Az antitrösztszabályok között a Tptv. 11. §-a tiltja a vállalkozások közötti megállapodásokat, összehangolt magatartásokat, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek az olyan döntését, amely a gazdasági verseny korlátozását, torzítását, megakadályozását célozza vagy ilyen hatást fejt ki. Ez a szélesen vett tilalom nem korlátozódik az egymással versenytársi viszonyban levő vállalkozásokra, hanem egyaránt lefedi például az egymással forgalmazási viszonyban álló piaci szereplők közötti kapcsolatokat is. E – kartelltilalomként is emlegetett – szabály hatálya alá tartoznak:
- a versenytársak közötti, a versenyt durván korlátozó megállapodások (a tulajdonképpeni kartellek, amelyek vonatkozhatnak például árakra vagy a piacok felosztására),
- a versenytársak közötti, alapvetően jó szándékú együttműködések (például közös kutatási és hasznosítási szerződés vagy ebből a célból létrehozott közös vállalat), és
- a vertikális megállapodások (például szelektív értékesítési rendszer vagy kizárólagos beszerzési megállapodás).
Ez a nyilvánvalóan széles tilalom azonban csak kivételek és mentesítések mellett életképes. A magyar versenyjog két kivételt ismer: egyrészt a nem független vállalkozások közötti, másrészt a csekély jelentőségű megállapodásokat. A versenykorlátozások egyes csoportjait – feltéve hogy az érintettek teljesítik a törvényben foglalt feltételeket – kormányrendelet mentesítheti a tilalom alól. Ezen túlmenően a GVH is jogosult a törvényi feltételeket kielégítő versenykorlátozások tilalma alóli egyedi mentesítésre.
Független vállalkozások közötti megállapodások
A módosítás megőrzi azt a korábbi szabályt, amely nem tiltja az egymástól nem független vállalkozások közötti megállapodásokat, de ezt a jogalkotó a Tptv. 11. §-ának (1) bekezdésébe helyezte át, közvetlenül a tilalom kimondását követően. Ez lényegében annyit jelent, hogy a gazdasági egységet képező – például anya- és leányvállalata – szervezetek közötti viszonyok versenyjogi megítélése azért közömbös, mert ezek a vállalkozások eleve nem állnak egymással versenyviszonyban, így abszurd dolog versenykorlátozásról, illetve az alóli kivételről beszélni. A függő viszony megállapításához a vállalkozások összefonódásánál található irányításfogalom az irányadó.
Idekívánkozik az a megjegyzés, amely szerint kívánatos lett volna, ha a versenytörvény kiegészült volna egy általános rendelkezéssel is. Vannak ugyanis olyan fogalmak, amelyeket a versenyjog egészére, de legalábbis az antitrösztjog terén egyaránt alkalmaznak. Itt lehetne de lege ferenda definiálni a vállalkozás fogalmát – szakítva a jelenlegi jogi önállóságra alapuló megközelítéssel, átvéve a gazdasági egység tanát -, a piaci magatartás – versenycselekmény – mibenlétét, valamint az érintett piac meghatározásának elveit.
Csekély jelentőségű versenykorlátozások – bagatellszabály
A versenykorlátozó megállapodásokat tiltó szabályozásnál a törvényalkotó szinte mindenhol ügyel arra, hogy a formailag versenykorlátozó rendelkezést tartalmazó megállapodás – ha az abban érintett vállalkozások piaci szerepe elhanyagolható – ne essen tilalom alá. Mint azt látni fogjuk, ezt tipikusan nem jogszabályi megoldással érik el, hanem a gyakorlatban alakult szokásjoggal.
Hiányos kartelljogi kontroll
A magyar versenyszabályozás már az 1990-ben elfogadott törvényben is rögzítette, hogy kivétel alá esik az a csekély jelentőségű megállapodás, ahol a vállalkozások piaci részesedése nem haladja meg a 10 százalékot. Ez a szabályozás gyenge oldala, nevezetesen, hogy egy mereven rögzített piaci részesedéshez köti a de minimis kedvezményt. A tízszázalékos mérték számos piacon meglehetősen nagy számnak minősül, így sok piac eleve kiesik a kartelljogi kontroll alól.
Durva versenykorlátozás
Az 1996-os Tptv. sem differenciált tovább vertikális és horizontális megállapodások között, jóllehet ezek versenypolitikai megítélése alapvetően eltérő lehet. Csak mennyiségi megközelítést alkalmazott, azaz a "durva versenykorlátozásoknak" is szabad teret engedett, és nem kezelte azt a problémát, amikor egyenként kis versenykorlátozások együttes hatása révén korlátozódik adott piacon a verseny – például kizárólagos beszerzési megállapodások hálózata nem engedi új termelő piacra lépését.
A bagatellszabály módosulása
Az elfogadott módosítás részben követi az EU Bizottság fent bemutatott közleményét. A GVH honlapján közzétett vitairat korábban több lehetőséget is felvázolt, amelyek közül jelen cikk szerzője számára az lett volna a legszimpatikusabb, ha – a külföldi mintákat követve – a törvény mellőzi a csekély jelentőségű megállapodások definiálását, és azt a jogalkalmazóra bízza.
A módosítás eredményeként a megújult bagatellszabályt a Tptv. 13. §-a tartalmazza, emiatt a korábban a kivételeket tartalmazó, a Tptv. 12. §-a üressé vált. Sajnálatos jogalkotói mulasztás, hogy ennek ellenére a 12. §-ra vonatkozó korábbi visszautalások változatlanul megtalálhatóak a törvényszövegben. Jogalkalmazói értelmezéssel ezt a hibát azonban minden valószínűséggel kezelni lehet majd.
Kivételek a 10 százalékos küszöb alól
A módosítás nem érintette a 10 százalékos küszöböt, az alól azonban fontos kivételeket fogalmazott meg. Nem lett teljes a közösségi példa követése, mert a kivétel alóli kivételek csak a versenytársak közötti, azaz horizontális megállapodásokat érintik, amelyek az árak közvetlen vagy közvetett megállapítására, illetve a piac felosztására vonatkoznak. A GVH eredeti elképzelései között szerepeltek az árrögzítő vertikális – tipikusan forgalmazási – megállapodások, ám ezek nem kerültek bele a módosításba. A Tptv. így kevésbé ellenségesen közelít a gazdaság különböző vertikumai közötti kapcsolatokhoz, mint a versenytársak közötti megállapodásokhoz.
A megszorítás kapcsán joggal vethető fel, hogy a 10 százalékot el nem érő szereplők közötti ár- és piacfelosztó megállapodásoknak nem sok gazdasági realitása van. Jól működő kartellhez kétségtelenül a piaci szereplők nagy többségének részvétele szükséges. A javaslatnak így inkább üzenetértéke van, mégpedig az, hogy vannak versenykorlátozások, amelyeket a kicsiknek sem szabad elkövetniük. Ebből logikusan az is következhet, hogy az ár- és piacfelosztó kartelleket a GVH egyedileg is csak rendkívüli esetekben mentesítheti.
Kumulatív hatás
További megszorítás, hogy nem jelent kivételt a megállapodás, ha az adott piacon érvényesülő más, hasonló, egyébként – önmagukban – csekélynek is mondható megállapodások együttes hatásaként a verseny jelentős mértékben korlátozódik.
A közösségi jogból is ismert kumulatív hatás szabálya a gyakorlatban a vertikális kapcsolatokban bír jelentőséggel, de horizontális viszonyban sem zárható ki a szerepe. A rendelkezés alapján a GVH-nak módjában áll fellépni az olyan versenykorlátozásokkal szemben is, amelyek egyenként ugyan kiesnének a tilalom alól, de összességükben szemlélve őket, hatásukban mégis jelentősen torzítják az adott piacon a versenyt. Így korábban nem lehetett mit tenni, ha az egyenként 10 százalékos piaci részesedést el nem érő cégek kizárólagos forgalmazási vagy franchise-szerződéseikben árrögzítést vagy egyéb korlátozást írtak elő. A jövőben, ha a versenytársak hasonló gyakorlata miatt például piaclezárási hatások állnak elő, a versenyhatóságnak lehetősége lesz a versenykorlátozás szankcionálására. A jogbiztonság érdekében azonban a jogalkotó – hasonlóan az alább ismertetendő csoportmentesség-megvonáshoz – úgy rendelkezett, hogy ilyenkor nincs helye bírság megállapításának.
Tekintettel arra, hogy ezen a ponton a módosítás szigorítja egy létező megállapodás versenyjogi megítélését, az abban részes felek egyéves, átmeneti időt kaptak a kérdéses megállapodás megváltoztatására.
| Bagatellszabály a külföldi versenyjogokban A közösségi versenyjogban jogszabályi szinten rögzített tilalom alóli kivétel nincsen, ugyanakkor a bírósági gyakorlat szerint a 81. cikk (1) bekezdésének tilalma csak a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet érezhetően befolyásoló megállapodásokra vonatkozik. Ehhez valamennyi piaci körülményt mérlegelni kell. Egzakt, számszerűsített, kivételekkel is dolgozó "de minimis" vagy bagatell-kartellszabályt tehát nem rögzített a gyakorlat. Az EU Bizottság ezzel szemben már 1986-tól közleményt ad ki a csekély jelentőségű versenykorlátozásokról. A jelenleg hatályos változat nem használja a korábbi forgalmi számokat, csak piaci részesedéssel (horizontálisnál 5 százalék, vertikálisnál 10 százalék) és ezek alóli kivételekkel dolgozik. Ilyen kivétel: az olyan horizontális megállapodás, amelynek célja az árak rögzítése, vagy a termelés vagy eladások korlátozása, vagy a piacok/források felosztása, illetve azok a vertikális megállapodások, melyek célja a viszonteladási ár rögzítése vagy a részes, illetve kívülálló vállalatoknak területi védelem adása. Ezekre az említett megállapodásokra tehát – legyen akármilyen kicsi is a felek piaci részesedése – vonatkozik a 81. cikkben foglalt általános tiltás. Ez egy olyan pont, ahol megfigyelhető, hogy a közösségi versenyjog integrációs jellege időnként győzedelmeskedhet a versenypolitikai megfontolások fölött. A bizottság a közleményben azt is elismeri, hogy a kis- és közepes méretű vállalatok közötti megállapodások főszabályként nem alkalmasak a 81. cikk megsértésére. Még abban az esetben sem, ha a 81. cikk (1) bekezdése alá kerülnének is, a bizottság nem fog velük szemben fellépni – a közösségi érdek hiányára hivatkozva. Ez akkor is így van, ha az előbbi piaci részesedési küszöböket túllépik – fellép viszont velük szemben, ha a megállapodások párhuzamos hálózatának kumulatív hatása érezhető mértékű. A közlemény – jogi természetéből adódóan – természetesen nem köti az Európai Bíróságot, a tagállami bíróságokat, és nem befolyásolja a nemzeti versenyjogok alkalmazását sem, jóllehet döntésük során azt figyelembe vehetik. Német szabályozás Németországban sem nevesítik törvényi szinten kivételi vagy mentesítési jogcímként a csekély jelentőséget. Ehhez képest a gyakorlat finomít, de nem mondhatni, hogy egzakt módon definiálta volna a fogalmát. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint 5 százalékos mértékű piaci részesedés alatt nem lehet érezhető versenykorlátozásról beszélni, de volt olyan döntése, ahol a 4 százalékos mérték is elegendő volt a tilalom alkalmazásához. A szövetségi versenyhatóságnak, a Bundeskartellamtnak létezik egy 57/80. számú bagatellközleménye, de ez sem ad kifejezett definíciót. Eszerint a versenyhatóság nem fog fellépni egy olyan kooperációs megállapodással szemben, amikor abban csak csekély számú kis- és közepes vállalat vesz részt, és piaci részesedésük összesen nem lépi túl az 5 százalékot. A beszerzési kooperációkhoz még kedvezőbben áll hozzá, ugyanis itt 10-15 százalékos részesedést is elnézően kezel a hivatal. Angol versenytörvény Az Egyesült Királyságban nemrég hatályba lépett új versenytörvény a közösségi szabályok nagyfokú harmonizálását célozta. A versenykorlátozó megállapodások tilalma megegyezik az EKSz 81. cikkével. A bagatell ügyek esetében azonban nem teljes az összhang. Egyrészt a törvény a kis- és közepes vállalatokra vonatkozóan immunitást ad a bírság alól, egyetlen esetet kivéve, ha a felek az árakban egyeznek meg. A törvény a vertikális megállapodásokat kiveszi a tilalom alól (exclusion), de a versenyhatóság ezt a kivételt adott esetben visszavonhatja. A versenyhatóság iránymutatást adott ki arról, hogy nincs szó érezhető versenykorlátozásról akkor, ha a felek részesedése nem éri el a 25 százalékot, feltéve hogy nincs szó közvetlen vagy közvetett árrögzítésről, piacfelosztásról, vagy a megállapodás nem egy olyan megállapodáshálózat része, amelynek a kumulatív hatása versenykorlátozó. Utóbbiak nagyobb részben úgyis vertikális megállapodások, amelyek az előbbi kivételben részesednek. Azt is hangsúlyozzák, hogy a 25 százalékos mérték nem jelenti feltétlenül azt, miszerint e mérték felett mindig érezhető hatása lenne a megállapodásnak. Francia jog Franciaországban a törvény nem rendelkezik de minimis szabályról. A francia törvény szerint egyes megállapodásfajták, amelyek kifejezetten a kis- és közepes vállalkozások működését javítják, rendeletileg engedélyezhetők. Ehhez a versenyhatóság előzetes véleményét ki kell kérni. |
A piac meghatározása
A piac meghatározása nemcsak kartelljogi kérdés, hanem tulajdonképpen a versenyjog úgynevezett általános része kapcsán tisztázandó fogalom. A versenyjogban az érintett árupiac meghatározása kulcsfontosságú kérdés, amelynek célja az egymással versenyben álló vállalkozások azonosítása révén a versenykorlátozás piaci hatásainak megítélése.
A piacot az áru/szolgáltatás, illetve földrajzi térség szempontjából lehet meghatározni. Ez utóbbi alatt azt kell vizsgálni, hogy melyik az a térség – például kontinens vagy ország vagy város –, ahol a versenyfeltételek kellőképpen homogének, azaz egymással egyezők. Repülőgépgyártásnál például világszintű a piac, de egy pékség főszabályként városi szinten versenyezhet versenytársaival.
Az érintett árupiacot az elmélet keresleti és kínálati helyettesíthetőség szempontjából definiálja.
Keresleti oldali helyettesíthetőség
A keresleti oldalú helyettesíthetőség a vevő szempontjából azt vizsgálja, hogy két áru/szolgáltatás bizonyos szempontok (például funkció, ár, minőség) alapján egymással kellő mértékben helyettesíthető-e, avagy sem.
Kínálati oldalú helyettesíthetőség
A kínálati oldali helyettesíthetőség körében a versenyhatóság azt vizsgálja, hogy van-e olyan vállalkozás, amely a szóban forgó árut/szolgáltatást éppen nem termeli/nyújtja, de erre lényegében azonnal, jelentősebb költségek és kockázatok vállalása nélkül képes lenne – ezzel olyan versenynyomást jelentve a vizsgált vállalkozásnak, mint az adott árut/szolgáltatást aktuálisan előállító/nyújtó vállalkozás.
Potenciális verseny
A kínálati helyettesíthetőségtől az elmélet megkülönbözteti a potenciális versenyt, amely tényezőt nem a piac meghatározásakor, hanem a megállapodás/magatartás/összefonódás piaci hatásainak értékelésekor vesz számításba. A kettő közötti, meglehetősen elmosódó különbség a piacra lépés realitásában, gyorsaságában keresendő.
Kínálati helyettesíthetőség a Tptv.-ben
A Tptv. korábban csak a – gyakorlatban kétségtelenül gyakrabban alkalmazott – keresleti helyettesíthetőséget fejtette ki részletesen. A teljesség kedvéért a jogalkotó most szükségesnek tartotta a Tptv. 14. §-át kiegészíteni a kínálati helyettesíthetőség intézményével is. Ennek újdonságtartalmát némileg csökkenti, hogy a Versenytanács korábbi határozataiban már alkalmazta ezt a módszert, így igazából a gyakorlat törvényesítéséről van szó. Érdekesség, hogy a törvény – eltérően a keresleti helyettesíthetőségtől – nem határozza meg közelebbről a kínálati helyettesíthetőség fogalmát, vagy legalábbis szempontjait. Ez tehát a gyakorlatra, esetleg egy majdani közleményre váró feladat. Megjegyzendő végül, hogy az így átalakult 14. § most már szövegében is megfelel a közösségi gyakorlatnak, amelyet az EU Bizottság piacmeghatározásról szóló közleménye tükröz.
Mentesítés a kartelltilalom alól
A szélesre vont kartelltilalom szigorúságát nemcsak kivételek, hanem a mentesítések is oldják. A közösségi jogból átvett mentesítés eredendően olyan hatósági aktus, amely konstitutív módon megállapítja, hogy egy versenykorlátozást tartalmazó megállapodás, előnyös oldalaira tekintettel, bizonyos határidőig engedélyezhető. A kivétel jogintézménye ezzel szemben automatikusan működik, nem szükséges hozzá hatósági aktus, és – feltéve hogy az ehhez szükséges körülmények adottak – időben korlátlanul élvezhető.
A kivételhez némileg hasonló – Magyarországon lényegében azzal egybeeső hatású – a csoportos mentesség, amelyet egy jogszabály – az EU-ban a bizottság által kiadott rendelet, míg Magyarországon kormányrendelet – biztosít az abban foglalt kitételeket teljesítő megállapodásoknak.
A mentesítés határidőre szól
A Tptv. korábban nem írta elő, hogy a mentesítés mindig határidőre szól, ez csupán – kevésszer alkalmazott – lehetőség volt. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy elmosódjék a kivétel és az egyedi mentesítés közötti különbség. A módosítást követően a versenykorlátozó megállapodást megengedő, toleráló egyedi mentesítő határozatot a törvényi feltételek fennállása esetén mindig határozott időre kell adni. A cél, hogy a versenykorlátozás ne kapjon örök időre szóló engedélyt, hanem csak a hatóság által meghatározott időpontig részesedjen átmeneti – adott esetben feltételekhez vagy kötelezettségekhez kötött – felmentésben a tilalom alól. Idővel ugyanis szükségszerűen változnak az érintett piacon uralkodó viszonyok, így változhat a korábban tolerált versenykorlátozás megítélése is. A határidő lejártát követően természetesen újabb mentesítés kérhető, illetve adható, de az érintett vállalkozásoknak akkor ismét bizonyítaniuk kell az ehhez szükséges törvényi feltételek fennálltát.
A csoportos mentesülés megvonása
A közösségi versenyjogban a csoportmentességi rendeleteket a bizottság adja ki, amely egyben a versenyhatósági funkciókat is ellátja. A közösségi csoportmentességi rendeletekben a bizottság felhatalmazza magát, hogy megvonhassa a csoportmentességek kedvezményét, ha a vizsgált megállapodás a csoportmentességi rendeletben foglaltaknak ugyan megfelel, de a Római Szerződés 81. cikkének (3) bekezdésében foglalt általános mentesítő feltételeket mégsem teljesíti.
Ennek a lehetőségnek a kodifikálásával a magyar versenyjog még közelebb került a közösségihez. A megoldandó probléma az volt, hogy az EU-tól eltérően Magyarországon különválik egymástól a jogalkotó (a kormány) és a versenyhatóság (a GVH), így kényesebb kérdés a csoportos mentesülés megvonásának kezdeményezése. Szempont lehetett a közösségi versenyjog olyan értelmű módosítása is, hogy a tagállami versenyhatóságnak a tagállam területére vonatkozó hatállyal joga legyen a közösségi csoportmentesség kedvezményének megvonására. Ez is indokolja az új jogintézmény bevezetését, mert egyébként aszimmetria lépne fel, ami azt jelenti, hogy a GVH visszavonhatná az EK csoportmentesítő rendelet adta kedvezményt, de a magyar rendelet kapcsán hasonló joga nem lenne.
A Tptv. új, 16/A §-ának (1) bekezdése szerint a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos mentesülés nem érvényesül akkor, ha a megállapodás és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a 17. § (1) bekezdésében foglaltak nem teljesülnek. A Tptv. 16/A §-ának (2) bekezdése értelmében a Gazdasági Versenyhivatal az eljárása során megállapíthatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a csoportos mentesülés kedvezménye a jövőre nézve nem vonatkozik a megállapodásra.
A vállalkozások jogos érdekeire nézve – a határozat jövőre vonatkozó hatálya mellett – garanciális jellegű, hogy ilyen esetben nincs helye bírság kiszabásának. A jogintézmény bevezetése nemcsak a törvény kiegészítését igényelte, hanem mind a nyolc csoportmentesítő kormányrendelet is módosult, utalva a Tptv. 16/A §-a szerinti, fentiekben említett GVH-jogosítványra.
A csoportmentesség megvonása a gyakorlatban
A csoportmentesség megvonása nyilvánvalóan kivételes körülmények között válhat szükségessé, az EU-ban is csupán egyszer került erre sor, egy jégkrémforgalmazást érintő ügyben. Ilyen körülmény lehet különösen a kumulatív versenykorlátozások hatása (a magyar szabályozás csak ezt a tipikusnak tekinthető esetet kodifikálja). Ezek olyan piaci helyzetek, amikor önmagukban kevésbé jelentős versenykorlátozó megállapodásokat megenged a versenyjog (akár úgy, hogy a bagatellszabály alá esnek, akár úgy, hogy mentesülnek a tilalom alól), de ha ezek együttes hatása a gyakorlatban mégis jelentős versenykorlátozást eredményez, akkor más megítélés alá esnek. Ilyenkor fordulhat elő például a csoportmentesség megvonása.
Az említett ügyben született elsőfokú bírósági ítélet kimondta: ahhoz, hogy meghatározhassuk, vajon a kizárólagos beszerzési megállapodások hálózata a 85. cikk – jelenleg 81. cikk – (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik-e, a releváns piacon megkötött hasonló megállapodásokat együttesen kell vizsgálni, és más jogi és közgazdasági megfontolásokat is figyelembe véve kell felmérni, hogy a megállapodások összességének kumulatív hatása meggátolja-e új hazai és külföldi versenytársak hozzáférését a piachoz. Amennyiben ez nem áll fenn, akkor a megállapodások hálózatát kitevő egyes megállapodások nem képesek a fent meghatározott kedvezőtlen hatást gyakorolni a versenyre. Amennyiben úgy találjuk, hogy nehezen hozzáférhető a piac, akkor meg kell határozni azt a mértéket, amennyiben a kérdéses megállapodások hozzájárulnak a kumulatív hatáshoz, és ennek alapján csak azok a megállapodások tiltottak, amelyek jelentősen hozzájárulnak a piac lezárásához. Az ilyen hatások mértékének felmérése során figyelemmel kell lenni a lekötött értékesítési helyek arányára a kevésbé lekötöttekkel szemben, a kötött helyeken értékesített mennyiség arányára a kevésbé lekötöttekéhez képest. Ez a szentencia vélhetően a GVH joggyakorlatában is irányadó lesz.
Feltételhez vagy kötelezettséghez kötött mentesítés
A versenyhatóságok engedélyezési típusú határozataiban – mind a versenykorlátozó megállapodások tilalma alóli egyedi mentesítés, mind a vállalkozások közötti összefonódások engedélyezése körében – olykor feltételeket és kötelezettségeket írnak elő. Az esetek egy része ugyanis olyan ügy, amikor a szóban forgó versenykorlátozó megállapodást vagy összefonódást hatékonysági előnyeire tekintettel nem indokolt megtiltani, viszont az egészséges verseny biztosítása érdekében a hatóság bizonyos magatartást joggal vár el a vállalkozásoktól.
Ennek a célnak az elérésére a közigazgatási jogban két jogintézmény szolgál: a feltétel és a kötelezettség. Előrebocsátandó, hogy a sok hasonlóság ellenére ezek közigazgatási jogi értelme nem feltétlenül egyezik meg a Polgári Törvénykönyvben található fogalommal. E helyütt ugyanis a hatósági határozatok tartalmáról, az eljárás alá vont vállalkozásokra rótt járulékos, kiegészítő jellegű közjogi kötelezettségekről van szó, nem pedig kötelmi jogviszonyról. Sajnálatos módon a magyar államigazgatási jog nem kodifikálta ezt a két jogintézményt, és a magyar közjogban sem mondható bevett gyakorlatnak a feltételt a kötelezettségtől megkülönböztetni. A módosítás most egy jelentős lépést tesz a feltétel és a kötelezettség közötti különbség tudatosítása terén.
Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban ezeknek a mellékkötelezettségeknek az alkalmazása jóval gyakoribb a fúziókontroll terén, az új jogintézmény jelentőségét mi is ott fogjuk ismertetni.
| Visszaélés a gazdasági erőfölénnyel Az antitrösztjog nevezetes tényállása az erőfölénnyel való visszaélés tilalma. A modern versenyjogok nem tiltják a gazdasági erő birtoklását, de az azzal való, a fogyasztókat vagy a versenytársakat sújtó visszaélést szankcionálják. Itt jegyezzük meg, hogy a gazdasági erőfölény nem saját teljesítményen alapuló, hanem szervezeti változással járó, terjeszkedéssel történő eléréséből fakadó problémákat az antitröszt harmadik része, a fúziók ellenőrzése kezeli. Az erőfölény fogalma A Tptv. módosításra megérettnek ítélt 22. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja az eladói, illetve a vevői oldalon jelentkező erőfölény szélső esetét, az adott vállalkozás ésszerű (nem "számottevően kedvezőtlenebb") kikerülési lehetőségének – gyakorlatilag teljes – hiányát fogalmazza meg. Ezt követően a (2) bekezdés határozza meg átfogóan, a közösségi esetjogból átvett módon az erőfölény fogalmát – és az (1) bekezdés ennek részhalmazát képezi. A módosítás rendet tesz a fogalom terén, a korábban a (2) bekezdésben található fogalmat a törvényalkotó főszabállyá teszi, a korábbi (1) bekezdésben foglalt, túl részletes fogalom-körbejárás törlődik. Ez azt jelenti, hogy a jövőben ugyanazzal az erőfölény-fogalommal fog dolgozni a GVH, mint a közösségi versenyjog. E szerint az a vállalkozás van erőfölényes (domináns) helyzetben, aki helyzeténél fogva képes vevőitől és versenytársaitól nagymértékben függetlenül viselkedni. Pontos piaci részesedést – helyesen – továbbra sem alkalmaz a Tptv. Az EU-gyakorlatban – különösen a fúziókontroll terén, ahol az erőfölény fogalom szintén kulcsszerepet visz – a 40 százalék körüli részesedés már megalapozhatja az erőfölényes helyzetet. |