Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 33. számában (2001. január 1.)

 

A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint piacán – annak ellenére, hogy az elmúlt hónap során a hazai deviza elszakadt az intervenciós sáv aljától – nem történt komolyabb esemény. November közepétől december közepéig a forint -2,00 és -1,70 százalék között helyezkedett el. A forint azért mozdult el az intervenciós sáv aljáról, mert egyrészt év vége volt, és a magyar állampapírba befektetett külföldiek realizálták a profitjukat, azaz eladták az állampapírt, és devizát vettek rajta. Másrészt a novemberi inflációs adatok a külföldi befektetőket egyelőre nem biztatták arra, hogy ismét magyar állampapírba fektessenek. (Ha semmilyen rendkívüli esemény nem történik a hazai és a nemzetközi gazdasági és politikai életben, akkor az idén a magyar állampapírok lassú, de biztos hozamcsökkenése várható.)

Decemberben a bankközi devizapiacot mindinkább év végi hangulat jellemezte, ami abban nyilvánult meg, hogy egyre kevesebb résztvevő mellett egyre kisebb volumenben kereskedtek. Az év vége közeledtével a bankközi devizapiacon a vételi és az eladási árak közötti különbség szélesedett. Előfordulhatott, hogy a dollárelszámolásban importáló vállalatok az árfolyamkockázatuk csökkentése érdekében tervezett lefedezéseiket – a bankközi devizapiaci árak szélesedése miatt – csak előnytelenebb árfolyamokon tudták végrehajtani.

1 309,32 302,89 302,92 302,02 265,05
4 304,60 301,09 301,29 300,00 265,05
5 302,66 296,86 296,86 299,77 265,12
6 301,75 296,88 301,53 299,81 265,15
7 302,24 296,95 297,11 296,40 265,10
8 299,49 295,35 298,27 299,18 265,25
11 300,81 297,60 300,81 299,97 265,29
12 303,02 299,20 302,37 300,73 265,39
Forrás: BRIDGE

A főbb devizák kamatai nem változtak az elmúlt időszakban, vagyis november közepétől december közepéig. A makroökonómiai adatok továbbra is lassuló amerikai gazdaságot és enyhe inflációs nyomás alatt működő Európát mutattak.

Az Egyesült Államokban a kamatok stagnálása, illetve enyhe csökkentése várható, ha folytatódik a gazdaság lassulása. Európában hosszú távon az euró további jelentősebb gyengélkedése (a múlt évihez hasonlatos) nem várható, az olajárak világpiaci ára is kedvezően alakulhat az idén, s ez felszabadíthatná az inflációs veszélyek alól Európát.

A British Bankers Association bankközi kamatai (LIBOR) és a főbb részvénytőzsdék indexei
2000. 12. 12. USD GBP DEM CHF JPY EUR
1 hónap 6,71125 5,99375 4,97500 3,42667 0,82500 4,97500
2 hónap 6,63000 5,99375 4,96750 3,42833 0,71500 4,96750
3 hónap 6,58000 5,99000 4,96438 3,43500 0,62125 4,96438
6 hónap 6,46500 5,96359 4,95688 3,45833 0,56750 4,95688
9 hónap 6,39313 5,94078 4,95000 3,48000 0,55750 4,95000
12 hónap 6,35125 5,93453 4,95000 3,49833 0,55625 4,95000
11. 16.-
12. 12.
DJIA DAX CAC-40 FTSE  HANG-SENG BUX
New York Frankfurt Párizs LONDON Hongkong Budapest
nyitó ár 10,681 8,137 6,976 6,223 6,438  7,776
maximum 10,917 8,229 6,976 6,312 6,483 7,886
minimum 10,292 7,964 6,343 5,763 6,070 6,613
záró ár 10,768 8,011 6,733 6,077 6,370 7,886
változás % 0,81 -1,55 -3,48 -2,35 -1,06 1,41
Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY

A tőzsdék – mind az amerikai, mind az európai – nem találták az elmúlt időszakban a megfelelő irányt. Szélesebb sávban mozogtak, de nem sikerült egyik irányba sem kitörniük.

A forintkamatok december közepén november közepéhez képest lényegében semmit sem változtak. A december közepi forintkamatok legfeljebb néhány bázisponttal tértek el az egy hónappal korábbitól. Az irányadó repokamatok változatlanok maradtak. A BUBOR, a Budapest Interbank Offered Rate és az állampapírhozamok pedig néhány bázispontos eltérést mutattak.

Az infláció novemberben 0,5 százalékkal, éves szinten pedig 10,6 százalékkal emelkedett. Az állampapírhozamok az infláció vártnál valamivel rosszabb alakulása miatt sem emelkedtek. Elvileg az infláció további növekedése már nem várható.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve márkajegyzések
2000. 12. 12. HUF
kamat %
Repokamatok BUBOR % Állampapír
hozam %
EUR/HUF
FWD
USD/HUF
FWD
passzív % aktív %
Overnight 11,50 9,75 13,75 11,61 - - -
1 hét 11,65 - - - - 265,60 303,85
2 hét 11,75 11,75 - - - 265,95 304,15
1 hónap 11,80 - - 12,00 - 266,70 304,80
2 hónap 11,85 - - - - 268,15 306,15
3 hónap 11,80 - - 12,10 11,75 269,50 307,40
6 hónap 11,65 - - 12,01 11,72 273,90 311,00
1 év 11,60 - - - 11,69 282,50 318,30
2 év - - - - 11,31 - -
3 év - - - - 10,91 - -
5 év - - - - 10,27 - -
10 év - - - - 9,09 - -

Összefoglalónk elejére kívánkozik, hogy az elmúlt időszakban az euró nem került újabb mélypontra az amerikai dollárral szemben. Sőt november végétől határozott és régen látott és várt erősödést mutatott. Az erősödés 0,84-ről indult, majd 0,87 és 0,8950 között konszolidálódott.

Mi lesz az EURO/USD paritás az idén? Mikor lesz trendforduló? Ismét 1 fölé megy az euró, vagy előbb lemegy 0,8 alá, s egy szűkebb sávban fog elhelyezkedni? Ezeket találgatják a közgazdászok és a befektetők. A piaci tapasztalat – ami nem tudományos ismeret – azt mutatja, hogy trendforduló akkor következik be, amikor egy devizával szemben az egész népes véleményalkotó és üzletelő sereg egy nézeten van. A kérdés azonban még nyitott.

legmagasabb legalacsonyabb záró USD/HUF EUR/HUF
16 306,83 306,28 306,47 307,19 263,51
17 307,60 306,69 307,36 308,44 263,90
20 311,42 307,15 310,85 310,67 263,88
21 312,85 309,41 311,55 310,72 264,33
22 313,96 310,13 313,46 312,57 264,15
23 314,07 311,68 312,85 312,66 264,01
24 315,58 311,61 315,09 314,75 264,61
27 315,78 313,07 314,30 314,69 264,59
28 315,37 310,16 310,16 310,50 264,73
29 311,18 308,71 308,91 307,84 265,02
30 309,70 306,00 308,27 304,97 264,90
2000. december
Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon
EUR/HUF árfolyama a bankközi devizapiacon MNB devizaárfolyamai
november

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!