Integrációs versenyfutás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Hol tartanak a csatlakozási tárgyalások?

Megjelent a Cégvezetés (archív) 31. számában (2000. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Az Európai Unió várhatóan kisebb csoportokban veszi fel a jelölteket. A többieknél korábbi csatlakozás nemcsak nemzeti szinten hoz hasznot, de a nemzetközi és regionális színtéren is helyzeti előnyhöz juttatja az érintett országokat. Hol tart a verseny az első helyekért?

Jelenleg tizenhárom európai ország vár bebocsátásra az Európai Unióba. Emellett a délkelet-európai államok egész sora foglalkozik a felvételi kérelem benyújtásának gondolatával. Egyelőre azonban még nem ismert, mikor és ki lépheti át elsőként az Unió kapuját. Mindössze azt tudjuk, hogy a felvételi folyamat szabályai szerint a csatlakozási tárgyalásokat az Unió külön-külön folytatja le a tagjelöltekkel és - elméletileg - felvételükről azok egyéni felkészültsége alapján dönt.

Rugalmas határok

Az elmúlt év végéig úgy látszott, hogy az EU valóban elismeri az egyéni teljesítményeket, a jelentkezők közötti különbségeket. Erre utalt a hat legfelkészültebb jelentkező, Cseh-, Észt-, Lengyel- és Magyarország, Szlovénia, továbbá Ciprus kiemelése az Európai Tanács 1997 decemberi döntése nyomán. Az Unió újabb, két évvel későbbi döntésével azonban megszűntek a merev határok az „élenjárók" és a tárgyalási körből addig kimaradt másik hatos csoport (Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Málta) között. Lehetővé vált - amint ezt az Unió részéről ki is nyilvánították -, hogy megfelelő felkészüléssel, gyors fejlődéssel a korábban második vonalba szorultak felzárkózhassanak az első csoporthoz, illetve nem megfelelő teljesítmény esetén a hajdani „kiemeltek" visszacsússzanak a „futottak még" kategóriába. Törökország ugyancsak a felvételre várók egyike, kérelmének elbírálása azonban jóval régebben folyamatban van, és elsősorban politikai feltételek hiányoznak a tagság elnyeréséhez.

Továbbra is nyitott tehát a kérdés, hogy kik lesznek a „befutók". Bizonyosan azok a jelöltek, amelyek a leggyorsabban eleget tesznek a tagsági követelményeknek, és a felvételi tárgyalások lezárásaként kidolgozzák a csatlakozási szerződést. E két elemet csaknem egyenértékűnek tekinthetjük. Mert bár az EU és tagállamai továbbra is azt állítják, hogy a tárgyalások lezárását mindenekelőtt a jelöltek tagsági követelményeknek való megfeleléséhez kötik, ennek ellentmondani látszanak az összevonást eredményező, politikai megfontolások. Utóbbiak éppen azt sejtetik, hogy hátrébb sorolódik a minőségi követelmény. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a jelölteknek belső felkészülésük erősítése mellett más eszközökkel is törekedniük kell a tárgyalások mielőbbi lezárására.

A felvételre várók között - kimondva-kimondatlanul - már a kezdetektől egészséges verseny folyt. A politikai faktor térnyerésével viszont a csatlakozási tárgyalások ütemének, illetve lezárásának kérdése - a jelöltek egymás közti viszonylatában is - jelentőségteljesebbé vált. Nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy ki milyen gyorsan lesz képes - fokozatosan lezárva az egyes fejezeteket - eljutni a csatlakozási szerződésig. Ez pedig a versengés felgyorsulása mellett óhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy valamelyest veszítenek jelentőségükből a tartalmi kérdések. A teljesítmény-központúság ugyan nem szűnik meg, de a korábbiaknál markánsabb szerep jut a tárgyalási stratégiának és taktikának, a gyors lezárásra való törekvésnek - ha nem is „minden áron". Nem véletlen, hogy a jelöltek nagymértékben az egyes tárgyalási fejezetek lezárásával mérik a sikert, ezt tálalják a közvélemény elé.

E versenyről az érintettek nem szívesen beszélnek. A színfalak mögött azonban követik mások előrehaladását, ki hol áll, mennyi fejezetet „pipálhatott ki". A mellékelt táblázat bemutatja a korábban kiemelt „5+1"-es csoport, és azon belül az egyes jelöltek jelenlegi helyzetét. Kitekintésünket megelőzően azonban vissza kell kanyarodnunk oda, hogy az 1999-es helsinki döntésekkel megkezdődött a két csoport összeolvasztása.

