Inflációs hullámvasút

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

A fékezés néha súlyos áldozatokat követel

Megjelent a Cégvezetés (archív) 31. számában (2000. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Az infláció alakulása a gazdaság meghatározó kérdésévé vált az utóbbi tíz évben. A korábbi 40 százalékos mérték mára tíz százalék körülire szelídült, innen nehezebb a lefelé araszolás. Gazdaságunk nyitottsága okán inflációelemzéskor a szokásosnál több szempontot kell figyelembe venni.

 

A nyolcvanas években az infláció eleinte csak mérsékelten, majd egyre erőteljesebben felgyorsult. Az áremelkedések első csúcspontja 1991 nyarára esett, ekkor 38 százaléknál is nagyobb volt az előző év azonos hónapjához viszonyított áremelkedés. Az 1994 eleji rövid életű mélypontot (17 százalék) először fokozatos, majd rendkívül gyors ütemű áremelkedés követte 1995-ben, ekkor a maximum 31 százalék volt. Ezután hol alig változó (1997), hol rendkívül gyors (1998) inflációmérséklés következett, majd 1999 májusában érte el az áremelkedés az évtized mélypontját (8,9 százalék), azóta a „nagy hullámvasút" „kis hullámvasúttá" alakult. Várhatóan az infláció üteme 2000-ben nem különbözik nagyon az 1999-estől, és csekély a remény, hogy 2001-re lényeges, a korábbi évekéhez hasonló csökkenést tudjunk elérni.

Visegrádi hegymenet

A visegrádi országok mindegyikében súlyos infláció kísérte a gazdasági-politikai átmenetet. Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban is huzamosabb ideig magas maradt az infláció, Csehországban és Szlovákiában pedig aránylag gyorsan mérséklődött. Az utóbbi 3-4 évben a magyarországi inflációs folyamat viszonylag kedvezően alakult a többi CEFTA-tagországéhoz képest: nálunk még az idén is valamelyest csökken az éves átlagos árindex, a többi országban minden bizonnyal emelkedés várható. Az előrejelzések szerint 2000 végére továbbra is Csehországban lesz a legalacsonyabb az infláció üteme (3-4 százalékos), Lengyelországban, Magyarországon és Szlovéniában 9 százalék körüli dinamizmust ér el az általános áremelkedés, míg Szlovákiában két éve erősen szárnyal az árindex, erre az évre 12 százalék fölött várható.

Kétszintű árak

A kilencvenes években valódi kétszintűség alakult ki a termelői és fogyasztói árak között, s ebben a kereskedelmi árrés jelentős (és szükséges) emelkedése játszott fontos szerepet. A másik tényező, amelyik a termelői és a fogyasztói árindexek eltérő meredekségét befolyásolta, az, hogy a fogyasztói árakban korábban meglevő támogatások túlnyomó részét megszüntették, valamint az energia- és üzemanyagárak jóval közelebb kerültek a világpiaci árszinthez, vagy el is érték azt. A szolgáltatási szektor erősen nyomott árai is magukhoz tértek, bár itt egyes területeken az árkontroll még érezhetően működik. Végül, az eltérő ütemek oka az adózási módosításokban keresendő, azaz számos termék bekerült az áfakörbe, a kedvezményes adókulcsot felemelték, és egyes termékeket a 25 százalékos kulcshoz soroltak. Emellett számos más, fogyasztást terhelő adót vezettek be (fogyasztási adó, jövedéki adó, termékdíjak), amelyeket rendszeresen emeltek is.

A mezőgazdasági termékek körében az árolló erőteljesen szétnyílt. A mezőgazdaság termelési viszonyai között ez könnyen ment, mivel a felvásárlás lényegesen centralizáltabb volt, mint az elaprózódott termelés.

Az ipari és az építőipari termelőiár-növekedés a fogyasztói árindexhez hasonlóan 1991-95 között a kezdeti csökkenésből a konszolidáció időszakában növekedésbe fordult, majd 1995 óta fokozatosan mérséklődik. Az ipari termelői árindex - a fogyasztói árindexhez hasonlóan - 1999 második felében kezdett ismét erőteljesen emelkedni. Tavaly még az éves átlagos árindex 5,1 százalék volt, de 1999 decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyított emelkedés megint 8,2 százalék volt. Az ipar termelői - főként a belföldi értékesítési - árindexe hónapról hónapra növekszik, az átlag mögött pedig „szétszakadt" az ipari alágazatok viszonylag egységes korábbi árindexe.

A kőolaj-finomítás alágazat, valamint a kőolajszármazékokat felhasználó vegyipari ágak, szerényebb mértékben a gumi- és a műanyagipar belföldi értékesítési árindexe mozgatja az ipari átlagot.

BÉRKÉRDÉS Eléggé súlyos feltétel a bérek nominális növekedése. Az év első hét hónapjában 113 százalék a bruttó és 111 százalék a nettó havi átlagkereset növekedése a nemzetgazdaságban. Mivel az ütem gyorsul, ezért a jegybank által az inflációs cél eléréséhez szükségesnek tartott nominális bérnövekedést erősen meghaladják majd a tények. Igen valószínű, hogy még a költségvetési szféra keresetnövekedése is meghaladja a 8-9 százalékot. A bérkiáramlást vizsgálva megállapítható, hogy bizonyos szakképesítéseknél vagy egyes területeken (pl. a feldolgozóiparban és a piaci szolgáltatásoknál) a foglalkoztatás kínálati korlátokba ütközik, ennek pedig erős bérfelhajtó hatása van. A feldolgozóipari területeken a termelékenység gyors növekedése miatt a bérinfláció veszélye csekély, a piaci szolgáltatások ismét gyorsuló drágulása viszont az emelkedő költségekkel (bér, energia, üzemanyag) magyarázható. 2000-ben várhatóan a bérinflációs hatás kisebb lesz, mint egy évvel ezelőtt (főként a költségvetési szektorra igaz ez).

Árhatás

A világpiacon a kőolaj ára (és bizonyos mértékig a földgázé is) az elmúlt 2 évben a 10 éves mélypontról 10 éves rekordmagasságokba emelkedett. Az IMF statisztikái szerint 1998-99-ben éves átlagban 40 százalékkal emelkedett az olajár. Ez a drágulás eléggé viharos volt, mivel már 1999 folyamán kétszeresére ugrott az olaj hordónkénti ára. A várakozásokkal ellentétben a drágulás nem állt meg, és az idén is folytatódott. A hazai külkereskedelmi statisztika szerint 1999-ben a kőolajimport 1 tonnája dollárban számítva 45 százalékkal, forintban számítva 64 százalékkal emelkedett.

A számokból is látszik, hogy a dollár árfolyamának erősödése szintén hatást gyakorolt a forintban mért kőolajárakra, illetve végső soron minden dollárért importált termék árára. Ez a második, világpiaci indíttatású hatás, amely erősen befolyásolta a belföldi árakat.

Az infláció nekilódulása azonban egyáltalán nem csak külső okokra vezethető vissza. Az 1999-es fordulópont és az idei, illetve a jövő évi infláció tényezőinek feltárásához a megelőző évek - és főként 1998 - inflációs folyamatait kell áttekinteni.

1995-98 között éves átlagban 4-5 százalékponttal mérséklődött az éves átlagos árindex, sőt 1998-ban a havi indexek is rendkívüli mértékben, mintegy 8 százalékponttal csökkentek. Ez a zuhanás két tényezőnek tudható be, nevezetesen a világpiaci energiaárak csökkenésének és a hazai élelmiszerárak 1998 második félévétől kezdődő visszaesésének. Változatlan kőolajár mellett az éves átlagos árindex 1998-ban kb. fél százalékponttal, változatlan élelmiszerárak mellett az éves átlagos árindex 1999-ben mintegy másfél százalékponttal lett volna magasabb. A kőolaj- és az élelmiszerárak párhuzamos emelkedése, valamint az áttételes hatások miatt az infláció lefékeződése 1999 nyarán megtorpant. Ezzel feltételezhetően új szakasz vette kezdetét a hazai inflációs folyamatokban.

Monetáris politika

A monetáris politika alapvető célja az infláció mérséklése. Az inflációellenesség tettenérhető az 1995-től bevezetett árfolyamrendszerben. Az viszont eléggé ellentmondásos, hogy amikor a kormányzat túlzottan ambiciózus antiinflációs célt fogalmaz meg (és amikor sokáig ehhez ragaszkodik a nyilvánvaló folyamatok ellenére), a jegybanknak a törvényi kötelezettségei miatt ezt az inflációs prognózist kell elfogadnia a monetáris politika formálásánál. Így a jegybank az évente nyilvánosságra hozott monetáris politikai irányelveiben igen óvatosan fogalmaz, és általában számos feltétel megvalósulásához köti a bejelentett monetáris politikai változtatásokat.

A 2000. évi monetáris politikai irányelvekben a jegybank a kormány 6-7 százalékos inflációs prognózisát akkor látta teljesíthetőnek, ha

  • a bérek 8-9 százalék körül növekednek,
  • az államháztartás hiánya nem haladja meg a GDP 3,5 százalékát,
  • a folyó bevételek és kiadások nominális szintje a költségvetési tervezetnek megfelelően alakul,
  • a hatósági árak emelkedése átlagosan nem haladja meg a 6 százalékot,
  • a kőolaj világpiaci ára 18 dollár hordónkénti ár körül alakul és
  • az Európai Unió növekedési kilátásai javulnak.

E feltételek fennállása esetén lehet a havi leértékelési ütemet mérsékelni.

Látható, hogy a folyamatok bizonyos része a feltételeknek megfelelően alakult. A költségvetés hiánya nagyon kedvező, de a folyó bevételek nominális szintje a magasabb infláció miatt meghaladja a tervezettet. A hatósági árak emelkedése is a feltételnek megfelelő, sőt az EU kilátásai inkább javulóak, de a kőolajár messze meghaladja a prognózist, és félő, hogy ez nemcsak az EU, de a teljes világgazdaság növekedési kilátásait rontja.

ÜZENETVÁLTÁS A monetáris politika eléggé beszorított, eszközei erőtlenek. Éppen ezért elgondolkodtató a jegybanktanácsnak az a döntése, hogy 2000 hátralevő hónapjaiban változatlanul hagyja az utoljára áprilisban csökkentett havi leértékelési ütemet. Ez az üzenet azt sugallja, hogy az inflációs folyamatokban előreláthatóan nem lesz kedvező irányú változás. A jó költségvetési helyzet és a megfelelő finanszírozás miatt a jegybank fellépett a külföldi kockázati (forró) tőke beáramlásával szemben, ami a monetáris politikában a kamatok és reálkamatok erőteljes csökkentését jelentette. Az idei fizetésimérleg-adatok jelzik, hogy eléggé visszafogottan érkeznek Magyarországra a portfólióbefektetések. A reálkamatok csökkentése azonban a belföldi, lakossági megtakarítások növekedésének lefékeződését is eredményezi. Ha a rendkívül gyors hitelállomány-emelkedést is ideszámítjuk, akkor a nettó megtakarítások növekménye az idén lényegesen alatta marad a tavalyinak. A megtakarítások elmaradása tükröződik a fogyasztás növekedésében. Mindez természetesen inflációs hatású, az élelmiszerek iránti kereslet kismértékű élénkülése bizonyos piaci hiányjelenségekkel párosulva azonnal lehetőséget teremtett az élelmiszerárak igen gyors növekedésére.

Az infláció és a várakozások

A 2000. évi költségvetés összességében szigorúnak tekinthető. Az inflációra gyakorolt hatás mérsékelt, így például a fix összegű adók is csupán 7 százalékkal emelkedtek, és érezhető a kormányzat igyekezete, hogy a keresetek ne változzanak 8 százaléknál nagyobb mértékben. Az év elején igencsak visszafogták a nyugdíjak emelését, és a hatósági áras termékek és szolgáltatások drágulását is erősen korlátozták. Emlékezetes, milyen szigorúan léptek fel a villamos energia és a gázár emelése ellen, a tömegközlekedési tarifák változásánál, és adminisztratív-politikai ráhatással próbálták elérni, hogy a Mol Rt. ne emelje a világpiaci árakkal párhuzamosan a belföldi árakat.

Az árak ily módon történő fékezése indokolt lehet akkor, ha még nagy a valószínűsége a közeli visszarendeződésnek. Ennek azonban kevés jele látszik, és ezáltal ismételten elszakadnak egymástól a belföldi és a nemzetközi energiaárak. (Hasonló lépésre példa az 1992-es év, amelyet drasztikus energiahordozóár-emelés követett.)

Az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása miatt az utóbbi fél évben érezhetően módosultak az inflációs várakozások. Míg az 1995-től alkalmazott árfolyam-politika a fokozatosan mérséklődő ütemű leértékeléssel visszafogta a várakozásokat (főként 1998-tól kezdve) és magát az inflációt, mára azonban olyan csekély ennek a hatása, hogy alig-alig képes befolyásolni a várakozásokat. Azok csillapítása csak hiteles monetáris politikával lehetséges. Ám ameddig a kormányzat a valóságostól ennyire eltérő inflációs prognózist közöl, addig nem várható, hogy a lakosság és a gazdálkodók el is higgyék, és ahhoz alkalmazkodjanak. A várakozások mérséklése szempontjából már késő volt a tarthatatlan 6-7 százalékos prognózis feladása és 8-9 százalékos infláció előrejelzése. A korábbi tapasztalatok alapján a most közölt értéket sem hiszik el, és ugyanez érvényes a jövőre megadott adatokra is.

Az infláció legfontosabb tényezői azt jelzik, hogy a dezinflációs folyamat megtorpant. Főként a külföldről importált infláció és a mezőgazdasági árolló szükségszerű zárulásának, kisebb részben a bérek (reálbérek) és a kereslet hatására a fékezés lelassult. Az első hét hónap adatai az élelmiszereket kivéve valamennyi fogyasztóiár-csoportnál arra utalnak, hogy az idei áremelkedés mégiscsak mérsékeltebb lesz a tavalyinál.

Pénzromlás az idén s jövőre

A fogyasztási cikkek fontosabb főcsoportjainál - az élelmiszereket kivéve, amelynek súlya körülbelül 25 százalék - lelassult az infláció. Várhatóan az év végére az 1999. és a 2000. év árváltozásai közötti különbség valamelyest növekszik, az élelmiszereknél még inkább. A hatósági körbe tartozó termékeknél igen kicsi lesz a 12 hónapos indexek közötti különbség, míg az „egyéb cikkeknél, üzemanyagoknál" jóval nagyobb. (Az üzemanyagok területén tavaly 38 százalék volt a 12 havi index, az idén feltételezhetően nem lesz több 25 százaléknál.)

A fogyasztói árindex összetevőinek súlyozott átlaga alapján 2000-re 9,4 százalék körüli átlagos áremelkedés várható. Az év végi (december/december) index remélhetőleg 9 százalék alatt lesz.

Várhatóan valamivel kedvezőtlenebb gazdasági helyzetre számíthatunk 2001-ben. A GDP növekedése ugyan gyors lesz, de összességében nem éri el az idei ütemet. A fizetési, de főként a kereskedelmi mérleg deficitje erősödik. A választások előtti évben - szokás szerint - megugrik a költségvetési hiány. Amennyiben a politika által megígért keresetnövekedés vásárlóerőként megjelenik, akkor erősödő keresleti infláció alakul ki.

Tőzsdei, pénzpiaci bizonytalanságot, esetleges kamatemelkedést vált ki majd az új jegybankelnök beiktatása. Remélhetőleg a kijelölt utódot a kormányfő mielőbb megnevezi, mivel csak ebben az esetben lehet pénzpiaci zökkenők nélkül a váltást lejátszani.

A monetáris politika ereje gyengül (legalábbis az első fél évben), mivel az irányítás változik. 2001-ben a csúszó leértékelés eléri a havi 0,1 százalékot, ekkor ténylegesen felvetődik az árfolyam-politikai váltás gondolata. Feltételezhetően az lenne a legegyszerűbb és a folyamatok biztonságát növelő módszer, ha a csúszó leértékelés havi ütemét a jegybank nullán tartaná, meghagyva a lehetőséget a bármikori beavatkozásra.

Nem célszerű az árfolyamsáv kinyitása sem, mivel ez megnövelné az exportálók és az importálók kockázatát, valamint tágabb lehetőséget nyújtana a nagy tőkeerejű befektetők forint elleni spekulációjára. A jegybank számára a semlegesítés bármelyik esetben igen költséges lenne.

Számításaink szerint az élelmiszer-árindex az első fél évben még magas marad, emiatt az éves átlagos árindex az ideihez hasonlóan alakul, azonban év végére lecsökkenhet 6 százalékra.

A központi szabályozású árak körében mérsékeltebb lesz az emelkedés, mint 2000-ben: a költségvetés 6-7 százalékkal valorizálja az adótételeket, kivéve az üzemanyagok fix összegű jövedéki adóját. A világpiaci energiaárak csak nagyon nagy bizonytalansággal jelezhetők előre: 2001-re további kismértékű emelkedés prognosztizálható, ami főként az áthúzódó hatásból és kis részben a piaci folyamatokból származik. A szolgáltatási árindex gyorsulása is megáll, mivel az azt befolyásoló költségek mozgása is mérséklődik.

A ruházati termékek és a tartós fogyasztási cikkek körében igen mérsékelt drágulás várható. Ennek oka egyrészt az importversenyben, másrészt a feltételezéseink szerint hamarosan némileg erősödő euróárfolyamban keresendő. Bár a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet erős, a piaci túlkínálat és a sok szereplő miatt nem várható érdemi áremelkedés.

A fentiekből 8 százalék körüli árindex adódik, ami mintegy másfél ponttal kisebb, mint a várható idei érték.

A kalkulált lassulást azonban számos feltételezés bástyázza körül. Az első bizonytalansági tényező természetesen az energia világpiaci ára. A kőolaj esetleges további érezhető változását az árindexek azonnal közvetítik a fogyasztás felé. Politikai okok miatt várhatóan nem foglalkoznak a gázárrendszer megvitatásával és módosításával, a villamos energia árát is csak szűk határok között lehet majd emelni.

Az önkormányzatok is csak visszafogottan emelik az általuk szabályozott (lakbér, víz, csatorna, szemétszállítás) szolgáltatások árát.

Az infláció további csökkenését a költségvetési és a jövedelempolitika, továbbá az inflációs várakozások lehűtése segítheti. A csökkenés fundamentális alapjai a stabilizálódó világpiaci energiaárakban, a mérsékelt reálbér-emelkedésben, az irányított árakban és az importált infláció várható változásában rejlenek. A gazdasági növekedés, a termelékenység gyors javulása anélkül tesz lehetővé érezhető reálbér-emelkedést, hogy az komolyabb inflációs veszéllyel járna. Összességében a hazai termelékenység gyorsabban emelkedik, mint a reálbér, főként az iparban. Az idén, de várhatóan a jövő év első felében is, az ipar belföldi értékesítési árindexe meghaladja majd a fogyasztói árindexet.

A fogyasztói árindex változása 7 hónap alatt (százalék)
 

1999. júl. (1998. dec. = 100)

2000. júl. (1999. dec. = 100)

Fogyasztói árindex

108,3

106,7

Élelmiszerek

103,3

108,0

Szeszes ital-dohányáru

109,2

108,1

Ruházkodási cikkek

103,2

101,3

Tartós fogyasztási cikkek

102,8

100,2

Háztartási energia

105,9

105,3

Egyéb cikkek, üzemanyagok

112,8

106,6

ebből: üzemanyag

122,4

113,6

Szolgáltatások

113,0

106,7

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére