Egymásra licitálnak

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 31. számában (2000. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Jelenleg Magyarországon mintegy ötszáz magángaléria, kereskedő-, illetve aukciós ház foglalkozik műtárgy- és régiségkereskedelemmel. A Bizományi Áruház Vállalat 1989-ig monopolhelyzetet élvezett, a privatizációt követően alakult jogutódja azonban - legalábbis a műtárgy-értékesítés legreprezentatívabb formáját, az aukciókat illetően - mára elvesztette piacvezető pozícióját.

 

Az utóbbi tíz évben rohamosan gyarapodott e sajátos piac szereplőinek a száma, s 2000-ben az aukciók összforgalma szerény becslések szerint is meghaladja a tíz évvel ezelőtti érték hússzorosát, azaz a 4 milliárd forintot. Amint azt Wein Miklós, a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. lakberendezési és aukciós üzletágának igazgatója elmondta, körülbelül 2,5 milliárd forintos éves műtárgy-kereskedelmi forgalmukból csupán 400 millió forint származik árverésekből.

Év végi csúcs

Az eladók és a vevők egyaránt tudják: az aukció a műtárgy-kereskedelem legszínvonalasabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó formája, amelyre - ahogyan a többi kereskedelmi ágra, formára is - jellemző a szezonalitás. A kereskedőházak igyekeznek egymással egyeztetni az időpontokat, így a csúcsidőszakban, november 20-tól december 20-ig minden napra jut egy árverés.

Az aukciók sikere attól függ, hogy a kereskedők milyen tárgyakat bocsátanak árverésre. A műtárgyak kiválasztásában, értékük megítélésében ugyan szubjektív szempontok is érvényesülnek, általános szabálynak mégis az tekinthető, hogy koruknál, mívességüknél, származásuknál, egyediségüknél fogva különleges alkotások kerüljenek kalapács alá.

A kikiáltási árat Nyugaton többnyire úgy határozzák meg, hogy alsó és felső határok között megbecsülik a tárgy értékét, és az alsó érték 50 százalékán indítják meg a licitálást. Nálunk a kikiáltási ár általában a reális érték 70-80 százaléka. Ez az összeg alkalmas arra, hogy megindítsa a versengést, amelynek eredményeként a közönség úgymond felhúzza az árat a reális értékig, sőt sokszor jóval a fölé.

A kereskedők a tárgyakat az aukciók megnyitása előtt reprezentatív vagy (kamaraárverések esetében) egyszerű, csak a legfontosabb információkra szorítkozó katalógusokban, kiállításokon, továbbá az interneten szerepeltetik, így az érdeklődők idejekorán kiválaszthatják azokat a műremekeket, amelyek megszerzéséért küzdeni akarnak.

Aukciós házak éves forgalma 1999-ben
Árverőház Árverések száma Leütési összár (M Ft)

Kieselbach

4

730,9

Polgár

9

476,8*

Nagyházi

13

622,5

Mű-Terem

3

563,8

Blitz

3

361,2

BÁV

9

276,9

Belvárosi

3

130,3

Villás

2

28,4

P & F

12

25,3

Debrecen

1

19,4

*696,8 (-120) = 476,8

Állandó résztvevők

Az aukciók közönsége jobbára állandó. A gyűjtők és a kereskedők szinte mindegyik árverésen megjelennek. Amellett, hogy gyarapítani akarják a kollekciójukat, figyelik a piaci mozgásokat, a trendeket, a divatokat, és alkalmuk nyílik némi szakmai eszmecserére is. Bár a vásárlókat természetesen a befektetési szándék is motiválja (egy-egy műalkotást azzal a spekulációs céllal vesznek meg, hogy bizonyos idő múltán felárral eladhassák), döntően nem a leendő üzlet reményében licitálnak, hanem azért, mert a kalapács alatt lévő tárgy tetszik nekik, szépnek találják, és birtokolni akarják. A mégoly nagyszámú gyűjtemények lakásokban (manapság már inkább palotákban) maradnak, mert tulajdonosaik a legközvetlenebb környezetükben akarják tudni képeiket, szobraikat, dísztárgyaikat, együtt akarnak élni velük.

