Számítógéppiac

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 30. számában (2000. október 1.)

A magyarországi személyiszámítógép-piacról szóló statisztikák csalóka képet mutatnak. A gazdasági elemzések csak a nagy szállítók adatait képesek figyelembe venni, a fekete- és szürkeimportból származó PC-k adatait nem tartalmazzák. Pedig ez évente akár 150-200 millió dollár forgalmat is jelenthet. Az International Data Corporation (IDC) felméréséből annyit biztosan lehet tudni, hogy a tavalyi évben a nagy szállítók csaknem 200 ezer PC-t adtak el (egész pontosan 198 260-at), ami 9,8 százalékos darabszám-növekedés. Az eladott számítógépek több mint 54 százalékát közepes és nagyvállalkozások vásárolták meg. Az eladott számítógépek utáni bevétel azonban – az áresések következtében – csupán 1,8 százalékkal nőtt, 217,7 millió dollárra.

Márkás rangsor

Az IDC – még mindig a tavalyi évre vonatkozó – adatai szerint a gyártók között vezet a Compaq, 17,9 százalékát birtokolta a teljes piacnak. A második helyezett Albacomp egyben a legnagyobb hazai összeszerelő is, 9,6 százalékkal részesedett a tortából, a harmadik Packard Bell-NEC pedig 7,5 százalékkal. Az első öt helyre még a Hewlett-Packard (7,3 százalék) és az IBM (5,7 százalék) tudott bekerülni. A márkás – brand – szállítók együttesen 56,6 százalékát adták a fejlődő kis- és középvállalati szegmensbe irányuló PC-k piacának, míg a hazai összeszerelők részesedése 37,7 százalékra csökkent. Más azonban a helyzet az otthoni és kis irodai (SOHO) piacon, ahol még mindig a no-name számítógépek dominálnak.

A világpiacon az első negyedéves adatok szerint 20 százalékos növekedést mutattak a PC-eladások, ami főként az internettel kapcsolatos igények fokozódásának tulajdonítható. Világviszonylatban az eladások tekintetében első a Compaq (13,1 százalék), második a Dell (10,5 százalék), harmadik a Hewlett-Packard (8,1 százalék). Őket az IBM követi 6,1 százalékkal, míg ötödik a Fujitsu Siemens (5,6 százalék).

A számítógéptípusok megoszlása szerint egyértelműen az asztali PC-k vezetnek, a hazai eladások 86,6 százalékát tették ki.

Mint az adatokból látható, az otthoni és irodai használatra szánt PC-k közül még mindig a különféle kisebb-nagyobb boltok által összerakott számítógépek uralkodnak, aminek anyagi okai vannak, ugyanis ezek a komputerek gyakran márkás társaik árának felébe kerülnek. Az már más kérdés, hogy a brand számítógépekhez komolyabb garancia, szervizháttér és támogatás is jár.

Hazai kínálat

Az "összerakott" számítógépek kétféle módon készülhetnek. Az egyik megoldás az előre összerakott konfiguráció lehet a bolt árlistájából. Ennek előnye, hogy nekünk már nem kell döntenünk semmiben, a bolt – remélhetőleg – egymással együttműködni képes alkatrészekből állította össze a konfigurációt. Rendszerint a nevéből még azt is kitalálhatjuk, milyen célra szánták készítői a számítógépet. A későbbi bővítéseket gyakran gátolja, hogy ezekbe a gépekbe gyakran olyan alkatrészeket is felhasználnak, amelyek önmagunkban már csak nehezen lennének eladhatóak. Igen gyakran az alaplap nem teszi lehetővé a bővítést, csatlakozók hiányában.

A másik megoldás: az árlistán szereplő alkatrészekből mi magunk – esetleg szakértő segítségével – állíthatjuk össze a gépet. Ez természetesen nagyobb ráfordítást igényel, mint az előző módszer, ám a legjobb ár/teljesítmény arányú konfigurációkhoz a legmegfelelőbb út.

Nagyobb mennyiségű számítógép vásárlása esetén, vagy amikor az esetleges gépleállás okozta bevétel-, forgalomkiesés komoly károkat okozhat, érdemes valamelyik márkás gyártó termékei közül választani. A nagy cégek szavatolhatják azt az infrastruktúrát, szakembergárdát, ami a biztonságos üzemeltetéshez szükséges.

A magyarországi piacon vezető Compaq vállalati környezetbe elsősorban a DeskPro EN és EP sorozatokat ajánlja. Mindkét család tagjai Intel Celeron vagy Intel Pentium III processzorokkal, alapkiépítésben 32 vagy 64 MB memóriával rendelkeznek, amit egészen 768 MB-ig bővíthetünk. A munkahelyi hálózat kihasználását ezeken a modelleken hálózati kártya és szerteágazó felügyeleti megoldások segítik, mint például a leltárnyilvántartás vagy a szoftverfelügyelet, és így csökkentik a számítógép hosszú távú költségeit. Kisebb irodák számára lehet jó megoldás az új Prosignia S300-as modell, Intel Celeron 466 MHz-es processzorral és 64 MB RAM-mal. Ez a felszereltség az irodai szoftverek számára ideálisnak mondható, és a későbbiekben könnyen továbbfejleszthető.

A hazai piac második legjelentősebb szereplője, az Albacomp bevizsgált alkatrészekből gyakorlatilag teljesen a vevő igényei szerint építi össze Activa számítógépeit.

Az NEC asztali számítógépei közül a PowerMate ES (Enterprise Solutions) Slim Line tervezésekor az alacsony TCO (Total Cost of Ownership) volt a fő szempont. Ennek érdekében ez a számítógép könnyen menedzselhető és szervizelhető. A PowerMate VT (Value and Technology) a nagy teljesítményt költséghatékony módon elérni kívánó felhasználók részére készült. A modellek teljesítményéről Intel Celeron vagy Pentium III processzor gondoskodik, kiegészítve 64, illetve 128 MB memóriával, 10 vagy 15 GB-os merevlemezzel és 40x-es CD-meghajtóval. A komplett multimédiát integrált hang- és videovezérlő biztosítja, s nem hiányzik belőlük a 10/100-as hálózati kártya, valamint a két – a külső eszközök szabványos csatlakoztatását lehetővé tevő – USB-port sem.

A PowerMate 2000 az új micro-desktop design képviselője. A rendkívül kis méretű (366 x 192 x 375 mm) all-in-one számítógép összeépíthető a 15 hüvelykes LCD-panel kijelzővel, így ez a kombináció egyesíti az asztali és a hordozható számítógépek legjobb tulajdonságait. A PowerMate 2000 komoly gép. Processzora 500 MHz-es Intel Pentium III, alapkiépítésben 64 MB RAM-ot és 6 GB-os háttértárat tartalmaz. Nem hiányzik belőle a 24x-es CD-ROM-meghajtó, és beépített egység a 10/100-as Ethernet csatoló is. A lehetőségeket két PCMCIA kártyahely tovább bővíti. A multimédia-lehetőségeket integrált hangkártya és 3D grafikus csatoló biztosítja.

A Hewlett-Packard kínálatából a kisebb üzleti vállalkozások számára ajánlják a Brio PC számítógépet. A rendszer magját Intel Pentium III vagy Intel Celeron processzorok alkotják, ez utóbbi az integrált videovezérlővel rendelkező i810-es csipkészlettel párosítva. A gyorsabb Pentium III-as rendszerek a Matrox G200-as videokártyáját használják. Az alap memóriakiépítés 64 MB, ezt egészen 512 MB-ig bővíthetjük. A merevlemez 10 vagy 15 GB-os lehet. A gépet kívánságra 48x-os CD-ROM-olvasóval, vagy belső HP CD-újraíróval is felszerelik.

Vállalati célokra inkább a Vectra VE PC-család ajánlott, amelyek menedzselhető vállalati személyi számítógépek. Felszereltségük hasonló a Brio PC-khez, a Celeronnal szerelt modellek azonban i810 csipkészlet helyett SiS 620-ra épülő alaplapot kapnak.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!