Háttér nélkül a "zöld ipar"

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 33. számában (2001. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszteri kinevezése előtt a magyar környezetvédelmi ipar megerősítését nevezte a tárca előtt álló egyik legfontosabb feladatnak. Ám sokak szerint ő a negyedik, aki megpróbálkozik ezzel és akinek beletörik majd a bicskája. A magyar környezetvédelmi ipar ugyanis igen gyenge, s növekedésének legfőbb akadálya, hogy termékeire alig van kereslet. A piaci igényt a jelenleginél jóval szigorúbb környezetvédelmi jogszabályok teremthetnék meg, a szigorítás viszont kívül esik egy kormánytag kompetenciáján. Egyelőre tehát maradnak a különféle támogatások, amelyekkel eddig sem sikerült áttörést elérni.

Ismeretlen szereplők

A tárca minisztereket túlélő, mindenkori álláspontja szerint a környezetvédelemben érdekelt kis- és középvállalkozások megerősítése elsősorban pénzkérdés. Magyarországon - a minisztérium nyilvántartásai alapján - csaknem 2000 környezetvédelmi szolgáltatással (is) foglalkozó vállalkozás tevékenykedik. Egy részük csupán ügynöki munkát végez - például nyugati víztisztító berendezéseket árul -, egy másik hányad azonban ténylegesen "termel": talajt fertőtlenít, bányaterületeket rehabilitál, veszélyes hulladékot kezel, illetve eszközt vagy technológiát állít elő e tevékenységekhez. A "zöld ipar" legtöbb képviselőjének működését pontosan még a minisztériumban sem ismerik, és az információáramlás a másik irányban sem működik: a cégek sokszor a létező támogatási lehetőségekről - mindenekelőtt a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) és a Gazdaságfejlesztési Alap pályázati forrásairól - sem tudnak.

A KöM "létszámbecslése" egybevág a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) adataival, a szervezet szerint is mintegy 2000 vállalkozás foglalkozik Magyarországon a környezetszennyezést csökkentő technológiák, berendezések fejlesztésével és gyártásával, illetve a kibocsátás csökkentését elősegítő szolgáltatásokkal. Ha csak a gyártókat - vagyis a klasszikus környezetvédelmi ipar cégeit - vesszük számba, legfeljebb 200-300 cég sorolható közéjük. Az iparág árbevételének 50 - a gyártók esetében 80 - százalékát külföldi hátterű (többségében 100 százalékig külföldi tulajdonban álló) vállalkozások teremtik elő.

Székely Anna, a KSZGYSZ ügyvezetője azt állítja: a környezetvédelmi és a gazdasági tárca évek óta szorgalmazza a hazai környezetvédelmi ipar megerősítését - az előbbi 1999-ben, az utóbbi 2000-ben készített új koncepciót az iparág támogatásáról - egyelőre kevés eredménnyel. A két minisztérium pályázati forrásokat is nyújt (2000-ben a 28 milliárd forintos környezetvédelmi alap öt százalékát lehetett az ipar igényeinek kielégítésére fordítani, és ilyen címen a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzathoz is lehetett pályázni), az oktatási tárcához tartozó OMFB pedig a környezetvédelmi technológiák fejlesztését támogatja.

A legnagyobb megrendelő az állam

A szakmai szövetség mellett a megrendelői oldal sem látja rózsásnak az iparág helyzetét. Az egyik legnagyobb hazai kommunális szolgáltató, a pécsi Biokom Kft. igazgatója elmondta: a piacon jelen vannak ugyan a magyar gyártók is - a hulladékgyűjtés és -szállítás kellékeit például magas színvonalon gyártják hazánkban -, ám nem a hazai cégeké a meghatározó szerep. A piac egyelőre nem kínál fejlődési lehetőséget: a hulladékhasznosítás háttéripara még fejletlen, a környezetvédelmi előírások pedig nem eléggé szigorúak, hogy tömeges keresletet teremtsenek például füstgázmosókra vagy víztisztítókra. Ezt a véleményt osztja Nagy Tamás, a Hulladék Munkaszövetség szakértője is: szerinte igény még nincs, szükség azonban volna a magyar környezetvédelmi ipar - többek között a hulladékból termékeket előállító vállalkozások - megerősítésére. Ehhez a HUMUSZ sajátos filozófiát is társít: minden országnak magának kell megbirkóznia a "szennyese" eltakarításával, s rendelkeznie kell az ehhez szükséges ipari háttérrel.

Az iparág legnagyobb megrendelője ma az állam. Ennek oka, hogy a potenciális ügyfelek közül az önkormányzatok egyelőre keveset költenek környezetvédelemre (s ha mégis, azt jórészt állami pénzekből teszik), a vállalkozók pedig szigorú szabályozók híján szintén a környezetvédelmi kiadásokon spórolnak. Székely Anna ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett: az EU-csatlakozásig 2500 milliárd forintnyi környezetvédelmi beruházásra lesz szükség, ám félő, hogy - erős hazai cégek híján - az ebben rejlő profit elhagyja az országot.

Nem kell a számítógép-törmelék

A háttéripar hiánya jelenleg a hulladékszektorban a legszembetűnőbb. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. által működtetett hulladékudvarokba tavaly kétszázhatvan tonnányi válogatott, újrahasznosítható hulladékot vittek be a budapestiek, ami az összesnek alig pár százaléka. A cég elemzéseiből kimutatható, hogy a háztartásokból kikerülő szemét nagyjából harmada-negyede újra feldolgozható volna, de az FKF Rt. már azokat a vállalkozásokat is nehezen találta meg, amelyek legalább az előbbi mennyiséget hajlandók hasznosítani.

Különösen nehéz partnert keresni a speciális (például a háztartásokban képződő veszélyes) hulladékok összeszedéséhez. A veszélyes kategóriába tartozó elektronikai hulladék ártalmatlanítását történetesen alig néhány cég végzi Magyarországon. A Nagykátán működő Kaszikó Bt. évente több száz tonna veszélyes hulladékot kezel, ebből - bár nagyobb kapacitással rendelkeznek - csak mintegy 15 tonna az elektronikai hulladék. A cég megpróbál minél több hasznosítható anyagot kinyerni, így megfelelő minőség esetén számítógép-törmeléket ingyen is átvesznek (a legtöbb helyen a leadásért fizetni kell). A Müllex Körmend Kft. többek közt a szombathelyi Philips gyár hulladékait dolgozza fel, ám a cég a főváros számára - mivel messze van - elérhetetlen. Nincs könnyebb helyzetben az FKF az üveghulladékkal sem, amit a budapestiek szintén leadhatnak a hulladékudvarokban. Erre azonban jelenleg egyáltalán nincs feldolgozókapacitás.

Fókuszban a megújuló energia

A környezetvédelmi ipar elitjéhez azok a cégek tartoznak, amelyek az iparág csúcstechnológiájának számító megújuló energia ágazatban tevékenykednek. Ilyen például a Dunasolar Napelemgyártó Részvénytársaság, amelyet az USA-beli Energy Photovoltaics Inc. (EPV) of New Jersey és a Magyar Fejlesztési Bank alapított 1997-ben. A budapesti Dunasolar Rt. - az európai piac egyik legnagyobbjaként - valódi napelemeket gyárt, azaz nem egyszerű napenergiás vízmelegítőket, hanem a napsugárzásból közvetlenül elektromos áramot előállító, nagy megbízhatóságú, mozgó alkatrész nélküli berendezéseket. Jelenlegi gyártási kapacitásunk 2,5 MW évente, de az Európában tapasztalható nagy keresletre támaszkodó termelésbővülés következtében 2001 végére elérhetik a 10 MW-ot. A vállalat a "háztartási" napelemek mellett napenergiás erőművi rendszereket, kisfeszültségű (napenergiával működtethető) lámpákat, valamint napelemes (egyéb áramforrást, illetve rendszeres karbantartást nem igénylő) vízszivattyúkat is gyárt.

A környezetvédelmi iparhoz sorolhatók azok a vállalkozások is, amelyek környezetkímélő, szennyezéscsökkentő technológiákat fejlesztenek, illetve értékesítenek más vállalkozások számára. E cégek egy része - mintegy 200 vállalkozás - a Tisztább Termelés Magyarországi Központjába (TTMK, amely egy hasonló célú nemzetközi szervezet magyarországi tagja) tömörülve tevékenykedik. A szervezet célja - saját hitvallása szerint - "a gazdasági és környezeti hasznokat együttesen kínáló, megelőző megoldásokat előnyben részesítő technológiák, termelési eljárások, módszerek és módszertanok bemutatása és elterjesztése Magyarországon", természetesen nem karitatív, hanem nagyon is üzleti alapon.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére