Az évtized, az évszázad, az évezred első esztendeje – 2001 – változásokat ígér a magyar gazdaságban. Változnak a gazdasági növekedés külső és belső feltételei. Az összesített eredmény rövid távon kedvezőnek tűnhet, középtávon, két-három év távlatában azonban annyi rendeznivalót hagyhat maga után az évtized, évszázad, évezred nyitánya, hogy valószínűsíthető: növekedési, felzárkózási veszteséget leszünk kénytelenek elkönyvelni.
Az évtized, az évszázad, az évezred első esztendeje – 2001 – változásokat ígér a magyar gazdaságban. Változnak a gazdasági növekedés külső és belső feltételei. Az összesített eredmény rövid távon kedvezőnek tűnhet, középtávon, két-három év távlatában azonban annyi rendeznivalót hagyhat maga után az évtized, évszázad, évezred nyitánya, hogy valószínűsíthető: növekedési, felzárkózási veszteséget leszünk kénytelenek elkönyvelni.
A magyar gazdaság növekedési feltételeinek számbavételekor eminens kérdés a külgazdasági körülmények alakulása. Hiszen nem közömbös az infláció szempontjából a főként a nyersanyag- és energiaárakon keresztül importált drágulás mértéke, a külső egyensúlyt és a növekedési esélyeket tekintve a külső kereslet változása, vagy az, hogy a beruházásokat mennyivel lendíti előre a külföldi tőke beáramlása. És egyáltalán a külföldi tőke áramlása miként alakítja az értékpapír-piaci folyamatokat, valamint a növekedés finanszírozását.
A külgazdasági feltételek változása
A felsoroltak szempontjából a 2001-re várható külgazdasági feltételekről szóló nemzetközi előrejelzések – az olajárak kivételével – egyre kedvezőtlenebbekké váltak. Míg 2000 első felében a szakértők úgy ítélték meg, hogy 2001 – a kígyó éve – a világgazdaság és a világkereskedelem növekedését illetően lényegében a jónak mondható 2000-es év folytatása lesz, a dinamika legfeljebb csak enyhén mérséklődik, az év végére mind borúlátóbb előrejelzések érkeztek. Úgy tűnik föl, hogy az 1997-98-as válságok után rendeződő világban kibontakozó konjunktúra 2000-ben elérte a csúcspontját, és a növekedési ütem a korábban prognosztizáltnál nagyobb mértékben csökken.
Az olajárak tekintetében éppen fordított volt a helyzet. A 2000 második felében különösen magasra szökő olajárszint, az iraki szállítások esetleges leállítása, a palesztin-izraeli konfliktus újbóli fellángolása, továbbá az a körülmény, hogy az OPEC-országok nem mutattak túlságosan nagy hajlandóságot, hogy betartsák az általuk felállított szabályokat, egyre kétségesebbé tette az árcsökkenést valószínűsítő előrejelzéseket. Noha a termelők és a felhasználók részéről is nyilvánvaló volt, hogy az árak nem nőhetnek az égig, már csak azért sem, mert a felhasználói korlát, illetve a helyettesítési hatások előbb-utóbb megakadályozzák azt.
Az óvatos prognózisok ezért úgy szóltak, hogy az olajárszint várhatóan 2001 második felében oly módon csökken, hogy az év átlagában 28-30 dollár körül alakul, ami nagyjából megegyezik a 2000. évi átlaggal. Vagyis az olajár-emelkedésből következő inflációs nyomás 2001-ben nem fogja terhelni a világgazdaságot. 2001 elején olybá tűnik a helyzet, hogy az olajárszint visszahúzódása – az amerikai tartalékok feltöltése után – jóval korábban megkezdődött a vártnál, és nem zárható ki az sem, hogy 2001 átlagában a Brent olaj hordónkénti ára 23-25 dollár körül alakul. Ezt a szintet jelölte meg korábban az OPEC optimális piaci árként. Annyi bizonyos, hogy a termelési kartell mennyiségi szabályozása az árak lejtmenetbe fordultával működésbe lép.
A magyar gazdaságra nézve ebből egyfelől az importált infláció kiesése, másfelől a cserearányromlás felszámolódása következik. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy 2001-ben a cserearányok még javulnak is. A terms of trade" tekintetében beálló fordulat mindenesetre azt jelenti, hogy a realizálható GDP nagyobb lesz a megtermeltnél, tehát éppen a fordítottja játszódik le annak, ami 2000-ben történt, amikor is a GDP növekményének körülbelül 20 százalékát fölemésztette a cserearány-veszteség.
| A fogyasztás alakulása (előző év = 100%) | |||
|---|---|---|---|
|
Év |
Háztartások fogyasztása |
Közösségi fogyasztás |
Végső fogyasztás |
|
1996 |
96,6 |
95,8 |
96,5 |
|
1997 |
101,7 |
105,7 |
102,3 |
|
1998 |
104,9 |
99,7 |
104,1 |
|
1999 |
104,6 |
100,8 |
104,1 |
|
2000* |
103,5 |
101,0 |
103,2 |
|
2001* |
104,5 |
102,0 |
104,2 |
| Forrás: KSH * A Pénzügykutató Rt. prognózisa |
|||
Amerikára figyelve
Maga a GDP-növekmény azonban nagymértékben függ attól is, miként alakul a külpiaci kereslet, és a külföldi tőke milyen befektetési lehetőségeket talál nálunk a konjunktúraalakulás nyomán.
Abban a szakértők többsége egyetért, hogy 2001-ben csökken a világgazdaság és a világkereskedelem bővülési üteme, ám hogy milyen mértékben és mely régiókban leginkább, az több körülménytől függ. Ebben a legfőbb kockázati tényező az USA gazdasága. Az Egyesült Államok kivételesen hosszú és kivételesen jó ciklusának végét az elemzők már a múlt év végére várták. Az USA gazdasági növekedési üteme azonban csak az esztendő második felében torpant meg, s nagy kérdés, hogy miként folytatódik 2001-ben. Ha a növekvő olajárak és a növekedés túlfűtöttségének megakadályozása miatt magasra vitt kamatlábak nyomán dráguló termelést a romló profitkilátások hirtelen visszavetnék, az a dollár gyors elerőtlenedésével, az USA-ba irányuló tőke megcsappanásával, a beruházások nagymértékű visszaesésével járna. Ennek nyomán csökkenne a jövedelemkiáramlás, ami visszavetné a végső fogyasztást és a hitelfelvevő képességet, hiszen az adósok egy részénél kamatfizetési és törlesztési gondokra kellene számítani. Bush elnök programja alapján a kormányzati kiadások is zsugorodnak, ami további keresletkiesést, piacszűkülést idézhet elő.
E folyamatok bekövetkezte nem kétséges, ám a világgazdasági hatás szempontjából a kritikus a konjunktúraesés mértéke, netán a recesszió ördögének megjelenése. Durva esetben kontinensnyi válságövezet alakulhat ki, amely kiterjed az USA-val közvetlen kapcsolatban lévő Kanadára és Mexikóra, s ebből nem maradnának ki az Egyesült Államoknak szállító ázsiai országok sem. A dollár gyengülése rontaná az EU és Japán exportját, és ezáltal ezek növekedési esélyeit is. E verzió bekövetkezésének valószínűsége ma kisebb, mint akár fél évvel ezelőtt. Egyrészt, mert az olajárszint esése javítja a profitkilátásokat, másrészt, mert a Fed elnöke, Alan Greenspan nemrég jelezte, hogy az inflációs nyomás mérséklődésével a jegybank a továbbiakban a gazdasági növekedés dinamikája durva visszaesésének kivédését tekinti legfőbb feladatának. (A Fed január 3-án 50 bázisponttal, 6,5-ről 6 százalékra csökkentette a kamatot.)
Kilátások az eurózónában
Az amerikai gazdaság növekedési ütemének enyhe mérséklődése esetén sem valószínűsíthető annak a korábban felállított szcenáriónak a teljesülése, miszerint úgy válik kiegyenlítettebbé a világgazdaság, hogy az USA sima leszállásával" párhuzamosan erősödik az Európai Unió növekedési dinamikája. Az EU-ban ugyanis még nem olyan fejlettek az új gazdaságot" alkotó iparágak, hogy extra belső növekedési hajtóerővé válhatnának. Ezért reálisan azzal kell számolni, hogy az eurózónában is mérséklődik a jövedelemtermelés üteme, ami számunkra a korábbinál rosszabb exportkilátásokat jelent. Az euró erősödésével a nyugat-európai kivitel dinamizáló ereje kisebb lesz. A számunkra fontos német területeken ezek a jelek már a múlt év utolsó negyedében nyilvánvalóvá váltak.
Minthogy Kelet- és Közép-Európa erőteljesen függ a kontinens nyugati felétől, számítani lehet arra, hogy a szomszédokkal folytatott kereskedés – ami 2000-ben kimagasló eredményt hozott – is alábbhagy. A viszonylag magas olajárak azonban továbbra is távol tartják a térséget attól a regionális bizalmi válságtól, amely alacsonyabb olajárszint esetén az orosz gazdasági fejlődés megtorpanásából következne. Az európai konjunktúrára jótékonyan hathat 2001-ben az úgynevezett olajdollárok" elköltése – elsősorban a fogyasztás élénkítésén keresztül.
Összességében a magyar gazdaság számára – az összeomlás szélsőséges szcenáriójától eltekintve, amit egyébként minden előrejelző elvet – a külgazdasági körülmények részben jobbak lesznek, amennyiben az importált inflációs nyomás kiiktatódik, de legalábbis lényegesen csökken, részint pedig rosszabbak. Hiszen az export dinamikája csökken, és feltételezhetően elmarad a külső befektetések várt élénkülése is. A kedvezőtlen jelenségek differenciáltan fognak megjelenni. A konjunktúra mérséklődését legkevésbé a nagy, biztos piacokkal rendelkező multinacionális cégek fogják megérezni, és azok a vállalkozások, amelyek inkább a végső fogyasztói piacokra termelnek. A vesztesek vagy relatíve vesztesek pedig a kevésbé versenyképes kis és/vagy közepes hazai társaságok lesznek, főként azok, amelyek nem az EU-zónába exportálnak, és beruházási jellegű termékeket értékesítenek. Nagy valószínűséggel romlanak a bérmunka pozíciói.
| Export és import alakulása (előző év = 100%) | ||
|---|---|---|
|
Év |
Export |
Import |
|
1996 |
108,4 |
106,6 |
|
1997 |
126,4 |
124,6 |
|
1998 |
116,7 |
122,8 |
|
1999 |
113,1 |
112,3 |
|
2000* |
121,5 |
118,4 |
|
2001* |
114,0 |
114,1 |
| Forrás: KSH * A Pénzügykutató Rt. prognózisa |
||
A gazdaságpolitika változása
A kormány kommunikációja szerint 2001-ben nem változik a gazdaságpolitika jellege, csupán folytatódik az az új gazdaságpolitika, amelyet 1998-ban a Fidesz vezette kabinet megkezdett, és a felmutatott sikerek garanciája volt. A kétéves költségvetéshez benyújtott program azt vélelmezi, hogy 2001-ben tovább erősödik a GDP növekedési dinamikája, és ezzel párhuzamosan némileg romlik a külső egyensúly, miközben az államháztartás deficitje GDP-arányosan nem emelkedik. Az egyensúly csak annyiban lesz kedvezőtlenebb a kormányzati előrejelzés szerint, amennyiben a GDP belföldi felhasználásának növekedési üteme el fogja érni a termelését, ám azt nem haladja meg, mint 1998-ban.
A növekedési többlet a beruházások élénküléséből adódik, amelyek dinamikája kétszerese lesz a 2000. évinek. A lakossági fogyasztás üteme ugyanakkor – a kormány vélekedése szerint – nem változik, annak ellenére sem, hogy az egy főre jutó reálkereset több mint kétszer olyan gyorsan nő, mint 2000-ben, és a lakosság nettó megtakarítási hajlandósága (azaz a jövedelemhez viszonyított hitelfelvéttel csökkentett pénzmegtakarítás) csökken. A nettó export növekedést serkentő szerepe ugyanakkor kiiktatódik, a 2000. évinél lényegesen alacsonyabb szinten válik azonossá az export- és az importemelkedés százalékos mértéke. A program a jövő évi fogyasztóiár-emelkedést illetően jelentős, 4 százalékpontos csökkenést vár, és a költségvetési kiadásokat, valamint a hatóságilag befolyásolható árakat is a 6 százalékra taksált inflációhoz igazította.
Új irányok?
Az elfogadott költségvetésben szereplő prioritások és az azon kívüli kormánydöntések alapján valójában a korábbiaktól eltérő új gazdaságpolitika rajzolódik ki 2001-re. Ennek értelmezéséhez hozzátartozik az a megjegyzés, hogy a Fidesz vezette kabinet színre léptével ténylegesen semmiféle áttörés nem következett be a növekedés mellett egyensúlytartásra törekvő gazdaságpolitikában. Ami változott, az csupán a kommunikáció, az, amiről és ahogyan a kabinet tájékoztatta a közvéleményt. Valójában a kormány nem térítette le a gazdaságot arról az egyensúlyőrző, viszonylag magas növekedési pályáról, ahova a Bokros-csomagot követően sikerült ráállítani. Ennek érdekében 1999-ben csendes kiigazítást hajtott végre az államháztartásban, 2000-ben pedig az alátervezett inflációt használta a fogyasztást és az egyensúlyt karbantartó eszközként.
2001-től azonban olyan belső keresletélénkítő politika veszi kezdetét, ami méreteit tekintve valóban új a rendszerváltó magyar gazdaságban. A kormányzati szándék szerint a növekedés kerül a gazdaságpolitika középpontjába, amelynek a kihűlő külső húzóerőit belsőkkel kell kompenzálnia, illetve túlkompenzálnia. A belső keresletet expanzív költségvetési politika fogja segíteni, amelyen belül – részint a Széchenyi tervre hivatkozva – határozott beruházásélénkítés rajzolódik ki a lakásépítések és az infrastrukturális fejlesztések kiemelt támogatásával. A keresleti többlet azonban nagyobbrészt a lakossági fogyasztás emelkedéséből táplálkozik majd. Ezt a tényt a kormányprogram csak annak a nonszensz állításnak a felvállalásával tudja a hozzá nem értők előtt eltakarni, amely szerint – mint már említettem – a gyorsuló reáljövedelem-képződés és romló megtakarítási ráta ellenére sem bővül a lakosság végső kereslete.
| Beruházások alakulása (előző év = 100%) | |
|---|---|
| Év |
Növekedés |
|
1996 |
105,2 |
|
1997 |
108,5 |
|
1998 |
112,7 |
|
1999 |
105,3 |
|
2000* |
105,4 |
|
2001* |
109 |
| Forrás: KSH * A Pénzügykutató Rt. prognózisa |
|
A fogyasztás élénkítése
A fogyasztást élénkítő gazdaságpolitika kiolvasható a minimálbérszint 57 százalékos emelésének előírásából, a nyugdíjaknak a törvény szerintinél legalább 3 százalékponttal nagyobb emeléséből, az államháztartásból finanszírozottak béreinek kiemelt növeléséből, amit tetézni fog 2000. évi bérkorrekciójuk 2001-re terelése. A belső kereslet erősítését szolgálja az adópolitika a személyi jövedelemadó kedvezményeinek kiterjesztésével és az adósávok valorizációjával. Ennek a politikának a része az árfolyam-politika, amely nem teszi lehetővé az árfolyam-ingadozási sávok kiszélesítését, a forint nagyobb felértékelődését és az inflációhűtés érdekében jelentősebb mozgástérrel rendelkező kamatpolitika megjelenését. Expanziót segítő eszközként szokták igénybe venni a kormányok a tartalékráta csökkentését, erre 2001 első negyedévében szintén sor kerül, igaz, arra való hivatkozással, hogy ezzel a jegybank a bankok jövedelmezőségét kívánja javítani.
A fogyasztás bővítését szolgálja a foglalkoztatáspolitika, amely ezúttal nem ír elő semmiféle létszámcsökkentési normatívát az állami körben finanszírozottak béremelésének feltételéül. Nem kétséges, hogy a fogyasztást fogják bővíteni a szövetkezeti külső üzletrész-tulajdonosoknak kifizetett pénzek is, hisz a több tízmilliárd forintra becsült összeg olyanokhoz kerül, akiknél elhalasztott fogyasztási igények halmozódtak fel. Bármilyen formában is történjék a kifizetés, az a vagyonelemek felélését jelenti.
A belső kereslet, ezen belül jelesül a fogyasztás élénkítésén alapuló gazdaságpolitika valóban új és – amint azt a miniszterelnök jelezte – egyfajta kísérlet. Kísérlet arról, hogy a pénzügyi szigor feloldásával bér- és költségvetési oldalról mekkora növekedés generálható – függetlenül az export alakulásától -, és az milyen mértékben jár az egyensúly romlásával. A magam részéről úgy gondolom, ezzel nem kellene és nem is illene kísérletezni romló külpiaci feltételek mellett, miután a beruházásnak és a fogyasztásnak – tehát a két belső keresletélénkítő tényezőnek – magas az importvonzata. Ugyanakkor tény, hogy a választásokra készülő kabinet elemi érdeke a két éve tartó s különösen 2000-ben élessé váló megszorító politika feledtetése, a választópolgárok nagyobb arányban való részesítése a növekedés gyümölcseiből. A nem ellenőrizhető sikerpropaganda ugyanis könnyen az ellenkezőjébe fordulhat.
A kabinet maga is elismerte, hogy a nagyobb jövedelemkiáramlást az egyensúlyromlás árán is vállalja. E tekintetben az új pénzügyminiszter valóban helytállóan bizonygatta, hogy Járai Zsigmond távozásával nem változik a gazdaságpolitika irányultsága. Valóban nem, hiszen nem sokkal korábban, a költségvetés elfogadtatásakor szentesítették a változás fő irányát. Az egykori pénzügyminiszter pedig jegybanki székében természetesen támogatni fogja az általa kidolgozott politikát. Így a pénzügyi kontroll olyan tökéletesen – a költségvetési, a jövedelem- és a monetáris politika teljes összhangjában – alárendelődik a politikai akaratnak, amilyenre csak a rendszerváltás előtt volt példa.
Alultervezett infláció
Nem kérdéses, hogy a belső keresleti többlet jótékonyan fog hatni a belpiacra termelőkre, importálókra, áremelési lehetőségeik kihasználására, profitkilátásaikra. De az sem, hogy ez a tendenciaváltás – egybeesve a világpiaci trendváltással – rontja a magyar gazdaság egyensúlyi mutatóit. Így a rövid távon szerezhető előnyök és örömök 2003-ra becsülhetően hátrányos következményeiket mutatják majd, ürömmé transzformálódnak. A 2001-es esztendő a belföldön vállalkozóknak mindenesetre jó éve lesz.
Ezt a gazdaságpolitikát egyetlen automatikusan ható szabályozó korlátozza csupán, az ismételten alultervezett infláció. Ám ez több okból sem lesz igénybe vehető olyan erős gazdaságkiigazító eszközként, mint 2000-ben. Egyrészt tavaly a GDP reálnövekedési ütemének alátervezése is segítette az államháztartás bevételeinek növelését, a rendkívüli egyensúlyjavulást. 2001-re a GDP növekedése inkább túl, mintsem alá lett tervezve. Másrészt a reálisan várható infláció körülbelül csak két és fél százalékponttal haladja meg a kormány által prognosztizáltat, míg 2000-ben 4 százalékpont volt a különbség. S nem utolsósorban – tekintettel a közelgő választásokra – 2001-ben lényegesen rugalmasabb alkalmazkodás várható a nominálisjövedelem-kiáramlást illetően, mint amit az elmúlt évben tapasztalhattunk. Vagyis az alátervezett inflációval a 2000. évinél kisebb reálmegszorítás érhető el 2001-ben. Igazán nagy gond akkor lenne, ha az infláció valóban a kormány által prognosztizált mértékben csökkenne, hiszen ekkor a nagyobb reáljövedelem-képződésből még erőteljesebb, egyensúlyromlással járó fogyasztásbővülés generálódna.
A várható növekedési pálya
Valamennyi hazai előrejelző intézet szerint 2001-ben megmarad a magyar gazdaság magas, 5 százalék körüli növekedési dinamikája. A kormány kivételével mindenki úgy ítéli meg, hogy a növekedési tényezők átrendeződése következtében a GDP üteme alacsonyabb lesz a 2000. évinél vagy legfeljebb eléri azt. A belső keresletet élénkítő politika ugyanis akkor srófolja fel az importkeresletet, amikor az export növekedési üteme mérséklődik, és ezért a magasabb importtöbblet nagyobb levonást jelent a GDP belföldi felhasználásából. Az áruk és szolgáltatások behozatalának növekménye annak a következménye lesz, hogy fölerősödik az importigényes fogyasztás és beruházás dinamikája. Ez az a változás a GDP növekedési tényezőiben, ami a nagyobb külső egyensúlyromlást kiváltja.
Miközben a végső fogyasztás növekedési üteme 1 százalékponttal erősödik, és visszaigazodik az 1998-99. évi 4 százalék feletti trendbe, a jövedelemtermelés dinamizmusa csökken. Ezt a kedvezőtlen arányváltást a külső országminősítők csak akkor nem fogják szigorúan megítélni, ha a beruházások nagyobb mértékben lódulnak meg. Ez idő szerint úgy tűnik, erre is van esély.
A végső fogyasztás élénkülésében megjelenik a közösségi fogyasztás növekedési ütemének megduplázódása is. Ám ennél nagyobb hatása lesz a háztartási fogyasztás felpörgésének, hiszen ez a tétel a GDP több mint 60 százalékát teszi ki. A körülbelül 4,5 százalékra becsülhető fogyasztásnövekedés egyfelől a lakosság számottevően javuló reáljövedelmi helyzetének lesz köszönhető, másfelől – ezzel szoros összefüggésben – a fogyasztási hitelek további bővülésének. A költségvetés által erősen preferált jövedelemkiáramlás a fogyasztási és nem a megtakarítási hajlandóságot fogja erősíteni. (A magyar lakosság eladósodottsága rendkívül alacsony a fejlett országokéhoz képest. A fogyasztási hitelek dinamikus bővülésének – ami 1998-tól figyelhető meg – jelentős tere van még.)
A beruházások ugyan nem fognak olyan erősen nőni, mint az a kormány prognózisában áll (11 százalék), de a 2000. évinél lényegesen magasabb ütem várható. Több éve halasztódott befektetések válnak ugyanis effektívvé, amelyek közül kitűnnek a Széchenyi tervhez kapcsolódó úthálózati fejlesztések és a lakásépítések. (Két-három éve halogatott kereslet fog egyszerre megjelenni a lakáspiacon, aminek előjele az építési engedélyek 2000. évi megszaporodása.)
Növekvő hiány
Minthogy mind a lakossági fogyasztás, mind pedig a beruházás magas importvonzatú, megélénkülésük a külkereskedelmi mérleg hiányának növekedéséhez vezet. Az export ugyan továbbra is valószínűsíthetően két számjegyű dinamikájú lesz, és a külföldnek teljesített szolgáltatások mennyiségében is javulás várható, összességében mégsem bizonyul elegendőnek az így előálló teljesítmény a növekvő import ellentételezéséhez. Alapvetően emiatt romlik majd a folyó fizetési mérleg egyenlege is azon túlmenően, hogy várhatóan magasabb lesz a hazautalt profit mennyisége is. A körülbelül 300 millió eurós európai uniós átutalás ellenére is meg fogja haladni e mérleg deficitje a 4 százalékot a GDP arányában, amit a hitelminősítők nem néznek majd jó szemmel. Tekintettel arra, hogy egyrészt várhatóan romlik a hiány finanszírozásának szerkezete, másrészt a közvetlen működő tőke beáramlása kisebb arányban nyújt fedezetet a deficitre, mint 1999-ben és 2000-ben.
Általában is nehezebbé válik a gazdaság finanszírozása. Miközben ugyanis növekszik a vállalkozói és a lakossági hitelkereslet, az államháztartás deficitje, azaz az állam finanszírozási igénye is emelkedik. Ezzel szemben ugyanakkor csökkennek a belső források a lakosság megtakarítási hajlandóságának esése és fogyasztásának növekedése következtében. Mindennek összhatásaként feltételezhetően ismét növekedésnek indul az ország külső adóssága.
Áralakulás
2000-ben megtört a fogyasztói árak körében az 1995 óta tartó erőteljes dezinfláció, a termelői árak tekintetében viszont megfordult a trend: az inflációcsökkenés erősödésbe váltott át. 2001-re több körülmény is azt valószínűsíti, hogy a tendenciák ismét fordulatot vesznek: a fogyasztás szférájában folytatódik a lehűlés, a termelőiár-növekedés pedig nem erősödik tovább, sőt némi dezinfláció a magas bázison itt is kimutatható lesz. Számolni lehet ugyanis azoknak a tényezőknek a kiiktatódásával, amelyek a 2000. évi fordulatot előidézték: az olajárnyomás lehúzódásával és a mezőgazdasági áraknak a deflációs periódus utáni helyreállásával.
Az átlagos olajárszint – mint jeleztük – 2001-ben már nem fog emelkedni, ám ha 10 százalékkal esne, akkor is csak 0,2-0,3 százalékponttal javítaná a hazai fogyasztói infláció ütemét. A mezőgazdasági árszint az 1998. évi válságban kialakult deflációt követően az elmúlt évben igen jelentős, 18-19 százalék körüli emelkedést mutatott (szemben az 1999. évi 2,6 százalékkal), amiben a bázishatás meghatározó szerepet játszott. Az utóbbi 2001-ben kiiktatódik, a további drágulás pedig egyébként is keresleti korlátokba ütközik. Hűteni fogja a termelés és fogyasztás szférájában is az árszintnövekedést a leértékelés ütemének csökkenése és az euró várható erősödése a dollárral szemben.
Elfojtott infláció
A kormány 2000-re 6 százalékos fogyasztóiárszint-emelkedést prognosztizált, a költségvetési előirányzatokat 6,3 százalékos drágulással számolva alakította ki. E mérték megállapításánál a Pénzügyminisztérium 8,5 százalékos 2000. évi átlagos áremelkedéssel és 2001-re 28 dolláros olajárral kalkulált. Noha idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a 2000-ről áthúzódó áremelkedés magasabb lesz, a prognózist nem módosította a kabinet, amihez elemi költségvetési érdeke fűződik. A 6 százalékos éves fogyasztóiár-növekedéshez azonban – tekintettel arra, hogy a 2001. januári árindex 10 százalék közelében lesz – év végére mechanikusan számolva 2 százalékra kellene az inflációnak esnie, ami nyilvánvaló képtelenség.
A 6 százalékra prognosztizált fogyasztóiár-növekedés mindenesetre alkalmas arra, hogy a kormány továbbra is éljen sajátos antiinflációs magatartásával: e mértékhez igazítja a hatósági árszabályozás körébe tartozó termékek és szolgáltatások drágulását – függetlenül a tényleges költségek alakulásától, amivel nagy valószínűséggel csak elfojtott infláció termelődik.
Az alátervezett infláció beigazolódása révén a kormány olyan hitelességvesztést kénytelen a gazdasági szereplők előtt elkönyvelni, ami erősen legyengíti az inflációs várakozások hűtésére gyakorolni kívánt hatást, és ezzel a legolcsóbb antiinflációs eszköz esik ki a kormányzat kezéből.
Az általunk prognosztizált 8,5 százalékos fogyasztóiár-növekedés az elmondottakon túlmenően reálisan veszi figyelembe a 2000-ről áthúzódó árnyomást, tekintettel van a magas szinten rögzülő inflációs várakozásokra, a keresletélénkülés árhúzó hatására, a jelentős termelőiár-nyomásra és a monetáris politika gyengülő antiinflációs szerepére.
| A bruttó hazai termék alakulása (előző év = 100%) |
|
|---|---|
| Év |
Növekedés |
|
1996 |
101,3 |
|
1997 |
104,6 |
|
1998 |
104,9 |
|
1999 |
104,4 |
|
2000* |
105,3 |
|
2001* |
105,1 |
| Forrás: KSH * A Pénzügykutató Rt. prognózisa |
|
A tőzsdei helyzet változása
Az előrejelzők egyre óvatosabbak a Budapesti Értéktőzsde indexének prognosztizálásakor, hiszen az elmúlt évben a jóslatok rendre elbuktak. A tőzsde a várt 20-25 százalékos árfolyam-emelkedéssel – ami korántsem volt 1999 végén irreális – szemben 11 százalékos csökkenést produkált. Még az év végére joggal várt szokásos fellendülés is elmaradt, a tőzsdeindex 2000. zárónapján majdnem 1000 ponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, és 25 százalékkal kisebb az évi csúcsnál.
Az elmúlt esztendő egyik fő ellentmondása abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági fundamentumok javulása ellenére következett be a drámai méretű törés a részvénypiacon. Az okok tanulmányozása segíthet a 2001-re vonatkozó várakozásaink megfogalmazásánál.
Közismert, hogy a budapesti börzét zömmel külföldi befektetők tulajdonolják, de a vezető papírokat külföldi piacokon is forgalmazzák. A külföldi portfólióbefektetők pedig inkább elhagyták az országot, mintsem nálunk gyarapították volna tőkéjüket. Részint mert más, feltörekvő piacokon jobb hozamokat találtak, részint mert a dollár euróval szembeni erősödése és a forint euróhoz kötése rontotta a dollárban számított hozamokat.
Az is ismeretes, hogy a világ tőzsdéin tavaly a medve uralkodott, és különösen a technológiai papírok szenvedtek el nagy veszteséget. A Budapesti Értéktőzsdét is elérte az amerikai piacok keltette hullámverés, ám kevésbé tudta realizálni az időszakos javulásokat. Az év végén a török piac megrendülése ismét bizalmatlanná tette a befektetőket a feltörekvő piacok iránt.
Csak a régióval szembeni lankadó érdeklődés magyarázza azt, hogy a pesti tőzsde miért reagálta túl – negatív irányba – a kedvezőtlen makrogazdasági híreket, például egy-egy nem várt inflációs adat érkezését, és miért díjazta kevésbé a rendre érkező kedvező információkat.
Ám mindez nem teszi érthetővé azt, hogy a visegrádi országok közül miért nálunk volt a leggyengébb a hivatalos részvénypiac, amikor például a Moody's az EU-s tagfelvételre való felkészülést illetően Magyarországot Csehország és Lengyelország elé sorolta. Tény, hogy a sikeres tavalyi esztendő húzócégei nincsenek jelen a magyar tőzsdén, illetve, amelyek jelen vannak, azok zömével gond volt. Ez a legkézenfekvőbb magyarázat a 2000. évi makrogazdasági és tőzsdei teljesítmények ellentmondására. A külföldi befektetők portfólióátalakítási döntéseit befolyásolta a kormányzat durva gazdaságbeavatkozási lépései nyomán bekövetkezett politikai kockázatnövekedés. Részint az azzal való szembesülés, hogy a kabinet saját választópolgáraival szemben sem tartja be a hosszú lejáratú szerződést (nyugdíjalapok), részint annak a megtapasztalása, hogy a kormány politikai akaratának érvényesülésekor nem mérlegeli elvárható körültekintéssel döntéseinek gazdasági következményeit (minimálbér-emelés, gázárak, gyógyszerárak, a Matáv árképzése).
A külföldi befektetők helyét nem foglalták el a hazai kisbefektetők, a megtakarítási ráta csökkent, és fogytak az értékes blue chip papírok. A hazai intézményi befektetők lassan feltámadó érdeklődése is elégtelennek bizonyult a forgalom és az árfolyamok fellendítéséhez.
Összegezve: ahhoz, hogy a nagy tőzsdék és a várható fúziók mellett marginalizálódó Budapesti Értéktőzsde 2001 folyamán ismét feléledjen, több körülmény kedvező együttállása kellene. Így:
- a DIJA- és a NASDAQ-index javulása;
- a felzárkózó piacok iránti érdeklődés fokozódása;
- a közép-európai régióval szembeni bizalom megerősödése;
- a magyar makrogazdasági fundamentumok kedvező alakulása;
- a tőzsdei cégek profitkilátásainak javulása;
- a tőzsde likviditásának növekedése, új, vonzó papírok megjelenése;
- a tőzsde megerősítését szolgáló gazdaságpolitika;
- a lakosság megtakarítási hajlandóságának javulása és keresletének részvények felé fordulása.
A felsoroltakból a közeljövőben várhatóan csak kevés teljesül. Így csupán a mélypont szindróma" ad bizakodásra okot, hogy ti. a bekövetkezettnél rosszabb már nem lehet. Vagy más megfogalmazásban: a hazai részvények olyannyira alulértékeltek, hogy most már valóban érdemes vásárolni belőlük. Ahhoz azonban, hogy a vásárlásból tartás is legyen, vonzó perspektíva kellene. S ez az, ami csak későbbre, az EU-csatlakozást megelőző időre valószínűsíthető. A merészebb előrejelzők ezzel szemben ez év második felére már fellendülést várnak. Legyen nekik igazuk!
| Fogyasztói és termelői árindexek (előző év = 100%) |
||
|---|---|---|
| Év | Fogyasztói árindex | Ipari termelői árindex |
|
1996 |
123,6 |
121,8 |
|
1997 |
118,3 |
120,4 |
|
1998 |
114,3 |
111,3 |
|
1999 |
110,0 |
105,1 |
|
2000* |
109,9 |
111,7 |
|
2001* |
108,5 |
108,0 |
| Forrás: KSH * A Pénzügykutató Rt. prognózisa |
||