Láncreakció

Helyezkedés a gyorséttermek piacán

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 32. számában (2000. december 1.)

 

A nyolcvanas években kevesen gondolták, hogy a Nyugat mételyének tartott Coca-Cola után alig néhány év alatt a hamburger is meghódíthatja Magyarországot. Az elmúlt évtizedben azonban szinte minden jelentős gyorséttermi lánc betelepedett hazánkba, s a többség nem is csalódott. Ma e hálózatok boltjai szinte egymásba érnek nemcsak Budapesten, hanem a nagyobb városokban is, ám megjelentek a kisebb hazai vállalkozások is, amelyek megpróbálnak borsot törni a nagyok orra alá.

 

Magyarországon először – az önkiszolgáló éttermek mellett – a Taverna Vendéglátó Vállalat látott fantáziát az egységes arculatú gyorsétkezdék létrehozásában. A City Grill üzletek hamar kedveltté váltak a fővárosban, ám mindössze 1-2 évig prosperáltak, mert olyan versenytárs, a McDonald's jelent meg a piacon, amellyel szemben a szerény magyar kezdeményezésnek nem sok esélye volt. Az amerikai multicég első magyarországi éttermét 1988 áprilisában a Régiposta utcában nyitotta meg, amit nemsokára a hálózat egészének legszebb boltja címet is elnyerő üzlet követett a Nyugati pályaudvaron. A társaságnak jelenleg 73 étterme van, többségük franchise-rendszerben működik. Hanes Wuchterltől, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. marketingigazgatójától megtudtuk, a társaság – 31 saját üzemeltetésű étterme mellett – jelenleg 30 franchise-partnerrel dolgozik, közülük többnek már két, sőt három üzlete is van.

Magyar beszállítók

A McDonald's hálózat 4000-4500 alkalmazottat foglalkoztat, tavaly 50,6 millió vendég összesen 16,275 milliárd forintot hagyott náluk szendvicsekért, üdítőkért, desszertekért. Branislav Knezevic, a társaság ügyvezető igazgatója szerint a legjobb úton haladnak, hogy forgalmukat a tavalyihoz hasonlóan 20-22 százalékkal növelvén, meghaladják a 18 milliárd forintos árbevételt. A vállalat az elmúlt tíz évben több mint 100 millió forintot fordított étterem- és infrastruktúra-beruházásokra, emiatt az idén sem fognak tudni nyereséget elkönyvelni, ám veszteségük jelentősen elmarad majd a tavalyi 1,6 milliárd forinttól. Továbbra sem mondanak le a terjeszkedésről. A társaság az alapanyagok 90 százalékát már hazai beszállítóktól vásárolja. Olyan termékeket vesz csak át, amelyek a folyamatos tesztelések alatt egyenletesen kiváló minőségűek. A McDonald's régiónkban lévő éttermeiben tavaly 40 millió német márka értékű magyarországi alapanyagot használtak fel, ez az összeg az idén 10 százalékkal gyarapodik.

A McDonald's magyarországi sikerét látva a versenytársak is gyorsan felbukkantak nálunk. Az ugyancsak hamburgerre specializálódott Burger King 1991-ben jött Magyarországra. A franchise-jogot a Burger Kingtől megszerző Fusion Befektetési Rt. a budapesti után hamar éttermet nyitott Szegeden, ám azóta is csupán ez az egyetlen vidéki üzlete van az időközben 13 tagúra bővült hálózatnak. Sümegi László ügyvezető igazgató elmondta: tavaly több mint 5 millió vendéget szolgáltak ki; az elmúlt tíz évben sikerült megőrizni törzsvásárlóikat, sőt, a fő „hamburgerevő" 18-35 éves korosztály mellett folyamatosan emelkedik a 35-45 életév közötti vendégeik száma is, ők a Burger King leglojálisabb vendégcsoportja.

Gyerekcsábítás A legtöbb gyorsétterem valamilyen módon igyekszik megkedveltetni magát a legfiatalabbakkal. Ám a kölyökmenükhöz járó ajándékok sikere időszakos. A közelmúlt nagy slágerének kétségkívül a Burger King Pokémon-figurái bizonyulnak, ám előbb-utóbb jön egy újabb, csábító szereplőket felvonultató rajzfilm. A Pizza Hutnál szívesen emlékeznek azokra a napokra, amikor özönlöttek hozzájuk a Csillagok háborúja első részének életnagyságú figuráit megtekinteni a gyerekek – magukkal hozván az egész családot. A gyermekek „elcsábításáért" talán a McDonald's tesz a legtöbbet. Szinte folyamatosak az akcióik, a családi délutánok, sőt, az éttermek külön kis zugaiban rendszeresek a születésnapi zsúrok is.

Hamburger után pizza

A marhahúspogácsás szendvicsek után új ízeket s formákat hozott a Pizza Hut, bár e hálózat tagjai nem hasonlítanak a hagyományos gyorséttermekhez. A magyarországi forgalmazási jogokat birtokló Kentucky Systems Kft. augusztus végén adta át a 22. éttermét Miskolcon, s még az idén megjelenik a cég Debrecenben és Nyíregyházán is, jövőre pedig a fővárosban, a MOM Parkban nyílik újabb Pizza Hut. A tavalyi évet 2,5 milliárd forintos árbevétellel záró vállalkozás egy-egy új üzlet kialakítására 100-110 millió forintot fordít. Meghonosították a csirkeszendvicseket is: a már gyorséttermi jegyeket viselő Kentucky Fried Chicken (KFC) étteremből három van hazánkban. Alapanyagaik 75 százaléka magyar beszállítóktól érkezik, alkalmazottaik száma meghaladja a 800-at.

Az Oktogonon, a Burger Kinggel szemben – azóta itt már a McDonald's is jelen van – nyitotta első magyarországi üzletét a Wendy's. Három étterme mellett az év végéig két újat szeretne nyitni, az egyiket az Astoriánál – ahol szinte mindegyik konkurens (még a Pizza Hut is) jelen van -, a másikat a Kőbányai út-Könyves Kálmán körút sarkán. Kühne Kata, a franchise-jogot jegyző Wendco Kft. üzemeltetési igazgatója elmondta: a tervek szerint évente 3-4 új éttermet adnak át Budapesten, vidéken viszont csak azt követően kezdenek majd terjeszkedni, miután kiépül a 15-20 étteremból álló alaphálózat. Ma még alig támaszkodnak a hazai beszállítókra, egyelőre ugyanis nem gazdaságos a rendkívül szigorú minőségi követelmények betartásával gyártott alap- és segédanyagokat Magyarországon megrendelni. Ez persze a hálózat bővülésével fokozatosan változhat.

Egy európai merész terve

Az idén egy új szereplő is feltűnt a hazai piacon: a Quick augusztus elsején adta át első üzletét a fóti Cora bevásárlóközpontban. A vállalkozás a nagy amerikai cégek komoly európai vetélytársának tekinti magát, ennek megfelelően a ügyvezető igazgató, Luc Thibaud merész terveket vázolt fel: az idén a Westend City Centerben, a soroksári Auchanban, valamint a miskolci és a budakalászi Corában üzletet nyitó társaság 2002 végéig 40 éttermet felvonultató hálózatot szeretne kiépíteni, amivel szerintük az övék lesz Magyarország második legnagyobb gyorséttermi lánca.

Nem speciálisan gyorsétkeztető cég a Duran, mely a rendkívül étvágygerjesztő kirakataiban sok-sok apró szendvicsfalatot kínál. (Ők elsősorban a nagy osztrák bevásárlóközpontokból lehetnek sokaknak ismerősek.) Ma már a magyar fővárosban is van két üzletük, ám egyelőre a forgalmuk döntő része a különféle eseményekre rendelt szendvicsekből származik.

A magyar piacon nemcsak a multik versenyeznek egymással, több kisebb hazai vállalkozás is ringbe szállt. A Csirkefogó-üzletek egy Szent István körúti húsboltból „indultak", ahol csirkés szendvicseket is vehetett a karajért betérő vásárló. Ám itt, s később, a Deák téren megnyílt második üzletükben a mai napig lehet nyers húst is kapni.

Vacsora házhoz szállítva

A házhoz szállítást Magyarországon a Pizza Hut vezette be, nyomában sorra nőttek (nőnek) ki a földből a hasonló szolgáltatásra vállalkozó pizzériák. A fővárosban igen sikeres volt az Il Treno, ám fényét némiképp beárnyékolja a franchise-rendszerben működő, már-már a Pizza Hut méretét elérő Don Pepe. E céget, amely a pizzákon kívül egyéb ételeket is szívesen házhoz szállít, Szeidl Tamás, a Pizza Hut üzleteit működtető Kentucky Systems ügyvezetője is komoly konkurenciának tartja.

Ma már a pizzások és hamburgeresek vetélytársai a kínai gyorséttermek is. A távol-keleti különlegességeket – gyakran borsos áron – kínáló nagy kínai éttermek mellett egyre több a kifőzdeszerű gyorsétkezde, amely szinte verhetetlen árakon ajánl kétfogásos menüket – akár házhoz szállítva is.

A görög-török gasztronómia kedvelőit váró éttermekből is egyre több nyílik országszerte. A gyrost, kebabot kínáló büfék legtöbbje külföldi vállalkozó kezében van – egy-egy vendéglős általában több étteremmel is büszkélkedhet.

Big Mac-index A világ talán legnépszerűbb szendvicse a Big Mac, így nem véletlen, hogy a közgazdaságtan egyik fontos mutatójának lett a névadója. A Big Mac-index azt mutatja, hogy az adott országban hány órát kell dolgoznia – átlagfizetésért – egy foglalkoztatottnak az áhított falatért. A McDonald's szendvicsének sikere persze a konkurenciát is tettekre sarkallta. A Burger King ezért rukkolt elő a „kétkezes hamburgerrel", a Whoperrel, ráadásul a Burger King szendvicsei nem platnin, hanem lángon pirulnak – szól hozzánk csábítón a reklám. A Wendy's üzletek a hamburgerek formájában hoztak újat: szigorú megkötés, hogy a húspogácsának itt négyzet alakúnak kell lennie, emellett a fűszerezése is erősebb. A Wendy'sben a vendég maga állíthatja össze salátáját, s újdonságnak számított a chili és a héjában sült krumpli is. A Quick az úgynevezett „európai ízvilágot" akarja fevonultatni, így például hamburgereit többféle zsemlében adja, s egyedüliként kínál eszpresszókávét és kapucsínót. Sőt, termékpalettájára a magyar Túró Rudi is felkerült. A Pizza Hut sokat ad arra, hogy a vendég valóban vendégnek érezze magát. Még a teljesen üres étteremben is meg kell várnunk, amíg kijelölik asztalunkat és odakísérnek, ami persze ellentmond a gyorsétkeztetés aranyszabályának, de itt nem is ez a fontos. A nagyon éhes vendég választhatja a pizzaszeletet áruló pultot is...

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!