Lezárt fejezetek

Ma sem jogi, sem technikai oldalról nincs meghatározó különbség a tizenkét ország kezelése között. A közösségi joganyag átvilágítása már a második körösöknél is lezajlott. Az év első felében sor került a 29 érdemi fejezet egy részének megnyitására, sőt lezárására is. Szlovákia, Lettország, Litvánia és Málta 8-8, míg Bulgária 6, Románia csak 5 fejezet tárgyalását kezdhette meg. Viszont ezek közül Málta hetet gyorsan le is zárt. Szlovákia 6, a két balti állam és Románia 5-5, Bulgária pedig 4 fejezeten jutott túl.

Bár a „rázósabb" témák még nem kerültek napirendre, az előrehaladás üteme mindenképpen figyelemre méltó. Amint az is, hogy e hat ország esetében az Unió mert élni a differenciálás eszközével, hiszen nem Bulgárián és Románián, hanem a közösségi döntésen múlt, hogy velük a párbeszéd csak kevesebb területen indulhatott el.

A táblázat és a fenti adatok alapján - csak a számokat tekintve - viszonylag tetemesnek mutatkozik az eltérés a két csoport között a megnyitott, illetve lezárt fejezeteket illetően. A különbség azonban nem tekinthető meghatározónak, különösen akkor, ha szem előtt tartjuk, hogy a korábban kiemeltek több mint két éve tárgyalnak, miközben a második kör tagjai csak az év elején ülhettek tárgyalóasztalhoz.

Emellett az „élenjárók" sem zártak le valóban fontos fejezeteket, a második csoport egyes tagjai aránylag gyorsan felzárkózhatnak hozzájuk. Éppen a második csoport esetében tapasztalható „szétzilálódás", illetve az „5+1"-ek viszonylagosan kiegyenlített helyzete arra enged következtetni, hogy ma még nem a teljes tizenkettes körön belüli differenciálás, hanem csak a leggyengébbek mérsékelt leszakadása megy végbe. Más szavakkal, nem a valóban kiemelkedőek tudnak elrugaszkodni a többiektől, hanem „összezár" az egyre bővülő élboly, s legfeljebb a leggyengébbek maradnak el.

Mint az „5+1"-ek helyzetét bemutató táblázat jelzi, valamennyien megnyitották az összes érdemi tárgyalási fejezetet. (Az utolsó kettő megvitatása a tárgyalások végső szakaszára marad.) A legtöbb fejezetet Ciprusnak sikerült lezárnia (16-ot), míg Cseh- és Észtország 13-13, Szlovénia 12, Lengyel- és Magyarország 11-11 fejezetnél könyvelhetett el sikert.

Ciprus megugrása nem meglepő, hiszen a csekély lélekszámú szigetország Kelet-Európát jóval megelőzve illeszkedett be a nyugat-európai gazdasági-politikai környezetbe. Gazdasági fejlettsége, integrációs alkalmazkodása a többieknél előbbre tart. E tekintetben érdekes módon a második csoportbeli Máltával vethető egybe.

A vizsgálódást a közép- és kelet-európai „Ötökre" szűkítve megállapítható, hogy a lezárt fejezetek között nincs teljes átfedés. Miközben akadnak mindenki számára könnyűnek bizonyult, kiiktatható kérdéskörök, addig a bonyolultabbak - nevezzük úgy: „középnehéz" fejezetek - között van némi szóródás.

Például velünk ellentétben a csehek sikeresen túljutottak az áruk szabad áramlása, a vámunió és a külkapcsolatok című fejezeteken. Igaz, az Unió még nem fogadta el pénzügyi ellenőrzési rendszerük érettségét. Észtország ugyancsak nálunk hamarabb jutott túl a tőke szabad áramlása, a vállalati jog és a külkapcsolatok kérdésein, de itt is nyitott maradt a pénzügyi ellenőrzés fejezete. Szlovénia egyedül a vállalati jog fejezetével zárt le többet, mint hazánk. Lengyelország velünk azonos számú területen verekedte át magát; annyiban nem teljes az átfedés, hogy Varsó túljutott a külkapcsolatokon, de „fennakadt" a halászaton.

Az egyes fejezetek lezárása csak egyik eleme az egyéni teljesítmények értékelésének. Nem tükrözi azonban azt, hogy a meglévő problémák mit is jelentenek, milyen horderejűek. Újabb támaszt nyújthatnak a vizsgálódásnál az egyes jelöltek által előterjesztett derogációs kérések. Tehát az, hogy az egyes felvételre várók milyen területeken kértek időszakos felmentést (derogációt) a közösségi jogi rendelkezések teljesítése alól.

Derogációs kérelmek

A kérdés taglalása előtt hangsúlyozni kell, hogy a derogációs igények beterjesztése nem kapcsolható közvetlenül egy-egy jelölt gazdasági fejlettségéhez vagy „gazdagságához". Miközben kétségtelen, hogy egy kevésbé fejlett és kisebb forrásokkal rendelkező állam nehezebben vagy lassabban tesz eleget bizonyos közösségi követelményeknek (például a környezetvédelmi előírásoknak), a beterjesztett derogációs igények számát sokkal inkább az általános gazdasági-társadalmi és ezen belül különösen a jogharmonizációs felkészültség határozza meg.

Minél előbbre tart egy ország az Unióhoz való igazodásban, annál kevesebb területen kell átmeneti mentességet igényelnie. Hacsak - és itt szólhatnak közbe politikai megfontolások - a gyorsabb felvétel reményében nem a valós nemzeti adottságok és szükségletek, a felkészültség mértékének tükrében, hanem a fejezetek mielőbbi lezárását szem előtt tartva kerül sor az igények megfogalmazására.

A vizsgált hat jelölt közül Lengyelország kérte a legtöbb derogációt, megközelítőleg hetvenet. Utána viszonylag mérsékelt a szóródás, hiszen a többi közép-európai állam 30-40 ilyen kérést vagy fenntartást jelzett. Közöttük Magyarország - közel 40 igénnyel - áll a legközelebb Lengyelországhoz. Ismét Ciprus válik ki a sorból, mivel derogációkéréseinek száma nem éri el a húszat sem. Ciprustól eltekintve az „Ötök" többnyire ugyanazokban a fejezetekben igényeltek átmeneti intézkedést.

Valamennyiük számára a mezőgazdasági, a környezetvédelmi, a közlekedési és a szociális területek tűnnek a legnehezebbeknek. A derogációs kérések közel felét - és ez általánosnak tekinthető - az első két említett fejezetben terjesztették elő a jelöltek. Valamennyien szükségesnek tartották az átmeneti intézkedéseket a pénzügyi szolgáltatások, a tőkemozgások és az adózás terén. Ezen túl már találunk eltéréseket. A felvételre várók többsége számára gondot jelent az áruk szabad áramlása, az energia és a vámunió kérdésköre, ahol általában egy-két kérés fogalmazódik meg.

Maguk a derogációs igények kevésbé okoznak meglepetést, mint az ilyen kérések hiánya. Erre példa a közlekedés fejezete. Miközben Magyarország itt több mint fél tucat derogációs igényt jelzett, a többiek - Lengyelország kivételével - nem vagy csak egy-egy kérdésben látnak e téren problémát. Vajon az eltérést a magyar közlekedési ágazat (alul)fejlettsége indokolja? Aligha. Valószínűbbnek tekinthető - s itt mutatkozik meg ismét a tárgyalásokra való felkészülés, illetve a követett taktika kérdése -, hogy egyes jelöltek vagy nem tudták pontosan felmérni a vállalásokkal járó kötelezettségeket, vagy túlbecsülik saját teljesítőképességüket, netán ma még felbecsülhetetlen áldozatokat hoznak a fejezetek és a tárgyalások mielőbbi lezárása érdekében.

Így például a lengyel gazdaság relatív elmaradottsága, nem utolsósorban az ország és a gazdaság méreteiből is fakadó nagysága ismeretében a 70 derogáció nemhogy soknak, de igencsak visszafogottnak tekinthető. Amint a Magyarországnál fejlettebb, de felkészülésében, jogharmonizációját tekintve elmaradottabb Szlovénia, vagy a kisebb, de kevésbé fejlett Észtország kéréseinek a száma is kevesebbnek tűnik a vártnál és a reálisan feltételezhetőnél.

Gyanakvó közösség

Részben az elmaradt derogációs kérések teszik gyanakvóvá a közösség tagjait. Emiatt számos olyan fejezetet nem sikerült lezárni, ahol a jelöltek nem tartottak igényt átmeneti intézkedésre. Ugyanakkor vannak területek - ilyen a személyek szabad mozgása -, ahol az Unió maga kezdeményezi a derogációk alkalmazását.

A tárgyalások során - éppen a korántsem egyértelmű közösségi magatartásra válaszoló - taktikázás különböző formában befolyásolja az egyes jelöltek helyzetét. Azok, melyek a tényleges igényeket pontosan megnevezve, tehát - természetesen nem megfeledkezve a tárgyalási stratégia és taktika bizonyos elemeiről, de mégis - nyíltabb sisakkal mennek a tárgyalásokra, hátrányba kerülnek a partnereket elbizonytalanítókkal szemben. Utóbbiak ugyanis nemcsak valós helyzetükről nem kívántak még számot adni, de - miután többnyire kinyilvánították azon jogukat is, hogy a tárgyalások későbbi szakaszában újabb kérésekkel állhassanak elő - további bizonytalansági tényezőt vittek a folyamatba az Unió szempontjából. Ez pedig - hiába folynak a megbeszélések kétoldalú alapon - azzal fenyeget, hogy az Unió hozzáállása, kétkedése, gyanakvása, esetleg negatív reakciója kihat valamennyi jelöltre.

Összességében: a jelenlegi helyzetben végső következtetések levonására nincs lehetőség. Tekintve, hogy még nem kezdődtek el a valóban érdemi tárgyalások, a középnehéz és nehéz fejezeteknél csak az első, tapogatódzó egyeztetéseken vannak túl a felek, nem könnyű megjósolni, miként alakul az összetömörülő élboly sorsa, illetve mely tárgyalási taktikát követők számítása válik be.

E körülmények között - az egyértelműen nyílt sisakos politikát folytató - Magyarország számára egyetlen út járható: minden erejével a felkészülésre, a minőségi feltételek teljesítésére kell összpontosítania és - támaszkodva a kiépített, biztos alapokra - a mielőbbi csatlakozást kell szorgalmaznia.

A csatlakozási tárgyalások állása 2000 nyarán az „5 + 1"-es országcsoport esetében

Fejezet címe

Magyarország

Lengyelország

Csehország

Szlovénia

Észtország

Ciprus

1. Az áruk szabad áramlása

•

•

¤

•

•

•

2. A személyek szabad mozgása

•

•

•

•

•

•

3. A szolgáltatások nyújtásának szabadsága

•

•

•

•

•

•

4. A tőke szabad áramlása

•

•

•

•

¤

•

5. Vállalati jog

•

•

•

¤

¤

¤

6. Versenyjog

•

•

•

•

•

•

7. Mezőgazdaság

•

•

•

•

•

•

8. Halászat

¤

•

¤

¤

¤

¤

9. Közlekedéspolitika

•

•

•

•

•

•

10. Adózás

•

•

•

•

•

•

11. Gazdasági és Pénzügyi Unió

¤

¤

¤

¤

¤

¤

12. Statisztika

¤

¤

¤

¤

¤

¤

13. Szociálpolitika és foglalkoztatás

•

•

•

•

•

¤

14. Energia

•

•

•

•

•

•

15. Iparpolitika

¤

¤

¤

¤

¤

¤

16. Kis- és középvállalatok

¤

¤

¤

¤

¤

¤

17. Tudomány és kutatás

¤

¤

¤

¤

¤

¤

18. Oktatás és képzés

¤

¤

¤

¤

¤

¤

19. Távközlés és információs technológiák

¤

¤

¤

¤

¤

¤

20. Kultúra és audiovizuális politika

•

•

•

•

•

¤

21. Regionális politika, a Kohéziós Alap és a strukturális eszközök koordinációja

•

•

•

•

•

•

22. Környezetvédelem

•

•

•

•

•

•

23. Fogyasztóvédelem, a fogyasztó egészségének védelme

¤

¤

¤

¤

¤

¤

24. Bel- és igazságügyi együttműködés

•

•

•

•

•

•

25. Vámunió, vámjog

•

•

¤

•

•

¤

26. Külkapcsolatok

•

¤

¤

•

¤

¤

27. Kül- és biztonságpolitika

¤

¤

¤

¤

¤

¤

28. Pénzügyi ellenőrzés

¤

¤

•

¤

•

¤

29. Pénzügyi és költségvetési rendelkezések

•

•

•

•

•

•

30. Intézmények            
31. Egyebek            

• = Tárgyalás alatt
¤ =
Ideiglenesen lezárva

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére