Komoly veszélyforrás, hogy Magyarországon a mechanikai védelmet még mindig nem szabályozza szabvány, és minden eddigi rendteremtési próbálkozás meghiúsult. Legutóbb a 1980-as évek közepén volt kísérlet az átfogó szabályozás megteremtésére, de a szakmai hatóság nem fogadta el a javaslatot. Bár ezen a helyzeten jottányit sem változtat, az is tény: az elektronikai védelem terén ugyanez a probléma. S mivel rendkívül gyors iramú a műszaki fejlődés, a gyártók és telepítők kénytelenek saját tapasztalataikra, ötleteikre támaszkodni.
Elavult eszközök, kétarcú biztosítók
A hazai építészek tisztában vannak azzal, hogy egy beruházás költségei csillagászativá emelkedhetnek a korszerű mechanikai biztonságtechnika szakszerű beépítésével. Kákonyi Gyula, a Vagyonvédelmi Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke szintén jól tudja, hogy a költségek megnyirbálása miatt a megbízó és a kivitelező gyakran dönt lelkiismeretlenül a vagyonbiztonság rovására – noha a szervezet javaslatára az elmúlt évtized eleje óta a Magyar Biztosítók Országos Szövetsége (MABISZ) is ajánlásokat fogalmaz meg a megfelelő biztonságtechnika kiépítésére. Ennek értelmében beszélhetünk minimális, részleges és teljes körű biztonságról. Az uniós csatlakozás alapfeltétele, hogy az ottani viszonyoknak megfelelő szabályozás jöjjön létre nálunk is. Ha ilyen nincs, át kell venni az uniós jogszabályokat. Erre szerencsére már akad példa, hiszen újabban léteznek úgynevezett MSZ-EU közös szabványok Magyarországon. (Igaz, nálunk még a legritkábban tervezik be a védelmi rendszereket, pedig így is csökkenthetők lennének a költségek.) Viszont továbbra sincs a vagyonvédelemnek egységes nyelvezete, példa erre, hogy sokan "rendszerszerelőnek" nevezik magukat, bár a valóságban csupán vagyonvédelmi egységek szerelése történhet. A villanyszerelők többsége szintén foglalkozik biztonságtechnikával is, noha ehhez a szakmához nem elegendő két csavarhúzó meg egy szigetelővel ellátott huzal.
A magyarországi gyártású mechanikai védelmi eszközök piacán káosz van. A kereskedők egy része szándékosan drágán árulja a védelmi eszközöket, hogy azt a látszatot keltse, átlagon felüli minőséget kínál. A valóság ettől távol áll, bár ma már akad néhány hazai termék, amely technikai megoldásaiban felveszi a versenyt a nyugat-európaiakkal. Ez jórészt a hozzánk betelepült igényes külföldi tulajdonosoknak köszönhető. A kisebb itthoni vállalkozások viszont továbbra is elavult eszközöket gyártanak. (Például 1936 óta készül itthon egy zárbetét változatlan szerkezettel, amire a MABISZ-ben még mindig azt mondják, hogy biztonsági zár...) A biztosítócégek nem kötelesek átvenni a MABISZ legújabb ajánlásait sem. De akad más ellentmondás is. Vajon miért foglalkozik két üzletkötő, illetve ügynök egy-egy háztartással: az egyik, az ügyféllel lojális megköti a biztosítást, a másik, a kíméletlen számonkérő pedig a káreseménykor megy a helyszínre, s többnyire egészen más igényeket fogalmaz meg, mint a társa... Vagyis lehetnek védelmi eszközök, amelyek a biztosításkötés feltételrendszerének ugyan megfelelnek, de a betörésből eredő károk kifizetési előírásainak már nem.
Gyenge ajtóban silány zár
Idehaza vásárolható kiváló minőségű mechanikai védelmi rendszer is, de túl drágán. Zárszerkezetek kaphatók már 3000-4000 forintért is (a minőségi termék ára eléri a 40 000 forintot), a jó zárbetétek ára viszont 20 000-30 000 forint. De nem elég megvenni a korszerű technikát, azt speciális eszközökkel karban is kell tartani; erről azonban mintha megfeledkeznénk. Miként arról is, hogy gyakran az egyszerű fűrészfogú zárbetétet biztonságinak nevezzük (és nevezik az üzletek), miközben ezek 7776 nyitási variációjúak és körülbelül 3000 kulcs tartozik hozzájuk. Az euronorma szerint ugyanis az a szerkezet minősül biztonságinak, amelynek zárlatszáma 50 és 100 ezer között van, vagyis ennyi kulcsvariációval nyitható (és van fúrás, letapogatás, illetve letörés elleni védelme). A zárszerkezeteket 5 biztonsági osztályba sorolja az uniós szabvány, a legjobb, ha a reteszre ható támadási erő 6-10 knewton között van, 4 mm-re a retesz előlapjától számítva. A retesz visszanyomására irányuló erőnek ugyanakkor 2-4 knewtonnak kell lennie ahhoz, hogy a 4-es és 5-ös kategóriába sorolják a szerkezetet, míg 100 és 200 ezer zárást kell elviselniük (a zárszerkezet kilincs által mozgatott nyelvének pedig 200 és 500 ezret).
Ma viszont általában olyan gyengék az ajtók, hogy a betörőnek nem is kell a zárral bíbelődnie. Az ajtóépítés szintén nincs szabályozva, így valószínű, hogy itt is az euronorma lép majd életbe. Egy professzionális fém (vagy fémbetétes) ajtó ára tokkal, szereléssel együtt 150-180 ezer forint között van. Az ablakok az ajtónál is támadhatóbbak, ezért a 3 méternél alacsonyabban lévőknél érdemes rácsot felszerelni. Nem elég tehát a "biztonsági fólia", miként azt sok lelkiismeretlen árus javasolja.
Az autóra szabott védelem
Aki német autót vásárol Magyarországon, ráadásul magasabb osztályba tartozó, jól felszerelt Audi, Volkswagen, BMW vagy Mercedes mellett dönt, készüljön fel a legrosszabbra is. A jelenlegi, katasztrofális közbiztonsági helyzetben ugyanis szinte csak idő kérdése, hogy kinek mikor lopják el a kocsiját, az pedig igen bizonytalan, hogy arra rábukkan-e a rendőrség vagy a határőrség. Gyakori viszont, hogy éppen a szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező alvilág szolgáltatja vissza a "megtalált tárgyat" busás "jutalom" fejében.
Az alvilág mögött kullogva
Magyarország e problémájával koránt sincs egyedül. A volt keleti blokk országai hasonló cipőben járnak. Magyarországon (keleti-nyugati végvár, afféle ütközőzóna) sajnos korábban is elszomorító volt az autólopási statisztika, ami a rendszerváltás után tovább romlott. A gyanús körülmények között tetemes tőkéhez jutott orosz, ukrán, szerb, albán és román alvilág "bevásárlóközpontja" lett az ország. Ezért sem érthető, hogy miért ennyire erőtlenül vették fel a harcot a magyar hatóságok és biztosítótársaságok. Visszatekintve tíz-tizenöt év történéseire, megállapítható: az autólopási "üzlet" nem csak az alvilágot gazdagította. Vajon miért kullogott mindig a tényleges kriminalisztikai igények mögött a biztosítóintézetek követelményrendszere, miért születtek (megkésve) gyakran egymásnak ellentmondó vagy nem végrehajtható jogszabályok az autós társadalom védelmében, és miért nem tud a mai napig lépést tartani az autótolvaj-bandákkal a riasztópiac és a rendőrség? Ezekre a kérdésekre még ma sincsenek érdemi válaszok.
A 80-as évtized közepén ugyan már mindennapossá váltak a lopások, de a védekezés még kimerült néhány, géemkákban barkácsolt, üvegbetörés-jelzésre sem nagyon alkalmas "riasztó" és játékszernek tűnő kormányzárak beszerelésével. Már-már ipartörténeti jelentőségű 1987, amikor megjelentek az első fejletlen távirányítós védelmi rendszerek, de érdemi áttörést csak a viszonylag megbízhatónak számító ugrókódos távirányítóval működő külföldi riasztók 1991-92-es elterjedése hozott. Az Öböl-háború "melléktermékeként" később a hétköznapi autózás részévé válhatott a műholdas helymeghatározó rendszer is (GPS), ám ezek mára szinte kizárólag a teherfuvarozásból élő cégek logisztikai irányítását könnyítik meg, a személygépjármű-védelemben nem honosodtak meg. Újabb állomás volt a 90-es évek közepe, amikor általánosan elterjedtek, később kötelezővé váltak az immobilizerek (elektronikus indításgátlók); ezek ma is a legstabilabb védelmi akadályok közé számítanak, noha egyes autómárkáknál mindössze 20-30 másodpercben mérhető a hatástalanítási idejük...
Megfejthető kódok
A Nyugat-Európába és a tengerentúlra is exportáló hazai vállalkozás, a Beraton Kft. tulajdonosa, Berényi András úgy véli: akkor lesz tökéletesnek nevezhető az autók lopás elleni védelme, ha azt többé nem bízzuk segédeszközökre, és az egész folyamatot a motorvezérlésért felelős gyújtáselektronika végzi majd. Mindaddig, amíg különálló, az autóban elrejtett dobozokban lapuló elektronika felel az üzemanyag-ellátás blokkolásáért, a hangriasztásért, esetleg egy távfelügyeleti központ értesítéséért, megfejthetők a legbonyolultabb vezérlési kódok is. Szakmai körökben ezért is fogadják meglepődve napjaink méregdrága műholdas riasztórendszerének sikertörténetét. Az igazsághoz tartozik, hogy a műholdas helymeghatározás és a GSM-technika házasságából létrehozott védelmi távfelügyeleti rendszert valamiért a hatóságok és a biztosítótársaságok is preferálják. Sőt, újabban egyre több modellnél kötelezően elő is írják beszerelését, noha a telepítés több százezres költsége, a működtetés borsos havidíja és az autók műszaki egységeinek nem mindig szakszerű megbontása e rendszer széles körű elterjedése ellen szól. És még valami: az "üzembizonytalanság".
Ma még talán szentségtörésnek számít kimondani, hogy a GPS-nyomkövető elven működő riasztók annyit sem érnek, mint egy jól elrejtett kézikapcsoló, amellyel megszakíthatjuk a gyújtást. Bár sok hatósági szakember és biztosítóigazgató a nyilvánosság előtt egybehangzóan dicséri a távfelügyelet kiválóságát (vagyis hogy pontosan meghatározható az autó tartózkodási helye, a mobiltelefonon keresztül pedig beavatkozásra van lehetőség, azaz leállítható a motor, bezárhatók az ajtók), azonban rendszeresen elhallgatják: a kamionokba tolt rendszer pillanatok alatt "megvakítható", hiszen a rádióhullámok nem juthatnak ki a fémburából. De arra is van megoldás, ha túlságosan feltűnő lenne a kamionos lopási módszer. A "különleges" műholdelhárító eszköz Nyugat-Európában 100 dollárért bármely elektronikai üzletben beszerezhető. A WAC 1000 Wave Shield Cellular Phone Immobilizer névre hallgató berendezést eredendően a mozik, színházak, koncerttermek számára gyártják, ahol nem kívánatos műsor közben, ha a közönség telefonál. Ha a 800, 900, 1800 és 1900 MHz-en (vagyis a mobiltelefonok frekvenciáján) működő, két cigarettásdoboznyi, elemmel is működtethető készüléket bekapcsoljuk, 6-8 másodpercen belül megszűnik a térerő az adott körzetben. A mobiltelefonok ugyan bekapcsolva vannak, ám a hálózat úgy érzékeli, mintha nem léteznének. A "megvakított" riasztórendszerrel pedig egyetlen kézmozdulattal el lehet bánni, elegendő csak a tápellátást megszüntetni vagy az antennát kihúzni... A távfelügyelet ellen szól még az is, hogy az autók utasterében mikrofont és hangszórót is elhelyeznek a beszerelő cégek, s ezeken keresztül – szükség esetén – kommunikálnak a kormány mögött ülővel. A kérdés az, vajon valóban csak akkor van-e bekapcsolva a mikrofon, amikor erre szükség van. A távfelügyelet mellett viszont elmondható, hogy – információnk szerint – eddig egyetlen nyomkövetővel felszerelt autót sem loptak el Magyarországon.
Persze létezik olyan távfelügyelet is Budapesten, amely kevésbé manipulálható. A biztonságosság azonban ennél a hálózatnál földrajzilag véges, a rendszer kiépítése, a földi antennák felállítása ugyanis olyan drága, hogy még jó ideig kizárólag a fővárosban részesülhetünk áldásos védelmében.
Kulcs a gyújtáselektronika
Szakemberek egybehangzóan állítják: a jövő a személyre szabott védelemé. Mindaddig, amíg nem sikerül gyárilag megoldani a gyújtáselektronikai védelmet (amit nem lehet manipulálni, csak tönkretenni), egyedül a mások által megfejthetetlen, kis szériás, high-tech rendszerek nyújthatnak – ideig-óráig – biztonságot. A Beraton Kft. ezen a téren úttörőnek számít idehaza, hiszen aktív relés megoldásai, többszörösen védett kódokkal működő távirányítós rendszerei már az országhatáron túl is bizonyítanak.
Berényi András szerint itthon mégsem közismertek. Hiába kerül egy szerelőműhelynek nettó 6-22 ezer forintba az a biztonságtechnika, amit cége gyárt (fejlettségtől függően a slusszkulcsrablás, a feltörés, a lopás és az eltolás ellen is védenek), ha sok helyen a szerelők képzettsége nem elegendő ezek beszereléséhez. Bár az is gyakori – teszi hozzá -, hogy a műhelyek a zsebbe többet fizető konkurenciától vásárolják meg a korábbi műszaki színvonalon álló, ám az ügyfeleknek háromszor drágábban továbbadható eszközöket.