A munkaerő ára

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Az évtized végére emelkedő ívű jövedelmi mutatók

Megjelent a Cégvezetés (archív) 31. számában (2000. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A befektetők számára vonzó a relatíve olcsó munkaerő, egyértelmű, hogy számos beruházás - főként összeszerelő üzemek, egyszerű technológiával működő gyárak - ennek nyomán valósulhatott meg. Másik részüket pedig az vonzotta, hogy a mérsékelt fizetés mellett a dolgozók képzettsége megfelel a Nyugat-Európában megszokott szintnek. Mindez a múlté, avagy még hosszabb ideig fenntartható a hatékonyság eme, dicsekvésre kevéssé okot adó formája? Összeállításunkban bemutatjuk, hogy miként alakultak a kereset- és a munkaerőköltségek, az ország különböző területei, az ágazatok, valamint a szakmák között, illetve nemzetközi összehasonlításban.

 

A keresetnek és a munkából származó jövedelmeknek nemcsak a lakosság jövedelemalakulása szempontjából van jelentősége. Az alkalmazott munkájával, illetve teljesítményével járul hozzá a vállalkozás eredményes működéséhez. A munkaerő felhasználásával összefüggésben ráfordítások merülnek fel, amelyeket a tulajdonos (a menedzsment) csökkenteni, a munkavállaló pedig növelni akar, mivel ez megélhetésének alapja. Az emberierőforrás-menedzsment egyik kiemelt feladata a költségek csökkentése, illetőleg optimalizálása. Ennek alapján fogalmazódnak meg az alkalmazottak magatartásával és munkaköri kötelességeivel kapcsolatos követelmények, amelyeknek minden munkavállaló igyekszik legjobb tudása és képessége szerint eleget tenni. Ebben az esetben viszont nem maradhat el a tisztességes javadalmazás, a vállalkozás pénzügyi lehetőségével összhangban álló kompenzáció. Mindaz, amit a foglalkoztatott szabályos időközönként bérként, prémiumként, jutalomként, étkezési hozzájárulásként, a munkába járással kapcsolatos költségtérítésként vagy természetbeni juttatásként a ledolgozott munkaidő, illetve a végrehajtott munka ellenértékeként megkap - vagyis a közvetlen munkához kapcsolódó jövedelmek - része a kompenzációnak. A munkáltató számára a munkaerő költsége ennél nagyobb, az összes, alkalmaztatással kapcsolatos kiadást magában foglalja.

A munkaerőköltség a dolgozók bérén kívül a nyugdíj- és egészségbiztosítás munkáltató által viselt terheit, a foglalkoztató hozzájárulását a munkanélküliség kezelését szolgáló alapokhoz, a különféle szociális juttatásokat, illetve költségtérítéseket és a továbbképzéssel kapcsolatos kiadásokat is tartalmazza. A munkaerő ára a keresleti-kínálati viszonyok által meghatározott piaci kategória.

A munkaerőköltség összetétele, 1996 (százalék)

Ország Kompenzációs költség Továbbképzési költség Egyéb költség Adók Támogatások
Munkajövedelem Munkáltató tb-hozzájárulása Együtt

Belgium

68,26

29,90

98,16

0,53

1,95

-

0,14

Görögország

75,73

23,30

99,03

0,22

0,64

0,46

0,35

Dánia

90,39

6,42

96,82

2,47

0,53

1,25

1,06

Franciaország

67,12

28,64

95,76

1,75

1,16

1,46

0,13

Hollandia

75,58

22,06

97,64

0,78

1,84

-

0,25

Ausztria

70,52

25,09

95,61

0,60

1,62

2,17

-

Finnország

75,45

22,24

97,69

1,18

1,20

-

0,07

Spanyolország

73,98

24,40

98,38

1,19

0,79

-

0,37

Portugália

76,24

20,40

96,64

1,29

2,11

-

0,05

Magyarország

62,10

34,80

96,90

1,40

1,70

-

-

Forrás: Eurostat Munkaerőköltség-felvétel

Alku tárgya

A munkavállaló vagy az állást kereső munkanélküli a munkaerőpiacon találkozik a munkaadóval. Az alku tárgyát a munkavégző képesség képezi, amit a munkaerő bocsát áruba. A munkaerőpiac szereplői (a munkaerő és a munkaadó) között jön létre az egyezség, melynek tárgya a munkabér, a pénzbeni és természetbeni juttatások köre és mértéke, a munkakörülmények, a munkarend jellege, a munkaidő-beosztás, a vezetési stílus és módszerek, a lakóhely és a munkahely közötti távolság, a munkakör betöltéséhez szükséges esetleges továbbképzés költségei, betegség esetén fizetendő táppénz-kiegészítés stb.

A munkaerő-kereslet adott időszakban adott létszámú és foglalkozású, szakképzettségű munkaerőigényt jelent, ami adott áron elérhető a vevő, a munkáltató számára. Amennyiben a munkavállaló olyan kondíciókkal rendelkezik (foglalkozás, iskolai végzettség, speciális képzettségek), amelyek iránt nagy a kereslet, úgy munkaerejének árát illetően kedvező alkupozícióba kerül, és a legjobb ajánlatot választhatja. Ha a munkaerőpiacon az adott szakmából túlkínálat van, a munkavállalónak gyakran alacsonyabb áron kell eladnia munkaerejét, illetve be kell érnie olyan munkakörrel, amely az övénél alacsonyabb képzettséget igényelne.

Lényeges munkaerő-piaci információ tehát az egyensúlyi árak alakulása. A munkaerő ára makroszinten a tőke-és munkaerő-áramlás irányában, nagyságában, mikroszinten a hatékony bérezés és ösztönzési stratégiák kialakításában játszik fontos szerepet. A globalizáció, a multinacionális vállalkozások hazai jelenléte alakítják a hazai ösztönzési rendszerek arculatát, a működő tőke beáramlása miatt a hazai munkaerő díjazásának feltételrendszere (szociális, társadalombiztosítási rendszer, annak finanszírozási módja) lényeges áralakító tényező.

A humán erőforrás a szervezeti vagyon része, olyan befektetés, amely rövidebb-hosszabb távon térül meg. A vállalkozások hatékony működésének alapja, és egyben a modern menedzsment feladata az emberi erőforrás ésszerű hasznosítása, a munkaerővel összefüggő ráfordítások megtérüléséről való gondoskodás.

A piacgazdaságban a munkaerő foglalkoztatásával kapcsolatos kiadásoknak - a munkaerő ára -, illetve azok összetételének térbeli és időbeli változása fontos kérdés.

A munkaerőköltség összetétele és a főbb elemek reálértéke 1996 és 1999 között* az üzleti szférában

Munkaerőköltség főbb elemei Munkaerőköltség Munkaerőköltség
1996 1999 reálindex összetétele 1996 összetétele 1998
Ft/hó (%) (%) (%)

Munkajövedelem

52 162

84 636

109,1

62,1

64,0

Szociális költségek

24 514

33 741

92,6

29,1

25,5

Egyéb elemek

7 456

13 918

125,5

8,8

10,5

Munkaerőköltség összesen

84 132

132 295

105,7

100,0

100,0

* Legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások
Forrás: KSH

A munkaerőköltség

A munkaerőköltség felölel minden olyan, munkáltatót terhelő kötelezettséget, kiadást, amely a szervezeti célokért tevékenykedő humán erőforrással kapcsolatban felmerül. A munkaerő árába tehát a közvetlenül a munkateljesítményekhez kötődő jövedelmeken kívül olyan szociális juttatások is beleszámítanak, amelyeknek alapvető jelentősége van az életszínvonal, életminőség szempontjából. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) ajánlásai szerint statisztikai szempontból a munkaerőköltség fogalomkörébe tartoznak a munkáért járó díjazások, a le nem dolgozott időre járó kifizetések, a jutalmak, prémiumok, a túlóradíjak, a természetbeni juttatások, az étkezési hozzájárulások, a munkavállalóknak nyújtott lakástámogatások, a munkáltató társadalombiztosítási hozzájárulása, a továbbképzési költségek, a szociális és egyéb juttatások, a dolgozók munkába járási költségeinek térítése, a ruházati költségtérítés, a munkaerő-toborzással kapcsolatos költségek, valamint a bérekhez kapcsolódó adó jellegű kifizetések, illetve támogatások, amelyek a munkáltatók terheit hivatottak csökkenteni. A munkaerőköltségen belül a szociális kiadásoknak, amelyek tartalmazzák a társadalombiztosítással kapcsolatos munkáltatói költségtérítéseket, hozzájárulásokat, országonként eltérő a jelentősége. A fejlett piacgazdaságokban kiterjedtek (széles rétegekre vonatkoznak) a szociális ellátórendszerek. E rendszerek finanszírozásában is különbségek vannak a különböző országok között. Egyes országokban az adóbevételekből fedezik ezeket a kiadásokat (pl. Dánia), másutt a biztosítási jellegű ellátások finanszírozásában jelentős szerepet kell vállalniuk a munkáltatóknak.

Elvonások, mértékek

A magyar munkaerő árának tetemes részét teszik ki az úgynevezett szociális hozzájárulások, amelyek döntő hányadát a nagy társadalombiztosítási elosztórendszerekbe történő kötelező befizetések adják. Az üzleti szférában a munkaerőköltség minden száz forintjából csak 57 forint az alkalmazott bruttó keresete, és további 5 forintot tesz ki az egyéb munkajövedelem, így 62 forintra tehető a munkához kapcsolódó jövedelmek nagysága, ami példátlanul alacsony az EU tagországaihoz viszonyítva. A munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulása, Dánia kivételével, ahol ez alig haladja meg a 6 százalékot, általában 20 és 30 százalék között mozog. A továbbképzési költségek Dániában a legmagasabbak (2,5 százalék). A munkáltatók dolgozóik továbbképzésére munkaerőköltségük 1-2 százalékát fordítják Franciaországban, Finnországban, Spanyolországban, Portugáliában, valamint Magyarországon. Ugyanakkor a görög vállalkozók csak 0,2 százalékot szánnak alkalmazottaik képzésére.

Ami a munkaerőköltség összetételének változását illeti, a jövedelmeket terhelő társadalombiztosítási hozzájárulások mértéke az évtized első felében évről évre növekedett Magyarországon, de valamelyest enyhültek a terhek az évtized végére. Az üzleti szférában a bruttó nominál munkajövedelmek reálértéke 9,1 százalékkal emelkedett 1996 és 1999 között, míg a bruttó kereseté 12,5 százalékkal. A kötelező járulékok reálértéke 7,4 százalékkal lett alacsonyabb, ami kifejezésre jut abban is, hogy ezen elemek részaránya 3,6 százalékponttal csökkent a munkaerőköltségen belül, a munkajövedelmek 2 százalékpontos részarány-növekedése mellett. A munkaerőköltség 5,7 százalékos reálérték-emelkedése a munkajövedelmek és egyéb jövedelmek növekedésének, valamint a kötelező járulékok reálértéken mért csökkenésének az eredője.

A hazai munkaerő alkalmazási költségeinek versenyképessége tehát részben a kötelező befizetési terhek - a szociális költségek - visszafogásának, részben pedig a mértéktartó, inflációt alig meghaladó keresetemelkedési ütemnek köszönhető.

A munkaerő árának nagyságát az elvégzett munka mennyiségére kell vonatkoztatni ahhoz, hogy piaci árként számolhassunk vele.

Miután a munkaerő ára a munkaerő-piaci döntések fontos motiválótényezőjeként jelenik meg, ez nemcsak azt jelenti, hogy a munkavállalók jövedelmének lényeges részévé váltak a szociális juttatások, és ezért alapvetően motiválják a munkaerő-piaci mozgásokat, hanem azt is, hogy a menedzsment személyügyi politikája kialakításában és ilyen jellegű döntéseiben is fontos szerepet játszanak.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi munkaerőköltségének alakulása a nemzetgazdaságban, 1999 (forint)
Gazdasági ág, ágazat Munkajövedelem

Szociális költség

Egyéb juttatás

Munkaerőköltség

Munkaerőköltség indexe

1999/98 1999/96

Bányászat

108 086

40 028

16 438

164 611

108,6

147,6

Feldolgozóipar

79 718

32 067

11 877

123 663

111,9

156,0

Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása

76 688

31 027

10 920

118 636

111,4

152,6

Textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártása

50 141

21 383

4 478

76 002

111,7

156,4

Fafeldolgozás, papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenység

76 826

31 014

10 834

118 674

109,7

150,2

Vegyipar

115 915

45 101

22 668

183 684

111,9

154,2

Egyéb nemfém ásványi termék gyártása

86 339

34 382

11 909

132 629

114,8

160,3

Fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása

78 750

31 906

12 059

122 715

108,1

150,0

Gépipar

87 426

34 768

13 381

135 575

113,0

160,6

Máshova nem sorolt feldolgozóipar

54 688

23 195

6 621

84 504

110,5

156,9

Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás

111 136

42 511

18 628

172 275

111,4

155,0

Ipar

83 195

33 210

12 738

129 143

111,6

154,7

Építőipar

62 693

26 150

12 931

101 774

109,4

151,7

Kereskedelem, javítás

71 493

29 547

12 462

113 502

112,7

153,3

Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás

56 929

24 142

7 421

88 492

111,7

149,9

Szállítás, raktározás, posta, távközlés

93 783

36 245

13 027

143 055

113,1

163,3

Pénzügyi tevékenység

170 725

64 620

34 431

269 776

111,7

173,4

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás

89 199

35 619

21 248

146 066

112,6

173,3

Üzleti szféra

81 636

33 741

13 918

132 295

111,3

157,2

Egységes konjunktúramutatók

Az Európai Unión belül a szabad tőkeáramlás, a szoros gazdasági együttműködés, az országok belső piacainak megnyitása a többi uniós tagállam előtt szükségessé tették a rövid távú konjunktúramutatók körének egységesítését és kiterjesztését, valamint a strukturális, szerkezeti elemzések elkészítéséhez használható információs bázis statisztikai harmonizálását. Az EU-ban a munkaerőköltség-felvételek összehangolása viszonylag régóta folyik. 1992-től a négyévenkénti felvétel vonatkozási körét, a használt ágazati osztályozásokat, a mutatók körét és definícióját, a minta reprezentativitását a legmagasabb szintű, úgynevezett tanácsi rendeletek szabályozzák. A legutolsó harmonizált munkaerőköltség-felvételt 1996-ban készítették el a tagországok. Az ajánlásokat követve Magyarországon is 1996-ban hajtottuk végre a felvételt. Ez jó alapot teremtett az összehasonlításra.

A különböző országok munkaerőköltség-színvonalának összehasonlításakor még harmonizált felvételekből származó adatok esetén is számolni kell az egyes országok eltérő demográfiai körülményeivel, gazdasági, jogi intézményrendszerével, illetve az adott országok társadalombiztosítási rendszereit jellemző tradíciókkal.

Az Európai Unió tagországaiban a munkaerő ára meglehetősen differenciált. Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és Dániában a legmagasabb a munkaerőköltség, a magyarnak 6-8-szorosa, míg Görögországban és Portugáliában ennél jóval alacsonyabb, csak 2-3-szor magasabb, mint nálunk. A csehországi munkaerőköltségek színvonala 4 százalékkal alacsonyabb, mint a magyar, a litván pedig alig haladja meg a mienk 40 százalékát. Magyarországon az éves átlagos kereskedelmi árfolyamok alapján ecure átszámított munkaerőköltségek az üzleti szférában lényegesen alacsonyabbak, mint a tagállamok többségében. A nemzetközi összehasonlítások alapján tehát állíthatjuk, hogy a munkaerőköltségeket illetően az ország továbbra is vonzó befektetési célpont lehet.

A jövedelemszerzés szempontjából nézve a munkaerő árát, vagyis a munkaerőköltséget, célszerű az összehasonlítást vásárlóerő-paritáson elvégezni, mert így nem jelentkezik a belső piacok árszínvonalbeli különbségeinek hatása, amely lényegesen befolyásolja a keresetek reálértékét.

Görögország munkaerőköltsége vásárlóerejét tekintve közel kétszerese a magyarnak, Portugáliáé pedig mindössze 40 százalékkal magasabb, mint a miénk. A vásárlóerő-paritáson mért munkaerőköltségek összehasonlítása elsősorban a munkaerőpiac kínálati oldala szempontjából bír jelentőséggel. Az EU munkaerőpiaca vonzó a magyar munkavállalók számára. Természetesen ahhoz, hogy a munkavállalók valóban megjelenjenek az EU-ban, egy sereg más feltételnek is teljesülnie kell.

Két felvétel között a költségeket „továbbvezetik", hogy megfelelő információ álljon rendelkezésre a munkaerő áráról. A „továbbvezetés" úgy történik, hogy a nagyobb hányadot kitevő költségelemek változását más felvételből vagy adminisztratív forrásból becsüljük, és feltételezzük, hogy a többi elem részarányában nem történt elmozdulás. Magyarországon a negyedéves keresetstatisztikai felvételeket, illetve a munkabérek közterheinek aktuális szabályait vesszük figyelembe.

A reál-munkaerőköltség változása 1996 és 1999 között*

Ág, ágazat

 Reál-munkaerőköltség indexe
1996 = 100%
Munkaerőköltség átlagos növekedési üteme %
jele megnevezése termelői árral korrigálva fogyasztói árral korrigálva folyó áron termelői árral korrigálva Fogyasztói árral korrigálva

C

Bányászat

104,8

99,3

13,9

1,6

-0,3

D

Feldolgozóipar

110,7

104,9

16,0

3,5

1,6

E

Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás

110,0

104,1

15,7

3,2

1,4

C-E

Ipar

109,8

104,0

15,7

3,2

1,3

F

Építőipar

-

102,0

14,9

-

0,7

G

Kereskedelem, közúti jármű javítása

-

103,1

15,3

-

1,0

H

Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás

-

100,8

14,4

-

0,3

I

Szállítás, raktározás, posta és távközlés

-

109,8

17,8

-

3,2

J

Pénzügyi tevékenység és kieg. sz.

-

116,6

20,1

-

5,2

K

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás

-

116,5

20,1

-

5,2

C-K

Megfigyelt ágak összesen

-

105,7

16,3

-

1,9

* legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások
Forrás: KSH

Költségbecslés

A munkaerőköltség változásának mérésére a gazdaság különböző szegmenseiben azért van szükség, mert a befektetők, a vállalkozásaikat bővíteni kívánók számára fontos, hogy meg tudják becsülni jövőbeni költségeiket, kalkulálhassák a befektetések megtérülési idejét.

1999-ben a munkaerő ára 11,3 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző évben, azaz reálértéken (a fogyasztói árindexszel kiigazítva) 1,2 százalékkal emelkedtek a munkaerővel kapcsolatos költségek. Átlagon felüli volt a növekedés a híradás-technikai termékek gyártása, javítása ágazatban, továbbá a posta és távközlésben, a gépiparban, a dohánytermékek és nemfém ásványi termékek gyártásában. Az átlagosnál kevésbé nőttek a munkaerőköltségek a bányászatban, a ruházati termékek gyártásában, a fafeldolgozásban, a papír és papírtermékek gyártásában, a kohászatban, a műszergyártásban, a nyersanyag visszanyerése hulladékból gazdasági ágazatban és az építőiparban.

A munkaerővel kapcsolatos költségek alakulása, különösen annak változása döntő az ország, illetve a gazdasági ágak versenyképességének szempontjából. A hazai valutában kifejezett átlagos havi, munkavégzéssel kapcsolatos ráfordítás az üzleti szférában 1996 és 1999 között 57,2 százalékkal emelkedett. (A legalább 10 fővel gazdálkodók körében.) 1999-ben átlagosan 132 300 forint (523 euró) volt egy átlagos munkavállaló munkaerejének ára, míg 1996-ban 84 130 forint (440 euró). Az európai közös valutában mért növekedés valamivel szerényebb, 1,2-szeres, tekintettel a forint leértékelésére. A forintalapú munkaerőköltség több mint 1,6-szoros növekedése azt jelentette, hogy a 3 év folyamán évente átlagosan 16,3 százalékkal duzzadtak az alkalmazás költségei. A növekedés ágazatonként differenciált volt. A feldolgozóiparban átlagosan, de a bányászatban, az építőiparban, vagy a kereskedelemben, a szálláshely-szolgáltatásban és a villamosenergia-iparban az átlagosnál szerényebben emelkedtek a foglalkoztatás költségei. Az utóbbi 3 évben nemcsak a munkaerőpiacon volt infláció, hanem a fogyasztásra kerülő javak, illetve a termelési eszközök piacán is. A munkaerőköltség reálérték-növekedésének meghatározásához ki kell szűrni az árváltozások hatását. Ez kétféleképpen történhet a termelői árak, illetve a fogyasztói árak emelkedésének figyelembevételével.

Miután a munkaerő az egyik termelési tényező, ennek költségtrendjeit a termelési tényezők együttes árváltozását kifejező ipari termelői árindexszel korrigálhatjuk. A magyarországi ipari munkaerőköltségek 1996 és 1999 között évi 3,2 százalékkal emelkedtek reálértéken, vagyis a munkaerő ezekben az években a többi termelési tényezőnél gyorsabban drágult, azaz e költségek termelői árakra gyakorolt „árfelhajtó szerepe" csak részben realizálódott a termelői árak növekedésében. Az utóbbi 3 évben valamelyest gyorsult a munkaerő reálértéken mért áremelkedése a többi termelési tényezőhöz képest. 1996 és 1999 között évről évre átlagosan 3,5 százalékkal került többe a feldolgozóipari munkaerő.

A munkaerő árszínvonala

A munkaerő különleges termelési tényező, hiszen a munka ellenértékeként kapott bér csak a munkáltató számára költség, az alkalmazott szempontjából jövedelem. A munkavállaló bérét, jövedelmét nem a termelői árak alakulásához méri, hanem a fogyasztói árakéhoz, vagyis a fogyasztói árak növekedését szeretné jövedelmében elismertetni a lehetőségeihez mérten. A munkaerőköltségnek - legalábbis a kereset része - a fogyasztói árak növekedését igyekszik követni, illetve ahol létezik bérindexálás - a nyugat-európai országok többsége ilyen -, ott követi is.

Kiszűrve a fogyasztói árak változásának hatását, a foglalkoztatási költségek trendje alig 2 százalékos átlagos növekedést mutat, azaz 1996 és 1999 között az átlagos évi növekedési üteme meghaladta a fogyasztói árakét. A munkaerő árszínvonala a bányászat kivételével minden gazdasági ágban emelkedést mutat. A feldolgozóiparban - amely a termelékenységüket legjobban javító ágazatok közé tartozik - az üzleti szféra egészénél kevésbé nőtt a munkaerő árszínvonala, míg 5 százalék feletti az átlagos növekedés a pénzügyi tevékenység és az ingatlanügyletek terén.

A munkaerőköltség reálértékének változása a termelékenységgel együtt a versenyképesség meghatározója a gazdálkodók szintjén éppúgy, mint ágazati, nemzetgazdasági vagy akár nemzetközi szinten. Magyarországon a gazdaság teljesítőképessége különösen az évtized elején csökkent. A külső és belső piacok összeomlása a gazdaság foglalkoztatási képességének jelentős csökkenésével járt. Míg a gazdaság teljesítménymutatói már az évtized közepétől enyhe emelkedésnek indultak, addig a foglalkoztatás és a munkavállalók anyagi helyzete csak az évtized utolsó 3 évében kezdett javulni. Így a termelékenység gyorsabb, a munkaerőköltségek reálértéke pedig szerényebb növekedést mutatott az outputnál. 1998-tól, amikortól a teljesítmények növekedése a létszámemelkedésben is kifejezésre jutott, a létszámon alapuló termelékenység az outputnál valamivel szerényebben emelkedett.

A nemzetközi gyakorlatban a versenyképesség összehasonlítására az egységnyi teljesítményre (outputra) jutó munkaerőköltséget, illetve ennek alakulását szokták megadni. Általánosságban igaz az, hogy azok a vállalkozások költhetnek többet munkaerőre, amelyek az átlagosnál termelékenyebbek, és így nyereségesebbek.

1998-ban a teljesítmény (az egy foglalkoztatottra jutó GDP) 3,5 százalékkal, a fogyasztói árral kiigazított reál-munkaerőköltség 2,9 százalékkal lett magasabb, így a fogyasztói árral kiigazított egységnyi munkaerőköltség 0,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Az egyes gazdasági ágak eltérő teljesítményei, hatékonysága miatt az egyes ágazatokban különbözőképpen változott az egységnyi munkaköltség. A feldolgozóiparban és ennek köszönhetően az ipar egészében is javult a versenyképesség, amit az egységnyi munkaköltség közel 3, illetve 2 százalékos csökkenése bizonyít. Jelentősen visszaesett az egységnyi munkaköltség a kereskedelemben, elsősorban a létszámra vetített termelékenység erőteljes emelkedése miatt, továbbá a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatokban. Ugyanakkor a pénzügyi tevékenység és az ingatlanügyletek gazdasági ág hatékonyságának romlását nem követte a munkaköltségek átlagosnál szerényebb változása.

Lindnerné dr. Eperjesi Erzsébet

A termelékenység és az egységnyi munkaköltség változása 1998-ban

Ág, ágazat

GDP volumenindexe

Termelékenység  indexe
1997 = 100%
Egységnyi munkaköltség változása
jele megnevezése

C

Bányászat

75,6

80,0

20,5

D

Feldolgozóipar

110,6

104,8

- 2,9

E

Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás

99,3

100,2

3,8

C-E

Ipar

108,9

104,1

- 2,3

F

Építőipar

105,7

100,7

0,0

G

Kereskedelem, javítás

106,9

112,5

- 9,4

H

Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás

103,2

102,6

- 3,6

I

Szállítás, raktározás, posta és távközlés

103,0

105,8

- 0,8

J

Pénzügyi tevékenység

95,1

96,8

12,4

K

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás

105,6

94,8

21,9

Forrás: KSH

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére