emlékeztőül: az NKA körüli változtatásokhoz kapóra jött az a botrány, amit a Kiscelli Múzeum Nitzsch-kiállítása körül keltettek konzervatív szellemű értelmiségiek. Az anyag bemutatásához a képzőművészeti szakkollégium hozzájárult.) Az alap elnökének és a főbizottságnak a szerepét módosították: 2000-ben a pályázatok kiírásához és elbírálásához az elnök (Jankovics Marcell) egyetértése szükséges. Az elnök azonban nem dönthet önállóan a kurátorok fölött, de felfüggesztheti határozatukat, a végső szó a miniszter által kinevezett főbizottságé.

Az idén a bevételek 37 százalékát különítik el a miniszteri keret céljaira, ez 1,8 milliárd forintot tesz ki, a szakkollégiumok 2,9 milliárdot költhetnek a pályázatokra, az alapprogram teljes költségvetése 5,1 milliárd forint. A pályáztatás és a folyósítás rendje nem változott, a jelentős adminisztratív terheket csak növeli a közbeszerzési igazolás szükségessége. Egyelőre sikerült kivédeni, hogy a pályázók a kincstáron keresztül kapják meg a támogatást, ami nagyon elnyújtaná a kifizetéseket. Sokan így is azt panaszolják, az esemény rég lezajlott, a fellépőket kifizették, mire a pénzhez hozzájutnak. Így módfelett nehézkes az előre tervezés, olyan nemzetközi vonzerejű rendezvények szervezése, amelyen világsztárok jelenhetnének meg.

A Nemzeti Kulturális Alapprogram 1999. évi pályázatainak összefoglaló adatai
A kollégium neve

Beérkezett (db)

Támogatott (db)

Igényelt támogatás (Ft)

Támogatott pályázatok igénye (Ft)

Megítélt támogatások (Ft)

Mozgókép

385

159

574 437 660

229 443 000

138 964 000

Irodalmi és könyvkiadási

555

268

358 936 517

179 541 630

139 433 630

Folyóirat

131

85

441 460 501

331 802 000

189 000 000

Színházi

477

260

1 033 688 270

567 360 970

260 852 000

Zenei

487

320

846 622 179

613 142 455

217 223 480

Táncművészeti

235

149

545 292 590

303 903 700

129 267 200

Képzőművészeti

833

508

873 602 393

533 760 648

215 115 420

Iparművészeti

383

257

401 402 620

279 626 245

147 899 000

Fotóművészeti

261

115

232 214 665

105 759 800

65 904 600

Népművészeti

422

227

252 854 750

119 262 599

79 597 291

Közművelődési

2262

1215

1 095 387 597

605 124 129

269 285 450

Könyvtári

635

412

459 117 355

298 392 411

153 302 500

Levéltári

157

112

127 497 552

82 538 802

60 246 000

Múzeumi

477

177

786 051 268

306 496 068

172 105 000

Digitális kultúra ad hoc

293

64

690 747 347

130 834 800

49 970 000

Népművészet-táncművészet (közös)

54

45

21 263 850

17 867 850

12 061 560

Pályázat összesen

8047

4373

8 740 577 114

4 704 857 107

2 300 227 131

Miniszteri keret

228

228

616 061 000

616 061 000

615 569 000

Mindösszesen

8275

4601

9 356 638 114

5 320 918 107

2 915 796 131

Forrás: Médiakönyv, 1999. E.N.A.M.I.K.É

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére