Válság helyett transzformáció

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 1.) vegye figyelembe!

Társadalmi-gazdasági átalakulások Japánban

Megjelent a Cégvezetés (archív) 35. számában (2001. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A japánok az évezredfordulóhoz közeledve kiábrándultan vették tudomásul, hogy mind az Egyesült Államok, mind Nyugat-Európa gyorsabban növekszik országuknál. Sokan a kilencvenes éveket elvesz(t)ett évtizedként emlegetik. Pedig korai még kongatni a harangokat...

 

Japánban nincs szó sem válságról, sem tartós recesszióról, hiszen még az elmúlt évtizedben is 1 százalék körül alakult a gazdaság évi átlagos növekedési üteme. Ráadásul - 1996 és 1999 között - a növekedés hátterében a munka termelékenységének 2 százalékos emelkedése állt, aminek egyharmada már az információs technológiákra (IT) fordított befektetéseknek volt köszönhető. A 2000-2002 közötti időszakra szóló japán és külföldi előrejelzések pedig már 1,5-2,5 százalékos rátákkal számolnak.

A krízishangulat indokolatlanságát további tények is bizonyítják. Az egy főre jutó GDP - még a jen távolról sem csúcsértéke mellett is - eléri a 36 ezer dollárt, és az úgynevezett vásárlóerő-paritáson számítva sem kevesebb 25 ezer dollárnál. Az ország megtartotta a világ első számú hitelezőjének pozícióját (kintlevőségeit 1200 milliárd dollárra, külföldi befektetéseinek csupán 1999. évi bevételeit 55 milliárd dollárra tették), arany- és valutatartalékai 2000 őszén elérték a 350 milliárd dollárt, a külkereskedelmi mérleg évtizedeken át megszokott aktívuma pedig az évezred végére tartósan 100 milliárd dolláros nagyságrendűre nőtt.

Sokkterápia helyett Big Bang

Az elbizonytalanodás oka sokkal inkább az új helyzetekhez való alkalmazkodás egyidejűleg több területen is jelentkezett kényszere lehetett. Tudomásul kellett venni ugyanis

  • a gazdaság érettségi fokával összefüggő növekedésiütem-csökkenést;
  • a mesterségesen keltett hitelbőség végét;
  • a külvilág - a globalizáció és az információs technológia - jelentette új kihívásokat;
  • a tradicionális foglalkoztatási és vállalatirányítási rendszerek elavulását;
  • az úgynevezett shareholderek (részvényesek) kapitalizmusának térnyerését a stakeholderek (résztvevők) kapitalizmusának kárára; valamint
  • Ázsia viszonylagos háttérbe szorulását - az Egyesült Államok hegemón helyzetbe kerülése, az EU megerősödése és a délkelet-ázsiai országokat megrázó pénzügyi válság folytán.

Ráadásul az egymást követő, szerepzavarral is küszködő kormányok sem igen találtak kiutat ebből a csapdahelyzetből: az úgynevezett indikatív tervezéssel már közel két évtizede szakítottak Japánban, és mind kevésbé éltek az adminisztratív befolyásolás módszerével is. Így azután közmunkaprogramokat finanszírozó (1992 óta eddig több mint 1000 milliárd dollár összértékű) pénzügyi csomagokkal igyekeztek mozgásban tartani a gazdaságot.

Ebben sem voltak azonban következetesek, mert az első gyorsabb növekedési ütem láttán máris "visszaléptek": fogyasztásiadó-emelést jelentettek be, megtörve a kezdődő fellendülést. A vezető politikusok és döntéshozók valószínűleg csak ezután ismerték fel, hogy nem csupán konjunktúraélénkítő lépésekre, hanem alapvető strukturális változtatásokra van szükség. Ekkor született meg az úgynevezett Big Bang gondolata, amely a teljes pénzügyi szektor megreformálását tűzte ki célul, még ha ezt - tipikusan japán módra - csaknem egy évtizedre széthúzva kívánták is megvalósítani.

A Gazdaságstratégiai Tanács által a miniszterelnöknek 1999 februárjában benyújtott javaslat a legsürgősebb tennivalók körvonalazása mellett szerkezeti és társadalmi reformokra is tartalmazott ajánlásokat. 2000 végéig a bankoknak meg kellett (volna) szabadulniuk rossz hiteleik többségétől, és a vállalatoknak is egyenesbe kellett (volna) hozniuk mérlegszámláikat. A következő két évet a gazdasági alapokat megerősítő lépések megtételére szánták, majd 2003-ra tervezték az állami pénzügyek hosszú távú rendbetételének megkezdését. 2008-ra tűzték ki célul a költségvetés egyensúlyának megteremtését (1999-ben a hiány a GDP 8 százalékára rúgott). A strukturális reformok lényegét abban fogalmazták meg, hogy egy jól működő, versenyképes társadalom létrejöttét deregulációval és adóreformokkal kell majd elérni.

HÁROM A JAPÁN IGAZSÁG A Gazdaságtervezési Hivatal államminisztere, Taicsi Szakaja a Yale Egyetemen elmondott beszédében a japán gazdaság és társadalom jövőjét illetően három lényegi változásról szólt. Változás megy végbe a kormány irányítási rendszerében: 2001. január 1-jétől a kormányzati szervezetek jelentősen átalakultak. A minisztériumok száma 21-ről 13-ra csökkent azzal a céllal, hogy megerősítsék a miniszterelnök pozícióját. Az életvitelre vonatkozóan a japánoknak fel kell ismerniük, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodás helyett a jelent kell élvezniük. Az emberi értékek megbecsülése terén - ahhoz, hogy Japán az újonnan alakuló vállalkozások révén új fejlődési szakaszba léphessen - szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy az eredetiséget egoizmusnak, az erős egyéniséget pedig különcnek tekintsék.

IT és külföldi behatolás

A már javában zajló pénzügyi dereguláció a japán vállalatokat arra kényszerítette, hogy a korábbinál jóval nagyobb mértékben mérlegeljék jövedelmezőségüket. Az elmúlt években rendre megtöbbszöröződött külföldi tőkebeáramlás kiélezte a versenyt is. A kiskereskedelmi szférában bevezetett liberalizáció ugyancsak ebben az irányban fejtette ki hatását, akárcsak a mind jobban terjedő internetes kereskedelem. Szinte valamennyi iparágban megfigyelhető, hogy a cégek fokozzák információtechnológiai befektetéseiket, ily módon próbálva növelni termelékenységüket, illetve az új tevékenységi területekre való behatolásukat.

A kormány 2000 júliusának elején jóváhagyott, "Egy új korszak kezdete" című Fehér könyve szerint az IT forradalmasítja az ország munkaerőpiacát. A mára már valamelyest megtépázott presztízsű Külkereskedelmi és Iparügyi Minisztérium (MITI) előrejelzése szerint az IT mintegy 2,5 millió új munkahely megteremtését hozza magával 2000-2004 között, de mintegy 1,6 millió megszűnésével is jár. Az IT-vel kapcsolatos megnövekedett érdeklődést az is jelzi, hogy a 2001-es költségvetéssel kapcsolatos előzetes igényeik benyújtásakor a minisztériumok főként olyan érvekkel kértek pénzt, mintha valamennyien szinte csak az IT bevezetésén kívánnának ügyködni.

A kormánynak a Sony elnöke által vezetett IT-stratégiai bizottsága még 2000 vége előtt olyan akcióprogrammal készült előállni, amelynek révén Japán öt éven belül megelőzheti Amerikát az internettechnológia alkalmazásában. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a Japánban jóval elterjedtebb mobiltelefonok (2000-ben 55 millió készüléket tartottak nyilván) előfizetőinek egyötöde - az NTTDoCoMo elnevezésű társaság révén - a világon elsőként internetes eléréshez is jutott. Ugyanez az NTTDoCoMo 2000. szeptember végén megállapodást kötött a legnagyobb amerikai internetszolgáltatóval, az America Online-nal arról, hogy összekapcsolják és integrálják szolgáltatásaikat, s közösen fejlesztik ki a celluláris és a PC-alapú szolgáltatások egymásra építésének technológiáit.

Időközben más területeken is meglehetősen előrehaladt a japán vállalatok nemzetközi vállalatbirodalmakba való betagozódási folyamata. Elsőként a gépkocsiipar nemzetközivé tételének bevezető szakasza zajlott le: a Ford a Mazdában, a Renault a Nissanban, a DaimlerChrysler a Mitsubishiben, a General Motors a Suzukiban szerzett számottevő részesedést. Ráadásul az új társtulajdonosok többségükben saját embereiket küldték Japánba a termelés és a marketing megreformálására.

Maguk a japán cégek sem tétlenkedtek, a termelés külföldre kihelyezésével globális méretekben építették ki külföldi gyártókapacitásaikat, s a jelek szerint ez a trend is folytatódni fog. A Toyota elnöke 2000. szeptember végén bejelentette, hogy az észak-amerikai piacon 2003-ig a jelenlegi 1,5 millióról 2 millió darabra növelik termelésüket. Mind jobban terjed az a felismerés is, hogy a hazai alvállalkozói (keiretsu) rendszerrel szemben a szakosodott, nagy nemzetközi alkatrészgyártókra kell támaszkodni.

A fogyasztói elektronika, a háztartási gépek után mind több tömeggyártáson alapuló termék előállítása és forgalmazása internacionalizálódik, sőt a különféle kereskedelmi és pénzügyi tevékenységek, telekommunikációs és egyéb szolgáltatások is. A legnagyobb japán kereskedelmi bankok nemrégiben lezajlott, megabankcsoportokba történt átalakítása után most a kifelé tekintés, a globális méretekben gondolkodás időszaka következik, ami nyilvánvalóan a külföldi partnerek és szakértők fokozódó bevonásával jár.

A külföldi behatolás legkülönlegesebb eseteként azt tartják nyilván, hogy a kormány 1999 szeptemberében egy amerikai konzorciumnak adta el az előzőleg állami kézben tartott Long Term Credit Banket. A biztosítási szektorban csupán az elmúlt másfél évben egyebek között akkora külföldi nevek jelentek meg, mint a kanadai Manufacturers Life Insurance, az amerikai General Electric Capital, a francia Axa és a svájci Winterthur, sőt a 2000 októberében 27 milliárd dolláros adóssággal csődöt jelentett Chiyoda Mutual Life Insurance rendbetételére a világ egyik legnagyobb biztosítótársasága, az American International Group (AIG) vállalkozott.

Változó szabályok

A legutóbbi két évben a japán számviteli rendszer is közeledett a nemzetközi normákhoz. 1999-től a könyvelési szabályok már nem teszik lehetővé azt a korábban általános gyakorlatot, hogy veszteségeiket a bankok vagy iparvállalatok "eldugják" az általuk részben tulajdonolt leányvállalataiknál. Hasonlóképpen megszűnt az az elsősorban a gépkocsigyártók körében alkalmazott trükk is, hogy dílereik veszteségeit nem számították hozzá saját eredményükhöz.

2000-ben lépett életbe egy új előírás, miszerint a vállalatok értékpapírvagyonukat nem az úgynevezett könyv szerinti, hanem a napi piaci értéken kötelesek nyilvántartani. Ennek hatásaként az eddig esetleg csak méltányosságból, barátságból tartott részvények, valamint ezek kereszttulajdonlása már csak "élesben" folyhat tovább: vagy vállalni kell az együttvesztés kockázatát, vagy meg kell szabadulni a rossz papíroktól.

Az ötven éve változatlan kereskedelmi törvényt előreláthatólag 2002-ben módosítják. Az igazságügyi minisztérium Törvényhozói Tanácsa jogilag meg akarja különböztetni a részvényeiket nyilvános kereskedésre bocsátó (nagy)vállalatokat azoktól a (kisebb) részvénytársaságoktól, amelyek csak magánforgalomban kínálják értékesítésre papírjaikat.

A japán cégekben növekvő számban részvényesként szereplő külföldi tulajdonosok helyzetét úgy kívánják megkönnyíteni, hogy enyhítik a közgyűlés határozatképességi előírásait - például azzal, hogy nem lesz feltétlenül szükség e tulajdonosok fizikai jelenlétére.

Reformjavaslatok

A miniszterelnök által felállított, magánszektorbeli tagokból álló bizottság 2000 elején nyújtotta be jelentését, a "Japán céljai a 21. században" elnevezésű dokumentumot. Ez a Japánban akár forradalminak is nevezhető legfőbb célként azt fogalmazta meg, hogy a japánokat fel kell szabadítani a vállalatuk és a családjuk révén rájuk nehezedő nyomás alól.

Erre azért is szükség volna, mert a szigetországbeliek fogyasztásuk visszafogásával reagáltak az évtized elején a "pénzügyi buborék" kipukkanására (az ingatlan- és részvényárak zuhanására, az úgynevezett rossz hitelek 600-1100 milliárd dollár közötti szintre emelkedésére, a bankok és egyéb hitelintézmények, vállalatok tönkremenetelére), a munkanélküliségi ráta háború utáni csúcsszintre (4,9 százalék) emelkedésére, és pénzüket - akár igen csekély hozadék mellett is - főként hazai államkötvényekbe, posta-takarékpénztári betétekbe fektették. "Félelmükben" még a korábbiaknál is erőteljesebben vetették magukat a munkába, aminek olyan kísérőjelenségei voltak, mint az emberek közötti viszonyok megkeményedése, a fiatalkorú bűnözés fellendülése és a szinte járványos méretűvé terebélyesedő, halált okozó túlmunka (karoshi), illetve a különösen a 40-50 év közötti férfiakat tizedelő öngyilkossági hullám.

A tanácsadó testület azt is sürgette, hogy a felülről irányító állam helyett a felelősen cselekvő egyének közösen "kormányozzanak" a társadalom többi szereplőivel (értsd: cégekkel, intézményekkel). A javaslat belpolitikai pikantériáját az adja, hogy az említett célkitűzések mintha csak visszhangoznák az 1998 nyarán a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) főtitkári posztjáról lemondott és jelenleg a miniszterelnöki posztra legesélyesebbnek tartott Koicsi Kato reformelképzeléseit.

Konkrét felvetésekként - egyebek mellett - a kötelező alap- és a középfokú oktatás óraszámának drasztikus csökkentését, az angol nyelv használatának kiszélesítését, a szavazati jog korhatárának 18 évre való leszállítását, a bevándorlási politika megkötéseinek enyhébbé tételét említette a jelentés. Egy, az LDP által 2000. május 9-én kiadott, a nemzeti egyetemek jövőjéről szóló ajánlás pedig az egyetemek és a hallgatók nagyobb önállóságát, az egyetemek versenykörnyezetbe helyezését, a felsőoktatásra és a tudományos kutatásokra fordítandó állami kiadások növelését szorgalmazta.

Az igazi reformok bevezetéséhez azonban meg kellene újítani a választási kampányok finanszírozási gyakorlatát is. Szigorú költekezési korlátokra, átláthatóvá tett elszámoltatási szabályokra volna szükség. A hazai alvállalkozói rendszer körén kívül álló, információs technológiájú kis- és középvállatok révén új, piacérdekeltségű, reformpárti szavazókörzetek jöttek létre, amelyekre támaszkodva meg lehetne valósítani a politikai rendszer reformját is.

A legnagyobb támaszt a változtatásokhoz azonban a politikusokkal szemben mára már országos méretűvé szélesedett elégedetlenség jelentheti. Ennek az igen elterjedt szavazói bizonytalanságon és érdektelenségen kívül olyan látványos jelei vannak, mint a pártkapcsolatoktól mentes, független jelöltek megválasztása. 2000 októberének közepén Naganóban például egy playboyként számon tartott író, Jaszuo Tanaka lett a kormányzó, egy héttel később pedig egy tokiói pótválasztáson az az Ecuko Kavada nyerte el a szavazók bizalmát, aki a kilencvenes években tiltakozó akciót szervezett a kormány által eltussolni kívánt, HIV-vírussal fertőzött vérkészítmények ügyében.

A politikusok azonban csak sok keserű tapasztalatot szerezve jutnak el olyan felismerésekig, hogy például nem mindig helyes nyíltan azt hirdetni, amit el akarnak érni. Koicsi Kato ma már úgy tartja, maguk a japánok még nem értek meg a "radikális, lelki változásra". Ezért liberalizmusát konzervatív színekkel árnyalja. Felismerte, hogy a "reform" szó jelentése Japánban valami trágárságnak felel meg, mivel azt az emberek a pénzügyi válsággal, a munkahelyvesztéssel, a csődbemenetellel asszociálják. Ha sikert akar elérni, meg kell szereznie a helyi közösségek vezetőinek bizalmát, és óvatosabb programot kell bevetnie, amely lehet reformirányultságú, de lassabban halad.

Külpolitikájában Japán folytatni kívánja intenzív lobbizását az ENSZ Biztonsági Tanácsában megszerzendő állandó helye érdekében. Várhatóan - az amerikai (ellen)érdekek "tiszteletben tartásával" - továbbra is törekedni fog a (dél)kelet-ázsiai térségben játszott külpolitikai és nemzetközi pénzügyi szerepének fokozására, ideértve aktív részvételét a regionális fórumok (APEC, ASEAN+3) és az Ázsia-Európa dialógus (ASEM) munkájában.

Folytatódik a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások körének bővítése is, bár bilaterálisan a koreai és a kínai kapcsolatok élveznek majd prioritást. További ápolásuk-javításuk akár ezen országok újraegyesítési politikájának közvetítőként való támogatásában is testet ölthet. A két- és többoldalú kapcsolatokban célul kitűzött minőségi változások a hivatalos japán szóhasználatban is tükröződnek, mivel mind gyakrabban beszélnek "partnerkapcsolatokról".

Azt azonban a világnak tudomásul kell vennie, hogy a japánokat nem lehet sürgetni: a változások megindultak, folyamatosan zajlanak, térnyerésük visszafordíthatatlan, de mindez csak nagyon lassan, a hagyományos konszenzusos elvek lehető legnagyobb tiszteletben tartásával megy végbe. Valószínűnek látszik, hogy a történelem megismétli önmagát, és Japán - talán a "későn jövők" előnyével, egyfajta újabb utolérési effektusra támaszkodva - ismét megerősödve kerül ki az őt ért kényszerek nyomása alól.

A JÖVŐ IPARÁGAI A külkereskedelmi és iparügyi miniszter tanácsadó bizottságaként működő Iparszerkezeti Tanács a következő 25 évre szóló előrejelzésében az alábbi "iparágakat" jelölte meg, mint amelyek az ország társadalmi és gazdasági reformjainak a legfontosabb előrevivői lesznek. I. Az elöregedő társadalmat kiszolgáló iparágak: az idősek igényeit kielégítő tevékenységek (otthoni segítőszolgálatok, gondoskodás az otthonok biztonságáról, korlátozásoktól mentes lakásjuttatás), egészségügyi és gyógyellátás (betegségmegelőzés, otthoni orvosi kezelés, géndiagnózis), jóléti gondoskodás (ellátószolgálatok). II. A környezetvédelmet szolgáló iparágak: környezetteremtés és -helyreállítás (városi zöldterületek növelése, környezetértékelés, -monitoring), környezetvédelem és környezetszennyezés-megelőzés (a szén-dioxid megkötése, vízszennyeződést meggátló berendezések), reciklálás (hulladékkezelés). III. Pihentető és szórakoztató iparágak: szoftvertartalom (videojátékok, animáció, zene, filmek), divat (tervezés, lakberendezés), pihenés (sport, turizmus).

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére