Személyre szabott kínálattal

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 30. számában (2000. október 1.)

A szállodai szakemberek egybehangzóan állítják: az idén határozottan fellendült az idegenforgalom. Különösen az üzletemberek köréből kerül ki sok vendégük. A legtöbb hotel az alapszolgáltatáson, a szálláshely biztosításán és a vendéglátáson kívül speciális, személyre szabott kínálattal is várja a vállalati megbízókat. A rendszerváltás óta szinte az összes multinacionális cég megjelent Magyarországon, irodákat, telephelyeket nyitott Budapesten és a nagyvárosokban. A multik vezetői – némi túlzással – állandóan úton vannak. A munkaebédek, vacsorák, hivatalos programok és a kikapcsolódás helyszínéül előszeretettel választják a munkahelyüknél kellemesebb környezetet kínáló szállodákat.

A Gellért Szálló például nem csupán azért közkedvelt az üzletemberek (de még inkább az üzletasszonyok) körében, mert az elegáns, patinás épület kisebb-nagyobb különtermei ideálisak az üzleti találkozók lebonyolítására, és páratlan gasztronómiai élményt kínálnak, hanem azért is, mert a szobaár – a reggelin kívül – a fürdőbelépő árát is magában foglalja, továbbá fitnesz-, masszázs- és szépségszalonok szolgálják a felfrissülésüket. 2000 első hét hónapjában a Gellért Szálló vendégeinek 70 százaléka a cége nevére kért számlát. A szálloda személyzete, a trendnek megfelelően, az üzletemberek számára nyújtott szolgáltatások körének bővítésével igyekszik növelni ügyfelei számát, illetve a bevételét.

Szállodai szolgáltatások árai (tájékoztató jellegű adatok, DM-ben)

Kutya

ingyenes-68

Szolárium (10 perc)

ingyenes-3

Masszázs (20 perc)

ingyenes-15

Szauna

ingyenes-20

Garázs/nap

10-25 DM

Szobaszerviz

+10-25%

Szakszerűség, rugalmasság

Budapest földrajzi adottságainál fogva rendkívül alkalmas arra, hogy európai konferencia-központtá váljék. Ezt a törekvést – egyebek mellett – azzal kívánják segíteni, hogy 2002-ig 3500 új szállodai szobát, továbbá nagy létszámú közönség befogadására alkalmas kongresszusi központokat létesítenek.

A Magyar Kultúra Alapítvány Hotel Kulturinnov nevű szállodája csupán 16, egyszerűen felszerelt (telefon, televízió, minibár) szobából áll, a konferencia-központ azonban ugyanabban az épületben van, s egyszersmind vendégházként működik. A látogatók 80 százaléka Amerikából érkezik (szolgáltatásaikat amerikai utazási irodákban is hirdetik), és szinte gyermeki kíváncsisággal csodálkozik Európára, így a magyar fővárosra is. Itteni – részben üzleti – kapcsolataikat ápolandó kifejezetten igénylik a csoportos programokat, szívesen vesznek részt közös városnézéseken, múzeum- és intézménylátogatásokon, tájékoztatókon, ebédeken, vacsorákon. A Hotel Kulturinnov kihasználtsága ez év májusában 82 százalékos volt. Ez a szállodaszakmában ritkaság – állítja Fazakas Judit marketingszakember -, általában 60 százalékos kihasználtsággal dolgoznak.

A Magyar Kultúra Alapítvány hatfős bankettmenedzser-teamje a tudományos konferenciáktól az üzleti megbeszéléseken át a műsoros estekig, kirándulásokig bármilyen rendezvényt képes a legmagasabb színvonalon lebonyolítani. A program jellegétől függően járműveket, technikai és felszolgálószemélyzetet vagy éppen szinkrontolmács-berendezést biztosítanak. Öt idegen nyelven, angolul, franciául, németül, olaszul és oroszul tartják a kapcsolatot régi és leendő ügyfeleikkel.

A konferencia-központ különtermei 20-300 személy ültetéses vendéglátására alkalmasak. A legnagyobb teremben akár 1000 fős állófogadást is rendezhetnek, aulájuk ideális bálterem, nyolc kisebb helyiségükben pedig a szűk körű programok zajlanak. Tudóstalálkozóknak éppen úgy otthont adnak, mint gyermeknapi rendezvényeknek vagy a Kárpát-medencei napok elnevezésű programnak, amely a határon túli magyarság együtt gondolkodását és közös szórakozását szolgálja.

A szállodai és a rendezvényszervezői tevékenység gyakran elválik egymástól, hiszen nem mindegyik konferenciavendég igényel szállást, illetve nem minden hotelvendég látogatja a programokat. A Magyar Kultúra Alapítvány tevékenységének kihasználtsága a szállodai és a rendezvényszervezői oldalt tekintve egyaránt körülbelül 60 százalékos. A megbízók zöme évről évre visszatérő vendég, akik a szolgáltató jó hírét keltik a világban. Ez a lehető legjobb propaganda – vallja Fazakas Judit.

Nincs lehetetlen kérés

A négycsillagos Hotel Taverna földrajzi és esztétikai értelemben egyaránt kiemelkedően jó helyen, Budapest belvárosában található. 28 egyágyas, 194 kétágyas szobával és 4 exkluzív lakosztállyal várja vendégeit. Vállalati megbízói között hazai, közepesen nagy vállalkozások éppúgy akadnak, mint multinacionális cégek. A szálloda a legnagyobb rugalmassággal igyekszik kielégíteni az ügyfelek igényeit, ahogyan a személyzet fogalmaz: számukra nincs lehetetlen kérés. Az egyik leggyakrabban kért szolgáltatás a partnertalálkozók, üzleti megbeszélések megszervezése. A külföldről vagy vidékről Budapestre érkező menedzsereket, cégtulajdonosokat, delegátusokat kívánság szerint a repülőtéren, pályaudvaron fogadják, fix árú repülőtéri transzfert, bérautót, taxit rendelnek részükre. A saját gépkocsival érkező vendégek igénybe vehetik a hotel garázsát, ami a parkolóhelyekben szűkölködő Belvárosban igen nagy vonzerő.

A szobák alapfelszereltségéhez telefon, rádió, műholdas programok vételére alkalmas színes televízió és minibár tartozik. Kérésre nemdohányzó, illetve légkondicionált szobát, továbbá exkluzív lakosztályt biztosítanak. A cégvezetők a legszívesebben a luxusapartmanokban szállnak meg, ahol szűk körű üzleti programjaikra is sor kerülhet. Ha óhajtják, a tárgyalások közben a szobaszerviz csillapítja éhüket-szomjukat, ha kívánják – előzetes megbeszélés alapján – a nyitva tartás rendje szerint éppen nem üzemelő bárok, éttermek is kinyitnak a kedvükért.

A több embert megmozgató rendezvényeket részletes egyeztetés alapján szervezi meg a szálloda. Gyakori, hogy a nagy létszámú, közös megbeszélések után úgynevezett szekciótermeket igényelnek, ahol szűkebb körben, célirányosabban folytathatják a tárgyalásokat. Előre közlik, mikor és mennyi ideig kívánnak ebéd- vagy kávészünetet tartani, az ételt-italt a különtermekben, avagy a szálloda nyilvános területein szándékozzák-e elfogyasztani. Természetesen az étel-, illetve italsort is összeállíthatják saját ízlésüknek megfelelően.

Kedvezményes árak

Az üzletemberek szeretik összekötni a kellemest a hasznossal. A hivatalos programok után szívesen szórakoznak, ünnepelnek együtt. Ezt is kívánságuk szerinti helyen, illetve módon tehetik, akár a szálloda éttermében foglalt asztalok mellett, akár zárt körben. Hódolhatnak kedvenc szórakoztató sportjuknak, a bowlingnak is. (A bowlingszezon a Taverna vendégeinek körében októberben-novemberben kezdődik.)

A pluszszolgáltatásokért természetesen különdíjakat számol fel a szálloda, azonban, mivel úgynevezett szolgáltatási csomagokat értékesít, módjában áll kedvezményeket nyújtani az ügyfeleknek, kivált a törzsvendégeknek. Az üzleti világ szereplői a sorozatos szállodaépítések révén – várhatóan – még előnyösebb helyzetbe kerülnek, hiszen a szolgáltatók csak egyre jelentősebb kedvezményekkel tudnak majd megbízókat csábítani.

Szobaárak Budapest négycsillagos szállodáiban (tájékoztató jellegű adatok, DM-ben)

Egyágyas szoba

190-250

Kétágyas szoba

270-314

Pótágy

68-105

Apartman 2 főre

320-450

Exkluzív lakosztály 2 főre

452-649

Megjegyzés: Csoportoknak 15 fő felett 10-30 százalékos kedvezmény

Több szakma összefogásával

A partiszervizek életében az ősz jelenti a csúcsidőszakot. Szeptembertől-októbertől kezdve lényegesen több megbízást kapnak, mint nyáron, a szabadságolások idején. Amint azt Fodor Noémi, a Fody Rendezvényszervezési Kft. munkatársa mondja, az ügyfelek általában a rendezvény kitűzött időpontja előtt három-négy héttel keresik fel a szervizeket. A Fody megbízói (mint ahogyan a többi szolgáltatóéi is) javarészt multinacionális vállalatok, de egyre több tisztán magyar tulajdonú cég is hajlandó pénzt áldozni a rendezvényekre. A partikat főként cégszületésnapok, vevő-, partnertalálkozók és konferenciák alkalmából, részben pedig úgymond jutalomprogramként, szórakoztató céllal rendezik, egy-egy osztály vagy üzletág részére általában évente egy, legfeljebb két alkalommal. (A vendéglátásra fordítható összeget a multinacionális cégek is limitálják.)

A Fody a 2500-3000 fős rendezvények lebonyolításáért is maximális garanciát vállal. Azon kevés partiszervizek egyike, amely saját gépparkjával, saját eszközkészletével, mindössze húszfős személyzetével képes az első mozzanattól az utolsóig megszervezni bármilyen, kitelepüléssel járó rendezvényt (továbbá szerződés alapján kilenc éve kizárólagos lebonyolítója a Zeneakadémián tartott összes partinak). Csupán a hangosítást, a látványtechnika kiépítését és működtetését bízza alvállalkozókra, a Budapesten erre szakosodott mindössze két cég egyikére.

Fodor Noémi cégük sikerének egyik okát abban látja, hogy sohasem vállalnak el "rangon aluli" munkát. Nem szerveznek például úgynevezett műanyag poharas állófogadásokat, mert azok rontanák az ügyfélkörben róluk kialakult képet. A siker további titka a magas színvonalú szakmai tudásban, a precizitásban és a felelősségvállalásban rejlik. Ahogyan más piacokon, úgy a rendezvényszervezők között is kizárólag azok képesek talpon maradni, akik kifogástalan teljesítményt nyújtanak.

A partik részletes forgatókönyve, illetve az árak mindig többfordulós tárgyalások, alku alapján alakulnak. A szolgáltatók nyaranta nagyobb kompromisszumkészséget mutatnak, mint ősszel és télen, amikor lényegesen több munkájuk van. A csúcsszezonban nemigen engednek relatíve magas áraikból. A megrendelők gyakran azt gondolják, hogy egy rendezvény annál olcsóbb, minél kevesebb résztvevője van. Ez tévedés: például egy tízfős megmozdulás majdnem ugyanannyiba kerül, mint egy harmincfős, hiszen a szolgáltatónak éppen úgy rezsiköltségekkel járó kiszállást jelent, el kell indítania a teherautókat, meg kell jelennie a helyszínen, azt az alkalomhoz illően át kell alakítania, fogadnia, kiszolgálnia, szórakoztatnia kell a vendégeket.

A rendezvényszervező cégek operatív csapata több szakma kvalifikált képviselőiből áll. Hosztok, illetve hoszteszek, szakácsok, felszolgálók, műsorszerkesztők, hangtechnikusok, látványtervezők együttesen dolgoznak azért, hogy a cégek (és a magánmegrendelők) életében nem mindennapos esemény emlékezetesen sikeres legyen.

Gyorsan, megbízhatóan A futárszolgálatok többnyire ekként hirdetik magukat: bármit, bárhonnan, bárhová elszállítunk, gyors határidővel, kedvező árakon. Minthogy az idő pénz, a gyorskézbesítés iránt egyre nagyobb igény mutatkozik a cégvilágban. A küldemények legtöbbször cégdokumentumok, levelek, iratok, számítógépes lemezek, amelyek gyors célba juttatására főként a bankok, az ügyvédi irodák, a fordító-, tolmácsvállalkozások és a reklámstúdiók adnak megbízást. Budapesten több mint húsz futárszolgálat dolgozik. A szállítást általában motorkerékpárral, személy-, esetleg tehergépkocsival végzik, azonban létezik olyan gyorskézbesítő vállalkozás is, amelynek futárai biciklivel róják az utakat. Számos megrendelő szerint a kerékpáros Hajtás Pajtás Bt. dolgozik a leggyorsabban. Mintegy 80 emberük 25 percen belül felveszi a rendelést, és másfél órán belül célba juttatja a küldeményt. Ha sürgős a szállítás, a rendelésfelvétel 15 percen belül megtörténik, és a csomag egy órán belül a címzetthez kerül. Ez utóbbi esetben a futár csupán egy csomagot visz, nem indul gyűjtő körútra. (A módszer a motoros, illetve az autós kézbesítőknek a benzinköltség miatt nem éri meg.) A biciklis gyorspostások speciális, amerikai mintára készült futárhátizsákokban szállítják a küldeményeket. A zsák nagy előnye, hogy – voltaképpen nem is a hátukon, hanem az oldalukon viselve – anélkül is degeszre tömhető, illetve kiüríthető, hogy levennék. A súlyhatár az, amit egy edzett férfiember elbír, a mérethatár az, ami az igen nagy zsákba belefér. A nagy kiterjedésű küldeményeket utánfutóval viszik – az alapár kétszereséért. Egy-egy futár naponta 10-20 fuvart képes teljesíteni. Míg a gépjárművekkel közlekedők a város minden pontján, minden napszakban jellemző dugókban vesztegelnek, a biciklisták folyamatosan, gyorsan haladnak a cél felé. A kerékpárutakat általában nem veszik igénybe, mert mint mondják, azok vagy használhatatlanok, vagy életveszélyesek. A Hajtás Pajtás megbízóinak döntő többsége a reklámszakmából, kisebb részük a bankvilág és az ingatlanpiac szereplői közül kerül ki. Mintegy 400 céggel vannak szerződéses viszonyban. A szállítandó csomagok zöme nyomdakész anyag, levilágított film, adathordozó, amelyek meglehetősen törékenyek (Magyarországon nem forgalmaznak a megóvásukra alkalmas csomagolóburkolatokat). A biciklis futárok – ahogyan "motorizált" kollégáik is – teljes körű felelősséget vállalnak a küldeményekért, megtérítik a megbízó esetleges kárát. Áraik a város zónáitól függően 600-1750 forint között mozognak. Sürgős kézbesítést 50 százalékos felárral vállalnak.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!