A törzsközönség soraiban persze nem csupán potenciális vevők vannak. Sok érdeklődő pusztán azért jár árverésről árverésre, mert magával ragadja az a semmihez sem hasonlítható hangulat, ami a licitálásokat jellemzi. Aki volt már aukción, az tudja, milyen szenvedélyes, izgalmas csata dúl egy-egy tárgy megszerzéséért, különösen akkor, amikor már csak ketten maradnak versenyben.

Wein Miklós Molnár C. Pál Csók című litográfiájának két évvel ezelőtt tartott árverését említi példaként. A mű reális értéke 12-15 ezer, kikiáltási ára 8 ezer forint volt. Végül is 250 ezer forintért kelt el, mert két ügyfél (ez esetben ellenfél) olyannyira beleszeretett, hogy az árát harmincszorosára verte fel. Gyakran akkor is 20-30-szoros áron talál gazdára a portéka, ha ismeretlen szerző műveként kerül árverésre (a világ összes műalkotását a művészettörténészek sem ismerhetik), ám a jelenlévők egyike-másika tudja vagy sejti, hogy melyik művész keze munkája. Abban bízva, hogy majd sikerül hitelesíttetnie a műtárgyat, hajlandó irreális árat fizetni érte.

Új ügyfelek

A kilencvenes évtized elején megélénkült a műtárgypiac, sokszorosára nőtt az eladásra kínált régiségek, műalkotások száma. A pezsdítő változást döntően az okozta, hogy a polgári lakásokban felhalmozott értékeket sorra eladták tulajdonosaik. A családok jelentős része elszegényedett, és az ékszerek, festmények, egyéb műtárgyak árából próbálta biztosítani a további megélhetését. Mások életszínvonaluk emelését oldották meg gyűjteményük eladásával, hiszen az értékes darabokért kapott pénzből akár autóra vagy külföldi egyetemi tanulmányokra is futotta. Néhány évvel ezelőtt azonban alábbhagyott az eladási hullám, a tárgyak "leültek" a magángyűjteményekben.

A magyar műalkotás-állomány a szomszédos Ausztria tárgyi örökségéhez mérten is igen szegény, a többi nyugati állam műtárgymennyiségéhez viszonyítva pedig elenyésző. Ennek egyik oka, hogy a Nyugat eleve gazdagabb volt műkincsekben, másik oka, hogy a háborús pusztítások, elbitorlások jelentősen csökkentették a hazai állományt. (Mindezt tetézte, hogy az elmúlt rendszer egyirányú utcába terelte a műtárgyforgalmat: rengeteg értékes alkotást vittek ki az országból, behozatal azonban nem volt.) Minthogy a hazai vásárlóerő szintén nem összehasonlítható a nyugatival, a viszonylag csekély számú műtárgyra épülő piac eltúlzott, aránytalanul sok szereplője van. Éppen ezért ádáz harc folyik az áru megszerzéséért. Aki jó minőségű áruhoz jut, nyerő pozícióba kerül.

Az aukciókon festményekből kínálnak és adnak el legtöbbet, egyre drágábban. 1999-ben több mint ötszáz képet értékesítettek egymillió forintnál drágábban (tíz évvel ezelőtt egyet sem). A megemelkedett árak következtében, továbbá a társadalmi újjászerveződés nyomán megváltozott a műkereskedők ügyfélköre. A tizenöt-húsz évvel ezelőtt tehetősnek számító vevők (egyetemi tanárok, orvosok, vállalati vezérigazgatók, étteremtulajdonosok, kisiparosok) manapság már nem rendelkeznek a vásárláshoz elegendő jövedelemmel. Napjaink műgyűjtői-vevői bankárok, brókerek, nagyvállalkozók, multinacionális cégek vezetői, itt élő külföldiek, akik olykor nemcsak magánemberi minőségükben vásárolnak, hanem cégük képviseletében is.

Hazai körben is egyre inkább terjed az a nyugati szokás, hogy a székházakat, irodákat értékes festményekkel és egyéb műtárgyakkal díszítik. Egy-egy remekmű - amellett, hogy gyarapítja a cég vagyonát - stabilitást, igényességet, kulturális értékek iránti elkötelezettséget hirdet, jó benyomást kelt az üzleti partnerekben.

Festmény-örökranglista 1999 végén
Helyezés, mű Leütési ár (Ft) Időpont Cég, árverőház

1. Emiliai festő 1500 k.: A Szent Család

120 000 000

1999. dec.

PG

2. Szinyei Merse Pál: Parkban

70 000 000

1998. dec.

KG

3. Rippl-Rónai József: Lazarine

44 000 000

1999. dec.

PG

4. Bernardo Bellotto: Velencei részlet

40 000 000

1999. márc.

PG

5. Rippl-Rónai József: Fiatal nő virágcsokorral

28 000 000

1999. ápr.

MTG

6. Paul Troger: Szent Péter kiszabadulása

28 000 000

1999. dec.

PG

7. Id. Markó Károly: Ruth és Boáz találkozása

25 000 000

1999. dec.

MTG

8. Aba Novák Vilmos: Subiaco

22 000 000

1999. dec.

MTG

9. Tihanyi Lajos: Asztali csendélet

24 000 000

1999. márc.

BG

10. Rippl-Rónai József: Zorka

21 000 000

1998. okt.

MTG

Forrás: Műtárgy, Régiség műkereskedelmi hírlevél
Rövidítések: BG = Blitz Galéria, KG = Kieselbach Galéria, MTG = Mű-Terem Galéria, PG = Polgár Galéria

Szakosodó piac

A műtárgykereskedők munkájának lelke a felvásárlás. Mivel az értékek megítélése meglehetősen szubjektív, rendkívül nagy jelentőségű az eladók bizalmának elnyerése. A kereskedők az összes lehetséges marketingmódszert és -eszközt bevetik az ügyfelek megnyerése érdekében.

A BÁV egyik, ma is kamatozó bizalmi tőkéje a múltja és a nagyvállalati jellege. (Ez utóbbi azért fontos, mert az általánosnak mondható laza könyvelési fegyelemmel szemben a BÁV-nál mindennek nyoma van, minden ellenőrizhető, visszakereshető.) Wein Miklós úgy tartja: a mai világban, amikor a házhoz járó régiségkereskedők, becsüsök látogatása után gyakran a betörők megjelenésére is számítani lehet, felértékelődik a szakmai és emberi becsülettel, diszkrécióval végzett munka.

A szakemberek szerint az alakulóban lévő, túltelített piac jövőjét a szakosodás alapozhatja meg. A kereskedők ma még minden árut meg akarnak ragadni, olyan műtárgyakról sem mondanak le, amelyekhez más, általuk is ismert szakemberek jobban értenek, de érezhetően megkezdődött a piac felosztása. A közmondás, miszerint aki sokat markol, keveset fog, a műtárgy-kereskedelemben is érvényes. Azok a kereskedőházak, amelyek például óra-ékszer, bútor-, szőnyeg-, festményforgalmazásra szakosodtak, nagyobb túlélési eséllyel léphetnek a harmadik évezredbe.

A kereskedők sokat hangoztatott panasza, hogy a jogszabályok nem segítik elő az importot, jóllehet nemzeti kulturális érdekeink megkívánnák a magyar műkincsállomány gyarapítását. Az engedélyezés nehézkessége, továbbá a behozatalkor azonnal kifizetendő 25 százalékos áfa sokszor még a legelszántabb gyűjtőket, kereskedőket is elrettenti. Ennek ellenére tapasztalható némi fejlődés. A XX. század magyarországi művészei (különösen festői) iránt olyan nagy a hazai kereslet, hogy áraik versenyképesek a nyugati árakkal: az itthoni ismertség és a külföldi ismeretlenség kiegyenlíti az árszínvonalak közötti különbséget. Tehát bizonyos festők képeit érdemes Nyugaton megvenni, mert itthon már most is jobb áron kelnek el, a jövőben pedig még inkább felértékelődnek. EU-tagságunk - egyebek mellett - várhatóan azzal jár majd, hogy a műalkotások magyarországi ára kompatibilis lesz a nyugatiakéval.

Ékszerrégiségek

Pless & Fox Ékszerüzlete több mint tíz éve havonta rendez árveréseket. Évi 30-40 millió forintos forgalmuk kétharmadát az aukciók bevétele teszi ki. A hazai piacon ők árverezik a legtöbb nemesfém tárgyat. Magyarországon ők azok, akik kizárólag ékszerekkel, illetve az ékszerek kategóriájába tartozó régiségekkel és régiség jellegű tárgyakkal foglalkoznak. Pless István társtulajdonos-ügyvezető meggyőződése, hogy a sikeres műtárgy-kereskedelem titka a tudatosan előkészített piac, a marketingmunkával "megdolgozott" közönség, a jó minőségű áru és a tökéletes megbízhatóság. A felvásárolt ékszerféleségeket sok esetben a kirakatba sem kell kitenniük, azok úgymond lábon elkelnek. Mivel ismerik vevőik gyűjtőszenvedélyét, ízlését, és számon tartják, melyikük mire vágyik éppen, esetleg értesítik, ha "befut" az áru.

Árverezésre olyan színvonalas tárgyakat válogatnak, amelyek régiség jellegűek. A műtárgy nem attól minősül régiségnek, hogy ódon, hanem attól, hogy stílusos, köthető valamihez, különleges tartalmat hordoz. Pless István tapasztalatai szerint az eladók többnyire nincsenek tudatában az általuk felkínált tárgy értékének. Ilyenkor a kereskedő kötelessége, hogy felvilágosítsa őket, elmondja, mennyit kaphatnak értékeikért az üzletben és mennyit egy árverésen. Az ügyfelek ezért nagyon hálásak, és az esetek többségében elégedettek az aukciók eredményével. A kalapács alá kerülő tárgyakat a Pless & Fox nem vásárolja meg, hanem mint árverésszervező, bizományosként veszi azokat át a felkínálóktól, így azok az utolsó ár leütéséig a beadók tulajdonában maradnak. A kikiáltási ár megegyezik azzal az összeggel, amennyiért boltjukban kínálnák az árut. Az árverések bizományosi jutaléka 40 százalék, aminek egyik felét a volt tulajdonos, másik felét a vevő fizeti.

A folyamatosan beérkező, aukciókra szánt műtárgyakról szinte azonnal pontos leírást és digitális fényképet készítenek, amelyeket megjelentetnek az interneten, így az érdeklődők naprakész információkat kapnak az aktuális árverés kollekciójáról. Az aukciós anyag a bolt kirakatában "élőben" is megtekinthető, onnan bármikor bekérhető.

A legnagyobb kereslet ma is a szecessziós, art deco stílusú műtárgyak iránt mutatkozik, de örök favoritnak számítanak az eklektikus, historizáló és biedermeier stílusjegyeket mutató régiségek is. Pless István és munkatársai szerencsésnek tartják magukat, hiszen minden napjukat kiváló mesterek csodálatos alkotásai között tölthetik. Amikor egy-egy műremek elkel, szinte elsiratják, mint az óvó nénik a kedvenc gyermekeiket, akiket már nem dédelgethetnek tovább, mert kinőttek a szárnyaik alól.

GYŰJTENI JÓ Goethe szerint a gyűjtők boldog emberek. Igazat kell adnunk neki, hiszen birtokolni valamit, amiben kedvünket leljük, legyen az festmény, bélyegritkaság vagy egy művészi kivitelű emlékérme, különleges megelégedettséggel tölti el lelkünket. Az ember életét a történelem folyamán végigkísérte a gyűjtés, a gyűjtögetés. Őseinknek sokszor az élete függött ennek sikerétől, minden nap valódi próbatétel volt a számukra. Korunkban újabb virágzását éli a gyűjtői tevékenység szerte a világban, formájában és tárgykörében megújulva az emberek szórakozásává, nemritkán szenvedélyévé válik. Gyűjteni szinte bármit lehet. Általában mégis azokat a tárgyakat gyűjtjük, amelyek újra-előállítása nem korlátlan, egy idő után ritkasággá válnak, csereértékük növekszik, emiatt többletértékkel bírnak. E szempontoknak tökéletesen megfelelnek az emlékpénzek: korlátozott darabszámban, (döntően) nemesfémből készülnek, így törvényes névértéküknél már kibocsátásukkor többet érnek, ami az idő múlásával tovább növekszik. Az emlékpénzeket ezért érdemes gyűjteni, birtoklásuk biztonságos befektetésnek tekinthető, emellett - s ez sem megvetendő szempont - kitűnő ajándéktárgyak is. A tíz legmagasabb leütési áron elkelt ékszer 1999-ben

A hitelesítés módja

Magyarországon a rendszerváltozás előtt a nemesfém-forgalmazás állami monopólium volt. Mindössze három-négy nagyvállalat osztozott a piacon. 1990, az állami monopólium megszűnte óta minden olyan cég jogosult aranytárgyak forgalmazására (számuk több mint kétezer), amelyiket a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet (NEHITI) regisztrált, rendelkezik az intézet által előírt szigorú feltételekkel és szakképzett személyzettel.

A legális ékszerpiac szereplői - forgalmazók és importőrök - azonban ma sincsenek könnyű helyzetben. A törvények értelmében - a műkincsnek minősülő régiségek kivételével - kizárólag olyan aranyáru forgalmazható, amelyet a NEHITI fémjelzett. (A műkincsek csak árveréseken értékesíthetők.)

Ez a procedúra viszonylag egyszerűen és gyorsan lebonyolítható, a régi, például örökölt családi ékszerek azonban többnyire nem hitelesíthetők. Hiába igazolja valaki akár hagyatéki tárgyalásról készült jegyzőkönyvvel, hogy a birtokában lévő, valaha külföldről behozott tárgy a jogos tulajdona, ha vámpapírokat nem tud felmutatni, nem hitelesítik a portékát. Márpedig 60-80 éves ékszerek behozatali okmányai a legritkább esetben lelhetők fel. Fémjel hiányában a mégoly míves, patinás (de műkincsnek nem minősülő) tárgyak is csupán törtaranyként értékesíthetők, mivel üzletben nem adhatóak el.

Megadóztatott adó

További gond, hogy az aranyárukat többszörös és igen magas adó sújtja. A beszerzési árra (amely a vámot, az illetéket és a kulturális járulékot is tartalmazza) a kereskedők ráteszik a maguk hasznát, mindezt 35 százalékos fogyasztási adó plusz az áfa terheli. Mire az aranytárgy a vevőhöz kerül, az ára a beszerzési ár többszörösére rúg. (Korábban 90, majd 60 százalékos volt az aranyáru fogyasztási adója, végül néhány éve a Magyar Nemesfémesek Országos Szövetségének és az Ipartestületnek az ajánlására 35 százalékosra mérsékelték, az ezüstárukét pedig eltörölték. Azóta megtöbbszöröződött az ezüst forgalma.)

Pless István, a szövetség alelnöke szerint nem etikus és a legális kereskedelem ellen hat az, hogy az állam az adót is megadóztatja. Az arany örök anyag, nem semmisül meg, mint a közönséges használati tárgyak vagy az üzemanyag, ezért helytelen és indokolatlan azt fogyasztási adóval terhelni. A törvényeknek azt kellene elősegíteniük, hogy az aranyáru minél többször visszakerüljön a legális forgalomba, és újra meg újra áfát termeljen. Ezzel szemben az aranytárgyak egyre jelentősebb hányada külföldről becsempészett, fémjel nélküli áruként irodaházakban, vidéki kultúrházakban és kórházakban meghirdetett kirakodóvásárokon vagy kéz alatt cserél gazdát. Így az aranyértékesítés lassan kikerülhet a legális üzletek szakemberei és az adóhatóság látóköréből is.

A név kötelez

Saphier Dezső országszerte ismert műgyűjtő-kereskedő. A műalkotások, míves mestermunkák iránti tisztelete és szeretete családi örökség. Édesapja, nagyapja és dédapja is órás, illetve ékszerész volt - nomen est omen.

Kezdetben bélyegeket, érmeket gyűjtött, később pedig - anyagi helyzetétől függően - különböző műtárgyakat, egy ideig például szamurájkard-markolatvédőket. Mint mondja, minél speciálisabb a gyűjtemény, annál nagyobb tőkét igényel. Hiszen a gyűjtőtársak tudják, hogy ki mire vágyik a legjobban - tőle kérhetik a legmagasabb árat. Úgy fogalmaz: a gyűjtő különös emberfajta. Megérzi, hol, miben rejlik kvalitás, különlegesség, és azt néha mások számára felfoghatatlan összegért meg akarja szerezni. Ő maga manapság festményeket gyűjt, speciálisakat.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdte módszeresen keresni a két háború között alkotó magyar festőnők képeit. Ehhez Ausztráliában kapott kedvet, ahol megnézett egy festőnők képeiből rendezett kiállítást. Feltűnt számára, hogy ugyan különböző egyéniségek voltak, a közös az volt bennük, hogy mindannyian tehetős polgári családokba születtek, teljes anyagi függetlenségben éltek, nem kellett a mértékadó mester gondolkodásmódja szerint alkotniuk. Bejárták a világot, több idegen nyelven beszéltek, felvilágosult, tájékozott, kozmopolita szemléletű hölgyek voltak. A század első felében alkotó hölgyekre ez a felfogás ugyanígy jellemző volt. A képek - számára nagyon élvezetes munkának számító - regisztrálásához vett egy számítógépet és egy digitális fényképezőgépet. Eddig mintegy 140 festőnő körülbelül 340 képét rendszerezte és fotózta le.

Megszállottak

Gyűjteménye gyarapítása, műélvezete okán Saphier Dezső az árverések rendszeres látogatója. Már a katalógus nézegetése közben eldönti, mit szeretne megvenni, és azért mennyit hajlandó áldozni. Olyan tárgyakat vásárol, amelyekről úgy gondolja, hogy hosszú idő elteltével is jólesik majd ránézni. A licitálások idején általában higgadt, de volt már példa arra is, hogy magával ragadta a szenvedély. Az egyik árverésen nagyon szeretett volna megvenni egy képet. Elhatározta, hogy legfeljebb 500 ezer forintot plusz két ütést fordít rá, aztán végül is 1,7 milliónál vette le a kezét.

Egy egyedülálló ötlete alapján tavaly rendkívüli kiállítást is szerveztek. Kizárólag olyan képek szerepeltek a tárlaton, amelyek addig ismeretlen szerzők műveiként forogtak a műkereskedelemben. Pályázatot hirdetett az alkotók kilétének felfedésére. A körülbelül nyolcvan kiállított kép közül eddig húsz-egynéhány eredetét sikerült bizonyítani. A kiírt díjak akkor ütötték a vállalkozó szellemű érdeklődők markát, ha - a semleges zsűri előtt - hitelt érdemlően, azaz történelmi dokumentumokkal, utalásokkal, reprodukciókkal, illusztrációkkal igazolták a festő személyét.

- Amibe belefogok, az nem csupán üzlet számomra, sőt elsősorban nem az, hanem öröm, játék, szórakozás. Ebben az esetben sem az üzleti megfontolás volt az elsődleges. A helyesen megfejtett képeket elárverezte a BÁV, ami ugyan nekem is hasznot hozott, de nem ez motivált. Azok közé tartozom, akik szeretik a festészetet, életük során elolvastak sok ezer oldalnyi szakirodalmat. Nem kell feltétlenül doktorátus ahhoz, hogy felismerjünk egy műtárgyat, amelyet olvasmányaink, korábbi bolyongásaink során, tíz-húsz évvel ezelőtt már láttunk valahol. Erre a gondolatra és a gyűjtőtársak hasonló ismereteire alapoztam az ötletet. Egy-egy ilyen ráeszmélés igazi öröm nekünk, megszállottaknak, ugyanakkor hasznos a kultúrtörténet számára.

Kell a garancia!

A szakma belső állapotára utal Saphier Dezső arra vonatkozó megállapítása, miszerint kevés műtárgykereskedő gondolja úgy, hogy az eladott műtárgy hitelességéért garanciát kell vállalnia. Mint mondja, ha a vevőt kár éri, a kereskedőnek kötelessége őt kártalanítani, akkor is, ha az áru nem zöldség, hanem történetesen festmény. Ez alól az általános szabály alól mégis igyekeznek kivonni a műtárgyakat. Ez a helyzet azért is alakulhatott ki, vélekedik, mert jelenleg nincs olyan biztosítási konstrukció, amely a műtárgyak hitelesítéséhez kapcsolódna - olyan szerződési forma, amelynek alapján kártérítést kapnának a vevők, illetve a kereskedők abban az esetben, ha a muzeológusok és az önállóan tevékenykedő szakértők tévesen ítélik meg a műalkotás szerzőjét. Sajnos gyakori, hogy a már elkészült szakértői véleményekkel visszaélnek. Ezért azt javasolja, hogy sorszámozzák a véleményeket, ami megnehezíti a hamisítók és csalók dolgát.

Ezzel kapcsolatban hasznos tanáccsal is szolgál. Meggyőződése szerint a későbbi viták, pereskedések megelőzése érdekében fontos, hogy a garanciavállalás a műtárgy megtekintett állapotára vonatkozzon, és annak jellemzőit fotón és jegyzőkönyvben rögzítsék. Nem ritka ugyanis az, hogy miután a vevő elvitte a tárgyat az üzletből, az "átalakul": lekerül róla valami, ami eredetileg ott volt, vagy rákerül valami, ami addig nem volt rajta.

A tíz legmagasabb leütési áron elkelt ékszer 1999-ben
Helyezés, tétel Leütési ár (Ft) Cég, árverőház

1. 7 soros barokk gyöngy nyakpánt, 18 K középrész, sok bril, 4,5 ct, 26,3 g, XVIII. sz.

2 600 000

PG

2. 18 K karék, 3 smaragd, 6 bril, 0,40 ct, 76,5 g, 1910 k.

2 200 000

BAH

3. Platinagyűrű, 11 bril, 4,53 ct + 6 gyémánt 0,36 ct, 5,07 g, Bécs, 1922

1 600 000

P & F

4. 4 K nyakék, 10 bril, 3,10 ct + 129 gyémánt 2,00 ct, 43 g, XIX. sz. v.

1 300 000

PG

5. 14 K fehérarany szoliter gyűrű, 1 bril, 3,00 ct, 5,1 g, XIX. sz.

1 300 000

PG

6. 14 K fehérarany art deco karkötő, 163 bril, 7,00 ct + 88 gyémánt 0,88 ct, 28,2 g, 1920 k.

1 200 000

PG

7. 14 K fehérarany függő, 52 bril, 5,20 ct, 6 g, 1910 k.

1 200 000

BAH

8. 14 K függelék, 1 bril, 2,40 ct, 6,8 g, 1920 k.

1 100 000

BAH

9. Platina szoliter gyűrű, 1 bril, 2,00 ct, 3,1 g, 1900 k.

920 000

BÁV

10. Ezüst szoliter gyűrű, 1 bril, 3,40 ct, 2,78 g, 1930 k.

900 000

P & F

Forrás: PuttoPress műkereskedelmi hírügynökség
Rövidítések: ct = a briliáns karátja (1 ct = 0, 2 g), K = az arany karátszáma (14 = 580 ezrelékes, 18 = 750 ezrelékes finomságú), sz. század, k. közepe, v. vége

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére