A gazdaság óriásai

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 1.) vegye figyelembe!

Egyesülések és felvásárlások a globalizálódó világban

Megjelent a Cégvezetés (archív) 35. számában (2001. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Egyesülések és felvásárlások. Sokszor hallani manapság e kifejezéseket olyan nevek társaságában, mint America Online és Time Warner, Exxon és Mobil vagy Daimler-Benz és Chrysler. Mintha a mai világgazdaságban megszaporodtak volna e tranzakciók, és a már most példátlanul hatalmas vállalatok még nagyobbakká, nemzetiből transznacionálissá, iparágon belüliből iparágakat átfogókká váltak volna. Mennyire új ez a jelenség? Milyen okok állnak a hátterében és milyen tényezők hatnak a koncentráció irányában? Mely iparágak játsszák a vezető szerepet? Milyen következményekkel lehet (és kell) számolni? Végül: milyen jövőbeli tendenciák várhatók?

 

A világgazdaság történetében már volt példa hatalmas méretű üzleti egyesülések és felvásárlások hullámszerű megjelenésére. Minden ilyen hullámnak megvoltak a maga jellemzői. A XIX-XX. század fordulóját a monopóliumok kialakulása jellemezte, Amerikában olyan hatalmas vállalatbirodalmak alakultak ki, mint a Standard Oil, a Du Pont de Nemours, az American Tobacco vagy a General Electric. Ugyanebben az időben Nagy-Britanniában is számos iparágban jöttek létre monopóliumok, mint például az Imperial Tobacco a dohány- vagy a Cadbury & Fry az acéliparban. Németország - a világ akkori harmadik legnagyobb ipari állama - sem maradt le az egyesülések és felvásárlások nyomán létrejövő rendkívül koncentrált iparági szerkezet kialakításában. Ekkorra datálható a Siemens, az AEG, a Bayer, a BASF és a Hoechst világcéggé válása az elektronika, a gyógyszergyártás és a vegyipar területén. E cégek növekedésében döntő szerepe volt mind a horizontális, mind a vertikális integrációnak (legnagyobbrészt egyesülések és felvásárlások formájában), mely lehetővé tette a méretgazdaságossági előnyök kihasználását.

British Steel és Hoogovens 1999 júniusában a British Steel felvásárolta a holland Hoogovens céget, létrehozva ezzel Európa legnagyobb acélóriását. A piacon azonban több hasonló tranzakció is végbement: egyesült a német Thyssen és a Krupp, a francia Usinor és a belga Cockerill Sambre, valamint a luxemburgi Arbed és a spanyol Aceralia. A British Steel-Hoogovens házasság nem egyszerű reakció az iparágat jellemző recesszióra és az évtizedek során felhalmozódott fölös kapacitásokra, mivel mindkét cég már az adásvételt megelőzően költségcsökkentést hajtott végre, és radikálisan átalakította üzletmenetét. A British Steel például mintegy 7000 munkahelyet megszüntetett az elmúlt két évben. Az akvizíció okairól a következőket szokták mondani: egyrészt nagymértékben univerzalizálódnak a fogyasztói igények, a globalizáció hatására egy-egy cégnek a világ legtöbb részén jelen kell lennie, másrészt egyre nagyobb szükség van az acélipari (és más ágazatokbeli) kutatás-fejlesztésre ahhoz, hogy minél könnyebb, jobb minőségű, erősebb és környezetbarát termékekkel rukkolhassanak elő. Az egyesüléstől sok mindent várnak az érintettek: a műszaki eljárások integrációját, szélesebb termékpalettát, a párhuzamos szervezeti megoldások leépítéséből adódó költségmegtakarítást, nagyobb földrajzi kiterjedést, amivel hatékonyabb szolgáltatások is járnak. Fontos tényező lehet a valutakockázat csökkentése, mivel a British Steel exportképességét rontotta az angol font viszonylag magas árfolyama. Így a jövőben kihasználhatják, hogy a cég portfóliójának egy része euróelszámolásúvá vált.

Egy kis történelem

A 20-as években került sor a monopóliumok konszolidációjára és az oligopóliumok kialakulására. Amerikában például négy óriás uralta az élelmiszeripart: a Borden, a General Foods, a General Mills és a National Dairy. Piaci erejüket főleg kisebb cégek felvásárlásával építették ki. Európában is hasonló folyamatok mentek végbe, bár kisebb méretekben. Olyan kulcságazatokban, mint az acélipar, hatalmas konszernek jöttek létre, melyek oligopóliumokként uralták a piacot: a Thyssen-csoport, a Krupp, a GHH és a Mannesmann jó példa erre Németországban.

A 60-as évekre a diverzifikáció és a hatalmas konglomerátumok képződése volt jellemző. Ebben az időben az Egyesült Államok rendelkezett a legerősebb gazdasággal a világon, nem csoda tehát, hogy az egyesülések és felvásárlások legjellemzőbb példáira itt bukkanunk. Litton Industries, Tenneco, Transamerica Corporation - csak néhány példa azokra a konglomerátumokra, melyek egyesülések és felvásárlások sorozatával hatalmas méretűvé duzzadtak. Legtöbbször olyan vállalatokat nyeltek el, amelyek más iparágakban tevékenykedtek, és csak kevés kapcsolatuk volt az anyacéggel. Előfordult olyan eset is, mikor a konglomerátum vezető vállalata elhagyta eredeti tevékenységi körét, és más területen próbált szerencsét.

A 60-as évek konglomerátumairól sokszor kiderült, hogy nem képesek hatékonyan működni, veszteségesekké váltak, vagy épp csődbe mentek. A 80-as években ismét az iparágon belüli tranzakciók váltak jellemzővé. Megjelentek és egyre fontosabb szerepet játszottak az új iparág, a számítástechnika különböző szegmenseiben működő vállalatok is. Olyan óriások, mint az IBM vagy a Xerox pozíciójukat kihasználva sorra vették meg versenytársaikat, nemritkán ellenséges célból (hostile takeovers). Említésre méltó példa az Egyesült Államokban két vezető élelmiszer-ipari cég, a Dart és a Kraft egyesülése is. Megnőtt a spekuláció szerepe a különböző tranzakciókban, olyan új eljárások alakultak ki, mint a hitelekkel segített kivásárlások (leveraged buyouts). Amerikában hatalmas adósságok halmozódtak fel ennek kapcsán: a vállalati szférában 1985-re több mint 1400 milliárd dollárra rúgott a hitelek értéke. Miközben az öreg kontinensen az "euroszklerózis" évei teltek, gőzerővel haladt előre a Japán "csoda". Ennek ellenére az egyesülések és felvásárlások tekintetében az Egyesült Államok messze kimagaslott a világgazdaság többi szereplője közül: 1985-ben az összes ilyen jellegű tranzakció 88 százaléka volt amerikai érdekeltségű és 83 százalékban volt mindkét fél amerikai.

Olajipari egyesülések 1999 szeptemberében hatalmas olajipari felvásárlásra került sor Franciaországban. A TotalFina 54 milliárd dollárért megvette az Elf Aquitaine-t, aminek következtében létrejött a világ negyedik legnagyobb olajvállalata. A két hónapos tárgyalássorozat után nyélbe ütött üzlet francia - de európai - méretekben is hatalmas: 95 milliárd eurós kapitalizációját tekintve a TotalFina Franciaország legnagyobb vállalatává vált. A cég expanzív stratégiája már 1998-ban nyilvánvalóvá vált, amikor a belga Petrofinát kebelezte be. Az okok között a cég vezetője, Thierry Desmarest többek között hangsúlyozta: mivel a világ 15 legnagyobb olajipari vállalatának mintegy kétharmada előző évben részt vett valamilyen egyesülésben vagy felvásárlásban, a TotalFina sem maradhatott le a globális versenyben. Jóllehet a vállalatóriás bekerült a legnagyobbak közé, 2,1 millió hordós nyersolajtermelésével még mindig csak feleakkora, mint a nemrégiben ugyancsak egyesüléssel létrejött Exxon-Mobil. Emellett tartalékai is jóval szerényebbek, finomítói kapacitása pedig mindössze egyharmadát teszi ki az amerikai cégének. Ez a helyzet vélhetően oda vezet majd, hogy a kontinensen - ellensúlyozva a három angolszász óriás, az Exxon-Mobil, a Royal Dutch Shell-csoport és a BP Amoco vezető szerepét - tovább folytatódik az iparág konszolidációja, amelynek logikus lépései további egyesülések lehetnek.

A legújabb hullám

A 90-es évek hullámát azonban más jellemzi, mint a korábbiakat. A legfőbb különbség a tranzakciók fokozódó nemzetköziesedésében, globalizációjában, valamint a vezető szektorok jellegében érzékelhető. Ahogy azt az 1. ábra jól mutatja, manapság az egyesülések és felvásárlások globális korát éljük. Néhány adat ennek illusztrálására: 1990-ben az ilyen tranzakciók összértéke világszerte 669 milliárd dollár volt, ebből az amerikai érdekeltségűeké 337 milliárd dollárt, a kizárólag amerikai felek közöttieké pedig 237 milliárd dollárt tett ki. 1999-re az egyesülések és felvásárlások globálisan elérték a 4400 milliárd dollárt, ebből amerikai érdekeltségű volt 2319 milliárd dollár, csak amerikai felek között pedig 1792 milliárd dollárért történtek adásvételek, illetve felvásárlások. Mint a 2. ábrán látható, ezzel együtt jelentősen megnőtt Európa és Ázsia szerepe is: az érdekeltségükbe tartozó tranzakciók értéke 2059 és 281 milliárd dollár volt.

A mostani hullám főbb területei sok tekintetben hasonlóak a korábbiakhoz, sok szempontból azonban jelentős eltérés mutatkozik. Olyan hagyományos iparágak, mint az autógyártás, az acél- vagy az olajipar számos problémával találták magukat szembe az elmúlt évtizedekben. Nem meglepő tehát, hogy e kihívásokra mind a kormányok, mind a vállalatok megfelelő megoldásokat kerestek. A kormányok az érvényben lévő szabályozás liberalizációjával, a cégek pedig erőforrásaik hatékonyabb felhasználásával próbáltak alkalmazkodni a helyzethez. Azokban az iparágakban is nagy változásoknak lehettünk tanúi, amelyek az információs forradalom legfőbb nyertesei, mint a média- és szórakoztatóipar, a pénzügyi szféra és a távközlés, valamint a felgyorsult kutatás-fejlesztés legfontosabb alkalmazói, mint például a gyógyszeripar. Az itt működő vállalatok eltérő okokból ugyan (megnyíló piacok elfoglalása, magas kutatás-fejlesztési költségek, új technikákhoz való hozzáférés), mégis nagyon hasonló válaszlépésekre szánták rá magukat, mint korábban említett társaik. Az állami szabályozás átalakulása e területeken ugyancsak szembetűnő: korábban nem létező problémákra, piaci kihívásokra, új kulturális hatásokra kellett megfelelő válaszokat adni. Mint majd látjuk, e hatások együttesen a történelem első, valóban nemzetközi jellegű egyesülési és felvásárlási hullámát indították el.

Mielőtt azonban közelebbről megvizsgálnánk az említett iparágakat, érdemes néhány szót szólni a nemzetközi egyesülések és felvásárlások, illetve a külföldi közvetlen befektetések közötti összefüggésekről. A külföldi közvetlen befektetéseknek két formája létezik: az úgynevezett zöldmezős beruházás és a külföldi tulajdonú vállalatok bizonyos részvényhányadának a megvásárlása (ide általában a 10 százalék feletti tulajdonrészszerzést sorolják). Már sokan rámutattak arra, hogy a külkereskedelem és a nemzetközi tőkemozgások gyorsabban nőnek, mint a világgazdaság. Magának a globalizációnak is ez az egyik legnyilvánvalóbb kísérőjelensége. Mégis, kevesen hangsúlyozzák, hogy a közvetlen külföldi befektetések döntő többsége valamilyen egyesülést vagy felvásárlást takar. A különbségtétel azért indokolt, mert míg a zöldmezős beruházásoknál új termelőegységek épülnek, addig az egyesüléseknél vagy felvásárlásoknál részvénypakettek cserélnek gazdát. Ebből a szempontból az egyesülések és felvásárlások nem tekinthetők produktív beruházásoknak. Mégis, közép- és hosszú távon legtöbbször hatékonyságnövelés, ezzel együtt pedig egészségesebb vállalati struktúra kialakulása tapasztalható. Ráadásul mindenképpen előnyösnek tekinthető a technológiák, a szakmai tapasztalat, a különböző szervezeti és menedzsmentkultúrák ötvöződése. 1991-ben a közvetlen külföldi befektetések összértéke a világon 160 milliárd dollár volt, és ennek csupán alig több mint fele volt nemzetközi egyesülés és felvásárlás. Ezzel szemben 1998-ban a 400 milliárd dolláros közvetlen külföldi befektetéseknek már több mint 80 százalékát, közel 350 milliárd dollárt tették ki az egyesülések és felvásárlások. Az azóta eltelt időben ezek az értékek - ha lehet - még gyorsabb növekedésnek indultak.

Külföldi tőke Japánban A japán gazdaságban mind ez idáig a külföldi tőke nem játszott fontos szerepet. A vállalati struktúra, kultúra és az állami szabályozás sosem kedvezett a beáramló tőkének, így a japán cégek külföldiekkel való egyesülése vagy külföldiek által történő felvásárlása meglehetősen szerény méretű volt. A 90-es évek teljesítménye azonban elmaradt a várakozásoktól, gondok mutatkoztak vállalati szinten is: erőteljesebb strukturális reform látszott szükségesnek. Ez kikényszerített bizonyos fokú liberalizálást, ami megkönnyítette a külföldi tőke beáramlását. A Renault például 1999 márciusában 5,4 milliárd dollárért 36,8 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Nissanból és 22,5 százalékot a Nissan Dieselből. A hatalmas tőkeinjekcióval a Renault sok kulcskérdésben döntési jogot kapott, ami elég szokatlan Japánban. Más területekre amerikai tőke érkezett: a GE Capital 1998 áprilisában egyesült a Toho Life Insurance Companyval, létrehozva a GE Edison Life-ot, a Salomon Smith Barney érdekeltségi körébe tartozó Travelers Group pedig 49 százalékos tulajdoni hányaddal közös céget alapított a Nikko Securitieszel, Nikko Salomon Smith Barney néven. 1980 óta a japán valutatörvényt többször módosították, fokozatosan liberalizálták a tőkemozgásokat. Jóllehet, a változások nagyban hozzájárultak az egyesülések számának és értékének növekedéséhez, a japán vállalati kultúra, az egész életen át tartó foglalkoztatás és ezzel együtt a kevéssé rugalmas munkaerőpiac nem teremt kedvező feltételeket számukra. A japán menedzserek még ma is csupán utolsó mentőövként tekintenek e tranzakciókra, holott a kedvezőtlen makrogazdasági környezet és a globális verseny éleződése következtében számos vállalatnál karcsúsításokat kellett végrehajtani. Erre pedig sokszor kizárólag úgy adódott lehetőség, ha tőkeerős külföldi partnerrel működnek együtt. Ma még korai lenne állást foglalni abban a kérdésben, hogy a külföldi tőke liberálisabb megítélése, az egyesülések és felvásárlások megszaporodása vajon a japán gazdaság markáns, új gazdasági irányvonalát jelzi-e, vagy csupán kényszerű válasz az elhúzódó recesszióra. Hiszen miközben a Nissan és a Mazda külföldi cégekben (a Renaultban és a Fordban) látta megmentőjét, addig olyan cégek, mint a Toyota, belföldi cégekkel (a Daihatsu Motorral és a Hino Motorsszal) együttműködve próbálják megerősíteni versenypozícióikat. Ugyancsak belföldi együttműködésre példa a Dai-Ichi Kangyo Bank és a Fuji Bank között létrejött fúzió is.

Átalakuló hagyományos iparágak

Az autóiparban mostanában lezajlott egyesülések és felvásárlások számos okra vezethetők vissza. A legfontosabbak ezek közül a fölös kapacitások, a műszaki fejlesztés egyre növekvő költségei és a szabályozásban bekövetkezett változások. 1998-ban az iparági egyesülések és felvásárlások összege meghaladta a 80 milliárd dollárt, aminek kétharmada nemzetközi jellegű volt, ebből is 39 milliárd dollárnyi értékkel kimagaslott a Chrysler és a Daimler-Benz megafúziója.

A konszolidáció és a transznacionalizáció nem új folyamat az autóiparban, különösen nem a gépkocsigyártó cégek esetében. A világpiac már jó ideje rendkívül koncentrált, 50 százalékát mintegy 10 óriásvállalat uralja. Ennek ellenére a mostani egyesülési hullámnak sajátos vonásai vannak: megváltozott a szabályozási környezet, jelentős liberalizáció ment végbe, valamint új szereplők jelentek meg mind a termelők, mind a fogyasztók oldalán. A kínálkozó lehetőségek kihasználására térbeli átstrukturálódás vált szükségessé.

Az iparágban bekövetkező gyors változások nagy figyelmet keltenek. Az amerikai Chrysler és a német Daimler-Benz már említett egyesülése mellett más hatalmas tranzakciók is végbementek: a Volkswagen felvásárolta a Rolls-Royce-ot, a Ford megvette a Volvo személyautó-részlegét, a Renault és a Nissan házasságáról pedig már szóltunk. A felgyorsult konszolidációs folyamat az iparág minden részére kiterjed, érinti a személyautó-gyártást, az alkatrészellátást, de még a kiskereskedelmi hálózatokat is. Súlyos problémát jelentenek azonban a fölös kapacitások, amelyek becslések szerint oda vezettek, hogy évente 20 millióval több autó készül, mint amennyit el tudnak adni. A helyzetet tovább nehezítette a délkelet-ázsiai pénzügyi válság, amelynek hatására épp abban a régióban esett vissza a kereslet, amely a legnagyobb potenciális növekedéssel kecsegtetett.

A fölös kapacitások mellett a rohamos technikai fejlődés is nehézségek elé állítja a vállalatokat. Az egyre kifinomultabb megoldások, a környezetbarát technológiák rendkívül nagy költségekkel járnak, amiket nem célszerű minden egyes cégnek egyedül vállalnia. Ez is erősíti az egyesülési tendenciákat, de sokszor stratégiai partneri szövetségek alakulnak, amelyek kevésbé szoros együttműködési formák, ugyanakkor rugalmasságuk folytán jobban tudnak alkalmazkodni a változó feltételekhez.

Az acéliparban lezajló nemzetközi egyesülési tendenciák két fő okra vezethetők vissza. Egyfelől az iparág súlyos nehézségekkel küzd, másfelől - és némileg ebből adódóan - nagyon lecsökkent az állami szerepvállalás mértéke, privatizációs hullámra került sor. A 70-es évek óta az acélipar jelentős változásokon ment keresztül. Stagnálás, szervezeti és technológiai változások, valamint csökkenő foglalkoztatottság jellemezte. A világ acéltermelése mintegy 30 százalékkal esett vissza az elmúlt 25 évben, a foglalkoztatottság pedig a felére zsugorodott a legnagyobb acéltermelő országokban. Az Unióban még radikálisabb volt az átalakulás: az acélipari dolgozók száma az egyharmadára csökkent. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy épp Európában került sor a legnagyobb egyesülésekre és felvásárlásokra, átalakítva a kontinens acéliparát.

Húzóágazatok

Ha valahol, akkor a gyógyszeriparban érhető tetten leginkább az igény a fokozódó transznacionalizálódás és strukturális reform iránt. A legfőbb indokok között itt is - mint más ágazatokban - a költségcsökkentés és az innováció felgyorsulása szerepel. A gyógyszeripar rendkívül kutatásigényes ágazat, így a legfontosabb prioritások közé sorolják a lehetséges források megszerzését. A vállalatok partnereket keresnek, hogy közösen messzebbre jussanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1994 és 1997 között a világ 15 vezető gyógyszeripari cége mind részt vett valamilyen formájú egyesülésben vagy felvásárlásban.

A hetvenes és a nyolcvanas években az ágazat két számjegyű növekedést produkált. A kilencvenes években azonban a vállalatok nem tudták megismételni ezt a teljesítményt. A gyógyszereknél hosszú a bevezetési idő, nagy a kockázat, és igen magasak az új termékek kifejlesztésével kapcsolatos költségek. A kutatás-fejlesztés finanszírozása az összes forgalomnak akár 20 százalékát is felemésztheti. A lassulás mellett egyéb gondok is jelentkeznek: sok kelendő gyógyszer szabadalma mostanában fog lejárni. Nem kell nagy merészség ahhoz, hogy kijelentsük: a jelenlegi egyesülési és felvásárlási hullám - amelynek jelentős része nemzetközi együttműködéseket takar (bár a két legjelentősebb tranzakció nemzeti határokon belül zajlott le: 2000 júniusában az amerikai Pfizer 114 milliárd dollárért felvásárolta a Warner-Lambert, a két brit óriás, a Glaxo és a SmithKline között pedig decemberben 74 milliárd dollár értékben jött létre az üzlet) - összefügg a tapasztalt alacsonyabb növekedési rátával. Az új piaci szereplők megjelenése, valamint a kutatás, marketing és disztribúció pénzügyi szükségletei egyaránt arra kényszerítik a vállalatokat, hogy növeljék nyereségességüket. Sok közel azonos méretű cég között jött létre egyesülés azzal a céllal, hogy növekedésükkel elkerüljék az ellenséges felvásárlást (ami nem ritka ezen a területen).

A pénzügyi szférát fokozottan érinti az információs és kommunikációs technológiai forradalom. Itt szinte kizárólag olyan tevékenységekkel foglalkoznak, amelyek mindegyike - a lakossági számláktól kezdve a vállalati kölcsönök kiszámításán keresztül a brókeri tevékenységig (nem beszélve a legbonyolultabb határidős ügyletekről) - digitalizálható, amire pedig kiváló lehetőséget nyújtanak a számítógépek és a számítógépes hálózatok. Ezzel együtt megváltozott a költségek struktúrája, más kompetitív előnyök bizonyultak hatásosabbnak, mint korábban. Fokozottan fontossá vált a tranzakciók sebessége, a járulékos szolgáltatások spektruma (például online banking), de megváltozott az ügyfelekkel való kommunikáció és kapcsolattartás jellege is.

E változások azonban önmagukban nem biztos, hogy ilyen méretű egyesülési és felvásárlási hullámot gerjesztettek volna. Ehhez mindenképpen szükség volt arra a jelentős liberalizációs trendre is, mely a legfejlettebb országokat jellemezte az elmúlt évtizedekben. Amerikában például felülvizsgálták a banki tevékenységet leginkább korlátok közé szorító Glass-Steagall törvényt (amely megtiltja a kereskedelmi bankoknak, hogy üzleti vállalkozásokban 5 százaléknál nagyobb tulajdonrészt szerezzenek), több fontos rendelkezését pedig 1999-ben visszavonták.

A legnagyobb nemzetközi felvásárlások 1998-ban (milliárd dollár)
Felvásárló Felvásárolt Érték Iparág
British Petroleum (Nagy-Britannia) Amoco (USA) 61 Olajipar
Daimler-Benz (Németország) Chrysler (USA) 39 Autóipar
Zeneca Group PLC (Nagy-Britannia) Astra (Svédország) 34 Gyógyszeripar
Fortis (Hollandia) General de Banque (Hollandia) 14 Bankszektor
Texas Utilities Co. (USA) Energy Group PLC (Nagy-Britannia) 10,4 Áramszolgáltatás
Seagram (Kanada) PolyGram (Hollandia) 10,4 Szórakoztatóipar
Forrás: KPMG Corporate Finance

A legdinamikusabb szektor

Az egyesülési és felvásárlási hullám leghatalmasabb területe az elmúlt években a telekommunikácós iparág volt. A digitalizálás előnyei itt legalább olyan mértékben jelentkeznek, mint a pénzügyek területén. A hálózati- és mobiltelefon-szolgáltatások összekapcsolódnak az internettechnikával és más hálózatokkal, például a nagy sávszélességű adatátviteli rendszerekkel. Jól látható, hogy az egész tágabb értelemben vett iparágban rendkívül nagy a bizonytalanság abban a tekintetben, mi válik majd a jövőben meghatározó szabvánnyá. Mi hozza majd a döntő áttörést? A mobilkommunikáció? Vagy az optikai kábeleken alapuló nagy sebességű adatátvitel? Ezt ma még senki sem tudja. Az üzleti életben azonban mindez hatalmas lehetőségeket rejt, hiszen aki először lép - ha beválnak a számításai -, vezetővé válhat az adott területen. Ugyanebből az okból az egyesülések és felvásárlások a felkínálkozó lehetőségek kiaknázása mellett kockázatcsökkentő stratégiát is jelenthetnek. Ez pedig a túlélés szempontjából alapvető fontosságú követelmény mindenki számára.

Éppen ezért a telekommunikációs szektor szolgáltatja a legjobb példát arra, hogy a viharos műszaki fejlődés - karöltve a szabályozás reformjával - miként teszi egyszerre lehetővé és parancsoló szükséggé a vállalatok számára, hogy új partnereket keresve átlépjék a nemzeti határokat, és kitöltsék a kínálkozó réseket. A piac egyre komplexebbé válik mind a termékeket, mind a szolgáltatásokat, mind pedig a szereplőket tekintve. A technológiai fejlődés és a szabályozás területén végbement reform megváltoztatja a hagyományos határokat: ki, hol és mit csinál. A piaci szereplőknek alkalmazkodniuk kell az új technológiákhoz, az új kommunikációs módokhoz (mint például az internet) és eszközökhöz. A szabályozási reform fontos következménye egyrészt a nagy monopóliumok lebontása, másrészt pedig az iparág nemzeti jellegének megszűnése, ugyanis számos ország részben vagy teljes egészében utat engedett a külföldi tőkének.

A telekommunikációs egyesülések nagy hányadára az Egyesült Államokban került sor, ahol a méretgazdaságossági előnyök kihasználására számos együttműködés jött létre a regionális és távolsági platformokat üzemeltető cégek között. Az 1996-os deregulációt eredetileg azért hagyták jóvá, hogy fokozódjék a verseny, azonban a lehetőséget kihasználva a vállalatok inkább nagyszabású - az egész szektort átalakító - konszolidációt hajtottak végre. 1998-ban a távolsági beszélgetésekre szakosodott Worldcom felvásárolta az MCI-t, a Nynex egyesült a regionális érdekeltségű Bell Atlantickel, amely tavaly májusban fuzionált a GTE-vel. Ugyancsak egyesült az SBC Communications és az Ameritech (az ügylet értéke 74 milliárd dollár volt). Az AT&T két fontos kábelipari vállalatot vásárolt meg, a TCI-t és a MediaOne Groupot.

A nemzetközi ügyletek ugyancsak fellendültek a telekommunikációs és más információs technológiai cégek között. Az ügyletek legfőbb célja az egyre újabb technológiák megszerzése, beépítése és alkalmazása. Amíg az összes nemzetközi egyesülés és felvásárlás értéke megkétszereződött 1991-94 és 1995-98 között, addig a telekommunikáció területén majdnem tízszeresére nőtt. 1999-ben került sor a szektor addigi legnagyobb nemzetközi tranzakciójára: a brit Vodafone Group 70 milliárd dollárért megvette az amerikai AirTouch Communicationst. Bár összegét tekintve ez az ügylet messze kiemelkedett a többi közül, mégis csupán egy volt a számos transzatlanti felvásárlásból.

1999 első felében európai cégek 93 amerikai vállalatot vettek meg, összesen 72 milliárd dollárért, ami majdnem háromszorosa a teljes előző évinek. Ezek legfőbb hajtóereje a nemzetközi versenyképességet növelő új technika átvétele volt, elsősorban is az internethez kapcsolódó üzletágakban. A francia Alcatel egymaga öt felvásárlási ügyletben volt érdekelt az Egyesült Államokban, nagyrészt a szélessávú technikában, ami nagy sebességű adatátvitelt tesz lehetővé a hálózatokon. A brit General Electric Co. három céget vett meg, amelyek közül az egyik, a Fore Systems szintén a szélessávú szegmensben tevékenykedik. Nagyon aktív volt még a holland Philips és a svéd Ericsson is. Az ugyancsak svéd Telia és a norvég Telenor szintén úgy döntött, hogy egyesítik erőiket. 1999-ben a Deutsche Telekom egyesülni akart a Telecom Italiával, de alulmaradt az olasz Olivettivel szemben. Tavaly áprilisban aztán a már egyesült Vodafone-AirTouch rekordösszegért (amit azóta sem szárnyalt túl senki), 161 milliárd dollárért megvásárolta a német Mannesmannt. Ezek a tranzakciók valószínűleg csupán a kezdetét jelentik a szektort érintő jövőbeli, még nagyobb felvásárlási hullámnak.

Epilógus

Az egyesülések és felvásárlások értéke mind az egyes nemzetgazdaságokon belül, mind nemzetközi tekintetben folyamatosan és rohamosan emelkedik. E tendencia kiváltó oka azonban nem csupán az amerikai konjunktúra (bár kétségtelenül ez is hozzájárul a növekedéshez), hanem inkább - válaszként az új technológiák megjelenése által kiváltott sokkra - a hagyományos iparágak konszolidációs kényszere, valamint a lendületesen fejlődő informácóintenzív és kutatásigényes ágazatok előretörése. A tranzakciók burjánzásában rendkívül jelentős szerepet játszik e tényezők mellett a különböző gazdaságpolitikákban tetten érhető liberalizációs trend is, ami lehetővé teszi a nagy vállalati átstruktúrálódásokat. Minthogy a folyamatok még számos területen csak kezdeti stádiumban vannak, előreláthatóan a következő években is jócskán számolnunk kell a világgazdaság e fontos metszetével. Azt azonban nehéz megjósolni, hogy mely területek és térségek fognak majd vezető szerepet játszani az átalakulásban. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy nőni fog mind Európa, mind pedig Japán (de még a feltörekvő országok, így hazánk) szerepe az egyesülések és felvásárlások nehezen áttekinthető világában.

A legnagyobb egyesülések és felvásárlások 1999-2000-ben (milliárd dollár)
Felvásárló Felvásárolt Érték Iparág
Vodafone-AirTouch (Nagy-Britannia) Mannesmann (Németország) 161 Távközlés
Pfizer (USA) Warner-Lamber (USA) 116 Gyógyszeripar
America Online (USA) Time Warner (USA) 106 Internet-média- szórakoztatóipar
Exxon (USA) Mobil (USA) 81 Olajipar
Glaxo Wellcome (Nagy-Britannia) SmithKline Beecham (Nagy-Britannia) 74 Gyógyszeripar
SBC (USA) Ameritech (USA) 72 Média-szórakoztatóipar
Vodafone (Nagy-Britannia) AirTouch (USA) 69 Távközlés
Bell Atlantic (USA) GTE (USA) 60 Távközlés
Total Fina (Franciaország) Elf Aquitaine (Franciaország) 54 Olajipar
Viacom (USA) CBS (USA) 50 Média-szórakoztatóipar
Forrás: Thomson Financial Securities

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére