Pazarló hulladékgazdálkodás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 33. számában (2001. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Magyarországon évente mintegy 4-4,5 millió tonna (20-23 millió köbméter) települési szilárd hulladék keletkezik. A termelt mennyiség 85 százaléka szervezett gyűjtéssel lerakókba, illetve - kisebb arányban - égetőkbe kerül, 10 százalék sorsa ismeretlen, s optimista becslések szerint is legfeljebb 5 százalék hasznosul valamilyen formában.

A magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban is erősen pazarlónak számít: egységnyi terméket a nyugat-európai átlagnál 25-30 százalékkal több nyersanyagból (és energiával) állítanak elő, a felhasználható másodnyersanyagot pedig legtöbbször elássák vagy elégetik. Hogy meddig, azt egyelőre nem tudni, ám az bizonyos: a jelenlegi gyakorlat fenntartása - a január elsejétől hatályos hulladéktörvény nyomán megugró hulladékkezelési költségek miatt - hamarosan végképp irracionálissá válik.

Papír: szerény sikertörténet

A leglátványosabb fejlődést kétségkívül a papírgyűjtésben sikerült felmutatni: az országban keletkező hulladék papír közel egyharmada hasznosul, mégpedig kizárólag belföldön. A papír ugyan termékdíjas hulladéknak számít - vagyis a papírból készült termékek megvásárlásakor termékdíjat fizetünk, ami elvileg a gyűjtés és a hasznosítás finanszírozására szolgál -, ennek a ténynek azonban kevés köze van az elért eredményekhez. Magyarországon - a Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) elemzése szerint - a begyűjtés oroszlánrészét kis cégek végzik, amelyek a gyárakat kiszolgáló nagyobb vállalkozásoknak - a Környezetvédelmi Minisztérium által kiválasztott, támogatásban részesülő programgazdáknak - adják át beszállítókként a hulladékot. Számukra ez a rendszer nem előnyös, mert így nem jogosultak a termékdíjra, ráadásul a nagyobb cégek lenyomják az árakat, kiszorítva ezzel a kisebbeket. A legjobban talán a papírgyárak járnak: a begyűjtött mennyiség arányában mentesülnek a termékdíj megfizetése alól, az újrahasznosításért pedig még támogatást is kapnak.

A begyűjtés viszont ennek ellenére működik, ami két tényezőnek köszönhető: a hulladék papír könnyen és tömegesen hozzáférhető, az ára pedig (a papírpiac ingadozásait követve) időről időre csillagászati magasságokba kúszik, lendületben tartva a gyűjtőket, akik évente 240 000 tonna hulladék papírt szednek össze hazánkban, a papírgyárak igénye mintegy 300 000 tonna. A piac legnagyobb szereplője a Duparec Kft. 160 000 tonnával (a cég 140 000 tonnát anyavállalatának, a Dunapacknak szállít). Az itthon begyűjtött mennyiség nem fedezi a gyártók igényeit, a szükséges papír nagyobb részét Németországból és Ausztriából hozzák be. A külföldi hulladék papír pillanatnyilag olcsóbb, mint a hazai: a nyugati országokban már telített a piac, ezért szeretnének megszabadulni a feleslegtől. Ennek leggazdaságosabb módja, ha eladják a szervezetlen begyűjtői hálózattal rendelkező kelet-európai országoknak. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a külföldi hulladék papír minősége jobb, ezért alkalmasabb rostfrissítéshez.

Nagy Tamás, a Hulladék Munkaszövetség szakértője szerint az is nehezíti a hazai alapanyag felhasználását, hogy a belföldi eredetű hulladék papír összetétele bálánként különböző, a papír gyakran szennyezett, s az is előfordul, hogy a beszállítók fémnehezékekkel vagy nedvesítéssel növelik az anyag súlyát. Mivel a legtöbb anyagi és környezetvédelmi problémával a festéktelenítés és a fehérítés jár, a magyar papírgyárak inkább azoknak az úgynevezett újrapapír termékeknek a gyártására állnak rá, amelyekhez ezek az eljárások nem szükségesek (pl. zsákpapír, karton, hullámpapír).

A Papíripari Kutatóintézet igazgatója, Polyánszky Éva szerint a hazai papírgyártók - átlagosan - 70 százalékban hulladék papírt használnak alapanyagként. A világpiaci hulladékpapír-árak 1999-ben 200-600 százalék közötti mértékben emelkedtek, a trendet - némileg tompítva - a belföldi árak is követték. Jelenleg az újságpapírért kilónként 12, a hullámpapírért 20, a fehér irodapapírért 40 forint körül fizetnek az átvevők, ám még ez az árszint sem teszi szükségtelenné az importot.

Gumi: a kerek kudarc

A hazai autósok évente 40 ezer tonnányi gumiabroncsot vásárolnak, amiből az következik, hogy minden évben nagyjából ugyanennyi autógumi-hulladék keletkezik. A felhalmozott, feldolgozásra váró mennyiséget 200-400 ezer tonnára becsülik. Ez a gumihegy minden esztendőben tovább nő: tavaly csupán a használtgumi-termés kevesebb mint felét - 18 ezer tonnát - dolgozták fel: 8 ezer tonnát cementgyárakban égettek el, 5 ezer tonnányit újrafutóztak, a maradékból pedig gumiőrlemény készült.

A hulladékgyűjtést és a -feldolgozást az új autógumik árába beépített - jelenleg kilónként 38 forintos - termékdíjból kellene finanszírozni vagy legalább támogatni. Kosaras Csabánétól, a környezetvédelmi tárca hulladékgazdálkodási főosztályának tanácsosától megtudtuk, 1999-ben 1,9 milliárd forintnyi gumitermékdíj folyt be az államkasszába (a termékdíjbevételeket nem kezelik elkülönítve), ám a gyűjtésre és újrahasznosításra csak alig több mint 130 millió forintot fordítottak. Egy évvel korábban 1,4 milliárdnyi bevétellel 540 milliós ráfordítás állt szemben. A bevétel 2000-ben valószínűleg elérte a 2,3 milliárd forintot, viszont a tervek szerint csak 100-200 milliót költöttek el belőle az eredeti célra.

Dr. Gellér Józsefné, a Gumiabroncsgyártók Magyarországi Egyesületének főtitkára úgy véli: a termékdíjrendszer a használt autógumik esetében nem bizonyult jó megoldásnak. "Évek óta ostromoljuk a tárcát javaslatainkkal - mondja -, ám eddig nem találtunk meghallgatásra. Az állam láthatóan nehezen mond le az adóként működő, vagyis a költségvetést gazdagító termékdíjrendszerről. Jobb ötletnek tartanánk, ha a tényleges feldolgozó- tevékenységet végzők, vagyis a gumihulladékból terméket vagy alapanyagot gyártók kapnák meg a bevételeket, s ők gondoskodnának a begyűjtésről is. Az államnak csupán szabályozó szerepre kellene törekednie, előírhatná például a kötelezően begyűjtendő és feldolgozandó hulladék arányát."

Hasonlóan vélekedik Benyhe Zsuzsa, a Magyar Gumiipari Szövetség főtitkára is, aki az Európában már működő modellek átvételét javasolja. Szerinte a begyűjtést és a feldolgozást a legnagyobb termékdíjfizetők által létrehozott nonprofit szervezetre kellene bízni. Az állam hatásköre optimális esetben csak a kötelező újrahasznosítási arány meghatározására korlátozódik, a pénz felhasználásába már nem szólhat bele. Az Európa felé fordulást más is indokolja: az EU-ban 2003-tól meg kell szüntetni a feldolgozható hulladékok - így a gumihulladék - deponálását vagy elásását, ehhez hamarosan Magyarországnak is alkalmazkodnia kell.

Hazánkban a közelmúltig a "rendezetlen lerakás" volt a legáltalánosabb hulladékeltüntetési megoldás, s ez a hasznosításra vállalkozók dolgát is megnehezíti. Az elhagyott vagy illegális lerakatok felderítésének és felszámolásának költségeire a piaci árak nem nyújtanak fedezetet - hangsúlyozza Sütő Róbert, a használt gumiból másodnyersanyagot (gumiőrleményt) gyártó Gumill Rt. marketingigazgatója. Az alig kétéves cég jelenleg évi 10-12 ezer tonnás feldolgozókapacitással rendelkezik, ám a termelés még csak most van felfutóban. A növekedéshez folyamatosan érkező, olcsó alapanyagra lenne szükség, márpedig hiába van ingyen a használt gumi, a szállítás kilónkénti 5-6 forintos költségét valakinek állnia kellene, mivel egyelőre a feldolgozás során sem keletkezik profit. Javíthatná a hasznosítás jövedelmezőségét a termékdíjakból adható támogatás is, ám annak összege csupán 2 forint 60 fillér kilónként a gyűjtésre, és 6 forint 50 fillér a feldolgozásra.

Körbeszámlázás, dupla támogatás

Veszteséges a gumiüzletág a legnagyobb begyűjtő, a 2000-ben mintegy 20 ezer tonnányi használt gumit összeszedő pécsi Biokom Kft. számára is. A kommunális szolgáltató - Kiss Tibor ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint - a beremendi cementgyárat látja el fűtőanyaggal, így némi pénzt is kap a továbbadott abroncsokért, ám ennek ellenére sem keres az üzleten. Az ügyvezető a hejőcsabai cementmű belépésétől remél változást, oda ugyanis a rosszabb minőségű darabos gumit is le lehet majd adni, s a bővülő kereslet talán felsrófolja az árakat.

A legkevésbé előnyös helyzetben most azok vannak, akik valamilyen terméket próbálnak előállítani a használt gumiból, erre ugyanis nem feltétlenül jár támogatás. Ribácz Gyula, a játszótéri gumitéglákat és egyéb térburkolókat gyártó Flexo-Matic Kft. ügyvezetője azt panaszolja: évente csupán 100 tonnányi alapanyagot tudnak feldolgozni (ennyire van vevő a viszonylag magas árak miatt), pedig a kapacitásuk ennek a háromszorosát is lehetővé tenné. A jelenlegi szabályozás az égetést támogatja a valódi feldolgozással szemben, ami környezetvédelmi szempontból eléggé meglepő - hangsúlyozza.

Bese Erzsébet, a KöM főosztályvezetője is elismeri, hogy a rendszer reformra szorul. Példaként megemlíti: az állami támogatásban bízva ma a gumigyűjtők a körbeszámlázás módszerével is élnek, emiatt a tárca ugyanarra a mennyiségre néha többször is fizet. Emiatt (is) 2001 második felében várhatóan módosítják a termékdíjak rendszerét a támogatási szempontokkal együtt.

Áttörhetetlen üvegfalak

A szelektív hulladéküveg-begyűjtés még csak szerény próbálkozásnak tekinthető, amit ráadásul a feldolgozókapacitás szűkössége is nehezít. Az üveghulladék-feldolgozással is foglalkozó gyárak az alacsony átvételi árakat magas minőségi igényekkel párosítják, ezzel szinte lehetetlenné téve a lakossági hulladékból származó üveg újrahasznosítását. A gyűjtést végző vállalkozások nehéz helyzetben vannak: a drágán összegyűjtött üvegtől csak jókora veszteséggel lehet megszabadulni - foglalja össze a jelenlegi helyzetet Nagy Tamás, a már említett Hulladék Munkaszövetség szakértője. Sommás megállapítása szerint ma a keletkező (és begyűjtött) üveg csomagolóanyaggal (magyarán az italos- és konzervesüveggel) gyakorlatilag nincs mit kezdeni.

Az összes termékdíjas csomagolóanyag-fajta közül az üveg esetében a legalacsonyabb - 10 százalék alatti - az a hányad, amit az állam a bevételekből visszaforgat a gyűjtésre és a hasznosításra. Pontosabban kizárólag a gyűjtésre: az üveghulladék feldolgozására ugyanis - amint ezt a környezetvédelmi tárca hulladékgazdálkodási főosztályán megtudtuk - egyáltalán nem adnak támogatást. Ennek meg is van a következménye: a hazai üveggyárak évek óta nem dolgoznak fel begyűjtött üveget, alapanyag-szükségletüket termelési üveghulladékból fedezik.

Az öblösüveggyárak közül a sajószentpéterit a privatizáció után az amerikai tulajdonos bezárta, a kisebb észak-magyarországi üzemek pedig - az elvileg szintén potenciális átvevőnek számító orosházi gyárral együtt - olyan szigorú minőségi feltételeket támasztanak, amelyeket a gyakran szennyezett, kupakkal és címkével együtt érkező lakossági üveggel aligha lehet teljesíteni.

Jelenleg három konzorcium - az alföldi, a dunántúli és az észak-magyarországi - gyűjti be a hulladék üveget. Hogy mit csinálnak vele, az pontosan nem tudható - a dunántúli konzorciumhoz tartozó Biokom Kft. például Lengyelországba szállítja, mások a telephelyen tárolják, jobb időkre várva.

Egy minapi felmérés szerint Budapesten 8 hulladékudvar veszi át - ingyen - az üveghulladékot, olyan hely azonban nincs, ahol pénzt is adnának érte. A reménytelennek látszó helyzetben reménysugár, hogy a szakemberek tesztelik azt a Svédországban és Kanadában már bevált technológiát, amely útépítési alapanyaggá alakítja az - akár szennyezett - üveget. Az üzem nem kerülne többe 100-150 millió forintnál, ami aprópénz az üveg után fizetett termékdíjhoz képest.

A műanyagból nehezen lesz műanyag

A legtöbb műanyag szinte korlátlanul újrahasznosítható - elvben, mivel a gyakorlatban a keletkező hulladékmennyiség alig egytizede hasznosul. A környezet- és pénzkímélő újrafeldolgozás legfőbb akadálya, hogy a hazai gyártók - hatósági kényszer híján - nem hajlandók gyártmányaik (alap)anyagának pontos összetételét közölni. Márpedig e nélkül a gyűjtés és az újrahasznosítás nehézkes, hiszen például a PET-palackok őrleményéből kiválóan exportálható granulátumot gyártó gépsor gyorsan felmondja a szolgálatot, ha klórtartalmú műanyaggal "találkozik".

A műanyagból műanyagot lehet gyártani, a maradékot pedig el lehet égetni. Horváth István, a műanyag-hasznosítással foglalkozó tinnyei Holofon Kft. vezetője szerint a szelektív gyűjtés és a jelölés hiánya alaposan megnehezíti a vállalkozók dolgát: a vegyes műanyagból csak kisebb fajlagos értékű termékeket - például szőlőkarót, járólapot, játszótéri eszközöket - lehet készíteni. A szakember úgy tudja: idehaza nyolc-tíz vállalkozás foglalkozik műanyaghulladékok hasznosításával, ám a megfelelő "nyersanyag" beszerzése legtöbbjüknek gondot jelent, miközben az országot elárasztják a Nyugatról érkező - gyakran szintén hulladékból, ám állami támogatással készülő - műanyagok.

Horváth István, aki a Hulladékgazdálkodók Országos Egyesülete (HOE) műanyagos szakosztályának vezetője is, úgy véli: a műanyag-feldolgozás problémái is elsősorban anyagi természetűek. A hasznosítás előfeltételének számító szelektív lakossági gyűjtés túlságosan drága - nemcsak a piaci árakhoz, de a kilónként 5 forintos begyűjtési, illetve 17 forintos feldolgozási támogatáshoz képest is. Olaszországban csak a begyűjtést 100 forintnak megfelelő összeggel dotálják, ami már jobban megközelíti a reális költségeket, és illeszkedik a feldolgozott termékek világpiaci árszintjéhez - jegyzi meg.

A műanyagipar egyébként évente 1,5-2 milliárd forint termékdíjat fizet, ám ebből csak 100-200 millió forint jut a hulladékkezelés finanszírozására. Nem csoda, ha az évi 200 ezer tonna körüli műanyaghulladéknak kevesebb mint a 10 százalékát sikerül újrahasznosítani.

Elektronikai szemét

Az egyik leggyorsabban növekvő az elektronikai hulladékféleség, aminek döntő részét a számítógépekben, számítástechnikai eszközökben (nyomtató, szkenner stb.), híradás-technikai berendezésekben, telefonközpontokban, -készülékekben és ipari gépek vezérlőszekrényeiben található nyomtatott áramkörök, transzformátorok, elektronikus részegységek, valamint az elhasznált fényforrások adják. Ez a termékkör - a hazai szabályozás alapján - veszélyes hulladéknak számít. Napjainkban nagyjából 1,2 millió számítógépet használnak az országban, és ennek megközelítőleg egyharmada elavult, régi típus. Még rosszabb az arány a televízióknál: 100 háztartásra 112 készülék jut, ezek jelentős része korszerűtlen, s a televíziós műsorsugárzásban bekövetkezett változások (kábeltévé, PAL norma stb.) és a nagyfokú elhasználtság miatt hamarosan szintén hulladékká válnak - derül ki a HUMUSZ elemzéséből.

A helyzetet súlyosbítja a - sokszor illegális - hulladékimport: a nyugat-európai hulladékudvarokból a kidobott berendezések gyakran minden válogatás nélkül (használt műszaki cikként) Magyarországra kerülnek. Így vagy úgy, évente mintegy 70 ezer tonna elektronikus hulladék keletkezik.

Az elektronikai hulladékok kezelése rendkívül bonyolult. A fő probléma, hogy nagyon sokféle, különböző felépítésű és anyagú termék létezik, így erősen vegyes összetételű hulladék képződik. Az újrahasznosítás alapfeltétele a szétválogatás, ez azonban elvileg csak a vas vagy a nemesfémek esetében gazdaságos. A legolcsóbb kezelés az automatizált válogatás (darálást követően durva osztályozás és újrahasznosítás), vagy a lerakással, égetéssel történő ártalmatlanítás. Egy számítógépben 6-8-féle fém, azok 20-30 különböző vegyülete, sokfajta műanyag, különböző üvegféle található. Az alapos szétszerelés idő- és munkaerőigényes, ezért drága. A manuális szétszerelést és "alapos" válogatást követő újrahasznosítás csak kisipari méretekben, leginkább az elmaradott országokban lehet kifizetődő. Nagyipari hasznosítás például a "shredderezés", amelynek során az elektronikai hulladékot apróra őrlik, és fajsúly, illetve méret szerint elkülönítik az alkotóelemeket.

A használt készülékeket - az erre specializálódott cégek többsége - veszélyes hulladékként veszi át, amit ártalmatlanítani kell, ennek díja gépenként 80-200 forint között mozog. Az összes hasznosított mennyiséget a szakértők 20-30 tonnára becsülik. Az újrahasznosítás céljából gazdaságosan kinyerhető anyagok eltávolítása után a megmaradt törmelék eltüntetésének módja az égetés vagy a lerakás. Az előbbire Győrött vagy Dorogon, az utóbbira többek között Aszódon van lehetőség.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére